Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-04 / 2. szám

SW! jtew&r 1 KE^El-MAGYARORSZÄCJ A dolgozó nők megbecsülése NEM TITOK AZ „R-ALAP“ Döntés milliók íölött Ki üzemi demokrácia szép példája Fehérgyarmaton »HOLNAP MAE BE SE (JÖJJÖN!” Ez a disszonáns hangzású mondat olyan pa­rancsoló, elutasító, hogy joggal váltott ki felháboro­dást a munkásnőben. Egyik cipőipari üzemünk délutáni műszakjában, a nagy hajrá­munka közben hangzott el. Lehet-e indok erre a hang­nemre a kapkodás, a szer­vezetlenség, az exporttal való elmaradás sürgetése7 Kétségtelen nem könnyű a dolguk a művezetőknek, de nem szükséges ilyen, a mi életünktől idegen, emberte­len hangot megütni. Külö­nösen nővel, munkásasz- szonnyal szemben nem. Kisírt szemmel, az üzem bejárata előtt várta a veze­tőt. Jócskán vége volt már a műszaknak, várta otthon a családja, de beszélni akart az üzem vezetőjével, hogy ő most mit tegyen, valóban be se jöjjön holnap dolgoz­ni? Régi munkás, tízeszten­dős gyakorlata van, tagja a törzsgárdának. Este, a ka­puban, az üzem bejárata előtt panaszolta, mi is tör­tént. Elmondta, képtelenség hatszáz cipőnek a belső ra­gasztását egy műszakban el­végezni. EDDIG NÉGYSZÁZ RA­GASZTÁST csináltak. Kifo­gástalanul. jő minőségben, nem is érkezett reklamáció külföldről sem. Most egy­szerre megemelték a normát. Lehet ezt is teljesíteni, de nézzék meg, milyen az a munka. ö megpróbálta, de nem ment. Legalábbis nem hi­bátlanul. Ezt tette szóvá a művezetőnek. Erre hangzott el a sértő, elutasító mon­dat: „Holnap már be se Jöjjön!” Csak az az érthe­tetlen, hogy kinek a jogán? Ki hatalmazta fel. hogy egyéni, tulajdonosi jogon nyilatkozzon ? Lehet, utólag ezen elgon­dolkozik, S "'szánja-bánja amit tett, amit mondott. '„Elvesztette” a hajrában a fejét. Biztos vagyok abban, hogy e kijelentéséért meg is „mosták”. Ismerik jól ezt a munkásasszonyt, tudják róla. hogy kiválóan dolgozik, gyors, pontos, minőség ke­Fefcete Sándor: 13 A fiatal pár egyetlen szó­rakozása a színház volt. Pe­tőfi szinte szünet nélkül dol­gozott. Nem tud eltelni ter­veivel, egyre nagyobb' vállal­kozásokba fog: hősköltemény Lehelről (töredék marad), szatirikus elbeszélés a maradi magyar nemesség típusáról, a táblabíráról (ezt sem tudja befejezni, pedig legnagysze­rűbb remekei egyikeként kezdődik a vers), Vörösmar- tyval és Arannyal elkezdi Shakespeare fordítását (a Coriolanus készül el, s a Ró­meó és Júlia néhány jelene­te), s közben ontja a kisebb verseket, köztük olyanokat is, amelyek közül egy-kettő ön­magában is elegendő volna a halhatatlansághoz: A téli es­ték, A puszta télen... Olyan ütemben dolgozott, hogy ha néhány nyugodt hó­napja van még, műveinek gyűjteménye ma legalább még egy kötettel többet számlálna. De „egyszerre leszakadt az ég a földre... a forradalom ki­tört Olaszországban!” „Most vagy soha,..“ A reformokat és önállósá­got akaró, Kossuth vezette haladó magyar nemesség előbb-utóbb mindenképpen szembekerült volna a bécsi önkénnyel. S ismerve az ud- var konok ellenállását, bizo­ruL ki a keze alól, s ha ő egyszer azt mondja, hogy lehetetlenség a hatszáz cipő ragasztása, az úgy is van. Ellenpélda. Egy fiatal ve­gyészmérnöknő kisbabát szült. Ott laknak az üzem szomszédságában. Már ko­rábban hozzákezdett egy kísérlethez. Közbejött a szü­lés. Később folytatta, bár gyerekgondozási szabadságon volt. A brigád vállalta volna helyette is, hogy a kutatási programból rá eső részt el­végzik, de ő ott akart lenni a kísérletezésnél, részt kért a munkából, s együtt akart örülni a többiekkel. Ezért áldozatot hozott. Hetenként néhány órára bejárt a la­boratóriumba, s erre az idő­re — bölcsőde hiányában — fogadott egy nyugdíjast gye­reke mellé. Fizette. Megtudták ezt a vállalat vezetői. S amikor a kísérlet sikerét bejelentették, külön, meleg szavakkal emlékeztek meg a fiatal vegyészmér­nök mama helytállásáról, s közmegelégedésre ötszáz forint jutalomban részesítet­ték. LEHETNE SOROLNI AZ ÜZEMEK, vállalatok, intéz­mények sokaságát, ahol so­kat tették azért, hogy arra alkamas, érdemes, képzett nők megfelelő vezető posz­tokra kerüljenek, s fizetésük is közelítse, elérje a hasonló munkakörben dolgozó férfi­akét. Sok helyen könnyítik vagy könnyítették két-há- rom műszakjukat bölcsődé­vel, óvodával, orvosi ellá­tással. Egyre több üzemben foglalkoznak megkülönböz­tetett módon azzal, hogy a sokgyermekes anyákat egy műszakban, nappal foglal­koztassák. Tudok olyan vál­lalatot, ahol sok .a„.várap.d,QS mama, s ezért a tanácsadást az orvos ott Végzi az üzem­ben. Hallottam azonban olyan esetről is, hogy a várandós mamától azért, mert a dél­előtti tanácsadásra eltávo­zott — s ezt csak utólag igazolta a könyvvel főnök­nőjének — levonták tőle arra a napra járó bérét. Sőt, még a korábbi eltávozások összegével is megterhelték. Indok: munkaidőben1 távo­zott el. Úgy vették, mint a munkafegyelem megsérté­sét. Lehet ezen vitatkozni. No, de emberek vagyunk. Meglehet: előre be kellett volna jelentenie. Ezt elmu­lasztotta. Gyerektelen fő­nöknője viszont figyelmet­len volt. Sok-sok figyelem, gondos­kodás kiséri ma már a munkásnőket, különösen a munkásanyákat, azokat, akik az élet hordozói. Ez magá­ban is tiszteletet kell, hogy ébresszen mindenkiben. Akad azonban még olyan munkahely, ahol nem szíve­sen látják a várandós ma­mát, nyűgnek tekintik, meg­történik, ha nőt vesznek fel munkába, próbálják meg­tudakolni, vár-e gyereket, s ha igen, mikor, hogyan szá­moljanak távollétével. Csakhogy az sem mindegy, milyen hangnemben! S ha lejárt a gyerekgondozási szabadsága, úgy tessék-lás- sék fogadják is, nem is. Sőt, megesik, hogy valakit fel­vesznek a helyére. NEM ÁLTALÁNOS MAR EZ, de megtörténik. Egyre ritkábban, mert ma már a nők a közvélemény védel­mét élvezik, a párt- és a kormányhatározatok védik őket. Védi, oltalmazza az a légkör, amely éppen e ha­tározatok nyomán alakult ki, s terebélyesedik, átitatja az üzemek gazdasági, párt-, szakszervezeti és KISZ-ve- zetőinek intézkedéseit, fi­gyelmességüket, megkülön­böztetett gondoskodásukat a nőkről. Ezért és a közvélemény értékítélete szerint is fel­háborító ma már minden olyan disszonáns hang, amely a nődolgozókat, a kismamá­kat bántja, sérti. S ez a mi pártunk politikájának az ereje. Ezt a nőpolitikát mil­liók értik, érzik ma már, s cselekvőén támogatják. Farkas Kálmán A részesedési alapot a vállalat igazgatójának és szakszervezeti bizottságá­nak egyetértése alapján kü­lönböző célokra lehet fel­használni. Nemcsak bér­emelésekre, hanem béren kívüli juttatásokra is. A Fehérgyarmati Állami Gaz­daság kollektív szerződése szerint is a felosztható ré­szesedési alapból kell fe­dezni az év közbeni bér­emelést (csak a 4 százalé­kon felülit), a prémiumot, a jutalmakat, az év végi ré­szesedést, a szociális segé­lyeket, a Kiváló dolgozó címmel együtt járó jutal­makat, az újítási díjakat, a tanulmányi ösztöndíjakat, a vállalati lakásépítési hoz­zájárulást. Ugyancsak az „R-alapból” kell fizetni az üzemi étkeztetés egy részét, a háztájik költségét, a dol­gozók üdültetését, valamint az egyéb szociális, kulturá­lis és sportcélok támogatá­sának költségeit. Mire mennyit? A gazdaság dolgozói ma­guk döntik el, hogy a pénzbe- ni és természetbeni formák között milyen arányok ala­kuljanak ki a részesedési alap elosztásánál, de az egyik jövedelemrészt csak­is a másik rovására lehet növelni. Valamennyi jogos igény kielégítésére nincs lehetőség, mert csak azt le­het szétosztani, amit maguk a dolgozók megtermeltek. Az árvíz előtt majdnem minden évben 10 millión fe­lül volt a gazdaság részese­dési alapja, erre az évre 4,5 milliós részesedési alapot terveztek a vezetők, s ez az összeg előreláthatólag be is kerül a „közös kalap­ba”. A gazdaság; 6 : üzem­egységében sok pénzt fel lehet még használni a dol­gozók szociális körülményei­nek javítására. A dolgozók lakásépítését is hatékonyab­ban támogathatná a gazda­ság. Éppen °zért — mint minden vállalatnál és üzem­ben — itt is nehéz dönteni a rendelkezésre álló pénz5- összeg felhasználásáról. Vannak dolgozók, akik aiit állítják, hogy kevesebbet kell költeni sportra, kultú­rára, és többet a munkában kiemelkedők jutalmazásá­ra. Megint mások azt ja­vasolják: „Ne vegyünk ki * pénzt a közös kasszából üdülésre, kirándulásra, in­kább támogassuk a kis fi- zetésűek és a fiatal házasok lakásépítését”. De sokan a művelődésre, a sportra, az üdülésre is igényt tartanak, így aztán kisebb-nagyobb mértékben mindenki igé­nyét figyelembe veszik az arányok kialakításánál. Te­hát a közösen megtermelt jövedelem elosztásánál is érvényesül az üzemi de­mokrácia: a kollektív szer­ződés írja elő, hogy milyen célokra és milyen arányban kell felhasználni a 4.5 mil­liót. A szerződés módosítá­sát pedig a dolgozók bevo­násával készítették el: a szakszervezeti bizalmiak, az üzemegységek képviselői javaslatokat tettek a szak- szervezeti bizottsághoz, majd a szakszervezeti bi­zottság állásfoglalása után — végső soron — az üzemi tanács készítette el a kol­lektív szerződés módosítá­sát. Megszavazta az üzemi tanács Az előírás értelmében a részesedés 20 százalékát cél­prémiumokra kel] kifizetni. Például a veszteségmentes és gyors betakarításban, va­lamint az almaszedésben élenjáró dolgozók részesül­nek az említett prémium- keretből. A részesedés 5 százalékát — a módosítás szerint — nagyobb részt nemzeti ünnepeken osztják szét a gazdaság vezetői és dolgozói között. Tanulmányi ösztöndíjra 10 ezer, szociá­lis segélyekre 80 ezer. a sportkör támogatására ugyancsak 60 ezer forintot ír elő a kollektív szerződés módosítása. A szakszervezeti bizottság tehát 60 ezer fo­rinttal rendelkezik, ebből as összegből kapnak különböző segélyeket a kedvezőtlen helyzetbe kerülő dolgozók. Színházbérietekre, könyvek vásárlására, a Magyar- Szovjet Baráti Társaság he­lyi csoportjának támogatá­sára és a dolgozók üdülteté­sére jelentős összeget: 73 ezer forintot szavazott meg az üzemi tanács. Az üzemi étkeztetés költségeihez 412 ezer forintot használnak fel a részesedési alapból. így a dolgozóknak mindössze 3 forint 70 fillért kell fizetni a reggeliért és ugyanennyit az ebédért. A háztáji földek megművelésére 524 ezer forintot irányoztak elő Már tudják a dolgozók A gazdaságban az úgyne­vezett „R-fix” 1 millió 149 ezer forint, amit a mecha­nizmus indulásakor szo­ciális és jóléti kiadásokra adott a kormány. így a ki­osztható részesedési alapra X millió 200 ezer forint maJ radt. Tehát ezt azt összeg’* osztják szét a dolgozók kö­zött nyereségrészesedés cí­mén — egy dolgozóra ebé bői átlagosan több, mini ezer forint jut. És mindezt már tudják a dolgozók; mert termelési tanácskozá­sokon és más fórumokon is« mertették velük a kollektív szerződés módosítását. Az elutasított kérésekről is értesítették a dolgozókat; azt is elmondták nekik; hogy kérésüket előrelátható­lag mikor teljesíthetik. K kérések teljesítése, a jogos igények kielégítése persze nagyobb részt magukon a dolgozókon múlik, hiszen munkájukkal nekik kell előteremteni a jövedelem- növekedés fedezetét, a vál­lalati önállóság révén a nagyobb lehetőségekhez ne­kik kell megteremteni a nagyobb nyereséget. Nábrádi Lajos szerű költő aUsotott, de Pe­tőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat szemé­lyesen vezetett! „Bánat és harc szól belőlünk...“ 1848 márciusában a forra­dalmaktól megrémített bécsi udvar engedményekre kény­szerült és Magyarországon is — először a Habsburgok alatt — független kormány alakult. A haladó nemesség kiváló tagjaiból állt ez a kormány, Batthyány Lajos vezérlete alatt tagja lett Kos­suth Lajos, Széchenyi Ist­ván, Eötvös József is. A mi­niszterek általában jó haza­fiak voltak, de mint neme­sek, természetszerűen saját osztályérdekeiket is féltet­ték. Amellett, Kossuth kivé­telével, reformerekként gon­dolkodtak, idegenkedtek a forradalmi megoldásoktól, a kiharcolt vívmányokkal be­fejezettnek tekintették a for­radalmat. Petőfi viszont, mint forra­dalmár és rftiint a kisemmi­zett milliók képviselője; márciust csak első felvo­násnak tartotta, amelyet majd követnie kell a máso­dik felvonásnak, minden fe­udális maradvány felszámo­lásának. Éppen ezért kezdet­től fogva bizalmatlanul te­kintett a nemesi miniszte­rekre. Még hevesebb politi­kai ellenszenv támadt fej benne akkor, amikor tapasz­talnia kellett, hogy a kor­mány nem meri erélyesen szervezni a nemzeti önvé­delmet. (FolytatiuUl nyosra vehetjük, hogy fegy­verhez kellett volna nyúl­nunk: a szabadságharc előbb-utóbb, de mindenkép­pen .kitört volna. Az a csodá­latos nap, 1848. március 15-e azonban Petőfi Sándor forra­dalmi szellemének, cselekvő bátorságának köszönhető. „Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! és ha lelö­völdöznek? isten neki; ki várhat ennél szebb halált?” — e gondolattal aludt el Pe­tőfi a március 14-ről március 15-re virradó éjszakán, mi­után az éj nagy részét „imá­dott kis feleségével” töltötte, a forradalom legelső lépésé­ről tanácskozva. A forradalmi napló — mert abból idéztünk — leg­érdekesebb része a kérdés, amellyel Petőfi „elaludt”: „és ha lelövöldöznek”? Bizony Petőfiéit nem lát­hatták előre, hogy az illeté­kes hatóságok végül is nem mernek tűzparancsot. kiadni. Minden addigi történelmi tapasztalatuk, kivált az álta­luk annyira tanulmányozott francia forradalmaké azt bi­zonyította, hogy a jogaiért tüntető népnek a hatalom golyóval szokott felelni, mint ahogy 1789 júliusában, 1830 júliusában és 1848 februárjá­ban is történt. Azért, mert Petőfi a továb­biakban nem emlegeti éjsza­kai gondolatait, nem szabad azt hinnünk, hogy másnap reggel már eszébe sem jutott többé a félelem, ellenkezőleg: bizonyosak lehetünk abban, hogy az egész napot állandó forradalmi készenlétben, idegfeszítő izgatottságban, szorongásban csinálták végig. A kételkedés és a bizakodás belső lelki harcát fel kell is­mernünk azokban a tudato­san száraz, tényközlő mon­datokban is, -amelyek csak a cselekvésről beszélnek, s hallgatnak a lélek belső küz­delmeiről. Idézzük Petőfit, mi történt, amikor reggel előadta szándékát „a sajtó rögtöni felszabadításáról”: „Társaim bele egyeztek... Vasvári és én föl s alá jár­tunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony, egyenesen Bécs fe­lé, anélkül, hogy valamelyi­künket megsértette volna. — Jó jel! kiáltának föl egyhangúlag. A mint a proclamátió el­készült, s indulófélben vol­tunk, azt kérdem, micsoda nap van ma. — Szerda, felelt egyik. _ — Szerencsés nap, mon­dám, szerdán házasodtam meg!” Képzeljük el a jelenetet: Vasvári és Petőfi föl és alá jár a szobában. Az ifjú forra­dalmár történész bottal ha­donászik — az izgatottság le­tagadhatatlan külső jegyei ezek. Utána a Bécs felé repü­lő szuronyra „egyhangúlag” kiáltják: „Jó jel!” Mint ahogy a szerdai napot is „szeren­csésnek” találja Petőfi há­zassága miatt. Csakugyan olyan babonásak lettek volna a magyar értelmiség legfelvi­lágosultabb vezetői, hogy kedvező előjelekben és sze­rencsés napokban hittek? Nem, ezek a belső feszültség­ről beszélő apró mozzanatok azt árulják el, milyen nagy elszánásra volt szükségük, milyen szívesen támasztották meg bátorságukat jelenték­telen mozzanatokkal is. A Pilvaxban — mint tud­juk — Jókai beszélt a fiata­lakhoz és Petőfi elszavalta Nemzeti dalát, verset, amely történelmei áR. Amikor Petőfi lakásáról négyen elindultak, néhány polgári ruhás titkosrendőr feltartóztathatta volna őket. Most, hogy némi — feltehető­en idegesítő, sőt idegtépő — várakozás után elindultak az egyetemi ifjúság csatlakozta­tására, egyetlen fegyveres járőr elegendő volna szétza- varásukra, sőt a vezetők le­tartóztatására. Ki tudná ezt jobban, mint éppen Petőfi? Ha senkinek, neki azzal is számolnia kell, hogy már a pilvaxbeli gyülekezést jelentették a Helytartó- tanács urainak. Talán azért is siet annyira. nem akar tovább várni a kávéházban. „Egy negyedórát még várjunk” — mondta tü­relmetlenül, s a negyedóra elteltével a húsz-harminc fő­nyi csapat a szakadó esőben az orvosi egyetemre sietett. Ez volt az a pillanat, ami­kor a hatalom még csele­kedhetett volna, különösebb kockázat és áldozat nélkül. Ha a helytartótanács urai mégsem adtak utasítást a mozgalom elfojtására, annak két oka volt: féltek saját hadseregük olasz katonáitól, akikről — nem ok nélkül — feltételezték a magyarok iránti rokonszenvet, s még inkább, sejtelmük sem volt az ifjak valóságos céljairól. Működtek a kémek, de rosszul. A helytartótanács el­sősorban azért nem adott ki parancsot a fegyveres elhá­rításra, mert nem látta át a helyzetet, s mire felébredt, már késő volt. Ebből azon­ban az is következik, hogy a siker e tekintetben is min­denekelőtt Petőfi érdeme: hajthatatlan, türelmetlen, habozást nem ismerő sietsé­ge nemcsak alkatából fakadt, hanem tudatos forradalmi számításból — tudta, hogy csak órák állnak az ifjúság rendelkezésére. A költő Nemzeti dala, Jó­kai és Vasvári beszédei nyo­mán az egyetemi ifjúság óriási többsége késznek mu­tatkozott a harcra. Itt, az orvosi egyetem udvarán áll­ta ki a Nemzeti dal az igazi tűzpróbát, itt bizonyosodott, be, hogy mekkora lelkesítő erő árad belőle. A verset már öt negyedszázad kop­tatja, és néha már nem is gondolunk arra, hogy milyen hatalmas történelmi tett volt egy sok száz főnyi tömeg elé kiállni a felszólítássá!: „Talpra magyar, hí a haza!” És „A görgeteg megindult — írja Vajda János. A tö­meg élén Budára vonultak, „a helytartótanácsot felszólí­tandó, hogy a cenzúrát rög­tön eltörölje, Táncsicsot sza­badon bocsássa...” Táncsics Mihály börtöné­nek ajtaja megnyílt, s este már győzelmi hangulatban fogadta őt a Nemzeti Színház közönsége. A forradalom színházi előadással ért végét, miután — ez is ritka a tör­ténelemben — első napja vér nélkül zajlott le. De a legkivételesebb jelen­ség maga a költő. Már más­nap büszkén írta, versben is: „Napóleon dicsősége, teve­led sem cserélek!” Szokatlan e dicsekvés, ám teliesen jogos: a világtörté­nelemben sok kiváló forra­dalmár küzdött és sok nagy­Petőfi élete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom