Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-28 / 176. szám

W2. Jfftíus 28, kelet-mägyarörszA« 1 oldal Felvételünket az elmúlt vasárnap, a tokaji Tisza-hídnál készítettük, ahol Borsod megyei vízi szakosztályok rendez, tek nagy sikerű evezősversenyt. Képünk a páros kajakozok mezőnyét örökítette meg. Mj tagadás, némi irigységgel szemléltük a színvonalas versenyt. S önkéntelenül is arra gondoltunk: megyénk sem szűkölködik természetes vizekben. S mégis évek óta csak terveket lehet hallani vízi szakosztályok életre hívásáról... (Hammel József felv.) Kádár János látogatása az olimpiára készülő sportolóknál Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön délelőtt lá­togatást tett a Népstadion­ban és megtekintette a XX. nyári olimpiai játékokra ké, szülő sportolók edzését. A látogatáson részt vett Jakab Sándor, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály- vezetője és dr. Beckl Sán­dor, az OTS Országos Ta­nácsának elnöke. Az olim­piai új atlétikai csarnok be­járatánál dr. Csanádi Ár­pád, az MTS Országos Ta­nácsának elnökhelyettese, valamint Népielh Imre a Népstadion és intézményei igazgatója fogadta a vendé­geket. A , következő állomás a ta­tai edzőtábor volt, ahová Kádár János a déli órákban érkezett meg. Péder János, az MTS osztályvezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság titkára és Várad! Mihály, a, tatai edzőtábor igazgatója fogadta a látogatókat. Az olimpiai csarnok bejáratá­nál Simó Lajos, a kézilabda­válogatott kapitánya és Rán- kíné Németh Angéla bllm- piai bajnoknő köszöntötte virággal Kádár Jánost. Az edzőtáborban dr. Beckl Sándor részletes áttekintést adott a magyar olimpiai csa­pat felkészüléséről és azok­ról a célokról, amelyeket a sportvezetés versenyzőink elé állított. Labdarúgó-átigazolási kérelmek Sakk: A nyolcadik játszma Az MTS megyei Tanácsá­hoz újabb, nagyszámú ked­vezményes labdarúgó-átiga­zolási kérelem érkezett be jó­váhagyás végett. A felülvizs­gált és jóváhagyott kérel­mek listája a következő (a játékosok neve után volt egyesületét, majd kötőjellel leendő új egyesületét tüntet­tük fel)­Borsfái Miklós, Nagyecsedi Tsz—Mátészalkai VM. Bod­nár László, Nyírcsaholyi Tsz —Mátészalkai VM. Szász Mi­hály, Nagydobosi Tsz—Máté­szalkai MEDOSZ. Rácz Ká­roly, Mátészalkai VSC—Má­tészalkai MEDOSZ. Sipos Ta­más Endre, Mátészalkai ME­DOSZ—Tlborszállási Tsz- Pa­taki János, Tyukodi Tsz— Mátészalkai VM- Szilágyi Já­nos, Jármi Tsz—Hodászi Tsz. Széles Zoltán, Kocsordi Tsz —Csengeri MEDOSZ. Ger­gely Lajos, Kocsordi Tsz— Csengeri MEDOSZ- Papp László, Mátészalkai ME­DOSZ—Mátészalkai VM. Kecskés István, Mátészalkai MEDOSZ—Mátészalkai VM. Mester Zoltán, Szamosangya- losi Tsz—Ökörltófüipösi Tsz. Farkas Béla, Tyukodi Tsz— Ököritófülpösi Tsz. Adorján Ferenc, Szamosangyalosi Tsz—Ököritófülpösi Tsz- Ko­vács István, Szamosszegi Tsz —Vásárosnaményi VM- Ve­ress András, Dombrádi Tsz —Nagyhalász! Textiles. Kai- bás Dezső, Tornyospálcai Tsz —MOGURT. Oláh Tibor, Tu- zséri MEDOSZ—Ki svárd ai Vasas- Czimbalmos János, Kisvárdai 3ZSE—Kisvárdai Vasas. Kovács Géza, Kisvár­dai SZSE—Kisvárdai Vasas. Kovács Gyula és Kovács Bé­la, Komorói Tsz—Kisvárdai SZSE. Krisztián László, Kis- vardai Vasas—Kisvárdai SZSE. Dókus Ernő, Tiszaka- nyári Tsz—Kisvárdai SZSE- Mosolygó László, Kisvárdai Vasas—Kisvárdai SZSVi- Bt rencsi István, Záhonyi VSC —Kisvárdai SZSE. Áros Jó­zsef, Záhonyi VSC—Kisvár­dai SZSE. Jászovics Ferenc, Kisvárdai SZSE—Kisvárdai Vasas- Pekola József, Kis­várdai Vasas—Ajaki Tsz. Ta­kács József, Kisvárdai Vasas —Ajaki Tsz. Mitru István és Szabó László, Eperjeskei Tsz —Mándoki Tsz. Gerzsenyi Miklós. Mezőladányi Tsz— Kisvárdai Vasas Veress Ist­ván, Kisvárdai SZSE—Pal- rohai Tsz- Molnár Lajos Mol­nár Sándor és Szilágyi Já­nos Nyírlövői Tsz—Lövőpet- rl Tsz- Rózsa János, Tisza­vasvári Lotnbik—Tápéi SK. Oláh Mihály. Gávai Tsz— Latinka SE. Mezei László— Gávai Tsz—Bp- KELTEX. Gubányi Mihály, Nyírsző­lős! Tsz—Nyíregyházi Épí­tők Füiop János, Űjfehértói VM—Bp. Chinoin. Boné La­jos. Tiszavasvári Lombik— D- Kinizsi- Tanyi József. Tl- szadobi Tsz—D. Építők. Ko­vács József, Tiszadobi Tsz— Somogyi SE. Dancsi Gyula, Virányosi Tsz—Rakamazi Spartacus- Dudás Sándor és Márton Tamás, Vencsellői Tsz—Gávai Tsz. Puki Ist­ván, Nyírteleki MEDOSZ— Nyírteleki Tsz. Sonkolya László, Gávai Tsz—Vencsel­lői Tsz. Szarka László, Ven­csellői Tsz—Sényői Tsz- Bu- zsik Ferenc, Nyírteleki Tsz —Nagycserkeszi Tsz- Tolnai István, Kemecsei MEDOSZ— Nyírbogdányi Lombik. Csi­kós Tibor és Balázs László, Tiszavasvári Tsz—Tiszavas­vári Lombik. Koszta Sándor, Kisfástanyai Tsz—Nagycser­keszi Tsz. Czeglédi Imre és Gáli Lajos, Tiszavasvári Tsz —Tiszavasvári Lombik- Bod­nár József, Nyírteleki ME­DOSZ—Asztalos SE. Barna Sándor, Nyírteleki Tsz— Nyírteleki MEDOSZ. Tóth Tibor, Jáger András, Kuik András, ..Losonci , Mi­hály, Mészáros László, Mol­nár Béla,, Gyűrjön György, Róka Sándor, Sápi Lajos, Széki Miklós és Zsoldos Ist­ván, Tiszavasvári Tsz—Ti­szavasvári Lombik. Vachter János, Vencsellői Tsz—Gávai Tsz. Szvák János. Gégényi Tsz—Nyíregyházi Építők. Szender Gábor, Záhonyi VSC —Mátészalkai MEDOSZ. Lá­zár István, Mándoki Tsz— Tiszamogyorósi Tsz. Kovács Béla, Tiszaszentmártoni Tsz —Zsurki Tsz. Pócsik Albert, Tiszabezdédi Tsz—Zsurki Tsz. Géczi Imre, Mezőladá­nyi Tsz—Tornyospálcai Tsz. Szarvas Tibor, Kékesei Tsz— Kisvárdai Vasas. Dudics György, Nyíregyházi Dózsa— Nyíregyházi Spartacus. Her- ter Sándor, Nyíregyházi VSC —Nyíregyházi Palma. Ha­lász Sándor, Nyíregyházi Palma—Nyíregyházi Ém'tők. Horváth István, Sóstóhegyi Tsz—Nyíregyházi Dózsa. Ju. hász Tibor, Nyíregyházi Pe­tőfi—Nyíregyházi Építők. Kosa István, Nyíregyházi Palma—Nyíregyházi Spar­tacus. Olmann László, Nyír­egyházi VSC—Nyíregyházi Dózsa. Vida György, Nyír­egyházi VAOÉP—Nyíregyhá­zi Építők. Valóczki János, Nyíregyházi Petőfi—Nyír­egyházi Volán Murzsa Jó­zsef, Nyíregyházi Dózsa— Űjfehértói VM. Spitzmüller József, Nyíregyházi Palma— Nyírteleki Tsz. Szuhászki Tibor, Nyíregy­házi Spartacus—Nyírpazonyi Tsz. Virágh Mihály, Nyíregy­házi Építők—Nyírteleki ME­DOSZ. Szilágyi Endre, Nyír­egyházi Petőfi—Nyíregyházi Dózsa. Kasik László, Nyír­egyházi Spartacus—Nyíregy­házi Vízmű. Luterán Kál­mán, Mátészalkai MEDOSZ —DEAC. Vass János, Biri Tsz—Nagykéllói Virágzó Föld Tsz. Olesn.vovics József. Bökönvi Tsz—Balkányi ME­DOSZ. Herczu István, Bökö- nyi Tsz—Biri Tsz. Ferenczi József, Gebrl Ferenc, Majo­ros József, Mező József. Moldván János, Papp Gyula, Somogyi József, Tóth Attila, Tóth György, Tóth Imre, Urbán István, Vass Ernő, Hegyes Sándor, Nagykállói Virágzó Föld Tsz —Nagykállói MEDOSZ. Gá­bor István, Fehérgyarmati MEDOSZ—Jánkmajtisi Tsz. Rácz Mihály, Fehérgyarmati MEDOSZ—Hajdú Vasas. Pu- linka Miklós és Miló László, Érpataki Tsz—Hajdú Vasas. Pál János, Kállósemjéni Tsz —Tiszavasvári Lombik. Bi­hari Károly, Ki sári Tsz— Nagyari Tsz Varga Gyula, Szamosújlaki Tsz—Szamos­sályi Tsz. Pályi Ferenc, Gyü- gyei Tsz—Szamossályi Tsz. Kereszti Lajos, Vámosóroszi Tsz—Szamossályi Tsz. Gócs István, Fehérgyarmati ME­DOSZ—Szamossályi Tsz. Ju­hász András, Fehérgyarmati MEDOSZ—SopHádi, Tsz^Ban-, dics Zsigmond, Smajda Pál, Brilla Mihály, Fórizs György, Szálkái Béla, Csókái István, Oláh Zoltán, Csemiczki And­rás, Kálló József, Kölesei Tsz —Sonkádi Tsz. Micskai Mi­hály, Szamossályi Tsz—Sza­mosújlaki Tsz. Józsa László, Mándi Tsz—Fülesdi Tsz. Sza­kács Antal, Mándi Tsz—Fü­lesdi Tsz. Simon István, Sza­mosújlaki Tsz—Nagyszekere- si Tsz. Kállai Endre, Mándi Tsz— Kömbrői Tsz. Szabó László, Tunyogmatolcsi Tsz—Máté szálkái MEDOSZ. Bíró Zol tán, Bíró Bálint, Szamosújla. ki Tsz—Csengeri MEDOSZ Balogh József, Nyírlugos MEDOSZ—Szabadságtelepi Tsz. Bírta Sándor, Nyírbáto ri MEDOSZ—Nvírbogáti Tsz Deres Miklós. Nyírbogáti Ts: —Kislétai Tsz. Dévényi Jó zsef, Nyírbélteki Tsz—Piri csei Tsz. Havasi Lajos, Nyír lugosi MEDOSZ—Szabadság­telepi Tsz. Karsai Ferenc. Aporligeti Tsz—Piricsei Tsz. Marcsisán Mihály, Aporligeti Tsz—Piricsei Tsz. Pataki Jó­zsef, Pócspetri Tsz—Kislétai Tsz. Tóth Miklós, Nyírbátori MEDOSZ—Aporligeti Tsz. Török Antal, Nyírlugosi ME­DOSZ—Szabadságtelepi Tsz. Virágh Mihály, Aporligeti Tsz —Piricsei Tsz. Lőrincz Sán­dor, Nyírbátori Dózsa—Nyír­bátori MEDOSZ. Tóth Mik­lós, Nyírlugosi MEDOSZ— Debreceni Volán. Pinczér Im­re, Nyírbátori Dózsa—Léta- vértesi VM. Magvar Balázs, Nyírbátori MEDOSZ—DEAC. Hudák Ferenc, Nyírbélteki SE—Magyar Posztó SE. Ba­kó Ferenc, Nyírbátori ME­DOSZ—Bp. Építők. Tóth László, Űjfehértói VM— Hajdú Vasas. Tar Balázs, Baktalórántházi MEDOSZ— Öfehértói Tsz. Korcsmáros József, Baktalórántházi ME­DOSZ—Anarcsi Tsz. Deme­ter András, Baktalórántházi MEDOSZ—Nábrádi Ts2. Bár­di Zoltán, Baktalórántházi Tsz—LaskodI Tsz. Ónodi Gyula, Nyírbogdányi Lom­bik—Kemecsei MEDOSZ. Szabó József, Baktalóránthá­zi MEDOSZ—Nyírjákói Tsz, Vass Géza Vegyesmcsferverseny Nyíregyházád Ismét sorra kerül Nyír­egyházán az immár évek óta, hagyományosan megren­dezésre kerülő sakk vegyes, mesterverseny. Az idei, szín­vonalasnak ígérkező torna ünnepélyes megnyitójára, majd az első forduló mér­kőzéseire július 29-én, szom­baton délután 17 órai kez­dettel kerül sor. A nyíregy­házi sakk vegyesmeeterver. senyen nyolc budapesti sakkmester és hat nyíregy­házi mesterjelölt küzd majd a bajnoki pontokért. A Nyíregyházi Petőfi NB Il-es női röplabdacsapata várakozáson felüli eredmény­nyel szerepelt az idei röp­labdabajnokság tavaszi idényében. Az együttes a bajnoki táblázat hetedik he­lyén végzett 16 ponttal, s 21:20-as pozitív játszma­aránnyal. Annak ellenére is. hogy voltak úgynevezett, ki­csúszott mérkőzések, s a ta­nulmányi vizsgák is — szin­te az egész csapat tanul va­lamilyen fokon — akadá­lyozták olykor az eredmé­nyességet. Érthető, hogy a csapat játékosedzője, Pázmándi Anikó is elégedett a csapat teljesítményével. — Nagyon örülünk a meg­nyugtatónak mondható hete­dik helynek a bajnokság fél­idejében. Hiszen alapvető gondunk az volt, hogy az idei bajnoki évet nyolc olyan kulcsjátékossal kezdtük, kik közül korábban négy a Petőfi­ben, négy pedig az NYVSC-ben játszott. Két különböző stí­lust megszokott röplabdázók kerültek egy csapatba. S az volt a szerencsénk, hogy vi­szonylag hamar összeszok­tunk. így a tavaszi idény utolsó találkozóin már jó teljesítményekre is képesek voltunk. A második helyezett Beloiannisz elleni 3:0-ás és a jó képességű Kisterenyei Bányász elleni 3:2-es győ­zelmünk is bizonyítja mind­ezt. — Nem szeretnénk a tel- hetetlenség vádjába esni, de mégis megjegyzem, hogy úgy lettünk hetedikek, hogy két mérkőzésünk — elismert já­tékvezetői tévedésekkel volt megtűzdelve, s mindkettőt el is veszítettük. A D. Volán el­len 3:l-re, a Bp. Díjbeszedő ellen pedig 3:2-re veszítet­tünk ilyen balszerencsés kö­rülmények között, egyaránt idegenben. Ha e találkozókat is meg tudtuk volna nyerni, úgy még előkelőbb helyen állhatnánk most. Csütörtökön délután ismét váratlan fordulat követke­zett a sakk vb-1’a: Bobby Fischer 45 perces tárgyalás után hozzájárult, hogy a dön­tő páros mérkőzés 8. játszmá­ját a tv-kamerák működte­tésével bonyolítsák le — ki­jelentve, hogy „híveinek milliói” láthassák. Magyar idő szerint ponto­san 18 órakor indította meg Lothar Schmid nyugatnémet főbíró az ezúttal világossal küzdő amerikai nemzetközi nagymester óráját — annak távollétében. A világbajnoki cím várományosa ugyanis most sem volt pontos: 12 percet késett. Miután a ve- zérszárnyi futó előtti gyalog­gal megtette első lépését (c4), azonnal felállt a szék­ről, odalépett Schmidhe2 és megkérdezte, be vannak-e — Egyre inkább közeleg az őszi folytatás? — Mi is jól tudjuk, hogy a tavaszi idényben való helytállás még nem jelent végső sikert. Épp ezért ‘ ké­szültünk is a bajnokság őszi idényére. Oly módon, hogy nem tartottunk szünetet, egész nyáron edzettünk, he­ti két alkalommal. S a nyi­tányra való jó felkészülést igyekszik a Nyíregyházi Pe­tőfi SE elnöksége azzal is elősegíteni, hogy augusztus 9—19 között edzőtáborozha­tunk Sóstón. — S a bajnoki rajtig nem is lesz játék? — Ezt nem lehet mondani, hiszen heti edzéseinken is sokat játszunk. Gyakran a Nyíregyházi Építők NB Il-es férficsapata ellen. De augusz­tus 5-én és 6-án részt ve­szünk Szolnokon a röplabda Zombori Kupán, majd au­gusztus 13-án a röplabda Magyar Népköztársasági Ku­pa második fordulójában játszunk újabb mérkőzést. Idegenben, a Sátoraljaújhe­lyi Spartacus ellen lépünk pályára. Ellenfelünk megyei bajnokságban szereplő együttes. A hírek szerint jó képességű csapat, a leg­utóbbi, NB Il-es osztályo- zón is szerepelt, csak nem tudott feljutni. Nem titkol­juk, hogy jól akarunk ját­szani Sátoraljaújhelyen is, hiszen tervünk, hogy tőlünk telhető legjobban szerepel­jünk a röblabda Magyar Népköztársasági Kupában is. — Ki ellen kezdenek? — Az őszi idény első mér­kőzésére Szolnokon, a Szol­noki MTE ellen kerül majd sor. Tavasszal hazai pályán 3:0-ra legyőztük őket. De néhány héttel ezelőtt Szol­nokon is játszottunk elle­nük az MNK első fordulójá­ban, s ismét 3:0-ra nyertünk. Eddigi ellenük el­ért erédményeink, s az erő­viszonyok alapján, bekép­kapcsolva a kamerák, fo­lyik-e a tv-közvetítés? Az igenlő válaszra kissé elmo­solyodott. Szpasszkij egyéb­ként Fischer megnyitására ugyancsak a vezérszárnyi fu­tó előtti gyaloggal válaszolt — de c5-re lépett. Lapzártáig újabb jelentés nem érkezett. Az Nyh. Spartacus Tiszabercelen A Nyíregyházi Spartacus NB Il-es labdarúgócsapata július 30-án, du. 17 óra 30 perces kezdettel Tiszaberce. len előkészületi mérkőzést játszik a Tiszabercel megyéi II. osztályú együttesével. zeltség nélkül, a bajnokság nyitányában is győzni aka­runk. — Kik szerepelnek az őszi bajnoki idényben? — Jelenleg a következő tizenkét játékos vesz részt az őszi felkészülésben: Varga Judit, Szabó Anikó, Spanyol Borbála, Nagy Borbála, Bus- kó Erzsébet, Szilágyi Ilona, Zsíros Jolán, Bakó Eszter, Buttkai Ildikó, Makkal Éva, Konrád Klára és jómagam. Az edzéseken jó hangulat uralkodik, s mindenki erő­sen fogadkozik, hogy tudá­sa legjavát nyújtja majd a bajnoki mérkőzéseken. Még csak annyit, hogy a pályán — mint ez tudott — egyszer­re hat játékok szerepelhet. A fenti tizenkettes keretből mindenkor a legjobb formá­ban lévő hat lány szerepel majd. Nincsenek bérelt he­lyek — Milyen folytatást vár az őszi bajnoki mérkőzéseken? — Nagyjából jól ismerjük a mezőny valamennyi részt­vevőjét. Jelenleg tizenhat pontunk van. . . Különösebb idegeskedés nélkül játszha­tunk — úgy vélem. A sorso­lásunk sem mondható rossz­nak. Mindenként a tavaszi idényhez hasonló, elfogadha­tó teljesítményre számítok — kisiklások nélkül. Feltét­lenül, jelenlegi hetedik he­lyünk megtartásában bízom, de egyenletes jó teljesítmény után megtörténhet az is, hogy hatodikok leszünk majd év végén. — Ez annyit jelent nagy­jából, hogy ez évben feltét­lenül csak a középmezőny valamelyik helyén kívánunk végezni. A jövő évben viszont a sportegyesület elnöksége — legjobb tudomásom szerint — magasabbra emeli majd a mércét. E tervek érdekében ez év végén —• a bajnokság befejeztével — több, tehet­séges megyebeli röplabda-.... zóval kívánunk erősíteni. (b. U Az idén c§ak a középmezőnyben akarnak végezni A Nyíregyházi Petőfi női röplabdázóiról

Next

/
Oldalképek
Tartalom