Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-31 / 126. szám

íW2. május if; KELET-MAG YAROftSZ AG f. oldal Kézilabda megyei bamokság s A Tanárképző férficsapata kikapott Kisvárdán Kerékpáron Rómából A felnőtt megyei bajnok­ságban a nyolcadik forduló mérkőzései mind a női, mind s férfimezőnyben hoztak meglepő eredményeket. A női csapatok közül az ed­dig veretlen Tiszavasvári Mándokon, a Vásárosnamény pedig a Volánnal szemben veszített. A íérfimezőnyben született a forduló legvas- kosabb meglepetése: a Kis- várdai Vasas kétvállra fek­tette a Tanárképzőt. A má­sik váratlan eredmény az, hogy a Hodászi Tsz idegen­ben tudott nyerni az Aszta­los SE ellen. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉSEK R akamazi Spartacus— Hodászi Tsz 9:11 (5:4). Küz­delmes mérkőzésen az utol­só öt percben nyert a ven­dégcsapat. Gólszerző: Ka­nyuk 5, Varga 2, Fehér, Ling 1—1, illetve: Földvári I. 5, Tóth 4, Bozó 2. Nyíregyházi Volán—Vá- sárosnaményi Vörös Meteor 12:10 (7:7). A szerencsésebb csapat nyert. Gólszerző:. Makovi 7. Benicsák, Tóth 2— 2, Szerednyi 1, illetve: Szőke 7, Kosztya 2, Baráth 1. Nyíregyházi Petőfi—Tu- zséri HUNGAROFRUCT 10:7 (6:2). Szünet után szorossá vált a mérkőzés. Gólszer­ző: Virágh 4, Darkó 3, Ju­hász, Palánki, Szaniszló 1—1, illetve: Németi 4, Pólyán 2, Révész 1. Kisvárdai Bessenyei Gim­názium—Nyíregyházi Ta­nárképző 11. 20:10 (7:6). Szünet után tetszés szerint lőtte góljait a Bessenyei. Gólszerző: Balogh 8, Nagy 5, Danes 4, Bálint 2, Szántó 1, illetve: Porkoláb, Sári É. 3— 3, Veress, Koszta 2—2. :t Mándoki Gimnázium— Tiszavasvári Lombik 7:4 (6:0). Nagy meglepetés az eredmény, a Lombik öt he­test kihagyott. Gólszerző: Lakatos 4, Rákosi 2, Géczi 1, illetve: Dobsi 2, Kovács, Balogh 1—1. FÉRFIMÉRKÖZÉSEK Asztalos SE—Hodászi Tsz 23:26 (15:10). A lelkes ven­dégcsapat szil: után nagy hajrát vágott ' Gólszerző: Májer 9, Borbély, Gyarmati 4— 4, Hatvani, Zadubenszki 2—2, Csiszár, Kutnyánszki 1— 1, illetve: Sinka, Kujbus P. 9—9, Szondi 4, Pető, Moldván, Kujbus F. 1—1. Nyíregyházi Volán—Őpá- lyi MEDOSZ 19:14 (13:6). Biztosan nyert a Volán. Gólszerző: Babölcsi, Olmann 5— 5, Nyíri J. 4, Benczúr 3, Nyíri Gy. 2, illetve: Fekete ö, Vajda 3, Balogh, Vékony 2— 2, Félegyházi, Écsi 1—1. Az elmúlt napokban nem panaszkodhattak megyénk modellezői, hiszen volt al­kalmuk a versenyzésire. Előbb a nyíregyházi repülő­téri körrepülő pályán, majd pedig a sóstói tavon bizo­nyíthatták be, hogy mit tud­nak az általuk készített re­pülő- és hajómodellek. Ered­mények : Repülő túramodellek: 1. Doránt V.. Balogh J. 10:03, 2, „Rózsavölgyi I, Papp J. 12:33, 3. Páskai F, Urr L. 12:53 p. (mindhárom Nyír­egyháza.) Sebességi repülőmodellek, 2.5 cm-es kategória: 1. Sipos Miklós 195 km óra — megyei végeredmény ellenére is vé­gig jobb volt a kisvárdai együttes. Gólszerző: Oláh T. 7, Fekete 5, Kovács 4, Bod­nár 3, Simák 1, illetve: Benkei 4, Bakti, Benke, Ja- netka. Tamás 3—3, Balogh, Debreczeni 1—l. Nagykállói MEDOSZ— Mátészalkai Vörös Meteor 23:15 (12:7). Szünet után a vendégek ugyan kiegyenlí­tettek egyszer, de a hajrát nem bírták. Gólszerző: Tóth T. 8, Munkácsi 4, Kerezsi 3, Szabó, Tóth A., Gáspár 2—2, Szondy, Szálkái 1—1, illetve: Hornyák 4, Jászovics, Feny­vesi 3—3, Szabó, Barta 2—2, Veress 1. csúcsbeállitás, — 2. Pécsik Tibor 180 (mindkettő Nyír­egyháza), 3. Molnár Mihály (Tiszabercel) 97 km óra. Elektromotoros, rádióirá­nyítású hajómodellek: 1. Hársfalvi Péter (Nyíregyhá­za) 219, 2. Pe-tró Béla 223, 3. Danes Lajcé 297 mp. (mind­kettő Tiszabercel). Rádióirányítású hajómo­dellek navigációs .versenye: 1. Hársfalvi Péter 99, 2. Fel­ró Béla 94, 3. Danes Lajos 59 pont. , y .V y;, . Robbanómotoros, rádió- irányítású hajómodellek: 1. Nizsalócziki József (Nyíregy­háza) 40 másodperc. Hársfalvi Sándor Mindig szívesen jött Nyír­egyházára. Most is. Pedig 5 ezer kilométeres, fárasztó kerékpárút volt mögötte. Mint kerékpáros turista részt vett a 25. kerékpáros béke­versenyen. Hazafelé első út­ja megyénkbe vezetett. Visszahúzta a szíve régi si­kereinek színhelyére?... Mert Novák Ferenc sok szép eredményt ért el Sza- bolcs-Szatmár megyében. A 42 éves debreceni kerékpáros örökös tagja volt a Tour de Szabolcsnak s az első verse­nyen négy napig viselte a győztesnek járó sárga tri­kót. Tízszer állt rajihoz a körversenyen, valamennyi Debrecen—Nyíregyháza, vá­rosok közötti kerékpáros pá­lyaversenyén részt vett, és ott volt a nyíregyházi ház­tömb körüli versenyeken is. S mindig az elsők között végzett. Huszonhat esztendeje ke­rékpáros versenyző Novák Ferenc. Pedig fiatalon bal- szerencse érte: 14 éves korá­ban leesett a vonatról, a ke­rekek alá került, s elvesztet­te jobb karját. Mégis kerék­páros versenyzővé tudott válni. A DVSC színeiben kezdte el, majd 1948-ban át­került a Debreceni Postás­hoz. Innen indult sikeres pályafutása. — Abban az évben — 1948-ban — Miskolcon, or­szágos ifjúsági, 100 kilométe­res országúti bajnokságban első lettem — emlékezik Novák Ferenc. — Ez volt az első aranyérmem. A Tuor de Szabolcson szereztem a másodikat. Ha valaki összeadná azo­kat a kilométereket, amelyet megtett, 700 ezer körül len­ne a végeredmény. A hazai versenyek mellett, mint ke­rékpáros turista, hosszú utakra indul rendszeresen. Járt kerékpárral Rómában, Konstaneában. Legutóbb a 25. kerékpáros békeversenyt, V l — 1 ." Atlétika: ÚTRA KÉSZEN. a Berlin—Varsó—Prága út­vonalat kerekezte végig. Beszélt az élményekről: jókról, rosszakról. Sok bará­tot szerzett. Az NDK-ban va­lóságos „sztárként"’ fogad­ták. Az időjárás azonban nem volt kedvező. A 14 na­pos versenyen 12 nap esős, rendkívül hűvös volt az idő. Ráadásul 7 defektet kapott. Mint mondta, az a szerencse, hogy fél kézzel is szét tudja szedni a „gépet”. Az út kró­nikájához tartozik még* hogy a kerékpáron négy táskát vitt, tele élelemmel, sátor­ral, campingfelszereléssel. 1950 óta dolgozik a deb­receni postán, mint tanyai kézbesítő. Szolgálatban, na­ponta 50—60 kilométert tesz meg kerékpárján, ezenkívül kétszer edz hetente. De fiá­val, ifjú Novák Ferenccel is edz, aki 1. osztályú*verseny­ző. ' B. D. . Totó­tanácsadó 23. játékhét NB I I. Tatabányai Bányász (5)—Fe­rencváros (3). Az Újpest után az FTC-t is legyőzhetik a jó for­mában lévő hazaiak, de biztosra azért nem mehetnek. Tipp: x, 1, 2. 2. MTK (13)—Diósgyőri VTK (13). A jelek szerint az MTK magára talált, bár a DVTK is döntetlent ért el a fővárosban legutóbb a Vasas ellen. Tipp: 1, x. 3. Komlói Bányász (II)—Rába ETO (10). A pályaelőny a komlói csapat mellett szól. Tipp: • i. NB I. B. 4. Oroszlányi Bányász (13)—Bé­késcsaba (7). A jó képességű vendégekkel szemben is esél; es a két pont megszerzésére a hazai csapat. Tipp: 1. 5. Szállítók (17)—Debreceni VSC (4). a fővárosi együttes" helyzete szinte már reménytelennek mond­ható, a debreceniek pedig még esélyesek a harmadik helyre. Tipp: x, 2. 6. Dorogi Bányász (6)—Zala­egerszegi TE (1). Nagyon ..együtt” • van a ZTE ugyan, de a hazaiak is nyerhetnek. Tipp: x, lr 2. NB II, ÉSZAK 7. N\ircgyházi Spartacus (11)— Miskolci VSC (1). Ha nem győz a hazai csapat, nehéz helyzetbe kerül. Viszont jelenleg jobb a vendégcsapat! Tipp: x, 1, 2. 8. Lcnlnvárosi MTK (5)— BVSC (3). A BVSC eddigi 15 győzelmé­ből hetet idegenben aratott. Tipp: x, 2. 3. Kossuth KFSE (7)—Vasas Iz­zó (6). A pályaelőny el is dönt­heti a találkozó végeredményét. Tipp: l. 10. Salgótarjáni KSE (15)—Kis- terenyei Bányász (12). Mindkét csapatnak szüksége van a pon­tokra, de jobban a hazaiaknak. Tipp: l, x. NB II., KELET II. MGM Debrecen (12)—Buda­fok (2). Mindkét csapat számára ontos a mérkőzés, melynek vég- redményét nehéz lenne megjó­solni. Tipp: x, l, 2. NB II.. NYUGAT 12. Almásfüzitő (16)—Győri TMV­zsa (3). A hazaiak számara lét­kérdés lehet a találkozó végered­ménye. Tipp: l. 13. Fűzfő (2)—Szekszárd (1). A vendégek jelenleg hét pont előny­nyel állnak az első helyen. Tipp: l. PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Pécsi Ércbányász (5)—Pécsi VSK (10). A helyi rangadón az Ércbányász látszik esélyesebb­nek. Tipp: 1. 15. Bauxitbányász (11)—Sa vari a (7). A hazai pálya előnye e talál­kozón is sokat jelenthet. Tipp: 1, x. I Barátság ötpróba megyei döntőié Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola—Nagyecsedi. Tsz 29:7 (14:4). Fölényes biztonsággal nyert a főisko­lás csapat. Gólszerző: Ba- zula 8, Horváth, Molnár 7—7, Kántor 4, Harsányt 3, illetve: Kovács, Szántó 3—3, Kovács L. 1. Kisvárdai Vasas—Nyír­egyházi Tanárképző Főisko­la 20:18 (14:7). A szoros FERfl 1. T.-vasvári 7 7 — — 211-112 14 2. Kisvárda 7 6 — 1 148- 94 12 3. Ny. Volán 7 6 — 1 158-116 12 4. Tanárképző 7 5 — 2 238-136 10 5. Ilodász 8 4 — 4 157-172 8 6. Mg. Főisk. 7 3 — 4 134-110 6 7. Asztalos SE 7 3 — 4 147-152 6 8. Nagykálló 8 3 — 5 155-183 6 9. Opályt 7 2 — 5 130-201 4 10. Nagyecsed 7 l — 6 «7-137 2 11. Mátészalka 8 — — 8 137-207 — 12. Záhonyi VSC visszalépett Vass Géza Modellezés: * 2 Verseny levegőben és vizen Serdülök kézilabdafernája Gégényi Tsz—Nyíregy­házi Universil 9:15 (4:9). A hajrában biztosan nyert a vendégcsapat. Gólszerző: Ba­tári 5, Láczai 2, Pető, He­gedűs 1—1, illetve: Héri 7, Bakai, Sasváriné 3—3, Ba- raksó, Mihályfalvi 1—1. NŐK 1. Ny. Volán 8 7 — 1 150- 66 14 2. Universil 7 5 1 1 99- 39 11 3. T.-vasvári 7 5 1 1 84- 36 11 4. V.-namény 7 4 2 1 104- 49 10 S. Bessenyei 7 4 1 2 70- 59 9 6. Mándok 7 4 —• 3 73- 67 8 7. Hodás? 7 3 1 3 47- 84 7 1. Ny. Petőfi 8 3 — 5 71- 84 6 9. Gégény 7 2 — 5 57-100 4 10. Tuzscr 7 — — 7 26- 88 — 11. Rakamaz 8 — — 8 26-135 — Tanárit II. 8 4—4 120-124 8 Az elmúlt napokban ját­szották le Nagykállóban a fiú, Nyírbátorban a leány, já­rások közötti serdülő kézi­labda-mérkőzéseket. Mind a fiúk, mind a lányok találko­zóján a nagykállói járási vá­logatott aratott győzelmet. Különösen meglepő volt a leányok fölényes győzelme, míg a fiúk végig igen szo­ros és élvezetes küzdelmet vívtak. Leányok: Nagykállói já­rás—Nyírbátori járás 29:3 (16:1). Góllövők: Terdik Ka­talin 19 (!), Urbin Ilona 6, Szaráka Irén 4. illetve Dra- bik Anna 2, Szuják Ildikó 1. Fiúk: Nagykállói járás— Nyírbátori járás 12:11 (8:10). Góllövők: Ferencz József 5. Szilágyi István 2. Pacsuta István 2, Horváth Miklós 2, Pisák Mihály 1, illetve Har­csa Gábor, Gellért Lénárd, Csetreki Béla 2—2, Takács János, Veress István, Mija József és Erdei Balázs 1—1. Tóth Attila Nyíregyházán, a stadion­ban rendezték meg a közép­fokú iskolák ez évi, Barátság ötpróba elnevezésű atlétikai viadalát. A futó, dobó, ugró számokból, valamint váltó­futásiból álló versenyen meg­adott ponttáblázat alapján női és férfi-, valamint össze­tett végeredményt hirdettek. A női és férfi pontverseny győztes intézetei a KISZ me­gyei bizottsága által felaján­lott, ízléses Barátság Kupát nyerték el. A KISZ és a megyei TS közös rendezésében lebonyo­lított versenyen a résztvevő intézetek száma felülmúlta a várakozást. Bár a küzde­lem még teljesebb lehetett volna, ha a korábban sike­resen szerepelt együttesek is részt vesznek t a versenyen Eredmények: Női csapatok pontverse­nyében: I. Nyíregyházi Köl­csey Gimnázium A-csapata 6264. 2. Ujfehértói Gimnázi­um 5713, 3. Nyíregyházi Köl­csey Gimnázium B-csapatá 5139, 4. Nagykállói Budai Gimnázium 5078, 5. Vencsel- lői Gimnázium 4859, 6. Kis­várdai Császy Gimnázium 4723 ponttal. Férficsapatok pontverse­nyében: 1. Vencsellői Gim­názium 4719, 2. Naavkállói Budai Gimnázium 4603, 3. Nagykállói Korányi Gimná­zium 4135. 4. Nyíregyházi Krúdy Gimnázium 4130, 5. „Nyíregyházi Zrínyi Gimná­zium 4002. 6. Kisvárdai Bes­senyei Gimnázium 3818 ponttal. A női és férficsapatok ösz- szesitett pontversenyében: 1. Nagykállói Budai Gimnázi­um 9681. 2. Vencssllői Gim­názium 9578, 3. Nyíregyházi Kölcsey Gimnázium A-csa- pata 9420, 4. Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium 8547. 5. Nagykállói Korányi Gimná­zium 9544, 6. Kisvárdai Bes­senyei Gimnázium 8386 pont­tal. Bányai István 16. Zalaegerszegi Dózsa (9)—Ba­kony Vegyész (6). A biztonság kedvéért még szükségük van a hazaiaknak a bajnoki pontokra. Tipp; x. 1. Kosárlabda Ml 111 A Nagykállói Virágzó Föld Tsz SE NB III-as férfi ko­sárlabdacsapata váltakozó si­kerrel szerepel a bajnokság­ban. A közelmúltban két bajnoki mérkőzést játszott, egyiket elveszítette, míg a másik találkozón győzött. 1 Debrecenben a D. FÉTSE együttesével szemben a kál­iéi ak igen jól kezdtek, s az első percekben már 12:0-ra is vezettek! Ettől kezdve fo­kozatosan visszaestek, s » hazai, debreceni csapat sze rezte meg a győzelmet 86:79 (36:28) arányban. Ld.: Pólyák 24, Bölcskei 19. Sajószentpéter együttesét már hazai pályán fogadták a kállóiak. E mérkőzésen is meglehetősen közepesen ment a játék, s így a lelkes vendégcsapat szorossá tud­ta tenni a küzdelmet. Vég­eredmény: Nagykállói Vi­rágzó Föld Tsz—Sa jószeni- Péter 68:63 (30:30). Ld: Bölcskei 22, Márton 17. Dr. Miski László KÖZELEDIK A TANÉV VÉGE- ESEDÉKES A TANULÓ-BALESETBIZTOSÍTÁS MEGÚJÍTÁSA. A BIZTOSÍTÁS EGÉSZ ÉVBEN ÉRVÉNYES. SZABAD KAPACITÁSSAL RENDELKEZÜNK VONÓVEDRES, KOTRÓS, RAKODÓGÉPES, SZKRÉPERES ÉS DÓZERES MüNKAKNÁL, Ez irányú igényt kielégítünk állami vállalatok, szövetkezetek és egyéb szervek felé. TÁJÉKOZÓDÁS: NYÍREGYHAZA, KINIZSI U. 1. SZÁM ALATT A KELET-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT FŐÉPÍTÉS VEZETŐSÉGÉN. Telefon: 19-01. (383096) FELVESZÜNK 16 ÉVET BETÖLTÖTT FIATAL LÁNYOKAT ÉS ASSZONYOKAT újonnan létesített korszerű üzemünkbe két mű­szakos munkahelyre. Könnyű, tiszta, ideális munkakörülmények. Fizikai dolgozók részére vidékieknek szállást biztosítunk. JELENTKEZÉS: OGV Budapesti Palma Gumigyai Budapest, IX., Lenhossék u. 3. TELEFON: 140-860, 136-880 (Bp. 2297)

Next

/
Oldalképek
Tartalom