Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-11 / 240. szám
Mindenki asztala Napjaink Tanácstagok ügy érdekes mondaton meditált a minap a hírlapíró. Azt hallotta a városi párt- régrehajtóbizottság ülésén, hogy: „Ha nem is lesz olyan jó a statisztikánk, nem bánjuk, mert nvn.i az a fontos. A fontos az, hogy legyenek lelkes, jó tanácstagjaink...” Valóban, ez a fontos, s nem az, hogy kipipáljunk valamit a listából azzal, hogy ez is megvolt, ezt is elintéztük. A munka a közélet területén érzékenyebb, precízebb mércével mérődik, mint másutt. Azt, hogy ki végzi jól, s ki nem a megbízatását, azt nem lehet egyszerűen kipipálni. A közélet barométere minden egyes jelzésre reagál. Nem véletlenül beszélünk most erről a témáról. Úgy hiszem, azoknak van igazuk, akik nem várták meg, hogy véget érjen a jelenlegi ciklus, s azután beszéljünk csak arról, hogyan is telt el. Formabontás? Új stílus? Azt gondolom, ezek a meghatározások is frázisnak, banalitásnak tűnnek. Nincs szó semmi ilyesmiről. Csupán arról, hogy másfél esztendővel a legutóbbi tanácstagi választások után nem csak lehet, de szükséges is visszapillantani arra, hogyan zárult ez a tizennyolc hónap. Hogy akiket megválasztottunk ügyünk képviseletére, akit a köznek e fontos tisztségébe emeltünk, az mindig érezte-e ennek a megbízatásnak a fontosságát, nagyszerűségét? Tudta-e, hogy a megbízatással nem végződött be minden, s egyáltalán akkor és ott kezdődött? Valljuk meg, hogy közéletünkben jócskán megtalálhattuk a formalitást. Megszoktunk dolgokat, megrögződött bennünk, hogy ezt meg ezt kell tennünk, mert így tesznek mások, mert így volt eddig is, mert így illő, ez a divat. Hogy egy-egy választáskor tanácstagokat jelölnek, mi elfogadjuk, s felemeljük a kezünket, amikor a szavazásra kerül a sor. Jelöltük őket, a választások napján rájuk szavaztunk, s ezzel az ügy a lovagiasság szabályai szerint el volt intézve. Milyen egyszerű lenne mindez. Nem szabad így gondolkodnunk. Nem szabad, mert az emberek, a választók bizalma nem lehet csupán egy formai aktus. Nem lehet, hogy a tanácstagot csak addig lássuk, amíg jelöltük a kerületi népfrontgyűlésen, s legfeljebb még egyszer, újra a következő választások előtt. Hogy akkor ismét arról beszéljünk, ez így nem volt jó sem a tanácstagnak, sem a választópolgárnak, s a következő időben ezt már jobban kell csinálni... Talán felesleges hangsúlyozni, hiszen az olvasó ismeri: a döntések közül számos ott van, ahol lennie kell, ahol a dolgok eldőlnek, ahol a problémák jelentkeznek. A városi tanács a megmondhatója, mennyi jogkört kapott az utóbbi két esztendőben, s mennyi új jogkör leadása várható még később. Dönteni kell, mert intézni kell a dolgokat. S azt még- annyira felesleges említeni, hogy okosan, helyesen, a választók érdekei szerint dönteni csak az tud. aki ismeri választói véleményét. Grammokkal természetesen nem lehet mérni, hogy egy-egy határozatban, városi rendeletben benne van-e a kollektíva véleménye, s mennyire. Hogy a lakóhelyeken, a munkahelyeken ismerik-e, miről döntöttek, hogyan, mennyire ismerték az emberék hangulatát, mielőtt úgy határoztak, ahogy. Tudjuk, hogy lényeges az előrehaladás például a lakáskérdésben, a hétvégi telkek ügyében, — hogy csak ezt a kettőt említsük. A haladás itt az, hogy figyelembe veszik az egyszerű emberek akaratát, s ennek tanúi lehetünk a tanácsi rendeletek megalkotásánál, a gyakorlati változások esetében. Eljutnak-e a jelzések az illetékesekhez a tanácstagokon keresztül? Teljese» bizonyosan el. A törekvés az, hogy ne csupán egy-két éppen kéznél levő ember véleménye alapján szintetizáljunk, hanem a vélemények gazdag tárházából. Bizonyos, hogy ez mindinkább nem csupán törekvés, az illetékesek óhaja, hanem valóság is lesz. Hogy miből gondolom? Abból, ahogyan a közvélemény az ilyen döntéseket fogadja. Hogy mindinkább egyet is ért ezekkel a döntésekkel. Tavasszal választás lesz újra, a tanácstagok megbízatásának e kétéves időszaka lejár. Úgy helyes: nem várni tavaszig, az előkészületeket már most meg kell tenni. Már most szót kell váltani a népfrontbizottságokkal, a kerületi pártszervezetekkel arról, hogyan illeszkedtek bele az elképzelésekbe a tanácstagok. Többségük bizonyosan jól vizsgázott. Aki ellenben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. azért csupán ne maradjon újra jelölt. hogy szépüljön a statisztika. Nagyon érvényes az a kossuthi mondás, hogy nekünk olyanok kellenek, akik tenni akarnak és tenni mernek. Kopka János Pezsgő hónap után Otthon a műszakiaknak rpúlzás nélkül mondhatjuk; sikerrel zá- A rult a műszaki hónap, a Nyíregyháza életében is jelentős szellemi pezsgést hozó eseménysorozat. Igaz, elmondhattuk ezt már néhányszor. hiszen a rendezvény mérlege évről évre elkészül. Elemzi a jót, a hasznosat, felméri a hiányosságokat, s megszületik a végső következtetés: jobb volt mint az előző évi, de jövőre még különbet kell rendezni. Mert a feladat nem egyszerű. Bonyolult, összetett, sok irányba ható. Tanulni, tanítani, új ismereteket szerezni és bizonyítani: ez a célja az alig egyéves technika háza minden rendezvényének; kisugárzó kulturális bázisává tenni Nyíregyháza és a megye műszaki gárdájának. Az idei műszaki hónap rendezvényeit —* annak ellenére, hogy a cél már nem a látogatók toborozása, hanem az érdeklődési köröknek megfelelő előadások megtartása volt — 4278-an látogatták. Közel másfél ezerrel többen, mint az elmúlt évben. Valójában a hallgatók is érdekeltek voltak a témákban. Mint például a húsipar, dohányipar, papír- gyártás, tejporgyártás, számvitelgépesítés és egyebek. Vagy az almatermelés, fafeldolgozás, a cipőipar új műanyagai, ragasztóanyagai és így tovább. Továbbá a megyeszékhely lakóinak többségét is érintve: a nyíregyházi hőerőmű beruházásai és fejlesztési problémái. Mint azt az utólagos értékelés is bizonyítja; hasznos dolog volt, hogy az egyes — zömmel általános jellegű témákat tartalmazó — előadásokhoz korreferenseket, felkért hozzászólókat szerveztek. Ezek a hozzászólók — az adott témakörben — konkrét, sok esetben speciálisan megyei, vagy vállalati szinten jelentkező jelenségeket is ismertettek. Történetesen a villamosenergia-, távhőellátás, valamint az építőipar témakörben szervezett- ankétokon. Várostervező a rajzasztalnál. Általában a speciális, helyi problémákat megoldó, vagy feltáró hozzászólások szereztek osztatlan érdeklődést. Külön figyelmet érdemelt a Szervezési Vezetési Tudományos Tár. saság megyei csoportjának két rendezvénye a vállalatok belső irányításáról és a munkahelyi vezetők képzésével kapcsolatos teendőkről. Utóbbit kerekasztal-beszélgetés formában oldották meg, s a viták során sok vitatott kérdést tisztázhattak. Az idei műszaki hónap sikerét feltétlenül elősegítette, hogy a pártbizottságok mellett már a tanácsokkal, a Hazafias Népfronttal, sőt az SZMT-vel és az idegenforgalmi hivatallal is jó a kapcsolat. A műszaki hónap eseményei például már a Nyírségi Ősz programjában is szerepeltek. Fontos szerepet kapott a műszaki hónap propagandájában a technika házában megrendezett cipőipari és műszaki könyvkiállítás is. Sokan ez alkalommal keresték fel első ízben az MTESZ Víz utcai székházát, és győződtek meg arról, hogy igen is tartalmas, a műszaki problémák iránt érdeklődők számára is hasznos munka folyik itt. Ami a külföldi kapcsolatokat illeti; minden eddiginél több delegáció látogatott el ez alkalommal Nyíregyházára. Rzeszówból négy esetben tizenketten és Eperjesről egy alkalommal négyen voltak itt a műszaki hónap idején. Elsősorban építészek, elektromosok és agrárszakemberek. A lengyel küldöttség tagjai közül ketten az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület vendégeként előadást is tartottak. Kassa, valamint Eperjes és Rzeszów — Nyíregyháza testvérvárosai — közötti kapcsolatokat mélyítik azok a megállapodások, amelyek további küldöttség- és szakembercserék lehetőségeit biztosítja tapasztalatszerzés céljából. A műszaki hónap elsősorban Nyíregyházának fontos eseménysorozata, hiszen a 18 egyesületi csoport közel háromezer tagjának mintegy háromnegyede a megyeszékhely lakója. Az ez évi műszaki hónap fő célja az volt, hogy átfogó, műszaki fejlesztési javaslatokat adjon. Ez alapjában véve sikerült. Ez idő alatt kristályosodott ki például, milyen fontos a vállalati és munkahelyi vezetők szervezési- veaetesi képességei fokozása. Novemberben kezdik meg azoknak az oktatóknak a felkészítését, akik középvezetőig bezáróan megoldják majd a munkahelyi vezetőknek a kiképzését. Ennek a gazdája a Szervezési Vezetési Tudományos Társaság lesz. Tény, hogy a műszaki hónap ideje alatt az egyesületi csoportok a korábbinál is nagyobb aktivitással dolgoztak Nyíregyházán. Fellendült az egyesületi élet ott is, ahol korábban nem volt kielégítő a munka. Mindez azt is jelzi, hogy a kollektív munkát kell mindinkább előtérbe helyezni. Szélesíteni szükséges a szabad vitákat, tudományos szintre kell emelni a termelést. A műszaki hónap alatt rendezett kiállítások például jó alkalmat adtak a technika házával való megismerkedésre. Éppen ezért a kamarakiállítások megtartását a jövőben rendszeressé teszik. Intézkedtek arra vonatkozóan is, hogy jövőre — a műszaki hónap idején — egy nagyobb szabású, esetleg szakági termék- bemutató kiállítást is rendezzenek. Tárgyalások folynak olyan irányban is, hogy a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának segítségével egy megyei jellegű újítókiállítást is nyitnának a technika házában. Ez az utóbbi időben kissé háttérbe szorult mozgalom felkarolásához vezetne és a kiállításon bemutatott újítások szélesebb körű ismertetését is megoldaná. Végül egy minden nyíregyházit, de főleg műszakit érintő hír; még ez évben megnyílik a technika házában a műszaki klub. Régi vágya már ez a város mérnökeinek, technikusainak. Egy hely, ahol találkozni lehet régi és új ismerősökkel, megvitatni, kicserélni véleményüket. tapasztalataikat. A rohamosan iparosodó Nyíregyháza műszaki embereinek teremtődik meg a lehetőségük arra, hogy megfelelő környezetben fogadhassák más gyárakból idelátogató kollegáikat. Jelenleg a műszaki klub berendezésén dolgoznak. A felszerelés nagy részét — érthetően — a város vállalatai, üzemei és intézményei biztosítják. A Nyírterv például rádiót és lemezjátszót adott. Rövid idő múlva a fiatal műszakiak által „patronált” klubprogram is elkészül. Ezzel is egy lépést tettek előre, hogy a technika háza Nyíregyházán még inkább a műszakiak kulturális központjává váljon. Tóth Árpád * ligha akad Nyíregyházán olyan lakos, “ akit nem tölt el örömmel — és némi büszkeséggel —, hogy az óvodaápílési akció országosan is kedvező visszhangra talált. Jelentős fórumok — közöttük a televízió ..A Hét” című műsora — hozta fel követendő pél. daként a nyíregyházi vállalatok összefogásai, amellyel sok más városban is égető gondot siettek megoldani a gyermekekért s azokér : a szülőkért, akik eddig a gyermekük elhelyezési lehetősége híján nem tudtak munkát vállalni az új üzemekben. A városfejlesztése sk olyan kezdeményezése volt ez a Nyírség központjában. amire korábban aligha akadt meg példa. Amikor erről beszélgeUem az egyik gazdasági vezetővel s megkockáztattam, hogy máa tekintetben sem ártana a jövőben is így ösz- szefogni a vállalatok, az intézmények ereje'-. 3 közbevetette: „Igen ám, csakhogy a váll latok kasszája sem feneketlen kút." Majd hozzátette: ne értsem félre, nekik is jól jön az a néhány óvodai hely, szívesen is adták ré a pénzt, de a vállalatok helyzete sem rózsás, őket is kötik a különböző befizetési kötelezettségek, fejleszteniük is kell a termelést, mert különben nem tudnak versenyképesek maradni a piacon. Aztán bért is kell fejleszteniük, de még nyereséget is szeretnének osztani. Ehhez pedig nagyon takarékosan kell dolgozniuk, minden fillér helyét tízszer és százszor is meg kell gondolniuk... Vitatkozni aligha lehet ezzel a véleménynyel. Aki valamelyest is járatos a gazdasági mechanizmus rendszerében, az jól tudja, hogy nem könnyű tíz- és százezer forintokat „leakasztani” valahonnan fejlesztésekre, kiváltképpen pedig olyan beruházásokra, amelyek közvetlenül nem a termelést szolgálják, tehát azt, hogy a befektetett pénz mielőbb gyümölcsözzék. (Bár azon mégiscsak lehetne vitatkozni, hogy az ilyen „nem termelő befektetések” valóban nem termelőek-e, hiszen az ilyen áldozatok közvetlenül javítják a munkások, a dolgozók közérzetét, kötődést jelentenek a munkahelyhez, hozzájárulást a törzsgárda ki- ’ alakításához stb.) Volt már. aki érdekesebben fogalmazott és azt mondta: „Könnyű úgy várost fejleszteni, hogy a vállalatoktól szedik össze rá a pénzt.” Ezzel a véleménnyel már nemcsak lehet, de vitába is kell szállnunk. Várost fejleszte.ú soha, sehol sem volt könnyű feladat. Ez a lassan már közhellyé koptatott szó ezernyi olyan teendőt sűrít magába, amelyek közül egy töredéknek a megoldása is sok pénzt igényel, emészt fel. Ráadásul nincs egyetlen olyan elvégzett városfejlesztési munka sem, amely közvetve vagy közvetlenül ne érir*»né a lakosokat, de a környékben lévő üzemeket, intézményeket is. Elég ha példaként felhozzuk a közművesítést (csatornázás, gázvezeték lefektetése, vízmű stb.), máris kitűnik, hogy amerre ezek a vezetékek elhaladnak, ott kedvezőbb helyzetbe kerültek nemcsak a bérházak vagy a magánházak tulajdonosai, hanem a vállalatok is. Akkor kevesen kérdeztük, hogy miből telik a városnak minderre és „természetesnek” véltük, hogy ezekre a munkákra valahonnan előteremtik a milliókat. Valljuk meg: elég sokszor elsiklunk az újságok tudósításai fölött, amikor arról informál bennünket a város vezető testületé, hogy mennyi a költségvetés, mennyit terveznek kü. lönböző létesítmények megvalósítására. Lassacskán már ezt is természetesnek vesszük. Pedig érdemes a számok mögé figyelni, mert ha ezt tesszük, akkor gyorsan rájövünk, hogy — miként a vállalatok esetében — a város vezető testületének sincs könnyű dolga, amikor megpróbálja egyeztetni az igényeket a lehetőségekkel. Ha valahol, akkor itt valóban meg kell gondolni minden forint elköltését, mert a fejlesztésre szánt összeg a legkülönfélébb módon, de közvetlenül érinti a város lakosságát. Szó sincs arról, hogy mindenáron bizonygassuk: az elmúlt években a városfejlesztésre szánt összegeket mindenkor a legjobb módon, a legcélszerűbben sikerült elkölteni. Egy fiatal város esetében — mint amilyen Nyíregyháza — a városfejlesztés láncszemei szorosan kapcsolódnak egymáshoz; elég gyakran a legváratlanabb feladatok adódnak és sokszor „több húron kell játszani”, hogy valamelyest is előbbre lépjünk. Szakemberek panaszolják, — vagy inkább védekezésül mondják? — hogy ilyen okok miatt gyakori az úttest feltörése, s ezek okozzák, hogy ha van lakás, késik a gázbekötés, s ha már van fűtés is, hiányzik a kereskedelmi hálózat, de még akkor hol van az út, meg a parkosítás, vagy a játszótér stb? Ha a vállalat fejlesztésre hitelt vesz fel, azt rendszeresen fizetnie kell — s ez igen sokszor nincsen másképp a város esetében sem. Amikor tehát az emlékezetes óvodaépítési akció előtt a vállalatok az intézményekhez fordultak megértésért és támogatásért, akkor arról volt szó: valamilyen módon próbáljuk meg egyesíteni a helyenként meglévő kis lehetőségeket, s aztán vágjunk neki egy olyan gond orvoslásának, ami több évre is lényegesen meghaladta volna a tanács tervét. Nem arról van szó tehát, hogy minden évben megismételjük a vállalatokra, az intézményekre jelentős terhet rakó akciókat, csupán arról: reálisan, összefüggéseiben lássuk a városfejlesztés teendőit. Ez pedig azzal jár, hogy ne különítsük el úgy a munkánkat, hogy ez a tanácsra tartozik, amaz pedig a vállalatokra. Akkor lesz eredményes ez az igyekezet. ha valamennyien érezzük: itt szinte minden mindenkire tartozik. Hiszen az eredmények is mindannyiunk javát szolgálják, A. K.
