Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-08 / 212. szám

*. ©Ma! Í972. szeptember 8; «WEW-.WAy'f'ÄWMSSÄW Színes karikák Meglepő eredmények a kézilabda megyei bajnokságban Kiküldött tudósítónk, Hor­váth Kálmán jelenti Mün­chenből: Piros melegítőjében feküdt ágyán Papp Laci, amikor szobájukba benyitottam. Dr. Bálint Ernővel, az edzőbi­zottság titkárával, szakmai segítőjével lakik egy szobá­ban. LJgy tűnt, mintha Papp most vívta volna valamelyik olimpiai döntőjét, s így ért­hető volt részemről a megle­petés. —• Mi van öregfiú? — kér­dezte közvetlen modorában. — Ezt inkább én kérdez­ném — válaszoltam —, első­sorban zilált állapotára cé­lozva. — Egy kicsit dolgoztam a fiúkkal, akik délután, vagy este mérkőznek. Az izzadt homlok, a fá­radtság azt tükrözte, hogy Papp Laci alapos munkába vehette a fiúkat, hiszen most már érmeket kell beléjük „bokszolni!” Papp közben fürödni ment, s így dr. Bálint Ernőt faggat­tam, hogyan vélekedik az ed­ző az eddigiekről? — Orbán győzelme után boldog volt. Ügy érzi ismét beigazolódfitt, hogy helyes úton jár, s most már eltökélt célja, hogy továbbra is ke­mény munkával igyekszik még magasabbra emelni a magyar ökölvívósport erejét és hírnevét! Bálint dr. nem mondta amit úgyis tudunk, de amit azért illik hozzátenni: Papp igazán csak akkor lesz bol­dog, ha edzői működésének történetében először olim­piai aranyat akasztanak vala­melyik versenyzője nyakába! Persze, több is lehet... Meg kell nyernünk a csapat- versenyt. Dr. Fenyvesi Csaba szerez­te meg a magyar csapat •har­madik aranyérmét. Óriási volt az öröm, s érthető, hogy Csaba volt az érdeklődés kö­zéppontja. Fenyvesire egyébként jel­lemző, hogy talán ő volt mindeddig legmagabiztosabb tagja a m-igyar olimpiai csa­patnak, Kezdettől bízott si­kerében, s még az sem rontot­ta el a kedvét, hogy tőrcsa­patban kissé gyengébben ví­vott. Amikor gratuláltam, arra a kérdésemre, hogy ki volt a legnehezebb ellenfél, ka­pásból válaszolt: Kulcsár Győző! Az a tény, hogy a párbaj­tőr egyéniben két érmesünk lett, bíztató a csapatverseny előtt! A másik két csapattag is kitűnő vívó, így érthető, hogy Fenyvesi most is ma­gabiztosan beszélt: — Úgy érzem, meg kell nyernünk a csapatversenyt. Állítom, hogy a legjobbak vagyunk, s nagyon nagy bí­rói tévedés kell ahhoz, hogy valamelyik ellenfelünk elve­gye tőlünk az aranyat. Kivel játsszuk a döntőt? Dr. Lakat Károlynak tet­tem fel ezt a kérdést. — Lassabban a testtel. Elő­ször Regensburg következik, a mexikóiak elleni mérkőzés! Megütközve nézhettem rá, mert elnevette magát. —■ Bízhatunk a döntőben, hiszen valószínű, hogy az ehhez szükséges egy pontot meg tudjuk szerezni a mexi­kóiaktól. Sejtettem, hogy tréfál, de belementem a játékba: — Milyen erőt képvisel a mexikói csapat? Lakat dr. körülnézett, mint aki titkot árul el: — El ne áruld senkinek! — és súgva hozzátette: — na­gyon gyengék, de nem sze­retném ha a fiúk megtud­nák! — Kivel játsszuk tehát a döntőt? — makacskodtam. — Kérdezzen másképp — utasított rendre. — Ki kerül a döntőbe a másik csoportból? — Ez már más! Nos, ha a lengyelek továbbra is olyan jól játszanak, mint eddig, akkor Marokkó már nem le­het probléma számukra! Nem erőszakoskodtam to­vább, hiszen nyilvánvaló, ha nem történik valami nagyon valószínűtlen baleset, akkor magyar—lengyel döntő lesz. A megyei felnőtt kézilab­da-bajnokság női mezőnyé­ből a szövetség kizárta a Rakamazi Spartacus együtte­sét, mert három alkalommal nem állt ki. A forduló nagy meglepetése Vásárosna­ményban született, ahol a Nyíregyházi Volán fölényes biztonsággal nyert, s így a hazaiak bajnoki esélyei szét- foszlottak. A férfimezőny meglepetései: Hodász bizto­san győzte le az Asztalos SE-t, az Ópályi MEDOSZ pedig a Nyíregyházi Volánt. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉSEK Tiszavasvári Lombik— Mándoki Gimnázium 20:4 (8:2). Gólszerző: Kovács 5, Dobsi, Fitos 4—4, Józsi, Szabó 3—3, Kosa, illetve: Rákosi 2, Balogh, Géczi. Nyíregyházi UNIVERSIL —Gégényi Tsz 20:5 (10:3). Gólszerzők: Héri 6. Miiialy­falvi 5, Bakai, Békési 4—4, Sasváriné, illetve: Pető, Hegedűs, Láczai, Batári, Var­ga. Tuzséri Hungarofruct— —Nyíregyházi Petőfi 7:6 (4:2). Gólszerző: Lakatos 5, Pólyán 2, illetve: Juhász, Márczi. Virágh 2—2. Vásárosnaményi Vörös Me­teor—Nyíregyházi Volán 4:15 (2:8). Gólszerő: Tóth 2, Sző­ke, Kosztya 1—1, illetve: Tóth 4, Csekei, Benicsák, Makovi 3—3, G. Nagy, Ko­vács 1—1. Hodászi Tsz—Nyíregyházi Volán 1:18 (0:9). Gólszerző: Földvári, illetve: Makovi 11, Benicsák, Tóth 3—3, Szered- nyi 1. FÉRFIMÉRKŐZÉSEK Mátészalkai Vörös Meteor —Nagykállói MEDOSZ 17:25 (6:12). Gólszerző: Fenyvesi, Hornyák 4—4, Nagy 3, Ko­vács, Szabó 2—2, Bartha. Vass, illetve: Tóth, Kerezsi 6—6, Papp 4, Kondor 3, Fesztóri, Szabó 2—2, Úri, Szakai. Nagyecsedi Tsz—Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főiskola 21:26 (7:12). Gólszerző: Ko­vács 7, Szűcs 5, Korompai 4, Szántó 4. Kovács L, illetve: Molnár 8, Bazula, Kántor 6—6, Dutka 4, Harsányi, Horváth. Ópályi MEDOSZ—Nyíregy­házi Volán 29:23 (19:14). Gólszerző: Fekete 20 (!), Ki­rály 5, Tóth 2, Bazula, Mold­vai, illetve: Szabó 7, Benczúr 5, Bajzáth 4, Nyíri 3, Forgó 2, Hudák, Kánási. Hodászi Tsz—Asztalos SE 26:22 (15:5). Gólszerző: Sin- ka 12, Kujbus P. 6, Kujbus Gy, Szondi 3—3, Pető 2, il­letve: Májer 8, Erdei 7, He­gedűs 3, Szászi 2, Ladányi, Jurkó. Hodászi Tsz—Nyíregyházi Volán 14:16 (10:10). Gólszer­ző: Sinka 7, Kujbus Gy. 4, Kujbus P, Szondi, Pető, il­letve: Nyíri J. 6, Szabó, Baj­záth 3—3, Kánási 2, Daróczi, Nyíri Gy. A megyei góllövőlista él­csoportja, nők: 1. Szőke (Vá- sárosnamény) 129, 2. Makovi (Nyíregyházi Volán) 110, 3. Kosztya (Vásárosnamény) 76, 4. Héri (Nyíregyházi UNI­VERSIL) 68, 5—6. Lakatos (Tuzsér) és Dobsi (Tiszavas­vári) 61—61. Férfiak: 1. Sinka (Hodász) 123, 2. Papp (Tiszavasvári) 112, 3. Fekete (Őpályi ME­DOSZ) 103, 4. Májer (Asz­talos SE) 82, 5—8. Kujbus P. (Hodász) és Sepsi .(Tisza­vasvári) 65—G5 góllal. A megyei kézilabda-baj­nokság állása: ■í FÉRFI 1. T.-vasv. 12 12 _ 362-178 % 2. Kisvá’da 12 J0 — 2 245 173 O 3. Ny. Volán 13 n — 4 271-230 18 4. Ny. Tanárképző 11 1 8 — 3 16 5. Hodász 13 7 1 5 282-264 15 6. Mezőg. Főiskola 13 6 — 7 249 - 244 12 7. Ópályi M. 13 5 2 6 280-3.26 • •» 8. Ászt. SE 13 5 1 7 2.79-274 lí 9. N.-kalló 13 4 — 9 236-307 8 10. M. szalka 13 — — 13 209-357 — 11. N.-ecscd** 12 1 — 11 108-282 — • NŐI X. Ny. UNIVERSIL 13 11 1 1 159- 63 *3 2. Ny. Volán 1| 11 — o 218- 87 22 3. V.-namcny 13 9 2 9 238- 96 20 4. T.-vasv. 13 9 2 2 168- 75 20 5. Mándok 12 7 — 5 109-106 14 fi. Hodász* 13 5 1 7 72-148 10 7. Ny. Petőfi 13 4 1 8 114-134 9 8. Bessenyei** 12 4 1 7 89-108 7 9. Gégény 12 3 — 9 81-164 6 10. Tuzsér 13 3 — 10 61-166 6 11. Rakamaz*** 13­­13 31-193­Tanárképző II 13 7 — 6 180-163 14 • = egy, ** = kettő büntetőpont levonva. *•* = kizárva. Vass Géza Női tőrcsapatunk az elődöntőben Takács a 23. Labdarúgó-bajnokságok Szerdán a pár­bajtőr egyéni bajnokság so­rán is meglehe­tősem - hangos volt a vivu- csarnok, ,,,csü­törtökön dél­előttre még nagyobb volt a zsivaj, pedig csak selejte­zőkről volt szó. A hangerő emelkedését indokolja az a tény, hogy ezúttal a nők vív­tak, s ők köztudottan nehe­zebben viselik el a találato­kat, mint a férfiak. A 11 csapatot három selej­tező csoportba sorsolták, s in­nen két-két együttes jutott tovább. A magyar csapat a szovjet, az osztrák és a ku­bai csapattal került egy cso­portba, s két könnyű, győze­lem és a szovjet csapattól el­szenvedett vereség után cso­portmásodikként ment to­vább. Eredmények: 3. csoport: Szovjetunió—' Ausztria 14:2, Magyarország —Kuba 14:2, Magyarország— Ausztria 13:3, Szovjetunió— Kuba 11:5, Szovjetunió—Ma­gyarország 9:4, Ausztria ellen Kuba feladta. A magyarok délután a fran­ciák ellen vívtak az elődön­tőbe jutásért. Amint várható volt, a kitűnő erőkből álló francia csapat egyáltalán nem volt könnyű ellenfél, s végül az utolsó asszóban dőlt el a magyarok továbbjutása. Szolnoki győzött, ezzel si­került is kiharcolni az elő­döntőbe jutást, amely pénte­ken délelőtt lesz és az ellen­fél az olasz csapat. A má­sik ágról a románok jutottak tovább és ők a szovjet ví­I [ .‘’ELVÉTELRE KERESÜNK GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ vasbetonszerelőt nyíregyházi munkahelyre. Nyíregyházi Építőipari Szövetkezet, Nyíregyháza, Selyem üt-*ám (907) vókkal találkoznak. A heves, viharos, elsősorban a zsüriel- nök tévedései miatt nagyon is izgalmas találkozó után Elek Ilona Volt plimpiai bajnoknő, aki mint néző van jelen az olimpián, .röviden így foglalta össze véleményét. — Nagyon jó és színvonalas a női tőrözők mezőnye és ki is egyenlítődtek az erő­viszonyok — mondta. — Amint az várható volt, a franciák igen nagy energiá­val vetették magukat a küz­delembe, de ezt egyébként is megszokhattuk tőlük. A 9:7-es győzelmünknek örülhetünk, értékes és azt hiszem, min­den reményünk meg lehet a csapat döntőbe jutására. Ma­gyarország—Franciaország 9:7. Győzelmek: Tordasi 3, Rejtő, Bóbis és Szolnoki 2—2, illetve Ceretti 3, Gapais és Josland 2—2, Demaille 0. Csütörtökön véget ért a XX. nyári olimpia kerékpáros versenysoro­zata. v Utolsó - a számként az orr. szágúti 182-,4 Km-es egyéni versenyt bo­nyolították le 48 ország 163 részvevőjével. ORSZÁGÜTI EGYÉNI OLIMPIAI BAJNOK: Hen­nie Kuper (Hollandia) 4:14:37 ó., 2, Sefton (Ausztrália) 27,0 mp„ 3. Huelamo (Spanyolor­szág) rajta, 4. Bidole (Uj-Zé- l^nd) rajta, 5. Bayton (Nagv- Britannia) plusz 30 mp, 6 Edwars (Nagy-Britannia plusz 36 mp., . . .23. Takác- András (Magyarország) plus 44 mp., .. .64. Debreceni Ti bor (Magyarország) plus 2:36 p ........67. Géra Imr (Magyarország) rajta. Peterman József időere ' ményáről és helyezési ser rendjéről nem érkezett jeler tés. Kisvárdai járás, I. osztály: Lö­vűpetri—Mczoladr.ny S :2, Kékesé— Fényesütke 2:3. Pap—Záhonyi VSC II. 2:0, Dögé—Pátroha 1:2, Gyulaháza—Kisvárdai Vasas II. 03,j ..Tiseakanyár-nPetneháza 2:0. Tuzséri MEDOSZ II.^Tiszabezdéd 1:2, Kisvárdai SZSE—Anarcs 2:1. 1. Vasas II. 6 6 — — 34- 8 12 2. KSZSE 6 6 — — 20- 4 12 3. Gyulaháza 6 4 1 1 16- 9 9 4. Anarcs 5 4 — 1 15- 3 8 5. Pap 6 3 1 2 12-13 7 Lövőpetri 6 3 1 2 10-11 7 7. F.-litke 6 3 — 3 12- 9 6 8. T.-bezdéd 6 3 — 3 10-14 6 9. Pátroha 6 3 — 3 8-21 6 10. Záhony II. 6 2 — 4 12- 8 4 11. T.-kanyár 6 2 — 4 6-10 4 12. Tuzsér II. 6 2 — 4 8-14 4 13. Dögé 6 1 1 4 11-24 3 14. Mezőlaűány 5 1 — 4 10-15 2 15. Kékese 6 1 — 5 7-15 2 16. Petneháza 6 — 2 4 4-17 2 Kisvárdai járás, n. osztály: Új­kenéz—Szabolcsbáka 4:3, Laskod —Nyírkárász 2:2. Zsurk—Eperjes- ke 3:1, Rétlcözberencs—Tiszaszent- :nárton 0:3, Szabolcsveresmart— IComoró 3:1, Berkesz—Tiszarao­j'yorós 2:5. 1- T.-mogyorós 4 4 — — 17- 5 8 2. Újkenéz 4 $ — 1 16- 9 6 \ Sz.-báka 4 3 — 1 12- 9 6 *. T.-szentm. 3 2 1 — 10- 5 5 :. Sz.-veresm. 4 2 1 1 13-11 5 . Komoró 4 2 — 2 17-10 4 ?. Eperjeske 4 2 — 2 11-12 4 ,1, Nyírkárász 3 1 1 1 11-17 3 0. Zsurk 3 1 — 2 5- 7 2 Laskod 3 — 1 2 6- 8 1 1. R.-berencs 4 — — 4 3-15 — 2. Berkesz 4 — — 4 6-29 — Dudás Bertalan KELETI CSOPORT 1. Nyírtét 3 2 __ 1 15- 7 4 2. Nyírtura 3 2 —­1 3- 1 4 3. Vasmegyer 3 2 — 1 6- 9 4 4. Dem. Tsz 3 1 1 i 10- ß 3 Levelek 2 1 1 ■ — 3 6. R.-háza 3 1 1 1 4- 2 3 7. Tiszarád 2 1 — 1 . 5- 7 2 Magy 3 1 — 2 3- 5 2 9. Beszterec 3 — 2 1 7-13 2 10. Besenyőd 3 124-91 Egressy Pál Fehérgyarmati járás, I. osztály: Penyige—Tunyogmatolcs 3:4, Fü- lesd—Cégénydányád 4:3, Vámos- oroszi—Nagyszekeres 4:2,'Tisza- becs—Panyola í :0, Kölese—Müota 0:2, Csegöld—Jánkrriajtis 4:0, Szatmárcseke—Szamosújlak 2:1. 1. V.-oroszi 3 3 — — 8-2 6 2. Sz.-cseke 3 2 1 — 7-4 5 3. Tiszabecs 3 2 — 1 6-0 4 4. Milota 3 2 — 1 5-1 4 5. T.-matolcs 3 2 — 1 8-6 4 6. Sz.-úilak 3 2 — 1 3-'j 4 7. Csegöld 3 1 1 1 5-4 3 8. Panyola 3 1 1 1 l'm 3 9. C.-dányád 3 1 — 2 r * 2 10. Fülesd 3 1 — 2 6-. 2 Kölese 3 1 — 2 1-2 2 12. Jánkmajtis 3 1 — 2 1-6 2 13. Penyige 3 — 1 2 7-9 1 14. Nagyszekeres 3 — — 3 2-4 — Dékány István Mátészalkai járás: Vaja—Ura 7:0. Rohod—Szamosszeg 1:1, Mérk —Nyírmegyes 9:3, Mátészalkai MEDOSZ II.—Nyírcsaholy 4:1, Nagydobos—Ópályi 3:2. Or—Jármi 2:5, Fábiánháza—Tiborszállás 2:0, Nyirparasznya—Kántorjánosi el­maradt. A világ sportja Buenos Airesben magyar idő szerint csütörtökre vir­radóra került sor a BEK- győztes holland Ajax Amster­dam és a dél-amerikai bajnok Independiente közötti első mérkőzésre a labdarúgó In­terkontinentális Kupáért. A találkozó döntetlenül végző­dött. Eredmény: Ajax Ams­terdam—Independiente 1:1 (1:0). Vezette: Bahramov (szovjet). Góllövők: Cruyff, illetve Sa. ★ Sikerrel vendégszerepei Ja­pánban a Ferencváros labda­rúgócsapata. Az Oszakában vasárnap elért 2:2-es döntet­len után szerdán, helyi idő szerint este 3:1 arányú győ­zelmet aratott Japán nem­zeti válogatottja ellen. A gó­lokat Martos, Szőke és Bá­nyai szerezte. A magyar klubcsapat vasárnap Hirosi­mában játszik a japán válo­gatott ellen és hétfőn érkezik vissza Budapestre. sorokban A francia bajnokságban a Nice vezet 9 ponttal, 2. Mar­seille 9 pont, 3. Angers 9 pont. , ★ Mexikóvárosban az Azték­stadionban lejátszott VB-se- lejtezőn Mexikó 2:l-re győ­zött Kanada ellen. ★ Prága: a csehszlovák baj­nokságban az 5. forduló után a Tátrán Presov vezet 9 pont­tal, 2. Dukla Prága 7 pont. ★ Anglia. A 6. fordulóból még nem közölt eredmények: Arsenal—West Ham 1:0, Crystal—Manchester C. 1:0, Everton—Derby 1:0, Sheffield U.—Ipswich 0:0, Coventry— Wolverh. 0:1. 1. Arsenal 11 pont, 2. Everton 11, 3. Totten­ham 10, 4. Leeds 10 p. ★ Svájc. Chaux-de-Fonds— Chiasso 1:1. ★ Skócia. Celtic—Kilmarnock 6;2. Nyíregyházi járás, I. osztály: Székely—Nyírjákó 3:0, Tisztelek -—Napkor 2:3, Tiszadob—Nyírib- rony 3:2, Nyírpazony— Nyírteleki MEDOSZ 10:2, Nagycserkesz^ Kék 3:2, Gyulatanva—Nyírszőlős 4:0, Apagy—Tiszalöki Spartacus elmaradt. 1. Székely 3 3 — — 16- 2 6 2. Nyírpazony 3 2 1 — 13- 4 5 3. N.-cserkesz 3 2 1 — 10- 4 5 4. Tiszatelek 3 2 — 1 12- 8 4 Oros 3 1 2 — 8- 4 4 6. Tiszadada 3 1 2 — 4- 3 4 7. Kék 3 1 1 1 10- 5 3 8. Apagy 2 1 1 — 2- 1 3 9. Napkor 3 1 1 1 4- 4 3 T.-löki Spart. 2 1 1 — 2- 2 3 11. Gyulatanya 3 1 1 1 7- 9 3 12. Tiszadob 3 1 — 2 3- 6 2 13, Nyfribrony 3 — 1 2 2- 4 1 14. Nyírszőlős 3 — — 3 2-11 — Nyírjákó 3 — — 3 4-13 — 16. Nyírt. M. 3 — — 3 5-24 — Nyíregyházi járás, II. osztálv r Tiszalöki MEDOSZ—Sóstóhegy 2 * ^ímár—Búj 1:1. Tíszanagyfalu— Bashalom 5:0. Gáva—Kisfástanya 4:1. Rakamazi Spartacus II.— Káljnánháza 0:1. Keleti csooort: Ramocsaháza— Demecperi Tsz 1:1. Vasmegyer— Ti.szarád 4:1. Nyírtét—Beszterec 8:2. Levelek—Besenyőd 4:0, Magy —Nyírtura 0:1. NYUGATI CSOPORT 1. Kálmánháza 3 2 1 — 13- 4 5 Bt T*szanagyf. 3 1 2 — 9- 4 4 3. Búj 3 1 2 — 6- 2 4 T.-lök n. 2 2 — — 5- 1 4 5. Tímár 3 1 1 1 5-10 3 fi. Gáva 2 1 — 1 5- 4 2 7. Rakamaz II. 3 1 — 2 2- 2 2 8. Sóstóhegy 3 1 — 2 1- 5 2 9. Kisfástanya 2 — — 2 1- 6 — 10. Bashalom 2 — — 2 0- 9 — 1. Vaja 4 4 — — 18- 2 8 2. önályi 4 3 — 1 26- 6 6 3. Mérk 4 3 — 1 17- 8 6 4. F.-háza 4 2 2 — 9- 6 6 T.-szállás 4 3 — 1 9- 6 6 6. Iv.-jánosi 4 2 — 2 2- 0 4 7. Jármi 3 2 — 1 10- 9 4 8. Nagydobos 4 2 — 2 8- 8 4 9. Ura 4 2 — 2 4-11 4 10. Rohod 4 1 1 2 4-10 3 11. Szamosszeg 3 — 2 1 5- 6 2 12. Ny.-parasz. 4 1 — 3 2-13 2 13. Ny.-csaholv 3 —• 1 2 5- 9 1 14. Ny.-meggyes 3 — — 3 6-14 — 15. Or 4 ~ — 4 4-21 16. MEDOSZ II. 4 3 — 1 19- 8 6 Tölgyesi Zoltán Vásárosnaményi járás: Lónyá —Tarpa 3:1. Olcsva—Nagyvarsány 9:1, Jánd—Tiszakerecseny 0:0, a két pontot Jánd kaptá, Kossuth Tvz—Gulács 0:0, a két pontot a Kossuth Tsz kapta, Uj Élet Tsz— Beregdaróc 1:1, Tákos—Tisza­adony 2:1, Tiszaszalka—Pusztado­bos 1:1, Beregi Vasas—Vámos­atya 7:0, Barabás—Olcsvaapáti 2:1. 1. Beregi V. 5 4 1 — 12- 3 9 2. Lónya 5 4 — 1 8- 6 8 3. P.-dobos 4 3 1 — 16- 4 7 4. Olcsva 4 3 1 — 14- 4 7 5. Tákos 5 3 1 1 12- 5 7 6. Uj Élet Tsz 5 2 2 1 8-13 fi 7. N.-varsány 5 3 — 2 3-12 6 8. B.-daróc 5 2 1 2 5- 2 5 9. Olcsvaapáti 5 2 1 2 12-11 5 T.-adony \ 4 2 1 1 7- 6 5 11. Vámosatya 5 2 1 2 9-12 5 Barabás 5 2 1 2 6- 9 5 13. Jánd 5 2 — 3 5-11 i 14. T.-szalka 5 — 2 3 3- 5 2 15. T.-kerecsepy 5 1 — 4 0- 3 2 16. Kossuth Tsz 4 1 — 3 3-11 2 17. Gulács 5 — I 4 4- 6 1 18. Tarpa 5-------5 Lakatos 1- 4 — Sándor Labdarúgó MNK: Kiesett a Spartacus Szerdán délután négy mér­kőzést játszottak le a labda­rúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének újabb fordulója során. A szer­dai találkozók érdekessége hogy a Nyíregyházi Sparta­cus NB Il-es és a Tuzséri MEDOSZ NB III-as csapata is elbúcsúzott a további kuz- relmektől. Eredmények: Rakamazi Spartacus— Nyíregyházi Spartacus 0:0, Kisvárdai Vasas—Tuzséri MEDOSZ 3 ;3, Ujfehértói Vö­rös Meteor—Balkányi ME­DOSZ 1:2, Vajai Tsz—Fehér- gyarmati MEDOSZ 1:2. A fenti eredmények alap­ján a labdarúgó MNK megyei selejtezőjének következő for­dulójába az alábbi csapatok jutottak: Rakamazi Sparta­cus, Kisvárdai Vasas, Balká­nyi MEDOSZ és Fehérgyar­mati MEDOSZ. Ulcabajnokság Nyíregyházán Az MTS Nyíregyházi Váro­si Tanácsa nagypályás labda­rúgó utcabajnokságot rendez serdülő csapatok részére. Az együttesekben azok a fiatal fiúk szerepelhetnek, akik nem töltötték még be 14. életévüket. A VTS javasolja a bajnokságban részt venni kívánó csapatoknak, hogy le­hetőleg valamelyik szülőt kér­jék fel intézőnek. Tetszés sze­rint a város bármelyik utcá­ja alakíthat csapatot, de két utca fiataljai is összefoghat­nak, azaz alkothatnak egy együttest. A csapatok nevü­ket tetszés szerint választhat­ják meg. A bajnokság őszi-tavaszi rendszerű lesz, mérkőzésekre előreláthatólag minden héten hétfői napon kerül majd sor. A csapatok nevezésüket szep­tember 13-án déli 12 óráig je­lenthetik be a Városi TS he­lyiségében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom