Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-19 / 298. szám
KTMíf-MAGYARöRSZA« *. ma Wfi Sec«ttüer ?S, Jegyzetek: 1. Termelési és ellátási AB Lesz miről számot adni Év végi taggyűlés előtt Mezőladányban A december elsejei megyei tanácsülés elé egy olyan fontos napirendi pont került, melynek már a címe is elárulta, hogy Szabolcs- Szatmár egyik legidőszerűbb problémaköre fölött kellett véleményt alkotnia szűkebb hazánk „kis parlamentjének”: Jelentés a megye élelmiszer- és fagazdaságának helyzetéről és a továbbfejlesztéssel kapcsolatos feladatokról. Közbeiktatott láncszem: mely nélkül nem volna teljes a rangos tanácsülési téma előkészítésének krónikája. Ez pedig a megyei tanácstagokból alakított termelési és ellátási állandó bizottság. A megyei tanács élelmiszergazdasági apparátusa mellett ugyanis e bizottság szorgos munkájának köszönhető, hogy ez a téma sajátos szabolcsi részproblémáinak teljes feltárásával úgy kerül a megye parlamentje elé, ahogyan megérdemli. A megyei tanácstagoknak ez a népes csoportja — éppúgy, mint a nagy, országos parlament szakbizottságai — itt végzi munkájának jelentős részét, a bizottságában. Mégpedig nemcsak a bizottsági üléseken, hanem részenként és gondos megfontolás után egyénenként vállalt munkákban is. Amikor a bizottság legutóbbi ülésén részt vettünk — a végrehajtó bizottság elé még számos módosítást javasoltak saját összesített jelentésükön — megtuu.uk: a bizottság tagjai nem is kis társadalmi munkát fektettek bele, hogy a jelentés pontosan tájékoztassa a tanácsot élelmiszer-gazdaságunk helyzetéről. Megyei tanácstagok egész sora végzett önálló kutatást egyes, tudatosan kiválasztott üzemekben, hogy felderítse: túl az adottságok általában is gyenge voltán, de üzemenként is változó helyzetén, mi okozza, hogy egyes, néha szomszédos mezőgazdasági üzemeink olyan végletesen eltérő eredményeket produkálnak. E bizottság tagjai következetességének köszönhető, hogy a december elsejei tanácsülés elé úgy került ez a megyénk gazdasági életére legfontosabb jelentés, hogy tudjuk: a legfontosabbak az emberi tulajdonságok, a szakértelem, a rátermettség, az emberekkel bánni tudás. Nem a földek minősége, nem is elsősorban a géppel való ellátottság okozza, hogy két szomszédos üzem közül az egyik virul, a másik botladozik. Bizonyos értelemben így van ez az egész világon. Hazánkban mindenképpen. De megyénkben, ahol az adottságok valóban mostohábbak az országos átlagnál — és ahol mégis egyre jobb életet akarunk félmilliónál jóval több lakosunknak együttesen, önmagunknak, megyénkben ez a kérdés most fokozott hangsúllyal kerül előtérbe. A jelentésben erről van szó akkor is, amikor arról szólnak az adatok, hogy -bizonyos szép reménnyel kecsegtető vállalkőzások miért nem sikerülnek. Akkor is a megfelelő szakemberek — mondjuk ki nyíltan: bőségéről, versenyeztetéséről szól a kívánság —, nedig csak arról van szó, hogy bizonyos beruházásokat túlméreteztek, másokat pedig elhanyagoltak. A jelentés egésze, ahogyan a m~gyei tanács elé került, elhatározásaink, tervünk helyességéről beszél. És ez húszegynéhány ember szorgalmas munkájának is köszönhető. 2. A mezőgazdasági operatív bizottság Megtartotta ez évi utolsó ülését a megyei tanács mellett működő mezőgazdasági operatív bizottság is. Olvasóink tucatnyi ez évi üléséről olvasták jelentéseinket. A mezőgazdasági kormányzat és megyénk vezetősége az utolsó ülésen megköszönte ez évi fáradozásaikat, kiemelte működésük jelentőségét. A jelenlévők — vállalati igazgatók, szakági vezetők, az érdekképviseleti szervek titkárai, akiknek „odahaza” is mindennapi munkájuk élelr}1 szer-gazdaságunk segítése — értették ezt az elismerést és álszerénység nélkül nyugtázták. Az utolsó ülés után úgy érezzük, tartozunk az olvasónak a magrarázattal: miért. Már olyan véleménnyel is találkoztunk, hogy „minek még egy bizottság”. Pedig az operatív bizottság nem valamiféle bürokratikus túlhajtása a hivatali életnek. Ellenkezőleg: nevében is hordozza, hogy mindenfajta bürokratikus huzavona megelőző szerve. Mert kik a tagjai: mindazok, akik ez ülések nélkül egymással leveleznének. üzen-v getnének, válaszolgatnának. Itt, a bizottságban viszont erre nincs alkalom. Szemben ül egymással a panasztevő és akihez a panaszt intézik. Hadd mondiuk el, hogy tanúi voltunk: nyáron, a legvadabb aratási csata kellős közepén az egyik területi szövetség titkára szóvá tett egy csúnya alkatrészproWémát. Az ellátó szerv igazgatója — maga is bizottsági tag — válasz helyett elnézést kért, kiment a megyei vezető telefonjához, intézkedett és visszajövet negyedóra múlva azzal válaszolt, hogy a probléma el van intézve, az alkatrészek útban vannak. Vagy talán még egy példa: ősszel, az emlékezetes üzemanyag-problémák idején, az operatív bizottság egységes fellépése segített abban, hogy elindult egy irányvonat és a kellően fel nem töltött üzemi tartályokba csorogni kezdett „a gépek vére”. Számos hasonló példát idézhetnénk a mezőgazdasági ooeratív bizottság ez évi működéséből. Tulajdonképpen tucatnyi ülése csupa ilyenből állt. Mi a probléma? Mi akadályozza a munkát? így tették fel a kérdést. Illetékes megmondta. Mellette ült, akinek nem válaszolni kellett, hanem azonnal intézkedni. És intézkedett is. Az alkatrészellátáson, a génkérdéseken kívül (utóbbiba beleértve a hiteleket is) így oldódott meg ez évben a felvásár 1 ás nem is kevés problémája, ha nem is maradéktalanul, az árkérdésekben is haba+ták szavukat az oneratív bizottság tagjai. Majd minden ülésükön ott ül a szakminiszter személyes összekötőié is. aki másnan már jelenti, ha valahol egy tröszt, vagy országos vállalat került célba. Munkájukat — mely a szemünk láttára változott szavakból tettekké — köszönjük meg mi is. Geszlelyi Nagy Zoltán Balogh Ferenc huszonkét éves volt, amikor főagronó- musa lett a mezőladányi II. Rákóczi Ferenc Tsz-nek. Ez tizenegy évvel ezelőtt történt. És azt is mondhatnánk, véletlenül. Tsz-t szervezni érkezett Mezőladányba, friss diplomával a zsebében. A Fehérgyarmati Állami Gazdaságban gyakornokosko- dott. G volt az állattenyésztési brigád vezetője. S bár már megvolt a tsz agronómusjelöltje, a mező- ladányiak úgy döntöttek, kikérik Balogh Ferencet az , állami gazdaságtól. Ax emberek bizalmával Azóta él és dolgozik Mezőladányban. Ide nősült, családot alapított. Befogadták, megszerették, ö készítette akkor huszonkét éves fejjel, kevés tapasztalattal, de nagy-nagy szorgalommal a közösség első termelési tervét.' — Nem bántam meg, hogy itt maradtam. Bár az első esztendőkben igen nehéz volt. Elsősorban azért, mert fiatal voltam, meg kellett tanulnom az emberekkel való bánásmódot, megismerni a határt, a földeket — említi. Szívükbe fogadták az emberek. És ezt elsősorban munkájának, szorgalmának köszönheti. Harminc fogattal kezdték a közös alapozását. Küzdöttek aszállyal, árvizekkel, a rossz, silány homokföldekkel. Az alig 1300 hold közös szántó fele homokdombokból áll, a másik része a Tisza árterében van. Itt próbált összefogással, az emberek bizalmát megnyerve új életet teremteni a parasztságnak. Nem volt könnyű. — Különösen a természeti csapások idején — mondja. — Amióta itt vagyok, ezt a területet háromszor öntötte el a Tisza. És mégis úrrá lettek a nehézségeken. Kitartó munkával, szorgalommal. „Kilábaltunk a bajbó/** Balogh Ferenc, ez a magas, szőke fiatalember tizenegy éve főagronómusa a II. Rákóczi Ferenc Tsz-nek. 1967-ben tagja lett a pártnak, egy év múlva párt- titkárnak választották, de közben elvégezte a marxizmus—leninizmus esti egyetemének hároméves tagozatát is. Épít az emberek bizalmára, igényli javaslataikat. Az idén is több mint 300 ezer forintos jégkár érte az almásukat, az aszály is pusztított, mégis ez az esztendő volt talán a legsikeresebb. Cukorrépából rekordtermést, átlagosan 260 mázsát takarítottak be. 17 mázsájával fizetett a rozs, hasonlóan az őszi búza. Ezeken a földeken ez kiváló. Ez évre egy tehénre 2200 liter tej termelését tervezték. Ezt tehenenként 200 literrel túlteljesítik. — Summázva: kilábaltunk a bajból újra, s a tervezett eredményeket így is elérjük. Ez évben az egy dolgozó tagra jutó átlagos évi kereset várhatóan 16 ezer forint körül lesz a tavalyi 15 ezerrel szemben. Erősödik a közös is. Ez évberí már visszafizettük a korábbi években igényelt 400 ezer forint géphitelt. 1971-ben egymillió értékben vásároltunk gépeket — magyarázza. • Fontos a szakképzés Megfelelően gépesített kis termelőszövetkezetté fejlődött a mezőladányi II. Rákóczi Tsz. — Ez a pártszervezet sikere is. Erre fogadtunk el határozatot. Ezt hajtottuk végre — említi. — így tudtuk az említett károkat pótolni, az említett eredményeket elérni, hiszen a korábbi években a munkaerő hiánya miatt a munkákat sokszor csak késve tudtuk elvégezni. Nem „bírt” a tagság a sok kukoricával, a széna-betakarítással, cukorrépával. Emiatt sok termés kárba veszett kinn a földeken. Ez évben néhány nagyon fontos probléma megoldására fordított gondot a pártvezetőség. Ezekben születtek elsősorban határozatok. — A gépesítés,. niegpLdéSíi. csak aa egyik feladat 'volt — folytatja a párttitkár. — Felmértük ezzel egyidőben a tagság életkorát. Sajnos elég magas, túl van az átlagos életkor az 58 éven. Gondoskodnunk kellett a fiatal szakmunkások képzéséről. Erre is párthatározat született. Javasoltuk az ösztöndíj- rendszer bevezetését. Pongrácz Ernő, a tsz elnöke mondta el, hogy a párthatározat nyomán több anyagi áldozatot hozott a közösség a szakmunkásképzés érdekében. Évente 2—2 fiatalt küldtek traktoros- iskolára a közösség költségén. Biztosítják részükre, az átlagkeresetet. így képeztek tíz betanított kertészt is Kisvárdán. Ttkintély a pártszervezetnek — Az eredmények tekintélyt vívtak ki a pártszervezetnek, Nem mondom, akadtak még egyes pártvezetőségi tagok is, akik nem értettek egyet a gépesítéssel. Tartottak a keresetcsökkenéstől, — Bebizonyosodott, felesleges volt a félelem. Nem csökkent, hanem növekedett a keresetük a tagoknak. Idén egy tízórás munkanap értéke meghaladja a 83 forintot — bizonyít a tsz elnöke. E kis közösség állandó dolgozóinak taglétszáma alig 120. Ennek háromnegyed része a nő. — Egyes férfiak, még vezetők részéről is elhangzott olyan javaslat, hogy a nőtagok is 180 ledolgozott 19 órás munkanap után részesüljenek egy hold háztáji földbe — említi a tsz-elnök. — Ezzel szemben állt a párt- és 1 z-vezetőség — mondja a párttitkár. Együttes ülésen javaslatot készítettünk, hogy a nők 120 ledolgozott 10 órás munkanap után kaphassanak egy hold háztájit. Ezt a párttaggy ülés is, a közgyűlés is elfogadta. Ez az intézkedés általános megelégedést váltott ki a nők körében. — Valósággal megtáltosodtak. Rossz, esős, havas időben meg vasárnap felváltva is törték a kukoricát. Már mi megsokaltuk. De ők azt mondták: meglátja elnök elvtárs, kiderül az idő. És nekik lett igazuk — mondja Pongrácz Ernő elnök. —. Nélkülük a hatvan vagon gabona megtisztítása lehe- leSfcn léit' vötóá. ^.Vasárnaponként is dolgoztak. Még egységesebben — Lesz miről számot adni az év végi beszámoló taggyűlésen — veti közbe a fő- agronómus-párttitkár. — De még mindig van javítanivaló., Ha a pártvezetőség még egységesebben kiáll saját határozataink mellett, akkor előbbre tartanánk. Erről is szó lesz, Farkas Kálmán 4 Pápai zsengéi közül később csak egyet vett fel kötetébe, azt a versét, amely elsőként jelent meg nyomtatásban, mégpedig nem' is akárhol, hanem az élő magyar irodalom nagy tekintélyű lapjában, az Athenaeum- ban. 1842. májüs 5-én küldte el néhány versét Bajza József szerkesztőnek, a megvesztegethetetlen ítéletű kritikusnak. A levelet feladni és kézbesíteni, a lapot szedni kellett — s mégis, 22-én megjelent A borozó. Vagyis a szerkesztő nem habozott, nem ijedt meg az ismeretlen nevű kezdő felléptetésétől — elolvasta a verset és betette a Athenaeum következő számába. Maga a bordal nem üt el élesen a kor átlagától. Igazában csak annak mondhat sokat, aki már tudja, mi mindenen ment át ez a hányatott kamasz, mennyire nem szóvirággal él, ha a kínok fúriáiról beszéL Hogy egy diák művét az ország első folyóirata közölte, az valóságos szenzációnak számított. S hogy ez a diák éppen az obsitos lett, az már szinte csodával volt egyenlő, Szúrós modora miatt továbbra sem tolongtak körötte a barátok, de tekintélye megnőtt — Pápa az első hely Petőfi életében, ahol megízlelhette a költői dicsőséget. Különös módon azonban még mindig nem látta be, hogy mi az ő igazi hivatása. Bizalmas barátai körében megint csak a színészi álmait dédelgette. Három igazi művésziélek volt a kollégiumban. Petőfi és a már említett Orlay Petries Soma mellett a harmadik — Jókai Mór, a későbbi nagy romantikus író. Ekkor még mindhárman téves irányban keresték tehetségük érvényesítéséti Orlay, a későbbi jeles festő, költői ábrándokba merült, Petőfi szenvedélye a színpad volt, Jókaié az ecset. „Egymásnak — írja Jókai — őszinte bámulói voltunk; Petőfi csak egy fokkal állt alább Eg- ressynél; magam is valahányszor a szögleti bolt előtt elmentem, büszkén te- kinték a címerül festett magyar kisasszonyra, miért ne tudnék én is ilyet festeni valaha!” S ekkor színészek jöttek Pápára, kiváló művészek, köztük Egressy Gábor is. Valami szerelemféle megint fellángolt az ifjúban az egyik színésznő iránt, de még komolyabb eredménye lett a vendégszereplésnek, hggy a színpad iránti szerelme ellenállhatatlanná vált. Minden, ami történt vele és körötte, a színház felé sodorta. Kilátástalan anyagi helyzete éppúgy, mint sikerei. Utolsó pápa! dicsőségét a képzőtársaság év végi záróünnepélyén aratta. Két verse is díjat nyert a szokásos irodalmi pályázaton, egy-egy arany jutalmat kapott értük. De talán még jobban örült a harmadik aranynak, amelyet szavalóként szerzett. Bizonyítványa tűrhető lett, magyarból, németből, földrajzból éppenséggel kitűnőt szerzett, de ő már tudta, hogy nincs értelme tanulmányai befejezésének. Ha újabb nélkülözések árán el is végezhetné iskoláit, mit érne vele? Alacsonyrendű hivatalnok lehetne valami irodában. A nyári szünidőben szokása szerint barangolt az országban, megkereste szüleit is, akik támogatást ígértek arra az esetre, ha tovább tanul. 1842. október végén, az új tanév kezdetén, újra meg is jelent Pápán. De olyan munkát nem talált magának, amelyből megélhetett volna, elszegényedett szüleinek nem akart terhűkre lenni ...... mit tehettem eeyebet — írta Orlaynak —, mint fölvettem saokámat, s amerre sildje esett, arra indultam”. De ez a sapka okos jószág volt, mert tudta, merre kell esnie— Fehérvár felé mutatott, ahol éppen egy új színtársulat szerveződött. 1842. november 5-én már a társulat tagja volt. Elkezdődött színészéletének harmadik — leghosszabb és legeredményesebb — időszaka. „Művész és költő...** Fehérvárra utazása előtt Petőfi levelet írt egy volt iskolatársának. Megérezhetjük belőle, milyen nehezen szánta el magát e sorsdöntő lépésre: ^ „Egy borzasztó mélység előtt állok, melyet átlépnem kell, s e léoéssel talán két szívet (szülőimét) repesztek meg. S mégsem tehetek más- kénp... színésszé kell lennem, kell, nincs semmi menedék... Mondjam-e, hogy nem csak a mindennapi kenyér keresése célom (mert úgv kocsissá, vagy béressé lennék, s bizonyosabb kenyeret eendném), hanem, hogy magasabbra törekszem, s a célt szemem elől soha elveszteni nem fogom. Művész és költő! barátom, mint hevüiök. De már rég meg van mondva, hogv én középszerű ember nem leszek: aut Caeser aut nihil”. Vaev Caesar, vagv semmi... Egyelőre közelebb áh az utóbbihoz: a fehérvári társulatba készségesen felves-dk, de mert a súgó tört hetesen megbetegedett, a súgói lyukból kell úirake7denie az any- nyira áhított művészi oályát. De hamarosan szerepeket is kapott, kezdetben csak pár szavas' „inasszerepeket”, azután komolyabbakat is. Abban az időben alkalmi kis plakátokkal, „cédulákkal” hívták fel a tisztelt nézők figyelmét a műsorra. Egy irodalomtörténészi felületesség következtében 100 éven át, azt terjesztette a költő minden életrajza, hogy Petőfi is csak amolyan „cédulaosztó” volt Fehérvárott (és később Kecskeméten), nem is színész. Méltánytalan tévedés és igazságtalanság ez a beállítás! A feltárt okmányok, az előkerült színlapok bizonyítják, hogy a költő — Rónai és Borostyán néven, majd Petőfi Sándorként — igenis a színészek névsorában szerepelt (a cédulaosztást másokra bízták). Volt-e színészi tehetsége Petőfinek? Termete nem lehetett előnyös színpadi szempontból, a hősi, meg szerelmes szerepekhez ' megkívánt dörgő, vagy olvadozó hanghoz éppenséggel hiányoztak adottságai. De ez csak a régi fajta, „sírós-éneklős” színjátszás szemszögéből számított hiánynak. Ami pedig az előadói és alakítási képességet illeti, arról Jókai Mór egyértelmű elismeréssel nyilatkozott: „magyarul szavalni, helyesen, érzéssel, változatos, jellemző hanghordozással szavalni” csak a leghíresebb magyar színművészek tudtak Úgy, mint Petőfi, „amellett alakító tehetséggel is bírt, kitűnően tudott parodizálni”. A sokoldalú tudományos vizsgálat Jókai ítéletét támasztja alá. A legendákkal ellentétben a költőnek igenis voltak színészi sikerei. Nem azért nyomorgott tehát továbbra is, Fehérvárott is, mert nem volt tehetsége a színészethez. A pártoló közönség hiányzott. Petőfi társulata kénytelen-kelletlen odébbállt Közben azonban, 1842 karácsonyán a költő fellátogatott Pestre és megkereste a magyar irodalom két, általa legjobban tisztelt vezéralakiát, Bajzát és Vörösmartyt. Vörösmarty már előzőleg is azt mondta Bajzának, hogy a Petőfi név alatt valami ismertebb régi író rejtőzhet. Most is elismerően beszélt a Ha-, • zámbaii című vers szerzőjéről. Joggal, mert a költemény, különösen a bevezetése már egy érett költő hangján szól: Arany kalásszal ékes rönaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat. Ismersz-e még? oh ismeri meg fiad! Talán épp ez a boldog fél nap, melyet „a régtől tisztelt, szeretett két férfi körében” tölthetett, Vörösmarty Mihály Petőfi Sándornak szóló elismerése késztette arra, hogy annyi művésznév után azóta halhatatlanná lett neve mellett döntsön. (Folytatjuk) Fekete Sándort Petőfi élete
