Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-19 / 168. szám
WW. «Aus T9 RW-FT MAGYÄR0R57Ä(9 T őMal Olimpiai sportturmix Az első olimpiai ebéd München, az 1972-es olimpiai játékok színhelye, nemrég főpróbát tartott, hogy milyen lesz a közlekedés a versenyek során. Ez történt a próba után. A müncheni városházára ugyanis megérkezett egy levél, amelyet egy bizonyos Jürgen Heissler nevű mérnök küldött. A pár soros levél mellett volt egy számla 27 márka 5 pfennigről. A részletezés szerint ebből 7 márka 5 pfennig 3 üveg sör, egy adag hideg sült és egy zsemlye ára, 20 márka pedig kétórai „keresetkiesés” megtérítése. A levélből az is kiderül, hogy a mérnöknek, vasárnap ellenére is „üzleti tárgyalása” lett volna egy olyan házban, amelyhez nem tudott eljutni az utcák lezárása és a felállított rendőrkordon miatt. Egy darabig várt és olyan éhes volt, de mert türelme is elfogyott, dolgavé- gezetlenül hazatért. Véleménye szerint mind az ételre, mind a sörre költött pénzért] mind a kétórás hiábavaló várakozásért azok felelősek, akik elrendelték az utak lezárását — írja — így tisztelettel felkérem München város vezetőségét, hogy posta- fordultával utalják át csekkszámlámra a 27 márka 5 pfenniget”.. . Így született meg tehát Münchenben az első olimpiai ebéd... És a városháza urai csak abban bíznak, hogy a mérnök példája nem lesz ragadós. Mert ha például mindenki követelné azt a pénzt, amit a verseny alatt a nagy kerülővel közlekedő taxival kellett feleslegesen kifizetnie, vagy a jövőben a müncheni polgárok hasonló esetben „olimpiai sörözést” rendeznének a városi kassza terhére, akkor az olimpiai kiadások lényegesen megnövekednének. .. »,Bliccelés“ — csak versenyzőknek, kísérőknek A bajor főváros lakóira is vonatkozik a szállóige, amely szerint „amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek” — mármint az olimpiai játékok idején. Mert amig az olimpikonok és kísérőik ingyen utazhatnak az új földalattin, addig a müncheniek csak „blicceléssel” utazhatnának potyán. A mintegy 12 ezer sportoló és kísérő ugyanis villamoson, buszon és a városi gyorsvasúton is ingyen utazhat a müncheni közlekedési vállalat vendégeként. Az ötlet egyébként nem új, mert az eddigi olimpiai városokban sem kellett jegyet váltaniok a „Jupitereknek”. .. Különleges kérések A vendéglátó müncheniek lassan már semmin sem csodálkoznak! Most, hogy egymás után érkeznek a külföldi vendégek, hogy személyesen győződjenek meg arról, hogyan lesznek majd elszállásolva sportolóik az olimpiai faluban, nem egy meglepő kívánságot hallanak. Azt még megértik, valahogy, hogy az arabok Mekka felé nyíló szobákat kívánnak. hogy könnyen tudjanak tájékozódni az imádkozásnál. Még azt is természetesnek veszik, hogy a hollandok szobáiban piros tulipánok illatozzanak, de az óriás ágvakat már nem érti senki. Az egyik afrikai ország olimpiai bizottsága lepte meg azzal az olimpiai szálláscsinálókat, hogy szobáikba tíz darab, egyenként 2 méter 30 centiméter hosszú ágyat kívánnak. Most azián Münchenben azon törik a fejüket, hogy mióta nőnek ilyen óriások a „fekete földrészen?”... Mindenkinek kedvére Ha már az „óriásoknál”, vagyis a legerősebb sportolóknál, a birkózóknál, vagy a súlyemelőknél vagyunk, akkor egy jó hír is akad az ő számukra. Az olimpiai falu éttermei mindenre felkészültek és senki sem gondol arra, hogy csak annyi ebédet és vacsorát főzzenek, ahány sportoló van. Bár mindenkinek csak egy menüt tálalnak, bárki kérhet újabb adagokat. És ha jólesik, akár két sertéssültet, vagy bécsi szeletet is elfogyaszthatnak. A cigarettaellenes szövetség is jelentkezett Az olimpiai szervező bizottság vezetői most vakarhatják a fejüket. Nemrégen ugyanis kaptak egy levelet a német cigarettaellenes szövetségtől, amely követeli, hogy az olimpiai játékok területén, tehát a stadionokban, szállásokon, vendéglőkben, az utcán és így tovább, szóval mindenütt az olimpiai világban, tiltsák meg a cigaretta- és az alkoholreklámot. Az ötlet nem rossz és nagyon is érthető, noha nem valószínű, hogy az atléták a reklám láttára kisebbet ugorjának, vagy lassabban fussanak. Viszont a reklámból befolyó összeg nagyon jól jött volna az olimpiai kasszának, hiszen, — mint ismeretes — az építési költségek a tervezettnél szinte hónapról hónapra emelkedtek. A szélcsatorna sem oltotta el Az olimpiai szervezési bizottság nyugodtan alhat, Az öt karika — öt verseny tömegsportakció keretében, a megyei résztvevők mintegy négyezer érvényes sorsjegyet küldtek be a KISZ megyei bizottságára. Közöttük — közjegyző jelenlétében — 107 nyereményt sorsoltak ki. A főbb nyeremények boldog tulajdonosait már ismertettük lapunkban. A további, kisebb nyertesek listáját a napokban kaptuk meg a KISZ megyei bizottságától, melyet alábbiakban ismertetünk. Egy-egy kétszemélyes kempingsátrat nyertek: Ma- tyasovszki Béla (Nyíregyháza), Kirs László (Kisvárda), Halász Dezső (Tuzsér), Somogyi Zoltán (Nyíregyháza). Egy-egy kerékpárt nyertek: Papp Ilona (Fehérgyarmat), Csuka József (Porcsal- ma). Egyaránt 500 forintos sportfelszerelés vásárlására jogosító utalványt nyertek: Göncző János (Nyíregyháza), Volák Mihály (Nyíregyhaza), Jászonyi József (Mérk), Hegedűs Zoltán (Laskod), Lakatos Erzsébet (Nyíregyháza), K. Tóth István (Gyula háza), Nagy Katalin (Nagy- kálló), Hudák Sándor (Ti- szavasvári), Lakatos Kálmán (Kisvárda), Vass Jánosné (Tiszavasvári), Varga György (Kemecse), Barna Sándor (Nyíregyháza), Jutási Judit (Nyíregyháza, OTP), Tóth János III. (Tiszavasvári), Boros Valéria (Nyíregyháza), Gerhard Julianna (Nyíregyháza), Harmann Irén (Nyíregyháza), Stahovszki Maria (Nyíregyháza), Kónya Hajnalka (Mátészalka), Lövei Béla (Nyíregyháza). Egyaránt 300 forintos sportfelszerelés vásárlására jogosító utalványt nyertek: Reményi Miklós (Záhony) Póti Klára (Csenger), Vári György (Ököritőfülpös), Ga- rai Mária (Nyíregyháza 5-ös sz. Volán). Csernyik Sándor (Záhony), Varga Áron (gépesített rakodási főnökség). Tóth Endre (Nyírpazony), Vajda Pál (Nyíregyháza), mert még a hurrikán sem tudja kifújni az olimpiai tüzet. A mintafáklyát nemrégen a müncheni olimpia tűzoltósága tette próbára, hogy mennyire bírja az időjárást. Utó végre jöhet egy tornádó, egy felhőszakadás és az Alpokban, a magasabb helyeken még hóesés is, annak ellenére, hogy nyáron futnak majd a fáklyahordozók Görögország és München között. Az olimpiai lángot a fáklyákban különleges gáz tartja életben. A gázt tartályban őrzik, amely pontosan beillik a fáklya nyelébe. Minden tartályban 15 percre elég gáz lesz és összesen 6000 tartályt osztanak ki a váltófutás teljes hosszában úgy, hogy a fáklya még idejében tölthető legyen, mielőtt pislákolni kezd. És ha netán minden tartalék ellenére az mégis „kilehelné lelkét”, a kísérőautókban van elég gáztöltet a láng gyors felélesztésére. És ha minden kötél szakad, végszükség esetén ott lesz a hosszan égő vasúti lámpa, amelyben szintén az olimpiai láng lobog. A tűzoltóság a müncheni műszaki egyetem szélcsatornájában próbálta eloltani a fáklyát 136 kilométer sebességű viharral — eredménytelenül. A Ni- agara-fecskendő vízsugara sem bírt a lánggal, úgyhogy minden várható széllel, esővel és viharral dacol majd. Kovács Zsuzsanna (Nyíregyháza), Bállá István (Pátro- ha), Csabina Ibolya (Nyírlövő),-Deák György (Nyíregyháza, 5-ös sz. Volán), Nagy Ágnes (Nyíregyháza, Zrínyi Gimnázium), Márton István (Kölese), Koszta Béla (Tisza- kerecsend), Literáti Lászlóné (Nyíregyháza, 5-ös sz. Volán), Zsalutkó László (Kemecse), Artner István (Bal- kány), Perjesi István (Mátészalka), Takács Erzsébet (Nyírmada). Egyaránt 100 forintos vásárlási utalványt nyerlek: Varga Éva (Gégény), Póti Gizella (Nyíregyháza), Sim- kovics Valéria (Vásárosna- mény), Szegvári Csaba (Záhony), Dudics Júlia (Nyíregyháza). Drága János (Nyíregyháza), Fodor Eéla (Fehérgyarmat), Vajai László (Nyíregyháza). Varga Erzsébet (Kisvárda), Nagy Erika (Cégénydányád), Balázs Elek (Nyíregyháza), Molnár Katalin (Kisvárda), Titkos Irén (Petneháza), Pap László (Gyulaháza), Barcsay Sándor (Csenger), Trakper- ger György (Nyíregyháza), Városi Béla (Záhony), Takács Katalin (Pátroha). Vésztői János (Nyíregyháza OTP), Egri Erzsébet (Nyír- csaholy), Gajdos Katalin (Nyíregyháza), Ruszka László (Kisszekeres). Kádár Ilona (Gyulaháza), Révész János (Nyíregyháza), Molnár József (Porcsalma), Bartha Szabolcs (Nagydobos), Vasas Dezső (Ajak), Molnár József (Tuzsér), Borbély Mária (Tiszavasvári), Szalai Béla (Nyíregyháza), Karlosák Anikó (Kisvárda), Árvái Gyula (Anarcs), Czicás Sándor (Tiszavasvári), Bognár Zoltán (Mátészalka), Banga Ibolya (Kisvárda), Gombás Lajosné (Tiszavasvári), Rud- nák Ágnes (Nyíregyháza), j Kovács István (Ajak), Ko- J vács Jánon (Nyíregyháza), Kazamér Anikó (Csenger). A felsorolt nyertesek jutalmaikat július 24-től vehetik át a KISZ megyei bizottságán, Nyíregyházán. Somos István Az öt karika — öt ver§eny tömegsportakció további nyertesei Járási spartakiád-döntő Vásárosnaményban Vásárosnaményban vasárnap rendezték meg a falusi dolgozók nyári sparta- kiádjának járási döntőit, mintegy 200 falusi sportoló részvételével. A járási döntőkön az alábbi eredmények születtek. Atlétika, női számok, 100 m:i 1. Juhász Ibolya (Nyírmada) 16,6, 2. Pásztor Katalin (Nyírmada) 16,7, 3. Filep Anna (Tákos) 16,8 mp. 400 m: 1. Filep Klára (Tákos) 1:25,9, 2. Juhász Ilona (Nyírmada) 1:26,3, 3. Kaposi Mária (Vásárosnamény) 1:26,4 p. Súlylökés: 1. Kaposi Jolán (Vásárosnamény) 7,80, 2. Juhász Ilona (Nyírmada) 7,20, 3. Varjú Mária (Nyírmada) 6,70 m. Atlétika, férfiszámok, 100 m: 1. Jarovszki Béla (Tisza - kerecseny) 12,3, 2. Tóth József (Olcsva) 12,8, 3. Koncz Sándor (Vásárosnamény) 13,0 mp. 400 m: 1. Janovszki Béla (Tiszakerecseny) 1:02,1, 2. Kozák András (Barabás) 1:06,8, 3. Újvári Sándor (Gu- lács) 1:07,5 p. 800 m: 1. Csatári Zoltán (Tiszakerecseny) 2:35,9, 2. Tóth Jenő (Olcsva) 2:39,6, 3. Dóka István (Nyírmada) 2:45,1 p. Spartakiádváltó: 1. Nyírmada 4:35,6, 2. Csaroda 4:45,2, 3. Olcsva 4:46,6 p. Súlylökés: 1. Szűcs Jenő (Olcsva) 12,35, 2. Szabó Lajos (Vásárosnamény) 10,80, 3. Schmidt Sándor (Vásárosnamény) 10,25 m. Gránátdobás: 1. Bartha Gyula (Olcsva) 65, 2. Bori Szilárd (Ilk) 60, 3. Szabó Lajos (Vásárosnamény) 59 m. Magasugrás: 1. Tamási György (Vásárosnamény) 160, 2. Kiss András (Vásárosnamény) 157, 3. Koncz István (Vásárosnamény) 155 cm. Távolugrás: 1. Kozma András (Nyírmada) 520, 2. Tóth József (Olcsva) 518, 3. Folytovics József (Nyírmada) 510 cm. Teke, egyéni: 1. Szegedi László (Vásárosnamény; 37, 2. Szegedi Béla (Vásárosnamény) 35, 3. Pécsi Pál (Tiszakerecseny) és Szilva András (Csaroda) 28—28 fával. Csapatban: 1. Vásárosnamény I. 100, 2. Vásárosnamény II. 91, 3. Tákos I. 78. 4. Tiszakerecseny I. 76 fával. Kézilabda, női csapatok versenye: 1. Vásárosnamény. 2. Nyírmada, 3. Kisvarsány. Férficsapatok versenye: 1. Vásárosnamény, 2. Tákos, 3. Nyírmada. Lakatos Sándor Négytusa házibajnokság Nagykállóban Nagykállóban a nyári sportnapközi táborban az első csoportban résztvevők négytusa házibajnokságot rendeztek atlétika sportágban. Igen sok jó eredmény született, a résztvevő leányok bizonyították jó felkészültségüket, tehetségüket. összetett eredmény: 1. Márton Ilona 204 pont, 2. Mezei Tünde 200 pont, 3. Toka Katalin 199 pont. Az egyéni versenyszámok- ban főleg magas- és távolugrásban születtek jó eredmények. Távolugrás: 1. Márton Ilona 410 cm, 2. Bernáth Júlia 398 cm, 3. Toka Katalin 385 cm. Magasugrás: Márton Ilona 131 cm. 60 m síkfutás: Csekk Katalin 9,5 mp, Márton Ilona 9,5 mp, Mezei Tünde 9,6 mp, Toka Katalin 9,6 mp. Tóth Attila A negyedik játszma Az eddigiekhez hasonlóan azonban most is izgalmasak voltak a 4. játszmát megelőző percek, és mindenki azt találgatta, vajon sor kerül-e az újabb találkozóra. Pontosan 18 órakor Schmid főbíró megindította az órát, de — mint a hír- ügynökségek jelentették — Fischer és Szpasszkij távollétében. Négy perccel később az amerikai belépett a színpadra és világossal megtette első lépését: királygyalog megnyitást alkalmazott (e4). Röviddel ezután a szovjet világbajnok is megjelent és sötéttel szicíliai védelemmel válaszolt (c5). Lapzártakor a 18. lépésnél tartott a játszma. Labdarúgó-bajnokságok 1. T.-pálca 30 22 2 6 102-47 46 2. Vasas II. 30 20 4 6 86-30 44 3. Záhony II. 30 17 5 8 79-43 39 4. Gyulaháza 30 16 7 7 75-41 39 5. Pátroha 30 15 6 9 56-49 36 6. Tuzsér II. 30 14 3 13 52-46 31 7 F.-litke 30 12 6 12 72-68 30 8. T.-bezdéd 30 11 6 13 41-46 28 9. Mezőladány 30 10 6 14 54-64 26 10. Anarcs 30 9 7 14 57-61 25 11. Kékese 30 10 5 15 53-70 25 12. KSZSE 30 11 3 16 49-79 25 13. Pap 30 10 3 17 53-59 23 14. T.-kanyár 30 10 3 17 47-75 23 15. Dögé 30 8 5 17 46-93 19 16. Petneháza 30 6 7 17 30-81 19 Kisvárdai járás, I. osztály: Lejátszották a mezőny egyetlen elmaradt találkozóját, a Fényeslitke—Tiszakanyár mérkőzést, mely 1:1 arányú döntetlennel végződött. E találkozó után teljes az 1971 —72. évi bajnokság sorrendje. A Tornyospálcai Tsz feljutott a megyei II. osztályba, a Petneházi Tsz pedig kiesett. Dudás Bertalan Nyíregyházi járási játékvezetői kupa: Apagy—Oros 2:1 (0:1). Oros, 300 néző, vezette: Márton M. Apagy: Fintor I. — Nagy II., Nagy P., Terbócs, Barkó, Fintor 11., Poór, Németh, Nagy III., Szabó, Oxi. Oros: Rembecz- ki — Magay, Bollai, Bartus, Novotny, Vida, Hajdú, Farkas, Jászai, Mázsári, Nagy. Gólszerző: Szabó, Rembeczky (öngól), illetve: Hajdú. A játék alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Tiszatelek—Tiszabercel 2:0 (1:0). Tiszatelek, 400 néző, vezette: Fehér. Tiszatelek: Berecz — Csombók, Pál, Tompa I., Ádám I., Imre, Tompa II., Fabók I., Fabók II., Ádám II., Köves. Tiszabercel: Borbély — Varga, Pósz, Bíró, Czene, Falatovics, Kozma, Varga, Újhelyi, Hajnal 1.. Hajnal II. Gólszerző: Fabók II., Imre. Nagy meglepetés a kupa múlt évi védőjének veresége. Gáva—Tiszadada 1:1 (0:0). Gáva, 200 néző, vezette: Gaszper. Gáva: Balogh — Koleszár, Zöldi, Sonkolya, Márton, Szikszai, Havas, Iván, Csivar, Csöves, Boda. Tiszadada: Lohárt — Vajkó, Bölkényi, Polonkaj, Kovács, Ferencz, Urbán, Kovács II., Szentesi, Pucsok. Gólszerző: Kovács II., illetve : Szikszai. Kiegyenlített erők küzdelmét hozta a mérkőzés. Ramocsaháza—Kék 1:0 (0:0). Ramocsaháza, 300 néző, vezette: Néma. Ramocsaháza: Sipos — Tóth I., Tóth II., Tóth III., Kovács, Molnár, Lencsés, Sinka, Szilágyi, Prekup, Szenes. Kék: Sinka — Farkas I., Farkas II., Molnár, Farkas III., Farkas IV., Hegedűs, Hajnal, Szabó, Béri, Úri. Gólszerző: Szenes. Jobb volt a hazai csapat. Nyíribrony—Székely 5:2 (4:0). Biztosan nyert a hazai csapat. Kálmánháza—Tisza- dob elmaradt, mert a vendégek nem jelentek meg, Kálmánháza jutott tovább. Egressy Pál Teftótanácsadó 30. játékhét NYÁRI TOTÖ KUPA, NB I. B-CSOPORT 1. Kecskemét (8)—Várpalota (ll). Lényegesen nagyobb játékerőt képvisel a hazai csapat. Tipp: l. 2. FÖSPED Szállítók (18)— Dorog (13). A dorogiak rendkívül gyengén szerepelnek a Totó kupa- mérkőzéseken. Ezúttal sem lehetnek vérmes reményeik a Szállítók ellen. Tipp: l. PEST VIDÉKI CSOPORT 3. ni. kér. TTVE (NB HI., 1) — KI3TEXT (NB II., 4). A hazai pátya előnye döntő lehet. Tipp: 1. 4. Almásfüzitő (NB n.. 16)—Budafok (NB II., 2). Lényeg en jobb a vendégcsapat, s nagy i é- lyese a mérkőzésnek. Tipp: z. DÉLKELETI CSOPORT 5. MGM Debrecen (NB II., 13)-» debreceni EAC (NB II., 6). A debreceni rangadón mindhárom esély lehetséges. Tipp: x. 1, 2. 6. Gyula (NB II., 5)—Békéscsabai VTSK (NB III., 1). Még egy esetleges döntetlen is nagy meglepetés lenne. Tipp: 1. DÉLNYUGATI CSOPORT 7. Kaposvári Táncsics (NB ÍI., 8)—Körmend (NB III., 1). Biztos hazai győzelem várható. Tipp: U —RT zalaegerszegi Dózsa <NB II., 13)—Kaposvári Rákóczi (NB ni., i). Eddig á Totó. Kupában kitünően szerepelnek a vendégek, s ezúttal is esélyesként lépnek pályára. Tipp: x, 2. NYUGATI CSOPORT 9. Ajka (NB II., 14)—Győr! Elektromos (NB III., 1). A hazai környezet előnye az Ajka mellett szól. Tipp: l. 10. Győri Dózsa (NB II., 3)—Pápa (NB II., 6). A közel azonos képességű csapatok találkozóján döntetlen eredmény várható. Tipp: x. VASUTAS TOTÓ KUPA, A-CSOPORT 11. BVSC (NB II., 3)—MÁV D\C (NB I. B 4.). Az egy osztálykülönbség a győriek esélyeit növeli. Tipp: 2, x. B-CSOPORT 12. Szegedi VSE (NB II. — Pécsi VSK (NB II., 9). A Q diek eddig még mindig le- k hazai pályán a Pécsi VSK csapatát. Tipp: 1. 13. Ceglédi VSE (NB II., 11)— Székesfehérvári MÁV (NB II., 11). Döntetlen eredmény valószínű. Tipp: x. PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Szegedi Dózsa (NB n., 7) — Vác (NB II., 10). Mindkét együttes egyenlő eséllyel lép pályára. Tipp: 1, x, 2. 15. Kossuth KFSE (NB II., 8)— Kiskunfélegyháza (NB III., «>> Még egy döntetlen is meglep 2tcS lenne. Tipp: 1. 16. Miskolci VSC (NB II., 1) — Szolnoki MÁV (NB II., 11). Ezen a találkozón sem lehet esélyei a vendégcsapatnak. Tipp: 1. Labdarúgó-átigazolási kérelmek Az MTS Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsához az alábbi kedvezményes labdarúgóátigazolási kérelmek futattak be az elmúlt napokban. A játékosok neve után volt egyesületét, majd kötőjellel leendő, új egyesületét tüntettük fel. Belinszki Attila, Kisvárdai Vasas—Borsodi Bányász. Gólyán István, Kisvárdai Vasas—Borsodi Bányász. Csisztu Sándor, Gávai Tsz— Nyíregyházi Spartacus. Farkas Miklós, Eperjeskei Tsz— Fehérgyarmati MEDOSZ. Jánvári József, Baktalóránt- házi MEDOSZ—Rakamazi Spartacus. Karácsony Sándor, Gyügyei Tsz—Szabó SE. Kolonics László, Nyírkarászi Tsz—Petneházi Tsz. Kondor Lajos, Tuzséri MEDOSZ— Asztalos SE. Kovács Ferenc, Nagyecsedi Tsz—Vecsési VIZ- ÉP. László István, Tuzséri MEDOSZ—Anarcsi Tsz. Molnár János, Kisvárdai Vasas —Asztalos SE. Oláh Zoltán, Papi Tsz—Kisvárdai Vasas. Papp András, Nábrádi Tsz—■ Asztalos SE. Raska István, Nyíregyházi Építők—Nyíregyházi Dózsa. Tanta Gusztáv, Sonkádi Tsz—Kölesei Tsz. Tótik Ferenc, Kisvárdai Vasas—Asztalos SE. Nagy Miklós, Timári Tsz—Tisza- berceli Tsz. Révész József, Vencsellői Tsz—Tiszaberceli Tsz. Nagy István, Nyíregyházi Petőfi—Nyírpazonyi Tsz. Szabó István, Nyíregyházi Petőfi—Nyírpazonyi Tsz. Kővári György, Nyíregyházi Spartacus—Szamuely SE.