Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-22 / 301. szám
i. old a! tm.rr wa«tahohstäo Í972. december 2S. BARÄTI TALÁLKOZÓK. Szovjet komszomolisták részvételével rendeztek december 20-án ünnepsiget a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium KISZ-esei. Csengerben a Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet MSZBT-tagcsoportja az évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen a hazánkban tartózkodó egyik szovjet alakulat tisztjét látta vendégül. Nyíregyházán december 21-én a megyei kórházban szovjet orvosvendégek részvételével ünnepeltek. IRÄNYVONAT MOSZKVÁBA. A Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére ötven széles nyomtávú vagonból álló, almával megrakott irányvonatot indítottak útnak december 20-án Záhonyból Moszkvába. Az irányvonat mozdonyvezetője a záhonyi átrakókörzet dolgozóinak üdvözlő táviratát viszi a Ívovi vasúti igazgatóság dolgozóinak. TANÁCSÜLÉS. A Hazafias Népfront és a tanács együttműködéséről, valamint a nők gazdasági és szociális helyzetéről tanácskozott szerdán a Fehérgyarmati Községi Tanács ülése. PEDAGÓGUSTANACS- KOZÁS. Az általános iskolai magyar szakos tanárok komplex gyakorlati szemináriumára kerül sor december 22-én Nyíregyházán, a Pedagógus Továbbképző Kabinetben. JÁTÉKDÉLELÖTT. A megyei könyvtár gyermekrészlege december 22-én délelőtt 10 órakor vetítéssel egybekötött játékdélelőttöt tart általános iskolai tanulók részére. HÁZASSÁGKÖTÉSEK. Zsúfolt napja lesz december 23-án, szombaton a Nyíregyházi Anyakönyvi Hivatal vezetőjének. Reggel fél Sítől este 8 óráig 24 ifjú pár esketését végzi el. ÖNKÉNTES ÁPOLÓNŐK. Nyíregyházán december 20- án találkoztak a megye önkéntes ápolónői. Az önkéntes ápolónők beszámoltak arról, hogy hogyan segítették a Vöröskereszt szervezetének munkáját, hasznosították a tanfolyamokon szerzett ismereteket. Átadás. Még ez évben átadásra kerül Nyírbátorban a szennyvízlevezető csatornahálózat legnagyobb szakasza. A tanácsi beruházással épülő csatornahálózat e szakaszára több mint tízmillió forintot fordított a község. ÚJÉVI CSIRKE. A nyír- vasvári Vasvári Pál Termelőszövetkezetben tizenháromezer olyan csirkét neveltek, amelyeket a két ünnep között értékesítenek. A tsz 75 ezer csirkét nevel és értékesít a következő évben. A Mi^var S7or’n^cta MunVíspár* Sr.ah^l^s-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilap" Főszerkesztő: Ordas Nándor : Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. 30-03. Telexszám* MPwihon ^44. megy ér kívül: 73 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrfnvl Hona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős k*adó: Mád5 Lajos TeHoS7ti & Megvár Posta Elöf? M-melv Dostah’v'’‘álnál a kézb'^ft’^oél a hírlap“fékben és a Posta Központ4 V.. k-EQiet. Nádor tér 1 sz.> közvetlenül vagv postautalátutalással a foarv 21S—1* n/*nvfr.*-?almi iel- tószár*"**. ,8Tő*»7'e+*«l díj egv hónapra forint. Indexszám: 25 059. Kéz-1—atoV-at n^m *’-’űrik meg és nem adunk xd«ira. NYtRS^OI NY >MDA Dózsa György a. 5. Felelős vezető: Haléczl István FACÁNVADASZAT A HAJDÚSÁGBAN. Hajdű-Bi- harban a vadászidény megindulása óta sűrűn ropognak a puskák. Ez érthető is. mert a megyében több mint 30 vadásztársaság működik. Területükön az elmúlt évben 34 ezer fácán került terítékre. Az idén még többre számítanak. A Tiszacsegei Vadásztársaság vadászai szerint jó vadász- idényt ígér az idei tél. (MTI fotó — Balogh P. László.) KÖNYVEK AJÁNDÉKBA. A Távközlési Kutató Intézet KISZ-szervezete 400 könyvet ajándékozott a Penészlek Dózsa-tanyai Általános Iskolának. Az értékes ajándékot az intézet egyik brigádja adta át az iskolásoknak és a szülőknek. A kutatóintézet brigádja könyvekkel továbbra is segíti az iskolát. A külföld humora A boldogság az egyet, len dolog a világon — — mondotta Pablo Casals. — amelyet akkor is osztogathatunk, ha magunknak szemernyi sincs belőle. Albert Einstelm mondotta: .,Gyakran előfordul, hogy az emberek úgy keresik a boldogságot. mint a szemüveget, amely éppen az orrukon van. BRIGÄDVEZETÖK értekezlete. Nyolcvanhat — a szocialista brigádmozgalomban részt vevő — szocialista brigádvezető részére tartottak féléves felmérő és a teljesítményeket értékelő tanácskozást Nyíregyházán a KEMÉV székházában. KONZERV KELETRE, NYUGATRA. Exportkötelességeinek teljesítésére még az év befejezése előtt nagy mennyiségű konzervet indítanak útba a Nyíregyházi Konzervgyárból. Negyven- vagonos tételben szovjet megrendelést teljesítenek. Az NDK-val kötött szerződések értelmében 25 vagon magyar konzerv jut el a német fogyasztók asztalára. Tőkéspiacra tíz vagon konzervet szállít a gyár. . VETÉLKEDŐ A MEZŐGÉPNÉL. „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel játékos vetélkedőt rendeztek december 14-én a Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalatnál, a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére. A vetélkedőt az MSZBT helyi csoportja és a KISZ- szervezet rendezte. A versenyben több mint 50 fiatal vett részt. Az első helyezett Kazár Ilona szovjetunióbeli utazáson vesz részt, a második és harmadik helyezett üdülőjegyet kap a vállalattól. TSZ-ERDŐSITÉS. A fá- biánházi Kossuth Termelő- szövetkezet folyamatosan erdősíti szántóművelésre kevésbé hasznos területeit. A már megkezdett erdősítést 1975-ig fejezik be, s akkorra mintegy 450 hektár (nyolcszáz hold) közös erdőterülete lesz a szövetkezetnek. VIETNAMI ALAPRA. A mezőgazdasági szakközépiskola KISZ-szervezetének tagjai október 20-án és 21- én a Tokaji Állami Gazdaságban aszúszüreten vettek részt. Keresetük egy részét, 4100 forintot a vietnami alapra fizették be. LÖVÉSZKLUB. Uj MHSZ- lövészklub alakult december 16-án a Kisvárdai Textilruházati Szövetkezetben. A közel tízfős klub fele nő. SZOLGÁLATI LAKÁS. A pedagógusok lakás- és munkakörülményeinek javítására a napokban adnak át Csen- gersimán egy pedagógus szolgálati lakást. FAHÄZAKBAN AZ ÉPÍTŐK. Nagy gondot fordít a Nyíregyházi Építő és Szerelő Vállalat a dolgozói téli ellátására. Kisvárdán az alagútzsalus lakásépítkezéseknél mintegy 200 ezer, Nyíregyházán a Ságvári-tele- pi Mü. M. iskola építkezéseinél pedig 150 ezer forint értéket képviselő Modul íaházakat rendez be dolgozóinak. A faházakban a dolgozók étkeztetését, fürdetését, pihentetését oldják meg. A szociális helyiségek fűtését olaj kályhákkal oldják meg. ÉDESSÉGBOLT KARÁCSONYRA. Még a karácsonyi ünnepek előtt édességboltot nyit Mátészalkán a helybeli Egyesült Erő Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. Az üzlet- helyiség átalakítása már megtörtént. Édességek árusításán kívül a város déligyümölcs- ellátását szeretnék szolgálni. ÚJ TEJBOLT. A Szabolcs megyei Tejipari Vállalat új tejboltot épített Fehérgyarmaton. Az új boltban a jövő hét elején kezdik a kiszolgálást. Osztrák gépkocsi a Dunában Tragikus befejezéssel ért véget a minap az ausztriai Albem közelében a sétaautózás. A 22 éves Éva Trauner, 17 éves húgával és 13 éves öccsével együtt, kölcsönkapott személygépkocsival a Dunába zuhant. A két lánytestvér a négyfokos vízben szívgörcsöt kapott és meghalt, Franz azonban kiúszott a hideg Dunából. A rendőrség vizsgálata még nem derítette ki, hogyan került a három testvér a Dunába. A megmenekült Franz ugyanis csak arra emlékszik, hogy „hirtelen a vízben voltak”. Eva Trauner négy évvel ezelőtt vizsgázott, de alig vezetett. Most vett gépkocsit, annak megérkezését várta és gyakorlásra kölcsönkapta barátnője kocsiját, amelyet most a Dunából húztak ki. PROGRAM KARÁCSONYTÓL SZILVESZTERIG Változatos műsor a tévében December 25-én délelőttre érdekes, változatos gyermek- műsort ajánl a televízió. Lesz játékos verses, zenés műsor „Róka, rege, róka” címmel, valamint „A koldus és Királyfi” kétrészes csehszlovák játékfilm kerül képernyőre hétfőn és kedden délelőtt. Karácsony első és második napjának délutánján mutatják be Heltai Jenő „Kiskirályok” című regényének filmváltozatát Er- nyei Bélával és Balázsovits Lajossal a főszerepekben. Este Huszka—Békeffy „Bob herceg” című operettjének tv-változata után folytatódik a „Kicsoda-micsoda” fejtörőjáték, majd „Szereti ön Brahmsot?” címmel amerikai filmet láthatnak a nézők Ingrid Bergmann, Yvés Montand és Anthony Perkins főszereplésével. December 26-án az est fő műsora Anatole France „Az ing” című novellájának tv- változata Bodrogi Gyulával és Benkő Péterrel. Ezután a „Minden lében két kanál” sorozat „Éppen mint én” című epizódja következik. „Költői térkép” címmel a 15 szovjet köztársaság lírájából válogatott összeállítást a köztársaságok jellegzetes népművészeti, építészeti alkotásai és zenéje egészíti ki. December 27-én L. Bernstein „Fantasztikus variációk” címmel Richard Straussról beszél. Asztalos István— Csáki Gyula „A tejesember című tv-játékában a szegényemberek keserű világát ábrázolja. „Száz nép uniója” címmel dokumentumfilmet láthatnak a nézők, amelyet a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójára forgattak a Magyar Televízió munkatársai bárom szovjet köztársaságban. A kísérleti második műsorban színes" amerikai dokumentumfilmet sugároznak a sixtusi kápolnáról „Minden ember álmodik” címmel. December 28-án mutatják be a „Száz nép uniója” című műsor második részét. December 29-én a Világirodalmi magazin „Mesélő városok” című mellékletének témája Leningrád lesz. a műsort sok irodalmi mű tarkítja. Decémber 30-án a tv a Petőfi Sár.dor-emlékünnep- séget közvetíti az Erkel Színházból. A Gérald Philipe sorozatból a „Vágyakozás” című film kerül képernyőre. December 31-én az esti program „A cirkusz csillagai” című francia filmmel kezdődik, majd a tv 1972-es szilveszteri műsorával folytatódik. 1972. december 22, péntek ZENO, ANIKÓ NAPJA A Nap kél: 7 óra 29 perckor, nyugszik: 15 óra 55 perckor, A Hold kél: 18 óra 35 perckor, nyugszik: 9 óra 08 perckor. Százöt évvel ezelőtt, 1867. december 22-én született Frantisek Xaver Saida cseh költő, drámaíró, regényíró, kritikus, irodalom- és művészettörténész, a modern cseh esszéirodalom megteremtője. A 70 éves korában, 1937-ben elhunyt sokoldalú művész tisztviselő családból származott. Lenyűgöző hatású előadó és pedagógus is volt, aki 1918-tól a prágai egyetem professzoraként tevékenykedett. Nagy érdemeket szerzett irodalmi tehetségek felfedezésében, gondos művészi irányításában. Később folyóiratot alapított, amelynek minden számát elejétől végig maga irta. Hadakozott a cseh kispolgári nacionalizmussal. Eszményképe Goethe és Flaubert volt, s az ő nyomdokaikon haladva, szinte minden műfajban jelentősét alkotott. Művészi megformálásé elbeszéléseinek hősei általában a jó és a rossz titkát kutatják: klasszikusan egyszerű novellái az élet drámai fordulatairól szólnak, és több írásában hirdeti népe életerejét. írói virtuozitása főként esz- széiben és tanulmányaiban bontakozott ki. Száraz, hideg idő Várható időjárás ma estig: általában derült, száraz, hideg idő. Gyenge, időnként kissé élénkebb keleti, délkeleti szél. Hideg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hő-mérséklet mínusz 3, plusz 1 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: a hideg idő tovább tart, az időszak második felében sokfelé ködök. Legalacsonyabb - nali hőmérsékletek mínusz 2, mínusz 8 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék neon lesz. Kossuth rádió 8,18: Könnyűzene Moszkvából. — 9,00: Egy jenki Artúr király udvarában. IX. rész. — 9,20: Kórusok és népi zenekarok műsorából — 9,45: Magyar fúvószene. — 10,05: Magnóval a világ körül. Dr. Balogh János dél- amerikai útibeszámolója. V. rész. — 10,25: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. (Ism.) — 10,30: Martha Angeli- ci és Vlagyimir Atlantov énekel. — 10,59: Lottóeredmények. —• 11,00: Jégbe fagyott történelem. Tasnádi Kubacska András írása. — 11,10: Zenekari muzsika. — 12,20: Ki nyer ma Cegléden? Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Bangó Margit cigánydalokat énekel, Balogh Elemér cimbalmozik. — 13,45: A kilencedik út Pestről Budára. — 14,00: A Gyermekrádió műsora. 14,25: Szovjet fiatalok között. Az Ifjúsági rádió műsora. ■— 15,10: Kóruspódium. — 15,21: A La Mancha lovagja. Részletek Leigh zenés játékából. — 15,41: Kókai Rezső: Szerenád vonóstrióra. — 16,00: A világ- gazdaság hírei. — 16,05: Grófi földek urai és vándorai. Pölös- kei Ferenc és Takács Ferenc dokumentumműsora. IXI. rész. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Bemutatjuk új Kodály- felvételeinket. — 17,55: Mikrofó- rum. — 18,15: Koncz Zsuzsa énekel. — 18,36: Petőfi Sándor élete és művészete. Sőtér Xst- váft előadása. ül. rész. — 19,30: Sporthíradó. — 19.40: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 20.43: Szindbád. Krúdy Gyula regénye rádióra. í$. rész. — 21.38: Népdalok. — 22,20: Fél óra sanzon. — 22.50: Meditáció. Dr. Pirityi Ottó írása. — 23.00: Romantikus zene. — 0,10: Bródy Tamás operettjeiből. Petőfi rádió 8,05: Zenekari muzsika. — 9,03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10,30: Néhány szó zene közben. — 10,59: Lottóeredmények. — 11.45: Lehorgonyozva a téren. Katkó István elbeszélése. — 11.53: Reklám. — 12.00: Csehszlovák szerzők operáiból. — 12.30: A 04. 05, 07 Jelenti. (Ism.) — 13,03: Sólymos Péter zongorázik. — 15 30: Egv pálya vonzásában. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... A ALMATÖRKÖLY EXPORTRA. A Balkányi Állami Gazdaság nagy mennyiségű almaiét készít nyírlu- gosi üzemében ipari almából. A melléktermékként visszamaradó törkölyt Birlben az aszalóüzemükben szárítják és vagontételben exportálják nyugati államokba. A szárított törkölyből pektln készül, mely a gyümölcsök konzervgyári feldolgozásának fontos alapanyaga. EBÉDLŐ, ÖLTÖZŐ, ötszáz személyes szociális létesítményt, — öltöző, fürdő, ebédlő — épít a MEZŐGÉP a tiszaszalkai gyáregységébe. A létesítményt 1973 első felében adják át rendeltetésének. MIKROHULLÄMLEMEZ EXPORTRA. A jövő évben 70 ezer tonna mikrohullámlemezt gyárt exportra a Nyíregyházi Hullámdoboz- és Zsákgyár. Az üzem Moszkvában és Prágában tar+ott bemutatót termékeiből, s ennek eredményeként érk'"t”i£ a megrendelések Csehs^' 'vá- kiából és a Szovjetunióból. ÉRTÉKES BEGYŰJTÉS. A Kelet-magva^országl Nyersanyag-hasznosító Vállalat 24 ezer tonna vasat, 5143 tonna haszonvasat, és 4500 tonna papírt értékesített ebben az évben Ezeket a nagv mennyiségű másod- nyersanyagokat az iskolái* fiataliai és a koope-áló vállalatok segítségével gyűjtötték be. Petőfi rádió zenedélutánja. — 18,05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 10,20: Falusi esték. — 19,10: A Belügyminisztérium „Duna” Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 19,39: Eszmeiség és anyagiasság. Dr. Garam József közgazdász írása. — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20,25: Uj könyvek. (Ism.) — 20,28: Daljátékokból. — 21,21: Kodály Zoltán és a Tudományos Akadémia. Dr. Gergely Pál előadása. — 21,40: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 22,00: Szimfonikus könnyűzene. — 22,19: Vendégszerkesztő: Del- ly Rózsi. Operarészletek. — 23,15: Verbunkosok, nóták. Nyíregyházi rádió 18,90—19,00: Észak-tiszántúli krónika.- — Ünnep előtt... Riportműsor. — Offenbach: Orfeusznyitány. — Orvosi tanácsok. — Sport. — Lemezválogatás közben. Televízió 8,25: Xskola-tv: Francia nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.) A könyvmoly. — 10,00: Szünidei matiné: 1. Mindent tudni akarok — szovjet kisfilm. 2. Kecske-becske. Csehszlovák rajzfilmsorozat. 3. Kukori és Kotkoda. Rajzfilmsorozat, 4. Ivan Szemjonov három napja. Szovjet ifjúsági film. — 16,30: A rajzfilmek kedvelőinek (színes). 1. A cowboy (kubai), 2. Abrakadabra (lengyel), 3. Apa, nint Casanova (NDK) 16,5ő: Hírek. — 17,00: Adriano Celentano. Zenés olasz film a népszerű énekesről. — 17,20: Karácsonyi műsorainkat ajánljuk! — 17.45: Rekv lámműsor. — 17,45: Rólad vkn szó! Fiatalok önismereti műsora. — 18,25: 5o éves a Szovjetunió. Ünnepi ülésszak Moszkvában. 20.00: Az Örs vezér tértől a Déli pályaudvarig. Közvetítés a metró átadásáról. — 20,45: önök kérték... A televízió kívánságműsora a nézők levelei alapján. — 22.00: Művészportré: Ungár Imréről. — 22,50: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETE (2.j) »ÍÜSORs 20,00: Csajkovszkij: Hattyúk lava. A bécsi Staatsoper balettegyüttesének előadása. — 21,50: A királyok csarnoka. Dokumentum film. Bratislava! tv 16,55: Hírek. — 17,00: A boldog hercegnő. Ifjúsági ív-játék. — 17.40: Filmsorozat gyermekeknek. — 18.15: Kerületein»: hangja. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tvhíradó. — 19.30: Publicisztikai műsor. — 90,00: Intervízló: tJn- nepi hangverseny a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójára. — 23,00: Tv-híradó. Román tv 16,80: Angol nyelvoktatás. — — 17,00: Balettművészekrfll. — 18.20: A legkisebbeknek. — 19,50: Az anva. Szovjet film Maxim Gorki! regényéből, Donszkoj tjan- dezésében. Moziműsor SRDDT MOZlt BÜCSÜZZ A fíOHAPWW. Angol filmdráma E. k.: fél 4, háromnegyed ( és 8 óra. bEke mozi: lant a sepröny®e*w Csehszlovák film E. k.: 4, 6 és t órákor. GORKIJ MOZI: FINOM KIS HÄBOW© Romén—francia kalandfüm Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZ8: ELTELT EGY NAP Szovjet filmdráma *^v; Előadások kezdetfá-fél 6 és “ 8 6raKISVARDA1 MOZIS lgär. VISZONTLATASRA f A POKOLBAN mátészalkai mozis 22-ES CSAPDÁJA A NAP HÍREI