Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

tm mum rt KI!LET-MA(5TA«0nSZÄr — VASÄRNAPT MELLÉKLET I d»af A megyei Dózsa-emlékülés előadásai Május 12-én a megyeszékhelyen megkezdődött a Dózsa, évforduló megyei ünnepségsorozata. Tudományos emlékülést tartottak a megyei tanács nagytermében, ahol Ekler György­nek, a megyei pártbizottság titkárának megnyitó beszéde és dr. Orosz István egyetemi adjunktus előadása után öt kor­referátum következett. \ korreferátumokból az alábbiakban szemelvényeket köz­lünk. Dr. Németh Péter; Az 1514 •es parasztháború szabolcs-szatmári krónikája A kereszteshá'borúra felhí­vó pápai bullát minden bi­zonnyal a megye akkor je­lentősebb mezővárosainak egyházaiban, — így a kis- várdai Szent Péter és Pál, a nem sokkal korábban, 1488- ban épült nyírbátori Szűz Mária és Szent György, va­lamint a nagykállói Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomokban — hirdethet­ték ki, talán az országos zászlóbontás után, úgy 1514 áprilisának vége felé. Ugyan, csak e mezővárosok egyike — talán Nagykálló — lehetett a kereszteshad megyei résztve­vőinek gyülekezőhelye is, hogy azután Várad alá vo­nulva egyesüljenek a Ti­szántúl keleti felének kisebb- nagyobb seregeivel. A paraszthad számban ki­csiny, de a szervezésben, a háború ideológiájának meg­fogalmazásában, s a vezetés­ben elöljáró rétege deákok­ból, tanítóktól és papokból állott. A dél-nyírségi pa­raszthad kapitánya is pap volt, bizonyos Máté nevű. A beregi felkelés irányí­tója Halábory János nemes­ember, akinek magasabb is­kolai végzettségét mutatja a neve után tett deák jelző. Ugyanígy litteratusnak, azaz deáknak nevezték a tyukodi nemesek sorában Imrét, aki a szatmáriak megmozdulá­saiban szerepelt. A tanúval­lomások szerint a nyírségi hadban is valami tanító volt Máté papkapitány egyik se­gítőtársa. bizalmi embere. De mindennél feltűnőbb, hogy milyen nagy számban találunk nemesembereket a kelet-magyarországi felke­lők között. A már említett Halábory János mellett — aki a beregieket vezette — a nyírségiek egyik alvezére is nemes származású. Kispi. ricsei Nagy György ez az ember, akinek 1514. évi pá­lyafutását jól illusztrálják a tanúvallomások. A szatmáriak között még több volt a nemes. A kisne- mesi település. Tyúkod szin­te valamennyi nemese — így Baranyai Bálint Dávid, Bús Ferenc, Imre deák, Sántha Tamás.. Dénesi Amb­rus és Pilisi Mátyás — részt vett a felkelésben. Hasonló­képpen a Vetésiek: Gergely, Albert és Miklós, valamint a Kölcseyek, Nábrádiak, Do- mahidiak. S végül említsük meg azokat a falvakat is, amelyek népe egységesen szállt a hadba: Hodászt, (Nyír-)Császárit, (Nyíri-Bá­tort és (Kis) Létát. E sort bizonyára lehetne növelni, ha írásos emlékeink ezreit nem pusztították volna el a századok vérzivatarai. A rendelkezésünkre álló okle­velek szűkszavúsága miatt a parasztháború helyi esemé­nyeit igen kevéssé ismerjük. A temesvári csata előtt vagy után — nem tudjuk pontosan — az egymás kö­zötti ellentéteket félretevő, a magához térő' nemesség fo­kozatosan morzsolja fel az elszigetelten verekedő pa­rasztihadakat. Beregben ma­ga Werbőczi István, s e vi­déken birtokos Perényl Gá­bor meg Pogány Zsigmond veri le a kereszteseket, ma­ga Halábory is a csatában esik el. özvegyen maradt fe­lesége, Ilona asszony hiába tiltakozik, birtokait elkoboz­zák, s Kerepeczi Péternek és Gergelynek adományozzák, tekintettel vérrokonuk, Wer­bőczi érdemeire. Jaj, a lé­gy őzöttnek! A Munkács kör­nyéki keresztesek vezetője, Balogh István, látván re­ménytelen helyzetét, Len_ gyelországba futott. Nincs adatunk a nyíriek sorsáról, talán Várad felé sietve, a Temesvárról menekült Mé­száros Lőrinc vezetése alatt kíséreltek meg egy utolsó, kétségbeesett ellenállást. Nem tudjuk, hol verték le a bélteki Drágffyak, a Peré- nyiek és a Báthori testvérek a szatmáriak seregét. A falvak jobbágy lakossá­gát sem kerülte el a meg­torlás. A parasztháború le­verése után hozott 1514. évi dekrétum 14. cikkelye szinte öngúnnyal jegyzi meg, hogy „ámbár mindazokat á pa­rasztokat, akik természetes uraik ellen felkeltek, mint árulókat főbenjáró büntetés, sei kellene sújtani, nehogy azonban annyi vér folyjon, és nehogy a parasztság (amely nélkül a nemesség nem so­kat ér) egészen kipusztuljon, határoztuk, hogy az összes kapitányokat, századosokat meg tizedeseket és a többi parasztok felbujtóit, vala­mint a nemesek nyilvánvaló gyilkosait... minden kegye­lem mellőzésével meg kell ölni. és mindenütt ki kell ir­tani”. A kor társadalmi tablója nem volna teljes, ha fele­désbe hagynánk mindazokat a megyebeli főrendeket, kik az eseményekben kulcsszere­pet játszottak. Werbőczi Ist­ván, ez az ellentmondások­kal terhes pártvezér a Be- reggel és Szatmárral szom­szédos Ugocsában született. A szatmári Erdődről, job­bágycsaládból származott Bakócz Tamás esztergomi érsek, bíboros, a keresztes hadjárat meghirdetője. (Má­té-) Szálkái vargának volt gyermeke Szálkái László, akit éppen 1514 előestéjén ne­veztek ki váci püspöknek, s ki Bakóczot követte az ér­seki székben. Hasonlóképpen 1513-ban lett erdélyi püspök kisvárdai Várdi Ferenc, a parasztháború egyik leverő­je. 1514-et nemcsak a véres megtorlások követték, nem­csak az úri kizsákmányolás ugrásszerű megnövekedése, nemcsak Mohács, hanem a magyar társadalom fejlődé­sének megrekedése, a ma­avar feudalizmus átmentése 1848-ig. 1514 nélkül az újko­ri magyar történelem szá­mos vonása és jelensége sem értelmezhető Igazán, Hársfalvi Péter: Dózsa alakja a marxista történetírásban A felszabadulás óta lénye­gében szabadon és erőteljesen fejlődő marxista történetírá­sunk nem szentelt kellő fi­gyelmet 1514 parasztháború­jának és vezérének, Dózsa Györgynek. Marxista közgon­dolkozásunk mind a mai na­pig lényegében a korábbi ku­tatások alapján formálta meg a maga Dózsa-képét és érté­kelését 1514-ről. Az első hazai marxista tár­sadalomtudós, akit intenzíven foglalkoztatott 1514, Szabó Ervin, akinek kiemelkedő sze­repe van a marxizmus klasz- szikus műveinek hazai meg- ■elentetésében is. Szabó Ervin 1514 elemzésé­nél három kérdésre fordít kü­lönös figyelmet. Az egyik Dó­zsa személyisége. Látja, hogy Dózsa maga nem pa­raszt, hanem katona. Nem a jobbágyparaszt életét élte, világot látott, tapasztalt em­ber. Ilyenek voltak a pa­rasztháborúk vezetői minde­nütt Európában. Dózsa kitűnő egyéniség. Személyében kivá­ló katonai képességű és ki­váló jellemű vezére akadt a forradalomnak. Bizonyára egyik legjobb képességű, leg­intenzívebb katonája volt a királynak, okos, becsületes, önzetlen. Az üggyel teljesen azonosította magát. „Eszes, önérzetes, büszke és bátor ember volt, akinek halálában tanúsított magatartása a ke­reszténység vértanúinak leg­nagyszerűbb példáit elhomá­lyosította.” Nagy figyelmet fordít Sza­bó Ervin a parasztháború ideológiájára és programjára. Határozottan állítja, hogy a parasztháború vezetőit a hu­szitizmus eszméi vezérelték, amely tan demokratikus és liberális nevelő befolyásával hatott a parasztságra, a harc idején is terjesztették a be­lőle áradó teljes társadalmi felszabadulás eszméjét a pa­rasztokhoz csatlakozott papok és diákok. Egyenlőség, va­gyonközösség és valamiféle demokratikus királyság vol­tak a főbb programpontjai a parasztháborúnak. A harmadik probléma, ami Szabó Ervint foglalkoztatta, a magyar parasztháború, általá­ban a középkor végi paraszt- háború nemzeti sajátossága. Ezzel kapcsolatban határo­zottan leszögezi: a nemzeti különbségek bizonyos meglé­tével már a korban és e moz­galmakban is észlelhetők, de nem ez a döntő, hanem e mozgalmak hasonlósága. Évtizedek elteltével, egé­szen más történelmi körül­Szabó Sándor: mények között idézte Dózsa és a parasztháború emlékét a közvélemény számára Révai József. Akkor, amikor a ma­gyar kommunisták minden társadalmi, politikai és szel­lemi erőt a fasiszmus elleni harc érdekében igyekeztek mozgósítani, egy — jobb híján — nemzeti függetlenséginek nevezhető mozgalom kereté­ben Hitlerék és Horthyék el­len. Ekkoriban jelent meg Féja Géza Dózsa könyve is, s rész­ben a népi írók mozgalmá­ban kialakult Dózsa-kép el­lensúlyozására és hatálytala­nítására Eckhardt Tibor és Katona Jenő kifejtették, hogy a Dózsa és Áchim típusú ve­zérek és az általuk vezetett mozgalmak örökségét nem vállalhatják, nem vállalhatja a magyarság. Ezek a szemé­lyek és ezek a vezetők szűk és önző osztályérdekekért harcoltak nem össztársadal­mi, vagy éppen nemzeti ér­dekért. Szerintük Dózsa egye­nesen Mohácsért felelős. Ré­vai elvi kérdést szegez ezzpl szembe: lehet-e forradalmi osztályharc vezetőjében nem­zeti hőst látni? A válasza egyértelműen igen, mert „...az osztályharcoknak és a nemzeti harcoknak... a szem- beállítása ellenkezik a törté­nelmi tényekkel...” Az előadó Révai József munkásságának értékelése után Molnár Erik 1514-re, Dózsára vonatkozó vizsgáló­dásait vette szemügyre. A marxista történetfelfogás legjellegzetesebb állásfo'” i- lásainak bemutatását az tio- adó azzal summázta, hogy a történelmi múlt jelen van a mostani társadalom tudatá­ban, gondolat- és érzelemvilá­gában. Az ember történelmé­vel együtt igazán ember. A parasztháború katonai értékelése A parasztsereg sikereiről az előadó megállapította, hogy a rövid ideig tartó háború a kor hadművészetében nem hozott új vonásokat. Lénye­gében egy nagyszámú, de a harcban gyakorlatlan had­sereg állott szemben a ne­messég létszámára kisebb, de jól képzett, harcban jártas csapatával. Dózsa — mint jó katona — igyekezett a hatal­mas tömegből fegyelmezett hadesereget teremteni — és sikerült is egy kisebb — az ellenséggel mindenben egyen­lő értékű jól szervezett erőt létrehozni. A paraszthad gyalogosok­ból, lovasságból állott és néhány kisebb lövege is volt. Harceljárásának fő prob­lémája a lovasság elleni ha­tásos gyalogsági harc meg­szervezése képezte, mivel a sereg legnagyobb részét a gyalogság alkotta. Utalt az előadó arra, hogy Magyaror­szágon abban az időben a harcászati ismeretek lénye­gében a Mátyás-kori hadmű­vészetre épültek, amelyek sok vonását őrizték a husziták tapasztalatainak is. Nagy problémát jelentett a vezetés megszervezése. A ma­gasabb parancsnokokat maga Dózsa nevezte ki, ilyen volt testvére Gergely és a felke­lés lelke Mészáros Lőrinc pap. Az alsóbb vezetőket a nép választotta. Katonai értékűk igen vegyes volt, mert a vá­lasztásnál nem mindig voltak tekintettel a jelölt katonai tudására. Ez később megbosz- szulta magát. A gyakorlatlan vezetők a döntő pillanatban — mint a temesvári pánik is bizonyította — nem tudtak úrrá lenni a váratlan helyze­teken. Dózsa a háború kezdetén jól használta ki a nemesek megosztottságát és felkészü­letlenségét. Terveit a meg­lepetésre alapozta és várat­lan, gyors manővereket haj­tott végre. Ez nagyfokú moz­gékonyságot és nagy menet­teljesítményeket követelt. A parasztság napi menete átla­gosan 20—30 kilométer volt, a tiszavárkonyi átkelés előtt közel 40 kilométert menetel­tek. A parasztsereg műszakilag jól képzett csapatokkal, mes­teremberekkel is ■ rendelke­zett. A tiszavárkonyi átkelés gyors végrehajtása, a rövid idő alatti hadihídépítés, a te­mesvári ostrom nagy műsza­ki felkészültséget igényjő munkálatai ezt bizonyítják. Elszántságban és hősiesség­ben nem volt hiány. Katonai­lag viszont a parasztsereg járatlan volt, az egyes sereg­részek egymástól külön-külön működtek. Takács Péten Hagyomány a forradalmi Elgondolkoztató, hogy há­borúkban, forradalmakban gazdag történeim ü n k bon nincs még egy olyan találko­zás, mint 1514 és Székely Dózsa Györgyé volt. Mohács, a török elleni várharcok, a kuruc harcok időszaka, a ja­kobinusmozgalom és annyi sok-sok viszály sem vonz egyetlen egy nevet olyan erő­vel, olyan kizárólagossággal, mint 1514. A parasztforradalmat. Dó­zsát írók, költők fedezték föl a társadalmi, politikai harcok művészetben számára. Először a reform­korban. Horváti! Mihály, Eöt­vös József, Szalay László, Kölcsey Ferenc, Petőfi vol­tak első megfogalmazói Szé­kely Dózsa György igazának. Arany János is megérezte a parasztvezér kivételes nagy­ságát, amit Petőfivel történt levélváltása éppúgy igazol, mint az a tény, hogy eposzt szándékozott írni róla. A re­formkor liberális eszméi által ihletett irodalom és művésziét a jobbágy-felszabadításért, az úrbéri viszonyok eltörléséért indította harcba Dózsát és paraszthadát regényekben, versekben, történelmi mun­kákban, országgyűlési szó­noklatokban. 1848/49 után, az abszolu­tizmus idején a nemzeti füg­getlenség, a hazafiság és a magyarságtudat kifejezője lett a Dózsa-hagyomány Er­kel Szigligeti Ede szöveg­könyvére írt operájában, Madarász Viktor vásznain és grafikai vázlatain, mint aho. gyan hasonló célból igyeke­zett színpadra vinni Dózsa és a parasztháború tragédi­áját Jókai Mór is. A kiegyezést követő poli­tikai konszolidáció, a gazda­sági fejlődés nem kedvezett a Dózsa-hagyomány ápolói­nak. Néhány évtizedre hall­gatásba burkolózott a pa­rasztvezér, hogy a század- fordulón újra erősítse azok hitét, akik megelégelték az Osztrák—Magyar Monar­chia vezető politikusainak szociális érzéketlenségét. A századfordulón írók, költők: Komját Aladár, Kiss József, Ady Endre, Móricz Zsig­mond, Juhász Gyula kölcsö­nöznek hitet, forradalmi len­dületet Dózsa Györgytől. Felfedezik végre a paraszt­forradalom jelentőségét a politikusok is. Az agrárszo­cialisták Áchim András és társai, a polgári radikálisok Jóni Oszkár vezetésével zászlajukra tűzik nevét. A történettudomány érdeklődé­se is ekkor növekszik meg igazán Dózsa György iránt. Márki Sándor mindmáig egyetlennek nevezett mo­nográfiája mellett e tájban születnek Áldor Imre, Far­kas Eijiőd, Csizmadia Sándor tanulmányai, illetve könyvei. A századfordulón megidé­zett Dózsa többé nem is tű­nik el a politikai, társadalmi, ideológiai küzdelmekből. A Tanácsköztársaság idején éppúgy ösztönző, lelkesítő hitet merítenek a paraszthá­Dr. Balogh István: ború hagyományaiból, mini az ellenforradalmi korszak­ban illegalitásban és emig­rációban élő kommunisták, művészek és politikusok. Ha a Dózsa-hagyomány forradalmi értelmezését, il­letve ennek a forradalmi értelmezésnek a gyökereit kutatjuk, két költő neve emelkedik ki a végtelen név. sorból: Petőfié es Adyé. Aligha van közöttünk olyan, aki ne tudná idézni Petőfi: A nép nevében című versé­nek sorait: „Még kér a nép, most adjatok neki!” Petőfit követi Ady is a Dózsa-ha­gyomány értelmezésében. Féltucatnyi vers, még több publicisztikai írás, Urak — fölperzselt várban címen tervezett dráma és más írá­sok, nyilatkozatok bizonyít, ják, hogy Adyt aktívan fog­lalkoztatta Dózsa alakja é* a Dózsa-hagyomány saját forradalmi világképébe be­építhető elemei. A „Holnap városában”. Nagyváradon kezdett Ady Endre behatóbban érdeklőd­ni a magyar múlt iránt. Változást, új eszméket, új gondola tokát, új történelem­szemléletet követel, s így jut el Dózsához, a Dózsa-hagyo- mányhoz. 1903-tól állandó Dózsa Ady írásainak szerep­lője, 1906-tól már határozott követeléssel: állítsunk szob­rot Dózsa Györgynek! — fogalmazza a La Berra — Dózsa György című vezér­cikkében. (Budapesti Napló) Ady magyarságának, hazafi- ságának, történelem- és tár- sadalomszemléletének tömőt összefoglalója ez az írás. Forradalmi riadót dobol ben­ne a költő. Milliók elrabolj megsarcolt, kisajátított tör­ténelmének megbosszulását, új Magyarország megterem­tését követeli Dózsa emléke a magyar néphagyományban A parasztságnak — ennek a sok száz éven át történe­lem alatti osztálynak a fel­kelésnél és az azt követő megtorlásnál aligha volt ma­radandóbb élménye. Az ilyen élmény pedig nemcsak a tu­datban, de a tudat alatt is, sok-sok idővel a megtörténte után is tovább rezeg. Azt azonban, hogy ez a hagyo­mány miként és milyen tar­talommal élt vagy él a nép tudatában, már nehezebb megállapítani. Mindenek­előtt ki kell ábrándítanom azokait, akik azt hiszik, hogy ilyen jellegű feldolgozás len­ne. Nincs ilyen sem a türté- 'netíróink, sem az íratlan nép­hagyomány gyűjtői, a nép­rajz kutatói tollából sem jelent meg. A dolog mindjárt érthető­vé válik, ha arra gondolunk, — hogy közvéleményünk és ennek nyomán történetíró­ink, a reformkor néhány képviselőjét és a századfor­dulón Acsády Ignácot kivé­ve — inkább a nemesi nem­zet szemszögéből írták meg a múltat és a Dózsa-felkelést is. Forrásaik a kortárs, vagy néhány évtizeddel később élt írók feljegyzései voltaic. Ezek pedig az uralkodó osz­tályhoz' tartoztak, akik stzá- mára a parasztság jobbágyi alávetettsége természeti tör­vény, az alávetettség ellen való tiltakozás pedig lázadás volt. A parasztság köréből ilyen jellegű hagyományt nem is­merünk. Ennek az oka nyil­vánvaló. A parasztság év­századokon keresztül nem élt az írás eszközeivel, a népnek csak emlékezete volt, törté­netírása nem. De arra, hogy a felkelés emléke jó sokáig nem ment feledésbe, arra is tudunk — igaz, hogy csak egyetlen — példát megemlí­teni. 1584-ben a mai Horto­bágy puszta egyik részét a|J kötő Máta faluért folytatott perben számos hajlott komi jobbágyot hallgattak ki. Aa egyik tanú, nagyobb szava, hihetőségének megerősítésé-; re megemlítette, hogy „a ke­resztes hadat tudom, jókora inas voltam akkor”. Másüo két tanú számára a mohácsi vész „Lajos király elveszté­se” az emlékeztető dátum; aa egyik úgy emlékezett, hogy; akikor hatéves volt Pedig az kétségtelen, hogy a parasztság körében helyi hagyományként élt a felkelés emlékezete. Néprajzi gyüjtó- utamon 1940-ben Zsákánmar g’am is találkoztam vele. A zsákai határban a Berettyó folyásához közel egy jelenté­keny magasságú ősthalmo<S Dózsa halmának mondották. Azt tartották felőle, hogy e halmon állott Dózsa tábora,. amikor Biharon keresztül vo- ’ nult Csanád és Temesvár ostromára. Ezt, és az ilyen helyhez kö­tődő hagyományt littaratus jellegűnek aligha lehet mon­dám. Ez valójában a nép kö­rében élő, klasszikusan tör­téneti hagyomány. Nem így áll a helyzet azzal az isme­retanyaggal, amely a század- forduló agrárszocialista moz­galmakban részes parasztság körében élt. A 30-as években én is ismertem még olyan idősebb embereket, akik so­kat tudtak a Dózsa-féle pa­rasztmozgalomról és pontosan úgy írták le a halálát, ahogy a kortárs krónikások meg­őrizték. Ök nem a króniká­kat olvasták, hanem a 90-es és 900-as évek politikai röp- iratait és újság publicisztiká­ját. A röpiratok írói azonban már a történeti feldolgozá­sokból merítették ismeretei­ket. A történeti tények nem kicsiny hatású agitációs esz­közöknek bizonyultak az ag-j rárszocialista mozgalomban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom