Kelet-Magyarország, 1972. november (32. évfolyam, 258-281. szám)

1972-11-01 / 258. szám

C. oMaT use W-'nIXG"? »72. mSVemS« f: KOMMENTÁR: Egy halott és egy sebesült Párizsi nagygyűlés a vietnami békéért A múlt hét csütörtökjén, azaz október 26-án hozta nyilvánosságra a VNA hír- ügynökség a Vietnami De­mokratikus Köztársaság és az Egyesült Államok között kötött megegyezés szövegé4 a vietnami háború befejezé­séről. Hozzáfűzték Hanoi­ban, hogy a megállapodás lényegében megtörtént, csupán aláírásra vár a szer­ződés, az aláírás időpontjául pedig október 31-ét jelölték / meg. Elmúlt a kedd, október harmincegyediké és Wash­ington nem írta alá a szer­ződést, továbbra is a halo­gatás taktikáját választja, azzal az ürüggyel, hogy még mindig szükség van néhány megbeszélésre. Ugyanezen a napon, kedden jelentette a VNA hírügynökség, hogy a VDK elleni vasárnapi légi­támadás során egy lelőtt USA-gép pilótája életét vesztette, egy másik jenki pilóta pedig, aki sebesülten kapitulált, fogságba esett. Most nem beszélünk ar­ról, milyen esztelen volt ez az egész háború amerikai részről, mennyire nem volt szüksége az USA-nak 45 ezer halottra. Most csak er­ről a két emberről beszé­Lemontiott a lünk, mert ezeknek halálára illetve fogságba esésére már igazán nem volt szükség. Ha Nixonék nem halogatnak, ha komolyan Vesiik a Le Dúc Tho és Kissinger között megtárgyalt megállapodást, már abba kellett volna hagy. niok a hadműveleteket, két amerikai családdal kevesebb zokogna meghalt, illetve fog. ságba esett pilóta hozzátar­tozójáért. Washingtonban most ta­lálgatások folynak arról, hogy felújítják a titkos tár­gyalásokat Kissinger és Le Dúc Tho között. Ha ezt az október 31-i ,dátumot elmu­lasztotta is az USA a béke­egyezmény aláíráséra, sokáig úgy tűnik, már nem halo­gathatja a dolgot. Hiszen a szerződés napvilágra kerü­lése új erőt adott a béke­szerető emberiségnek az egész világon, hogy a há­ború befejezését az eddigi­nél is erőteljesebben köve­telje. Ám minden nap ha­logatás újabb pilóták, újabb katonák, újabb polgári sze­mélyek, asszonyok, gyerme­kek, öregek halálát hozza. És ezért most már az egész világ színe előtt is a megbe­szélt békeegyezmény aláírá­sát halogató amerikai poli­tika a felelős. ilei kormány A chilei népi ?7 ég kor­mánya közösen benyújtotta lemondását — jelentették be kedden hivatalosan Santiagó- ban. A chilei kormány tagjai azért mondtak le, hogy az ál­lamfő, Salvador Allende köz- társasági elnök számára tel­jes akciószabadságot bizto­sítsanak egy új kormány megalakításához — közölte a hír bejelentésekor Orlando Millas pénzügyminiszter. Chilében a népi egység kormánya újabb erőfeszíté­seket tesz a reakció által tá­masztott nehézségek leküzdé­sére. Carlos Matus gazdaság­ügyi miniszter hétfő éjjel be­szédet mondott az országos rádióhálózatban, s Allende elnök nevében kijelentette: a kiskereskedelem és a szállí­tás továbbra is a gazdaság magánszektorában marad, azzal a változással, hogy a két területen állami tevé­kenység is folyik majd. Rá­mutatott, hogy a kormány nem kíván megsemmisíteni vagy szétzülleszteni egyetlen szakmai szövetséget sem, hi­szen programja világosan érthető: demokratizálni sze­retné a gazdaságot és a tár­sadalmat, véget akar vetni a nyomornak és a törvényte­lenségnek. Daniel Vergara belügymi­niszter-helyettes tájékozta­tója szerint az utóbbi na­pokban a jobboldal több mint 70 szabotázsakciót haj­tott végre a vasútvonalak ellen, súlyos károkat oko­zott a távíró- és telefonvo­nalakban, s diverzáns ak­ciókat szervezett fontos ipar- vállalatoknál. A LAN légitársaság piló­tái szerdától bizonytalan időig terjedő sztrájkot ter­veznek. A legfrissebb jelentések szerint Salvador Allende el­nök elfogadta Jaime Suarez Bastidas belügyminiszter le­mondását. Bár a lemondás­nak nincs közvetlen köze a jelenlegi politikai ellentétek­hez (a miniszter ugyanis in­dulni kíván a márciusi tör­vényhozási választásokon és állami funkciója összeférhe­tetlen lenne a képviselői il­letve szenátori mandátum­mal), távozásából egyes megfigyelők a politikai fe­szültség várható enyhülésére következtetnek. Ahmed Iszmail egyiptomi hadügyminiszter nyilatkozata Ahmed Iszmail tábornok, Egyiptom új hadügyminisz­tere beszédet mondott egy légitámaszpont tisztjei és ka­tonái előtt. Kijelentéseiből a kairói sajtó az alábbiakat idézte: — A Szovjetuniót és Egyiptomot az imperializ­mus és a kolonializmus el­len vívott közös harc érde­kei fűzik egybe. A Szovjet­unió katonailag és gazdasá­gilag is támogatja Egyipto­mot, s folyamatosan eleget tett kötelezettségeinek juliü: közepe, a szovjet katona' tanácsadók visszahívása óta — Nem hihető, hogy az Egyesült Államok módosítana fogja közel-keleti politiká ját. Washington romlási próbál előidézni a szovjet- egyiptomi viszonyban; arra számít, hogy ennek nyomát1 eltávolíthatja a Szovjetuni­ót az olajban gazdag (közel keleti) térségből. „Mindé azonban nem akadályozha meg bennünket abban, hog a „nyitott ajtók” politikáié folytassuk az Egyesült Ál­lamokkal szemben” — mon­dotta. — A nyugat-európai orszá­gok pusztán a Szuezi-csator. na újramegnyitásában érde­keltek. Javasolják a csator­na hajózhatóvá tételét, s azt mondják, hogy ezt követően tárgyalások indulhatnak a Sinai-félsziget sorsáról. „Amikor azonban a csatorna megnyílik, egyáltalán nem fognak érdeklődni a továb­biak iránt”. — Hadügyminisztert kine­vezése őt magát is meglepe­tésként érte. Noha Szadek tábornok — az előző had­ügyminiszter — minden se­gítséget megkapott munká­iéhoz az elnöktől, az egyip­tomi haditanács legutóbbi ülésén kiderült, hogy Szadek nem hajtotta végre ..kellően'’ az elnöki utasítások egyné- melyikét. Iszmail tábornok egyéb­ként hétfőn üzenetben for­dult a fegyveres erők tagjai­hoz. Kérte őket. hogy „ta nulmányozzák az ellensége: anélkül, hogy a maguk lehe­tőségeit túlértékelnék vagv lebecsülnék”. Végezetül leszögezte, hogy a haderő feladata a harc. nem pedig a politizálás. „Békét azonnal”, „Nixon tartsa meg ígéretét” — kö­vetelték Párizsban annak a nagygyűlésnek a résztvevői, melyet a Mutualite palota nagytermében rendeztek. A gyűlés szónokai — a francia békemozgalom, s CGT, a CFDT, a FEN (pedagógus­szakszervezet), a szocialista párt és a kommunista párt képviselői — több ezer fő­nyi hallgatóság lelkes he­lyeslése mellett követelték, hogy Washington szüntesse be késleltető manővereit s haladéktalanul írják alá a vietnami békét helyreállító megállapodást. André Souquiere, a fran­cia békemozgalom főtitkára hangsúlyozta, hogy a béke híveinek mindaddig folytat- niok kell akciójukat, amíg egyetlen bomba is hull Viet­nam földjére. Georges Sarre, a szocialista párt titkára ki­jelentette : a világközvéle­ménynek most még nagyobb eréllyel keil követelnie mint valaha, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánya tartsa tisz­teletben kötelezettségeit. Jacques Duclos, az FKP Politikai Bizoi ságának tag­ja rámutatott arra, hogy Ni­xon magatartása nem őszin­te: „Megkötni a megállapo­dást a választások előtt, az­után az utolsó pillanatban megtagadni annak aláírását, azzal az ürüggyel, hogy Thieu makacskodik, ez na­gyon hasonlít egy, a válasz­tási taktikát szolgáló műve­letre. Nevetséges azt állíta­ni, hogy Thieu leküzdhetet­len akadályt jelentene az amerikaiaknak, ha valóban alá akarják írni azt a meg­állapodást, amelyet elfogad­tak” — mondotta. „Elég volt az ártatlan ha­lottakból — hangsúlyozta Duclos. — Követelni kell Nixontól, hogy tartsa meg adott szavát. Semmiféle ürügy nem magyarázhatja a vállalt kötelezettség megsze­gését.” A nagygyűlés résztvevői egyhangúlag határozatot fo­gadtak el, s ebben a Wash­ington és a VDK között lét­rejött megállapodás azonnali aláírását követelik, a hatá­rozatot kedden átnyújto‘ták az amerikai nagykövetségnek. Home Kínában Sir Alec Douglas-Home brit külügyminiszter kedden Pe- kingben folytatta tárgyalásait Csi Peng-fej kínai külügymi­niszterrel. A két politikus hétfőn az indokínai kérdéssel foglalkozott, s az újabb esz­mecsere során várhatóan a kétoldalú kapcsolatokra össz­pontosítja figyelmét. Douglas-Home angol kül­ügyminiszter hétfőn a tiszte­letére rendezett pekingi ban­ketten azt javasolta, hogy ho­nosítsák meg a Kína és Anglia közötti kormányszíntű konzul­táció gyakorlatát. Az angol diplomácia feje beszédében egyetlen konkrét nemzetközi kérdésre sem utalt, de biza­kodóan nyilatkozott a kétol­dalú kapcsolatok jövőjéről. Csi Peng-fej kínai külügy­miniszter, a bankett házigaz­dája — mint már arról be­számoltunk — ismét kifejtet­te a kínai álláspontot az eu­rópai biztonsággal kapcsolat­ban. Ez az álláspont, mint ismeretes, abból áll, hogy a szovjet enyhülési politikát az­zal vádolja: csak növelni fog­ja a feszültséget. A kétoldalú kapcsolatokról Kína és Anglia között a kínai külügyminisz­ter is meleg hangon szól. A tósztok nem utaltak a külügyminiszterek tórgj alá- saira, amelyeknek témája va­sárnap Európa, hétfőn Viet­nam volt. Angol források sze­rint mindkét fél kifeitette: kész közreműködni a vietna­mi béke megteremtésére irá­nyuló erőfeszítésekben, de eddig nem kapott erre felszó­lítást, vagy meghívást egyik féltől sem. Átadták a HGDIFlÖT üzemét (Folytatás az 1. oldalról) Kedden délután ünnepélyes keretek között adták át ren­deltetésének Tiszalökön a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár gyáregységét. Az üzemavató ünnepésgen részt vett Földi László, a könnyűipari miniszter első he­lyettese, Kállai Sándor, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának titkára, dr. Czimbalmos Béla, a me­gyei tanács általános elnök- helyettese, Havacs József, a Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár Megyei Tanácsának titkára, a nyíregyházi járás és Tiszalök nagyközség párt-, állami, társadalmi szerveinek vezető képviselői. Ott volt az ünnepségen Török József, a hódmezővásárhelyi várősi pártbizottság első titkára és Sajti Imre, a Hódmezővásár­helyi Városi Tanács elnöke. A vendégeket Aszalai Sán- dorné, a vállalat szakszerve­zeti bizottságának titkára köszöntötte, majd Árvái Jenő. a HÓDIKÖT igazgatója szó­volt be arról a hatalmas, 500 milliós beruházásról, amelyet a vállalat a negyedik ötéves tervben végrehajt. Ennek a beruházásnak jelentős állo­mása Tiszalök, ahol rekordidő alatt felépült a 30 millió fo­rint értékű korszerű, minden­nel ellátott üzem. — Megbecsülés és tisztelet jár azoknak a dolgozóknak — folytatta ÁrVai Jenő —, akik minden nehézséget le­küzdve megszerezték a kellő szakképzettséget és ma már élenjáró dolgozói és példaké­pei üzemünknek. Közülük ala­kult ki a törzsgárda, hiszen az induló 90 fős létszámból 65-en jelenleg is itt dolgoznak. Szólt az igazgató arról is, hogy a jelenlegi 380-as lét- -■zámHól 98 % n*dolgozó és az átlagéletkor mindössze 25 év A rövid idő alatt nem­csak a létszám emélkedett, hanem a dolgozók keresete is. Míg a múlt évben a havi átlagkereset 977 forint volt, ma már még az idén belépett dolgozók közül is sokan el­érik az 1700 forintot. A ter­melésről szólva elmondta, hogy míg a múlt évben 10 és fél millió értékű konfekció árut termelt az üzem, addig az idei év végére 62 milliót, az ötéves terv végére pedig 165 milliós értéket termel a tiszalöki üzem. Ehhez persze az is szükséges, hogy a lét­szám elérje a tervezett 600-at és a termelés lendítője a szo­cialista brigádmozgalom le­gyen. Beszéde végén Árvái Jenő a törzsgárdatagok példamuta­tásáról, a jó kollektív szel­lem kialakulásáról szólt, majd a dolgozók segítségét kérte a vállalat elképzeléseinek, ter­veinek valóra váltásához. Ezt követően átadta a gyár kul­csát Körei Gyulánénak, a ti­szalöki gyáregység vezetőjé­nek, aki munkatársai nevé­ben mondott köszönetét mindazoknak, akik hozzájá­rultak a modern üzem létre­hozásához. A köszönő szavak után Földi László miniszterhelyet­tes beszélt a dolgozók mun­kájának országos jelentőségé­ről, majd Alexa Sándor, a tiszalöki nagyközségi pártbi­zottság titkára mondott kö­szönetét az építőknek, a ter­vezőknek, a megye és a járás, a hódmezővásárhelyi gyárve­zetőinek azért a segítségért, amellyel támogatták a kör­nyék nőlakosságának állandó munkát és jó keresetet nyújtó üzem felépítését. Ezt követően kitüntetéseket és jutalmakat adott át a vál­lalat igazgatója. A szakma ki­váló dolgozója kitüntetést kapta Asztalos Miklósné, Bi- kesics Istvánná. Bodnár Lász­lóvá. Csáki Józsefná, Császár Sándorné, Buri Jánosná, Kó- rik Miklósné, Koropcsák Ist­vánná, Nagy Mária és Szetne- nyei Jánosná. Tizenhat dolgo­zó pénzjutalomban részesült. Megalakult a Felső-Tisza-vidéki Idegenforgalmi Intéző Bizottság (Folytatás az 1. oldalról) készséggel évi egymillió fo­rintot szavazott meg ebben az ötéves tervidőszakban az idegenforgalom fejlesztésé­re. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium is indokoltnak látta Sóstófürdőn nyaralófa­lu létrehozását, ezért a beru­házás költségeit 50 százalék­ban magára vállalta. A továbbiakban hangsú­lyozta : — A Felső-Tisza-vidék idegenforgalmi és üdülőterü­leteinek területrendezése és fejlesztése érdekében számos problémát, feladatot kell m: I ’dani az elkövetkező esztendőkben részben taná­csi, részben központi és tár­sadalmi segítséggel. Éppen ezért célszerű elkészíttetni Északkelet-Magyarország idegenforgalmi és üdülőterü­leti regionális tervét. A re­gionális tervben ki lehet dol­gozni a nemzetközi kapcso­latokat, kiemelten a Szov­jetunió, Csehszlovákia, Len­gyelország, Románia vonat­kozásában. Ezen belül más országokra tekintettel a tran­zitforgalom várható alakulá­sát és lebonyolításának lehe­tőségeit kell megoldani­— A Felső-Tisza-vidék, az újabban egyre inkább Tisza- kanyarként emlegetett üdü­lőterületek láncolatának ki­alakításában, a koordinálá­sokban alapvetőn számí­tunk a ma megalakuló Eelső- Tisza-vidéki Intéző Bizottság munkájára, amelynek létre­hozását megyei tanácsunk és annak végrehajtó bizottsága javasolta az Országos Ide­genforgalmi Tanácsnak. Az Idegenforgalmi tanács ’ hoz­zájárult a tájegységi intéző bizottság megalakításához, s az ÓIT elnöke, Szurdi Ist­ván elvtárs felkérte Bénkei András elvtársat, Népköztár­saságunk belügyminiszterét, megyénk országgyűlési kép­viselőjét a megalakítandó in­téző bizottság elnöki tisztjé­nek betöltésére. —■ őszintén köszönjük Ben- kei András elvtársnak, hogy vállalta és élére állt ennek a mozgalomnak. Elnöki mű­ködéséhez a megyei párt és tanács végrehajtó bizottsága nevében sok sikert kívánunk — fejezte be beszédét dr. Pénzes János. Ezután Benkei András emelkedett szólásra: Benkei András felszólalása — Köszönöm a bizalmat, hogy közvetlenül is és az Országos Idegenforgalmi Ta­nács elnökén keresztül is felkértek, vállaljam el a most megalakuló Felső-Ti- sza-vidéki Idegenforgalmi Intéző Bizottság elnöki tisz­tét. Örömmel teszek eleget a megbízásnak úgy is, mint a megye országgyűlési képvi­selője és mint Nyíregyháza város szülötte. Szabolcs- Szatmár megye nagy ered­ményeket ért el az elmúlt két évtizedben gazdasági, társadalmi, kulturális téren egyaránt. Az évszázados el­maradást a dolgozók szor­galmas munkája évről évre csökkenti. Az ország tekin­tete az utóbbi években egy­re többet fordul Szabolcs, Szatmár, Bereg irányába. A közvélemény látja a gondo­kat, de az eredményeket is. Idegenforgalmunk fej­lesztésének teendőiről, az in­téző bizottság létrehozásáról szólva kiemelte: — 52éles körű társadalmi összefogás, támogatás néllt azonban tartós és nagy ered­mények nem születnek. Ége­tő szükségletként jelentkezett egy olyan társadalmi szerv létrehozása, amely megfelelő tekintélyével, társadalmi­politikai súlyával, r \ .Idalú szakmai alapossággal pártat­lanul élére áll annak a moz­galomnak, amelynek fő célja a Felső-Tisza-vidék rejtett vagy alig ismert kincseinek feltárása, a fejlesztések elő­segítése a hazai turizmus számára. Ez a társadalmi szerv, testület a Felső-Ti- sza-vidéki Intéző Bizottság. — A megalakítandó intéző bizottság hivatott lesz koor­dinálni az idegenforgalom ügye iránt érdeklődő helyi lakosság társadalmi tevé­kenységét a helyi idegenfor­galmi adottságok és lehető­ségek feltárása és kibonta­koztatása érdekében. Társa­dalmi alapon előmozdítja majd az Országos Idegenfor­galmi Tanács ügykörébe utalt feladatok végrehajtá­sát a Felső-Tisza-vidék terü­letén. Ennek megfelelően feladatait társadalmi kapcso­latain. keresztül old<a meg a helyi állami és e \ '■') szer­vekkel egy üttműkö *\ Az idegenforgalom f A sztése érdekében kifejtett területi munkában a Felső-Tisza-vi- déki Intéző Bizottság jelenti azt a társadalmi alapot, amelyre a hivatali elhatá­rozások, valamint azok vég­rehajtása és ellenőrzése épül — mondta Benkei András, a FIB elnöke és a megyei ta­nács javaslata alapján meg­alakította a hatvankllenc ta­gú intéző bizottságot, majd annak elnöksége, ügyvezető elnökhelyettese, titkára, va­lamint szakbizottságainak és területi bizottságainak elnö­kei megválasztására tett ja­vaslatot. Az intéző bizottság tisztségviselői A Felső-Tisza-vidéki Ide­genforgalmi Intéző Bizottság elnökségének tagja lett Borbély Jánosná, a rakamazi művelődési ház I azgatója, Gulyás Emilné dr., a Haza­fias Népfront megyei bizott­ságának titkára, Jenser György, a Nyíregyházi Ker­tészeti és Parképítő Vállalat igazgatója, Kanda Pál, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának vezető titkára, Kállai Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titká­ra, Kopka János, a Kelet- Magyarország Szerkesztősé­gének főmunkatársa, Markó András, Szabolcs-Szatmár megye főépítésze, Máthá Zol­tán, a Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság igazgatója, Spisák Andr,ás, a megyei ta­nács vásárosnaményi járási hivatalának vezetője, dr. P. Szabó Gyula, a megyei ta­nács elnökhelyettese, dr. Csallány Dezső, a Szabolcs- Szatmár megyei múzeumok igazgatója, dr. S í lontay Barnabás, a Báthori István Múzeum Állami-díjas igaz­gatója, és Szilágyi József, a megyei KlSZ-bizottság első titkára. Ügyvezető elnökhelyettessé Gulyás Emilné dr.-t, titkárrá Csallány Gázát, a megyei Idegenforgalmi hivatal veze őjét választották. Az egészségügyi szakbi­zottság elnöke dr. Fazzkas Árpád, a megyei gyermek­szívgondozó intézel vezető főorvosa; a kereskedelmi és vendéglátóipari szakbizott­ság elnöke Aczél Béla, a MÉSZÖV nyugalmazott el­nöke; a kulturális szakbi­zottság elnöke Kopka János; a terv- és pénzügyi szakbi­zottság elnöke Markó And­rás; a közlekedési és műsza­ki szakbizottság elnöke Dézsí István, a Volán 5. sz. Válla­lat igazgatója. A szakbizott­ságokat az elnökök az inté­ző bizottság tagjaiból alakít­ják meg. A beregi területi bizottság elnöke dr. Pataki Béla járás­bíró, a nyíregyházi területi bizottság elnöke Jenser György, a nyírségi területi bizottság elnöke dr. Szalon- tay Barnabás, a rakamaz— tiszaioki területi bizottság elnöke Borbély Jánosné, a rétközi területi bizof ) íg el­nöke Hegedűs Ferenc, vál­lalati igazgató, a szatmári te­rületi bizottság elnöke dr. Molnár Zoltán, a fehérgyar­mati kórház igazgatója. Végezetül Oczel János, az Országos Idegenforgalmi Ta­nács nevében köszöntötte a megalakult FIB-et, mint az ország legfiatalabb, tizenket­tedik tájegységi intéző bi­zottságát. Az intéző bizottság első munkaülésére decemberben kerül sor, amelyen meg­szabják 1985-ig az idegen- forgalmi fejlesztési irányel­veket, megvitatják és jóvá­hagyják az 1973. évi mua> katervet

Next

/
Oldalképek
Tartalom