Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-03 / 233. szám
i nMal KFT FT MAGYARCmSFAG 1972. október 8. I I ÜNNEPSÉG TU2SÉRON. A fegyveres erők napja alkalmából szombaton ünnepséget tartottak Tuzséron, az általános iskolában. Az MHSZ repülőklubja egy vitorlázó repülőgépet ajándékozott az úttörőknek, este pedig kiállítást nyitottak a községi KISZ csúcsvezetőség és a helyi MHSZ-klub rendezésében, a versenyeken szerzett oklevelekből, érmekből, az MHSZ szemléltetőeszközeiből. ÜJ GYÁR — ÚJ ALAPSZERVEZET. A Nyíregyházi Gumigyár ibrányi konfekcionáló üzemében is megalakították a KISZ-szervezetet, egyelőre 18 taggal. Az új alapszervezet a nyíregyházi KISZ-bizottsággal együttműködve állapította meg éves programját. ÖREGEK KÖSZÖNTÉSE. A mátészalkai vasúti csomóponton szeptember 28-án délután a MÁV kúlturotthon- ban rendezték meg az öregek napját. Az ünnepségen megjelent 38 nyugdíjas vasutast a társadalmi szervek és gazdasági vezetés köszöntötte, majd a KISZ-fiatalok ajándékkal kedveskedtek az idős vasutasoknak. November 7. tiszteletére a rendező szervek a nyugdíjasok és a KISZ- fiatalok találkozóját tervezik, hogy a fiatalok is megismerkedjenek a régi vasutasélettel — közli levelében Fazekas Olga KISZ-titkáT. HÁZ AZ ÁRVÁKNAK. A 43. számú Állami Építőipari Vállalat volt dolgozója, Szilágyi Sándor üzemi baleset áldozata lett. A vállalat munkásai a hat árván maradt gyereknek Nyírbogáton a régi, rozoga ház helyett újat építenek társadalmi munkában. A kétszobás lakást rövidesen átadják ^ gyerekeknek és az őket gondozó nagyszülőknek. ELMARAD A KIÁLLÍTÁS. A Kisvárdán október 4-re hirdetett kiállítás „A betű évezredes története” és „Szabolcs-Szatmár az irodalomban” címmel elmarad, mivel a központi anyagot kedden Dunaújvárosba szállítják egy másik kiállításra. A Szabolcs-Szatmár az irodalomban című kiállítás a héten Nyíregyházán, a Krúdy mozi előcsarnokában tekinthető meg. A Nyíregyházi ELEKTERFÉM Szövetkezet tekercselő részlegénél közel 500 különböző típusú villanymotor tekercselését végzik el havonta. Képünk: Mán Lászlóné és Kormos Józsefné betanított dolgozók egy 100 kW-os villanymotor tekercselését végzik. (Elek Emil felvétele). NYIT A FILMKLUB. Nyíregyházán a Móricz Zsig- mond Művelődési Ház filmklubja október 4-én nyitja meg filmművészeti előadás- sorozatát. A XX. század művészete, a film című sorozatban összesen 18 filmet láthat a klubot látogató mintegy 6—700 néző. A bevezető előadást dr. Veress József filmesztéta tartja. NEVELIK AZ UTÁNPÓTLÁST. A Nyírbátori ÁFÉSZ úgy döntött, hogy dolgozóinak szakmai képzéséhez anyagilag is hozzájárul. Jelenleg 18 ezer forintot fordítanak a hetven továbbtanuló költségeinek fedezésére. CUKORRÉPA-TANÁCSKOZÁS. Október 4-én, szerdán kerül sor Dombrádon, a községi művelődési házban a cukorrépa-termesztő gazdaságoknak szervezett tanácskozására. Szabó Géza, a Cukoripari Vállalatok Trösztje igazgatója tart előadást. majd a Kemecsei Állami Gazdaságban gépbemutatóra kerül sor. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A lottó 39. játékhét 2 darab 4 találatos nyereményt hozott megyénkbe. Az 1 107 308. sz. nyertes szelvény Kisvárdán, a 4 112 921. sz. pedig Mátészalkán került forgalomba. Ezzel 60 darabra emelkedett az 1972. évi nagynyeremények száma. A nyerteseknek kifizetett összeg meghaladta a 4 millió forintot. KLUBVETÉLKEDÖ. A Szabolcsi ifjúság ’72 klubvetélkedő középdöntői kezdődtek meg vasárnap a megye 8 helységében. Tizenhat idub küzdött a döntőbe jutásért, köztük két nyíregyházi. A résztvevők megyénk egész területét képviselik, csupán a nagy- kállói járásból nincsenek versenyzők. KIRÁNDULÓ ÖREGEK. A nyíregyháza-sóstói szociális otthon idős lakói október 4- én, szerdán egynapos autóbusz-kiránduláson ismerkednek meg a zempléni hegyvidék egyik legszebb tá. jával, Hollóházával és környékével. ÁRAMSZÜNET: Értesítjük a Nyírfa, Sarkantyú, Epreskert és Homok téren lakó fogyasztóinkat, hogy október 4-én, szerdán a Nyírfa utcán, a Sarkantyú utcától a Nyírfa térig, október 5-én, csütörtökön az Oszoló utcán, a Sarkantyú utcától a Krúdy utcáig, október 8-án, vasárnap a Sarkantyú utcán, a Nyírfa utcától a Homok térig, az Epreskert utcán és a Homok téren reggel 7 h-tól 15 h-ig áramszünetet tartunk. TITÁSZ-kirendeltség. KTJZSEL LAJOS 28 ÉVES BUDAPESTI LAKOS köszörűst a Palma Gumigyárban egyik szombaton korábban elengedték, s munkahelyéről tíz óra tájban eltávozott. Hazafelé tartva az egyik részleg mellett három gumimatracot pillantott meg. Gyors mozdulattal mindhármat egy papírzsákba gyömöszölte és eldugta. Egyik dolgozó azonban észrevette a lopást, s szólt a művezetőnek. A központi kerületi bíróság Kuzsel Lajost — figyelembe véve, hogy korábban többször megbüntették — hathőnapi szabadságvesztésre ítélte. Kossuth rádió 8.19: Harsan a kürtszó! — 8.54: Rossini: Olasz nő Algírban. Két- felvonásos vígopera. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Az operaközvetítés folytatása. — 11,18: Beet- hoven-zongoraművek. — 12 35: Melódiakoktél. — 14,06: Hangtalan hangszerek. Fantasztikus rádúV'jS- ték (ism) — 14,49: Éneklő ifjúság. — 15.10: Rádióiskola. — 16.95: Petőfi-kaiendárium. — 16.11: Magyar indulók. — 16.20: Kerületről kerületre. — 16,40: Kamarazene. — 17.05: Fiatalok stúdiója. — 17.25: Czövek Lajos: Hortobágyi kének. — 17.35: Tudósítás nemzetközi tervezés* konferenciákról. — 18.^0: Könnyűzenei híradó. — 18.30: A Szabó család. — 19.25: Grabóez M*kiós feldolgozásaiból. — 19.35: A Moszkvai Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a budanesti zenei heteken. — Közben: Kb. 20.Szabó Lőrinc versel. —Kb. 20.45: A hangverseny közvetítés foivtatása. Kb. 21.20: Verbunkosok. népdalok. — 22.20: Tíz híUnolitika. — 22,30: Utón Kodályhoz — I. rész. — 23.05: Pompadour. Részletek FaH onere+tié- bőt. — 0.10: Bartók kórusművei- ből. Petőfi rádió 8,05: Barokk zene. — 8.40: Ta~ mássv Zdenko szerzeményeiből. — 9,03: Nótacsokor. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10.30: Útikalauz. — 11,53: Könyvek, tájak, emberek. — 12.00: Bach-művek. — 13.03: Törvénykönyv. — 13,20: Bordalok operákból. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18,10: Emlékezés Max Piánkra halálának 25, évfordulóián. — 18.35: Halló. Berlin! Halló. Budapest! — IS.33: Idegen nvelv — anyanyelv (ism.) — 20.25: Ui könyvek fism.) — 20.28: Közvetítés a Pilvax étteremből. — 20.57: Kilátó. A rádió kulturális világhíradói a. — 21,53: Dzsesszklub. — 23,15: Romantikus zene. Nyíregyházi rádió 18.00—19,00: Eszak-tf szántűti krónika. — Egy kis dixieland. — Vezetőképzés Szabolcs-Szatmár- ban. — Látogatás az új nyíregyBratislava! tv 17.50: Hírek. — 17,55: Bizalmas levél. — 18,40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.40: Julius Fucík nyomában a Szovjetunióban. — 20.10: Érettségi utalvány. Vetélke- dósorozat. — 21,10: Az ötletesebb nyer. — 21,40: Tv-hiradő. 2. MŰSOR: 19,15: Kísérlet az őserdőben. — 19,45: Tv-híradó. — 20.00: Zangar fegyvere. Amerikai film. — 20,25: Széesi Pál énekel. — 21,00: öt kérdőjel. A szabad Idő kihasználása. — 21,55: Tv-híradó. Modhstűsm KRÜDY MOZI) SACCO ES VANZETTI Olasz film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. «EKE MOZI: A TANÚ ELTŰNIK Szovjet film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: A MEZTELEN DIPLOMATA Magyar film. E. k. : 4. 6 és I órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZI? RABSZOLGA« Amerikai film E. k.: fél 6, fél 8 KISVARDAI MOZI: Átutazóban MOSZKVÁBAN MÁTÉSZALKAI MOZI: LANYSZÖKTETfiS APAI ÁLD ÁSSÁL 1972. október 3, kedd HELGA NAPJA házi tejporgyárban. — Részletek a János vitézből. A Nap kél: 5 óra 45 perckor, nyugszik: 17 óra 20 perekor. A Hold kél: 1 óra 25 perckor, nyugszik: 15 óra 32 perckor. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan kisebb esővel, a magasabb hegyeken havas esővel, havazással. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő keleti szél. Hú- vös marad az idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megnövekvő felhőzettel szórványos záporok, a magasabb hegyeken havas eső. Továbbra is hideg idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek plusz 1. plusz 7 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 10—15 fok között. Jelentős mcny- nviségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Televízió 8,05: Iskola-tv: Számtan—mér- tan (ált. isk. 5. oszt.) — 8,40: Az ellenőrzött tengeri csendőrök. A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. — 9,00: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) — 9,55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) — 11,55: Filmesztétika (középek. III. oszt.) — 13,10: Számtan—mértan (ism.) — 14,00: Környezetismeret (ism.) — 14,55: Fizika (ism.) — 16.55: OSC—Partizán Belgrád. Vízilabda-mérkőzés. — 18,00: Hírek. — 18,05: Vitéz László és a többiek. Vásári bábjáték egy felvonásban elő- és utójátékkal. — 18.50: Badacsony azóta... Riportfilm. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Tabi László: Az önzetlen asszony. Zenés mini vígjáték. — 20,20: Európa—DélA merik a labdarúgó-mérkőzés közvetítése Baselból. — 22,10: Budapesti művészeti hetek. A Moszkvai Rádió és Televízió szimfonikus nagyzenekarának hangversenye az Erkel Színházban. — 22,50: Tv-híradó — 2. kiadás. A TÉVÉBEN LÁTTUK: Ofaasfa-e ? az 1972. október 2-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 39. heti lottószelvényék vettek részt. Szám; Nyeremény: 651 516 utalvány 667 244 lak-tex. 670 476 varrógép 684 300 éléskamra ot. 685 716 tv. 690 669 utalvány 682 436 ruházati cikk 696 041 méteráru 699 969 robotgép 725 660 utalvány >. Magyar Szocialista Munkáspárt Bzabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. 30-03. Telexszám • megyében 344. megyén kívül: 73 344. Kiadta a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető Dármely postahivatalnál a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest V kerület. -József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György o. 8. ; _ {felelős vezetői Eoiéczi István 730 383 bútor-lakbér. 730 590 moped 730 789 utalvány 731 084 mosógép 734 395 lak-tex. 735 215 lak-tex. 756 726 táskarádió 770 585 bútor-lakbér. 770 783 méteráru 770 818 utalvány 772 396 háztart. gép 777 967 utalvány 779 134 utalvány 800 454 írógép 817 385 írógép 821 375 ruházati cikk 822 442 mosógép 834 487 éléskamra ut. 836 690 méteráru 843 394 magnó 848 905 utalvány 845 903 utalvány. 884 600 háztartási gép 890 280 utalvány 901 835 utalvány 912 509 ruházati cikk 932 633 rádió 933 381 varrógép 970 242 bútor-lakbér. 977 481 éléskamra ut. 977 623 utalvány 990 033 bútor-lakbér. 99*> 259 mosógép 3 153*219 háztart. gép 1 160 063 éléskamra 1 591 354 ruházati cikk 1 591 398 magnó 1 611 084 rádió 2 356 781 magnó 2 358 051 utalvány 2 366 733 80 000Ft-os lakbér. 2 380 717 utalvány 2 359 847 éléskamra ut. 2 397 307 lak-tex. 2 418 055 bútor-lakbér. 2 437 566 utalvány 2 438 846 fénykénezőgép 4 591 556 mosógép 4 599 753 utalvány 4 603 562 táskarádió 4 608 599 rádió A nyertes szelvényeket 1972. október 20-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek. az OTP-fiókok. vagy a posta útján a Sportfoeadási és Lottó igazgatósághoz (Budaoest, V., Münnlch Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Fenti címmel új sorozat- műsor kezdődött szombaton este a televízióban. Mint Lehel Judit szerkesztő nyilatkozatából megtudhattuk, havonta egy alkalommal bemutatják a XX. századi magyar iródalom klasszikusai derűs, egyúttal írásművészetükre jellemző novelláinak tévéváltozatát. A kezdeményezést és a műsor koncepcióját örömmel üdvözöljük. A sorozat első darabjaként Móra Ferenc „Harkabusz, a filozófia doktora” c. anekdo- tikus elbeszélésének tévéfeldolgozását láthattuk. A novella eredetileg karcolatnyi alapötlete mindössze annyi, hogy a kisvárosba helyezett Harkabuszt, a filozófia tanárát a kispolgár helyi notabi- litások még nőtlennek vélik, s férjül kívánják megfogni valamelyikük pártában maradt, vagy bízvást ilyen sors elé néző leánya számára. Harkabusz bölcsen (nemhiába filozófus!) rájuk hagyja tévedésüket egy egész álló esztendeig, mely alatt — kizárólag a tévedés okán — megalapozza egzisztenciáját a kisvárosban, s leteszi a doktori vizsgát. Ezek után általános elképedésre hozza a városkába feleségét és két kisfiát. A nem nagy igényű, de kitűnően pointírozott témát Móra a rá olyannyira jellemző bölcs derűvel, szeretetteljes iróniával formálta meg. A század eleji alföldi kisváros élő képpé merevedett, élesen karakterizált figuráinak kisszerűségét, pos- ványos kispolgári életformájukat azonban az anekdotikus feldolgozás nem feledteti, hanem az oldottabb művészi megformálással élvezhetőén örökíti meg. A tévéváltozat — Kazán István értő alkalmazásában és rendezésében — az elbeszélés dramaturgiailag szükséges tömörítése mellett is Sietek leírni, már az elején: igen nagy örömet szerzett a vasárnapi Tamási Áron-est, amellyel az író születésének 75. évfordulójára emlékezett a Magyar Televízió. Hűséggel adva vissza Tamási írásainak líráját, humorát, bölcsességét, szociális indulatait. A nagy erdélyi író novellatermésének négy korszakából való az a négy elbeszélés, amelyet a film forgatókönyvének írója, Csák Gyula és dramaturgja, Katkó István kiválasztott. Ennél a korszakok- béli különbségnél azonban sokkal lényegesebb az, hogy jól adta vissza a kort és a hangulatot, s megőrizte Móra ízes derűjét. A színészekén kívül a rendezés érdeme az enyhén szatirizáló, egységes színészi játékstílus és annak a hibátlan érzékeltetése, hogy a novella elsősorban nem is Harkabuszról, hanem a kisváros polgári társadalmáról szól. A színészek ennek megfelelően „hozták” a karakterfigurákat. (A sorozat címéhez illendően: a Móra-írás leghozzá- férhetőbb kiadásban az író összegyűjtött művei között „A vadember és családja” című, a Magvetőnél 1960-ban megjelent kötetben található). Merkovszky Pál mindegyiknek más a hangneme. Olyanok, amelyek mindegyike jellemző a kiváló íróra. Bizonyára ez volt az a fontosabb szempont, amely szerint a válogatást végezték. Azon el lehetne esetleg gondolkodni, hogy a különböző hangütéseket más novellák nem reprezentálták-e volna jobban, de a válogatás mindenképpen a jellemzőek közül merített. A megejtően szép szerelemnek hódol Tamási az első korszakából származó Mihályka, szippants! című, a hegyek tiszta levegőjét árasztó, idilli hangulatú elbeszélésében. Az író novelláira oly jellemző költőiség szövi át alakjait és stílusát. Ezt a lírát a feldolgozóknak, a rendezőnek és a színészeknek sikerült a filmben is megteremteniük, átmenteniük. Éppígy megőrizték, újra alkották, hűen az eredetihez a furfangos humor hangjával színes egyéniségeket ábrázoló Legendás disznótor hangulatát. A színészek egyenrangú társai itt is az írónak. A Rendes feltámadás Tamási Áronnak a szociális igazságtalanságok elleni gyűlöletét példázza, s egyben hadüzenet is a keresztény misztikának. Az elképzelt „túlvilágnak” és a feudális rendnek is kíméletlen szatírája. A Világló éjszaka az író utolsó nagy novellája. Kinyilatkoztatás a békéről, az emberhez méltó élet igenléséről ......... itt élünk a földön, mert ez az ember hazája. S ha ez a mi hazánk, áldás kell nekünk rajta. Víg öröm, melegség és mosolygó gyümölcsök” — mondja az író az öreg Zádog Márton szavaival Benkének, az esztena előtti éjszakai tűzbe bámulva. A bölcsesség nyilatkozik itt meg, a hegyi ember egyszerű igazsága a háború, a világ zajlása éveiben. Kár, hogy a film nem utal. mint a novella teszi, a háborúra, így talán a vihar szimbolikus jelentése megőrződött volna, s a novella többrétűsége jobban előtűnt volna. Igaz, ennek híjával is mély nyomot hagyott emberségével. Seregi ístváM » Tamási Áron: Világló éjszaka PROGRAM A NAP HÍREI GYORSLISTA