Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-30 / 204. szám

H: eMal iSte«?-mGVAwmgzA& 1972. augusztus 59. ARANY TÖRZSGÁRDA- JELVÉNYEK kiadására ke­rült sor — immár másodszor — a MEZŐGÉP-nél. Az arany fokozatot ezúttal hú­szán kapták meg, amelyhez a vállalati kollektív szerződés ezer forint pénzjutalmat és két nap jutalomszabadságot is biztosit. LENGYEL DELEGÁCIÓ A MŰSZAKI HÓNAPON. A megyei műszaki hónapon Nyíregyháza lengyel testvér- városa, Rzeszów is képvisel­teti magát. A Magyar Elektro­technikai Egyesület meghívá­sára a tagegyesület négytagú küldöttsége szeptember 3-án érkezik Nyíregyházára több napos látogatásra. TSZ HONVÉDELMI VER­SENY. A tanács mátészalkai járási hivatal élelmiszer-gaz­dasági és kereskedelmi osz­tálya augusztus 31-én, 8 órai kezdettel rendezi meg a ter­melőszövetkezetek járási hon­védelmi versenyét. A verse­nyen mintegy 25 csapat vesz részt, színhelye a mátészal- ka—ópályi út melletti lőtér. Újabb gépkocsinyertesek A gépkocsi-nyeremény be­tétkönyvek legutóbbi sorso­lásának 18 nyertese . közül újabb három jelentkezett az OTP-nél. Ezzel együtt össze­sen már kilencen értesültek szerencséjükről. Az újabb jelentkezők: Kovács Imre, Nyíregyháza, Árpád u. 18., nyereménye Renault 16. Rádi János Nyírbátor, Mártírok u. 100., nyereménye Zasztava. Schmidt Lajos Nyíregyháza, Stadion u. 46. II/8., nyeremé­nye Trabant Limousine. To­vábbi 9 szerencsés nyerő ne­ve még mindig ismeretlen. LOTTÓNYERTESEK. A lottó 34. heti játékán a me­gyében kettén értek el né­gyes találatot. A nyertes szel­vények száma: 0763411 és 0820035. A két szelvényt a megye valamelyik postahiva­talában vásárolták, nyeremé­nyük egyenként 53 990 forint. ÜJ ÁRAMELOSZTÓ KIS­VÁRDÁN. Kedden új, nagy teljesítményű transzformá­torállomás műszaki átadásá­ra került sor Kisvárdán. A 120 000/20 000 voltos áramel­osztó látja majd el villamos energiával a Barátság II. kő- olajvezeték nyomásfokozó szivattyúállomását, valamint biztonságosabbá teszi az érin­tett terület ellátását is. KÖNYVŰJDONSAGOK. Dávid K.: A feneketlen láda kincsei (Móra) — Az én álla­taim . (Közgazdasági—Miner­va) — H. Haraszti É.: Szerző­désszegők. Az angol—német flottaegyezmény. 1935. június. (Akadémiai) — Holló D.— Kun M.—Vásárhelyi 1.: Ama- törfilmes zsebkönyv (Műsza­ki) — Kádár G.: Rádió és te­levízió vevőkészülékek 1967— 1969. 11. kiadás (Műszaki). A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: 16-70, 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 344, megyén kívül: 73 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V. kerület, József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jel­zőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 30 forint. Indexszám: 35 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. nyírségi nyomda Dózsa György u. 5. Felelős vezető: Holéczi István A NAP HÍREI Kisfiam, a várat majd a jövő nyáron befejezed. oi/osf] A kis felnőtt — Balogh, maga elfelejtette, hogy vége a nyárnak! Ferter János, Kölese ALMA TUZSÉRRÓL. Augusztus , 25-én kezdték meg Tuzséron a fehér al­ma átvételét, illetve expor­tálását, s ma már a napi negyven vagont is mégha-'* ladja a forgalom. Az állami gazdaságok mellett már a termelőszövetkezetek is meg­kezdték az alma szállítását. Halálos balesetek Kecskeméten nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel vezette motorkerékpárját Banzsel János, áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és összeüt­között a vele szemben szabályo­san közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében a motor- kerékpár vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállí­tás után meghalt. — A lovak kö­zé esett a szalmával megrakott szekér tetejéről Dosztály József 59 éves hajtó Pest megyében, Tóalmás belterületén. A kerekek keresztülmentek rajta, s olyan súlyosan megsérült, hogy or­voshoz szállítás közben meghalt. — Vas megyében, Körmend köz­ség belterületén Kerecsényi Sán­dor 38 éves segédmunkás, helyi lakos kerékpárral egy tehergép­kocsi alá esett és a helyszínen meghalt. — A VI. kerület, Bajcsy - Zsilinszky út, Nagymező utca és Rudas László utca torkolat' lévő átkelőhelyen Ászai István 42 éves gépkocsivezető személy­autójával elgázolta Hőnyi Sándorné 48 éves budapesti el­lenőrt. aki a mentőautóban meg­halt. Ászai Istvánt a rendőrség őrizeibe vette, megindította ellene az eljárást. — Kovács Miklós 30 éves budapesti főelőadó személy­autójával a megengedettnél gyorsabban haltott és a XVIII kerület, Vörösfény • utca éF Alacskai út kereszteződésénél át tért a menetirány szerinti bal ol­dalra, az útszegélynek, majd egy felsővezetéket tartó vasoszlopnak ütközött. Súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. ISMÉT NEMZETKÖZI MADÁRSZÁLLÓ a biharug- rai „vadvízország”: az észak­ról délre vonuló madarak nagy csoportjai pihennek hosszabb-rövidebb ideig a táplálékban gazdag, ideális környezetben. Jelenleg feke­tególyák és halászsasok „ven­dégeskednek” Biharugrán. Az ornitológusok megfigyelései szerint „menetrend szerinti” pontossággal érkeznek az át­vonuló madarak. A Biharug- ra környékén költött gólyák, nyáriludak, kis kócsagok és más vándormadarak viselke­dését nem befolyásolta a né­hány napos hideg időjárás. A madarak viselkedéséből a megfigyelők arra következ­tetnek: tartósan visszatér a napfélyes idő. • VOLÁN UTASSTATISZ- TIKA. Az első fél évben 130 menetrend szerint közlekedő és 16 szerződéses autóbuszt üzemeltetett Szabolcs-Szatmár megyében a Volán 5-ös szá­mú Vállalat. Az elszállított utasok száma 13 millió 690 ezer volt. EGYMILLIÓ PÁR CIPŐT GYÁRT a tervidőszak végén, 1975-ben a Nyírbátorba lete­lepült Auróra Cipőipari Vál­lalat, több mint kétszeresét a jelenleginek. BALKÁNYBÓL — OLAS2Í ORSZÁGBA. Újabb szarvas marha-szállítmányt indítot­tak útba hétfőn Olaszország­ba a Balkányi Állami Gaz­daságból. A szállítmány 40 darabból áll. ÜNNEPSÉG A KISEGlTC ISKOLÁBAN. Augusztus 29- én délelőtt Iskolaátadó ün­nepséget tartottak a vásáros- naményi kisegítő iskolában A helyi fafeldolgozó üzem szocialista brigádjai az Egy üzem, egy iskola mozgalom keretein belül vállalták a rendkívül elhanyagolt álla­potban lévő iskola rendbe ho­zását. Pár nappal a tanév megkezdése előtt befejezték a munkálatokat. A 43 gyer­mek szinte új épületben, egészséges körülmények kö­zött tanulhat az új iskolában. TÁRGYNYEREMÉNYEK. A lottó 34. játékheti szelvé­nyeire megyénk lottózóinak 22 darab nyeremény tárgy át juttatott a sorsolás. Ezek között külföldi társasutazás, üdülés, valamint számos kul­túr- és háztartási cikk szere­pel. A nyeremények értéke megközelíti a 100 ezer forin­tot. NEGYVENEGY székesfe­hérvári üzem, vállalat vonul­tatta fel legkorszerűbb ter­mékeit a felszabadulás utáni első székesfehérvári ipari ki­állításon. A József Attila Gimnáziumban rendezett ter­mékbemutató hétfőn zárult. Hét nap alatt több mint tíz­ezren tekintették meg a ki­állítást. Nagy sikert aratott a nyolcvan éve alapított MÁV Székesfehérvári Járműjaví­tó Üzem történeti bemutatója, a Könnyűfémmű eloxált fél­kész termékei és a Videoton gyár új készülékei. ACÉLPERECEK A FÖLD­ALATTIHOZ. A budapesti földalatti építéséhez rendel­tek meg jelentős mennyiségű acéltübbinget a Közúti Gép­ellátó Vállalat nyíregyházi te­lepétől. A 4400 darab földalat­ti acélperecet a kért határidő­re szállították. ÜJ CIPŐGYÁR NYÍREGY­HÁZÁN. Uj, korszerű üzem­ház építését kezdte meg ez évben Nyíregyházán, a Csályi Ferehc utcában a Nyíregyhá­zi Cipész Szövetkezet. Az új létesítmény átadására ez év októberében kerül sor. JUBILÁLÓ TÜZOLTÓ- TESTÜLET. Augusztus 08-án ünnepelte fennállásának 90 éves jubileumát a fehérgyar­mati nagyközségi önkéntes tüzoltótestület. Ez alkalom­mal többen jutalomban ré­szesültek. A megyei tűzoltó­parancsnokság dicsérő okle­veleit és a pénzjutalmakat Antal Gyula tűzoltó őrnagy, parancsnokhelyettes nyúj- tötta át. TŰZ NAPKORON. Augusztus 39-én, a reggeli órákban napkori tűzböz riasztották a nyíregyházi állami tűzoltóságot. A tűz Kere­kes István .portáján, a Kiniz**. u. 9. szám alatt keletkezett. A tűz következtében leégett a lakóház puha fedésű tetőszerkezete. A mintegy ezer forint kárt okozó tüzet — mint megállapították — a hibás kéményhasználat okozta. • Sziráky Judit nemrégiben megjelent válogatott novel­láiból mutatott be kettőt va­sárnap késő délután „Nyitott könyv” sorozatában a televí­zió. Igen szerencsés időpont­ban, bensőséges kontrasztként szinte még hatásosabban jut­tatva kifejezésre az írónő is­mert erényeit: a finom lírai- ságot, a választékos, szűk­szavúságában pontosan kife­jező stílust. Sziráky Judit műgondját — mint Réz Pál bemutatásából megtudtuk — életművéből való válogatásá­nak önmaga szabta, szigorú mércéje is jelzi. „A kutya” c. novella be­mutatását tartjuk sikerül­tebbnek, annak ellenére, hogy Piros Ildikó minden drama­turgiai beavatkozás nélkül mondta el. Hibátlan értelme­zésben, mély átéléssel és tiszta szövegmondással adta elő, bizonyságául annak, hogy az ilyen világos cselekmény­vezetésű, líraian érzelmes töltésű, kevés szálból szőtt elbeszélés önmagában is, PROGRAM 1972. augusztus 30, szerda ROZSA NAPJA A Nap kél: 4 óra 59 perckor, nyugszik: 18 óra 29 perckor. A Hold kél: 20 óra 53 perckor, nyugszik: 12 óra 15 perckor. Harmincöt évvel ezelőtt, 1937. augusztus 30-án halt meg — 31 éves korában — Dasdordzsin Na- cagdordzs mongol költő, drámaíró és novellista, a mai mongol iro­dalom' egyik megalapítója. Szegény kisnemes gyermekeként született; 1921-ben a forradalmi hadügyminisztériumban dolgo­zott; 1923-tól a katonatanácsok titkára volt, a forradalmi ifjúsá­gi mozgalom és a Népi Forra­dalmi Párt tevékeny harcosa. 1925-ben a leningrádi katonai aka­démián tanult, 1926-tól 1929-ig pe­dig Berlinben, majd Lipcsében. Hazatérése után a Tudományos Bizottságnak (a Mongol Tudo­mányos Akadémia elődjének) munkatársa lett, s részt vett a mongol írószövetség magjának, az ulánbátori írócsoportnak a megalakításában. Írói munkásságát versekkel s másokkal közösen írt zenés szín­darabokkal kezdte; egy ilyen, azóta elveszett darabjának, a ré­gi indtémájú Usándarnak egyik dalbetétét —• Kéken virít címmel — a húszas évek óta népdalként éneklik hazájában. Művészetében szerencsésen ötvöződnek a régi mongol irodalom tibeti., indiai, kínai hatásokkal fűszerezett ha­gyományai az eleven népköltészet és az Európából főleg orosz^ köz­vetítéssel kapott új témák, köl­tői eszközök és eszmék. Hűvös idő f Várható időjárás ma estig: fel­hős, időnként erősen felhős idő, szórványos esőkkel, egy-két he­lyen zivatarral. Mérsékelt, nap­közben kissé élénkebb északke­leti, keleti szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet az erősen felhős részeken.20 fok kö­rül, máshol 25 fok közelében, Kossuth rádió 8.18: Régi hangszerek világa. VI. rész. (Ism.) — 8.36: Payer And­rás és S. Nagy István táncdalai­ból. — 9,00: Móricz Zsigmond mü­vei. Rózsa Sándor. V. rész. (Ism.) — 9.34: Kedvelt régi melódiák. — 10.05: A látogatás. Elbeszélés. — 10,22: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó, család. (Ism.) — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13,50: Válaszolunk hall­gatóinknak! — 14,05: Kóruspó­dium. — 14.30: Barokk operamu­zsika. — 15,10: Az öt karika je­gyében. — 15,15: Klasszikusok magnószalagon: A három testőr. VIII. rész. (Ism.) — 16,05: Lecocq: Angot asszony lánya — Zárójele­net. — 16,17: Haydn: D-dúr szim­fónia'. — 16,47: Hát, te ki vagy? Elbeszélés. — 17.05: Az öt karika jegyében. — 17,25: Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. nyárt olimpiai játékokról. — 0.10: Rész­lelek Abrahám Pál operettjeiből. Petőfi rádió 8.05: Mozart és Schubert művei­ből. — 9,03: Mi van a varázsdo­bozban? — 9.33: Erkel: Bánk bán. — Bánk és Tiborc kettőse a LL, felvonásból. — 9,45: Édes anya­nyelvűnk. (Ism.) — 9,55: Orvosok a mikrofon előtt. (Ism.) — 10,00: Az öt karika .jegyében. Közvétités a XX. nyári olimpiai játékokról. — 17,23: Hangverseny a stúdió­ban. — 17,38: Kodály: Galántai táncok. — 17,55: Kis magyar nép­rajz. — 18,20: Üj könyvek. (Ism.) *y 18.23: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 13,45: Az isko­la technikája. — 19.00: Dittrich: Capriccio klarinétra és fúvószene­karra. — 19.09: A Vietnami De­mokratikus Köztársaság kultúrá­jának hete. (Ism.) — 20.00: A Bécsi Fiiharmonikus zenekar hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. — Kb. 22,00: Nóták. — 22,20: Kodály: Gordonka—zongora szonáta. — 22,40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai, — 23.15 Az öt karika jegyében. — 23,20 Lortzing operáiból. Nyíregyházi rádió 18,09—19,00: Észak-Tiszánti: krónikája. — Kentner Lajos zon gorázik. — Nők műsora. — Szab Miklós énekel. Televízió 9.30: ABC szerint. Belga zené film. — Kb. 10,00: Westerplatte Lengyel film (ism.) — 13,28: XX nyári olimpiai játékok (színes! öttusa. Úszás. — 16,15: Hírek. - 16.20: Tanévnyitó az Iskolateleví zióban. — 17,20: XX. nyári olim piai játékok (színes!) Úszás. - 19.00: Napilapok, hetilapok... - 19.15: Esti mese. — 19,30: Tv-hir adó. — 19,55: A négy páncélos é, a kutya. XI. rész: A metroálló más. — 20,55: XX. nyári olimpia játékok (színes!) Torna, női egyé ni szabadon választott 1 gyakorta tok. Sportlövészet. Vívás, férf tőr, egyéni döntő. Műugrás, férf döntő. Torna, férfi egyéni szaba dón választott gyakorlatok. Súly emelés 67,5 kg-ig. Kézilabda: Ma gyarország—Egyesült Államok, öt­tusa, úszás. — 23,30: Tv-híradó ­2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 19.00: XX. nyári olimpiai játé­kok (színes!) Torna, női egyén szabadon választott gyakorlatok Sportlövészet. Labdarúgás. Vívás férfi tőr egyéni döntő. — 20.55 Tv-híradó — 1. kiadás (ism.) — 21.20: Klasszikusok tévéfilmen: Az élet szeretete. Jack London elbeszélésének tévéfilmváltozata. — 22,10: J. S. Bach: Márk passió. Rratislavai tv 9,30: Nyári olimpiai játékok — München. — 16,35: Hírek. — Ifi.40: Nyári olimpiai játékok — Mün­chen. — I9;oo: Tv-híradó. —20.00: S. Capelli: .Kétszer egy tv-játék. — 21,20: Tv-híradó. — 21,50: Orosz lyelvű tanulók figyelmébe. — 22,00: A kék pohár. Szovjet film. — 23,00: Nyári olimpiai játékok — München. Román tv H.00: Olimpiai játékok előző na­il összefoglalója. — 12,30: Mün­cheni olimpia: kosárlabda és kézl­abda. — 16.30: Tudományos pa- íoráma. — 18,10: A legkisebbek­nek. — 18.20: Müncheni olimpia: Iszás döntő. — 19.30: Teleobjek- ív. — 19.50: Egy férfi, egy nö. Francia film. — 21,50: Müncheni olimpiai játékok: torna és súly- smelés. ,, Monntűsot KMJDY WOZU MACKENN A ARANYA Amerikai film E, k.t fél 4. 6 és fél I órakor. (Feleméit helyárral t) KERTMOZ1: A REND GYILKOSAI Francia film E. k. este 8 őrikor. 8 EKE MOZI: A NAGY ZSÁKMÁNY Francia film. Felemelt helyárral. E. k,: 4. 6 és 8 ór?. GORKIJ MOZI: KÜLÖNÖS HAZA5SAG Magyar film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. adaptálás nélkül megállhatja helyét a képernyőn — ha igazán jó a tolmácsolás. A novella egyébként egy ura­dalmi kocsis gyereke kutyá­jának kiirtása példáján a le­tűnt kor urak és szegények közötti mérhetetlen szakadé­két érzékeltette. Az előbbiek szeretetnélküliségét, cinikus közönyét a kocsisgyerek ér­zelemgazdagságával szem­ben. Olyannyira elválasztó ez a szakadék, hogy ez a gye­rek a megőrült úrnő hiszté­rikus kacajáról el sem tudta hinni, hogy nem az ő kutyá­ja siratása-e? A másik elbeszélés, az „Utasok” a felszabadulás után néhány évvel játszódik, de valahogyan nem tudta ér­zékeltetni e kor légkörét, in­kább a múlthoz kötődik las­súbb tempójával, szereplői­nek beszédével és hibásan időtlenné stilizált helyszínei­vel. (A helyszínek berende­zései ráadásul olcsóan ku- lisszaszerűek voltak). Igaz, hogy maga, az elbeszélés a múltból átnövő két jellegze­tes figura — a volt gyarmat­áru nagykereskedő és a kasz- szirnő — kétféle beilleszke­dési módját példázta, t. i. a valóban új életet akaróét (a kasszírnő) és az újhoz csak kényszerből alkalmazkodóét, aki igazi énjét nem tudja el­rejteni (a nagykereskedő), de éppen a kort nem éreztük, melyben kettejük konfliktusa létrejöhetett: Maga a törté­net, a becsületesség akarása és a becstelenség továbbélé­se, a megrögződött előítéle­tek és az azoktól való sza­badulás vágyának drámája itt is logikus, lélektanilag jól felépített volt. A szereplők közül Inke László és Bánsági Ildikó pompás karakterala­kítást nyújtott. Szacsvay László segédmémöke kissé puhán érzelmesnek hatott. Merkovszky Pál TSZ-MOZIBÉRLETEK. A tavalyinak kétszeresét, közel ezer tsz-mozibérletet vásárol­tak az idén a megyében. Az akció újbóli fellendülése kö­vetkeztében év végére a bér­letek száma jóval felül lesz az ezren. A TÉVÉBEN LÁTTUK: Hajnali madár Kezdődik a tanév

Next

/
Oldalképek
Tartalom