Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
1973. január 21. KELET-MAGYARORSZAO 3l eHMt A mr§zámadáü lnkrőzze Szegény konyha a Három rózsában a valóságos helyzetet Beszélgetés Szabó Istvánnal, a TOT elnökével Munkatársunk felkereste Szabó Istvánt, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökét, hogy a most sorra kerülő zárszámadásokról beszélgessen vele. — Nem én vagyok az első — mondotta bevezetésül Szabó István —, aki erről a témáról a magyar sajtóban nyilatkozik. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdést nem árt több oldalról megvilágítani. Nagy ügyről van szó. A termelőszövetkezetek, halászati szövetkezetek, szakszövetkezetek és közös vállalkozások éves mérlege kereken egymillió magyar állampolgár ügye, szántóföldünk 80 százalékát érinti — és a háztáji gazdaságokkal együtt — mintegy százmilliárd forintnyi termelési értékről ad számot. — Milyen átfogó értékelést adhat a TOT elnöke az elmúlt esztendőről, a zárszámadások várható eredményéről? — Nincs két egyforma esztendő és nem található két egyforma határ sem. Ennek következtében nincs két egyforma zárszámadás. Általában azonban elmondhatjuk, hogy amit az agrárpolitika előreláthatóan sugallt, amin a szövetkezeti gazdák erejüket megfeszítve munkálkodtak; azt lényegében sikerült is teljesíteni. A tavaszi szárazság, a nyári sok csapadék, az év végj állat-megbetegedések ellenére jó évet zárnak, sőt, helyenként kimagaslóan Jó, rekord esztendőt. — Az átlagot azonban sokoldalúan kell megvilágítani. A gazdaságok több, mint kétharmadában egyértelműen örömteljes munka az összesítés. További két csoportban — a gyenge adottságú és a gyenge vezetésű szövetkezetekben — ez idén is csak kevés helyen tudnak megszabadulni az ismétlődő gondoktól. Végül a negyedik csoportban nem gyenge és nem rosszul vezetett gazdaságok találhatók, hanem inkább olyanok, amelyek ismertek, jó nevűek, hosszú időn át mondhatni reprezentálták a magyar mezőgazdaságot. A nagyiramú fejlődés, a jelentős beruházások, s az előre nem látható körülmények együttes hatása miatt kerültek átmeneti, de súlyos gondok közé. — Erre való tekintettel nemcsak a hatóságok, de talán elsősorban a tagok a gondok okait nagyon megfontoltan elemezzék. A következmények alól a vezetést felmenteni persze nem lehet. De más a helyzet ott, ahol a hozzá nem értés, és más, ahol éppen a jóakarat és az ezt keresztező külső körülmények alakították ki a mai állapotokat. „az idő a gazda”. Tavaly végeredményben minden egyenesbe fordult, de ki szavatolja, hogy ez az idén is így lesz? — Sok térsz valósággal retteg a részesedés gyors emelkedése után fizetendő jövedelem növekmény adótól. A tartalékolással megelőzhető ez? — Sajnos nem mindenütt. Ahol például nem nyolcvan, hanem háromszáz mázsát termett a hagyományosan művelt cukorrépa, ott a részt a többlet után is ki kell adni. Ahol viszont új, nagy beruházások léptek üzembe, ott a frissen alkalmazott nagy tudású szakemberek, szakmunkások fizetése okozott ugrást. A „regulativ” kategóriába tehát elkerülhetetlenül éppen olyan gazdaságok kerülnek be, amelyek sokat termelnek. — Elfogadjuk azt az elvet, hogy az államnak szabályoznia kell a piacon vásárlóerőként jelentkező pénztömeget. de a minisztériumokkal egyetértésben küzdünk az ellen, hogy a keresetszabályozás a termelést fékező erőként működhessen. — Amiről eddig beszélgettünk; vezetők, szakemberek ügye. Lehet-e, kelle-e szerepet adni ebben a folyamatf ban az egyszerű szövetkezeti gazdának? — Mindenképpen kell, mert ez létkérdés. A többi között ez adja mozgalmunk szövetkezeti jellegét. A zárszámadás előtt, közben, vagy utólag mindenütt meg kell és meg lehet találni a módját, hogy a kérdésekkel érdemben foglalkozzanak. Brigádgyűlésen, részközgyűlésen, csoportos találkozókon lehet beszélgetni, az eldöntendő kérdésekről kikérhetik a vezetők a tagok véleményét, azt a javaslatokba beépíthetik. Legfontosabb pedig, hogy a tagokkal együtt vonják le az elmúlt esztendőből adódó következtetéseket. ’ — A jónak látszó, vagy valóban jó; a gyengének tűnő, vagy — valóban gyenge gazdaságokban egyaránt van a tagnak véleménye, ötlete, mondanivalója. Ha ez a beszélgetések során felszínre kerül, ha a mérleg és a már elkezdődött úi gazdasági évre szóló kencepció erre támaszkodik, akkor több az esélyünk, hogy a következő zárszámadáskor sem kell a tartalékhoz nyúlni: hogy a mezőgazdaság, a termelőszövetkezeti mozgalom folytatja azt a felfelé ívelő szép fejlődést, amelynek az utóbbi években tanúi és — minden magyar állampolgárral együtt — élvezői lehettünk. Földeák« Béla Nyíregyházán a Homok tér—Sarkantyú utca térségében épül Nyíregyháza legnagyobb általános iskolája. (Hammel József felvétele) Azok a Nyíregyhaza, Honvéd utca 35... 37... 39. Ez az, itt kell laknia neki, vagy a gyermekeinek. A 39. számú háznak már se híre, se hamva. Üres a telek. Balról modern új épület: a kerületi pártház, az ifjúsági klub. A jobboldali szomszéd: „Mi negyvennyolcban költöztünk ide, akkor még itt állt az a kis nádfedeles ház. egy fuvaros- ember lakott benne. Aztán összedült az épület. Róla semmit sem tudunk...” Idézet a Szabolcsi Hírlap 1933. augusztus elsejei számának apróhíreiből: „Egy nyomorgó gyermekágyas asszony jajkiáltása. Kovács József né Vida Erzsébet gyermekágyban fekszik, teljes nyomorban, minden segítés nélkül. Elhagyatottsá- gában levélben kéri a szerkesztőségen át a jó akaratú embereket, szánják meg nehéz helyzetében és segítsenek rajta. Címe: Kovács József - né, Honvéd utca 39.” Az utca , túlsó végén, a bölcsőde előtt egy fiatalasz- szony még segíteni próbál: talán a Puskin utcaiak tudnak róla, — de hiába. Kovácsokról semmi hír. A képviselő úr „róvója” Mégsem volt hiábavaló a megsárgult újságlapok böngészése, s míg Kovácsné után kutattunk; találkozott egymással a „régi szép” és a mai valóság. A „Nyírvidék” 1931. július 3-j száma például plakátbetűkkel harsogta, hogy dr. Éber Antal, a város frissen választott képviselője 400 pengőt juttatott a nyíregyházi hadirokkantaknak. Szemelvény a rokkantak alázatos köszönőleveléből: „...a vármegye és Nyíregyháza hazafias társadalmához a rokkantsegély- álapunk megteremtése céljából támogatást kérő tiszteletteljes felhívásunk eredményre nem vezetett. Ennek oka részben a gazdasági viszonyokban keresendő, de a legnagyobb baj az, hogy a magyar társadalom már elfelejtette, mivel tartozik a nemzet hős fiainak s a nagyon sok ígéret, becsületbeli adósság rendezve nincs”. Két nappal később a képviselő újabb „nagylelkű” cselekedete: 800 pengőt adományozott az ingyen étkezési akció céljaira. Ekkor még így lelkendezik1 a szerkesztő: „E nemeslelkű adomány egy időre biztosítani fogja munkanélküli szegényeink mindennapi kenyerét.” Nem egészen egy hónap múlva a FLIT rovarirtó öles hirdetése szomszédságában („Pestist hoz a bolha”) a „Munkaalkalmak” című írás már óvatosan „megrója” a képviselő urat, aki fővárosi lapokban megjelent cikkében elmarasztalja azokat. akik mindenáron munkához akarnak jutni. írásából kitetszik, hogy nem V. Zsilinszkaite: Háttal előre — Milyen tanácsot ad Szabó István a politikus és gyakorló téesz-elnök: hogyan készítsék el a szövetkezetek a zárszámadást? — A zárszámadás tükrözze a valóságos helyzetet. Mindenkinek ez az érdeke, az államnak, az országnak és a helvi közösségnek is. Azt vegyék számba, ami van, ne többet és ne kevesebbet. A „kozmetikázás" talán ígérhet pillanatnyi előnyöket, de nem csupán a hatóságokat, hanem a tagságot is félrevezeti, végső hatása pedig biztos, hogy káros lesz mindenkire. — Ehhez még azt teszem hozzá: nem okos dolog a személyes jövedelem minden áron való növelésére törekedni. Az elmúlt esztendők bebizonyították, hogy aki túlzásba vitte az osztást, és — részben emiatt — gazdasága bajba került, azon (nagyon nehéz volt utólag segíteni. Viszont a tartalékolt összeg a szövetkezet íulado- nában marad, azt nem veszi el senki. Mi parasztok tudjuk, hogy kicsit még most is Az elárusítónő hátat fordítva állt előttem. — Bocsánat... — suttogtam visszafogott, félénk hangon. A jól fejlett hát meg se rezzent. Mintha egyenesen a földből nőtt volna ki, szemlátomást terebélyesedett, eltakart előlem mindent, úgy tűnt, az egész világ áll háttal előttem. — Legyen szíves, mutassa meg azt a kék ernyőt! — mondtam kissé erélyes hangon. Az egyik lapockája idegesen megrándult, mintha villám szelné ketté a levegőt, s az ernyő a pultra pottyant. Az elárusítónő újra a kezdő eladók kedvelt pózába merevedett, én pedig tanácstalanul hol az ernyőre, hol a moccanatlan lapockákra bámultam, aztán elbőgtem magam. — Mi történt? — csodálkozott a hát. — Nem.., nem... fej ezt nem bírom... Képtelen leszek ezután az elárusítókról írni, — szipogtam könnyek között. — Már annyi negatívumot megírtam szegényekről, hogy a kritikusok témaismétléssel vádolnak. — Óh, hát nem fontos, ne írjon rólunk — szólt nyájasan az elárusítónő. — Hogy a csudába ne írjak, amikor maga itt áll háttal nekem legyökerezve? — Jaj, a kedves vásárlónak már ez sem tetszik!? Fordítson nyugodtan hátat ön is, a kutya se ugatja meg! És én megfordultam. Tekintetem a fehér falon függő közismert Siskin-repró- val találkozott. A kidőlt, hatalmas farönkön, az óriás medvemama oltalma alatt, gömbölyded medvebocsai csintalankodtak. A busa fejű anyamedve egyenesen az arcomba bámult. Nem először láttam ezt a festményt, de most a vadállat szeméből valami emberi melegség áradt. Ez a nyílt, édesnek tűnő bozontos pofa látványa nyomban felszántotta könnyeimet, jó kedvre hangolt, annyira feldobott, hogy — háttal a másik hátnak — kedvem kerekedett az ismerkedésre. — Mondja kérem, — kezdtem barátságosan, — milyen színű a szeme? — Szürke. — Pont ilyennek gondoltam. És a szemöldöke ívelt? — Nem. — Egyenes vonalú? — Nem. — Cikcakkos? — Eltalálta. „szép” napok »•§ tudja helyeselni a munkára vágyóknak azt az észjárását, amely válogatás nélkül csak munkaalkalom után kiált... Vajon illethetők-e szemrehányással azok. akik munka és kereset híjján munkaalkalmat kívánnak, ilyet követelnek, hogy fenntartásuk érdekében mindent megtegyenek...?” Inségakció, felkiáltással Kovácsné Vida Erzsébet egykori nádfedeles házától nincs messze a mostani déli ipartelep, a város iparának mostani büszkeségei: a HAFE, a papírgyár. (Ez utóbbiban egy munkahely egymillióba került az államnak.) Persze, nem minden üzem ilyen modem még Nyíregyházin, s az is igaz, hogy túlságosan nem lehet válogatni a munkahelyekben, — de egyre több a munkaalkalom, s aki akar, dolgozhat. Aztán a legtöbb gyárban kedvezményes üzemi étkeztetés is van. — amit elég gyakran marasztalnak el egyesek. Lássuk csak. mi volt a helyzet az egykori „szép időkben”? Az inségakció programjáról ekként tudósított a korabeli újság: „981 munkáscsalád van kenyér nélkül, a munkanélküliek és munkaképtelenek száma 1400... Lesz teljesen ingyen ebéd és olcsóebéd-akció, amelyben a jelentkezők hetenként 1,5— 2 P-ért kapják meg az ízletes ebédet... A szegénykonyhák a Horthy Miklós téren lévő Vadász-féle házban, a Három rózsa épületben, a Szegényházban és az Ószőlő utcai egyik házban lesznek. Szeptemberben naponként 500, októberben 1000, novemberben 1500, decemberben 2000, januárban 3000 napi ebédadag kiosztását tervezi a város. Erre 104 ezer pengő kellene, amelynek csak kis részére van meg' a fedezet.” Aztán az újabb szívhez szóló felkiáltás: gyűjtsünk a szegény elesetteknek! Igaz, nemcsak itt Szabolcsban jártak akkor nehéz idők a gazdasági válság miatt, mégis jellemző a nyíregyházi lap következő .megnyugtató” híre: „A tisztviselők illetményét nem csökkentik, csak a nyugdíjakat. ...Nemcsak a szegényházbeli inségkonyha tűnt el, az „illetményekben” is fordulat következett be: manapság sokkal gyakrabban javítják, emelik — ha nem is túlságosan nagy összeggel — a nyugdíjakat, mint a hivatali dolgozók bérét. S ha az egészen friss példára gondolunk — arra, hogy tavasztól kizárólag a fizikai munkások, a művezetők béremelését hajtják végre központi forrásból — ez valahogy mégiscsak megnyugtatóbb, mint az idézett — Ah, módfelett pikáns! Fenti megállapításomat egy észrevétlenül betévedt vevő, gasztronómiai ínyencségnek vélve, megkérdezte: — Mi az, tengeri rák kapható? — Ó, nem — nyugtattam meg készséggel, — mi csupán a kiszolgálás új formáját gyakoroljuk, — Ah! — szisszent fel amaz, és azonnal távozott. — A felső metszőfoga aranyból van? — folytattam tovább a társalgást. — Nem. — Műanyag? — Nem. — Nem is lyukas? — Nem bizony! — Óh, milyen boldog vagyok! Barátságosan felkacagtunk. Újabb vásárló jött, látva, hogy az elárusítónő elmé- lyülten fecseg, szótlanul megállt a sarokban. Szó, ami szó, ilyen hosszan és kimerítően nem beszéltem még egyetlen egy riadóval sem, Úgy a hírecske a harminca.; évek« bői. Kevesen tudják, hogy a harmincas években „Kelet- Magyarország” címmel heti riportlap jelent meg Nyíregyházán. íme néhány írás címe az 1933. július 15-i számából: „Csak egy falat kenyér... A munkanélkül’ek tömegesen ellepik az országúti eperfákat és kenyérrel eszik kínjukban az epret... Olcsóbb lett a kenyér, de annál több lesz a rongyos ru. ha és a lyukas cipő...” Senki sem felelős ? Nyíregyházán közel esik a Honvéd utcához a megyei kórház, ahol — köztudott — jelenleg milyen nagy a zsúfoltság. hogy az új pavilonok építése is csak enyhíteni tud a gondokon. A harmincas esztendőkben nem bizonyult szűknek az akkori Erzsébet kórház, akinek pénze volt, gyógyíthatta magát. Mégis: A Szabolcsi Hírlap írta 1933. július 15-én: „Egy Kállói utcai istállóban meghalt egy nagyhalászi földműves”. Nyerges Bertalan nagyhalászi földműves bejött az Erzsébet kórházba. gyógykézeltetni magát. A papírjai nem voltak rendben, már nem tudott aznap visszautazni falujába. Megkérte Nagy István szűcsmestert, hadd aludjon az istállóban. Nyerges reggelre meghalt.” Aztán az írás utolsó sorai: „Mivel Nyerges haláláért senkit sem terhel felelősség, a kir. ügyészség a temetési engedélyt kiadta...” A hír alatt keretben a korabeli hirdetések reírénje: „Reggelre, éhgyomorra Ferenc József keserűvizet! Ideális! Szenvedő nőknek és gyomorbetegeknek...” Kovácsné Vida Erzsébet Honvéd utcai házához menet az út a Kossuth szak- középiskola előtt visz. Hányszor olvastuk már a mai hírekben : ennyi és ennyi pénzt (százezreket) adott a város a politechnikai képzés feltételeinek javítására: tanműhelyt épített, gépekkel berendezte, stb. „Szülői gondok” címmel írta akkortájt a Nyírvidék: „Nehezen indul a tankönyvvásár... aki vásárolt is eddig, az mind használt könyvet vett féláron... Nehés volna kiszámítani, hogy hány milliót volnának kénytelenek kiadni a szülők, ha minden gyermeküknek új tankönyvet szereznének be, az írószerekkel együtt...” * Töredéknyi bepillantás mindez csupán a város múltjába, a békeidők nao- jaiba, amelyből az út egyenesen vezetett a világégésbe. Azóta a Honvéd utca 39-ben is ledült a vályogfal... Angyal Sándor mély tónusú hangjával, finom modorával, kissé émelyítő parfőmjével és ide-oda mozgó hátával elégedett voltam, csupán... csupán az ernyővel nem. — Veßzi, nem veszi? — horkant rám az előbbi csivi- telés végeztével. — Más színűt szeretnék.. \ azon felül nehezen nyílik. — Na. ezt az elején is megmondhatta volna! Mit gondol, időmilliomos vagyok, hogy ennyi sokáig fenntart? — Itt az ernyője! — kiáll- tottam, és vállamon keresztül átbodtam az árut. A lapockája újra megrándult. Megcéloztam az ajtót, s tét. már csak nyilvánvaló, hogy nem estem hasra rám lövellő mézédes mosolyától. Ettől megóvott Siskin medvéinek félelmetes pillantása: így stílusosan — háttal előre léptem ki az ajtón. Fordította: Saraié Kazalt»
