Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-30 / 24. szám
8. oldal KELET-MAG Y ARORSZAG 1973. Január 38. Szabolcsi csapatok a Napló Kupán KÉZILABDA: A nemzetközi Avas Kupa győztesei: Szondy SE, D. Közút, Miskolci EÁFC Pokol Zoltánt, a Tanerkepzíí beállását ez akciónál három liszavasvári tudta meggátolni a gólszerzésben. Szombaton és vasárnap Debrecenben teljes üzem volt a kézilabda Napló Kupa-tornán. Az elmúlt hét végén megyénkből hat csapat lépett pályára. S a sorsolás érdekessége, hogy csapataink egy női, illetve egy férfi- ranonrV. Veretében egymással találkoztak. A .Nyf-o.'tyh-'r! Tanárképző Főiskola NB II-es női csapata a megvei bajnokságban szereplő Nyíregyházi Universelle] látszott. A mérkőzést a lényegesen jobb játékerőt képviselő főiskolás együttes nyerte meg 27:5 (14:3) arányban. A N'"’-egvházi Volán női együttese a DVSC második csapata ellen lépett pályára. Kemény játékot hozott a látványos találkozó, s végül a nyíregyházi csapat megérdemelt 16:15 (9:7) arányú győzelmet aratott. Férficsapataink közül N”,vbátori Vasas a szintén NB TT-ben szereplő MGM Vasas együttesével mérkőzött. A találkozón a kapusok Trpnnyít fél részéről meglehetősen gyenge napot fogtak V! s a sok gől elsősorban ennek köszönhető. A találkozó végeredménye: MGM Debrecen—Nyírbátori Vasas S7:29. A Tiszavasvári Lombik fén“"- n+*-aSe régi nagy riválisával. a Nyíregyh4zi Tanárképző Főiskolával mérkőzött. A tiszavasváriak er alkalommal Is jobbnak bi- zonvbak. s színvonalas játék bán 32:16 (16:7) arányban nyertek. Pál László képes riportja. védő A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola játékosa Alexa — mint annyiszor — Linót elemében volt: tíz góllal terhelte meg az Universil hálóját. Varga Anna, a Nyíregyházi Volán játékosa — ötös mezben — a DVSC II. kapuját veszélyezteti. Miskolcon az elmúlt hét végén fejeződtek be a harmadik nemzetközi kézilabda Avas Kupa küzdelmei. A férfi kiemelt osztályban alakult legérdekesebben az elsőségért folyó harc. Hiszen a nagy esélyes D. Dózsa előbb vereséget szenvedett, majd csak döntetlent ért el, s így elveszítette a trófeát, melj’ végül is a Szondy SE birtokába jutott. A férfi kiemelt osztály utolsó fordulóbeli eredményei: Bp. Vasas—Debreceni Dózsa 18:16. Szondy SE—Újpesti Dózsa 23:15. Bp. Vasas—Ferencváros 19:19, Debreceni Dózsr—Özdi Kohász 18:18, Szondy SE—Bp. Vasas 19:13. Az Avas Kupa kézilabdatorna férfi kiemelt osztályának) végeredménye a következő: l. Szondy SE b 5 _ 1 171: ftb 10 D Dózsa b 4 1 1 109: S3 9 3. Ozdí K. s 4 1 1 llő :X14 9 4. Vasas b 3 1 3 119:101 7 5. Ferencváros b 2 1 3 109:110 5 b. Egyetértés b 1 — 5 105:119 2 7. Cjpesti D. b — — b 85:114 — .4 csoport góllövőlistája nak végeredménye: 37 gólos: Marosi (Ózdi Kohász). 33 gólos: Koch (Egyetértés), 31 gólos: Hamza II. (Debreceni Dózsa), 28 gólos: Benkő (Ózdi Kohász), 26 gólos: Vincze Szondy SE). A sportszerű ségi verseny végeredménye: 1. Szondy SE 108, 2. Ózdi Kohász 104, 3. Debreceni Dózsa 102, 4. VM Egyetértés 96, 5. Ferencváros 90, 6. Újpesti Dózsa 85, 7 Bp. Vasas 80 ponttal. A női I. osztály mindkét csoportjában két-két mérkőzést játszottak a csapatok. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola csapata e hét végén már nem volt érdekelve, hiszen korábban lejátszotta valamennyi találkozóját. Eredmények, A csoport: Borsodi Bányász—Ózdi Kohász 12 :(3, Borsodi Bányász—Salgótarjáni Bányász 19:4. B csoport: Lenin városi MTK— Mezőcsát 5:3, Mezőcsát—Miskolci VSC 14:5. A csoportokban folyó torna végeredményei a következők lettek: A CSOPORT 1. D. Közút 5 5 — — 5*:32 10 2. Borsodi B. 5 4 — 1 76:35 8 3. Ózdi KSE 5 S — 2 49:42 6 4. DVTK 5 1 1 3 46:61 S 5. Nyíregyháza 5 1 1 3 54:70 3 6. Saig. BTC 5 — — 5 2b:70 —B CSOPORT 1. Leninváros 5 5 _ _ 48:31 10 2. BVSC 3 4 — 1 68:34 8 3. KVSE 5 3 — 2 40:37 6 4. SÜMSE jj 1 1 3 40:42 3 5. Mezőcsát 5 1 — 4 27:42 2 6. MVSC S — 1 4 30:67 1 A kupa győztese címért a két csoportgyőztes női csapat, a Debreceni Közút és Leninváros helyosztó mérkőzést vívott, melyet a debreceni csapat nyert meg biztosan 9:6 arányban. így a női I. osztályban az Avas Kupa idei győztese a Debreceni Közút csapata lett, 2. Leninvárosi MTK, 3. Borsodi Bányász és Budapesti VSC. A női góllövőlista végeredménye: 34 gólos: Bodnárné (Borsodi Bányász), 25 gólos: Kiss (Diósgyőri VTK), 23 gólos: Czimmler (BVSC), 20 gólos: Huszár (Debreceni Közút), Tóth (Leninvárosi MTK), 19 gólos: Alexa (Nyíregyházi Tanárképző Főiskola), 18 gólos: Jakkel (Borsodi Bányász). ASZTALITENISZ: A sportszerűségi verseny Cégeredménye: 1. Ózdi Kohász és Miskolci VSC egyaránt 150 ponttal, 2. Mezőcsát 136. 3. Salgótarjáni Bányász, Budapesti VSC és Leninvárosi MTK 126—126, 4 Nyíregyházi Tanárképző Fő iskola 124, 5. Diósgyőri VTK 116, 6. Kazincbarcikai VSE 108, 7. Borsodi Bányász és •Sajószentpéteri Üveggyár 104—104, 8. Debreceni Közút 96 ponttal. A férfi I. osztály befejező fordulójában a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC csapata a Diósgyőri VTK ellen játszotta utolsó mérkőzését, s színvonalas és izgalmas küzdelem után 12:8 (5:4) arányú vereséget szenvedett. A csapat legjobb dobója Fekete volt, három góllal. A csoport befejező, további mérkőzései : Miskolci Vörös Meteor- Diósgyőri VTK t6:14. Miskolci Bányász—Miskolci ÉMTE 15:12, Miskolci EAFC —Kazincbarcikai VSE 13:9. Kazincbarcikai VSE—Miskolci ÉMTE 17:12, Miskolci Vörös Meteor—MGM Debrecen 17:14. A győzelmet a Miskolci EAFC együttese szerezte meg, egy ponttal megelőzve a Miskolci Vö ,s Meteort és a Kazincbr ii VSE csapatát. A férfi I. osztály végeredménye a következő: l. MEAFC 7 5 1 1 105: 87 11 2. MV. Meteor 7 5 — 2 102: 90 10 3. K.-barcika 7 5 — 2 96: 88 10 4. DVTK 7 4 — 3 87: 83 K 5. M. Bányász 7 3 1 3 99: 92 7 6. MGM Debr. 7 3 — 4 120 :io: 6 7. Nyíregyháza 8. MÉMTE 7 1 — 6 103:125 2 7 1 — 6 74:117 2 A férfi I. osztály góllövőlistája: 37 gólos: Lázár (Miskolci EAFC), 29 gólos: Veress (MGM Debrecen), 28 gólos: Balló (MGM Debrecen), 26 gólos: Fekete (Nyíregyházi Spartacus-Petőfi), 23 gólos: Kovács (Miskolci Bányász). A sportszerűségi verseny végeredménye: 1. Miskolci Vörös Meteor 14ü ’ Misko'ci EAFC 120. 3. Miskolci ÉMTE 118. 4. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC 116, 5. MGM Debrecen 112, 6. Miskolci Bányász 94, 7. Kazincbarcikai VSE 80, 8. Diósgyőri VTK 73 ponttal. Horváth Kálmán Befejeződött a játékvezetők továbbképzése Vasárnap a Nyíregyházi Járási Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága által rendezett játékvezetői továbbképzés harmadik, s egyben befejező előadására került sor. Ezen a befejező előadáson szinte a teljes játékvezetői gárda megjelent. Gyorsan peregtek a különféle szabálysértések esetei és az arra adott helyes válaszok megadása, amelyet ezúttal is Brincken Tibor és Kulimár János tartottak. E napon is megtartották a 13 plusz 1-es „TOTÓ”-zást, amelynek keretében a különféle szabályokról kellett választ adni — villámtorna keretében. A válaszokat még külön pontozták is. A befejező továbbképző előadáson részt vevők már egész komoly felkészültségről tettek tanúságot, hisz ezúttal már két 13-as és négy 12-es találatot is elértek, míg a pont- számversenyben is igen magas pontszámot értek el a játékvezetők, hisz Palsák János 17, Balogh András 16 és Kántor Gábor 15,5 pontot ért el, míg a „TOTÓ”-ban már két 13-as találat is volt. így Kántor Gábor és Palsák János ért el 13—13 találatot, míg Tóth Andrásnak, Fehér Sándornak, Balogh Andrásnak és Gaszper Józsefnek 12—12 találata volt. Többen értek el 11—11 és 10-es találatot is. Ez az eredmé v igazolta a nyíregyházi írási labdarúgó-játékvezető ió elméleti felkészültségét. A továbbképző előadás befejezése titán a résztvevők közös ebéden vettek részt, amikor a pontverseny három helyezettjének, valamint a ,.TOTÓ”-ban 13—13 találatot elérő Kántor Gábornak es Palsák Jánosnak Néma Miklós, a JB főtitkára értékes tárgy nyereményt nyújtott át, A labdarúgó-játékvezető! tanfolyam második előadása ugyanebben az időben folyat. Örvendetes, hogy a már jelentkezett 27 főn kívül ö<t további fő jelentkezett játékvezetőnek, s ezzel az eddig jelentkezettek száma IC főre emelkedett. A játékvezetői tanfolyam harmadik előadására február 3-án szombaton délután 3 órakor, a negyedik előadásra pedig február 4-én, vasárnap délelőtt kerül sor, azért, hogy a jelöltek az elméleti vizsgát mielőbb le tehessék és még a bajnokság megindulása előtt a gyakorlati vizsgára is sor kerülhessen. , Egressy Pál ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóinkat, jogy a TÖRÜKVERÖ borlikőr palackja1 1973. február 20-ig vesszük vissza boltjainkban. ZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT. (23286i Debreczenr Tamás — csikó mezben — a nyírbátori csapat egyik 'íját lövi azM3" pebrecen ellen, A városi ifjúsági bajnokság eredményei Vasárnap a Vécsey közi általános iskola tornatermében rendezték meg Nyíregyháza 1973. évi serdülő és ifjúság4 egyéni asztalitenisz-bajnok sását. Eredmények: Újonc fiúk: 1. Liskány Jó zsef (7-es iskola), 2. Fábiár Attila '3-as iskola), 3. Rom; András (5-ös iskola). Serdülő fiúk: 1. Körtvély- fáy Barna, 2. Diószegi Béla. 3. Sándor Béla, 4. Török Antal (egyaránt a Spartacus- Petőfi versenyzői). Ifjúsági fiúk: 1. Kovács Ákos, 2. Sándor Béla, 3. Diószegi Béla (mindannyian Spartacus-Petőfi SC), 4. Ve- czán László (Krúdy Gimnázium). Leány ifjúsági: 1. Tamás Erzsébet (110-es ITSK), 2. Rácz Mariann (3-as iskola). Fiú páros: 1. Körtvélyfáy Barna, Diószegi Béla, 2. Kovács Ákos, Sándor Béla (mindkét pár Spartacus-Petőfi SC), 3. Veczán László. Veczán Zoltán (Krúdy Gimnázium). Vegyes páros: 1. Kovács Ákos, Tamás Erzsébet (Spartacus-Petőfi SC. 110-es ITSK), 2. Veczán László. Rácz Mariann (Krúdy Gimnázium, 3-as iskola). Nagy Miklós \Z OGV PALMA GUMIGYÁR NYÍREGYHÁZI Kt SERLETI ÉS FEJLESZTÉSI ÜZEME ÉRETTSÉGIZETT GÉPÍItÖNÖT KERES FELVÉTELRE. JELENTKEZÉS: ROLL GYÖRGY B’ÖMÉRN ÖKN El DERKOVITS U. 107. (61)