Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-23 / 172. szám

3 oldal fcELET-M ÁGY ÄRORSZXB 1972. július 33. HÉTFŐ: KEDD: SZERDA: Részleges kormányválság Hollandiában. — Waldheim ENSZ-főtitkár moszkvai tárgya­lásai. Szadat beszéde, TASZSZ-közlemény a szovjet katonai tanácsadók visszatéréséről Egyiptomból. — Valutáris megbeszélések a közös piaci országok között. U Ne Win burmai elnök elutazása hazánk­ból. — Országos pártkonferencia Buka­restben. CSÜTÖRTÖK: Le Due Tho -Kissinger találkozó, majd a Vietnam-konferencia teljes ülése Párizs­ban. — A szovjet—iraki szerződés életbe lépése. PÉNTEK: Bombatámadások Hanoi és Haiphong ellen. — A sziriai—libanoni panasz a Biztonsági Tanács előtt. SZOMBAT: Merényletsorozat Észak-Irországban. — A szovjet—amerikai kereskedelmi vegyes bi­zottság ülése. Délkelet-Ázsia és a Közel- Kelet — a most záródó hé­ten ismét földünk két feszült­séggóca köré csoportosulnak az események. S jóllehet a nyár derekán járunk, a vi­lágpolitikában változatlanul nincs üdülőszezon ... , — Viszont vannak véletle­nek: a genfi egyezmények aláírásának tizennyolcadik évfordulója az idén éppen újra a csütörtöki napra esett, amikor a 151. ülését tartotta a párizsi Vietnam-konferen­cia. Ezen az összejövetelen egyelőre nem látszott sem­milyen jele annak, hogy a meddő tanácskozás elmoz­dult volna a holtpontról. Az érdeklődést fokozta, hogy a konferencia előestéjén Le Dúc Tho és Kissinger több, mint hatórás magánjellegű, ha úgy tetszik, bizalmas tár­gyalást folytatott. Az elnöki főtanácsadó egyenesen a ka­liforniai Fehér Házból, Ni­xon elnök „munkanyaralásá­nak” színhelyéről érkezett a francia fővárosba. Az Egyesült Államok két­ségtelenül szeretne valami­fajta kivezető utat találni, s ez különösképpen személyi törekvése Nixonnak, aki az elnökválasztási évben, a viet. nami háború ügyében érez­heti magát a leggyengébb­nek McGovernnel szem­ben. Csakhogy a megoldás módját továbbra is a régi re­ceptek szerint képzelik el: folytatódik és fokozódik a bombázás, több alkalommal támadták Hanoit és Haip- hongot. A pusztulás súlyos, a veszteségek nem jelentékte- 'lenek. főként a polgári la­kosság soraiban. Am bebizo­nyosodott, hogy a VDK elle­ni légiháborúval az ameri­kaiak nem fordíthatják ja­vukra a helyzetet, s nem szilárdíthatják meg a Thleu- rezsimet sem. Az immár száz napja, ter­mészetesen különböző fron tokon, különböző hevességgé’ folyó dél-vietnami offenzív? rávilágított a saigoni hadse reg gyengéire, a „vietnami- zálás” nehézségeire. A tá­madássorozat. a jelek sze­rint, eleve nem nagyvárosok elfoglalására Irányult, ha­nem az ellenséges elit­erők felmorzsolódása volt a cél. Kitűnt az is, hogy az amerikai légiedő és hadi­flotta erőteljes támogatása nélkül a saigoniak képtele­nek tartani magukat... Ha van kiút az Egyesült Államok részére, az a D1FK és a VDK több ízben előter­jesztett, méltányos és éssze­rű javaslatainak megvalósí­tása. Vietnami részről ugyanakkor kijelentették, hogy hajlandók megvitatni minden olyan amerikai in­dítványt, amely új, reális ele­meket tartalmaz. Volt-e ilyesmi Kissinger diploma­tatáskájában, arra — a szi­gorú titoktartás és a közle­mények szűkszavúsága mi­att — nem tudunk válaszol­ni. A súlyos bombázások, a VDK két legnagyobb tele­pülésének és a gátrendsze­reknek a pusztítása nem ad okot túlzott derűiá Lásra. Igaz, Laird hadügymi­niszter cáfolta a vízvédő rendszerek elleni támadáso­kat, egy ismert amerikai szemtanú, Jane Föndá azon­ban a helyszínen járva be­számolt a saját szemével lá­tottakról. Utalva a művész­nő hazánkban is kimagasló sikerrel játszott legutóbbi filmjére, feltehetjük a kér. dést: a gátakat bombázzák, ugye...? A Biztonsági Tanács kö­zel-keleti témával foglalko­zott. Jó egy hónappal ez­előtt, június 21-én a libano­ni területre betörő izraeli kommandók magukkal hur­coltak hat sziriai és libanoni tisztet. A két arab ország az ENSZ-hez fordult, amely a foglyok feltétel nélküli sza. badon bocsátása mellett fog­lalt állást, sőt Waldheim fő­titkár még a kulisszák mö­gött is közvetíteni próbált. Izrael viszont nem teljesí­tette a világszervezet fel. hívását, s olyan fogolycserét szeretne, amelynek során az arab országokban fogva tar­tott tizenhárom pilótája visszatérhet. (Ezeket a harc' repülőket a júniusi háborút követően, akkor ejtették fog. lyul, amikor gépüket arab terület fölött lelőtték — a sziriai tiszteket azonban banoni látogatásuk során ra­gadták el.) A Biztonsági Ta­nács ritka ■ egyöntetűséggel adott erkölcsi támogatást az arab országoknak, csupán egyetlen tartózkodó akadt, az Egyesült Államok nagy­követének személyében... A nemzetközi sajtó — sokszor nem a legtárgyiiago- sabb formában — hosszan tárgyalta és kommentálta Szadat egyiptomi elnök be­szédét és a TASZSZ híradá­sait. Kairó és Moszkva megállapodásra jutott abban, hogy visszavonják azokat a szovjet katonái tanácsadó­kat, akik teljesítették a rá. juk bízott feladatokat. Ez a folyamat a hét közepe óta tart, Egyiptomban egyébként ünnepélyes keretek között búcsúztatták a hazatérőket. Szovjet részről hangsúlyoz­zák, hogy a szovjet szakér­tők felváltása helybeliekkel olyan természetes intézkedés, amely gazdasági és katonai létesítményeknél előbb-utóbb megtörténik. A moszkvai híradások nyugati hangvé­tele élesen szemben állt egyes nyugati lapok túlhaj­tott dramatizálásával, külö­nösen a bejelentést követő első napokban. A szovjet és az egyiptomi fővárosban több utalás történt a két ország szerződésére, baráti kapcsolataira, amelynek fenntartása és erősítése . kö­zös érdek, az antiimperialis. ta front harcát mozdítja elő. A moszkvai vendégkönyv lapjaira — képletesen szólva — közben újabb arab sze­mélyiségek iratkoztak fel. Nem sokkal Asszad szí r!af elnök és Szidki egyiptomi miniszterelnök látogatásai után, az iraki külügymi­niszter érkezett meg, — szovjet—iraki megállapodás életbelépése alkalmából, s Moszkvában tárgyalt Arafat palesztin vezető is. Nem tartozik a közel-keleti hely­zet kedvező fejleményei kö­zé Szudán kapcsolatfelvéte­le az Egyesült Államolrka!. Újabb repedések követkéz, tek be a korábban egysége­sen elfogadott Amerika-el - lenes arcvonalon. (Az egyip. tömi sajtó bírálta elsőkent a khartúmi elhatározást!) Le­tette az esküt az új líb>a! kormány is, de a kérdőjelek maradtak. Réti Ervin Testvérországok életéből Amiről a kőpengék beszélnek ELMONDTA ALEKSZE? OKL ADNYIKOV AKADÉMIKUS, A SZOVJET TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZIBÉRIAI TA­GOZATA TÖRTÉNELMI, FILOZÓFIAI ÉS* FILOLÓGIAI INTÉZETÉNEK IGAZGATÓJA Korábban azt tartották, hogy Szibériában az első ember húszezer évvel ezelőtt telepedett le. Régészeti ex­pedíciónk azonban az Altaj- hegyvidéken olyan ősi mun­kaeszközöket tárt fel, ame­lyeket százötven—kétszáz­ezer évvel ezelőtt használtak az itt élő emberek. képtar a sziklakon Nemcsak régi települések maradványaira bukkantunk, hanem megismerkedtünk az első szibériai építészek, szobrászok és festők alkotá­saival is. Az Angara folyó sziklákkal szegélyezett patt­jain csodálatos képtárra bukkantunk. A sziklába Vé­sett rajzok négy kilométeren át követik egymást. Vala­mennyi megdöbbentő realiz­mussal beszél az ősi múltról. A Távol-Kelet őslakóinak is volt ilyen szabadtéri „Louvre”-ja, vagy Ermitá- zsa. Habarovszk közelében bukkantunk rá. A sziklákon ábrázolt maszkok, álarcok nagyon hasonlítanak azokra a sziklarajzokra, amelyeket a déli tengerek szigetein, Viet­namban és Ausztráliában találtak az archeológusok. Kik voltak a Távol-Kelet első lakói? A történészek és a régészek vitája m°g nem ért véget. Egyes kutatók a tun- guz törzsekben: az örökök- ban, ulcsokban, nanajokban, negidálokban látják Szibé­ria őslakóit. Nemrég sikerült hitelt érdemlő módon meg­határozni szülőföldjüket — a Bajkál-vidéket. A régészek tunguztelepülésék maradvá­nyaira bukkanták, munka­eszközöket és az ősi művé­szek alkotásait tárták fel. Ám jóval azelőtt, hogy a tunguz törzsek Ázsia északi részén megjelentek, ennek a tágas térségnek a nyivhek voltak a tényleges gazdái. Ezt a nézetet a XIX. század első felében Leopold Srenk orosz akadémikus hangoz­tatta. A tudósok felfigyeltek arra, hogy.a nyivhek nyelve teljesen elüt Ázsia többi né­peinek nyelvétől. Ugyanak­kor a régészeti leletek bizo­nyítják, hogy a nyivhek kul­túrája a Távol-Kelet nagy területein terjedt el, minde­nekelőtt az Amúr déli Vidé­kén és Szahalin-szigeten. NYOLCEZER ÉVES „ARZENÁL” Szahalin északi részén fekszik Nogliki. A nyivh te­lepülés közelében, az Im- csin folyó mellett a juzsno- szahalinszki tájmúzeum ex­pedíciója az elmúlt évben valóságos fegyvertárt ta­lált: kőből pattintott pengé­ket, késeket, fa. és csont- markolatú tőröket, kopjákat. A „föld alatti fegyverraktár­ban” teljesen ártalmatlan tárgyakat is leltek- a legkü­lönbözőbb formájú kaparó­szerszámokat, művészi kivi­telezésű vésőszerszámokat és kész tárgyakat. Ezek a le­letek a korai neolit jellegze­tes tárgyai, koruk valószínű­leg 6—8 ezer év. A kés formájú lemezek, pengék nagyon hasonlíta­nak a tengermelléken és az Amúr déli folyása mentén feltárt leletekre. Ez azt je­lenti, hogy Szahalin őslakói szoros kapcsolatban álltak a kontinenssel, sőt valószínű­leg Jakutfölddel és Csukot- kával is. Mindenesetre ma már nem kétséges, hogy kul­turális kapcsolatokat létesí­tettek egymással. A KURIL-SZIGETEK ÖS LAKÓI Fiatal régészek egy cso­portjával, amelyet aspirán­sunk, a Juzsno-SzahalinsZki Tanárképző Főiskola taná­ra, Valerij Golubjov veze­tett, a Kuril-szigeteken jár­tam. A szigetek egyikén az ősi települések egész sorát tanulmányozhattuk. Fiatal kollégáimat nagy szerencse érte • épségben megmaradt jellegzetes for­májú agyagedények — kes­keny talpazatú magas vázák kerültek elő a föld alól. Az edények oldalát sajátos „zsi­negdíszítések” borították. Ezek a vázák éles kontrasz­tot alkotnak a durva kőszer- számokkal. Golubjov expedíciójának először sikerült a Kuril-szi- getéken négy neolit kori sírt feltárnia. A sziget őslakói­nak hite szerint az elhunyt­nak a túlvilági élethez „vér­re” van szüksége, azért a ha­lottakat ásványi festékkel, okkerrel hintették tele. Pontosan ilyen temetési szertartás dívott a Bajkál-vi- dék első lakóinál is. trkutszk közelében, a Kitoj folyó part­jain a szovjet archeológusok neolit kori sírokat találtak, s az ősi időkben élt embereit csontvázán ugyanilyen fes­téknyomokat fedeztek feL Mind a Kitoj folyó, mind pe­dig a Kuril-szigetek kőkor- szakbeli sírjaiban találtak művészi módon megmun­kált kőpengéket, kaparószer­számokat. Az expedíció .által össze­gyűjtött anyagok lehetővé teszik, hogy a Kuril-szigetek őslakói történelmének kö­vetkező szakaszát is megis­merjük. A feltárt települése­ken számos nyoma maradt az úgynevezett vadászkultú­rának. Űj formájú edényeket ástak ki: domború oldallal, pontosan formált nyakkal. Az edények falát agyagból formált pálcikák, kis dúdo- rok, fityegek díszítik. A Ku­ril-szigetek lakói ebben az időben már ismerték a fé­met. A vasat azonban nyil­vánvalóan az Amúr alsó fo­lyásának vidékéről hozták be. „TALÁLKOZZ a NAPPAL!" így búcsúztatták annak idején a felfedező útra indu­ló bátor kozák utazókat. Há­romszáz évvel ezelőtt ezek a pionírok jutottak el először a Kuril-szigetekre és talál­koztak a szakállas ájnókkal. Régtől fogva, senkinek alá nem vetett függetlenségben éltek a szigeten. A kutatók többsége úgy véli, hogy az őskorban a „bozontos sziget­lakok”, az ajnók birtokában volt Hokkaido-sziget is, Va­lamint a Honshu-sziget nagy része a Blwa-tóig és a Ja­pán-beltengerig. Erről ta­núskodnak az ősi annalesek. Bennünket, archeológuso­kat azonban sokkal jobban izgat egy másik kérdés: meg­találni a kapcsolatot a Kuril- szigetek sok ezer évvel ez­előtt élt őslakói és azok kö­zött, akikkel az orosz uta­zók a XVII. században itt ta­lálkoztak. Ugyanarról a nép­ről van szó? Vagy a szakál­las ajnók, amikor a szige­tekre jöttek, kiűzték az ős­lakókat? Mindenesetre hosz- szú és érdekes eseményekkel zsúfolt a Kuril-szigeteket be­népesítő népek története. A Szahalin- és a KUril- sZigeteken talált leletek éb­resztették fel bennem a vá­gyat, hogy az első orosz fel­fedezők nyomában végigjár­jam a Csendes-óceán egész „gyöngynyakékét”. Nem ké­telkedem abban, hogy egy ilyen expedíció számos bo­nyolult etnogenetikai prob­lémára derítene fényt. (APN—KS) Galgóczi Erzsébet PÓKHÁLÓ 6. — A kukoricát le kell tör­ni! Ember nincs! Ha nem szerzek hétsótengelyt, most mit csinálsz? Letörik január­ban a vaddisznók? — Átcsoportosítom a mun­kaerőt... Veszek fel segéd- fnunkásokat... például. Megol­dást mindig lehet találni. Tisztességes megoldást. De ezeket az eszközöket nem tű­röm! — A rendőrség sem csinált belőle ügyet! — Az a rendőrség dolga. Ez meg a mienk. — Gyanakod­va néz Zsigára. — Nem a sa­ját kapcsolataidat ak’ijad ápolgatni? A mi halunkból? Zsiga megbántva: — Géza! — Na jó — mondja Géza s összetépi a rendőrség jegy­zőkönyvét. Zsiga nagyon szégyenli ma­gát. — Belátom... — kezdi, de Géza legyint. — El van intézve. Alkony'odik. Géza a mező­ről a téesziroda felé robog a motorral. Nemrég hajtott el a csorda hazafelé, a házak fö­lött még nem ülepedett le a por. Az úttesten nyolc-tíz, Gézával egyidős parasztasz- szony közeledik, fejükön tar­ka kendő, majdnem egyforma gyékényszatyor a kezükben. Ahogy meglátják a közeledő Gézát, huncut mosoly jele­nik meg az arcukon s láncot alkotnak előtte. Géza is elmosolyodik, köz­vetlenül előttük leállítja a motort, leszáll s a két kar­jával egyszerre átöleli” vala­mennyit. Az asszonyok si- kongva bújnak ki az ölelés alól, mint a valódi £iatal- asszonyok. Kettő azért két oldalt belecsimpaszkodik a karjába. — Géza, fizetsz egy körsó sört? — Kettőt is, aranyoskáim — nevet Géza, s hagyja, hogy elindítsák a kocsma felé. Ugyanis éppen a kocsma előtt állnak, ennek szólt az asz- szonyok huncut mosolya. — Mennyit szedtetek? — kérdezi menet közben. — Két teherautóval. — Szép az áru? Egy kis gömbölyű asszony, aki a jobb oldalán halad, cin­kos mosollyal elővesz a szaty­rából egy hatalmas, érett pa­radicsompaprikát s titokban Géza orra alá dugja. Gézael- neveti magát. — Te, Manci, azért egy hordóval ne ám eltégy be­lőle! A kocsma tele van, a kö­zönség majdnem kifolyik az utcára. Az asszonyok megáll­nak az ajtóban — szégyell­nek bernehni. Géza a pulthoz tolakodik, tíz korsó sört kér, s a korsókat négyesével ki­hordja az asszonyoknak. Az 'asszonyok megvárják, míg mindenki kezében ott a sör. Géza keze üres. — Nem is koccintasz ve­lünk? — méltatlankodnak az asszonyok. — Motorral vagyok — mer f igetőzik Géza s indulni készül. Az egyik elkapja a lemberdzsekét. ■— Ne szaladj már, igaz, hogy az agronómus halat lo­pott? Gézának felhő suhan át az arcán. — Nem igaz! — mondja bosszúsan. — Nem kell be­dőlni minden rosszindulatú pletykának! Késő este van. A téesziro­da egyik ablakán szivárog ki a fény és a cigarettafüst. Odabent vezetőségi ülés fo­lyik. A 11 ember alig fér el a behordott székeken, az asz­talok tetején. Az ülésen a: elnökön kívül részt vesz Zsup- pán, a helyettese, Sáray a főagronómus, Csorvás Tibiké főkönyvelő és néhány külön­böző korú parasztember. Az emberek már szedélőz- ködnék, amikor Zsúppán megszólal: — Várjunk még, emberek! Van itt még egy ügy... — S amikor az emberek visszaül­nek, Gézához fordul. — Sze­retnénk, ha ismertetnéd ve­lünk, mit szándékozol terthi Selyem Zsiga ügyében. Gézát kellemetlenül érinti a dolog. Elodázhatná, de úgy­sem kerülheti meg, ismeri Zsuppánt, türelmetlen, célra­törő és indulatos ember. Kellemetlenül megvonja a vállát. — A rendőrség lezárta áz ügyet! — A rendőrség igen. De éz nem jelenti azt, hogy ne­künk is úgy kell tennünk, mintha nem történt volna semmi. Elvégre százhúsz kiló hal az százhúsz kiló hal. Két­ezer forint! Egy parasztember régóta fészkelődik. (Pigniczki jóba­rátja.) — Nemrégiben történt szö­vetkezetünkben egy sajnála­tos eset. Pigniczki brigádve­zetőt, akit valamennyién gyerekkora óta ismerünk, en­nél sokkal kisebb vétség miatt váltottál le a brigádve- zetésrőL (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom