Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-06 / 287. szám
Í9T2. december 8. * mm kÜtíf-M ACY AÄ0RSZ A® SPORTROVATUNK POSTÁIÁBÓL: t Úttörő-olimpiai döntők eredményei Nyíregyházán szombaton rendezték meg az asztalitenisz, városi úttörő-olimpiai döntőt. A versenyen közel hatvan asztaliteníszező indult. S minden számban nagy küzdelemben. s színvonalas mérkőzésen dőlt el a helyezések sörsa. Egyetlen szépséghibája az volt az eseménynek, hogy a vártnál is kevesebb leányversenyző vett részt rajta. Eredmények : Úttörő lányok: 1. Palatitz Bernadette (3-as iskola), 2. Szabari Judit (2-es iskola). 3. Nagy Erika (12-es iskolái. 4. Hegedűs Éva (4-es iskola), 5. Szabó Ilona (14- es iskola). 6. Várnai Ildikó (2-es iskola). Úttörő fiúk: 1. Sándo’ Béla (12-es iskola), 2. Gombos József (4-es iskola). 3. Somogyi Tibor (12-es iskola), 5. Koncz László í6-os iskola), 6. Maleczki Péter (4-es iskola). Csapatversen y: 1. 12-es iskola (Sándor Béla, Fazeka- János, Nagy Erika), 2. 4-es isk. (Gombás József, Kovács János, Hegedűs Éva). 3. 2-es iskola (Szabolcsi Gyula, Glückmann Pál,_ Szabari Judit). A december 17-én sorra kerülő megyei döntőn Nyíregyháza színeit az első négy helyezett fiú. s az első két helyezett leányversenyző képviseli. Marinkás Kálmán Úttörő fiúk: 1. Ternovics Mihály (3-as iskola), 2. Mí- nalkó József (12-es iskola), 3. Liptay László (2-es iskola), 4. Ökrös András (5-ös iskola). 5. Bíró Tibor (2-es gyakorló), 6. Szép Tibor (6-os iskola). összetett csapatversenyben: 1. 2-es gyakorló iskola 14.5, 2. 3-as iskola 11,5. 3. 5-ös iskola 7,5. 4. 12-es iskola 6.5 ponttal. A december 17-i megjyei döntőn a nyíregyházi színeket a fenti helyezettek közül 12 fős gárda képviseli. Tiszai Kálmán Vásórosnaményban a hét végén került sor az asztali- tenisz és sakk úttörő-olimpia járási döntőire. A két sportágban a járás községeiből összesen mintegv száz versenyző indult el. Különösen a pusztadobosi és csarodai úttörők tettek ki magukért, de dicséretesen szerepeltek a tiszaszalkaiak is. A jó! szervezett verseny lebonyolításáért különösen sokat tettek: Asztalos János. Gere Lajos. Papp István. Balogh Tibor, Szikora Miklós és Kulcsár László pedagógusok, illetve szövetségi vezetők. A járási döntő eredményei: Asztalitenisz, leány egyéni: 1. Herczegh Gyöngyi (Vásárosnamény), 2. Koszta Zsófia (Tiszavid), 3. Fehér Éva (Vásárosnamény). Fiú egyéni: 1. ifj. Szikora Miklós (Tiszaszalka), 2. ifj. Sárréti Géza (Vásárosnamény), 3. Danes János (Csaroda). Fiú csapatban: 1. Tiszaszalka, 2. Nagyvarsány, 3. Pusztadobos). Sakk, leány egyéni: 1. Vondorkovics Mária, 2. Nagy Erzsébet, 3. Kisfalvi Zsuzsa (mindhárom Pusztadobos). heánycsapat: 1. Pusztadobos (Deák Mária, Varjasi Éva. Sápi Katalin), 2. Barabás (Beregszászi Ildikó. Kecskés Ida, Papp Mónika). Fiú egyéni: 1. Mihók László (Pusztadobos), 2. Gere László (Vásárosnamény). 3. Deák Tibor (Pusztadobos). Fiúcsapat: 1. Csaroda (Gál Zoltán, Baráth Zoltán. Szakács Géza), 2. Pusztadobos. 3. Barabás. 4. Jánd, 5. Gyüre, 6. Tiszake- recseny. Lakatos Sándor Kosárlabda NB III: A Mezőgazdasági Főiskola legyőzte Nagykállót tanácsadó 50. látékhét SB I. I. Cjpesti Dózsa (1)— Bp. Hon- ved (o). A Népstadionban sorra kei ülő rangadón biztos Dózsa- gyozeiern varható. Tipp: 1. Ferencváros (4) — *jp. Vasas (*)• E mérkőzésen már kiegyenlítettek az eselyek, bár a stuid-telierek ütőKépesebbek. Tipp: 1, x, 2. ö. Szegedi EOL (11)—VM így etenes (12). A szegedi együttes hazai pályán íninakét pontra eselyes. Tipp: 1. ±. Komlói Bányász (lo)—Bába EaO (5). A hazai csapat a pá- lyaeiony birtokában sem mehet biztosra. Tipp: x, 2. u. Zalaegerszegi TE (io)—Videoton (aj. Nagy küzdelmet és szoros eredményt ígér a találkozó. Tipp: x, 1. 0. Salgótarján (13)—Pécsi Dózsa (U, a hazai csapatnak feltétlenül mindkét pontra szüksége lehet. Tipp: 1. 1. lala Daily ai bányász (7) — Diósgyőri VTK (lb). A vendég- csapatnak nem lehelnek vérmes reményei, a hazaiak jó formában vannak. Tipp: l. OLASZ A-OSZTALY 8. Cagliari (14)—Milan (2). Caglianban is a jobb formában lévő Milan az esélyesebb. Tipp: 2. JL 9. Palermo (13)—Juventus (5). A Juventus általában jól szokott szerepelni Palermóban. Tipp: x, 2, 10. Sampdoria (16)—Lazio (l). A hazai együttesnek minden pontra nagy szüksége van, hiszen el szeretne kerülni az utolsó helyről. Tipp: x, 1. II. Verona (10)— Bologna (9). \ pályaelőny eleve döntő lelet majd. Tipp: 1. OLASZ B-OSZTALY 12. Ascoli (12)—AS Keggina (13). E találkozón is nagy jelentősége lesz a környezet nyújtotta előnynek. Tipp: 1. 13. Perugia (17)—Foggia (6). A vendégek megszerezhetik a találkozó egyik pontját. Tipp: x, 1. POTMERKÖZÉSEK 14. Lecco (20)—Catania Í4) A vendégcsapat mindkét pontra esélyes. Tipp: 2. 15. Varese, (8)—Genoa (1). A hazaiak javára billen a mérleg nyelve. Tipp: 1. 16. Catanzaro (4)—Mantova (18). Még a döntetlen is ko- nioly meglepetés lenne. Tipp: 1. OLASZ BAJNOKSÁG A-osztály Atalanta—Internazionale 0:0, Bologna—Torino 1:0, Juventus—Fio- rentina 2:1, Lanerossi Vicenza— Palermo 1:1. Lazio—Cagliari 2:1, M ilan—Sampdoria 3:1, .Napoli— .Verona 1:1, Ternana—Roma 1 :4. 1. Lazio 9 6 312- 5 15 2. Milan 9 5 3 l 24-11 13 3. Inter 9 5 3 1 9- 3 13 4. Roma 9 4 3 2 15-10 11 5. Juventus 9 3 5 í 13- 9 11 «. Fiorentina 9 4 2 3 12-10 10 7. Torino 9 4 1 4 10- 7 9 8. Napoli 9 3 9 3 8- 6 9 9. Bologna 9 3 2 4 6-10 8 10 V erona 9 1 5 3 7- 9 7 11 Ternana 9 2 3 4 7-11 7 12. Atalanta 9 1 5 3 5-12 7 13 Palermo ;) 2 Ú 4 4-13 7 14 agliari í) 1 4 4 8-11 6 15. Lanerossi !) 1 4 4 3-10 6 16 Sampdoria 93 4 3- 9 5 B-osztály Arezzo—Genoa 0:1, Catania— Catanzaro 1:0, Como—Cesena 0:1, Foggia—Brindisi 0:0, Mantova— Perugia 1:0, Monza—Ascoli 1:1. iNoVara—Lecco 0:1. Reggiana—Varese 2:0. AS Reggina—Bari 0:0. Taranto—Brescia 2:1. Az atlétika hívei joggal ál- líthatják, hogy ez a legrégibb, a legnagyobb múltú sportág. Az atlétika a legtermészetesebb mozgásokat: a gyaloglást, futást, ugrást és dobást öleli fel. Ezeket a mozgásokat már a primitív ősember is ismerte, nozzátar- toztak mindennapi életéhez. A csaknem mai értelemben vett atlétika az ókori görögöl- testnevelési rendszerében alakult ki. Ez a fejlett testnevelési rendszer — amelyből azonban a rabszolgákat szigorúan kizárták — hozta létre az ókori görögök négy- évenként rendezett olimpiai játékait. Az első tizenhét — ókori — olimpia műsorán csak atlétikai számok szerepeltek. Az olimpia kezdetben egyetlen számból. a stadionfutásból, a mai rövidtávfutás őséből állott. Később fokozatosan bővült e niűsor közép- és hosszúíáv- flitással, majd az ötpróbáva’ (pentatlon). amelynek számai közé felvették a távolugrást gérelyhajítást és diszkoszvetést. A századok során az olimpiai játékok — így az atlétika is — egyre többet vesztettek tartalmukból. A római császárság idején a klasszikus görög testnevelési rendszer annvira lezüllött. hogy időszámításunk után 393-bav Theodosius császár rendelettel megtiltotta az olimpiák további megrendezését. Az atlétikai testgyakorlatoknak kéVasárnap rendezték meg a sakk úttörő-olimpia nyíregyházi, városi döntőjét, melyen szép számmal indul, tak el a legfiatalabb sakkozók, hiszen közel félszázan küzdöttek a pontokért. Eredmények: Kisdobos lányok: 1. Puskás Ibolya (2-es gyakorló), 2. Iványi Magda (3-as Iskola), 3. Eesédi Erika (10-es iskola). Kisdobos fiúk: 1. Szálkai Pál (5-ös iskola). 2. Szabó Tamás (2-es gyakorló). 3. Iványi Miklós (3-as iskola). 4. Kovalc. ik Zoltán (4-es iskola), 5. Szabó Péter (7-es iskola), 6. Somogyi Imre (12-es iskola). Úttörő lányok: 1. Szigethy Zsuzsa (2-es gyakorló), 2. Novák Éva (2-es gyakorló). 3. Vizi Katalin (10-es iskola), 4. Korpás Éva (2-es gyakorló), 5. Kovács Mária (3-ás iskola). 6. Dányádi Mária (3-as iskola). söbb csak honvédelmi jelen tőségük Volt. A modern atlétika Angliából indult el világhódító útiara. Fejlődésének hatalmas ’endületet adott az olimpiai iátékok felújítása. Az 1896 évi első újkori athéni olimpia középpontjában az atlétika állt. A nemzetközi viadalok rendezése szükségessé tette a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, az IAAF megalakítását (1912). amely megkezdte a hivatalos világcsúcseredmények nyilvántartását is. Az első vi- 'ághábörú előtti években már a nők is megjelentek a salakon. Az edzésmódszerek ál- 'andó fejlődése, az eredmények színvonalának rohamos emelkedésével járt. Az Egyesült Államok, németek, finnek, svédek vitték a vezető szerepet. Hazánkban — külföldhöz hasonlóan — a népi mulatságok kedvelt játékaiban és az uralkodó osztály szórakozásból űzött testgyakorlataiban találhatjuk meg az atlétika első nyomait. Áz atlétika első. még bátortalan megnyilvánulásait a tornászegyesületek versenyeinek, úgynevezett „népies” gyakorlatai, küíönAz elmúlt hét végén Nyíregyházán a Mezőgazda- sági Főiskola tornatermében került sor a Nagykállói Virágzó Föld Tsz—Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola találkozóra. Á megyei rangadón az a furcsa helyzet alakult ki, hogy bár a nagykállói csapat volt a pálya- választó — mivel nincs megfelelő, méretes tornaterem Nagykállóban —, megállapodás szerint a főiskolán játssza hazai mérkőzéseit, így gyakorlatilag a vendég Mezőgazdasági Főiskola csapata játszott hazai pályán. A mérkőzés első félidejében érezni lehetett, hogy a megszokott nagy küzdelem ez alkalommal elmarad. A főiskolás együttes egyre, másra szerezte pontjait, s már félidőig tetemes előnyre tett szert. Ezt szünet Után is tartani tudta, s biztosan nyert. A nagykállói együttest az is visszavetette, iiogv egyik játékosa. Bokor, súlyos kézsérülést szenvedett a mérkőzésen, s kivál* böző futások, ugrások és dobások jelentették. Az 1896-bS bllmplárl a magyar atléták már értékes sikert arattak, négy évvel később pedig Bauer Rezső Pó rizsban a diszkoszvetésben olimpiai bajnökságot nyert. A nemzetközi kapcsolatok kibővülésével a magyar atléták sokszor szerepeltek külföldön. 1912-ben került sor az első válogatott viadalra áz osztrákok éllen. Az első világháború kitörésékor a magyar atlétika Európában az élvonalba tartozott. Csák Ibolya 1936-ban a női magasugrásban olimpiai bajnok lett. Á felszabadulás igen súlyos helyzetben találta az egész magyar sportot, azonban aránylag hamar sikerült megindítani az atlétikai életet. Az újjáalakult szövetség teljes egvenjogúságot biztosított az atlétanőknek, akik ezt rövidesen sorozatos csúcseredményekkel ..hálálták meg”. Javult a férfieredmények színvonala is. Az 1943-as olimpián Gyarmati Olga és Németh Imre révén két bajnokságot szereztünk, a külföld fejlődésével szemben mégsem sikerül lépést tartani. Az 50-es években közép- és hosszútává csapatból. Végeredmény: Nyíregyházi mezőgazdaság: Főiskola—Nagykállói Virág, zó Föld Tsz 76:52 ' (34:13). Ld: Kántor 22, Borók 14, illetve: Márton 22, Bölcskei 11. Ugyancsak Nyíregyházán, a múlt hét végén játszották le a Nyíregyházi Spgrtacus- Petőii SC—Ózdi Kohász férfimérkőzést is. A vendég ózdi csapat bajnokjelölthöz méltó teljesítménnyel rukkolt ki Nyíregyházán. Nagyszerű támadásokat vezetett, melyeket rendszerint kosárral fejezett be. Ezzel szemben a nyíregyházi támadások kevés veszélyt jelentettek az ellenfél kosarára. A mindkét félidőben lényegesen jobb teljesítményt nyújtó ózdiak tel lesen megérdemelten győzték le a fiatalokat felvonultató hazai csapatot. A találkozó végeredménye: Ózdi Kohász■ -Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC 68:50 (29:20). ’ Sipos Béla fütöirtk több világcsúcsot állítottak fel, olimpiai bajnokságot azonban nem sikerült szereniök. A 6Ö-as években változás következett be, a futók és ugrók korábbi sikerei •.'tái a dobok diadalai következtek. Ebben az évtizedben az .olimpiai játékpkorj és az F.urópa-bajr.okságokon csak közülük álltak a győzelmi dobogó legfelső fokán iha- gyar atléták. A világszír.', onal fejlődése változatlanul gyors iramú. Ebben a nagy versenyfutásban a magyar atlétika a kö- zépcsoDortban vágott neki a 70-es éveknek. Az atlétika versenyszámait a következő csoportokra oszthatjuk: rövid-, közép- és hosszútávfutás. gát- és akadályfutás, váltófűtés, mezei, erdei és országúti futás, gyaloglás, ugrások, dobások és összetett versenyek. Áz atlétika kedvezően fejleszti a szívet, a tüdőt, az érés idegrendszert, ezáltal nagyon hasznos az élettani hatása. Harmonikus testmozgást kíván, mozgásanyaga kiterjed az egész testre. Elősegíti, hogy az atléta testileg sokoldalúan fejlődjék. Az egyenletesen. eszményien fejlesztett alakot „atléta”-termetnek nevezik. Az atlétikát — a sportolásnak e kitűnő ágát — méltóan nevezik a sportok „királynőjének”. . Kovács György A SPORTÁGAK TÖRTÉNETÉBŐL (23.) Atlétika Fekete-fehér történetek Fuss, hogy utolérjelek — mondja a népszerű filmvíg- játék címe, de mondom én magam is, Jeney mester nyomában. Afféle négykezes szimultánt adunk Nyíregyházán. a városi KISZ-bi- zottság székházában, huszonkét ellenféllel szemben. S mialatt rójuk köreinket, számtalan kis történet is cibontakozik az U-alakú nsztalsoron. a fekete-fehér mezők világában. Mert hát nézzük csak! Álig léptünk néhányat, amikor is — az első táblán — mozgás támad. Mozgás és derültség. Jeney mester ugyanis mattot kapott Ökrös Banditól, hetedik osztályos úttörőtől, az én jóvoltomból. Elnéztem a királvszárnj unkát végzetesen fenyegető veszedelmet, s minthogy Jeney mester következett, reá hárult a kapituláció. Mondhatom tehát, hogy utánam az özönvíz. Szerte nézve, bizony több táblán is szorongatnak bennünket. Ennek már fele sem tréfa! Fölbátorodott Orsó János is, a Kossuth Lajos Szakközépiskola hallgatója. de ellene — nagy tiggyel-bajjal — elhárítottuk a kombinációt, amely mint vészfelleg fenyegetett. S elfogadtuk a döntetlen ajánlatát. Annál kellemetlenebb támadást bontakoztatott ki Benicsák János MüM-oktató s Gerényi Ferenc igazgatóhelyettes. A szimultárít irányító-rendező Dévényi Samu bácsi, aki nyolcvanévesen is fiatalos, egy kis mosollyal jegyezte be az eredménylapra — a vereségeinket. Még egy tábla kísértett nyomasztó súlyával. Hajdú Károly autószerelő szerelte le mesteri finomságainkat, leleményeinket. S amikor kissé hátradőlt a széken, mi „népszámlálást” tartottunk. Némi melankóliával összegeztük a bástyába t- rányt és mi más maradt volna hátra a kéznyújtás- riál, vereségünk beismerésénél ? Ennyi balsiker ládán máV-már az jutott eszembe, . hogy most kéne abbahagyni...! De még hátra van tizenhét tábla. az ifjú g színe-java. Kudarcélményeink ösztönöznek, mozgási- ! tanak! Támadjunk, ami belefér. . . Átálltam Jen^y mester hullámhosszára es valamennyi táblán gvj .e- lemre vezettük a fehér tá-'] bort. S kialakult — két- ' órás küzdelem után — a mindkét félre (ellenfeleinkre és magunkra) nézve ;; tisztes vé 'eredmény: i 7 ; győzelem, 4 vereség és t i; döntetlen. a szimultánt i; adók javára. Ezen a szombat délutá- li non a sakk múzsája — ha !' van ilyen — bizonyára elé- 1 gedetten mosolygott. Amint Tiszai Kálmán, a megyei ij sakkszövetség elnöke- a be- ;j köszöntőjében hangsúlyozta, főképp a fiatalok számára jó alkalom e találkozás, ön- ismeretüket gyarapíthatják az erőpróbán, ámde ez a jó tanács alighanem nekünk is szólt. Hajtun József sakkmester Jelentkezőit a boldog nyertes 846 ezer forint nyeremény a totón Néhány órával a tájékoztató jellegű közlés után jelentkezett a 49. heti totó játékhét egyetlen 13 taíála- tos szelvényével "-az- OTP megyei igazgatóságon Torma Miklós nyugdíjas, nyíregyházi lakos. — Reggel, amikor felébredtem. eszembe jutott, hogy nem néztem meg a totószelvényemet. Ez még soha nem fordult elő 1947 óta. Meri én kérem kerek negyedszázada rendszeresen játszom minden héten 3 szelvénnyel — kezdte a beszédét — és semmi jel nem mutatott arra, hogy egyszeribe ilyen nagy nyeremény boldog tulajdonosa. — Kisebb találatom már volt, sőt, ebtan az évben 12- es találatot is elértem, de akkor csak 6000 forintot nyertem. Ma mit sem sejtve vettem a kezembe a szelvényt és mondanom sem kell, milyen ideges lettem, amikor megállapítottam szelvényemen a 13 találatot. Három andaxint vettem be egyszerre, s csak így tudtam megnyugodni. — A Nyíregyházán megvásárolt szelvénnyel a zsebemben Budapesten voltam és ott az egyik szél vény árusító helyen figyeltem a szelvények kitöltését. Lehettek olyan százan. Bele is szóltam a tippelésükbe, de az egyik totózó mindjárt leintett: mit ért maga ahhoz öregem. Eri bólintottam egyet és továbbálltam... Az öt gyermek édesapja izgatottan várta, míg Bojtos István megyei igazgató telexen meggyőződött a nyereményről. A telex közlése: a toló 49. játékhétre beküldött U 523 713-as szelvény beérkezett, a játékban részt vett. Nyereménye 846 739 forint. — Jól jött a nyeremény. Lakást szeretnék, ez a legfőbb 1 vágyam. Szép bútort, kényelmes otthont, s legfőképp jó egészséget. í? névnapi ajéúdék Fortunától 1 segít abban is. hogy magam és feleségem betegségének gyógyítására is nagyobb gondot fordíthassak. Na és a gyerekek sem maradnak ki. Á nyeremény kifizetésére a jövő héten kerül sor az OTP megyei igazgatóságon, A nyertes szelvényt tulajdb- nösa letétbe helyezte. (nemes) Sporthírek Áz MLSZ fegyelmi bizottsága kedden tárgyalta a 13. NB X-es labdarúgó forüo- ióban a Ferencváros—MTK mérkőzésen kiállított Szőke István (Ferencváros) ügyét és a játékost négy sorón következő bajnoki, illetve MNK-mérkőzéstöl eltiltotta. ★ Dakar: Marokkó labdarúgó-válogatottja világbajnoki selejtezőn 2:1 (1 :l)-re győzött Szenegál ellen, és ezzel bejutott az afrikai selejtező újabb fordulójába. A két csapat közötti első mérkőzés eredménye 1:1 volt. ★ Eisenstadt: a héten ismét összeül — ezúttal az ausztriai Eisenstadtban — a közép-Európa Kupa bizottsága. A csehszlovák, a magyar, az olasz és osztrák labdarúgó-szövetség képviselői a mérkőzéssorozat különböző kérdéseit tárgyalják meg. FELHÍVJUK AUTÓKLUB TAGJAINK FIGYEL MÉT, HOGY A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN (Nyíregyháza, Dózsa György u. 1.) megnyitjuk klubtermünket Minden pénteken délután 5 órától 22 óráig nyitv: MEGNYITÓ DECEMBER 8-ÁN 18 ÓRAKOR. Műszaki és KRESZ előadássorozatot tartunk a művelődési házzal karöltve. Mihden autóklubtagot és autó: szeretettel várunk. AUTÓKLUB ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ VEZETŐSÉG ' (23202°