Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
1972. október t. KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAK MELLÉKLET 9. cMat Uj iskola Nagyszekeresen Pénteken Nagyszekeresen ünnepélyes keretek között adták át azt az új négytantermes iskolát, amely a Pest Megyei Tanács ajándékaként. a Ceglédi Építőipari Vállalat kivitelezésében készült el. Pontosan egv évvel ezelőtt, 1971. szeptember 28- án kezdték meg az alapozást a modern, egyemeletes Iskola helyén. Az új iskolában Nagyszekeres, Kisszekeres és Zsarolván felsőtagozatos tanulói kapnak helyet, az alsósok továbbra is a régi iskolába járnak. A négv tantermen kívül általános és előkészítő szertár, természettudp- mányi előadóterem. 100 személyes napközi otthon és konvha. politechnikai ter°m és úttörőszoba áll a tanulók rendelkezésére. Csak egv valami hiányzik — a tornaterem ' Az átadási üonenséoen. — ahol megjelent dr. Fnb'dn Latos, a menyei tanács titkára is — Homoki László. a közös községi tanács elnöke elsősorban arról besz.élt, hogyan spníti maid ez az iskola korszerűségével a nqgvobb ieén,-fiSSpge,t a tarnünk neve- jttpapmlítofte. hogy 1 nan-ban még viUanvvítáaí- tása s°m volt a községnek, s ma már a vezetékes ivóvíz- bá'ózaton kívül egv minden igényt, kielégítő körzeti iskolával is rendelkeznek. A Pest ívfeevpi Tená"s nevében Hargitai Karoly. a rr"'velőöás{jgvi osztál” vezetőié adta át az épületet. Hane-úlvozta hogv éz á harmadik segítség Szaholes- Szatmár megyének az árví: „Szerdán a Magyar Tudományos Akadémia tudósklubjában sajtótájékoztatót tartottak abból az alkalomból, hogy az Akadémiai Kiadó gondozásában — Ha irovics -László és Gáldi László szerkesztésében — megjelent a magyar—orosz nagyszótár IV., változatlan kiadása, és ezzel a felszabadulás óta kiadott magyar—orosz, illetve orosz—magyar szótárak oél- dánvszáma elérte a 2 milliót.” Eddig a sajtóhír. Ám az orosz nyelvvel bármilyen formában kapcsolatba került ember tovább gondolja a hírt. Óriási a 2 milliós példányszám. Am a jelentősége még ez°n is túlnő. Ha azt vesz- szük figyelembe, hogy az orosz nvelv az egyike a világ leggazdagabb é« ráadásul legfeílettebb nyelveinek és hogv a világon szjnfe legtöbben beszélik. akkor a? r>- nm’v -smeretének a non- toss.ágáf már meg is indokoltuk. há naniétnk történelmébe ágyazottan gondol kódunk. ~kkor °zt is le kell szögeznünk, hogv az oro'z nvelv ez egyik legélőbb világnyelv. A tudományos-technika forradalom, a Szovjetunió sikerei éppen a tudomány és a technika különböző terüle lein. ezek eredményeinek o megismerése még sürgetőbbé teszi az orosz nyelv isrhérekatasztrófa óta. 1970. májusában gyorssegélyt küldtek a szabolcsi gyerekeknek, s még azon a nyáron több száz gyereket üdültettek megyénkből. Akkor született meg a felajánlás egy új iskola építésére az árvíz sújtotta területen, amelynek támogatására a fejlesztési alapból 5 millió forintot fordítottak. Nagyon hálás és népszerű feladat, ami rám vár — fejezte be beszédét —, egvütt örülni azokkal, akik örülnek. A tanárok, a pedagógusok és az egész község névében Balogh Lőrinc, az iskola igazgatója vette át az épületet. s fejezte ki köszönetét a Pest Megyéi Tanácsnak. a Pest megyei Beruházási Vállalatnak és a Ceglédi Építő- inari Vállalatnak a lelkiismeretes. ffvors és kiváló munkáért. Külön megemlítette Dobos Sándor vegyesb»d<»ád.1át. akik 18-an szinte az első nap- bM rr* titetséie Nagyszekeresén dolgozták. Ezután Freies La fos országgyűlési kényisető. a fe- h°r«varmaS.' iárási hivatal elnöke méltatta azt a segítse- gef. nmelvet a község a tá voli Pest meg vétől kapott, a azt a lehetőséget hogv rru* icipnt ez az úí iskola az if iúság nevelése érdekében. A.z ünnepség hangulatát szavalatok színesítették. maid az énekkar mutatkozott be a közönségnek eev .Tuhás" Gyula-versre írt dallal Az átadási ünneosée végeztével az egyenruhába öltözött úttörők sorfala között a vendének megtekintették az új iskolát tét. Ám pontosan a tudományos-technikai forradalom, az ismérethalma/. növekedése, a tudomány felezési ideiének csökkenése egyre szűkehb teret szabnak a hagvománvos értelemben vett nvelvtanulás- nak. oktatásnak egyaránt: é« egyre tág.ahb teret nyitnak a szótárak mindennani éc rendszeres haszná'afának. A szótár szinte munkaeszközévé válik az orvosnak, a műszó kinak. a humán műveltségé és foela'kozású szakemberek nék. tudósoknak egyaránt. A ma iskoláiénak az egy!'- legfontosabb feladata a nvelvoktatás területén énné0 abban van. hogv a szótárak megbízható használatára a bennük fellelhető nvelvi ie- lencégek közötti eligazodásra megtanítsa a tanulóit.. itotrv az plethp kikerülve ÖP- áuóqn is alkotó emberakk" váihaesnnak. Hogv eközhe- ízetítőt kannak a kimeríthe- tetlén orosz néni VulUV-áhöl az orosz muzsikok az Arin"-e ------1< Tnrgeuvév Tolsztoi Ehremburg és a .Tet'tí Icen'-O-nprrtTédék n velyt gazdagságából. az killö" öröm. Ha innen nézzük a 2 milliós példányszámot. akkor külön. Is dicsérni kell az \k?démiai Kiadó szótárgon 'ózó törekvéseit. S. I. Sipkay Barna: zsozsó A család ebédelt a nagy asztalnál. Ritka alkalom, hogy valamennyien együtt kanalazzák a levest, szür- csölnek és válogatnak, ki-ki természete szerint. A nagyfiú például csak a puha húsokat szereti, a zöldséget ki nem állhatja, a két öreg testvér, a két férfi egyformán rajong a levesért, de még ebben is hajszálnyi különbséggel. A ház ura, a nyugdíjas postai alkalmazott inkább az aranysárga húslét. öccse, a TÜZÉP-telepvezető inkább a vékony metéltet meregeti tányérjába. A tésztafélékért a két nagylány vetekszik, míg a kisfiú és a nyugdíjas nagybácsi felesége a csontokból kaparássza ki a velőt. Mindezt jól tudja már Koltainé, úgy rendezi a tálakat, hogy mindenkinek kezére essen, amit szeret. Csák egy-egy pillantást vet rájuk, nincs ideje, szalad a konyhába és szalad vissza, de szívesen teszi. — Egyél már te is, Annus. ka — biztatta csendesen a férje, de Koltainé nem is válaszolt erre, mindannyian tudták, hogy most nincs ide. je. Kerek egy óráig tartott az ebéd. A nyugdíjas testvér házaspár akkor felállt, „na, ez jó volt”, „hál istennek”, „egészségünkre” és bevonult a szobájába, hogy letegye magát egy kicsit. A két lány összekapott valamin, s eltűnt. amire Koltainé a lábas aljából ebédelni kezdett, üres volt az asztal. De nem bánta. Mindenki jól evett, ez a fontos. Hét nagy étkű emberre főz. ni, nem kis dolog. Hát még mosogatni. És mosni! Vasalni. Töredezett foggal rágta a megöregedett falatokat, nyelte szinte rágás nélkül, mert a konyhában már sistergett a mosogatóviz. És ma még különös rendet is kell teremteni, kivasalni a nagyobbik lány új ruháját,' vendég jön. A kisfiú a szomszédban üvöltözött már. A nagy darab fiú, Zsozsó. kifeküdt a nyugágyba, s cigarettázva olvasott. Majdcsak akkora volt, mint az apja, de még nem kövér. Fekete bozontja eltakarta inge gallérját. Az anyjának jobban esett az ebédnél is, hogy pihenni látta a fiát. Jövőre érettségizik, van már protektora az egyetemen, egyik nagybátyja ott tanár. Átverekszi magát a négy éven is... micsoda boldogság lesz. Hadd pihenjen. Ne legyen más gondja, mint a tanulás. A mosogatóvíz sikoltozni lcezdétt a platón. Beszaladt. És hívni kezdte a kisebbik lányt, aki nem az apjára ütött, hanem az anyjára. Szőke volt, vékony csontú és kevés beszédű. — . Husi Gyere, vár bennünket a mosogatás! A szőke lány meg is állt a konyháajtóban, de durcás képet vágott. — Persze, Sári sose mosogat. — Sári dolgozik. — Én meg tanulok. — Az nem munka. — Akkor mosogasson Zsozsó. Az anyja rábámult. — Hiszen az fiú, te. Na gyere, ne okoskodj, mindjárt itt a vendég. És lekapta a tüzes fazekat. a spórról. Ilus alamuszi mosollyal megjegyezte: — Nem jön. — Micsoda? Miért nem jön? — Kérdezd meg Sárit. A kislány kiszaladt az udvarra. Koltainé utána akart kiáltani, hogy ezzel nem lehet megszökni a munka elől, de a rossz érzések hatalmukba kerítették. Bement a szobába, ahol a nagyobbik lány a tükör előtt fésülkö- dött. — Igaz, hogy nem jön Fonó Laci? Sári még tépte a haját egy darabig, csak akkor válaszolt. — Nem. — És miért nem? — Csak. Koltainé leült. Kötőjébe tö. rülte kezét. A hangja mélyebb lett, 'a szeme konokabb. A nagyobbik lány a tükörből látta és maga is keményebben fordult meg. — Én mondtam neki, hogy többé ne jöjjön. Várta, hogy kitör az anyja, hogy sírni, kiabálni fog. De Koltainé még tovább kérdezett. — Te mondtad néki, hogy ne jöjjön? Miért? — Mert nem akarok férjhez menni. Az anya hitetlenül félrehajtotta a fejét. Talán nem jól hallotta. Évek óta ez már a negyedik fiatalember, aki számításba jöhetett volna. Diplomás mérnök. Soha ilyen parti. — Te megbolondultál. — Nem. Nekem nem kellenek a férfiak. Én szabad akarok maradni! Legalábbis egyelőre. — És elküldted. — El. — Hát én mindjárt megőrülök. Megmondtam neked már a múltkor is, hogy többet nem játszom ezekkel a dolgokkal. Hát tudod te, hány éves vagy? Huszonöt!! Vénlány!! Ha most nem mész férjhez, lesheted, ki vesz el! És akkor egy diplomást csak úgy... hiszen tetszett neked, te mondtad! Te mondtad, hogy anya, ennek a felesége leszek! — Mondtam. De nem leszek. És most elmegyek, moziba. Koltainé a lánya elébe állt. — Hát jó. Ha nem akarsz férjhez menni, ne menj. De én is fogadom, hogy ide többé a lábát idegen férfi be nem teszi, megértetted?! Nem csinálok átjáróházat a házamból! Te liba! Ezért kínlódtam veled, ezért taníttattalak, ezért költöztünk be a városba, hogy te tönkretedd az életedet!! — Azt csinálok az életemmel, amit akarok! Az enyém! Sári félrelökte az anyját, s elrohant. Koltainé a szívére szorította a kezét. mert tényleg fájt. — Nem akar férjhez men. ni! Istenem, elment az esze! Hát mit akar?! — Szórakozni — mondta lopakodó mosollyal a szőke lány. — Hogy engem hogy megvertél, istenem! Szórakozni! Az élet nem szórakozás, hanem munka, komoly dolog, egy... — nem tudta kifejezni magát. — Ezt látta itthon? Se apja, se anyja nem szórakozott soha, han^m a lelkét kitette értetek! De te is... csúszkálsz az iskolában! Mire viszed így? — Most már hagyjuk anyus — fintorodott el Ilus. — Engem hagyj ki a szórásból. Vedd elő inkább Zso- zsót. Az anya rémülten szorította magahoz az egyik tányért. — Mit mondasz? Ne tréfálj itt nekem. Van nekem elég bajom. Mit akarsz Zso- zsótól? Ilus vállat vont. Azt jelezte: kár volt szólni. — De most már beszélj!! — Tudom, tudom... Zsozsó az egy szent! Zsozsóhoz nem szabad nyúlni. — Beszélj! Azt mondtad, vegyem elő Zsozsót. Miért? A kislány nagyot sóhajtott. Megrebbent a szeme, be- idegzett mozdulat volt ez. mert az anya keze hamar eljárt. — Anyu. én nem szóltam semmit. Dé én azt hiszem. . Zsozsó el akar utazni. — Hová? — Nem tudom. Ezt is más fiúktól hallottam. Koltainé magából kikelve az ajtóhoz szaladt. Megállt a küszöbön. — Zsozsó! Gyere csak. A fiú felnézett a könyvből, cigarettáját körmével elpöckölte, aztán nehézkesen fel- tápászkodott. — Mit akarsz te? — kérdezte fulladtan az anyja. — Elutazni? — Beköpte Ilus? — Szóval, igen. Zsozsó vállat vont. — És aztán? Elutazom. Két-három nap az egész. — Hogyhogy két-három nap? Iskola van! Hova utaznál és... miféle őrültség ez?! — Nézd, anya, erről nem lehet így beszélni. Ez nem olyan egyszerű. — Hát akkor gyere be. Beszéljünk. Előrement. A nagyfiú követte, de a konyhaajtóban egy pillanatra megállt. — Ezért vörösre verlek — nézett be a lányhoz. — Ha hozzám nyúlsz, kikaparom a szemed! Nemsokára az anyja üvöl- teni kezdett, aztán Zsozso emelt hangú beszédét hallotta, majd vegyes kiabálást, és a szobaajtó felpattant. Az anyja rohant ki. A férje után kiáltozott. — Gyere, Gyula, azonnal gyere be! A nagyfiú el akart az anyja mellett osonni, de nem engedte. Az apa, vastag, nagy arcából nyugodt, fekete szem sütött rójuk. — Itt van a fiad! Csavargó akar lenni! Azt mondja, többé nem megy iskolába! Hát most beszélj vele! Koltai úgy állt. az ajtóban, mint valami vártorlasz. Egészen betöltötte. Hogy sötét sziluettjét látták, még félelmetesebb volt. De a fiú nem félt, mert az apja sohasem bántotta. Egy újjal sem! — Nem akar iskolába menni? Hogy lehet? Koltai csipőre tette a kezét. Az ingerült hang őt is kezdte hatása alá vonni. — Én kérdeztem tőled valamit. Árra felelj. — Felelek! Nem akarok iskolába járni! Dolgozni akarok! Ez az egész. A munka nem szégyen, és én dolgozni szeretnék! Jogom van hozzá. — Persze. — Az apa hangja is keményebb lett. — Majd dolgozol, ha leérettségiztél és kijártad az egyetemet. — Ott van a protektorod! Mi aztán igazán előkészítettük az utadat, fiam! — erő- sitette az anyja. — Nem tanulok tovább és kész. Meg van beszélve a barátommal, holnap reggel utazunk. Kérem a félretett pénzemet. Ötszáz forint. Igaz? Koltai még mindig nem mozdult az ajtóból. — Jó, ötszáz forint. De elébb arra felelj, hogy miért nem akarsz tanulni. Mi mindent megadunk neked, ami kell. Neked csak tanulni kell. Zsozsó türelmetlen mozdulatot tett. — Igaz, mindent megadtok. De már késő. Ezen nem lehet változtatni. — Dehogynem lesiet. Holnap reggel mész az iskolába. — Nem mehetek! Értsd meg apa, nem mehetek! A vad kiállás után csend lett, — Nem mehetsz? — kérdezte Koltai, de már nehezen lélegzett. — És ki tiltja meg? Zsozsó üldözötten nézett körül. Aztán ismét a földet kezdte bámulni. — Engem... kizártak. Koltainé feljajdult, a nagjo. bácsi ölelte magához, leültette az előszoba fonott karosszékébe. Az apa leeresztette a kezét. — Miért? — Csak. Azazhogy... kizártak! — kiáltott fel ismét a fiú. — Gondoljatok, amit akartok, én már ilyen vagyok és punktum! Nekem holnap reggel el kell utaznom, dolgozni akarok, nem akarok többé az anyám nyakán lógni, lógnak itt elegen! Csend lett. — Miért zártak ki. Tudni akarom. — Egv este... — kezdte a fiú elszántan —. betörtünk -z isko’ába, elloptuk az cvd"'v- könyvet. kiborítottuk a Untát az igazgató aszí "ifi ík összetörtük a lám-n c- -t. — Betörő lett a fiam szűzanyám! — airt Kollainá. — És miéri? — kérdez'e konokul az apa. — Nem tudom. — Miért?! Tudni akarom. — Csak. — Erre tanítottunk mi- itthon?! — jajdűlt Koltainé — Ezt láttad tőlünk itthon? Az én fiam! — Nem ezt láttam itthon! — kiáltott az anyjára sirócan Zsozsó. — Nem tudom miért csináltam! Higgyétek el, nem lopni akartam, csak... tenni valamit, rombolni, zúzni, tele volt a feiern... nem tudom megmagyarázni! Aznap egész délután itt ültem veled! — mutatott a nagybátyjára. — Emlékezhetsz, egész délután sakkoztunk és beszélgettünk! És este, amikor elmentem a barátommal és m°gittunk egy- eev pohár... azután egyszerre, mintha belém szállt volna az ördög! Nem tudom, nem tudom! — A lányom nem akar fárfhez menni, a fiam betörő lett! Istenem, miért kell mégérnem ezt a szégyent?! Koltai megfogta a fia kezét. Bevitte a szobába. Gondosan betette az ajtót. Maga elé állította Zsozsót, kénvsze- rítette, hogy szembenézzenek. — Láttál engem egy percig is tétlenül ülni? Nem. Azt se láttad, hogv rádiót hallgatok, vagy újságot olvasok. Csak vacsora közben. Hát anyádat. Hajnaltól késő éji- szakáig. így éltünk falun is, és értetek tettük. Tőlünk ezt megtanulhattad volna. De ha eddig nem tanultad meg, hát most megtanítalak. Másképp. Az első ütése a fiú bal arcát érte Megtántorodott. Akkor megfogta fél kézzel. a másikkal ütni kezdte. Sza- bálvpsan, erősen, az arcán, a nyakán, a hátán, a karján. Nagyon erős ember volt, de a fia sem gyönge. Zsozsó összeszorította a fogót és hagyta, hogy üssék. A szeméből szivárogni kezdett a könny, lélegzetet nem kapott. A kilincset néate, amit éppen elérhetne, hogy kitépje az ajtót és kiugorjon. De csak állt, a kezét ökölbe szorítva és az iszonyú csapások alatt arra gondolt, hogy az ötszáz forint a szekrényben van, biztosan a második polc papírja alatt, ahol a keresztleveleket és nyugtákat őrizte az anyja. Később, amikor tiszta zsebkendőt kért az anyjától, mert két barátja elhívta valahová, Koltainé bizakodva ölelte át a fiát. — Holnap majd bemegyek az osztályfőnöködhöz. Meglásd, kisfiam, nem fognak kizárni. Egész éjjel imádkozom az én jó Máriámhoz, hallgasson meg. Biztosan meghallgat. De te is imádkozz, kisfiam! Megígéred? — Jó anya — mondta Zsozsó —, én is mindent megteszek. amit csak lehet. Csókolj meg, anya. Koltainé meglepődött, hogy milyen ünnepélyes a fia hangja. Megcsókolta. Zsozsó elment és nem jött vissza. Kétmillió példányban
