Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-17 / 13. szám
fii.' *973. Janalr f A NAP HÍRE! VÉRT VIETNAMNAK. Csütörtökön, január 18-án száll ki a nyíregyházi, vér- adóállomás szakgárdája Ti- szavasváriba. hogy levegye elsőnek a vietnami hős népnek szánt vért az ottani MEZÖGÉP-doigoaőktól, kiknek száma eddig 78-ra szaporodott. Szombaton kerül sor a jelentkezett Nyíregyházi Gumigyár szintén hetven körüli kollektívájának véradására. Jövő hét hétfő- jfén vesznek vért a Nyíregyházi Széchenyi István Köz- gazdasági szakközépiskola pénzügyi ágazatának negye- dik osztályos tanulóitól. Ezután kerül sor vérvételre a megyeszékhely pártiskolájának először jelentkezett hallgatóira. Majd folytatják a vérvételt az egyik katonai alakulat körülbelül ötven- főnyi kollektívájának vérleadásával a jövő héten. TAN ÄCSVÄLASZTÄSOK- RÖL. Január 19-re halasztották a Hazafias Népfront nyíregyházi járási bizottsága elnökségének ülését, melynek napirendjén a téli politikai tanfolyamok indításán kívül már a tanácsválasztások előkészítésének ügye is szerepel. BEMUTATÓ KIÁLLÍTÁS. A nyíregyházi ' „Benczur-te- rem” első vidéki kiszállását január 22-én tartja meg. Ekkor nyílik a fehérgyarmati járási művelődési központban a képzőművészeti és iparművészeti művekből összeállított kiállítás. A bemutatóhoz tudni illik azt, hogy a Képcsarnok Vállalat az árvíz után 180 ezer forint értékű műtárgyat ajándékozott az „árvízi székváros” művelődési házának és hogv ezen a kiállításon mutatják be először a Benczúr- terem által kért tíz fametszetből álló Szabolcs -szatmári nevezetes néznivalókról készült sorozatot. -A OIÁKOK A HATÁRŐHMŰZEUM1AN SZOCIALISTA BRIGÁD VEZETŐK KLUBJA. Működik egy ilyen. Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház Bethlen Gábor utca 24 alatti klubtermében. Következő foglalkozását január 18-án tartja. Előadó: Senkei László megyei munkavédelmi főfelügyelő. Tárgy: a szocialista brigádok feladatai a munkavédelemben. Kísérő: egy ok-s kis film ugyanerről a témáról. Egyperces Interjú: E'elmísze'ek ellenőrzése Az Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet téU ellenőrző sorozata több ismétlődő hibára hívta fel a figyelmet. Az ellenőrök megállapították, hogy a külföldről behozott é’elmisze- rek, termékek általában jő minőségűek, hiba azonban, hogy gyakran hiányzik a csomagról a magyar nyelvű felirat. Néhány hónapos javulás után újra eléggé gyakran fordul elő, hogy üledékes szeszes itaíok kerülnek ki az üzemekből és a raktárakból. Ilyen esetben kötelezik a gyártókat, hogy a kifogásolt italokat szűrjék meg és távolítsák el a különben jó minőségű termékekből leülepedő anyagszemcséket. Ellenőrizték az étolajak minőségét is. Az eredmény kielégítő, ellenben találtak néhány olyan szállítmányt, amelyekben üledék is volt; emiatt a gyártó vállalat csak megfelelő technológiával szűrt étolajat hozhat forgalomba. A Magyar Szocialista Munkásnál S7at>olns-S7atmár megyei Bízott ságs és a megyei tsnáes napilap)' Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza Zrínyi Hona a 8. Telefon- 16-70 IS-Ti so-os Telexszám megyében '<44 megyéi" kívül: n 344 Äiania „ co.boic« meeyeä Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u 3 Te! 30-8« (Felelős wadó: Mádi Lajos Terleszti s Magyar Posta Előfi sietheti Bármely oo^ahlvatalná" a Kézbesítőknél «a ‘ posta hírlar- üzletekben és s Posta Központ' Hlrlac Irodánál fKHl Budanest V kerület rc.zeef Nádor tér l sz.l közvetlenül vagy Dostautal vánvon valamint átutalással » XHl 215—9* •« pénzforgalmi te' főszámra Előfizetési dí1 se' hónapra 2é forint Indexszám • SS 059 Kéziratokat nem órzűnk mer &c a,«*«'-'"!»- :Hee rt» NYIKSÉGJ NYOMDA Dózsa Győréi is & wteSéiős vezető s IHöiécrü lístváas A Nyírbátorig Báthory István Gimnázium 3. Osztályos tanulói január 15 én. és 16-án — két csoportban megtekintették a nyírbátori határőr csapatmúzeumot. A tanulók elsősorban a határőr haladó hagyományokkal, hazánk és a megye felszabadulásának történetével, a határőrség megalakulásával, a magyar és szovjet határőrök fegyverbarátságát jelképező dokumentumokkal és tárgyakkal, valamint a határőrségnél korábban rendszeresített fegyverekkel ismerkedtek meg. Érdeklődve szemlélték azokat a kitüntetéseket, melyek azoknak a határőrfiataloknak adományozhatok, akik becsületesen helytállnak szocialista hazánk határainak védelmében. Végül a fiafalok megtekintettek egy hálókörletet, és egy ifjúsági klubot, majd nagy sikerű kutyabemutatóval fejeződött be a látogatás. (F. E.) Fotó: Suba István határőr VÖDRÖS ATTILA NYÍREGYHÁZÁN. Jól sikerült az egykori nyíregyházi diák és diáktársai, barátai irodalmi találkozója január 15 én este a városi művelődési központ klubtermében. Dr. Maácz János bevezetője és az Oszter Sándor által elmondott szép versek után a klub vendégei főleg a szabolcsi „fogantatá- sú” versek élményei után kérdezősködtek a fiatal költőtől. FARSANG. Szabolcsban és Nyíregyházán is megkez- kezdődött a farsang. Egyelőre két bált tartottak a fiatalok a tanyákon: a Manda I. bokor és a felsősimái KISZ szervezet báloztatta fiatallal az elmúlt hét végén hajnalig. UJ KISZ LAKÁSOK, A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat január 25-én készül átadni Nyíregyházán, a Kossuth utcán épülő négy „KISZ ház” közül az elsőt, egy húszlakásos épületet, melybe a boldog lakók valószínűleg már februárban beköltözhetnek. MUNKA A FÖLDEKEN. A nyírbogát! Dóma dűlőben a Rákóczi Termelőszövetke- zet dolgozói végzik a fakitermelést. A növénytermesztési brigádok január 8. óta ’végzik a fatisztítást az új telepítésű erdőkben. A háztáji gazdaságokból a szerves trágyát hordják ki a gyümölcsösökbe. Havazik ¥0gy nem ? — Halló, ott Nyíregyházi Meteorológiai Állomás ? — Igen, itt Gyüre László, az állomás vezetője. — Kedd reggeltől hazánk nagy terjedelmű vidékein leesett az első idei hó. A Nyíregyházi Meteorológiai Állómás műszerei mit mondanak? Lesz havazás Szabolcsban, vagy nem ? Az építőipar, és a mezőgazdaság — bár ellenkező előjelekkel — nagyon kíváncsi rá. Csak annyit tudunk mondani, hogy a műszerek nem jósok. Magyarország több vidékén valóban havazik. De ebből még nem következik okvetlenül, hogy Szabolcsban is fog. Pedig ránk férne. A megye átlagosan az elmúlt év decemberében mindössze egy millimétemyi csapadékot kapott. Január első felében átlagosan és összesen fél millimétemyit. Nagyon kevés. Mi is szurkolunk érte, hogy legyen. Az előjelek iehetővé teszik. Műszereink a vasárnapról hétfőre virradó éjjel hajnali négy órakor mérték a legnagyobb hideget: 12,7 Celsius-fokot a fagypont alatt. Hétfőn délután 15 órakor volt a legmelegebb: ez is másfél fok a fagypont alatt. Szélcsendes éjszaka volt és ilyenkor a hideg „ráül” a talaj menti levegőrétegre. Keddre virradó éjszaka feltámadt a szél, megkeverte a levegőt. Ennek köszönhető, hogy hétfőről keddre hajnali négy órakor már „csak” 10,5 fok volt a fagypont alatti hőmérséklet. . ’ (gm) Tüzesetek Szombatim délísexa TtszaSraiiyá- ron, a Fő utca 87. alatt Lakatos Balázs termelőszövetkezeti tag ötéves kisfia gyufához jutott, kivitte az udvarra és játékból felgyújtotta az udvaron álló két szénalboglyáfc. Kigyulladtak sa gazdasági épületek ás. Negyvcnkétezer forint értékű kár keletkezett. A helyi és dombrádi tűzoltók vonultak ki és oltották el, mielőtt nagyobb káff keletkezett volna. — Vasárnap este fél tizenegykor Hajnal Miklós MAV-nyugdMas S-^éna tér 2. (Nyíregvháza) alatti lakásán ittasan dohányzott az ágvban. Kl'srvulládt az áirvnemű. A heverő is elégett, ö is észrevette, a szomszédok is segítettek oltani. A kiérkezett tűzoltók már csak a tényeket tudták megállapítani. — Az elmúlt ©apók egyik tűzesete Kisar községben törtéi»* Sz. B. termelőszövetkezeti tag udvarában, húsfüstölés közben. A nem megfelelően épített füstölő helytelen használata következtében nemcsak háromezer íw- . rím értékű húsáru —, egyebuk között száz kiló szalonna — vált a lángok martalékává, hanem a deszkából épített füstölő és a közvetlenül hozzá tartozó épületrészek is elégtek' A tűzrendészet! hatóságok a kisarí esettel kapcsolatban ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy húsfűstöiőt csak el nem éghető anyagból és csak nyolc méterre *. legközelebbi épülettől lehet üzemeltetni. Aki ezt a szabályt megsérti, a salát és más ái'am- polgártársai érdekében ötezer forintig terjedő szabálysértési büntetéssel sújtható. VÍZTORONY. Január 16- án, kezdődött meg a mátészalkai vízmű új víztornyának műszaki átadása. A város vízmüvét — ideiglenes vízellátó berendezéssel — már tavaly átadták a használatnak. Az egész vízmű 69 millió értékű beruházásának átadása műszakilag kedden kezdődött meg, szerdán kerül sor a víztorony műszaki mutatóinak ellenőrzésire, de még két hétig is eltarthat, amíg véglegesen üzembe helyezik új városunk vízmüvét. LELKÉSZEK' BÉKEBI- ZOTTSÁGA. Szerdán dél-. előttre hívták össze a Sza-: bolos-Szatmár megyei papi } békebizottság soron következő ülését, ahol az időszerű kérdéseken kívül ez évi ten- í nivalóikat tárgyalják meg. j Itaport vitamin hajőszámra t-otyamatos, hősége» ellátás citromból, narancsból, grape-fruithól Az év eleje a déligyümölcsök legnagyobb szezonja, s ez különösen most, az influenzás megbetegedések időszakában tesz jó szolgálatot. A vitamindús citrusfélék hozzájárulnak a különféle meghűléses megbetegedéseit megelőzéséhez, elősegítik a gyógyulást. A DÉLKER Vállalat erre az időszakra ütemezi a nagyobb szállításokat. Az elmúlt napokban olyan nagy mennyiségű friss déligyümölcs érkezett, amely folyamatos és bőséges ellátást tesz lehetővé, a szerződésekben meghatározott szállítási időpontok, a hajóindítások és az európai kikötői rakodások pedig biztosítják a zavartalan utánpótlást, az igények kielégítését Citromból jelenleg 2450 tonna a kereskedelmi hálózat és a DÉLKER készlete. A múlt héten Ciprusból indítottak útnak hajón 1000 tonnát, s Olaszországban is 1500 tonna citromot adtak fel a vállalat címére. A jelenlegi 2500 tonnás narancskészleten kívül már jugoszláv kikötőben van egy 1800 tonnás algériai szállítmány, s közben egy újabb hajó állt be a kikötőbe további 1000 tonna budapesti rendeltetésű algériai naranccsal. A „Cegléd” nevű tengerjáró is jelezte, hogy Egyiptomból 1000 tonna narancsot hoz. Az influenza egyik kitűnő, alsősorban a megelőzést szolgáló természetes gyógyszere a grape-fruit, amelyből a tavalyinál több kerül forgatómba. A kubai grape-fruitbó! —ára 14 forint — 300 tonna, a 21 forintos algériaiból 100 tonna a készlet és mégj ebben a hónapban to- • vábbi 100 tonnát vár- j nak Egyiptomból is. Kesernyés íze miatt sokan idegenkednek a grape-fruittól, pedig ez a legvitamindúsabb déligyümölcs, vitamintartalma 20 százalékkal magasabb még a citroménál is. A szakember tanácsa: a lédús gyümölcsöt kettévágva és megcukrozva, vagy kicsavarva, levét édesítve fogyasszuk. A DÉLKER Vállalat vezetői elmondották, hogy a szezon végéig mintegy ,6500—7000 tonnával több déligyümölcs kerül forgalomba a tavalyinál. Citromból természetesen állartdóan lesz elegendő, a narancs, s talán a graoe-fruit is kitart a hazai friss gyümölcsök tömeges megjelenéséig. PROGRAM 1913. január I1y szerda ANTAL NAPJA A Nap kél 7 óra 27 perckor, nyugszik 16 óra 22 perckor. A Hold kél 14 óra 43 perckor, nyugszik 6 óra 13 perckor. Szásztíz évvel ezelőtt. 1863. január 17-én született Konsztan- tyin Szergejevics Sztanyisz- Iavszkij orosz-szovjet színész, rendező, az ismert színészpedagógus, aki 1933-ban, 75 éves korában halt meg. A XX. századi színházművészet és színházelmélet egyik legnagyobb hatású alakja a Moszkvai Művész Színház megalapítója, s hosszú ideig művészeti vezetője volt. Az ü-es rutinba merevedett korabeli orosz színjátszás, valamint saját színészi és rendezői munkájának tanasztalatai ar^a a felismerésre késztették, hogy a színház megúMtásíhoz mindenekelőtt a sz-nászi alkotómunkát kell úi alaookra helyezni, tudományos rendszerbe fog- lalni. A sz'nészi játék alapja — hangsúlyozta — a szarén teli es érzelmi és gondolati átélése: érre énül a róla elnevezett Sztr- nviszlavszkij-rén-iszer. a modern színjátszás, a realista széreoai- kotás tudományos rendszere. töt® hatig... A Petőfi rádi zenés délutánja. — 18,05: Külpc litikai figyelő. (Ism.) - 18,2c Szóljatok szép szavak. Pető: Sándorról. Irodalmi színpado és amatőr színjátszók országo versenye. - 19,55: Jó estét, gye rekek! — 20,25: Kis magyar nép rajz — 20,30: Uj könyvek (Ism.) — 20,33: Beethoven: He gedűverseny. — 21,18: Nan Bregvadze és Nyikolaj Szlicsen ko felvételeiből. — 21,40: Rég magyar mesterségek: A csizma diák — 22,00: Fél óra Kotlár Olgával. - 22,30: Magyar pa- rasztdalok zongorára. - 23,15 Nóták. Nyíregyház! rádi© 18,00—19,00: Sszak-tiszár'*'u; krónika. — Hegedűszólók. — fiatalokról fiataloknak. — Kedveli slágerek. Televízió A századforduló éveiben kezdte el a szülész! alkotómunka e ma máV világszerte ismert és alkalmazott rendszerének kidől- gozását, melyet *»v»kori?»tila«? először 19t 2-ben nróbált ki. Az Októberi Forradalom gvőz«l me után létrehozta a Moszkvai Nagv Színház onerastúd^óját. s kidolgozta a realícta ooorai ?z<n- játszás elvi és gyakorlati alapjait. Szeles idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, többfelé havazás, -néhánv helyen havas eső, ónos eső. Megélénkülő, helyenként megerősödő keleti, délk^e- ti jszél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—mínusz 3 fok között. Kossuth rád!© 8,20: Magnóval a világ körül. XVI. rész. — 8,40: Indulók operákból. — 9,00: Egy jenki Artúr király udvarában. Mark Twain regénye folytatásokban. XVIII. rész. — 9.20: Kedvelt régi melódiák. - 10,05: „Nyitnikék.” Kisiskolások műsora. — 10,40: Zenekari muzsika. — 11,30: A Sza- bó család. (Ism.) — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,29: Balogh Albert népi zenekara játszik. Pere János énekel. — 13,59: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Az If- Júsági rádió új zenei felvételeiből. Serly Tibor: 13 zongoradarab. —'14.30: Vera Soukopová és Jev«envij RAjkov énekei. — 15,10: Harsén a kürt-ió! A Gyermekrádió műsora. (Ism.) — 15.43: Gésák. Részletek JonesMonkton operettjéből. — 16.95: Petőfi-kalendárium. — 16,10: Bach -Weiner: C-dúr toccata, adagio és fúga. — 16 29: Ankét a könyvkiadásról.. I. rész. — 17,20: Schubert: G-moll szonáta — 17,33: „Fülbemászó” pépsorok. Marton János rinortla a textil- inar rekonstrukcióiról. — 17.53: Hallgassuk együtt! Kroó Gvörgy műsoira. — 18,38: Madách világa. Németh G Béla előadása. I. rész. — 19 25: Népzenei mngnzin. — 29.05: GondolPt. A rádió irodalmi lapja. — 20.53: Munkások között zenéről. S°bestyén János műsora. — 22,20: Régetek Hnsz- ka Jenő operettéiből. — 23 "0: Századunk zenéjéből. — 0,10” Spirituálék. 130: Delta. Tudományos híradó (ism.) — 9.55: Családi szilveszter. Magyarul beszelő szovjet Tv-film (ism.) — 11.05: Telivé. NDK kísf'lm (ism.) — 16,58: TFSE— GEAS Sesto San Giovanni. Bajnokcsapatok Eiíróra Kubája. Női. kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. — 18,25: Hírek. - 18.40: Kezdő szak- munkísok gondiálról. I. rész. - 19,10: Reklámműsor. — 19.15: v-*i mese. — 19,30: Tv-híraöó. — 2100: Csak ná’unk kanható! A Szilveszter 1072. dmfl műsor Ismétlése. — Kb. 23,25: Tv-híradé — 2. kiadás. KÍSÉRLETI <2.) MOSOK: 20,00: Este nyolckor... Interviews átvétel az NDK te’evfz'ó műsorából. _ 29,50: Tv-Wradó - 1 kiadás ítsm.i — v .20: A szere- lem hétköznapjai. Kamondy László két kpr^oíata. 1. Szemnontok a házassághoz. 2. A majpa udvarlója. Bratislava! tv fi.00: Hírek. — 17,10: Közért«:- ! koiások műsora. — 17.45: Területi tv-hícadó. - 10 09: Esti me- se. — 18,15: Virslin«* Noreikn énekel. — 19.00: Tv-hfradő. — 19*9; Autósok, motorosok. — 20 09: Hotel M^amare. Ti. Mn- kovioka tv-játéka. — 2t.35: Tvhíradó. — 21.49: Történelmi pillanatok. Szovjet dokumemtam- film„ Komán tv Ifi.30: Nemet nyelvoktatás. — 17.45: Né^nn«í műsor. — 19.30: Francia játékfilm Jean Gabin Bourvil és De Funes közreműködésével. Moziműsor KRÜDY töOZf? Petőfi rádió 8,05: Bizet: Szimfóniát. — 8,35: Népi zenekarok műsorából. — 9.0^: Mi van a varázsdobozbanV A Gyermekrádió műsora. — 9,33: Oper?hármasok. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Lengyel előadók Chomn-felvé- teleiből. — 13,03: Egv pálva vonzásában ... A kiskörös-erdő- taleki Polaár pedagógus házaspárral beszélget Tarmv Márta. — 13.15: A rivalda túlsó oldaláról: a Bohémélet. — 14,00: KétFEKétk TOt.ÉÜ FEHÉR MADÄR Szovjet film (Panoráma helyárraTS) SS. k-: fél €„ háromnegyed (8 és 8 óra. SSKE MOZIS A FEKETE FAKMS5B Angol film E. k.: S és 8 órakor,, GORKIJ MOZIS CSODA OLASZ MÓDBA Olasz film E. k.: i, 8 ía I órakor. E.ISVAKDA1 MOSfs TCZ A MONTE FIORON Olasz—jugoszláv film Délutáni előadás: A HOLNAP LOVASAI HOTEL SZABOLCS BAK MŰSORA (23 órától) Fellépnek: Németh Vivien t^ir'AsnA Sv*d Judit, Lénán Judit és Tiki Gyula táncdalénekesek. I I j Pályázatot hirdetünk főkönyvelői állás betöltésére, megfelelő ipari gyakorlattal és közgazdasági ismere- tekkel rendelkezők részére. Modern lakást biztosítunk, cserelakás-lehetőséggel. CÍMÜNK: IPARI SZERELVÉNY ÉS GÉPGYÁR 2. SZ. GYÁREGYSÉGE 4701 MÁTÉSZALKA JÁRMI ÜT. Teleíonszám: 252/19 mellék. (232600)