Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-16 / 296. szám
It^niiiíalf) ax iskolában Eredményes iminiia Rorbánván. a polgári védelmi s/akhörben A nyíregyházi mezőgép esztergapad-felújitő nagycsarnoka. Kiképzés magasabb szinten Beszélgetés a MEZŐGÉP polgári védelmi vezetőivel „Az elmúlt évek tapasztalata bebizonyította, hogy mind a felnőttek, mind a tanulók kedvezően fogadták a polgári védelmi és honvédelmi ismereteket. Iskoláink sokat tettek és tesznek annak érdekében, hogy ezen ismeretek oktatása még eredményesebb legyen. Polgári védelmi és honvédelmi nevelésünknek olyan átfogó feladatnak kell lennie, amely oktató-nevelői munkánk egészét áthatja...'' Több a jelentkező Ezek á mondatok a bevezetői annak a munkatervnek, amelyet Szikszay János tanár, szakkörvezető készített a Nyíregyháza. Borbánya X-es számú Általános Iskola úttörőcsapatának keretében működő polgári védelmi szakkör részére. S hogy ez a megállapítás a gyakorlatban is így van, azt bizonyítjá, egy-egy foglalkozáson a megjelenés mindig jóval felül van a száz százalékon. Pontosabban több a jelentkező, mint a ..szabályos" létszám. Bajnak persze nem lehet mondani. legfeljebb az okoz zavart. hogy jelentésbeadásnál Villás Jóskának. a szakkör felelősének kell hosszabbra nyújtani a mondókáját. Illik ugyanis a tartalékról is számot adni a szakkörvezetőnek. Pedig még csak szeptemberben alakult meg zömmel nyolcadikosokból az iskola úttörőcsapatának polgári védelmi szakköre. Megkapták a teljes polgári védelmi felszerelést is. Igaz. a ruhákat nem éppen a testükre szabták de ez senkit sem riasztott vissza. Az adjusztálást a szülők vállalták és végezték el. Mármint azo- két. akik bekerültek a szakkörbe. Mert a kiválasztásnál csak a jól tanulók jöhettek számításba. Akárcsak a foglalkozásokon. A játékos formát komoly tartalom .tölti ki. A fegyveres erők napján rendezett versenyen például már gázálarcban való menetelés, sebesültszáll'ios és -ellátás js versenyszám volt. Nemrég meglátogatták az egyik laktanyát. S itt nemcsak a katonákkal, hanem a fegyverekkel is megismerkedhettek. Sok élménnyel tértek haza. Közben megismerkedtek a polgári védelmi munka céljaival és feladataival; október 26-án pedig már lezajlott az első ..Ki mit tud a polgári védelemről’’ című, kitűnően sikerült vetélkedő. A gyerekek felnőtt komolysággal alkottak vé '1 ményt a feltett kérdésein V Olyan kérdésekre adta ; frappáns válaszokat. amelyet felnőtt is könnyen elhibázott volna. Főpróba a tanultakból December elsején hangzott el az első tűzriadó. Amolyan főpróba a tanultakról. Kelnőttek — akik végignézték — még most is dicsérőleg szólnak' arról a lelkes munkáról.) amelyet a szakkör tagjai végeztéit: a tűz eloltását, a ..sebesüli” szakszerű ellátását és elszállítását. A munkatervben rögzített feladatok elsajátításához erre a kiképzési évre összesen harminc órát biztosítottak. Lényegében még csak a harmadánál tartanak. de ilyen lelkesedéssel sok mindenből m'árfS ‘ ' vizsgázhat nának. A nehezet azonban még hátra van. Meg kell még tanulni például, hogy mit kell tenni radiológiai biológiai-vegyvédelmi riadó esetén. Mit tennének. ha moziban, vagv iskolában érné őket légiriadó? Aztán jönnek a még komolyabbak. Például tervet kell tudni készíteni egy óvóhelyre történő levonulásról. vagy haditervet kidolgozni egy» romos óvóhelyről való kitörésre. Vagy: mit kell tenni, ha gázosított területre lép. Meg kell tanulni a gázálarc használatát, karbantartását. a szükséglégzésvédők készítését. Plakátok, képek, hangos- és diafilmek, különböző felszerelések és szemléltetőeszközök segítik a polgári, védelmi szakkör úttörőinek oktatását. S a tanultaknak — adott esetben — nem csak ők, hanem mások Is hasznát vehetik. Például hogyan okozhat végzetes bajt egy óvóhelyre lecsem- pészstt kedvenc kutya? Miért ..szigorúan tilos" a fegyver csöve elé állni, vagy azt véletlenül is ráA fogni valakire? Hogyan lehet fückalapból és vattából levegőszűrőt készíteni? Es így tovább. .. Hon védelmi nap A borbányai iskola polgári védelmi szakkörének — amely az úttörő honvédelmi szakasszal együtt dolgozik — erre az oktatási évre szóló tervében a négy utolsó- óra mintegy befejező j része a komolv munkának.1' Május végén a gva korláté- ! ren a polgári védelmi hon- j védelmi nap keretében aka-' dályvprsenvt rendeznek. -Tó- • ntVPhan nődig — ,a tanultak '< felelevenítése közben —j már a nvári' 'program, mén-,! beszélésére kerül sor. amelybe máris beiktattak i egv ldadós kerékpártúját. | Addig azonban sokat kell ! még tanulni. Nem is akár- j hogyan; példásan, mindkét i helyen. A munka hétköznapjaiban nehéz észrevenni, hogy a termelés mellett más szervezett tevékenység is folyik egy-egy vállalatnál. Ez utóbbiak közé tartozók a polgári védelem. A polgári védelmi tevékenység békeidőben — ami világméretekben viszonylagos — a szakadatlan készültséget, felkészülést. ismeretszerzést jelenti. A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalatnál a 1° gyáregységben több ezer jól képzett tagja van a polgári védelemnek. Popovics Lászlóval, a vállalat polgári védelmi törzsparancsnokával, Marinka Ferenccel, a nyíregyházi gyáregység polgári védelmi parancsnokával és Sallai András törzsparancsnok kel az elmúlt két év eredményeiről, eseményeiről, a feladatokról beszélgettünk. Popovics László — aki egyébként 1957-tp] törzsparancsnok, 15 éve társad almi aktívája a polgári védelemnek — elsősorban az ,1972. évi tevékenységet, a feladatok végrehajtását ismertette. — Év elején a MEZŐGÉP tröszti értekezletén kaptuk a feladatot, hogy a vállalat polgári védelmi parancsnokainak, alegységparancsnokainak kiképzését be kell fejezni és fel kell készülni arra, hogy a következő években valamennyi dolgozó magasabb szintű képzésben részesüljön. A parancsnokok képzése megtörtént, vállalati szinten 125 fő vett részt különböző időtartamú tanfolyamokon. A parancsnoki képzés tanasztalata az. hogy a tanultak iránt nagy volt az érdeklődés, többen ezek után értették meg igazán, hogy mennyire nagy szükség van üzemekben a polgári védelemre, a védelem szervezettségére. — A dolgozók oktatását alegységenként szakosítva kívánjuk lebonyolítani. Azt szeretnénk ezzel elérni, hogy minden dolgozó a szakmájához közel álló polgári védelmi képzésben részesüljön, így az ismeretek elsajátítása könnyebb, de eredmé- % nyesebb a feladatok végrehajtása is. Egyébként hadd említsem meg azt is, vállalatunknál olyan törekvés is van, hogy a polgári védelmi felszerelésünket tökéletesítsük. A fehérgyarmati gyáregységünkben dolgozóink a megyei parancsnokság megrendelésére négy olyan kazánt készítettek, amelyek úgynevezett rögtönzött melegvíz-szolgáltatásra alkalmasak. A kazánok könnyen szerelhetnek, hordozhatóak és nélkülözhetetlen tartozékai a személyi és járműmentesítő tevékenységnek. Beszélgettünk arról, hogy saját vállalati felszerelésünket hasonló módon kellene kiegészíteni. A MEZŐGÉP Vállalat nyíregyházi gyáregységében a polgári védelmi munka ’ nagy hagyományokkal rendelkezik. A telepen nem egy alkalommal rendeztek már bemutató gyakorlatot, vetélkedőt. A folyamatos, céltudatos munka nem régen megyei szintű elismerésben is realizálódott, erről Marínka Ferenc beszélt. — Dolgozóink részt vetlek a konzervgyárban megrendezett polgári védelmi hét vetélkedőjén. A csapat, amfely a személyi mentesítéshez, szükséges berendezéseket szerelte, kiváló helyezést ért el, de azok is jól vizsgázlak, akik a szellemi vetélkedőnek voltak résztvevői. Végeredményben a dohánygyár mögött összesítésben a második helyet értük el. — Van azonban más, a vetélkedőtől eltérő gyakorlati haszna is a polgári védelemnek. E$zel kapcsolatban az árvízi példát tudom említeni. A korábbi években dolgozóink készítettek egy olvan százszemélyes, a sugármentesítéshez szükséges sátrat, amely sokoldalúan hasznosítható. Amikor a sajnálatos szabolcsi árvíz volt, ezt a sátrat az árvizes területen állítottuk fel. A sá'or berendezése olvan, hogy az tisztálkodáson kívül étkeztetésre. sőt hálóhelyül is szolgálhat. Egyébként a sátor árvízi hasznosítása előtt és azután is nem egyszer ió megoldást jelentett számunkra polgári rendezvények megtartásához. A polgári Védelmi tevékenység nem marad és nem is maradhat kapun belül. Fontos, hogy a képzésre, a felszerelésekre vonatkozóan parancsnokok és beosztottak más területekről is kapjanak hasznosítható tapasztalatokat. Sallaj András említette. hogy több alkalommal rendeztek már tapasztalatcsere-látogatást, legutóbb a dohánygyárban jártak. — A dohánygyárban arra voltunk kíváncsiak, hogy ott milyen a felszerelés, milyen munkát végeznek az önvédelmi alegységek. A dohánygyáriak felszerelése különbözik a miénktől, jónak találtuk azt, ezért is- határoztunk úgy, hogy 1973-ban mi is új felszerelést készítünk. Elsősorban azt szeretnénk megoldani, hogy a személyi és járműmentesífési felszerelésünk komplett legyen, a zuhanyozásnál az eddigi hideg víz helyett meleg vizet alkalmazhassunk. A munka, amit elhatároztunk, nem lesz könnyű feladat, hiszen tervezéstől a gyakorlati kivitelezésig társadalmi munkára számítunk. A gyáregységben a dolgozóknak a társadalmi m inkához1 való' viszonya jó és abban is bízhatunk, hog.v ha a polgári védelem felszereléséről lesz szó, az aktivitás fokozódik. A polgári védelmi tevékenység vállalaton belül társadalmi tevékenység. vil 0 2 i K. Közös erőforrásokból. Egy szovjet és egy magyar harckocsizó magasabb egység — közös erőforrásokból és közös munkával — egy új, korszerű . vízi kiképzési bázist épített. A bázison víz alatti és gázló átkelési gyakorlatok hajthatók végre harckocsival és a vizen való átkelés más módjai — hűiépitos és kompátkelés — egyaránt gyakorolhatók. Az igényeknek minden tekintetben megfelelő, kitűnő objektumot a szovjet és a magyar harckocsizok közösen használják. Ez a létesítmény egyúttal kitűnő lehetőséget nyújt a kölcsönös tapasztalatcsere további ki- terjesztésére és rendszeressé tételére. ★ NATO-lőtér Olaszországban. Szeptembertől november végéig első ízben nyílt alkalom arra. hogy a Bundeswehr csapatlégvé- dflmi fegyverekkel éleslövészetet hajtson végre a szardíniái Salto di Qulrra-i nagy lőtéren. Az egv mást váltó alegységeket tengeri úton szállították a gyakorlótérre. Az. eseményről tudósító folyóirat sr rlnt „a 750 Bundeswehr-kato- na szardínia! tartózkodása még szorosabbá teszi az. olasz és a nyugatnémet hadsereg NATO- partnerségét.” A Bundeswehr eddig a következő NATO-orszégokbrn használhatta az ottani löte-eket (g’-akorlóterekel): Franciaország. az Egyesült Államok. Anglia, Görögország. Dánia és Hollandia. ★ A francia miniszterié v a elhatározta, hogy felállítja a harmadik, föld alatti telepítésű hadászati ra’mtaszáza- dot is. Az új század — ugyancsak kilenc kilövőállással — 1976-ban lesz had ra fogható, de ellentétben e ntár szolgálatban álló ké' századdal, nem 3000 kilo méter hatótávolságú. 150 ki tritonná robbanóereiü ráké i-ht.-ai hanem ''r;nn tér hatótávolságú. 500 kilo- tonnánál nagyobb robbanóerejű rakétákkal lesz felszerelve. Ezzel 1976-ban a francia hadászati atomtáma- dó erő az öt atom hajtóműves tengeralattjáró, a 36 darab M.rage IV csapásmérő repülőgép és a három rakétaszázad megoszlásban több mint 50 megatonna robbanóe fővel fog rendelkezni. * Amerikai haditívjól. Görögországban. A Földközi-trn gercn cirkáló 6. amerikai flotta hat rombolóból álló raja — fedé'zeíü'ün ltW matrózzal — Fi cus görög kikötőbe érkezett. A legközelebbi 18 hónapban a flotta újabb hadihajói — köztük egy repülőgép-anyahajó, rombolók és segédhujók — vetnek horgonyt Görögország" ban a két ország közsít az cv elején kötött megái' 'poiH« szerint. ★ Katonaviítók az NI) libán. Az NDK nemzeti néphadserege és az NDK-bav Vlomásnzó szovjet csapatok közös kiállításának keretében bemutatják a kiképzés hatékonyságát segítő eszközöket és berendezéseket, y összesen mintegy nyolcezer újítást és ésszerűsítést vizsgáltak meg, ezek közül választották ki a figyelemre méltóbbakat. Mintegy ötven százalékuk a nemzeti néphadsereg és a szovjet hacl- sarég újítóinak közös alkotása. Az újítások legnagyobb része a kiképzőbázisok berendezéseinek korszerüsité séf. másrészt a rendszeresített harceszközök ésszerűbb és intenzivebb kihasználását segíti »lő. Pnmeghajtású pisztosylöszer. A francia Societé Européenne de Propulsion 11 és 13 milliméteres önmoghajtó pisztolylő -zereltk-'l folytatott kísérleteket. A lőszer egybeszabott bu’k-’atból (hüvelyből), ezenbe’ vertekből. elektromosan v: » leesel indítható szilárd vasból és egy különleges k.k; v síi nr _ - lyukú fuvókarészből áll. A szilárd hajótöltet gszni éaérko-_ a fúvókén távozva, 4CJ m mn. én's- végi sebességet pd-gy a lövedéknek. míg a fv.v .kék KO eze- fordulat pere hossztengely menti forgással stabilizálták azt. A 13 nvllir-ótor átmérőjű- 50 milliméter hosszú (lövedekhossz 3f milliméter) ..ksrakéta” a )' ’etek szerint 17 mf'”r ‘ávo1, 55 mió'méter, vastag fen" kát is átüt. ★ Francia fegvvevexpoift. Franeiaors'ág fegyverexportjának vob'm'me 1970- ben elérte a 7.5 milliárd frankot. A következő évbe" valamivel alatta maradt ennek a szintnek, 7 milliárd frank volt. A „harmadik vitáéba” irányuló fegyverszállítmányok növekvő tendenciát mutatnak: 1970-ben az exnori értéke még csak 140 millió dollár volt. 1971- ben azonban már 200 millió. Az 1972-es év mérlege ismét emelkedő irányzatról tanúskodik. A hadfelszerelés Franciaország egész exportjának 26 százalékát te szi ki és a kivitel mennvis* gében közvetlenül az Egv- sült Államok mögé került ★ Gránát — raké*ahai‘ó miivel. Az amerikai hadseregben olyan 105 és 155 milliméteres tüzérségi gránátokat próbáltak ki. amelyeket kiegészítő. szilárd hajtóanyagú hajtóművekkel láttak el. E rakétahajtómüvekkel egy harm ódával megnövelhetik az eddigi lőtávolságot. A hajtómű akkor lép működésbe, amikor a gránát elhagyja a lövegcsövet. Szakértők véleménye szerint ezt a konstrukciós elvet kisebb űrméretű löve- geknél is alkalmazni lehetne ★ Az Otomalera, olase és Matra francia cég szakemberei sikeres kísérletet haj tottak végre a közös fejlesztésű OTOMAT elnevezé sű hajó-hajó osztályú haditengerészeti rakétával. A cé — egyelőre 25 kilométer tá volságra — egy kiselejtezel', aknarakó hajó volt. A bemutatón részt vett országok képviselői közül — a helyszínen — a brazil küldöttség jelentette be elsőnek nagyobb számú rakéta megvásárlására igényét. A rakéta fejlesztését 1969-ben kezdték és körülbelül 60—80 kilométeres lőtávolsággal 1973-ban lesz hadra fogható ★ Új-Delhiből érkezett jelentés szerint az utolsó indiai aknaszedő hajó is kifutott a Bengáli Népi Köztársaság felségvizeiről. Indiai tengerészek és szovjet szakértők ugyanis megtisztították az aknáktól az ország • 1500 ^négyzetkilométernyi felségvizeit és ismét használhatóvá tették kikötőit. A haditengerészet búvárai 2 millió pakisztáni rúpia értékű olyan pénzt, nemesfémet és ékszert emeltek ki a tengerfenékről, amelyet nem sokkal a háború befejezése előtt menekülő tisztek süly- Ivpszieítek oda. ★ (Az MTI, e KS és a Honvédségi Szemle híreiből) Polgári védelem . megyei parancsnuksaganak tájékoztatója