Kelet-Magyarország, 1972. november (32. évfolyam, 258-281. szám)
1972-11-02 / 259. szám
WR. iMTwmfef f. kELW-WÄG^ÄftÖRiZAiSf s. <má Érdekek, lehetőségek „Ha". Gyakorta kezdődik ezzel a szócskával egy-egy gazdasági tárgyú beszélgetés gyárban, szövetkezetben egyaránt. A folytatást talán nem is kell leírni. Érezhető, hogy mögötte valami vágy, kívánság, lehetőség, igény, óhaj rejlik. íme néhány példa: „Ha lenne megfelelő hitel, akkor olyan fedett csarnokot építenénk, ahol lényegesen jobb munkakörülmények között magasabb lehetne a termelékenység.” (Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet.) „Ha lenne 5 milliónk, akkor megoldhatnánk a tsz erő- és munkagépparkjának tipizálását, az optimális állapotot.” (Tiszaeszlári Kossuth Tsz.) „Ha a megyei tanács nem csak 4 millióval járulna hozzá a 300 milliós zsákgyári ipartelepítéshez, akkor nem két ki- szuperált mozdonnyal kellene fűteni a modern munkacsarnokot, hanem beszerelhetnénk a már itt lévő kazánokat.” (Kender és Juta nagyhalászi zsákgyára.) „Ha beszerezhetnénk egy szárítóberendezést, akkor olyan gyártmánnyal — rajztábla, stb. — jelentkezhetnénk a piacon, ami országosan hiányzik és nem lennénk kényszerítve a ládák és rakodólapok kizárólagos (és nem mindig biztonságos) termelésére.” (Felső-Tisza-vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat tiszalöki üzemegysége.) Anélkül, hogy bármelyik gazdasági egység kéretlen prókátorává válnánk, annyit leszögezhetünk: kinek-kinek a maga területén tökéletesen igaza van. Bizonyára rajtuk kívül is akadnak még bőven, akik saját helyzetüket hasonló meggyőző érvekkel támogathatják meg. Amivel mind összeütköznek, az elsősorban a szigorú pénzügyi és hitelpolitika. Tegyük hozzá, az indokoltan szigorú és következetes hitelpolitika! Bank és anyavállalat, tanács és szövetkezeti fejlesztési alap egyaránt megnézi, milyen fedezet és biztosíték van egy- egy kérés mögött. Biztosíték is kívántatik, mégpedig bőven. Ma pénzt kapni bárhonnan nem is olyan egyszerű dolog. Feltehetjük a kérdést: nem lehetne-e egyes esetekben mégis talán rugalmasabban kezelni a hitel kényes kérdését? Jó. válaszolhatják, akkor nem áll majd ki másból a banki élet, mint a „speciális”, a maga nemében többnyire indokolt kérés méltányolásából. Ez viszont abszurdum lenne. Vagy-vagy. Ha egyszer a hitelpolitika alapelveit megszabtuk, akkor ragaszkodjunk azokhoz. Ki-ki tegye le fejlesztési alapjából a megfelelő summát, bizonyítsa egzakt módon kérése hasznos voltát, akkor minden rendben. Mégis, a görbe vonal visz- szatér önmagába, és fura kört alkot. Vajon hogyan lábal ki a természeti okok miatt nehéz helyzetbe került tsz gondjaiból, ha korszerűtlen gépparkkal kell évekig viaskodnia? Milyen színtű termelés lesz abban a gyárban, ahol két csühögő mozdony adja a kívántnál kevesebb gőzt és meleget az európai színtű gépekkel felszerelt gyárnak? Hogyan léphet ugrásszerűen előre a mai ládagyár, hajtván népgazdasági hasznot, ha egy szárítón múlik minden? Mai eszközeikkel mikor halmoznak fel annyi saját erőt, hogy kilódúljanak a holtpontról? Fogas kérdések ezek. A választ csak valamiféle kompromisszumos megoldásban kereshetjük. Az irányítószervek, anyavállalatok garanciái jelenthetnek kiutat. Azok az ipari üzemek, szövetkezetek, amelyek tudományos alapossággal megindokolják kérésüket, bizonyára maguk is hajlandók biztosítékokat adni rendkívüli pénzforrások megnyílása esetén. Nem illegális dugsegélyekre gondolunk, hanem olyan megelőlegezésre, amely népgazdasági mértékkel is mérhető hasznot hoz — nemcsak ígér. Az anyavállalat, a tanács, a szövetkezeti központok rugalmas szemlélete a hitelfegyelem megsértése nélkül is lehetőséget kínál lényegében nem horribilis összegek biztosítására. B. L. PANORÁMAKÉP NYÍREGYHÁZA DÉLI IPARTELEPÉRŐL. (ELEK EMIL FELVÉTELE) Arany betűkkel hímezték Körkép a díjnyertes Tiszabecsről Még a nyáron történt, hogy váratlanul állított be a tiszabecsi pénzespostás Horváth Gábor Kis utca 32. alatti portájára. A hatvanhat éves férfi csak nézte, forgatta a pénzesutalványt. Aztán elmosolyodott, meg. sejtett valamit, aláírta, felvette. ötszáz forint volt. A megyei tanács jutalma kiváló tanácstagi szervező munkájáért. Gábor bácsi már hu. szónkét éve tanácstag a tiszabecsi Kis utcában, de először gondoltak rá ilyen külön figyelmességgel. A jutalom okairól érdeklődtünk Tisza be csen. Hallgatnak a szavára Wintháger Vilmos, Tisza- becs — és a vele közös tanácsú Milota — községi tanácselnöke az íróasztala mögött függő nemzetiszínű selyemzászlóra mutat ma. gyarázatul. Arany betűkkel van ráhímezve, hogy a megyei tanács és a Hazafias Népfront megyei elnöksége által meghirdetett versenyben jó társadalmi munkájáért, a község szépítéséért végzett jó szervezésért Tiszabecs — és Milota — kapta a szerény, de még mindig megtisztelő harmadik díjat. — Ezzel szorosan összefügg — mondja a tanácselnök — hogy a szervezésben első helyen működő tanácstagok, például Horváth Gábor bácsi jutalmat kaptak. Horváth Gábor egyike ama kevés lakónknak, aki a tanácsok megalakulása óta tanácstag. Mindig a Kis utca első felének. És nemcsak következetesen harcol választói érdekeiért. Ha kell, társadalmi munkára is buzdítja őket. És hallgatnak a szavára. Ezt már séta közben mondja. így azonnal megtudjuk azt is, hogy mire költötte a község a harmadik díjként kapott százhetvenezer forintot. A tanácselnök egy épülő házra mutat. ELEKTROMOS VEZÉRLÉSSEL Hamarosan őröl a kisvárdai malom Felépült a kisvárdai malom Az új létesítmény a gépi berendezésekkel és a szociális épületekkel együtt közel 26 millió forintba került. Négy éve annak, hogy Kisvárdán technikai okok miatt megszüntették a régi malom üzemeltetését (azóta a mándokí és a baktalórántházi malom látja el liszttel a környéket), ezért vált sürgőssé az új malom átadása.’ Az új malomban ezekben a napokban hárítják el a meglévő kisebb műszaki hibákat. A próba- üzemelés november első napjaiban kezdődik és ha ez sikerül, november közepétől teljes kapacitással megkezdik a termelést az új üzemben. Hazánkban a kisvárdai malomhoz hasonló nincs. A modern gépi berendezéseket — egyrészt kísérleti jelleggel — itt úgy szerelték be, hogy a hengerszék felülre került. Az elektromos vezérlésű malomban a réginél lényegesen kulturáltabb és könnyebb lesz a molnárok munkája. Ha ez a gépi berendezés megfelel a várt követelményeknek, akkor az ÉLGÉP Vállalat exportra is gyárt ehhez hasonló berendezéseket. A kisvárdai malom üzembe helyezésével egyidőben megszüntetik az őrlést a mán- doki malomban. Mándok környékét a jövőben a kisvárdai malom látja el liszttel, mert Mándokon továbbra is megmarad a cseretelep, s a környék lakói búzájukért a cseretelepen a szakásos módon azonnal lisztet kapnak. A régi helyén marad a kisvárdai cseretelep is. A fogyasztókat annyiban érinti a változás, hogy a réginél várhatóan jobb minőségű lisztet kapnak a jövőben. Jó ütemben épül 53 millió forintos költséggel a nyíregyházi malom is. Hamarosan té- liesítik az építkezést, így valószínű, nem lesz akadálya annak, hogy a malom a jövő év végére elkészüljön. A nyíregyházi malomban a terv szerint 1974 elején kezdik a termelést. — Erre. Ez a község új orvosi lakása és rendelője. Pontosan kétszerannyiba kerül, mint a fejlesztési alapunk. Hogy még idén remélhetjük az adósságmentes befejezését, az éppen a harmadik díjnak köszönhető. Azt is „beletettük” és így egy évvel korábban kész. Akinek nem hiányzik a város Hogyan került egy Wintháger Vilmos nevű ember tizenöt éve tanácstitkárnak, tanácselnöknek Tiszabecs- re? Honnan? Mi volt azelőtt? A válasz nagyon őszinte: — Azelőtt pincér voltam a Gellért-szállóban. Tizennyolc éves voltam a felszabaduláskor, amikor édesanyám lehozott Fehérgyarmatra, rokonokhoz. Itt léptem be a pártba, fiatalon. Falusi munkára jelentkeztem. Azóta psinálom, és nem hiányzik sem á Gellért, sem Pest. Elsétálunk az épülő kul- túrház előtt, csatlakozik hozzánk Kálnási Sándor tanácstitkár, aki Milotáról jár át, a testvérfaluból. Ez az új művelődési ház Szabó Lőrinc nevét fogja viselni. Hamarosan új óvoda is épül. Bizony, Tamás Gézáné óyónő, aki a mostani régibe 1943-ben ^öltözött be ötven kicsijével, már nagyon várja. Láttuk a gázcseretelepet: ez sem volt azelőtt. Végül a megye legfiatalabb termelőszövetkezeti elnökével. Németh Istvánnal jövünk össze, akit idén választottak meg tavasszal. A közös gazdaság várható eredményeiről — mondja — majd csak zárszámadáskor illik beszélni. De arra a kérdésre, hogy mi tette lehe. tővé ezt a jó társadalmi munkát, szívesen. azonnal válaszol: „Az, hogy a vezetők példát mutattak összefogásból.” Egyébként a huszonhat éves agrármérnök bennszülött. A fiatalok büszkék rá, a korára, meg arra, hogy idén is beállt a rizsaratók közé és ő maga is vágta. „Felbiztatta" a Kis utcát... így érkezünk Horváth Gábor tanácstag Kis utcai kertjébe, ahol egész családjával válogatja az almát. Ö is úgy magyarázza a község díjnyerését: „Szorgalmas nép ez, csak meg kell mutatni, mit csináljon és végzi.” Megmutatja a nyári kony. háját, amely még mindig alá van dúcolva, hogy ösz- sze ne omoljon. Ugyanis itt folyt" a tiszabecsi kavicsbánya szállító járműveinek felvonulása hónapokon át az árvizes helyreállításkor. A hatalmas súlyok alatt úgy rezgett a föld, hogy megrepedtek a házak falai. Gábor bácsi akkor ásót, csákányt, lapátot kapott és kezdte javítani az utat. Felbíztatta az egész Kis utcát is. így történt, hogy egészen az út újjáépítéséig a lakók tartották karban utcájukat, az újjáépítés egyik fontos országú tját. Tiszabecs határszéli falu. Reménykednek abban, hogy a szovjet szállítások feléién, külése, a határátlépő állomás nyitása után igen élénk forgalmú község lesz, patikával, fejlett állattenyésztéssel, öntözött legelőkkel, csatornákkal, vízvezetékkel, étteremmel, fürdővel, melyekhez egyre fokozódó segítséget nyújt a szorgalmas falu népe társadalmi munkával, anyagi áldozattal is. A Tiszahát egyik forgalmas faluközpontja. szaknyelven másodrendű centrum. Érdekes emberek élnek itt, a térkép széli falu házaiban. Gesztelyi Nagy Zoliáu Lev Korszunszkij: A takarítónő Abban az időben egyszerű tűdományos munkatársként dolgoztam. Számol, tam valamit napokon keresztül, kalkuláltam, de hogy mindezt miért, érthetetlen. Még csak a fizetés sem elégítette ki növekvő szükségleteimet. Beadtam ugyan az autóigénylést, de semmiféle mellékes jövedelmem nem volt. Megtudtam, hogy intézetünknek takarítónőre van szüksége. Bementem a személyzeti osztályra, és kértem' hogy alkalmazzanak helyettes takarítóként. Nagyon elcsodálkoztak, fi. gyelmesen áttanulmányozták az irataimat, gondolkoztak egy kicsit, és azt mondták: elfogadják a jelentkezésemet. Azóta mindig türelmetlenül várom a munkaidő ve gét Aztán ottmarado' mintha dolgom lenne még és amikor mindenki szétszéled, levetem a zakót, nyakkendőt, es elkezdek serénykedni : padlói mosok, port törlők. Nagyon szívesen végzem ezt az egyszerű, könnyű munkát. Vidám és gondtalan leszek, valahányszor kezembe veszem & kicsavarom a felmosórongyot. Reggelente pedig mindenkit megelőzve sietek az intézetbe, rendet csinálok, és kénytelen-kelletlen hozzáfogok az unalmas tudományos munkához. Ülök, és minduntalan az órát nézem: mikor lesz már vége a munkaidőnek, mikor foghatok hozzá kedvenc munkámhoz. üj dicsőségtáblát függesztettek ki nálunk. Mindenki sietett megnézni, köztük én is. A saját fényképemet is felfedeztem a táblán a következő aláírással: „V. I. Szerjogin, takarítónő”. Természetesen mindenki •ajtam derült. Nekem pedig egyrészt hízelgő volt, hogy kellőképpen értékelték munkámat, másrészt viszont kissé bántó, hiszen tudományos munkatárs vagyok. Sokoldalú az érdeklődésem. Kollégáim elítélő módon nyilatkoztak. Nem illik, — mondták egy tudósnak takarítói munkát végezni. No és a takarítónak tudósit? Bizonyára elfelejtették, hogy nálunk mindenféle munkának becsülete van. Nos, én -szűkbe juttattam, és erre elcsendesedtek. Nem sokkal ezután hivatott az igazgató, és azt mondta: — Elbocsátunk téged. Szerjogin, létszámcsökkentés miatt. Különben is teljesen perspektívátlan tudományos munkatárs vagy. Semmi értelme, hogy nálunk maradj. — Hogyhogy, Pjotr Petro- vics? — mondtam — hiszen még hálapénzt is kaptam, meg a dicsőségtáblán is ott a nevem. — Igen, de mint takarítónőnek. Ebben a beosztásban mindenki tisztel téged, de mint tudományos munkatársat, senki. Mint takarítónő kaptál üdülőbe szóló beutalót és kitüntető oklevelet. Takarítónőnek továbbra is szívese alkalmazlak. Másnap, mint rendesen, kora hajnalban érkeztem az intézetbe. Alighogy befejeztem a padlómosást, látok két sáros, agyagos cipőbe bujtatott lábat végigmenni a folyosón. Megfordulok, látom, hogy az igazgató. Nem tudtam türtőztetni magam, rákiáltottam: — Mit taposol itt, neked mostam fel!? — Bocsásson meg, kérem — mondta zavartan az igazgató. Elfelejtettem letörölni a lábam. — Otthon persze nem felejted el. Ahogy aztán mun. kába jössz, kezded elfelejteni. Otthon a feleséged rád parancsolna, hogy mosd fel magad. — Máskor vigyázok — morogta az igazgató, és bezárkózott a szobájába. Ebédszünetben bementem hozzá takarítani. És mit látok? A padlón papírok hevernek szerteszét, a virágcserépből pedig cigaretta- csikkek kandikálnak kifelé. Megint dühbe gurultam. — Miért nem tiszteled a takarítónő munkáját? — kiáltottam. Hamutálcát raktak ide neked. Te meg a virágcserépbe dugod a csikket. Miért dobálod a padlóra a papírt? Nem találsz bele a papírkosárba? Elszégyellte magát az — Megbeszélést tartottunk itt... — Ismerem én a ti megbeszéléseiteket! Nem lehet benneteket kordában tartani. Legközelebb ti fogtok takarítani. Motyogott valamit a direktor, és kimenekült a folyosóra . Másnap megint mo. som a követ és látom, jön az igazgató. Nincs annyira sáros a cipője, mint tegnap volt, de nem is egészen tiszta. — Megint végig gázoltál? — mosolyodtam el ironikusan. — Sár van az utcán — magyarázkodott a direktor. — Otthon papucsban jársz? — érdeklődtem. — Igen. — No, hát járj itt is papucsban! Ettől kezdve az igazgató egy kis zsákkal kezdett munkába járni, mint a kisiskolások. A ruhatárban felhúzta a papucsot, és így nem hordta szét a sárt. A többi munkatárs továbbra is rendetlen volt. Szétdobálták a papírt, ott dohányoztak, ahol nem szabad. Kínlódtam velük. Elpanaszoltam mindezt a ruhatárosnőnek, Irina Leo- poldovnának. — Hiszen ezek szörnyetegek! — magyarázta Irina Leopoldovna. És ekkor elment mellettünk az igazgató. Dobta volna a csikket a szemetes ládába, de elhibázta. Egyből robbantam. Odaugrottam elé, meglobogtattam a felmosórongyot és rákiáltottam: — Takarítsd el a csikket! összerezzent a direktor, felvette a csikket, és besurrant a szobájába. Hüppögés, aztán zokogás hallatszott. — Nem tesz semmit! — mintha nyugtatgatná Irina Leopoldovna. Embermódra kell viselkedni. Kis idő múlva kinézett az irodájából a kisírt szemű igazgató, és azt mondta: — Voldemár Ivanovics! Felveszem magát tudományos • munkatársnak, csak hagyja abba a takarítást. — Hát még mit nem!? — mondtam felháborodva. Csak most éreztem igazán ember, nek magam. Újból bezárkózott a direktor, és sokáig nem jött elő. Hogy min gondolkozott, igazán nem tudom. Fordította: Czető Erzsébet (Lityeraturnaja Gazeta, im saepi . 1&)
