Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-24 / 226. szám

Vasárnapi melléklet „Kijárók" A vendég — öt éve látott ismerős — vadonatúj, fe­hér Zsigulival érkezett. Kézfogás, ölelés, szokásos váll- veregetés: „Nahát! Semmit nem változtál... Te sem, leg­feljebb a néhány ősz hajszál... Jól vagytok?... Meg­járja...” Az első pohár után: — Es mi újság a gyárban? — A gyárban? Látod, a legfontosabbat meg majd­nem elfelejtem: három éve otthagytam a gyárat, „kijá­ró” lettem. — Kijáró? Hova? — N... .-be, Csináltunk ott néhány haverral a tsz- nek egy melléküzemágat, vasiparit. — Es jó ez neked? — Édes öregem! Dől a pénz, megvan a havi hat kiló, ezért csak érdemes, nemde? Megtudtam még: addig volt csak nehéz a dolog, amíg összejött a pénz a kocsira — hajnali kelés, késői fekvés a szabad szombat miatt —, de most már minden pom­pás, száztízzel vágtat ki hétfőn N ... .-be, a kincsesbá­nyába, pénteken délben meg vissza a városi összkom­fortba, a családjához. Egyébként mit szólok a kocsijá­hoz. szép ugye, csak az a baj, hogy egy kortyot sem lehet meginni vezetéskor, de most megpihen, most sza­bad, ne törődjek a költséggel, menjünk el egy jó hely­re. „A jó helyen” a „kijáró” konyakkal melegített be, sörrel folytatta, s majd hogy teljes bizonyosságot nyer­jek kedvező anyagi helyzetéről,. hanyagul pezsgőt ren­delt, ráadásul úgy. hogy az asztalnál hűtsék le, fényes edényben. Majd odaintette a prímást, s húzatta a „Nem mindenki lump, csavargó...”-t, hogy egészen elérzéke- nyült bele. S ekkor lehullt a lepel. „Nehéz élet ez. öregem. Van egy koszos lyuk a műhely végiben, benne két vaságy, egy ajtó nélküli szekrény, festetien asztal, ülőkék. Villanyrezsón főzünk néha valamit, azután még iszunk, leginkább szeszt, haj­nalig meg ütjük a kártyát ott, kinn a tanyán, a majorban. Ráadásul most az elnök is háborog, irigyli, hogy mi töb­bet keresünk, mint ő. Valameddig még kihúzzuk, kell a dohány, az öregéknek tízezerrel tartozom a kocsiba... Ha egyenesbe jöttem, felhagyok ezzel a vándorélettel.” Ha most valaki azt hiszi, itt a pénz ellen emelünk szót, téved. Kár volna áltatni magunkat azzal, hogy az embereknek a legkevesebb a pénz, a jövedelem — hiszen mindenki piacrój él, s a piac egyre drágább, s nem könnyű tartani a megszokott színvonalat. (Társa­sig. reprezentálás, névnapok, új bútor, divatos ruhák, stb.) Más itt a baj. A „kijáró” ismerős nem is olyan ré­gen még szép álmokat szőtt arról, milyen nagyszerű el­gondolásai vannak a gyárban, milyen új. megoldásokat forgat a fejében. Azt sem titkolta, hogy a gyárban na­gyon nehéz felyeniji a harcot a szakmai konkurenciá­val, állandóan olvasni, művelődnie kell, különben nem fogadják be a technikuskollégák. Most — ott kinn a majorban — ő a „menü”, pillanatnyilag nagy kereslete van a terméküknek, mindent egybevéve ez most ked­vező. Es mi lesz holnap? Erre nagyon nehéz a válasz. Hiába titkolja, vágyik vissza a szakmába, oda, ahol nehéz, de érdekes és iz­galmas feladatok vártak rá, s ahol csak úgy tudott meg­felelni a követelményeknek, ha esténként felütötte a szakirodalmat, s reggel „sarokba szorította” olykor még a mérnököt is. Most erre nincs „szüksége”, a segédüzem dolgaiból minden a kisujjában van, sőt, nagyon sokszor unatkozik is. mert — technikus létére — olyan megol­dások várnak rá. amit egy szakmunkás, némi gondolko­dás után játszi könnyedséggel old meg. „Csakhogy a pénz!” Igen, a pénz korántsem mellé­kes, ahogy a köznapi kiszólás tartja. -Rengeteg a kiadás — kocsi, lakás, estélyek, vendégség, stb. —, s a színvo­nalat tartaniuk kell, különben megszólnák őket az is­merősök: miért ingázik a városból a falura, ha nincs benne köszönet. Tehát: a látszatot fenn kell tartani, mert egyébként megszólják az embert és' csökken az „árfolyama” a társaságban. Azzal nem mondunk újat, ha állítjuk, hogy elég so­kan vannak, akik a pillanatnyi előnyökért eladják, ap­rópénzre váltják képességüket, tehetségüket. Mégis el­gondolkodtató- milyen társadalmi kényszer játszik itt közre? Á példaként felhozott ismerős a gyár segítségé­vel, levelezőként végezte a technikumot, fontos társa­dalmi megbízatásai is voltak a gyárban, aztán mégis odébbáll! „Háromezer-kettőből városon nem rugódoz- hat a& ember." Ebben is van igazság, jóllehet négy-öt­tagú családok kevesebb pénzből is tisztességesen megél­nek. Feltételezhetnénk, hogy amikor a technikusi okle­velet átvette a jelenlegi „kijáró”, akkor úgy képzelte, hogv máról holnapra minden megváltozik körülötte. Aztán jött a felébredés: jöttek a hétköznapok, a gondok a munkahelyen, a problémák a családban és ő gyengé­nek bizonyult. Nem tudott kitartani eredeti elképzelé­se mellett (úgy tervezte, főiskolát végez és üzemmérnök lész, esetleg kutatási területre megy át), hanem szedte a sátorfáját és elment a pénz után. Kérdezhetnénk most: vajon szót váltottak-e véle az idősebbek, a ta­pasztaltabbak, akiket az élet már megtanított a higgadt gondolkodásra? Aligha. Engedték, hogy fusson a déli­báb után. hagyták, hogy elaprózza önmagát, tálán meg irigyelték is — és azért nem szóltak —. mert meghajol­tak a nagyobb pénz, a „gondtalanabb ’ életlehetőseg előtt. Persze, aligha gondolták végig, hogy „áldozatuk , életének további útját korántsem kolbászból fonjak, hogy neki is meg kell küzdenie majd a hétköznapokon a hőn remélt ezresekért, amelyek végül is részben sem elégítik ki az igényét: elszórja fehér kocsira, „egy jo helyre” esténként, s tehetsége, képessége gyümölcseit elpazarolja a prímás vonójába. Igazságot tenni, jó tanácsot adni nagyon nehéz. Saj­nálni az ilven elvetett életeket még nehezebb, s érvel­ni még erőtlenebb ellene. Azért megérdemel néhány szót hogy mivé válik a tehetség, a jó szándék, ha ma­ijára hagyjuk, ha engedjük, hogy pillanatnyi elonvo'- szabják meg az ilyenek útját. Ez pedig korántsem a hu­szonévesek korosztályának feladata, hanem azoké akik már az évek hosszú során tapasztalhatták: eZm csak ér­tékesen érdemes. _. . Angyal Sándor őszi vasárnap délelőtt. (MTI fotó) Radványi Barna: Egy hölgy napló jáhöl (Szeptember 16. vasárnap) Tegnap házibulin voltunk Gerenday Bogyóéknál. Ezen. nel_ örökös barátnőmmé fo. gadom a Gerendayt — még azt is megbocsátom neki, hogy a múltkor nem súgott matekból —, mert neki kö­szönhetem, hogy megismer­kedtem Csabával. Nincs szebb férfinév a Csabánál hangulatos, romantikus. Csa­ba egyébként is a zsánerem, szőke, nyurga, és 16 éves (azaz 15 múlt néhány nap­pal), éppen mint én. Nincs •gyönyörűbb a diákszereiem- nél! Csak az egykorúak tud­ják igazán megérteni egy­mást. És egy nő számára nem lehet szebb élethivatás annál, mint egy atlétikai vi­lágbajnok hitvesének lenni! (Csaba, kitűnően fut, és ge­relyhajításban harmadik lett az iskolabajnokságon). Hétfőn beiratkozom külön, tornára, és előfizetek a sport­újságokra. (Szeptember 23, vasárnap) Tegnap összejövetel volt abban a pénzügyi hivatal­ban, ahol anyuci dolgozik. Egy életre szóló tapasztalat­tal lettem gazdagabb ezen az estén. Megértettem, hogy az igazi öröm és igazi boldogság nem a lármás, hangos szóra­kozásokban található meg. Mennyivel szebb ennél ke­délyes asztaltársaságban • ül­dögélni, vidám élcelődés és csendes nótázgatás közben, olyan érdekes, izgalmas fo­galmakkal ismerkedni, mint például: adóalap, illetékmen. tessék, számlalikvidálás. Persze csak akkor, ha ott ül az oldalunkon az eszményi férfi: egy alacsony, barna, érett korú pénzügyi szakem­ber. Ágyő, naplóm, sietek, elcsentem néhány közgazda- sági szakkönyvet anyucitól, azt akarom olvasgatni! Egyébként Ferenc a leg­szebb férfinév a világon! (Szeptember 30, vasárnap) Illetve: Tibor! Csakis Ti­bor! Tegnap este ismerked­tem meg az igazival apuék- nál, a vegyigyár bálján. Min­dig ilyenről álmodoztam: 22 éves, koromfekete, középma­gas vegyésztechnikus. Ez nagyszerű! A jövő a vegy­iparé! Természetesen, én is vegyész leszek, és együtt fo­gunk kísérletezni Tiborral a hőlégálló kencelakk előállí­tásán! Csak tudnám, mi az, hogy hőlégálló? Azonnal fel is hívom a különleges tudako­zót. (Október 6, vasárnap) Pályát választottam, vég­leg és visszavonhatatlanul: pedagógus leszek. Az a pá­lya, amelyen olyan kiváló­ságok működnek, mint Já- vorlaky Ádám, az új osztály- főnökünk, minden hivatás­nál különb lehet! Valóságos férfiideál: magas termet, kis­sé hajlott hát, őszülő halán­ték. És hogy muzsikál az a gyönyörű neve! Tegnap este, az iskolabálon ismertem meg közelebbről. Táncolt ve­lem egy tangót, s közben az iskolai önkormányzatról be­szélgettünk... Holnap kikölcsönzöm a könyvtárból az egész peda­gógiai szakirodalmat! (Október 23.) Tegnap igazi húshagyó, kedd volt nálunk. Még a húst is otthagytam a vacso­ránál. Apu annyira muri­zott velem az ellenőrzőm mi­att. Az a vén, undok Jávor- laky képes volt beleírni: „Leányuk tanulmányi elő­menetele minden tárgyhó: fokozatosan romlik.” így hát nagyon kel! ta­nulnom, napiócskám. Eg; nőnek, aki örökre kiábrán­dult a férfiakból, sokat kel' tudnia ahhoz, hogy egyedül a férfiak támasza nélkü megálljon az élet viharában' És tanulnom kell azért " i; hogy apunak a kedvébe:: járjak, különben nem enge:' el jövő szombaton Gerer dayékhoz, házibulira. Pedig, úgy tudom, Csaba is oi. lesz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom