Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

W72. október 22. KELET-MAÖYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLEKLET 9. SZABÓ LŐRINC (1900. március 31—1957. október 3.) A sóstóhegvi Thomas-féle ház, ahol Szabó Lőrinc 1945,1946 telén a Tücsökzene című egyik legszebb és legjelentősebb művét: lí rai önéletrajzát írta. (Imre György rajza.) I Danisé Lewertow: Milyenek voltak (KÉRDÉSEK ÉS FELELETEK) 1. Világítottak-e a vietnamiak kőmécsesekkel? 2. Megőrződött-e náluk a rügyfakadás megünneplésének a szokása? 3. Nevettek-e szívből jövőn? 4. Ékítették-e ékszereiket drágakővel, ezüsttel, elefántcsonttal? 5. Volt-e epikus költészetük? 6. Volt-e különbség ének és beszéd között? 1. Tiszta szívük változott kővé, uram. Kőmécseseket a varázskert útjain keresni senki se mert, uram. 2. Valaha biztos ünnep volt a rügy fakadása: De mikor megölték gyermekeiket, nem maradt rügy. 3. Kínzó a bombától üszkösített száj nevetése, uram. 4. Ékesítették, de oly régen, hogy ez már álomnak is távoli, örüljön az ékszer. Hamu alakban díszük emberrel. 5. Senki sem emlékszik, uram. A parasztoknak tulajdonítanak ilyet. Bambuszon és rizsen éltek, uram. Amikor a felhők eltakarták a rizsföldek határát, amikor cammogtak bivalykák, akkor fiaiknak meséltek az apák, meséltek fiaiknak régi históriát. De mikor bombák ezer szilánkja hasítja yéresre a víz felszínét, akkor csak jajkiáltás hagyja el szívüket, uram. 6. Beszédjüktől, mondják, visszhangzott a táj: / állítják azt is, hogy beszédjük ' dallamos, ömlik belőle a báj. Énekük, meséliK — szállt, mint kecses pille holdvilágnál. De kí képes ezt állítani? Énekük vérbe akarják folytam. „A hat variánsából” Amikor nincs erőm önből szikrát csiholni, amikor ön nem hajlandó a szemembe nézni, amikor az ön felettesei nélkülöznek minden igazságot, mikor szörnyű redők barázdálják az arcot, amikor az ég vérrel festett sártengere váltott, amikor az ember a kényelemtől végképp elszokott, akkor maga tesz el útjából minden felesleges lim-lomot, leporolja, hogy az ólomlábakon járó idő röviden zárja a kört. — mit a megtépázott lélek és a kilátástalan tekintet ölt. Fordította: Slgér Imre Megjelent az Inosztránnaja Lityeratura 1972/10-es számában. Uenisc Lewertow a jelen tényeit reálisan látó és ábrázoló amerikai költőnö. Műveiben ott vannak az emberiség és az ember tragédiái, de az élet szépsége és örömei is. Versei zö­mében beszélget olvasóival. Az általunk közölt verse az el­múlt év őszén megjelent ,,Hogy élhessünk’* című kötetéből való. , ARANY JÁNOSRA EMLÉ­KEZÜNK. Kilencven évvel ezelőtt, 1882. október 22-én halt meg hazánk nagy köl­tője, Arany János. Képünkön: Rajz a fiatal Arany János­ról. (MTI Fotó: Reproduk­ció—KS) Koszta József- emlékkiállítás A nyírbátori Báthori Ist­ván Múzeum az idei múzeu­mi hónap során is gazdag programmal várja a közön­séget. Október elején nyílt meg az a kiállítás, amely a külföldről kapott tárgyakat mutatja bé. Múzeumi; mű­emléki, művészeti baráti kör találkozóját is megrendezték. Október 15-én délután a mú­zeum új néprajzi szerzemé­nyeiből nyílt kiállítás, itt mintegy ötven tárgyat lát­hat a közönség. Október 20- án Giovanni Pennachietti olasz festőművész munkássá, gáról dr. Kirimi Irén művé­szettörténész, a Magyar Nem­zeti Galéria tudományos fő­munkatársa tartott előadást. Tervezik, hogy az olasz mű­vész munkáiból 1973-ban tár. latot rendeznek Nyírbátor, ban. Vasárnap délelőtt 10 órakor nyílik a múzeum emeleti ki­állítótermében a Koszta Jó­zsef-emlékkiállítás, a Nemze­ti Galéria 21 olajfestményé­ből, portrékból, tájképekből, csendéletekből. A tárlatot La. katos István, a járási pártbi­zottság osztályvezetője nyitja meg, majd dr. Kirimi Irén művészettörténész tart ismer, tetőt. A Koszta-tárlat az öt­venedik az utóbbi tiz évben, melyet a nyirka őri múzeum­ban rendeznek a Nemzeti Ga­léria képanyagából. A fél­száz képzőművészeti kiállí­tást tíz év alatt egymillió ér­deklődő tekintette meg Nyír­bátorban. A november filmújdonságai a képernyőn A novemberi tévéműsor egyik legérdekesebb vállalko. zásának a Gérard Philipe-so. rozat indulása ígérkezik. A nézők elsőként a Pármai ko­lostor című. kétrészes alko tást láthatják november 14- én és 15-én, amelyet 29-é ar Egy csinos kis fürdőkéi című produkció követ. No­vember első feliben vetítik; Salud Marija című szovjet filmet amely emlékezetes si­kert aratott a mozik műso­rán is. Az Iskolatelevízió filmesztétika' adásához nyújt segítséget az Algíri csata 'cí­mű olasz alkotás megismét- ése. Solohov három elbeszé­lnek# tévér'lmvá i :’ata a ’lajnal a sztyeppén című zovjet produkció. Bizonyára kellemes perce­it szerez majd az újratnlál. ozás Jókai Mór Aranyem- ber-ének hőseivel — a kép- ernvőn. November 22-én NSZK-filmet láthatunk Bin­delmann kolléga címmel, no­vember 25-én pedig a Gyil­kosság receptre című ameri-/ kai filmet vetítik. A közönség régi kedvenceit láthatja a ,.Minden lében két kanál” című sorozat első epi­zódjában: Roger Mooret és Tony Curtist. A következő he­tekben folytatódnak, a Vi- >cq. az Odüsszeia, valamin: a kísérleti 2-es műsoron su­gárzott Szökevény című soro­zatok epizódjai. Szabolcs-szatmári tájakon > A Tarpai Nagyhegyen A HEGYALJÁN még for- tyant egyet a föld. Aztán ki tudja hogy, hogynem, a be- . regi síkság közepén hegy buggyant ki. Rendeződött a kristály a maga tökéletes bel. ső törvénye szerint. Egyszáz- hatvannégy méterig a tenger színe fölé nőtt a savanyú vul. káai magmás kőzet. Tetejére agyag, iszap, pleisztocén futó- homok ült az évmilliók so­rán. A Tarpai Nagyhegy. A he­lyén állok. A helyén, hiszen a hegybe beleharaptak a szer­számok, és a keskeny út egy hatalmas, mesterséges kráter, egy harminc méter magas kő. falakkal övezett katlanba ve­zet. Van, ahol a meredély si­ma, porfirosan erezett, mint a márvány. Másutt lépcsős, ibolyaszín követ rejtő. Aztán a mélybarnából feketébe zor- dul a szín, és a magasban a kőfallal szintéi egy halálra ítélt borház megbomlott vá­lyogoldala. A katlan magas pe­remén magányos fa egyensú­lyoz, gyökere egyetlen por­szemet sem ereszt a forgó­szélbe, majd egy heves ro­ham után gyökerein idő mú­lását jelzőn pereg a kavics és a kő. Régi fejtések helyén porrá lett kő között, kökény kékje, arrébb égő csipkebo­kor kapaszkodik, konokul, él­ni akarón. — Itt dolgozunk — int az omladék felé Kovács Ignác kőbányász. Egy, a huszonöt közül, aki élete negyvenhét évéből negyedszázada nap mint nap idejár, hogy nehéz kőkalapácsaval fejtse és tör. je a lerobbantott dacitot. Ke­ze porfiros erezésű, mint a kő, amiből él. A kráterbe ferdén behulló napfény még keményebbnek mutatja egyéb­ként is mély vonásait. Orra- alatt kis kusza bajusz, feje búbjára tolt sötét kalaoján galambszürke szalag mellett kunkori szélű őszi rőt levél. i — Ezerszer is emeljük a kalapácsot napjában. Fel-le, fel-le. Nyolc-tízkilós dara­bokra törjük a követ. Útépí­téshez, , a Tiszához gátnak, házhoz alapozáshoz, néha sír­kőnek. De nem is mindegy, hogyan ütünk a kőre. Aki ide kerül, az először üti, veri, ahogy ereiéből futja. Aztán kifárad. Én már megtanul­tam, hogyan kell. Meg’"”-eri az ember a kő szálát. Mert van neki, mint a fanak. Az­tán odaütni Pontosan. Ki­számított e.ővel. Meg aztán nun mindegy, hogy itt- közé­pen robbantottunk, vagy amott — bók kezével a má­sik oldalra. Ahány oldal, annyiféle a kő itt. — Ésszel és figyelemmel kell dolgozni. A kő és a hegy nem tréfál. Éltet is, de öl is. JŐL TUDJA KOVÁCS IG­NÁC. Megtalálta a Tarpai Nagvhegyet a kökorszajc em­bere. Emlékül ittfelejtette csiszolatlan dárdahegyét, pen­géit. Ezernégyszáz körül, ha­marabb mint Tokajt, felfe­dezte a szőlőtelepítő. De te­metkeztek ide régi háborúk után a környékbeliek. — Találtunk koponyát, csontot, porlott az ujjaink között. Robbantás után buk­kantunk edényre. De teme­tett be is a kő pár éve két egytestvért. akiket napokig kutattunk a kő alatt. Esett le innen a szíriről a tavaszon is egy ember, és látja, mi­lyen az élet, a kis fonott kor­sónak mellette semmi baja sem lett. — Szeretem ezt a bányát Mióta itt vagyok, sok millió Köbmétert vettünk el tőle. Pedig itt nyáron megreked a Forrósig, télen metsző a hu- rat. Megtájdítja az ember 'erekát. Jó lenne egyszer el 'tni va'em'T’e" m'*’'"'-' f"- dőbe. És en már mégse tu­dok más munkát d .„élni. Azért a napi százasért, amit megkeresek, négy köbméter, hatvan mázsa követ török meg akkorára, ami a vízügye­seknek, az útépítőknek kell. A népdal hőse jut eszem­be, aki zsebkendője négy sar­kában ígérte elhordani a he­gyet. Kovács Ignác már 25— 30 ezer köbmétert bontott, tört, fejtett, hordott, forga­tott. Kötélen az ott járt alpi­nistákat szégyenftoen mászta meg a sima falat. Kezét nyá­ron égette a nap, télen meg­fogta a fagyasztó hideg. Gu­micsizmájával most arrébb' lök egy követ. — Jöjjön föl a hegyre. Ér­demes. Indulunk a kanyargós ös­vényen. Legördült kövek, mé­teresre nőtt madársóska el­száradt kórója, embert elta­karó bogáncs rengetege kö­zött, alig járt. csak a robban­tok által használt csapáson. — És a család? — Három gyermekem van. A legnagyobb a tarpai tsz- ben kőműves. A lányom férj­nél. A kisebbik fiam, húsz­éves, szintén a szövetkezet­ben dolgozik. Úgy érzem, tisztességgel neveltem fel őket. Szégyent egy se hozott ránk. Látták, hogy keményen kell nekem is dolgozni. Sosem italoztam. Nem is engedné a bánya, a kő. A gyerek pedig olyannak nő, amit otthon lát. Ami kéllett, mindig megvolt. Megtanítottam rá őket, hogy becsüljék is. így aztán a sa- játukénak is nagyobb a be­csülete. A másokét is más­ként tisztelik. AHOGY KAPASZKODUNK FELFELÉ, elgondolom, mi­lyen példa is marad örök em­lékül a nemzetségteremtő Kovács Ignác gyerekeire. Egy kemény ember, aki saját sza­vai szerint „jó suhanc” volt, amikor dunántúli birtokon még megízlelte a múlt keser­nyés kenyerét. Aztán csalá­dot alapított, házat épített, gyermekének házhelyet vett, lányát szép lakodalomban adta férjhez, szakmát adott útravalónak, otthonról szám­űzte a ciberét. A parasztház­ba bebocsátotta a televíziót, az újságot. Közösséget vál­lalt a születő közössel. Köz­ben .derekát,-fiatalságát, ere­jét, szívét és tüdejét a nyolc. kilós vaskalapács milliónyi ütésével arra kényszerítette, hogy a hegy kőbálványát köz­haszonra -zúzza szét. — Itt élünk — int körbe a kezével a hegy tetején. Az alulról kőfalhoz tapasztott fecskefészeknek tűnő borház omlatag fala mellett állunk. Lent parányinak tűnő embe­rek kalapácshangversen>;. Mellettünk terméstől fosztott ős szőlőtőkék, vastag, ormót­lan karók erdeje. És minden­felé- körben egy varázsos vi­lág. Talán itt, e hegyen kel­lett volna az ördögnek meg­kísértenie Krisztust. Talán el­fogadta volna e világot. Századok és évezredek alatt hűtlenül elhagyott fo­lyómedrek helyén morotvák labirintusa látszik. Arra ezüst, arany lombok zászló­raja keresi a Tiszát. Tarpa felett fehér napként veri a fényt a víztorony gömbje. Utak és árkok mellett égre lobbant zöld máglyaként egy- egy jegenye, csak a csúcson van még némi levél, külön­ben gallyai, mint egymásba kulcsolt ujjak könyörgésre fonva. Aztán lentebb, halmokon, szabályos rendben sorakozó erdőhátak, színes, tarka, fúr. csa elefántokra emlékeztet­nek. Köztük szarvas, vad­disznó. fácán, őz. A , rétek zöldjét friss szántás barna táblái váltják, és kesken\ szálagként út köt csokrot ; tájra. Apró pont először majd mind nagyobb a lefelé köröző rétisas, homokszürke- barnás tollazatán játszik „ fény, miközben szárnyát ko­mótosan meglebbentve szin­te megáll a levegőben­— Azt hittem először, hogy ölyv. De nem az. Látja, ez is madár, az is. De ez másként repül. Kovács Ignác még néz utá. na. Mintha gondolkozna va­lamin. Aztán folytatja: — Mint ahogy az ember is más és más. Nézze ezt a sze­keret, ami felénk jön. Aztán majd mondok valamit. A HEGYKÖZSÉG TÁB­LÁIT átszelő út ide vezet, ahol állunk, a kilátótorony­hoz. Ezen jön a szekér. Elé- fogva a fényesre kopott já­romba hajtott fejjel két kis háztáji borztehén. Szemük­ben ott ül az egész csordabú. A szekér végében illatos fűz. fakas, benne néhány fej ká­poszta. A bakon öreg férfi s öreg asszonya. Egyenes a de. rekuk. Nézésük szomorkás és gőgös is. Talán inkább sér­tődött vagy konok. Az öreg fáradtan lengeti az ostort, csak úgy megszokásból. A sö­tét és világosszürkés kis te­henek úgysem figyelnek rá. Az adj’Istenre halk a válasz. — Egyéniek. Az istenn k se léptek be a tsz-be. A kis borház is az övék. Inkább robbantsák fel — nem adjuk el, — mondták. Most már csak dacból meg büszkeség­ből nem jönnek közénk. Pe­dig nem könnyű a sorsuk. Öregek is, meg hát más élet az övék. Az ő borházuk ösz­szeomlik, amott meg — lefelé mutat Kovács Ignác — sorra nőnek az újak. Kőből, beton­ból. Az ő tőkéik kiöregednek, erővel sem bírják. A szekér után nézek. A két kis borzderes lassan húzza. Szemezgetünk az itt-ott.tő- kén maradt szőlőből. Van vén tőke, illatos feriszőlö- vel, van új, valahonnan Aba- sár környékéről került ide. A kerteket ősi hegyközség fog­ja össze, pecsétjükön imigyen a szöveg: Mezőtarpa — Hegyközség — Pecsétje. A régi bélyegző új gazdálkodás okmányaira kerül már. — Kevés már, aki ilyen, mint az öregek — folytatja a félbeszakadt gondolatot. — Arra van Tarpa int a ke­zével, és amit itt körbe lát, az mind a miénk. Mondja, nem szebb az ilyen egybe­szántott, rendezett határ? Mert azt hiszi, kívánja már valaki azt az időt, amikor ke­resgetni kellett, hol a mezs­gye, hol a fenékbarázda? Ott a majorunk, arra a jószágunk, itt a bányánk. Én magam is úgy vagyok, hogy főleg nyá­ron, amikor van egy kis sza­bad időm délután, kimegyek, nézem a határt, faggatom az állattenyésztőket, számolgat­juk, mit is ad ez az esztendő. Más gond ez, más élet. Nem is kívánok én mást. csak még sokáig jó egészséget. A mun. kásémbernek ez a legtöbb. Ha ez megvan, minden más kikerekedik. LEFELÉ INDULUNK A HEGYRŐL. Dél van. A dél­ebéd ideje. A kőbányászok felkerekednek. Vállukra te-í- tik kabátjukat, óva izzadt tes­tüket. Aztán felszedik a ta­risznyát. Külön szalonnasütő helyük • van. Padokkal, kis asztallal. Középen már ég a tűz. Para­dicsom kései halvány húsa sorakozik a térítőn. A másik szabályosan vágja be szalon­nája tetejét. A nyárs végén hófehér kenyér pirul. Papri­kát karikáz egy fiatal. Vala­ki megpiszkálja a tüzet. Sza- _ ionná zsírja cseppen a pa- ' ázsra. Az öresila lombja vesz­tett ágai között csavarog, ka­varog, kóborol a füst, az úiri felé illatokat hoz a szél. Ko­vács Ignác is leül. Kezébe veszi a szalonnát. A 'mzébe, >mely porfiros erezel mint -> kő, amivel dolgozik. Bmset Lajai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom