Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-10 / 34. szám

Jf*. <«Öa> IWW ■ WXeff XWrfä&x'* 9 &rs. ?e15fulr 5* A NAP HÍREI FOGADOORA. A Sza- oolcs-Szatmár Megyei Ta­nács elnöke, dr. Pénzes Já­nos 1973. február 12-én, hét­főn reggel 8 órától 10 óráig fogadóórát tart hivatali he­lyiségében VÉRT VIETNAMNAK ■Legutóbb a megyében a párt oktatási igazgatóságának: hallgatói adtak vért a viet­nami akció keretében. A Vért Vietnamnak mozgalom megindulása óta Szabolcs- Szatmárban 223 fő járult a vérellátó szolgálat orvosai elé. fórum tiszaszalkán. A közös tanács végrehajtó bizottsága február 16-án ta­lálkozik az ifjúsági érdekvé­delmi bizottsággal. hogy­megvitassák az ifjúsági tör­vényből reájuk háruló leg­fontosabb feladatokat, segít­ve ezzel Tiszaszalka. Tisza- vid és Tiszaadony ifjúságá­nak fejlődését, életét. mű­velődését'. SZÓLJATOK SZÉP SZA­VAK. Ma, szombaton kezdő­dik és vasárnap is tart Fe­hérgyarmaton a Petőfi em­lékére rendezendő bemuta­tó, amelyen Szabolcs leg­jobb irodalmi színpadai, színjátszói vesznek részt. Á nagy vetélkedő zsűrijének elnöke dr. Debreceni Tibor, a Népművelési Intézet mun­katársa lesz. A HAJDÚ NÉPTÁNCSTU- OIÓ első foglalkozását ma és holnap, vasárnap tartja Debrecenben, a Vöröshadse- neg útja 28/C alatt. A to­vábbképzésen részt vesznek a szabolcsi néptáncoktatók is, akik engedéllyel rendelkez­nek. A debreceni program nagymértékben segíti a tánc­oktatók fejlődését, és szol­gálja megyénkben is a népi Táncművészet színvonalának emelkedését. Országot tanfolyam Baktalórámházán A baktai mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában február 12-én, hétfőn orszá­gos tanfolyam kezdődik. Ezen olyan gépkezelők, kombájnosok vesznek részt, akik a hazánkba érkező ka­nadai mindent tudó dohányos gépeket irányítják majd. Az új gép, amelyből az idén már 28 működik Szabolcs­ban, a palántázástól az au­tomatikus betakarításig minden közbeeső művelet elvégzésére képes. Darabját 200 ezer forintért vásárol­ják meg a termelőszövetke­zetek. Az ország minden részéből ideérkező kombáj­nosok az összes műveletet, karbantartást itt sajátítják el, hogy már ebben az esz­tendőben hasznosíthassák a gépeket. A tanfolyam jelen­tősége igen nagy: egy gép 40 holdat képes teljesen megművelni, és kiszolgálá­sához. mindössze hat ember szükséges. A Baktán kezdő­dő háromszor háromhetes tanfolyam a Magyar Do­hányipar védnökségével mű­ködik. a Magyar Szocialista Munkáspárt Sr.abolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándes Aserfcosztöség: «401 Nyíregyháza Zrínyi Hona a. a ■Seäefon: 16-va. 16-71. 80-83 «’cáezczán): megyében 844. megyéi) kívül: 18 844 ffiadja a Szabolcs megyei bankiadé Vállalat iWnyl Hona a. 8. Tel.: 36-W S’elelőa kiadd: MádJ bajos íTerjesze a Magyar Posta Előffl- nettjeid bármely postahivatalnál b kézbesítőknél, o posta hírlap­üzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHJ 1900 Budi­sát. V kerület. József Nádor cér *. us.} közvetlenül vagy posta­utalványon. valamint átutalással la KH1 215—98 102 pénzforgalmi lel- aöszámra Előfizetési ülj egy hónapra 30 forint EBdexszóss: 25 053 asszíratokat nem őrsünk mos és nem adunk vissza NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György u. S, Sk&s&äi «esetős EoléezS lefávM ■m ÉVES MÁRVÁNYBA NT A. A Gerecse hegységben Tárdos-bánya vörös márványát már több miht 200 éve fejtik. Az innen kikerülő márványlapokat, márványtömböket köz­épületek és régi kúriák díszítésére használták és használják..: Á tardosi márványt Süttőn 'dolgozza- fel a Kőfaragó és Épü- < letszobrászipari Vállalat. Napjainkban a Parlament, a Budái Vár és a METRO szépítésére használják fel az innen kikerülő burkolóanyagokat. (MTI fotó — Balassa Ferenc felv. — KS) A lottó • heti nyerőszámai : 7, 6, 62» 65, 71 KERTBARÁTOK. Pénte­ken este a városi művelődé­si házban gyűltek össze a nyíregyházi kertbarátok. Dr. Ináncsi Ferenc, a mezőgaz­dasági főiskola kertészeti tanszékvezetőjének irányítá­sával beszélték meg a házi­kert növényvédelmének idő­szerű kérdéseit. KULTURCENTRUM LE­VELEKEN. A községben fel­épült művelődési ház költ­ségeihez egymillió forinttal járult hozzá a megyei mozi­üzemi vállalat. Ebből az ösz- szegből fedezték a korszerű, szélesvásznú mozi kialakítá­sát. Korszerű az akusztikai burkolás és a belső beren­dezés is. Az ünnepélyes át­adást követően az első elő­adásra február 11-én, va­sárnap kerül sor, amikor is a Dél csillaga című széles­vásznú filmet mutatják be. fándorló távcső Szellemes módon ünnepli meg Nyíregyháza művelődési központja Kopernikusz öt- százéves születésnapját. A nagy lengyel csillagász, az „égbolt igazi fel tárója” fél évezredes évfordulója alkal­mából — mely februárban lesz — az egész hónap fo­lyamán járja autója a város külterületeit műsorával. Ti* zenhat helyen vetítik le a Föld mozgása, valamint az „És feltárul a nap” című filmeket. A művelődési autó kivisz minden helyre két előadót, egy filozófust és egy természettudóst, is, akik is­mertetik mai világképünk kialakítójának jelentőségét De a legvonzóbb része en­nék a vándorló műsornak a befejező része. Ugyanis a kocsin utazik egy távcső is. Amíg benn a teremben az előadás folyik, felállítják az udvaron és az előadás befe­jezése után a résztvevők be­lenézhetnek. saját szemük­kel tapasztalhatják a rész­ben már ember áltál is meg­hódított világűr szépségét, feltáruló titkait. Ennél szel­lemesebben nem is lehetne befejezni egy ilyen termé­szetű előadást, (g) HUSPROGRAM. A nyír­egyházi Dózsa Termelőszö­vetkezet eredményesen segí­ti a húsprogramot. A közös szarvasmarha-állományt a múlt évi 211-ről 412 darab­ra emelte. A gyarapodás legnagyobb része — 228 da­rab — hízómarha. A Magyar Rádió novellapályázata A Magyar Rádió irodalmi osztálya rádiónovella-pályá- zatot hirdet Pályázni lehet szocialista eszmeiségű. má­sutt még nem közölt, rádió­ra írt művekkel. A terjede­lem nem lehet több tíz gé­pelt oldalnál A pályázaton részt vehet minden író, aki­nek legalább egy kötete megjelent. A kézirat bekül­dési határideje 1973. augusz­tus 1„ Eredményhirdetés 1973. december 1. Minden elfogadott közlésre alkalmas művet — a szc' isos honorá­riumon kívül — 2000—6000 forint különdíjjal jutalmaz­nak. A díjnyertes novellákat 1974. januárjától folyamato­san közlik. ,(A névvel és pontos címmel ellátott pá­lyaműveket a következő címre kérik: Magyar Rádió irodalmi osztálya, 1800 Bu­dapest, Bródy Sándor utca 5—7. a borítékra ráírandó: Rádiónovella (Pályázat!) RETEK A FÖLDBEN. Buz­gólkodnak a nyírbogáti Rá­kóczi Termelőszövetkezetben. A konyhakertésaetben javá­ban folyik a munka. Előké­szítették a magágyat a pa­lántaneveléshez. A korai sa­láta már szépen fejlődik. Földben van a retek is. A DOHÁNY MÚZEUMA. Az ország egyetlen dohány­ipari múzeuma Nyírbátor­ban állandóan új anyagok- gal gyarapodik. Részben magángyűjtők relikviái, részben pedig a közgyűjte­ményekben található dohány- termesztési emlékek kerül­nek ide. így régi árhirdet­mény, a dohánypalántálást megörökítő régi képek, ok­mányok gazdagítják újab­ban az értékes gyűjteményt. ELSÖDIJAS SZERELŐ. A magyar gyártmányú cukorré- pa-betakarító gépek kezelői és szerelői részére a gyártó vállalat a szekszárdi ME­ZŐGÉP versenyt hirdetett. A most megtartott értéke­lés szerint a garanciális sze­relők kategóriájában Bajusz András, a nyíregyházi ME­ZŐGÉP szerelője a három elsődíjas közé került. Égy perces interjú: Szunőben az influenza . tjrszúgqean visszavonuló­ban vannak az A-vírusok. Vajon mi a helyzet Szaboics- Szatmárban. Aki válaszol: dr. Jánvari László, a KÖ­JÁL főorvosa: — Megyénkben is csökken a megbetegedések száma, javul a helyzet. Igaz. a kór­házi látogatási tilalmakat még fenntartjuk, jobb az óvatosság. A televízió közlé­se. amely szerint ez a tila­lom megszűnt, a mi me­gyénkre nem vonatkozik. A betegség csökkenésével né­mileg tehermentesülnek az orvosok, akikre mind a ren­delőkben, mind a felkeresett fekvőbetegeknél szokatlanul nagy teher hárult. A mostani kellemesnek tűnő idő azon­ban figyelmeztető is: ez az időjárás máskor is forrása a sok huruíos megbetegedés­nek. Tehát a fokozott óva­tosság, az ésszerű öltözködés feltétlenül szükséges. Minden remény megvan arra, hogy néhány héten belül Szabolcs- Szatmárban is véget ér a járványos influenza, és vi­szonylag könnyebben túlju­tunk az idei téli kellemetlen­ségeken is. TESZÖV TÁJÉRTEKEZ­LETEK. A Nyírségi Termelő­szövetkezetek Területi Szö­vetsége tájértekezletet szer­vez főmezőgazdásaok és fő­gépészek részére. A február 15 és március 2 között hat alkalommal megrendezésre kerülő értekezletek fő kér­dései: az 1973. évi termelési tervek agronómiái és műsza­ki vonatkozásai, különös te­kintettel a fejlesztési szem­pontokra. VEZETÉKÉPÍTÉS. A kö­zeli napokban kezdi meg a Kelet-magyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat. a nyíregyházi második vízmű csőfektetési munkáit A hatszáz milliméteres csőveze­ték a nyírteleki kutaktól szállítja majd a vizet a me­gyeszékhelyre. Elkészülte után újabb napi 10 ezer köbméter vizet biztosít a városnak. UJ KÖNYVEK: Ajánlat a Delfin könyvek gyűjtőinek: Ewa Lach: Micsoda köly­kök. Nyikorgó idegen, fan­tasztikus elbeszélése. Dieter Ott: Capríoli újabb kaland­jai, Szombaihy Viktor: Holló Csele, a Besenyő, Tatay Sán­dor: Kinizsi Pál. Valameny- npi könyv a Móra Kiadó gondozásában jelent meg. Piaci árak Zöldségből, gyümölcsből nagy a felhozatal a nyíregy­házi piacokon. Primőr áru­ként jelentkezik a hegyes, erős zöldpaprika. Napokon belül megjelenik az új zöld­hagyma is, amely a nyír­egyházi Ságvári Tsz terme­lése. A tavalyi zöldségfélék árai: gülbaba burgonya ki­logrammja 3,70 forint. Vö­röshagyma 4, fejes káposzta 3, fokhagyma 24, dughagy- ma 18, kelkáposzta 3, vörös-_ káposzta 3,60, sárgarépa 2,80," gyökér 5. zeller 5, retek (téli) 2 forint, karalábé 2,50. cékla 2,60, a tojás darabja 1,60 fo­rint. Az alma kilogrammja 3,50-től 6,50 forintig. Primőr áruk közül a he­gyes, erős paprika darabja 1,60 forint. A MÉK tájékoztatása sze­rint február második felé­ben megjelennek a piacokon a déli megyékből érkező primőr zöldségfélék is, —bo választékban, m PßOGBiM 1013. február 1*. wonjtnu ELVIRA NAPJA A Nap kél: 6 óra 50 perckor, nyugszik: 16 óra SS perckor. A Hold kél: 9 óra 41 perckor, nyugszik: 0 óra 34 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt. i»98. •február 10-én született, és 1956- ban, 58 éves korában halt meg Bertold Brecht német írő, költő és kritikus, a XX. század egyik legnagyobb drámaírója. Jómódú polgárcsalád fiából fej­lődött forradalmár íróvá. Fiatal korában egy ideig Reinhardt mellett dolgozott mint rendező. Korai drámáiban. komédiáiban az expresszionizmus szenvedélyes és anarchikus lázadásával tá­madta a polgári társadalom visszáságait (A koldusopera. 1928). A S0-aís évek elején közeledett a munkásosztályhoz és a kom­munista párthoz; ekkor már a proletariátus forradalmi harcá- „ szükségességét hirdette. 193S-ban a fasizmus elől Svájcba menekült. Skandináviában, majd az Egyesült Államokban élt emigrációban. Antifasiszta, bé­keharcos művészete ekkor érte el csúcspontját. Társadalomtól!- és történeti darabjaival új drámaformát (epikus drámát) alakított ki, amelynek a gondolat- ébresztés, az emberek intellek- tuális meggyőzése volt a célja. A spanyol polgárháború idején a fasizmus ellen küzdött, a máso­dik világháború küszöbén a har­mincéves háború borzalmainak bemutatásával a háborús erőket íxiüc e1, s több művében srz ősz- talytársadalom fonákságait iet>- lezte le. (Carrar asszony fegyve- J?*;.,K.urfzsi mama és gyermekei, Gatnei elete, A szecsuáni jóember, Puntila úr és szolgája, Matti stb.) A kiváló haladó művész J2JÍ _a Béke-világtanácsnak, s jat ben elnyerte a Lenin-béke_df­Enyhe idő Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős, párás idő, csak az ország északi felében szórvá- kisebb esőkkel. Időn­ként élénk délnyugati, nyugati szél. A hajnali órákban helyen­ként ködképződés. A hőmérsék­let alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappaíi hőmérséklet általában 5— -tt fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 5 fok alatt. Kossutfa rádié 8,15: Budapest és a vidék kul­turális programjából. — 8,20: Lányok, asszonyok. — 8,40: Ze­nekart muzsika. — 10,05: Rádló- színház: Kérők. Kisfaludv Ká­roly vígjátékénak rádióváltozata. — 11,17: Schumann müveiből. — ii,l0: Zenei anyanyelvűnk. — 13,30: Magyarán szólva... _ 12,45: Melódiakoktél. — 13,59: Mi újság Magyarországon. Jegyzet. — 14,0S: Sebestyén András—Szi­lágyi György: Kantáta a fiúról, aki mindig harmónifcázott. — 14,20: Kis magyar néprajz. — 14,25: UJ Zenei Újság. — 15,04: Petőfi-kalendárium. — 15,10: Csak fiataloknak! — 16,00: 168 óra ... — 17,30: Nagy Lajos mű­vei: Ha pénz van a zsebben.., (Ism.) — 17,55: Beethoven: VII, szimfónia. — 18,38: Madách vi­lága. XII. (befejező) rész. — 19,25: öt perc sport. Jelentés az országos asztalitenisz-bajnokság­ról. — 19,30: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara ját­szik, Járóka Sándor vezetésével. — 19,49: Emlékek útján. Róna Tibor műsora. TV. rész. — 21,19: Gilbert Bécaud 1967-es koncert­je az Olympiában. — 22,15: Sporthírek. Jelentés az orszá­gos asztalitenisz-bajnokságról. — 22,20: A beat kedvelőinek. (Ism.) — 23,05: Pelléas és Mé- Usande. Részletek Debussy ope- rájábóL — 0,10: MelódlakoktéL Nyíregyházi rádié 18.00—19,00: Hét vége. Kívánság­műsor a hallgatók közreműkö­désével. Televízió 9.30: Amerre a vaddisznók jár-' nak. Magyarul beszélő jugoszláv filmsorozat. X. (befejező) rész. (Ism.) — 10,35: Nyitott bori-j ték... (Ism.) — 11,20: Pillantá­sok Indiára. Indiai rövidfil­mek (Ism.) Színes!) 1. Nyuga­ti tartomány. 2. Déli tartomány, — 15,40: Szófia. 72. Riportfilm'. — 16,10: Papírsárkány. Műsor. 10 éven aluliaknak. — 16,50: A? ember és a sivatag. Francia tíó- kumentumfilm-sorozat. V. résíré A Szahara és a civilizáció. — 17,15: Reklámműsor. — 17,30: Dzsigitek unokái. (Színes i) A Magyar Televízió dokumentum­filmje. — 17,55: Hírek. — 18,08: Bertolt Brecht: Carrar asszony puskái. Tv-játék. (Ism.) —- 18,45: Nótaszó. Pete Lajos dalaiból. 19,05: Tűzipróba. Dokumentum** film. — 19,20: Cicavízió. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Alfonsö Paso: X ~ kutya. Vidám bűn­ügyi társasjáték. — 21,15: Ez fantasztikus. — 21,55: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,05: Telesport: Műkorcsolya Európa-bajnokság. (Színes!) Női szabadon válasz­tott gyakorlatok. Közvetítés Kölnből. KÍSÉRLETI (2.) MC SOR: 19,30: Műkorcsolya Európa-baj­nokság. (Színes!) Női szabadon választott gyakorlatok. Közvetí­tés Kölnből. Bratislava! tv 8,30: Iránytű. Katonák műsora. — 9,30: A világ a film objektívon keresztül. A Vörös-tenger. 2. — 10,09: Aranykapu. 1/73. — 10,50: Az Arany kapu postaládája. — 11,00: Tv-híradó. — 11,10: Beszél­jünk oroszuk — 11,40: öveges professzor kísérletei. Népműve­lési film. — 16,10: Tv-híradó. — 16,15: Gyermekműsor. — 17,28: Szent Péter esernyője. Magyar— g szlovák film Mikszáth Kálmán regényéből. — 18,45: A Szövetsé­gi Bűnügyi Központ nyomoz. — 19,00: Tv-híradó. — 19,45: Kultu­rális híradó. — 20,06: Minirande- vú Karinthyval. — 20,40: Tv­híradó. — 21,00: Műkorcsolya EB. — 23,00: Arsene Lupin kaland­jai. Francia filmsorozat. 2. MŰSOR: 18,56: Tv-híradó. — 19,16: Egy­szer egy évben. Az NDK Tv ünnepi műsora. — 20,06: Wald- stein. Drámai költemény. ~r* 20,45: Kiállítási termekből. — 21,00: Műkorcsolya EB». — 2M®: Tv-híradó. Román tv 17,15: Ritmus, ifjúság, tánc. — 18,00: Riportfilm a matematiká­ról. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,20: Tv-enciklopédia. ••*­20,00: A Mannix. Folytatásos film. — 20,50: Zenés humoros varietéműsor. — 21,40: Műkor­csolya EB. Közv. Kölnből. Moziműsor KKCDf MOZI: A TÜZES UTÁSZ Olasz—francia—spanyol alfa Zi. k. • fél 4, háromnegyed 6 < és 8 óra. j 8£E£ MOZI: MALOMKŐ Angol film Petőfi rádié 8,0S: Nóták. (Ism.) — 9,03: Dal­játékokból. — 9,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,50: „Jelké­pek erdején át...” — 12,0«: Sztevanovity Zorán és Dusán tánedalaiból. — 12,15: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 13,03: Kó­rusok," hangszerszólők. — 14,00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 14,49: Éneklő ifjúság. — 15,09: Orvosi tanácsok: a tej és tejtermékekről. (Ism.) — 15,95: Szopránáriák. — 15,27: A fogyasztási szövetkezetek a fo­gyasztókért. — 16,05: A hét mű­sorából. . . (Ism.) — 17,32: Ho­gyan alakul ki a hideg légpár­na? Előadás. — 17,47: A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia fúvós­zenekara játszik. — 18,10: öt perc sport. Jelentés az asztalite­nisz-bajnokságról. — 18,15: Ka­landozás ... Husztl Péter és Czi- gány György beszélgetése — sok zenével. — 19,15: Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny. — 19,51: Jó estét, gyerekek! — 20,10: öt perc sport. Jelentés az orszá­gos asztalitenisz-bajnokságröl. — 20,15: TTj könyvek. (Ism.) — 20,18: A magyar vonósnégyes hanglemezei. Vffi. rész. — 21,®: Láttuk, hallottuk — a kiállító- termekben. — 21,35: Verbunko­sok, népdalok. — 22,20: Ritmus és melódia. E. k.: 4, t és 8 óm GORKIJ MOZI; FÉRJHEZ ADOM A RAIMT NDK-film E. k.: 4, 6 és 8 óra MÓRICZ ZS. MOZI: A NAP CSAK EGYSZER KEL FEL Lengyel fiira E. k.: fél 6 és fia 3 őrn. mátészalkai mozi: BOLONDOS ÚJONCOK Francia film KISVAKDAI MOZI: A LÁTNOK ASSZON» Kubai film A HOTEL SZABOLCS BAB MŰSORA (23 órától) „VALLOMÁS” Házigazda: Rakonczaj ERVIN táncdalénekes. Fel- lépnek: a sikeres külföldi . után hazatért duó akrobaták, SVEjq JUDIT és ROZSNYAI GYÖRGY táncdalénekeaefe KOLUMBIA BAR (22 órától) fellépnek: szabó rozsa MEGJAVULT A BÖCSI SÖR. December vége óta Nyíregyházán is a Hernád- németi-Böcsön épült új sör­gyár termékét fejtik palack­ba. A korábbi ízpanaszok megszűntek és az itteni kör­zetben — Tiszadobtól Nyír- jákóig — szívesen fogyaszt­ják ezt a fajtát, melyből na­ponta érkezik a 400 hektónyi friss áru. EGY KÖZSÉG KÖLT. SÉG VETÉSE. Fehérgyarma ton a nagyközségi tanácU ebben az évben hárommillié- val többet, fordíthat a nagy közös célok megvalósítására* mint tavaly. A különbé»'» forrásokból származó összes bevétel meghaladja a 13 mil­lió forintot, ami lehetővé te­szi mind a kommunális, mind a kulturális célok megvalósítását

Next

/
Oldalképek
Tartalom