Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-21 / 118. szám

im fnäSus fi.

WWf ^-MAWAS0T?K7Äff = VMAnNÄPi ÜtELLtißftt

I. tfStg-----------------------------------, m - ' ----- ' ------------—-------—---Demokratizmus az iskolában

KÉT KÖZÉPISKOLÁS DIÁK beszélgetését hallottam a minap. A téma az iskolai ön- kormányzat, a demokratizmus volt. Egyikük úgy fogalmazott; legfeljebb az ő nagyapakorában jut majd el az iskola odáig, hogy demokratizmusról lehetne beszélni. Ez nem is oldható meg, — folytatta — mert amíg a diák tanul, a tanár pedig feleltet, nincs sok esélye a demokratizmusnak.

„Persze áz lenne a jó, ha a diák osztályozhatná önmagát, vagy valami csalhatatlan oktatógép'1 — tette hozzá nosztalgiával. Partnere nem eny- nyire szélsőségesen nyilatkozott. Szerinte, sok iskolában máris érezhető a tanulók beleszólási joga egyes dolgokba. Az természetes, hogy a diák nem cserélhet szerepet a tanárral,. tizenéves fiatalok nem állíthatják össze kedvük és élettapasztalatuk. tudásuk szerint a tantervet, a nevelési tervet, az órákat sem lehet odabízni, mert az káoszhoz vezetne. De az már a jövő iskoláját vetíti előre, hogy a .KISZ képviselője, a fiatalok küldötte egy sor iskolában -ott van a tantestületi ülésen. És még egy momentum, vannak már 18 éves diák párttagok is, akik egy pártszervezetben tevékenykednek, formálódnak a nevelőkkel.

A két fiatal beszélgetése nem szó szerint így hangzott el. de a lényeg körülbelül ez volt. Ez jutott eszünkbe a megye iskoláiban 'jártunk során — a pedagógusokkal beszélgetve, — amikor a tan- testületi demokratizmus került szóba. Országos vitákban formálódott a vélemény, a tantestületek megvitatták megyénkben is. milyen tennivalók vannak a tantestületi de- rfiókratizmús1 'teljesebb, jobb megvalósításában.

NEM MEGLEPŐ, hogy a megbeszéléseken, kötetlen eszmecseréken felbukkan a két diák beszélgetésében is érezhető kettősség is. A pedagógusok is most tanulják, értelmezik és kezdik gyakorolni a demokratizmust, a tevékenyebb beleszólást az iskola ügyeibe.

Vannak, akik féltik a tanári tekintélyt, nincsenek meggyőződve arról, hogy a társadalom minden területén mindjobban bontakozó demokratizmus az iskolák falain belül is eleven tényező lehet. Mások viszont úgy értelmezik és igyekeznek táplálni a demokratizmust, hogy az a tantestület életében olykor meglehetősen nagy káoszt eredményez.

Létezik egy harmadik nézőpont is. akik azt vallják: szép és helyes dolog a demokratizmus,, tegyünk is minél többet érte, de csak a tantestület keretein belül. Magyarán' a demokratizmus ne

terjedjen ki az iskola egész közösségi életére, a tanuló- közösségekre is, mert azok még nem érettek, nem alkalmasak arra, hogy éljenek annak a lehetőségeivel.

Szamos Árnyalati

VÁLTOZATOT lehetne még kimutatni, ki hogyan teszi magáévá a demokratizmus szellemét. Említhetnénk a formák kedvelőit, akik a látszatok emberei, s csupán abban vélik á demokratizmus lényegét, hogy az elhatározott kérdésekre a tantestület vagy az iskolai közösség igent mondjon.

A demokratizmus lehetőségeit sok helyen csupán az igazgatói kinevezésekre, a tantestület véleményének kikérésére szűkítik le. Sokféle nézőpont és gyakorlat keveredik még az iskolákban, de egyre több az olyan biztató jelenség, amely a demokratizmus lényegét tükrözi, ami sohasem választható el az eredményes oktató-nevelő munkától, az új típusú tanárdiák viszony, a pedagógusok és a tanulók jó közérzetének alakulásától. Megyénkben is egyre több pedagógus — és diák KlSZ-vezető — kezdi jól érteni és segíteni a hosszabb távra szóló folyamatot.

Az egyik pedagógus mondta, hogy a demokratizmus csak akkor ér valamitrha nem ' csupán fentről kezdeményezik, mármint az iskolai vezetés. Az az igazi, ha a tantestület tagjai tartják életelemüknek. Nyomban hozzátehetjük: sajnos még sok iskolában nem fejlődtek ki ezek az igények. A pártszervezeteknek, pártcsoportoknak, a kommunista pedagógusoknak még sok erőfeszítésre és türelmes munkára lesz szükség, hogy felébresszék a közös ügyekbe való beleszólás izgalmát, örömét a pedagógusok százaiban.

Mindehhez jó serkentést adnak a párt- és állami szerveink állásfoglalásai, melyek nem csak szorgalmazzák, de lehetővé is teszik, hogy a tantestületek minden fontos iskolai kérdésben, személyi ügyekben is éljenek a demokratizmus által adott jogaikkal. így formálódott ki az irányelv, hogy például az igazgatók kinevezésénél ki kell kérni a tantestület véleményét. Az igazgatók egészséges cserélődését segíti az is, hogy ezután meghatározott időre nevezik ki őket.

Valójában a demokratizmus nem új „találmány”, közéletünk egészséges továbbfejlő- dése már egy sor szabolcsi-iskolában kialakította a demokratizmus szellemét, s ez meglátszik az iskola munkáján, a pedagógusok helytállásában éppúgy, mint a tanulók eredményein. Példákat sorolhatnánk, mint a mátészalkai Esze Tamás, a nagykállói Budai Nagy Antal, a vásárosna- ményi • II. Rákóczi Ferenc, a

— Először is, hagyd abba ezt a hülye magázódást, másodszor pedig — nem megyek sehova. És ha tudni akarod, hogy miért, hát tessék: nem bírom elviselni anyádat Azi az utálatosan-kedves természetét, meg ahogy hízeleg. Nem kell tovább! Érted? Elég volt!

.Bámul rám, pupillái kitágulnak. rrflnt aki nem hisz saját fülének.

Látom rajta, hogy legszívesebben . pofon ütne, de "sak nagyokat nyel. mocorog. Felkap egy cigarettát, a szájába gyömöszöli (szinte ráharap), aztán ideges újlakkal kotorászni kezd a gyufásdoöoz- bán. Végre elkap egy szálat rágyújt.

Föllélegzek.

Érzem, kicsit erős volt, amit mondtam. De most már mindegy. Egyszer úgyis meg kellett volna mondanom.

Jobb így. Már nagyon nyomott a képmutatás. Hétről hétre jó pofát vágríi. Mindig, mindenhez jó pofát. Az anyóshoz is. Amikor tudom, hogy ő ugyanúgy utál, csak még egy fokkal magasabbról.

Óvatosan feláll, járkálni kezd a szobában, szótlanul, ajtótól ablakig, föl s alá.

Magamban számolok: egy, kettő, három... kilencvenkilenc, száz. Még mindig járkál.

Négyszázhuszonöt, négyszázhuszonhat, ^végre leül.

Lassan belesüllyed a fotelba, fejét hátrahajtja, mint én a borbély szék ben, aztán egykedvűen bámulja a mennyezetet. Időnként halványkék füstkarikákat ereget a fogai közül.

Izzik a csend, de nem szól. (Ki akar készíteni.)

Oldalra billenti á fejét, rám néz végre megszólal;

nyíregyházi Krúdy — és több általános iskola, ahol egészséges harmónia, alkotó vitákkal zajló tantestületi élet bontakozott ki, ahol mindenki érzi, hogy számítanak rá, adnak a véleményére, nem csak utasítások, feladatok végrehajtója, hanem formálója, megfogalmazója is.

MEGYÉNKBEN TÖBB

mint 370 képesítés nélküli NEVELŐ is dolgozik a tantestületekben. Sok a kis iskola, a tanyai és kis településeken lévő tagiskolákban kevés a nevelő, s néhol félő, hogy elszigetelődnek az anyaiskola nevelőközösségétől. A képesítés nélkülieknél pedig olykor az önbizalom, -a tapasztalat, vagy az emberismeret hiánya nehezítheti, hogy teljes tudásuk és érdeklődésük szerint részt vegyenek a kollektíva életében, s ők is éljenek a demokratizmusból eredő jogaikkal, kötelességeikkel.

Ilyen szempontból me- .gyénkben — elsősorban a pedagógus - pártszervezeteknek, ahol pedig nincs önálló pártszervezet, a községi, területi | párt- alapszervezeteknek van nagy felelősségük, hogy ösztönzést, biztatást adjanak a fiatalabbaknak, egyben észleljék a demokratizmust sértő vagy azt formális megoldásokkal helyettesítő lépéseket.

Helyesen állapította meg az egyik pedagógus pártfunkcionárius, akivel a témáról beszélgettünk, hogy nem elegendő csak a tantestületi demokratizmusra törekedni. Ez kevés, a cél az iskolai élet demokratizmusát növelni. Minden olyan kérdésben a tanulókat is meghallgatni, ami rájuk is »tartozik, amiben az ő véleményük is segíthet. Többek között az egyik szabolcsi iskolában, ahol 30 százalékon felül van az iskolai tanulók bukási aránya, nem „méltóságon” aluli megkérdezni, megvitatni a tanulókkal is e problémákat.

Az egyik legfontosabb dolog, ami szintén a demokratizmusból és a szocialista pedagógia lényegéből ered, a sokszor még merev, csak a fegyelmezésre épülő tanári magatartáson változtatni. Jobban alapozni a gyermekek aktivitására,, a közösségi nevelésre, amely pedagógiánk alapja. Olykor a nagy igyekezetben egyes pedagógusok megfeledkeznek róla, hogy a közösségre támaszkodva kis- sebb erőfeszítéssel jobb eredményeket érhetnének el, csak jobban kellene bízni a gyermekközösségben.

NEM TÉVESZTJÜK ÖSZSZE az iskolát a termelő üzemmel, vállalattal, tsz-sz?' amikor a demokratizmusró ejtünk szót. Mások az adóit ságok, lehetőségek. De ser” sem tagadhatja, hogy ma ma az iskolai élet jól értelmezet és helyesen alkalmazott de mokratizmusa nélkül nem le hét tartós eredményeket elérni sem a tantestület irányító sában, sem a gyermek, az is- kolaközösség teljesítményképes tudásának, szocialista vonásainak formálásában. Az élet követeli ezt, hisz az iskola sem lehet zárt világ, az életre készíti fel a jövő nemzedékét.

Páll Géza

— Én meg a te anyádat, csak én sem mondtam. És vele együtt téged is.

(Nem ezt vártam.)

Higgadtan, pléhpofáv.al mondja, de a szeme éget. Most látok benne valami gyűlöletet is, vagy utálatot, nem tudom. Azt hiszem, ebben a pillanatban mindenki elhinné róla, hogy a legszívesebben megölne. Talán úgy is van.

Mondanom kellene valamit, de nem megy, a szám összetapadt, nem kapok levegőt, ügy érgem, fejbe vertek. Pedig erre a gorombaságra ki kellene nyögnöm valami hasonlót.

De csak egy nyomprult, bizonytalan hangú kérdésre telik:

— Akkor mért vagy velem ? Ha ennyire utálsz, mért nem válunk?

Félhyög, lemondóan legyint egyet, aztán szétmorzsolja a

Dózsa György az irodalomban

A magyar irodalom az elmúlt évszázadokban mélyen átélte a Dózsa-témáí. Művek százai szólnak a parasztháborúról. Ezért az alkotások csekély töredékével sem foglalkozhatunk, s csupán futólag és vázlatosan beszélhetünk azokról is, amelyekhez a legtöbb magyar olvasónak, — kortársunknak — személyes emlé- ke-élménye tapad.

Aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy Dózsa György irodalmi ábrázolására gondolva mindenkinek először Petőfi jut eszébe. A „Még kér a nép” Dózsa emlékének — a kuruckor óta — ez volt az első nagy erejű, művészi felidézése. A vers a hasonló történelmi helyzettől is, kapta a hevét. Petőfi 1847-ben írta, csaknem háromszáznegyven évvel a Dózsa-tragédia után, — a készülő forradalorr#sűrű levegőjében. A versnek roppant közéleti hatása volt' — emlékezzünk: a Bach-korszak cenzori hivatalai az ötvenes években e költemény „minden eszközzel való törlésére és irtására” kapták az első parancsot —; Vahot Imre, aki közölte, megjelenése után hetekig reszketett félelmében, hogy lapját betiltják miatta.

„Nem hallottátok Dózsa

György hírét? Izzó vas trónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égété

’ meg,

Mert az maga tűz; úgy

vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng

S rajtatok!

Láng és korbács minden sora; sötét fenyegetés, komor jövendölés. Akik 1847-ben olvasták, s értettek belőle, tudták, hogy Dózsa veszélyes szellemének felidézése Petőfi költészetének sodró erejével: milliók erejévé válhat.

A forradalmi ős sorsa élete Végéig izgatta Petőfit; prózájában is gyakran említi Dózsa Györgyöt, még útirajzában is keresi a nyomait. A fegyvertelen, kaszával, kapával lázadó nép látomása Dózsát idézi emlékezetébe; alakját a legalkalmasabbnak tartja arra, hogy az ellenfelek emlékezetébe idézze. S a forradalmárokéba, „eszmetársakéba” is, lelkesítő példaként.

A következő mű szinte a következő „kapcsolás”. Eötvös József: „Magyarország 1514- ben.” A központ: a szenvedő nép. Eötvös a lázadó magyar paraszt véres - tragédiáját, iszonyú sorsát ábrázolta nagy erejű regényében. Az események elbeszélésében aggályosán objektív: regényének nehéz sodrása lassan görgeti előre a történetet. Sokáig nem értették — félreértették — Eötvös regényét. A történelmi érvek gondos mérlegelése a reakciós irodalomtörténetírás szemében azt látszott bizonyítani, hogy a „Magyarország 1514-ben” tulajdonképp pen nem más, mint az uralkodó osztály viselkedésének

már ki tudja hányadik csikket.

Folytatom:

— Vagy az ágyban azért jó vagyok?

Felugrik, előrehajol. (Mégiscsak megkapom azt a haJ talmas pofont.)

Visszaránduló csuklóját elkapom, húzom magam felé, de nem engedi, nagyokat szuszog, rúgkapál, ki akar szabadulni. Végre elfárad, megadja magát. Szelídebbnek látszik.

Átölelem, ő is átölel, közelebb húzom, már nem tiltakozik. Sokáig kutat- a szememben, megcsókolom.

Aztán egyik keze kinyúl és leoltja a villanyt.

Csend van.

De már nem izzik a csend, a szoba nem feszít, lélegzetünk égyenletes.

És holnap kézdődik minden elölről.

védelme. Hosszú idő kellett, amíg a- közönség és a haladó kritika felismerte Eötvös igazi mondanivalóját. Szerb Antal jegyzi meg a regényről: „Eötvösnél a felkelés csúfos elbukásának ábrázolása azt látszik bizonyítani, hogy Dózsa legyőzőinek volt igazuk. Csak valami közelebbről meg nem határozható belső rezdülés árulja el, hogy — ha átfogó, a dolgok két végét látó intellektusa ingadozik is —, a szíve Dózsa Györggyel szenved az égő trónuson.”

A Dózsa-téma a század első évtizedeiben sem halkult el. Ekkor Ady tollán szólalt meg a legerőteljesebben. (Dózsa György unokája vagyok én / Népért síró bús, bocskoros nemes). Ady izzó úrgyűlöletének ki más lehetett volna élő példája, mint a paraszt- vezér, aki a „grófi szérű” nyomorult jobbágyainak lázadó seregét vezette az „urak vad hordája” ellen?»Adynál tudatos program lett Dózsa György. A „heves nyár” látomása nála a zsellérhad dühödt seregének látomásával párosul: négyszáz esztendővel a parasztháború után, a Dó- zsa-korabeli úri rendekéhez hasonló vaksággal országvesztő háborúra készülődő Ti- sza-kormány felé röppent a vers fenyegető végsora: „Vigyázzatok... A nyár heves, s a kasza egyenes”.

De sokszor idézték 1919- ben, a Tanácsköztársaság fennállásának három hónapja alatt Ady látnoki sorait! A verset — Kukács György és Lengyel József feljegyzése szerint —- 1919 nyári proletárünnepein a Mar^it-szigeten. a Parlament előtt, vidéki városok főterein — legalább százszor szavalták el. Iskolás fiúk, egyetemisták, művészek, írók.

A század huszas és harmincas éveiben, a Horthy-fasiz- mus kezdeti időszakában nem szívesen hallott a Dózsa-té- máról a hivatalos Magyarország. A Hóman Bálint történetértelmezésének szellemében fogant tankönyvek látszólagos objektivitással, kel- l’etlenségüket rosszul palástolva vették tudomásul, hogy a magyar népnek létezett egy Dózsa György nevű hőse; örökségét igyekeztek hazafias szólamokkal elhomályosítani, közömbösíteni — mintha csak egy magányos elégedetlenkedőről volna szó, aki a történelem „kiismerhetetlen szeszélye” folytán, „szónoki szuggesztivitásának” (Hbman) erejével maga mellé tudott állítani ezer meg ezer fegyelmezetlen jobbágyot.

S most ugorjunk egy nagyot az időben.

Kitört a második világháború. Elkövetkezett — hatévi szenvedés után a magyar nép legjobbjainak, a partizánoknak és szabadságharcosoknak hősi részvétele, mártírhalála segítségével is — a felszabadulás. Már az első pillanatokban felmerült a Dózsa- kép (jelentős költőink verseiben, írók esszéiben, publicisztikai elmefuttatásaiban), s azóta hat. azóta szabadon gyönyörködhetünk benne, okulásul és épülésül.

1954-ben jelent meg egy verseskötet. Juhász Fsrenc írta. Tékozló ország volt a címe. Ez már a felszabadult ország új költőjének tisztelgése Dózsa György emléke előtt. A Dózsa-eposz — terjedelmét és epikai témáját tekintve — elbeszélő költemény; „egy ismeretlen vándorköltő krónikája 1514-ből”. Juhász szinte teliesen szétzilálja a hagyományos históriás ének kereteit, s művét hatalmas lírai monológgá duzzasztja. Nem a történelem elrendezte sorrend és összefüggés szerint idézi fel a Dózsa-forradalom képét! hanem úgy, ahogyan az ő lelkében, fantáziájában, a feltornyosuló mondanivaló

ebbe varázsolja. A Tékoíió országban a forradalom varázsa. á nép hite, ereje szólal meg, — az az örökség, szellemi hagyaték, amely képes a Dózsá-élményt teljes értékében átadni a felszabadult utókornak.

„De most a fizetség Budáig ellátszik

A paraszt kaszája holdfény-'

ben szikrázik, Kö-lándsaink árnya, á kastélyok lángja el — Budáig látszik; el Budáig látszik.”

Gyönyörű szavakkal szól a Dózsa-forradalom feledhetetlen mámoráról, amely - átsu- gárzik az évszázadokon, s erőt ad értelmes új életéhez a már szabadon élő népnek:

„Szabadság, Te egyetlen isten,

az

ész tartománya, te legvadabb mámor;

mi alázott szívünket felemelő, mi perzselő vágyakozásunk, kivont szablyánk tüz-érce,

te mi

húsunkba eddig befelé nőtt

szárnyunk..."

S ezután — nem mint a felszabadulást követő évek utolsó Dózsa-emlékműve, hanem mint e kurta beszámoló egyik fontos témája: Illyés Gyula Dózsa-dráraajáról néhány szót. 1955-ben jelent meg Illyés drámája nyomtatásban, s rövid néhány hónap múlva már bemutatta a Nemzeti Színház Gellért Endre rendezésében. Illyés Dózsa- drámája lenyűgözte a nézőket: lírikus szépségével, költői nyelvének áradó gazdagságával, s főleg szövegének robusztus erejével, amelyből a nép ügye iránti szeretet sugárzik. A színművet több bírálat érte bemutatásának idején — jogos is, méltánytalan is —, de ez nem változtat azon, a bennünket mbst elsősorban érdeklő tényen, hogy a Dózsa-ábrázolás folyama nem szakadt meg.

Nem volna teljes Dózsa György irodalmi ábrázolásának e vázlatos képe sem, ha nem számolnánk be röviden arról, hogy híre, példája nem rekedt meg az országhatárokon belül; a hősi példa más népek íróinak képzeletét is megragadta. Európai „mítosz- szá” vált. Az angol életrajzirodalom egyik nagy értékű alkotásában James Boswell Johnson élete című munkájában olvashatunk arról, hogy Oliwer Goldschmith klasz- szikus Zéck-testvérek című drámája tulajdonképpen a Dózsa-tragédiát eleveníti feL A német Hans Mitterfelder 1807-ben — Napóleon-ellenes éllel — írt színművének, a ma már alig ismert „Székely hős”-nek szintén Dózsa György a főhőse: egy „messzi székelyföldről származó szegény nemesfi”, aki évszázadokkal ezelőtt „ugyanúgy megszenvedte népe elnyomatását, mint ma azok, akik Európa elrablójának rabigájában nyögnek”. Lelkesítő példa volt Dózsa György alakja: az ő megidézésével szólította honfitársait szabadságküzdelemre a német író.

Áz irodalom — a líra, dráma, és a regényírás, s a művészet sok más műfaja — tündöklővé tette a Dózsa-képet. Születésének 500. évfordulójára készülve méltán tisztelgünk meghatottan azok emléke előtt, akik művészetükkel közelebb hozták az olvasókhoz, nézőkhöz a paraszt- háború vezérének hősi alakját; mesterségük, tehetségük szuggesztív eszközeivel tették feledhetetlenné, a magyar nép örök élményévé Dózsa Györgyöt.

lamis Iama