Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
Vasárnapi melléklet Aranyvasárnap Rettenetes, hogy mindenütt csak a nagy tömegbe itközik az ember — panaszolja régi Ismerősöm, ami rém lep meg, hiszen az utóbbi 10 évben aligha találkoztunk úgy, hogy már a második mondatában ne siránkozott volna valami miatt. Így folytatta: „A boltban egymás hegyén-hátán az emberek, de még csak a járdán se lehet haladni, annyi a járkókelő, főleg a vidéki.” Ami igaz, igaz: ilyenkor, esztendő végén, az ünnepek előtt mindig kiderül, hogy — bár kis nemzet a mienk — azért mégsem vagyunk mi olyan kevesen. Persze, volt idő. amikor nem mutatkoztunk ennyien a boltokban, az éttermekben, amikor a maszek boltos kiállt a küszöbre, úgy próbálta becsalogatni a vevőket, s amikor olyan „tágasnak” bizonyult a Korona, hogy egyesek még lóháton is bevágtathattak oda. De hol vannak már ezek a „szép idők”. Manapság az eladó gyakran elbújna a rohamozó vevősereg elől, mindenki csak vásárolni akar, s nem is akármilyen holmit, s ha nem kap olyat, amilyet szeretne, kéri a panaszkönyvet, meg a sajtóval fenyegeti a boltvezetőt Aztán aki nem ébred fel idejében, bizony asztal nélkül marad a drágább, a „jobb helyen”, ahol már ismerősként ;,köszön” ránk a kis tábla: „Foglalt". Bizony, nagy gond ez, kérem, pedig jön a karácsony, az újév, annyi minden kellene ajándék, finom ital, beigli, kocsonyának való. Aztán ugye az az ajándék sem lehet akármilyen. Itt vannak,például a gyermekek. „A mi időnkben megtette, ha kockacukrot csomagoltak fényes papíjba, s azt aggatták a fára. Ma pedig?” Ma pedig még a játékboltokban is az irányítható villanyvonatokat. a síró-nevető hajasbabákat keresik az anyukák, az apukák, meg a keresztszülők, mert a legtöbb gyermeknek ma már csak így lehet örömet szerezni. Örökké sértődött ismerősöm felveti: „Külföldön persze minden simábban megy, ott az ajtóig kikísérik a vevőt”. (Ahogy én őt ismerem, külföldön 6 a Nyugatot érti.) Egyetlen nyugati utam kevés ahhoz, hogy ezt magam is alátámasszam, de jól emlékszem, a bécsi üzleti negyedben valóban nem törték egymást az emberek a 30Q0 schillinges mandzsettagombért a 30 ezres nercbundáért, ellenben engemet is megvárakoztattak ott, ahol az olcsóbb bóvlit lehet kapni, s ahová egyszerűen öltözött munkásasszonyok tértek be kevesebbért vásárolni. Aztán itt van ismerősöm dilemmája: nem érti. hiába mennek fel az árak, nem csappan a vásárlók tábora, honnan a csudából szedik az emberek azt a temérdek pénzt! Szó, ami szó: az árakra aligha foghatjuk rá, hogy egyhangúak, s hogy minden esetben okkal raknak rá a boltiak agy kis pluszt, de- a fizetések sincsenek egy állapotban. Az még elképzelhető, hogy néhány százan örökölnek, vagy egyesek „értik a módját”, hogyan lehet tisztességesnek jóindulattal sem nevezhető nagyobb jövedelemhez jutni — azért a boltban tülekedők nagy többsége kénytelen a borítékra, a tisztességes munkájával megkeresett pénzre támaszkodni. Sőt: nagyon sok családban alapos számvetésre van szükség ahhoz, hogy ne hiányozzanak a legszükségesebbek az ünnepi asztalról, s hogy náluk is örülhessen a gyermek az ajándéknak a fenyőfa alatt. Akkor hát honnan telik ennyi embernek a költekezésre! Mondanám ismerősömnek: a statisztikák is kimutatják, miként növekszik évről évre az emberek reálbére, jövedelme — de ő elhárítja azzal, hogy sohase n hitt a statisztikáknak. Amikor pedig az általa felháborítónak nevezett bolti tumultusra céloznék, akkor azzal „vág” vissza: mindez azért van, mert kevés az üzlet, nincs elég bő választék, meg különben is lassú a kiszolgálás, kevés a jó kereskedő, és így tovább, és így tovább. Nincs más hátra, mint azzal zárni alkalmi vitánkat: hiába, nehéz az élet, ha az embernek meg is van az a kis pénze, csak nagy utánajárással tud hozzájutni ahhoz, amit szeretne. Aztán elgondolkodva tovább ballagok. mondom is magamnak, hiába, panaszkodni nálunk egyesek már világszínvonalon tudnak — amikor öles reklámfeliratok kísérnek utamon. Az egyik férfikerék- nárt hirdet, az ünnepre való tekintettel csaknem 200 forinttal olcsóbban; a másik tábla arról tudat, jól járok, ha már most megrendelem a sütőipartól az ünnepi tortát, amott meg kedvezményes borvásárra hívják fel a figyelmemet. Hát ki érti ezt? Vagy talán mégsem olyan tragikus a helyzet, mint ahogy ismerősöm látja? Az is furcsa, hogy egyik nao leoucolják a vevők a pultot, de másnapra már megint tele van, sőt, egyenesen csalogat a kereskedelem, menjek csak bátran, sok érdekes holmival tudnak meglenni, persze, a pénztárcámat se felejtsem otthon. Aztán tovább: nem elég a hétköznap, ilyenkor, ünnepek közeledtén még vasárnap is felhúzzák a rolót, ezüst-, meg aranyvasárnapi vásárt rendeznek az én tiszteletemre. Nem tudom, ismerősöm veszi-e a fáradtságot, hogy vasárnap lévén felöltözzék, s elmenjen a boltokba szétnézni, de azt tudom: ha mégis elmegy, ösz- szevonja szemöldökét duzzog, háborog, mert trevirs garbóból csak négy színt tudnak eléje tenni, holott neki •»gy ötödikre, egv olyan ..átmeneti színre” lenne szüksége. Aztán már megint előszedi az ipart, jól elveri rajta a port. miért nem gyártanak az ő sajátos ízlése szerint !s, vagy a külkereskedelmet, miért nem hoznak be külhonból olyan portékát, amire pont az ő foga fáj. Azután még azt is pontosan tudom, ismerősömnek esze ágában sincs észrevenni, hogy az aranyvasárnapon i pultok mögött dolgozók jó része családanya, aki nagymosást akart csinálni otthon, vagy fiatal lány, aki szívesebben ment volna randevúra, mint hogy rám mosolyogjon, lesse az óhajomat, aki leszedi a fél polcot és akkor is szíves szóval kell köszönnie, ha csupán érdeklődő és nem vásárló szándékkal tértem be hozzájuk „Ez a kötelessége!" — mondaná erre ismerősöm, aki nemcsak azt tudja felsorolni az áruforgalmi előadótól is lontosabban, mi nem kapható, hanem azt is: ki másnak ni a kötelessége. Persze, ez már nem aranyvasárnapi téma. Angyal Sándor it. iSäwfe £ tmmm ' " Autóbusszal naponta több, mint 10 ezer utás érkezik a megyeszékhelyre a környez« községekből. (Elek Emil felvétele) Szülői értekezlet Sterpák Sándor, az igazgató megköszörülte a torkát és érces hangon felkiáltott: — Megkérem a kedves szülőket, hogy foglaljanak helyet. Azért kérettem Önöket, hogy gyermekeik eredményeiről és hibáiról elbeszélgessünk. Mint a Timsó- és Petárdagyár vezetője, szükségesnek tartottam, hogy tanácskozzam dolgozóink szüleivel. Kísérletképpen egy kis üzemrész hozzátartozóit kérettem ide. Hasznosnak tartom, ha tudomást szereznek gyermekük munkához való viszonyáról, miként annak idején is érdeklődtek az iskolában, tanulásban való előrehaladásuk iránt. Meggyőződésem, ha összejövetelünk után odahaza kézbe veszik gyerekeiket, gyárunk is jobb eredményt tud majd felmutatni- Doboszlói Dezső édesapja, vagy édesanyja itt van? — Tessék, Igazgató úr — emelkedett fel egy hetven év körüli nénike. Galambos Szilveszter: — Kérem szépen, a gyerek egész rendesen dolgozik a présgépnél. Talán egy kicsit szeleburdi, kapkodó. A balesetvédelmi előírásokat nem szívesen tartja be. De egyébként nincs ellene panasz. — Köszönöm, majd megmosom odahaza a fejét, — ül* vissza a helyére az aggódó édesanya. — Cankl Károly családjából van itt valaki? — tette fel a kérdést az igazgató. — A felesége vagyok —állt fel egy fiatalasszony. — Férjem szülei Cinkotán laknak, ezért én képviselem őket — Asszonyom, férje, mint művezető dolgozik nálunk Tehát jó példával kellene előljárnia. Főleg a modora ellen van kifogásunk. Minősíthetetlen hangot használt a női beosztottakkal. Úgy látszik, a kedves férjének nem volt gyerekszobája. — Igen. Kellett a pénz. Kiadták albérletbe. — Kérem- próbálja Károlyt otthon megnevelni, mert azt a durva hangot a dolgozók jogosan kifogásolják Klecsá- nyi Zsolt hozzátartozója itt van? — Mi van a fiammal? Összetöröm, ha megint rossz fát tett a tűzre! — átkozódott piros képpel egy bácsi. — Itt valóban bajok vannak — ráncolta homlokát az igazgató — Klecsányi Zsolt rosszul, figyelmetlenül dolgozik és már kétszer mulasztott igazolatlanul. — Rettenetes! A gazember mindig úgy indul el hazulról, hogy munkába megy. Fogalmam nincs, hol tölti a délelőttöket. Na, csak menjek haza! Majd adok én neki! — A testi fenyítéssel nem sokat érünk. Ajánlanám a kedvezményelvonást. — Úgy van! Két hétig nem engedem ki a lóversenyre. — A többi hozzátartozó *á-j volmaradása miatt most befejezzük a szülői értekezletet Reméljük, hogy a munka-t hely vezetőinek és a dolgozók! hozzátartozóinak szoros együttműködése már a közeljövőben szép eredményé-! két mutat fel a Timsó- és Petárdagyárban. Köszönöm szíves megjelenésüket
