Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
k mwm «SEEf-Wr ár yásot? «st* f, tm. Jűnhn Í. A NAP HÍREI olvasni jő. (fAbry Péter felvétele) KOLLÉGIUMAVATÁS. A Nyíregyházi 110 számú Ipa- ritanuló-iskola diákotthona elnyerte a KISZ Központi Bizottságától és a Művelődésügyi Minisztériumtól a megtisztelő kollégium címet. Az iskola vezetői szombaton veszik át a KISZ KB képviselőitől a kollégiumi zászlót és a Mü. M. képviselőjétől a kollégium működési, szabályzatát. JÓ MUNKÁSOK. Tiszabercelen tartották meg a növényvédő és öntöző szakmunkásfiatalok megyei versenyét. A növényvédő vetélkedő első helyén Varga József; a kálmánházi közös gazdaság versenyzője végzett, az öntözési vetélkedő I. díját a rakamazi Győzelem Tsz brigádja érdemelte ki. HALÁSZATI MÚZEUM. A tiszadobi egykori gabonaraktár ipari műemlék lesz és halászati múzeumot rendez- , nek be helyrehozott helyiségeiben, a környék népi halászatának emlékei kapnak benne otthont. SIKER FÜREDEN. A mezőgazdasági szakmunkástanulók országos vetélkedőjén, Balatonfüreden Mihák Mária, a Tiszaberceli Mezőgazdasági Szakmunkástanuló Iskola első osztályos, zöldség- termelő szakmunkástanulója második lett. KÖNYVÜJ DON SÁGOK. Az ünnepi könyvhét alkalmából a következő kiadványok érkeztek megyénk könyvesboltjaiba: Daglarca: öltözködni a halott (Európa) — Dercsányi: Román kori építészet Magyar- országon (Európa) — Kodo- lányi János: Én vagyok (Magvető). PROGRAM 1572. június ly csütörtök TÜNDE NAPJA A Nap kél: 3 óra 51 perckor, nyugszik: 19 óra 33 perckor. A Hold kél: 22 óra 56 perckor, nyugszik: 7 óra 23 perckor. Harminc évvel ezelőtt, 1942. június 1-én halt meg •— 51 éves korában — Prágában Vladislav Van- cura cseh regényíró, elbeszélő. Zeneművésznek készült, majd orvos lett egy Prága melletti községben. Alapító tagja és elnöke volt a cseh művészek és írók avantgardista egyesületének; a haladó cseh értelmiség egyik vezetőjének tekintették. 1942 május végén a németek, mint a cseh ellenállás aktív részvevőjét, letartóztatták, s néhány nap múlva agyonlőtték. Irodalmi tevékenysége rendkívül sokrétű; írt elbeszéléseket, regényeket, drámákat, filmforgatókönyveket, irodalmi és képzőművészeti kritikákat. Műveit többnyire komor hangulat és szellemes irónia szövi át. Stílusa témái szerint változik: a huszita cseh biblia kemény pátosza keveredik nála a prágai csibéi nyelvvel, publicistára valló kifejezések lírai metaforákkal. Néhány nagyobb elbeszélés után, 1924-ben írta első jelentős regényét (János, a pék). Emlékezetes hőse a kis pék, aki jószívűségében mindenét szétosztja, és így tönkremegy. Termékeny író volt, sorozatosan jelentek meg regényei, elbeszélés- kötetei. Utolsó nagy regénye (A Horváth család) befejezetlen maradt. Már a német megszállás idején írta a cseh krónikás remekeit. (Képek a cseh nemzet történetéből) ; ezek stílusát a cseh irodalmi nyelv legnagyobb teljesítményei közé sorolják. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, néhány helyen esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A nappali fel- melegedés nyugaton erősödik, keleten gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17— 22 fok között. Kossuth rádió 8,05: Műsorismertetés. — 8,15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8,18: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. — 9,00: Álmodjunk a valóság párnáján (ism.) — 9,25: Maya. Részletek Fényes Szabolcs—Harmath Imre operettjéből. — 10,05: „Ha naplót írtam volna...” Gobbi Hilda műsora (ism.) — 11,05: Ho~ vanscsina. Részletek Muszorgszkij operájából. — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,30: Reklám. — 12,35: Melódiakoktél. — 13,58: Finn nép- költészet. — 14,13: Éneklő világ. Amerika régi dalaiból. — 14,38: Kamarazene — fuvolával. — 15,10: Zengjen dalunk. A Magyar Rádió énekkari híradója. — 15,40: Operettdalok. — 15,59: Hallgatóink figyelmébe! — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Művelődés Pusztaszeren. Riport. — 16,25: Zara Doluhanova és Kurt Böhme énekel. — 17,05: Hét város Európában: Bologna, Brüsszel, Jasi. Lipcse, Pécs, Stockholm, Volgog- rád. 16. rész: A művészet otthonai. — 17,35: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 17,58: Ünnepi könyvhét. Üdvözlet az olvasónak. II. rész. — 18,48: Miért igen, miért nem? Zenéről tíz percben. — 18,58: Hallgatóink figyelmébe! — 19,00: Esti krónika. — 19,25: Hangképek a Magyar- ország—NDK úszó via dalról. — 19^35: Magyar századok zenéje. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: 20,05: Kritikusok fóruma. Duba Gyula: Ugrás a semmibe. — 20,15: A hangver- senyközvetités folytatása. — Kb. 21,03: Külpolitikai dokumentumműsor. — Kb. 21,33: Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A dzsessz világa. — 23,30: Schumann: B-dúr humoreszk. — 0.10: A prófáta. Két részlet Meyerbeer operájából. Petőfi rádió 8,05: A budapesti koncert fúvós- zenekar Kazacsay Tibor fúvósműveiből játszik. — 8,18: Szimfonikus zene. — 9,40: Nyomoz a hivatal. Kapusi Rózsa riportja (ism.) — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben: Kb. 10.30: Néhány szó zene közben. — 12,00: Könnyűzenei híradó (ism.) — 12,30: Kórusok, hangszerszólók. — 13,03: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Kodály: Háry János — szvit. — 14,00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig... — 18,10: Nagy Péter cár és Európa. — 18,30: JT,- kó Vera és Domahidi László nótákat énekel. — 18,52: Közvetítés a győri Kisfaludy Színházból: A sztár is meztelen. Padisák Mihály zenés komédiája. — Közben: 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20,00: Esti krónika II. kiadás. — 20,25: Uj könyvek (ism.) —20,28: A színházi közvetítés folytatása. — 21.56: Mozart: D-dúr ,,Prágai” szimfónia. — 22.23: ,,Pest város társadalma — 1616—1696”. Könyvismertetés. — 22,33: Menotti: A telefon. Egyfelvonásos vígopera. — 23,15: Bukovics Lajos énekel. — 23,30: Könnyűzene Ránki György szerzeményeiből. Nyíregyházi rádió 13.00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — J. Strauss: Cigánybáró. Részletek. — Filmlevél. — A kutatóintézet és a szövetkezetek kapcsolata. — Tiszai nóták, csárdások. Televízió 9,00: Iskola-tv. Élővilág (ált. tsk. 7. oszt. — ism.) — 10,30: „Tévéovi” (ism.) — 14,00: Élővilág (ism.) — 15,30: „Tévéovi” (ism.) — 17,28: Hírek. — 17.35: Tízen Túliak Társasága. — 18,25: Antenna. — 10.15: Esti mese. — 19,30: Tv-hfradó. — 20,00: Ki mit tud? V. Elődöntő. — 22,00: Tv- lúradó — 2. kiadás. Bratislavas tv 15,00: Nemzetközi atlétikai viadal. — 16,55: Hírek. — 17,00: Ifjú szemmel. — 17,55: Kiállítási másodpercek. — 18,10": Ha a világon minden gyermek... Riport. —18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19.30: Publicisztikai műsor. — 20,00: Minden kilométerkőnél. Bolgár tv-sorozat. — 21.10: Az élet hajója. Intervlzióműsor. — *2.00: Tv-híradó. *. MŰSOR: 19,15: Német nyelvtanfolyam. — 19.45: Tv-híradó. — 20.00: Időnk órái. Közvetítés a bratislaval kikötőből. — 21,05: Tv-híradó. Román tv 15.30: Német nydvoktatás. — 16.30: Magyar nyelvű adás. — 18.20: A legkisebbeknek. — 19,15: Ifjúsági műsor. — 20,55: Hang- versenyműsor. — 21,10: Képek Japánból. Moziműsot KRÜDY MOZI: EGY VÉGZETES NAP Bolgár film E. k.: fél 4, 3/4 6 é* I óra. KERTMOZI: BOSZTONI FOJTOGATÓ Amerikai film (Felemelt helyárral) E. k.: este 8 órakot. BÉKE MOZI: BALESET A TENGERPARTON Francia film E. k.: 4, 6 és 8 órakor« GORKIJ MOZI: ROMEO ÉS JULIA 1—11. rész Olasz film (Másfél helyárral!) E. k.: 4 és 8 órakor. KIS VÁRD A f MOZI: HOLT VI'D'ÉK MÁTÉSZALKAI MOZI: HOLNAP LOVASAI Repülőtéri dráma Tel Avhisan Megyei közgazdasági konferencia Nyíregyházán A megyei pártbizottság rendezésében szerdán köz- gazdasági konferenciát tartottak Nyíregyházán. A konzervgyár tanácskozótermében sorra került megbeszélésen — amelyen részt vett Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője és Bacsu József, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője — Szilágyi Sándor, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium közgazdasági főosztályvezetője tájékoztatta a megjelent szabolcsi szakembereket az élelmiszer-gazdaság aktuális közgazdasági kérdéseiről, majd válaszolt a feltett kérdésekre. HÜSCSIBE A HÁZTÁJIBA. Negyvennyolcezer húscsibe előnevelését fejezték be eddig a Balkányi Állami Gazdaság baromfitelepén. Ebből hétezer darabot a dolgozóknak adtak, hogy feljavítsák saját otthoni baromfiállományukat. Még további négyezret ezután adnak át. LAKÁS A SZAKEMBEREKNEK. A szatmárcsekei Haladás Termelőszövetkezet saját építőbrigádja székházat épít a tsz-nek. Az épületben az irodákon kívül négy összkomfortos szolgálati lakás is helyet kap. Az új létesítmény avatását augusztus 20-ra tervezik. VÉRADÓK TISZASZAL- KÁN. A vásárosnaményi véradóállomás a Tiszaszalkai Mezőgazdasági Gépjavító üzemében véradónapot tartott. A térítésmentes mozgalomban rendkívül} áldozatkészségről tettek tanúságot a dolgozók: kétszázötvenen adtak életmentő vért — írja dr. Molnár László osztályvezető főorvos. ÜJ BURGONYAOSZTÁLYOZÓ. A szabolcsi MEZŐGÉP Vállalat június 2-án mutatja be a szakembereknek új konstrukciójú burgonyaosztályozó gépét, amely iránt széles körű érdeklődés mutatkozik: már a hivatalos bemutató előtt 26 darabot rendeltek belőle a mezőgazdasági nagyüzemek. „KIVÁLÓ” A SZEGEDI PAPRIKA. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat kiváló áruinak sorában eddig főképpen különféle konzerv- ételek szerepeltek. A Budapesti Nemzetközi Vásáron most a gyár egyik hagyományos cikke, a csemege fű- szerpaprika is felzárkózott a „Kiváló áru” cím viselésére jogosult gyártmányok közé. A korábbi piros papír helyett díszes, kasírozott alufólia csomagolásban kerül a szegedi csemegepaprika az üzletekbe. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Sratmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőséé- Nyíregyháza. Irinyi Ilona u. S. Telefon- ie-70 16-71. 30-0S Telexszám megyében 344. megyén Wvfl 73-344 Kiadja a Szabolcs megyei Laokladé Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádl Lajos Teneszti .* M^gyai Posta Elötl- zerhetfl ->ármely Dostah:vatalnál. a Kézbesítőiméi a posta hírlapüzletekben é- a Posta Központ: Hírlap .rodanb iKHl Budapest. V terüket lózset Nádor tér 1. sz i kőzvetienO »agy postautalványon. -alamin átutalással a KH1 ’15—m 65 oénzfergalmi tel- tőszám-a Előfizetés- 2Í1 egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u 5 Eeieióa vezető: Holéczi látván FÖLDCSUSZAMLÁS A BÜKKBEN. A Bükk-hegysé- gen át Miskolcról Egerbe vezető út egy szakasza a közelmúltban, a nagy esőzések miatt megcsúszott, s ezért a Hámori völgyön áthaladó részét le kellett zárni. A helyreállítás 20—25 napot vesz igénybe. A festői szépségű Lillafüred zavartalan megközelítése érdekében a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat a Lillafüredet és Ómassát érintő erdei kis- vonatot az idén a szokottnál előbb indítja. Akik Lillafüredet és a Hámori-tó környékét akarják felkeresni, június 12 helyett már csütörtöktől, június 1-től igénybe vehetik a miskolci Eszperantó térről induló szerelvényeket. Naponta 4 szerelvénypárt indítanak Miskolcról Lillafüredre, illetve Ómassára. GULYASPARTY. Az idei üdülési szezonban is napról napra megrendezik az IBUSZ egyik legkedveltebb szórakoztató műsorát, a budapesti gulyáspartyt. A múlt évben májustól szeptemberig mintegy 30 ezren vettek részt a Hűvösvölgyben megrendezett hangulatos folklór- rendezvényeken. Az idén tovább bővítették a gulyás- party programját, étlapját pedig újabb magyaros ételkülönlegességekkel tették színesebbé. A külföldi vendégek szórakoztatásáról a „csárdásiskola”, a borverseny és a „magyarnóta-ve- télkedő” gondoskodik. Kitüntették a könyvkiadás és könyvterjesztés dolgozóit Az ünnepi könyvhét hagyományos eseménye a könyvkiadás és könyvterjesztés legjobb dolgozóinak kitüntetése. Szerdán a Fészek klubban dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes méltatta a kulturális élet jelentős területén tevékenykedő — kiadói, terjesztői — dolgozók munkáját, majd 53 kiemelkedően dolgozónak átnyújtotta a „Szocialista kultúráért” kitüntetést, 26-an vehettek át „Kiváló dolgozó” jelvényt és 38- an részesültek miniszteri dicséretben. „ARANYVÍZMÉRLEG”. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság megfigyelőhé- lyein az utolsó májusi napokig a következő csapadék- mennyiségeket mérték a hónap folyamán, milliméterben: Tiszabecs 68, Tiszakó- ród 83, Fehérgyarmat 47, Nagyecsed 57, Tunyogma- tolcs 81, Tiszaszalka (Vásá- rosnamény körzete) 105, Ti- szabercel 56, Rohod 56, és Császárszállás (Nyíregyháza körzete) 39 milliméter, ösz- szehasonlításul más évek csapadékával, az említett adatok közül a fehérgyarmati 9, a császárszállás—nyíregyházi 16 milliméterrel kevesebb a több évi átlagnál, míg a tiszaszalkai 50 milliméterrel több. Fantasztikus, véres dráma színhelye volt kedden este a Tel Aviv-i nemzetközi repülőtér. Az Air France légitársaság London—Róma—Tel Aviv útvonalon közlekedő járatának három japán utasa, néhány perccel azután, hogy elhagyta a gépet és a légikikötő várótermébe lé- 'pebt, kézi poggyászából géppisztolyokat és kézigránátokat rántott elő s válogatás nélkül tüzelni kezdett a teremben tartózkodó — javarészt rokonaira, ismerőseire vagy csomagjaira váró — 250 —300 emberre. Legalább huszonötén vesztették életüket; a sebesültek számát hetvenre teszik. Közülük tíznek súlyos, életveszélyes az állapota. A halottaknak a fele Puerto Ricó- ból érkezett keresztény zarándok. A többiek repülőtéri alkalmazottak, rendőrök, utasok. A három japán közül az egyik felrobbantotta magát, a másik társai golyóitól esett el, a harmadikat, aki a váróteremből kifutott a betonpályára és lövöldözni kezdett két érkező gépre, egy izraeli repülőtéri alkalmazott tette ártalmatlanná. Az elfogott terrorista — mielőtt összeomlott volna — beismerte, hogy mindhárman egy arab gerillaszervezethez tartoztak, ezzel egyidőben az esztelen terrorizmusáról ismert Habbas-féle „palesztin népi felszabadítási front” Bejrutban vállalta a felelősséget a repülőtéri „akcióért”, hangoztatva, hogy a három japán korábbi meghiúsult repülő- géprablások során áldozatul esett palesztin gerillák életét tarolta meg. A tokiói külügyminisztérium szerint Japán Tel Aviv-i nagykövetsége megerősítette, hogy a repülőtéri fegyveres merénylet résztvevői japán állampolgárok voltak. A rendőrség feltételezése szerint a háromtagú japán kommandó a „Vörös Csillag Hadsereg” elnevezésű ultraradikális szervezethez tartozik. Ez a szervezet közismerten szoros kapcsolatot tart fenn az arab gerillamozgalommal, — állítja a tokiói rendőrség. TELEK MÁR VAN... (KISS ERNŐ RAJZA)