Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
$8. oldat R-ELFr-MAeYAWOHSZÄÖ 1972. december » A NAP HÍRE! December 28—29: békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár december 28-án és 29-én rendezi az év utolsó állam- kölcsön-sorsolásait, a II., a III. és a IV. Békekölcsön 1972. második félévi húzását. A sorsolásokat mindkét napon Budapesten, az Utasellátó Vállalat Arany János utcai kultúrtermében tartják. Csütörtökön a II. Békekölcsönt sorsolják, 147 700 kötvényre 38,8 millió forint jut. Pénteken először a III. Békekölcsön 697 850 kötvényére 89,8 millió forintot, majd a IV. Békekölcsön 428 500 kötvényére 55,2 millió forintot sorsolnak ki. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 1 274 050 kötvényre 183,8 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában A kisorsolt kötvények beváltása január 9-én kezdődik. KITÜNTETÉS. Szilágyi Lászlónak, a Nyíregyházi Konzervgyár pénzügyi osztályvezetőjének a konzervgyár megalapítása óta végzett eredményes munkájáért az „Élelmiszeripar kiváló dolgozója" miniszteri kitüntetést adományozták. KISZ-VEZETŐK TO. VÁBBKÉPZÉSE. Január első napjaiban rendezik meg a szabolcs-szatmári középiskolák KISZ-vezetőinek továbbképzését. Előadások hangzanak el a továbbképzésen a KISZ-élet fejlesztéséről. AJÁNDÉKOZÁS. A Nyíregyházi Foto-, Műanyagipari Szövetkezet vezetősége és Zrínyi szocialista brigádja december 22-én felkereste a Hajdúnánási Leányneveiő Otthont, s mindegy kétezer forint értékű játékkal kedveskedett az intézetben élő állami gondozott kislányoknak. A kislányok megható örömmel és kedvességgel köszönték meg a nyíregyháziak karácsonyi ajándékát. Sok a négytalálatos a lottón A* Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 182 fogadó ért el,, nyereményük egyenként 24 498,— forint. Hármas találata 11 804 fogadónak vo)t, nyereményük egyenként 189,— forint. A kéttalálatos szelvények száma 251419 darab, ezekre egyenként 11 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. IPARI SZERELVÉNY CSEHSZLOVÁKIÁBA. Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár 2. számú mátészalkai gyáregysége szerződéses vállalásainak teljesítésére még ez év végéig útba indít Csehszlovákiába három vagon kondenzedényt. KEDVEZMÉNYES ÁR. Uj telepre költözik 1973. janu ár 1-től a ' Fehérgyarmati Fa- és Vasipari Szövetkezet. A korszerű gépek üzembe állítása lehetővé tette, hogy húsz százalékkal csökkentsék egyes szolgáltatásaik árát. VÍZLEVEZETŐ CSATORNA. Januárban adják át Rakamazon a 2 millió 700 ezer forintos költséggel épülő csapadék- és talajvízelvezető csatornahálózatot. VETÉLKEDŐ FIATALOKNAK. A SZÁÉV vezetősége és KISZ-bizottsága 1973. januárban vetélkedőt rendez „Ki tud többet a vállalatról” címmel. A fia- , talok 1973. január 15-ig jelentkezhetnek a vállalat KISZ-bizottságán, ahol bővebb felvilágosítást kapnak. ÁTADÁS. 1973. január 31- ig adja át a tanácsi építőipari vállalat a városi tanács építkezéseit. Az üzletek folyamatosan költöznek vissza eredeti helyükre. TÁRSADALMI ESKÜVÖK. 16 ifjú párnak rendez ünnepélyes esküvőt a Nyíregyházi Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Intézet december 24-én a házasságkötő teremben. Ezzel 560-ra emelkedik az ez évben kötött házasságok száma. FENYŐÜNNEP AZ OVO- DÁKBAN. Nyíregyháza tizenkilenc óvodájában tartottak fenyőünnepet. A gyerekek nagy örömmel vették birtokukba a fák alatt lévő különböző játékokat, ajándékokat és fogyasztották el az édességeket. GELKA-ÜGYELET. Nyíregyházán a helyszínen javítják meg a GELKA nyíregyházi szervizének szerelői december 24-én, 25-én, 26-án, 31-én és 1973. január 1-én a bejelentett, hibás televíziókat. A szervizben naponta 10 és 18 óra között tartanak ügyeletet. KARÁCSONYI AJÁNDÉK. A Nyíregyházi Palma Gumigyár labdaüzemének dolgozói, a Szabolcs Cipőgyár Béke brigádja, valamint egy megyénkben szolgálatot teljesítő katonai alakulat kollektívája társasjátékokkal, babákkal és édességekkel lepték meg karácsonyra a Nyíregyházi Gyógypedagógiai Nevelő- és Foglalkoztató Intézet állami gondozott tanulóit. SZÉLESVÁSZNÚ MOZI. A napokban adta át a Sza- bolcs-Szatmár megyei Moziüzemi Vállalat a 37. szélesvásznú moziját Ibrány községben. Az új mozi építkezéseinek a költségei meghaladták a 3 millió forintot. SZAKSZER VÉZETI AJÁNDÉK. A Kisvárdai öntödei Vállalat szakszervezeti bizottsága ez évben is megajándékozta a-nagy családos és egyedülálló szülők gyermekeit. Ebben az évben 22 ezer forint értékű vásárlási utalvány talált gazdára a rászoruló gyermekek között. PROGRAM A TÉVÉBEN LÁTTUK: * Rólad van szó! Két évvel ezelőtt a „Rólad van szó!” című sorozat a fiatalok önismereti műsora azzal az igénnyel indult, hogy a világban hélyüket kereső fiatalok problémáira — igen helyesen — az ifjú tévénézőkkel együtt, keressen megoldást. Sok vitát, nyílt ellenkezést váltott ki ez a műsorforma, amely pénteken jutott túl a 25. adásán. A novemberi zárókérdésre (Szükség van-e a közösségekben negatív személyiségekre?) érkezett levélbeli hozzászólások alapján folytatódott a vita az aktivi- tásról-passzivitásról. Film rwrvtsé-eével bemutatkozott egy középiskolai osztályközösség, szem.»’ves példákat szolgáltatva a vitához. Példaadó volt ennek a kis körnek a vitastílusa. A kialakult fesztelen légkörben a kócos szélsőség és az okos szó egyaránt megfért, s mindenki csupán érveivel harcolt, tiszttlethen tartva a másik személyét. Valahogy ilyenformán képzelhető el a demokratizmus iskolája azaz a demokratizmus az iskolában. Sajnálatos, hogy a vitave zető többször nem engedte meg, hogy a fiatalok végigmondják érveiket. (—d) 1972. december 24, vasárnap ADÁM, ÉVA NAPJA % A Nap kél: 7 óra 30 perckor, nyugszik: 15 óra 57 perckor. A Hold kél: 21 óra 10 perckor, nyugszik 10 óra 03 perckor. 1972. december 25, Hétfő KARÁCSONY A Nap kél: 7 óra 31 perckor, nyugszik: 15 óra 57 perckor. A Hold kél: 22 óra 23 perckor, nyugszik: 10 óra 25 perckor. 1972. december 26, kedd KARÁCSONY A Nap kél: 7 óra 31 perckor, nyugszik: 15 óra 58 perckor. A Hold kél: 23 óra 32 perckor, nyugszik: 10 óra 43 perckor. 1972. december 27, szerda JÁNOS NAPJA A Nap kél: 7 óra 31 perckor, nyugszik: 15 óra 59 perckor. A Hold kél: — — nyugszik: 11 óra 02 perckor. Párás idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás idő, havazás ■.nélkül. Mérsékelt délkeleti szél. Hideg nappal. Főként hajnalban» és reggel többfelé köd, zúzmaraképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 1, mínusz 3 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel mínusz 5 fok alatt. Kossuth rádió VASARNAP 8,05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.20: Hang-kép. MRT magazin. III. évfolyam, 10. szám. — 10,03: Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételeiből. IV rész. — 10,43: Valami nincs sehol. Váci Mihály versei. — 10.53: A Fülharmoni- kusok Klubja Debrecenben. — 12,10: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. — 12,15: Enrico Caruso operafelvételeiből. — 12,44: Nem azért mondom . . . Hámos György jegyzete- — 12,54: A bécsi filharmonikusok Mozart-hangverse- nye a bécsi ünnepi heteken. — 14,29: Rádiólexikon. — 15,08: Nótakedvelőknek.. — 15,50: Jaj, de pompás fa a karácsonyfa» A Gyermekrádió műsora. — 17,05: A karácsonyi műsor folytatása, — 18,30: CsillagSZőró. ■— 19,10: Karácsonyi történetek. Fekete István, Gárdonyi Gézia és Móra Ferenc írásait rádióra alkalmazta és rendezte: Balázs János. — 20,10: Karácsonyi ajándékkosár. — 21,39: Vers és zene. Húsz perc Zelk Zoltánnal. — 22,05: Karácsony esti hangverseny a 22-es stúdióban. — 22,55: Haszonbérlő. Mikszáth Kálmán elbeszélése. — 23.10: Magyar szerzők népdalfeldolgozásaiból. — 0,05: Melódiakoktél. HÉTFŐ 8)05: Set Svanholm Wagner operáiból énekel. — 8,30: A hét- , színpiros ünneplő. Fésűs Éva mesejátéka. — 9,30: A hét zeneműve. Strauss-keringők. — 10,00: Judy Garland, a filmsztár. — 10,26: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bartók-műveket énekel. — 10,44 Beethoven: IX. szimfónia. - 12,05': Tánczenei koktél. —. 12,50 Tamás úrfi kalandjai. Mark Twain regénye rádióra. I. rész — 13,52: Édes anyanyelvűnk, Lőrincze Lajos műsora. (Ism.) — 13,57: Zala Tóth Erzsébet és Solti Károly nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. — 14,29: Az év legjobb tánczenei felvételei. V. rész. — 15,08: Színes kalauz a Kárpátoktól az Altájig. — 15,38: Mi a titka? Bruno Walter művészete. — 16,48: Csillagot láttam. Simon István versei. — 17,05: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 17,31: A rádió Dalszínházának bemutatója: Lili. Hervé operettje. — 19,15: Lemezmúzeum. — 20,05: Mario Lanza énekel, Percy Faith zenekara játszik. — 20,27: A Rádiószínház bemutatója: Peer Gynt. I. rész. — 22,15: Tánczene éjfélig. — 0,10: Melódiákoktól. KEDD 7.00: Zenekari muzsika. — 7.51: Magyar művészek operahangversenye. — 8,30: Irodalmi kávéház. — 10,00: Népek hazája. Az 50 éves Szovjetunió, n. rész. — 10,30: Török Erzsébet és Tekeres Sándor népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. — 11,09: Randevú. Könnyűdalok bemutatója. — 11,50: A szonettek fekete völgye. G. B. Shaw egv- felvonásosának rádióváltozata. — 12,05: 1000. „Játék és muzsika.” a Ki nyer ma? ünnepi, kör- kapcsolásos műsora. — 13,05: Tamás úrfi kalandjai. Mark Twain regénye rádióra. II. rész. — 14,16: Johann Strauss-keringők. — 15,08: A zene nem ismer határokat. — 17.05: Színes szőttes. — 18,00: Könnyűzenei híradó. — 18,30: A Szabó család. — 19,10: Legkedvesebb verseim. Elmondja: Darvas Iván. — 19.29: Népdalest. Bodza Klára, Kürthy Éva és Palcsó Sándor énekel, Burka Sándor tárogatón játszik. — 20,14: A Rádiószính£z bemutatója: Peer Gynt. n. rész. — 22,10: Sporthírek. — 22,15: Fél óra sanzon. — 22,45: Zenekari muzsika. — 0.10: A Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Szakközépiskolájának rézfúvós szextettje. játszik. SZERDA 8,18: Grabócz Miklós: Nyugatdunántúli táncok. — 8,26: Rádió- börze. — 8,31: Egy jenki Artur király udvarában. Mark Twain regénye folytatásokban. X. rész. — 8,51: A rádió Operaszínpada: Csajkovszkij: Anyegin. Három- felvonásos opera. — 11,18: Schubert: Menüett nyolc fúvósra. — 11,30: A Szabó család. (Ism.) — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz' percben. — 12,30: Reklám. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Ifj. Magyart. Imre népi zenekara játszik, a Budapesti Eötvös Gimnázium énekkara énekel. — 13,56: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,11: Éneklő ifjúság Debrecenben és Pécsett. — 14,30: Nőkről nőknek. Házassági évfordulók. — 15,10: Harsan a kürtszó! — 15,59: Hallgatóink figyelmébe! — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: A műhelyben beszélik. Vincze Péter riportja. — 16,20: Kóruspódium. — 13,30: Fehér karácsony. Részletek Berlin filmzenéjéből. — 16.39: Népdalgyűjtő. úton Bartók Béla nyomában. — 17,0,6: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Bemutatjuk új felvételeinket. — 17,43: Tanulópénz. — 18,03: A tor. Csáth Géza novellája. (Ism.) — 18,13: Vavrinecz Béla feldolgozásaiból. — 18,33: Petőfi Sándor élete és művészete. IV. rész. — 19.25: Híres zenekarok albuma. Michel Legrand zenekara játszik. — 20.12: Esti játék a stúdióban. Moliére: Veraillesi rögtönzés. — 20,53: Albert István népi zenekara játszik, Madarász Katalin énekel. — 21,29: Egy asztal mellett. . . folytatjuk a beszélgetést a művelődésről a Debreceni Járműjavítóban. — Kb. 22,15: Sporthírek. — 22,20: Egy óra dzsessz. Kiss Imre műsora. — 23.20: Gluck operáiból. — 0.10: Lakatos Lajos cimbalmozik. Petőfi rádió VASÁRNAP 8,00: Miska bácsi lemezesiaüá- ja. A Gyermekrádió műsora. — 8,30: A rádió dalszínháza: A fekete város. Ballada. Mikszáth Kálmán regénye rádióra. — 10,05: Az első 100 év. Budapest — 1962. X. rész. — 10,45: Szívesén hallgattuk. Komjáthy György tánczeneműsora. (Ism.) — 12,15: Jó ebédhez szól a nóta... — 13,10: Rajzfilm és bábszínház. Riport. — 13,20: Váry Ferenc—Csanády Imre: Tiz gyermekkar. — 13,31: Operettdalok. — 14,00: Táskarádió. Az Ifjúsági rádió zenés műsora. — 15,00: Csajkovszkij: IV. szimfónia. — 15,50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16,05: A vasárnap sportja. — 16,35: A Mary Celeste titka. Szuhay Havas Ervin írása. — 17,09: Három karácsony. Nagy Piroska műsora. — 17,41: Az Ifjúsági rádió úi zenei felvételeiből. — 18,05: Orosz Júlia énekel. — 18,23: Téli virágzás. Sánta Ferenc elbeszélése. (Ism.) — 18,43: A magyar vonósnégyes hanglemezei. I. rész. - 19,51: Jó estét, gyerekek! — 20,05: Sporthírek. — 20,10: Agay ,Karola virágénekeket énekel. — 20,24: Rádiószínház: A literátor. Babits Mihály színművének rádióváltozata. — 21.30: Ravel: A gyermek és a varázslat. Lírai fantázia két részben. — 22,29: Válasszon sanzont! A Francia Rádió könnyűzenei műsorát Bernard Gilet vezeti. — 23,05: Brahms-művek. HÉTFŐ 7,30: Orgonaművek. — 8,05: Népművészek a mikrofon előtt. — 8,30: Fischer Apnie Schubertműveket zongorázik. — 9,17: Lehár Ferenc és Huszka Jenő operettjeiből. — 10,00: Diótörő. Hoffmann meséjéből írta: Har- sányi Éva. (Ism.) — 10,36: A tegnap slágerei. — 11,20: Nótacsokor, csárdáscsokor. — 12,10: Pilinkézz, porka hó! Ady Endre, Áprily Lajos, Babits Mihály, Juhász Gyula. Radnóti Miklós és Tóth Árpád versei. — 12,32: A Magyar Kamarazenekar hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. — 14,00: Verdi-finá- lék. — 14,50: Szerelmesek. Ta- másy Áron elbeszélése. (Ism.) — 15,00: Karácsonyi kívánságműsor. — 18,05: Toscanini közelről. Egy koncertmester élményeiből. — 19,00: Az Ex Antiquis együttes felvételeiből. — 19,16: A kéz balladája. Illyés Gyula és Juhász Ferenc versel. — 20,10: Sporthírek. — 20,15: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeiből. — 20,30: Népdalhangverseriy a rádió 6-os stúdiójából. 21,12: Mező mentén járkáltom- ban. Cseremisz népköltészet. — 22,00: Mozart: g-moll vonósötös. — 22,30: A hét zeneműve. Strauss-keringők. — 23,10: Pel- léas és Mélisande. Részletek Debussy operájából. KEDD 7,00: Magyar művészek operahangversenye. — 8,00: Zenekari muzsika. — 8,51: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa népdalokat énekel. — 9,05: A kasza meg a macska. Csetényi Anikó mesejátéka. — 10,09: Emlékezés Rózsa Lajos operaénekesre, halálának 50. évfordulóján. — 10,25: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — II, 50: Derűre is derű. (Ism.) — 12,20: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,10: Két szonáta. — 14,00: Tánczenei koktél. — 14,45: Hangszerszólók. — 15,11: Legenda a nyúlpaprikásról. (Ism.) — 16,05: Toscanini közelről. Egy koncertmester élményeiből. II. rész. — 16,50: Musicalslágerek. — 17,05: A teremtés után. Rába György és Szécsi Margit versei. — 17,20: Puccini: Manón Lescaut. Négyfelvonásos opera. — 19,35: A színháztörté- nész mondja: szerepek és . szerepkörök. — 19,51: Jó estét, gyerekek! — 20,10: Schubert: Miriam diadaléneke. — 20,30: Slágerturmix. — 21,48: A Magyar Vonósnégyes hanglemezei. IL rész. — 22,45: Vaszy Viktor: Nyugszik minden csendesen. — Virágénekek. — 23,10: Klasszikus operettekből. SZERDA 8,05: Barokk muzsika. — 8,40: Népek zenéjéből. — 9,03: Kíváncsiak klubja.-Az Ifjúsúgi rádió műsora. (Ism.) — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Zenekari muzsika. — Közben: 12,40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13,40: Vadászok ötperce. — 14,00: Klubrádió. — 17,00: Gtórai tea. — 18,05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 18,20: Kis magyar néprajz. — 18,25: Rose Maria. Részletek Friml operettjéből. — 18,42: Uj könyvek. (Ism.) — 18,45: Jó estét, gyerekek! — 18,50: örömhlmnusz és jajkiáltás. — 19,03: Sza- lay László nótákat énekel. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — Kb. 21,35: A véletlen szabályozása. — Kb. 21,55: Népdalok, néptáncok. — 22,20: Johann Strauss-keringők. — 23,15: Lajtha László: VII. vonósnégyes. — 23,36: Az- All Babák énekegyüttes felvételeiből. Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 18,0'0—19.00: Jó karácsonyt! Zenés műsor. HÉTFŐ 18,00—19,00: Kiskarácsony, nagy- karácsony... Szatmári népszokások. KEDD 18.00— 19,00: „Kiskótajban van egy malom...” Zenés néprajzi műsor. SZERDA 18.00— 19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Polkák. — Fiatalokról fiataloknak. — Legújabb lemezeinkből. Televízió VASARNAP 1-0,00: Csak gyerekeknek: i. Gólyafiótka. Szovjet rajzfilm, 2. Nagy kalandok. Francia filmsorozat, 3. Hópiheanyó. Szovjet bábfilm. 4. Rut kiskacsa. Japán bábfilm. — 11,15: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tv-filmsoro- zat. 4. rész: Megy a ködmön világgá (ism.) — 14,20: Papírsárkány. Tíz éven aluliak műsora. — 14,50: Karácsonyi dallamok (színes!) Zenés angol film. — 15,40: Delta. Tudományos híradó. — 16,0*5: Reklámműsor. — 16.15: Milyenek a franciák? Róbert László riportfilmje. Miért éppen Auvergne? — 16,40: Műsorainkat ajánljuk! — 17,05: Hogy volt! Olimpiai kívánságműsor I. rész. — 17,50: A tűz balladája (színes!) Mesejáték. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Hírek. — 19.35: J. S. Bach: orgona- és csembalóművei (színes!) NSZK-film. — 20,20: 80 nap alatt a Föld körül. Magyarul beszélő amerikai film. HÉTFŐ 9.40: Katajev: Aszfaltmese. Tv- film (ism.) — 10,05: „Róka, rege, róka”. — Zenés-verses műsor gyerekeknek. — 10,20: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tépé- filmsorozat. 5. A kis bice-bóca (ism.) — 10,40: Koldus és királyfi. Magyarul beszélő csehszlovák film I. rész: A király halála. — 13.20: Nó^aszó (ism.) — 13.45: Családi szilveszter. Magyarul beszélő szovjet film. — 14.55: Georgie Fame és Allan Brice műsora. — 15,25: „Ének a végekről”. Dokumentum riportfilm. n. rész. Meg lehet szokni. — 15,55: Flugos futam. Amerikai rajzfilm. — 16,20: Milyenek a franciák? Monsieur Pichot. Róbert László és Edelé- nyi János dokumentumfilmje. — 17,00: Hejtai Jenő: Kiskirályok (színes). I. rész: Family Hotel.— 18,15: Hogy volt! Olimpiai kívánságműsor. II. rész — 19,00: „Ki mit tud?” (színes). Zenés útifilm a győztesek jugoszláviai és olaszországi útjáról — I. rész. — 19.40: Esti mese. — 19,55: Hírek. — 20,00: Zenés tv-színház — Huszka Jenő: Bob herceg. Operett (színes). — 21.20: Kicsoda — micsoda? Fejtörőjáték. — 22.10: Szereti Brahmsot? Magyarul beszélő amerikai film. KEDD 9.40: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tévéfilmsorozat. 6. Az égbelátó (ism.) — 10,10: A lipcsei Tamás-templom kórusa énekel. Az NDK Televízió műsorából. — 10,50: Koldus és királyfi. Magyarul beszélő csehszlovák film. n. rész: A király trónra lépése. — 14.10: Hőstett a jégtáblákon. Szovjet dokumentumfilm. — 15,00: Apollónia. Kovács Anollónia műsora • (ism.) — 15,30: Üzenet a jövőből (színes) A Mézga család különös kalandjai. Magyar rajzfilmsorozat (ism.) 12. Csoda-bogyó. — 15.55: Győztesek hangversenye (színes). - n. rész — Eugene Fodor (USA^ a genovai ,.Paganini”-verseny győztese hegedül. — is.30: Milyenek a franciák? A dienne-i búcsú. Róbert László és Edelénv» János dokumetumfilmle. — 17.10- Heltai Jenő: Kiskirályok (színes) II. rész: VTI. Emánuel éc kora. — 18.15: Hogy volt! Olim- f piai kívánságműsor III. rész. — 19.00: .Ki mit tud?” (színes). Zenés Útifilm — TT. ré** — 19.46 Esti mese. — 19.55: Hírek. — 20.00: Az ing. Tév°iáték. — 21.05: Kónya Sándor Puccini-áriákat énekel (színes). — 21.35: Minden lében két kanál. Magyarul be- * szelő angol tévéfilmsorozat. 5 Éppen, mint én! — 22,25: Költői térkép, összeállítás 15 szovjet köztársaság lírájából. A Szovjetunió megalakulásának 50 * évfordulójára. — 23,00: Mai ma-, gyár egyfelvonásosok a képernyőn. Szakonyi Károly: ítéletnapig. SZERDA 9,00: Telizsák. A villany sohasem alszik (ism.) — 9,20: Túromén Szovjet Szocialista Köztársaság. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójára készült dokumentumfilm (ism.) — 10,10: Séta a Berlini Vidám Parkban (színes). NDK film (ism.) — 10,45: Tartson velünk a zselici rengetegbe. Dokumentumaim (ism.) — 17,25: Hírek. — 17,30: Leonard Bernstein a muzsikáról.! Hangverseny fiataloknak. Fen tasztikus variációk. — 18,20: V^ volt! Olimpiai kívánságműsor rész. — 19,10: Reklámműsor. - 19,15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20,00: Asztalos István: A tejesember. Tévéjáték. — 20.5": Sz.áz nép uniója:* Dokument!It film — I. rész. — 21.35: Telecse- tepaté. — 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20,00: Minden ember álmodik (színes). Amerikai dokumentumfilm a sixtusi kápolnáról. — 20.50: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.) — 21,20: Fesztivál * Marrá- kestoen (színes). Francia filmsorozat — V. rész. — 21.50: Látóhatár. Egy folyóirat születése. Moziműsor KRÜDY MOZI: VISZONTLÁTÁSRA A POKOLBAN Amerikai film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. BÉKE MOZI: December 24-én: LÁNY A SEPRÜNYÉLEN Csehszlovák film December 25-27EGY VÁLÁS MEGLEPETÉSEI Francia—olasz—román film E. k.: 4, 6 jSs 8 órakor. GORKIJ MOZI: December 24—27-ig : BELFAGOR A POKOLBÓL Olasz film Előadások kezdete: 4, 8 és 8 órakor, MÓRICZ. ZSIGMOND MOZI: December 24—26-ig: ESTÉLY HABFÜRDŐVEL Amerikai film Előadások kezdete fél 6 és fél 8 óra. K1SVARDAI MOZI : December 24—26-ig : FORRÖ VIZET A KOPASZRA Magyar film MÁTÉSZALKAI MOZI: December 24—26-ig: BÜCSÜZZ A TEGNAPTÓL Angol film A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-09. Telexszám: megyében 344, megyéi kívül: 73 344. Kiadja a Szabó1 cs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlan Irodánál íKHI Budapest. V.. kerület. József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHT 215—96 162 pénzforgalmi lei- főszámra. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György tu S. Felelős vezető: Holéezi István