Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
WT3. október IS. KELET-MACYARÖfcSSA« «. <m»\ Rangadó Nyírbátorban A bajnokjelölt Szabó SE csapatát fogadják a hatodik hete veretlen hazaiak Ma a bécsi Práterban VB-selejtező Háromesélyes a mérkőzés Labda helyett ásóval, kapával „íelfegyverzett”, lelkesen munkálkodó lila melegítés játékosokat találtunk a pályán, amikor a Dózsa edzésére látogattunk el. — A heti négy edzés mellett napok óta csinosítjuk, alakítjuk az esőtől felázott, nehéz, mélytalajú pályát — mentegetőzik Franyó József, a Nyírbátori Dózsa edzője. Nem szeretnénk, ha tócsákkal tarkított, irreális talajú pályán kellene szerepelnünk a vasárnap délután 13 órakor kezdődő, számunkra létfontosságú — eddig veretlen Szabó Lajos SE elleni — mérkőzésen. — A pálya jelenlegi állapota nem jelentene méltó fogadtatást az NB III. bajnokjelöltjével szemben — veti közbe Májer József, a csapat kitűnő középhátvédje, az együttes legrégebbi játékosa. Hiszen rangadó lesz ez a javából. — Ha most sikerül megállítani a kitűnő erőkből álló vendégek győzelmi sorozatát, úgy sok minden másképp alakulhat a továbbiakban — vélekedik Révész Dezső, a múlt heti — Szolnoki Olajbányász elleni — győztes gól szerzője. — De sokat jelentene, ha ismét a régi, lelkes szurkolósereg állná kör ! a pályát, ami oly sokszor túlsegített bennünket a nehíz perceken — jegyzi meg Kálmánche- lyi Ferenc kapu védő, aki korábban a Nyírbátori ME- DOSZ egyik erőssége volt. — Most sajnálhatjuk igazán az első két mérkőzésünket — kesereg Mikié Ferenc csatár. A Rakamaz elleni 0:2 és a Törökszerhmiklóson elszenvedett 1:2 után ugyanis hat fordulón d. veretlen maradt csapatun!;. — A Hajdú Vasas ellen idegenben elért 1:1 felhozta a csapatot. Tiszavasvári ellen szintén 1 :l-re végeztünk, majd a Debreceni TITÁSZ- szal szemben itthon nyertünk 1:0-ra. Tuzsér ellen az utolsó percben kapott góllal lett 1:1 az eredmény. A Debreceni Építőket 3:2-re győztük le, s legutóbb jóformán csak az Olajbányász térfelén folyt a játék, s a győzelemhez az egy gól is elég Volt. A 15 pontos Szabó Lajos SE után három 10 pontos együttes, a Rakamazi Spartacus, a Hajdú Vasas és a Tiszavasvári Lombik csapata áll, s egy ponttal elmaradva követi őket a Dózsa, amely az első két forduló után még kiesőjelölt volt. — Minek köszönhető a nagyszerű sorozat? — A hat fordulón át tartó veretlenség a remekül helytálló Kálmánczhelyi Ferenc, Kántor István, Májer József, Rigó Tamás, Latanik István, Révész Dezső, Fohn Tamás, Bujdosó János, Kokas Miklós, Sinka János, Mikié Ferenc, Szűcs Gyula, Kere- zsi Gábor, Kiss Mihály és Kapeller György érdeme. — A tavaly bevonult játékosok között kitűnő a közösségi szellem — mondja Bodnár István másodedző. Jó baráti kapcsolat uralkodik, ugyanakkor a sportegyesület vezetői is mindent megtesznek a jó szereplés érdekében. Ha mindez a játékosok küzdeniakarásával, a közönség lelkes buzdításával, megértő támogatásával párosul, úgy sok örömet szerezhet csapatunk a városiasodó Nyírbátor sport- szerető közönségének. Szabó Gyula Szoboszlai Péter aranyérmet nyert Gödödön Nyíregyháziak a XVI. agrár sportnapokon Október 9-én, 10-én és 11- én Gödöllőn rendezték meg az XVI. agrár sportnapok küzdelmeit kézilabda, labdarúgás, kosárlabda sportágakban, atlétikai és sportlövész számokban. Az eseményen hat agráregyetem és három főiskola mintegy 550 versenyzője vett részt. Megyénk, színeit a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola 48 férfisportolója képviselte. A nyíregyháziak közül a legjobb eredményt Szoboszlai Péter atléta érte el, aki 69,10 méteres dobásával fölényes biztonsággal szerezte meg az aranyérmet gerelyhajításban, s elnyerte a legjobb férfi dobóatlétának járó külön tiszteletdíjat is. A nyíregyháziak atlétacsapata pedig a 9 intézmény között hatodik helyen végzett. Szép eredményt értek el a sportlövők is, a kispuska csapatversenyben a nyíregyházi együttes második lett, az egyéni versenyszámban pedig Holczer Béla 344 körrel az előkelőnek mondható hatodik helyen végzett. A labdájátékok közül kosárlabdában és kézilabdában egyaránt a hetedik, labdarúgásban pedig a nyolcadik helyen végzett a nyíregyháziak együttese. Az öt sportágban lebonyolított sportnapokon az összesített pontversenyben végeredményben a hetedik helyen végzett a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola sportolói gárdája. Szereplésük mindenként dicséretesnek mondható, s Pénzes József -testnevelő vezető tanár tevékenységének is köszönhető, aki mindösz- sze egy hónap alatt készítette fel a nyíregyházi versenyzőket a gödöllői versenyekre. A nyíregyháziak helytállását csak igazolja az a tény, hogy most első alkalommal vettek részt ezen a hagyományos sportrendezvényen, melyen lényegesen nagyobb létszámú intézetek, nagy sporthagyományokkal rendelkező — egyik-másik együttes NB I- es sportolókat, válogatott versenyzőket vonultatott fel — csapatokkal szemben kel lett helytállniuk. Gödöllőn, a versenyek szer vező bizottsága egy érdeke: szabolcsi vonatkozású döntés is hozott. E szerint 1973-ban a XVII. agrár sportnapok ver senyéit Nyíregyházán, a hely mezőgazdasági főiskola rende zésében bonyolítják le. Sipos Be' Három játékost összesen hét évre tiltottak el ri nyíregyházi járási fegyelmi bizottság határozatai Mai sportműsor ATLÉTIKA: A megyei középiskolás csapatbajnokság befejező versenynapja délelőtt 8 óra 30 perctől a nyíl egyházi stadionban. KÉZILABDA: Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Diósgyőri VTK, NB Tl-es női kézilabda bajnoki mérkőzés a stadionban délelőtt 10 órakor. Mátészalkai MEDOSZ—Salgótarjáni Bányász, női NB Il-es bajnoki mérkőzés délelőtt 10 órakor Mátészalkán. MODELLEZÉS: A nyírségi körrepülő és rá dióirány itaáú nemzetközi . modellező verseny befejező napja délelőtt 3 óra 30 perctől a repülőtéri pályán. ÖKÖLVÍVÁS: A tiszántúli serdülő egyéni bajnokság döntő mérkőzéséi délelőtt 10 órától a Kossuth Lajos Szakközépiskola tornatermében. RÖPLABDA: A Magyar Népköztársasági Kupa női és férfi elődöntő mérkőzései délelőtt 9 órától a Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola tornatermében. LABDARÜGÄS, NB II: Esztergomi Vasas—Nyíregyházi Spartacus délelőtt 10 óra 30 perckor, vezeti: Füzessi (Lauber, dr. Ne- uber). NB III: Záhonyi VSC—Tuzséri MEDOSZ 13 órakor, vezeti: Tölgyesi (Orosz, Dalanics). Rakamazi Spartacus—Tiszavasvári Lombik. 13 órakor, vezeti: Kozs- la (Vigh, Puskás). Mátészalkái MEDOSZ—D. Építők délelőtt 10 órakor, vezeti: Vágó (Kertész, Egeressy). Tiszalöki MEDOSZ— Sz. Olajbányász. 13 órakor, vezeti: Vincze (Sántha, Gáli L.). Nyírbátori Dózsa—Szabó SE, 13 órakor, vezeti: Ladányi (Tamás, Vári II.). MEGYEI I. OSZTÁLY: Nyírmada—Nagyecsed 12 óra 30 perckor, vezeti: Sári (Kovács B., Bakonyi). Balkány—Nyírbogdány 12 óra 45 perckor, vezeti: Szarvas I. (Dévényi II., Ilcsik). kisvárda—Vásáros,lamény 10 óra 3o perckor, vezeti: Dévényi I. (Béjer, Kárászi). Nyíregyházi Építők—Nagyhalász, Bocskai úti pálya 12 óra 15 perckor, vezeti: Demeter (Nagy J., Havelland). Nyíregyházi VSC—Nyíregyházi Dózsa, NYVSC-pálya 9 óra 30 perckor, vezeti: Szarvas I. (Papp, Csatlós). Nyíregyházi MEDOSZ— Nyírbátori MEDOSZ. stadion, 14 óra 30 perckor, vezeti: Vári I. (Csatlós, Nagy J.). Járási bajnokság Vásárosnaményi járás: Tarpa— Pusztadobos 2:1, Tiszaadony—Vámosatya 3:0, Gulács—Olcsva 0:0, a két pontot Gulács kapta, Be- regdaróc—Barabás 1:1, Tiszake- recseny—Beregi Vasas 1:3, Nagy- varsány II—Tiszaszalka 0:0, a két pontot Nagyvarsány II. kapta Lónya—Tákos 2:4. Olcsva—Vásárosnamény 2:0, Jánd—Uj Élet Tsz 2:2. 1. Olcsva 9 8 1 _ 34- 9 17 2. Beregi Vasas 10 7 1 2 22-10 15 3. Pusztadobos 9 6 1 2 27-11 13 4. Barabás 10 5 2 3 21-15 12 Tákos 9 6 — 3 23-17 12 6. Tiszaadony 9 5 2 2 17-13 12 7 Beregdaróc 10 4 3 3 14-10 11 * Tarpa 10 5 — 5 21-13 10 9 N.-varsány II 10 5 — 5 3-15 10 10 Tossuth Tsz 1 4 1 4 10-16 9 11 Uj Élet Ts 10 3 3 4 15-24 9 12 Tlcsvaapáti 10 3 2 5 17-16 8 13 Lónya 10 4 — 6 13-17 8 14 Tánd 10 3 1 6 14-30 7 15. T.-szalka 10 2 2 6 13-11 6 16 T.-kerecst 0 3 — 7 10-19 6 17. Vámosaty' 0 3 — 7 16-36 6 in. Gulács 9 117 Lakatos 9-17 3 Sándor A Nyíregyházi Járási Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának bőven akadt dolga a legutóbbi hétközi ülésén. A járási II. osztályú bajnoki mérkőzések adtak „munkát” a bizottságnak, hiszen e találkozók legutóbbi fordulójában összesen 12 játékost állítottak ki a játékvezetők, s közülük három játékos összesen 7 évre szóló eltiltást kapott. A Beszterec—Tiszarád találkozón három besztereci játékos követett el tettlegessé- get a játékvezető ellen. Közülük Kovács Andrást 3, Boros Károlyt és Botos Albertet 2—2 évre tiltotta el a fegyelmi bizottság a játéktól. A mérkőzést egyébként 1:0 arányú győzelemmel Tiszarád javára igazolták. Nyírtéten a Nyírtét—Ramo- csaháza mérkőzés szakadt félbe 2:1-es ramocsaházi vezetésnél. Itt az történt, hog- a játékvezető öt ramocsaházi játékost állított ki. A játékosok sorozatosan sértegették, rángatták a játékvezetőt, aki az ötödik kiállítás után lefújta a mérkőzést. A fegyelmi bizottság Tóth Istvánt, Sinka Imrét és Lénárt Lászlót 3—3, Szilágyi Sándort és Jenei Sándort (mind az öt ramocsaházi játékos) 2—2 soron következő bajnoki mérkőzéstől tiltotta el. Egyben megsemmisítette a találkozó eredményét, s a két pontot 0:0 gólaránnyal Nyírtét javára írta. Érdekes itt megjegyezni, hogy a nyírtéti csapat hajlandó lett volna a mérkőzést újrajátszani ! A fegyelmi bizottság azonban a Ramocsaházi Tsz SE felelősségét megállapítva, nem rendelt el újrajátszást. Tiszanagyfaluban, a Tisza- nagyfalui Tsz—Kisfástanyai Tsz találkozón a vendég, kisfástanyai csapat négy játékosa sértette meg a játékvezetőt, s mindannyian a kiállítás sorsára jutottak. A négy kisfástanyai labdarúgó közül a fegyelmi bizottság Vajda Károlyt. Kulcsár Imrét és Benes Mihályt 2—2, Lipták Jánost pedig 1 soron következő bajnoki mérkőzésen való részvételtől tiltotta el. Egressy Pál Kijelölték a két csapatot — Rudi Glöckner vezeti a találkozót A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap délután a Práterben idei utolsó és egyben egyik legjelentősebb mérkőzését játssza — Ausztria ellen. A végső cél, az 1974. évi világbajnokság döntőjébe jutás ugyan még kissé messze van. de az a csapat, amelyik holnap megszerzi a két pontot, jelentős lépést tesz álmai megvalósítására. Osztrák futballberkekben úgy várják a vasárnapot, mint a „feltámadást”. A sajtóval az élen összefogtak az erők és az előkészítő munka igazán példásnak mondható. Meglátogatta az osztrák labdarúgókat táborukban Kreisky kancellár. Másról sincs szó Bécsben, mint arról, hogy vasárnap a hetvenezer nézőnek „egy kalap alatt keli ülniök”, szurkolniuk megállás nélkül kilencven percen át. Az Austria Wien, a Vienna, a Rapid közös felhívást tett közzé, amely kéri, hogy „a három egyesület fiatal szurkolói vasárnap klubzászlóik alatt trombitákkal. tülkökkel felszerelve egy táborban biztassák az osztrák nemzeti tizenegyet, az A-szektér állóhelyéről.” Az osztrák válogatottat a feladat nagyságához mérten készítették fel. A szerdai edzőmérkőzésen valamennyi játékos jó erőállapotról tett tanúbizonyságot. Ezt a következő napokban, ha lehetséges, még javították. Óriási előnyt jelent számukra az idegenből hazatértek szereplése, akik a nyugatnémet és a holland labdarúgó-bajnokságból az óriási akarást, a küzdeni tudást hozták magukkal. Szerencsés a „légionáriusok” eloszlása is a válogatottban. Schmidradner erősíti a hátsó sorokat, Hasil és esetleg Hickersberger a középpályás vonalat, Parits pedig a támadósort. Hozzájuk számítható még az ugyancsak kitűnő játéktudássá! rendelkező Starek és máris azt lehet mondani, hogy ez az öt játékos döntően járulhat hozzá a mérkőzés eredményének kialakulásához. Forró percek várnak a magyar labdarúgó-válogatottra a Práterben. Nem is túlzás azt mondani, hogy idei legjobb játékukra lenne szükség ahhoz, hogy győztesen vonuljanak le a pályáról. Válogatottunknak az idén az EB négyes döntőjébe jutás volt legszebb fegyverténye. Az itteni eredményekre azonban már senki sem szívesen emlékezik és a müncheni olimpia is a várakozáson alul sikerült. Itt van tehát az idő, az alkalom a javításra. A jelenlegi megítélés szerint, figyelembe véve azt is, hogy' talán az osztrákok nagyobb játékosegyéniségekkel rendelkeznek, egy döntetlen elérése válogatottunk részére megfelelő helytállást jelentene. ★ A magyar labdarúgó-válogatott szombaton délelőtt 10 óra előtt indult el a soproni edzőtáborból és déltájban érkezett meg bécsi szálláshelyére, a schönbrunni Park Hotelbe. A szokásoknak megfelelően újságírók fotóriporterek várták a magyar labdarúgó-küldöttséget és Illovszky Rudolf szövetségi kapitányt természetesen arról foggatták, van-e változás a csapatban. A szövetségi kapitány felmondotta, hogy az előkészület a terveknek megfelelően zajlott le. A már közölt csapat élvezi a bizalmat és így, ha valami rendkívüli nem jön közbe, a magyar tizenegy ugyanaz lesz, amelyet már Sopronban meghirdetett. A magyar játékosok rövid pihenő után a vasárnapi mérkőzés időpontjában, 15,30-kor edzésen vettek részt a Práter- stadionban. ★ Telt ház lesz a Práterben. Ez azonban nemcsak osztrák nézőket jelent. Szép számmal érkeznek magyar szurkolók is egyénileg és csoportosan az osztrák fővárosba. _ A mérkőzés kezdetekor bteó- nyosan felhangzik majd a különböző szektorokból a „hajrá magyarok” buzdítás is. A Práter vasárnap délutáni programja: 13.30 ó.: Ausztria—Csehszlovákia utánpótlás-válogatottak mérkőzése. 15.30 ó.: Ausztria—Magyar- ország világbajnoki selejtező mérkőzés, játékvezető: Rudi Glöckner (NDK). A két csapat várható összeállítása: Ausztria: Stachowicz — Pumm, Horvath, Schmidradner. Eugenstiller — Hasil, Hickersberger, Starek — Köglberger, Parits, Jara. Magyarország: Géczi —. Páncsics, Kovács. Bálint, Juhász P. — Juhász I , Szűcs — Szőke, Kocsis, Dunai II„ Zámbő; Színvonalas röplabda területi döntő Nyíregyházán Szombaton délután Nyíregyházán, a mezőgazdasági főiskola tornatermében rangos eseményre került sor. A Magyar Röplabda Szövetség megyénket bízta meg a Magyar Népköztársasági röplabda Kupa területi döntőjének megrendezésével. A nőknél és a férfiaknál egyaránt 4—4 csapat indult és a kiírásnak megfelelően 2—2 csapat jut tovább. Színvonalas küzdelemben a következő eredmények születtek: Férfiak ■ Bp. Spartacus— MTK 3:0 (13:7, 15:4, 15:7). Az NB I listavezetője kitűnő játékkal biztosan nyert. Nyíregyházi Spartacus—Szolnoki TITÁSZ 3:2 (15:13, 6:15, 15:10, 12:15, 15:11). A hazai csapat csak nagy küzdelemben nyert az alacsonyabb osztályban játszó szolnokiak ellen. Nők: Bp. Spartacus—Jászberényi Lehel 3:1 (15:6, 11:15, 15:9, 15:9). Az NB lies jászberényi együttes időnként egyenrangú ellenfele volt a kitűnő játékerőt képviselő NB I-es csapain?;;. Nyíregyházi Spartacus—Miskolci VSC 3:1 (15:2, 7:15, 15:5, 15:10). A két NB I-es csapat találkozója a várt eredményt hozta. Lapzártakor az MVSC— Jászberényi Lehel női mérkőzés még tartott. Bakonyi László DAVIS KUPA Párosban amerikai győzelem Szombaton délután Bukarestben, a Progresul-stadion- ban 6000 néző előtt került sor a Románia—Egyesült Államok Davis Kupa-döntő második napjának mérkőzésére, a párosra. A találkozó a vártnál sokkal kisebb küzdelmet hozott. A tiszántúli serdülő egyéni ökölvívó-mérkőzések döntőjére kerül ma sor a Nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola tornatermében. Nem várt nagyarányú nevezés történt, hiszen 15 egyesület 106 versenyzője indult a versenyen. Ma a döntőben 9 órai kezdettel 24 pár küzd a bajnoki címért. Amint Demeter László, a versenyAz amerikai teniszezők mesz- sze ellenfelük fölé nőttek. A fiatal Van Dillen méltó társa volt a világ jelenlegi legjobbjának, Smithnek. Smith, Van Dillen (amerikai)—Nastase, Tiriac (román) 6:2, 6:0, 6:3. Vasárnap két egyes mérkőzésre kerül sor. bíróság elnöke elmondotta, az országban két helyen rendezik meg az országos serdülő bajnokságot. A 106 versenyzőről el lehet mondani, hogy hihetetlen lelkesedés jellemezte minden találkozót és külön örvendetes, hogy egyetlen „feladás” sem volt. így a mai sorsdöntő mérkőzéseken még nagyobb küzdelem várható. Bajnoki íabdarúgó-mérl< őzéselí NB I. B: Dorogi AC—Ganz-» MÁVAG 2:1 (1:1). Kőbányai út, 1500 néző, v.: Palotai. Nagy meglepetés a vendégcsapat győzelme. Góllövők: Laczkó (2), illetve Kecskés. — BKV Előre—MÁV DAC 0:0. Gyenge csatársorok, kitűnő védelmek párharca. Knopp utch, 800 néző, v.: Katona. — Oroszlány—Egri Dózsa 4 ö (3:0). Oroszlány, 600 nézd* jv.: Vízhányó. G.: Tambor 2, Sallói és Holánszky. NB II.: Keleti csoport: Bpk Építők—KISTEXT 2:1, FÖS- PED Szállítók—Szolnoki MÁV 1:0, Szegedi Dózsa—Szegedi VSE 0:0, Budafok—Kiskunhalas 0:1, Békéscsabai VTSK —Vasas Láng 1:1, Gyula- Debreceni MGM 2:2. Nyugati csoport: Győri Elektromos—Székesfehérvár 1:0, Savaria Cipőgyár—Bakony Vegyész 1:0, Pécsi Bá-- nyász—Olajbányász LaO. , Ma döntő mérkőzések az ökölvívó-bajnokságon