Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-15 / 88. szám

1972. április 15. KELET-MAGYARORSZÁG í. o!3al Gazdasági jegyzetek: A MEZŐGÉP visszafordul Kezdetben voltak a gépál­lomások. Aztán megerősöd­tek a termelőszövetkezetek, megvásárolták saját gépeiket, kinevelték saját traktorosai­kat, lakatosaikat. Műhelyeik benépesültek az iparból visz- szatérő vasasokkal. Évről év­re csökkent a „gépáRoma- sok”-tól kért munka meny- nyisége. A közben vállalattá szerveződő „gépjavító” kény­telen volt más munkák után nézni. Kölcsönadta például embereit olyan nagy üzemek­nek, mint a Csepeli Vasmű, így két idény között is mun­kát tudott adni munkásai­nak, akik közül nem is egy előkelő szálláson lakott Bu­dapesten és alapbérének né­ha többszörösét kapta érte a vállalat. Persze, nemcsak ilyen volt. Egészen nagyarányú export­munkákba is bedolgozott sa­ját műhelyeiben a szabolcsi MEZŐGÉP is. Nélküle nem tudna hazánk eleget tenni autóbuszgyártási kötelezett­ségeinek, nélküle nem ké­szülne annyi daru. Kisebb és nagyobb mezőgazdasági gépeket is gyártottak az el­múlt időszakban. Közben „felállt” az a ter­melőszövetkezeti gép jav hálózat, melynek korszerűsí­tése időszerűvé vált. Akinek jobb műhelye volt és kép­zettebb szakgárdája, az bér­munkát vállalt a szomszédos termelőszövetkezeteknek. Szinte megismétlődött volna a történet, szinte már hatá­rán voltunk egy második gépjavító hálózat kialakulá­sának, ha másként nem, a közös vállalkozás szintjén, ha... Ha!... És itt következik az a tény, hogy a MEZŐGÉP — országos szinten is, me­gyénkben is — felismerte: ismét eljött az ő ideje. Mert mi okozta a termelő­szövetkezetek elfordulását a javítóvállalattól elsősorban? Nagyon egyszerű: az volt az elfordulás fő oka, hogy saját munkájukkal olcsóbban el tudták látni ugyanazokat a feladatokat, amelyeket a szolgáltatóvállalat minden­képpen csak valamivel drá­gábban végezhetett el szá­mukra. Ez volt az egyszerű gépek korszaka. Jelenleg azonban, a mező- gazdasági gépesítés forradal­mát éljük. ' Évről évre új, még jobb — és ugyanakkor még bonyolultabb — gépek érkeznek a mezőgazdasági nagyüzemekbe. Gépész le­gyen a talpán, aki mind­egyiknek megtanulja gyorsan minden csinját-binját. A jelenlegi úgynevezett al­katrészhiánynak egyik nem jelentéktelen problémája ép­pen az, hogy sok helyen még azt sem tudják megállapíta­ni, tulajdonképpen milyen alkatrészre volna szükség. Itt lépett ismét színpadra a szabolcsi MEZŐGÉP Vállalat. Már tavaly javítószolgálatot tartott fenn aratáskor. Idén ezt kiterjesztette kora tavasz­tól késő őszig. Alkatrész­probléma mindig lesz. A sok ezar tartozékból nem le­het óriási hombárokat meg­tölteni. Amit nem lehet meg­szerezni, a MEZŐGÉP haj­landó legyártani. Kicsit töb­be kerül, mint a sorozatban gyártott. De még mindig ol­csóbb mulatság, mintha egy kis csavar miatt állna a gép. Az elmúlt években a ME­ZŐGÉP közvetlenül a mező­gazdasági nagyüzemek szá­mára végzett munkája egész termelésének mindössze egy­ötöde, húsz százaléka volt. Most azt tervezi, hogy 1975- ig megfordítja ezt az arányt: egész működésének 80 szá­zalékát közvetlenül a mező- gazdasági nagyüzemeiének végzi el. Igénylik is. Nemcsak pénzzel... Mindaddig erőteljesen fog­lalkozni kell megyénk mező- gazdasági dolgozóinak bal­esetvédelmi helyzetével, amíg el nem indul az az egészséges erjedés, amely egyenes útra, a javulás útjára tereli ennek a sokat emlegetett és még nündig sok tennivalót adó ügynek a megoldását. Most már nem elég a pusz­ta számokkal érvelni. Hogy 16-ról 24-re nőtt megyénk mezőgazdaságában a csonku­lásos üzemi balesetek száma egyik évről a másikra. Hogy az előző évi 11 helyett 13-ra nőtt a halálos balesetek szá­ma. Hogy — ha nem is sok­kal — de ismét nőtt — 2437- re — a három napon túli ke­resőképtelenséget okozó me­zőgazdasági üzemi balesetek száma. És a kiesett munka­napok száma ötvenhárom­ezerről ötvenhatezerre nőtt. Mindezek rideg adatok. De ki lehet-e fejezni az emberi fájdalmat, az emberek szen­vedését, az esetleg éveken át viselt sebhelyek kényelmet­lenségét forintokban ? Azt hisszük, mindenki egyetért velünk abban, hogy nem lehet. Az adatokat abból a fel­mérésből vesszük, melyet a Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium illetékes főosztálya számára készített el a megyei tanács szakgár­dája. A megyei tanács munka­társai 25 véletlenszerűen ki­választott mezőgazdasági nagyüzem helyzetét vizsgál­tak. Még a hiányos szabály­zatokat sem ismerik — a munkahelyi vezetődi sem mind! így aztán nem csodálható, hogy a kártérítést igénylők közül csak minden huszadik kapja is meg a „fájdalomdí- ját”. Éppen fordítva kellene lennie: körülbelül 95 száza­lékuk jogosult kártérítésre. De legtöbben már eleve be­lefáradnak igazuk keresésé­be és beleegyeznek abba, hogy ők voltak a hibásak, így aztán elvesztik jogaikat. A jelenlegi oktatási formák változást hoznak ebben a helyzetben. Hangsúllyal ta­nítják a vezetőket és dolgo­zókat jogaikra — és termé­szetesen kötelességeikre is. Azt reméljük, hogy ez a tény gyorsan megindítja a kártérítések kifizetését. Indítsa csak meg! Mihelyt komoly közösségi forint- kérdés is lesz a baleset, az élet és egészségvédelem, majd jobban odafigyel vezető is, dolgozó is. Jobban megta­nulja a felelősség szabályait. Nem minden kártérítést kell á közösségnek kifizetnie! Le­het azt felelős szemének zse­béből is kivenni! És ha már itt tartunk, élén­ken fájlaljuk, hogy a megye egészségügyi szervezetének szép felajánlását, az egészség­ügyi ismeretterjesztést oly kevés helyen igénylik. Egyebek között minden körzeti orvos köteles évente tizenkét ismeretterjesztő elő­adást tartani. Sajnos, kevés helyen igénylik. Pedig az egészségügyi is­meretek terjedésével valószí­nűleg a balesetvédelem leg­hatékonyabb segítőjét talál­nánk meg! . Gesztelyi Nagy Zoltán ARANYKOSZORŰS IFJÚSÁGI KLUB. A közelmúltban adták át ,a nyíregyházi, III. kerületi Korvin Ottó ifjúsági klubnak az 1971. évi kiváló munkájukért az Aranyko­szorús ifjúsági klub címet és a vele járó pénzjutalmat. Képünk: Munkában az ifjúsági klub magnós szakköre. (Elek Emil felvétele) Miért „nehéz“ szakmák? üz utánpótlás gátjai az építőiparban Nehéz szakmák — az első gondolattársítás a fizikailag nehéz kohász, vájár stb. szak­mákat juttatja eszünkbe. A fogalom azonban mást is ta­kar, azokat a szakmákat je­löli, amelyekre nehéz, vagy egyáltalán nem lehet után. pótlást találni. Megyénkben különösen az építőipar „szorít”. Tavaly az 522 építőipari helyre össze­sen csak 424 tanulót tudtak felvenni. Eredetileg ezek nagy része sem az építőipar­ba készült. Nagy a túljelent­kezés a rádió- és tévészerelő, az autószerelő szakmákba, sőt az utóbbi két évben a szobafestő és mázolószakmá. ban is öt-hatszoros túljelent­kezés volt. Nagy szükség lenne kőművesekre, ács-áll. ványozókra, vasbetonszere­lőkre. Tavaly a divatos szak­mákból kimaradt fiatalok közül belső átirányítással próbáltak segíteni az ács- és kőműves-utánpótláson, s így is ötvennel kevesebb kő. művestanulót tudtak a me­gyében felvenni, mint ameny- nyire szükség lett volna. Felemelt társadalmi ösztöndíj A Minisztertanács határo­zatot hozott a nehéz szak. mákkal kapcsolatban. A vál­lalatok 43 szakmában liétsze­A minap olvastam az új­ságban, hogy egy csomagki­hordó postás munka közben balesetet szenvedett. A bíró­sághoz fordult, hogy betegsé­ge idejére a táppénzen felül fizesse ki neki a posta azt a pénzt, amelyet borravalóként kapott volna, ha nem esik ki a munkából. A bíróság meg is ítélt neki, ha jól emlék­szem, hatszáz forintot havon­ta. Megállapította ugyanis, hogy a csomagkihordó pos­tás, aki egyszemélyben veze­tője is volt a gépkocsinak, amellyel a csomagokat szál­lította, hatszáz forinttal ala­csonyabb bért kapott, mint ami ilyenfajta felelősségtel­jes és nehéz munkáért álta­lában jár. Más helyeken, ahol nincs borraValó. Az az érzésem, hogy a bí­róság emberségesen járt el, miért károsodjék még anya­gilag is a csőmagkihordó postás, elég baj szegénynek, hogy baleset érte. De ki segít rajtam, akinél a tudósitás olvasása után lel­ki baleset, kóros elváltozás következett be? Félreértés ne essék, nem azt a hosszú szakállas prob­lémát szándékozom most elő- ráncigálni, hogy a borravaló­zás idegen a mi rendsze­rünktől, hogy öntudatos dol­gozó nem fogad el, nem is ad, *tb. A fodrásznak, a pincér-: Kürti András: Érthető rosszindulat nek, a taxisnak, az uszodá­ban a kabinosnak én is adok, te is adsz, ő is ad, s azt hiszem, így megy ez még so­káig. Bevallom, az már kicsit meglepett, hogy egy tekinté­lyes intézmény, mint jelen esetben a posta, bizonyos munkakörben foglalkoztatott dolgozóinál belekalkulálja a fizetésbe a borravalót. Olyan forintösszeget, amelyet egy­általán nem fizet ki, nem könyvel, a szokásos levoná­sokat sem eszközli belőle. Szóval itt — a posta oldalá­ról tekintve a dolgot — nem beszélhetünk borravalóról, hanem olyan mókás fizetés­kiegészítésről, amelyről én gondoskodom, meg te, meg ő, szóval mindnyájan, akik­hez csomaggal, ajánlott le­véllel, távirattal bekopog a postás, és akik elég öntudat­lanok vagyunk ahhoz, hogy... Aztán mélyebben elgondol­koztam a bíróság ítéletén is. Nem arra kötelezte a postát, hogy emelje fel bizonyos meghatározott munkakörök­ben a dolgozok fizetéséi 3. végzett munkának megfele­lően, hanem csak a betegség idejére fizetteti Isi vele a borravalók elmaradása miatt kiesett összeget. Amíg mun­kaképtelen a postás, a kiegé­szítő bért a munkáltató fize­ti, amikor dolgozik, én, te ő. Gondolom, ez a bírósági dön­tés precedenst teremt, ér­vényes lesz hasonló esetek­ben a vendéglátóiparra, a taxivállalatra, a fürdőigaz­gatóságokra, a benzinkútfő- nökségekre, borbélyüzletek­re, stb., amennyiben ezeknél is belekalkulálják a dolgozók fizetésébe az én öntudatlam- ságomat, amit nem tartok egészen kizártnak... Végtére is azonban mi kö­ze mindennek ahhoz a kóros lelki elváltozáshoz, amelyről a cikkem elején beszéltem? — kérdezheti az olvasó. — Hogy jön ez ide? Hisz ami a hétköznapi gyakorlatot il­leti, nem változott semmi. Dehogynem változott! Egészen más ember lettem! Elromlott a természetem! Eddig jószívű voltam, sze­líd, emíb£r&ége& Bs most? Gonosz lettem, mint az ördög! Rá sem ismerek ma­gamra! Ülök az étteremben és megdöbbenve veszem észre: azért szurkolok, hogy ked­venc pincérem bukjon fel a levesestállal! Olaj foltot látok a járdán? Nagyszerű, ezen biztosan hasra vágódik a kövér pos­tás bácsi! Na, esz a kabinos is oda­csíphetné már az ujját a sok nyitogatás közben! Csattogtasd, csattogtasd te borbély azt az ollót, egyszer csak odaszorul az orrod az olló két szára közé! A taxiról már nem is be­szélek! Hát ez van! Amióta olvastam azt a bí­rósági döntést, amióta tudom, hogyha kiesik a munkából a pincér, a fodrász,' a benzin­kutas, akkor a vállalat fizeti és nem én. Beteg a lelkem, orvoshoz kellene mennem. De hát állí­tólag egyes orvosoknál is az a helyaeL. resére emelhetik a társadal­mi ösztöndíj összegét, e szak. mák utolsóéves tanulóit, egész évben szakmunkásbér­ben foglalkoztathatják. 1972 szeptemberétől a 43 szakmán bélül 20-ban havi kétszáz fo­rint ösztöndíj-kiegészítést kaphatnak az ipari tanulók. Ezekkel a szakmákkal kap. csolatos munkaerőgondok­ról beszélgettünk a megye legnagyobb építőipari válla­lata — a SZÁÉV — munka­ügyi osztályán Csapó László osztályvezetővel és Rácz La. jóssal, aki a munkaügyi osz­tályon a szakmunkástanulók­kal foglalkozik. Elmondták, hogy van olyan kőműves, aki húsz éve a vállalat dolgozó­ja, de a gyerekét bármilyen más szakmába elengedi, csak kőműves ne legyen. Igaz, van olyan kőműves brigád­vezető, aki ötezer forintot keres, de nem ez az általá­nos. Ez egy jól szervezett, nagy létszámú brigád, össze­szoktak, nincs időkiesés, van mit dolgozni, kereshetnek. Megfizetik-e eléggé ezt a ne. héz fizikai munkát? — Ha összehasonlítjuk egy műhelyben dolgozó szakmun­kás fizetésével, például egy szerelőével, akkor nincs nagy eltérés. — mondja Csapó László. — Csakhogy egy kő­műves sokkal nehezebb kö­rülmények között kereshet esetleg ugyanannyit. Az ácsok, a kőművesek nem műhelyben dolgoznak. Gyenge a szociális ellátás, nincsenek 'megfelelően té­liesített munkahelyek. Bár kapnak meleg ebédet, hát­rányban vannak a műhelyek­ben dolgozókkal szemben. Egy lakatos megmosakodhat, ruhát cserélhet műszak után. Az építkezéseken dolgozó ácsok, kőművesek nem. Az előző év adatait ismer­jük. Hogyan sikerül a nehéz­ségek ellenére „összetoboroz­ni” a szükséges létszámot az 1972 szeptemberében induló tanévre? •• Ónként csupán öten ? — A vállalat tervei szerint Nyíregyházán és Mátészal­kán 45 kőműves, 30 ács-áll­ványozó, 15 vasbetonszerelő és 10 bádogostanulóra lenne szükség. És mi a valóság? Rácz Lajos foglalja össze az idei adatokat. — Önként talán öten je­lentkeztek kőművesnek. Egy gyerek készült ácstanuló, nak, vasbetonszerelőnek és bádogosnak egy sem. Annál több autószerelőnek. Minden gyerekkel külön-külön be. szélgettünk, mi.vonzaná ak­kor, ha a divatos szakmára nem sikerül a felvétele. Csak átirányítással sikerül meg­szerezni a szükséges létszá­mot. Legtöbbjük 2 egész né­hány tizedes bizonyítvánnyal bérül a psücmába . Milyen tervekkel készül a vállalat a munkaerőtoborzás- ra, van-e olyan vonzerő, ami segítene? — A kőművesszakmában a nehézségekhez képest nem adnak elég fizetést. Ha nép. gazdasági szinten előbbre jut­na az építőipar, a magasabb fizetés nagyobb vonzerő len­ne. A szakmunkástanulók­nak az idei kollektív szerző, dés 370 ezer forint társadal­mi ösztöndíjat tervez. A múlt’ évre tervezett összeget túl­léptük, havonta több mint 27 ezer forintot fizetünk ki másod- és harmadéveseknek. Azt tervezik, hogy ha a nehéz szakmákban hozott határozatra a rendeletet ís megkapják, ugyanannyi mi. tód- és harmadéves ösztöndí­ját rendezhetik, mint ameny- nyi harmadévesből szakmun- . kás lesz. A határozat a je. \ lenlegi összeg megduplázá­sáról szól, tehát 250 helyett 500 forintot is adhatnak. (De — mint mondták — erről csak a rendelet után!) Re­mélik, hogy nagy vonzerő lesz az iparitanuló-idő csök­kenése, hiszen két év után ezekben a szakmákban telje­sítménybérben dolgozhat­nak. Tanulók a szocialista brigádokban — A nehéz fizikai munkát is tudjuk valamennyire könnyíteni — folytatja Csa­pó László. — Korszerű olasz vakológépet vásároltunk, egyaránt alkalmas a durva és a finom vakolásra. Azt. ter­vezzük, hogy a munka üte­me szerint sorba visszük ezt a vakolót a különböző mun­kahelyeken egy speciális bri. gáddal. Felvonók, habarcs­szivattyúk vannak, mégis csak egy részét lehet gépesí­teni ennek a nehéz munká­nak. Azokban a szakmákban, ahol 15-nél kevesebb tanuló van, s a szakmunkásképző intézet nem ad oktatót, a gyerekeket a legjobb szocia­lista brigádokba helyezik el, s vállalati szakoktatók taní­tanak. A szocialista brigá­doknak ilyen külön vállalá. saik is vannak; gondoskodni az ipari tanulók megfelelő képzéséről. Vállalati érdek is lenne a nehéz szakmák ismertetése. Tesznek-e valamit ezek megszerettetésére, ismerteté­sére? — Már most terveztük, de valahol elakadt — válaszol Csapó László. — Filmeket akartunk vetíteni az általá­nos iskolákban, ahol szakem. berek beszéltek voln,a ezek­ről a szakmákról. Az isme­retlenekről is, meg azokról, amelyekre nincs jelentkező. A következő tanévben már megkezdjük. Bara&so Erzsit

Next

/
Oldalképek
Tartalom