Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-11 / 84. szám

SL ftßa! ßELET-MAGYARORSZÄÖ t972. április PR' Sikeresen támadnak a népi erők (Folytatás az 1, oldalról) etnamban”, s követelje, hogy az Egyesült Államok vegyen ismét részt a párizsi Viet- nam-konferencián. „Mi a helyzet most Dél- Vietnamban? — tette fel a kérdést Binh asszony. — Csak az, hogy nyilvánvalóvá vált a háború vietnami/ Alásd politikájának szégyenletes kudarca. Csak az, hogy nyil­vánvaló az északi testvéreinek fenntartás nélküli támogatá­sában részesülő dél-vietnami nép rendíthetetlen harci ere­je”... A DIFK külügyminisztere nyílt levelében megismételte kormányának Dél-Vietnamra vonatkozó béketervét, leszö­gezte, hogy az ésszerű és lo­gikus követeléseket tartal­maz, majd az amerikaiakhoz intézve szavait, megállapítot­ta: „Reméljük, hogy önök le­fogják a Nixon-adminisztrá­ció bűnös kezét, követelik Észak- és Dél-Vietnam bom­bázásának azonnali beszünte­tését, a párizsi Vietnam-kom- ferencia folytatását, a komoly tárgyalást”... Richard Nixonnaik, az Egyesült Államok elnökének utasítására B—52-es típusú hadászati óriás bombázók tá­madják a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság területét — közölte hétfőn a saigoni amerikai katonai parancsnok­ság szóvivője. A szóvivő állítása szerint 1968 óta ezek az amerikai légierődök „első bevetései” a fegyvermentes övezettől északra. Az igazság azonban az, hogy az amerikai repülő­gépek kalóztámadásai a de­mokratikus Vietnam ellen az elmúlt négy esztendőiben is úgyszólván napirenden vol­tak, de a vasárnap megindí­tott légioffenzíva négy eszten­dő óta valóban a legnagyobb erejűnek ígérkezik. B—52-es amerikai óriás bombázók a háború kitörése óta hétfőn hatoltak be a leg­mélyebben a Vietnami De­mokratikus Köztársaság légi- terébe — közölték hivatalos saigoni forrásból. Az amerikai agresszorok gépei a fegyver­mentes övezettől 235 kilomé­terrel északnyugatra lévő Vinh városát bombázták. Emlékezetes, hogy a B—52 es stratégiai borobavetök 1966—67-ig nem merészked­tek a demilitarizált övezettől mintegy 115 kilométerrel északabbra lévő Mu Gia-há gón túl. E légierődök a legnagyobb amerikai harci repülőgépek. A nyolc hajtóművel ellátott gépek minden egyes bevetés­kor képesek egyenként 30 tonna bombát leszórni. Ez tizen ötször-hússzor több am nál a bombatehemél, amelyet egy-egy úgynevezett „takti­kai” bombázógép — például egy Phanfom típusú repülő­gép szállíthat. Általában 3— 12 gépből álló -kötelékekben indulnak bevetésire. A VNA hírügynökség meg­erősítette, hogy a VDK lég­védelme hétfőn hajnalban Nghe-an tartományban le­lőtte az amerikai haditenge­részet két repülőgépét, amely Vinh városának több sűrűn lakott negyedét támadta. Ez­zel 3476-ra emelkedett a demokratikus Vietnam lég­terében eddig lelőtt amerikai támadógépek száma. A Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizottságá­nak képviselője nyilatkozatá­ban határozottan elítélte az Egyesült Államokat a VDK elleni agressziós tevékenység fokozása miatt. A nyilatkozat rámutat, hogy az amerikai kormány agressziós cselekedeteivel durván sérti a VDK szuvere nitását és biztonságát, és megszegi az iránti kötelezett­ségeit. hogy teljesen és felté­tel nélkül véget vet Észak-Vi­etnam bombázásának. A Laoszi Hazafias Front Pártja, a laoszi nép erélyesen elítéli az amerikai imperia­listák bűnös háborús tetteit — hangoztatja a nyilatkozat Befejeződtek Brezsnyev és Honecker tárgyalásai Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának első titkára április 4-től 10-ig az SZKP Központi Bizottságá­nak meghívására nem hivata­los, baráti látogatást tett a Szovjetunióban. A látogatás idején szívélyes, elvtársi megbeszélésekre került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára és Erich Honecker között. Brezsnyev és Honecker kölcsönösen tájékoztatták egymást országuk társadal­mi-politikai életének kulcs­kérdéseiről, különös figyel­met szentelve azoknak az eredményeknek, amelyeket az SZKP XXIV. kongresz- szusán és az NSZEP VIII. kongresszusán hozott határo­zatok teljesítése során elér­tek. Nagy figyelmet szenteltek a Szovjetunió és az NDK kö­zötti kapcsolatok sokoldalú továbbfejlesztése kérdései­nek. Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker elmélyültem foglal­koztak az európai helyzettel, ahol a reakciós imperialista körök ellenakciói mellett is tovább fejlődnek az enyhülés irányába ható tendenciák. Azok a lépések, amelyeket a Szovjetunió, az NDK és más szocialista országok tesznek a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületé prágai ülésszakán megjelölt irányvonalnak megfelelően, ismét jelentős mértékben hozzájárulnak az európai biz­tonság és együttműködés konstruktív megvitatását elő­segítő légkör kialakításához. A szovjet—nyugatnémet ég a lengyel—nyugatnémet szerző­dés küszöbönálló ratifikálá­sának és a Nyugat-Beriinre vonatkozó négyoldalú egyez­mény ezt követő érvénybelé­pésének, az NDK és az NSZK tranzitegyezményének, va­lamint az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus kö­zött megkötött egyezménynek újabb ösztönzést kell adnia az európai béke megszilárdí­tásának. Brezsnyev és Honecker ag­godalmukat fejezték ki az Egyesült Államok indokínai agressziójának az utóbbi időkben bekövetkezett foko­zódása miatt. Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker találkozásainak lég­körét az egyetértés, az őszin­teség és a testvéri barátság jellemezte. KOMMENTÁR Iraki—szovjet szerződést írtak alá HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Vietnamban nemcsak a hetedik flotta hajóágyúi szó­laltak meg, hanem az ame­rikai propagandagépezet ne­hézütegei is. Természetesen mindkettőt Washingtonból irányítják, azonos cél érde­kében. Ez a cél kettős és mindkét ága már első pil­lantásra reménytelennek tűnik: a vietnami nép meg­félemlítése, valamint az amerikai és a nemzetközi közvélemény megtévesztése. A Pentagon-propaganda nehézütegei afféle drámai előkészítése után repítették világgá a hírt, hogy hétfőn hajnalban Nixon elnök kü­lön utasítására újra megje­lentek a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság égbolt­ján az amerikai légierő leg­nagyobb gépei, a B—52-es típusú óriás bombázók. A hír igaz — és mégsem az. Igaz, mert a vietnami népet immár annyi esztendő óta pusztító amerikai szol- dateszka hétfőn hajnalban valóban a demokratikus Vietnam fölé küldte az utóbbi időben jobbára Dél- Vietnam felett bevetett büszkeségeit, a hirhedt B— 52-eseket. De nem igaz az amerikai fogalmazásnak az a része, mely úgy állítja be ezt a jelentést, mintha va­lami gyökeresen új kezdő­dött volna a VDK elleni amerikai hadműveletekben mintegy az immár tizenket­tedik napja tartó népi of- fenzíva megtorlásaként. Az igazság az, hogy az USA soha nem tartotta be tartósan Johnson elnöknek a bombázások beszünteté­sével kapcsolatos ünnepé­lyes ígéretét. Szinte szünte­lenül támadták a VDK-t az amerikai légierő gépei, időnként igenis B—52-esek is. Washington azért igyek­szik látványos új fejle­mény benyomását kelteni, mert ez beillik az egész je­lenlegi magatartásába. En­nek lényege az ok és az oko­zat cinikus felcserélése, vagyis az az állítás, amely minden új vietnami fejle­ményért a népi erők sike­res oííenzíváját okolja. Csakhogy az offen ziva nem ok, hanem okozat. Esztendő­kön át szabotálta Washing­ton a párizsi tárgyalóasztal­nál az igazán konstruktív megbeszéléseket, majd Por- tér, a delegáció vezetője meg sem jelent a konferen­ciák termében, sőt magát Párizst is elhagyta. Ez a lényeg. így és ezért kezdődött az offenzíva, amelyre állítólag válasz a B—52-esek hajnali „pre­mierje” is. Nem nehéz meg­jósolni, hogy a VDK ellen intézményesen bevetett óriás bombázók sem változ­tatnak egy újra és újra be­bizonyosodó, alapvető té­nyen. Azon, hogy a vietnami nép ereje töretlen. Mind erkölcsi, mind ka­tonai értelemben. Vasárnap Bagdadban, az elnöki palotában aláírták a Szovjetunió és az Iraki Köz­társaság közti barátsági és együttműködési szerződést „A ma aláírt szovjet—ira­ki barátsági és együttműkö­dési szerződés a két nép alapvető érdekeit- tükrözi”’— hangsúlyozta Alekszej Ko­szigin szovjet miniszterelnök a dokumentum aláírása al­kalmából mondott beszédé­ben. A szovjet kormányfő rá­mutatott, hogy a szerződés szoros politikai, gazdasági és kulturális együttműködést irányoz elő a két ország kö­zött. A szerződésben foglal­tak teljes mértékben a két ország függetlensége, szuve­renitása, területi sérthetet­lensége kölcsönös tisztelet­ben tartásának, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak, az egyenjogú­ságnak és a kölcsönös elő­nyöknek elvein alapúinak. A szovjet kormányfő meg­állapította: a szerződés vi­lágosan bizonyítja, hogy a szovjet—iraki baráti kapcso­Megjelent a Nemzetközi Szemle új száma A folyóirat áprilisi számá­ban közli dr. Szűrös Mátyás Magyarország és a Szovjet­unió című cikksorozatának befejező részét, amely a két testvérország kulturális és ideológiai kapcsolataival fog­lalkozik. A cikksorozat sok adatot és tényt közöl, ame­lyek meggyőző és jellemző képet adnak a szovjet—ma­gyar kapcsolatok fejlődésé­ről. A folyóirat legnagyobb ter­jedelmű rovata ezúttal Nixon pekingi útjával foglalkozik. Közli a kínai—amerikai kö­zös közlemény teljes szöve­gét, s ahhoz fűz elemző kommentárokat. Az áprilisi szám másik jelentős anyaga a TIT kétnapos vitájáról szó­ló beszámoló. A vita arról folyt: önálló tudománynak tekinthető-e a politikatudo­mány, amit Nyugaton diva­tos szóval „politológiának” neveznek? Az MSZMP Poli­tikai Főiskolájának rektor­helyettese. Vészi Béla vita­indító előadására Pozsgay Imre, a Társadalmi Szem­le főszerkesztő-helyettese válaszolt, ezenkívül dr. Sa­mu Mihály, a nemzetközi jog és a politikai tudomá­nyok viszonyára vonatkozó hozzászólása, majd a máso­dik napi vitaindító előadás­ban Pirityi Sándor „A poli­tikatudomány és a nemzet­közi viszonyok” című elő­adása jelent meg ebben a számban. A vita folytatását a folyóirat májusi száma fog­ja közölni. A Nemzetközi Szemle szer­kesztősége két újítást veze­tett be. Egyrészt katonai szakértőkkel irat cikkeket — ezúttal dr. Szabó Imre a kö­zel-keleti katonai erőviszo­nyokat ismerteti szakszerűen — másrészt képriportokat is közöl. Ebben a számban Bangla Desh és Pakisztán városait mutatják be a fo­tók. A folyóirat beszámol az Izraelben megtartott cionista kongresszusról, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége II. országos konferenciájáról két érdekes cikkfordítást is kö­zöl a folyóirat: Az egyik Graham Greene cikke Chilé­ről: „Vajon merről jön az ellentámadás” címmel; a másik Leo Figueres elméleti igényű írása: „Az önigazga­tásról — a szó homálya és a dolgok lényege” címmel. latok nem konjunkturális jellegűek, hanem szilárd alapokon állnak. Ugyanak­kor a most aláírt szerződés nem irányul semmilyen har­madik állam ellen, nem sérti egyetlen ország törvényes érdekeit sem. Ahmed Hasszán A1 Bakr, az Iraki Köztársaság elnöke a szovjet—iraki barátsági és együttműködési szerződés „aláírásakor mondott beszé­dében hangsúlyozta, hogy az aláírás ténye jelentősen hoz­zájárul az imperializmus és az agresszió ellen küzdő né­pek ügyének győzelméhez. Az iraki fél nagyra érté­keli a baráti Szovjetuniónak az arab egységre vonatkozó álláspontját, mivel ez az egység fontos szerepet tölt be az imperializmus ellen küzdő arab front megszilár­dításában. Az iraki államfő méltatta az arab országoknak, köztük Iraknak nyújtott szovjet segítséget, amely az egyik legjelentősebb tényező az ország védelmi készségé­nek fokozásában, a társadal­mi-gazdasági haladás meg­gyorsításában, az agresszió elhárításának megvalósítá­séban. Politikai baj vívás — nyugatnémet módra Amikor a svájci Weltwo­che riportere mekérdezta Rainer Barzelt: véleménye szerint mikor lesz szövetségi kancellár, a keresztényde­mokrata politikus széttárta karját. „Mi nem törekszünk minden áron kormányra” — mondta. — „Meg tudjuk vár. ni, míg eljön az óránk.” Aztán mégis sejteni en­gedte: mikor is üt az a bizo­nyos óra. Pontosan 1972. áp­rilis 26-án. Ekkor — így ér­tesült tőle legalábbis a svájci lap — a költségvetési vita so­rán megkísérli majd meg­buktatni a kancellárt. Az NSZK alkotmánya szerint ez nem olyan könnyű dolog — egy kancellár akkor is to­vább kormányozhat, ha ki. sebbségben marad a parla­mentben. Barzel mindene­setre felkészült, már kész az árnyékkormány, olyan neves „árnyékminiszterekkel” mint Strauss, Schröder, Katzer, Stücklen, Weizsäcker, Grie­singer. Az ellenzék úgy véli, ha a kormányt valamilyen kérdésben — vagy gazdasági, vagy külpolitikai kérdés is az — leszavazzák, Brandt ki­írja az új választásokat. Sebastien Haffner, az egyik legjobb nevű nyugatnémet publicista a Stern hasábjain egyenesen azt követelte Brandtól, hogy a saját — és az új keleti politika — érdé. kében azonnal oszlassa fel a parlamentet és rendeztessen új választásokat. A közvéle­ménykutató intézetek vizsgá­latai szerint a jelenlegi kor. mánykoalíció — amely nem rendelkezik most a parla­menti ülőhelyek 50 százalé­kával — abszolút többséget, kapna. Az effajta közvéleményku­tatási adatok és számos más körülmény (például Brandt Nobpl-békedíjáfiak ütem le. becsülendő hatása) 'azonban a látszat szerint nem befolyá­solják a Barzel és Strauss ve­zette ellenzéket. Szuperopti­mista nyilatkozatok hangza­nak el és változó hevességgel folyik az idegháború a kor­mány ellen. Ennek a kifárasz. tó önbizalmat tépázó taktika, nak számtalan formája van. Az éles, majd hogy nem pocskondiázó hangú parla­menti felszólalásoktól a kép­viselő-csábításig. Ha csak az optimista ellenzéki nyilatko­zatokat hallgatnánk, ha csak a durva támadásokra figyel­nénk, akkor könnyen úgy tűnne, a szovjet—NSZK, a lengyel—NSZK szerződést nem fogják ratifikálni és jobboldali fordulat áll kü. szöbön a szövetségi köztársa­ságban. A helyzet mélyebb elemzése azonban ennek a megállapításnak ellentmond. Közelítsük meg a kérdést az ellenzék oldaláról. Brandt többször világosan kijelentet­te, hogy a szerződések esetle­ges elvetése után azonnal a választók elé járul. Az új vá_ lasztások kimenetele a CDU- CSU szempontjából eléggé sötétnek tűnhet. Hiszen, ha — mint Haffner is ajánlotta — kizárólag és csakis a kele­ti politikára koncentrálva — szinte népszavazásszerűen ki­élezve a kérdést — vezeti Brandt választási hadjáratát, Barzel minden bizonnyal alulmarad. De ha — valami­lyen különös véletlen' foly. tán — kormányra is jutna az ellenzék, az alkotmány ér. telmében az eredetileg esedé­kes időpontban ismét válasz­tások lesznek. Barzel meglehe­tősen óvatosan úgy is fogai, mázott: ha megnyerné a rendkívüli választásokat a CDU-CSU, „mi van akkor? Ez a gazdasági fejlődésen múlik, azon, hogy vajon 12 hónap alatt érhet-e el sikert az ember?” A másik kulcskérdés: mi­hez kezdene Barzel, ha a szerződések megbuknának a parlamentben. Brezsnyev legutóbbi beszéde világosan és félreérthetetlenül leszö­gezte: az egyezmények nélkül nincs enyhülés a szovjet— NSZK viszonyban, nem lehet — miként néhány keresz­ténydemokrata politikus el­képzeli — a szerződések nél­kül is javítani a kapcsolato­kat. A ratifikálással túlsá­gosan is sok forog kockán ahhoz, semhogy egy-két kép­viselő engedetlensége, akara­ta döntse el a szerződések sorsát. Jól ismert, hogy a feltételeknek az a bonyolult láncolata, amely az egész Európa-politikát jellemzi, ép­pen a bonni parlamenti jó­váhagyástól függ. A ratifiká­lás után a Szovjetunió alá­írja a berlini egyezményeket, ezután megindulhat — a NATO feltételei szerint —az európai biztonsági értekezlet előkészítése. A szerződésekkel nemcsak nyugatnémet, ha­nem európai, sőt Európában kívüli érdekek is kockán fo­rognak. Számos NATO-or- szág, vagy a Vatikán reagálá­sa bebizonyíthatta Barzel. nek, hogy számára sem ma­radna egyéb alternatíva Brandt útjánál. Valószínű, hogy a látvá­nyos bonni csinnadratta nem is annyira a szerződésnek, mint inkább már az 1973-as választásoknak szól. Barzel az „ugye megmondtam elő- ré”-t készíti elő. Az akkori választási kampány valószí­nűleg — így szólnak a szak­értők — gazdasági nehézsé­gek közepette zajlik majd. Ilyen alapon mindig köny- nyebb egy kormányt meg­buktatni, mint most, amikor mögötte áll Európa és a nyugatnémet lakosság döntö többsége. — y — s Nemes György: Dávid ás 27. — Te meg olyan, mint Goodmann. És én fehérben fogok táncolni. Te meg fe­ketében fogsz klarinétozni. A gyerekeink azért talán nem lesznek fekete-fehér csíkosak. Ezen nevetni kellett. Fel is pattantam, és ugrálni kezdtem Dávid körül. — Képzelj el fekete-fehér csíkos gyerekeket — kia­báltam. — Zebra gyerekeket —tet­te hozzá Dávid. — Ez óriása lenne — mondtam. — De egyelőre menjünk fel a hegyre — mondta Dá­vid. — Ma nagy meleg lesz — mondtam. — Akkor fürdőnadrágot veszek — mondta Dávid. — Még az is sok, olyan meleg van — kiáltottam. S ahogy jöttem, a fenyőfán kúszva távoztam. — Várj meg, mindjárt jövök — kiáltott le Dávid. Kihajolt az erkélyről és nevetett. Átsegítettem Klotot egy fagyökéren. A vastag gyö­kér az ösvényt szelte át. Eh­hez kissé felemeltem. A derekánál fogtam meg. Mint a pehely, olyan könnyű volt Klót. Már ugrott is a levegőbe. Mintha az én fo­gásom emelte volna föl. Pe­dig jóformán csak az egyik kezem ért hozzá. A másik nem is volt szaibad. A kla­rinétot vittem benne. — Kár, hogy nem vagy táncos — jelentette ki. — Mért kár? — kérdez­tem. — Akkor veled gyako­rolhatnám az emeléseket és nem Karellal — mondta. — Ki az a Karéi? — kér­deztem — Egy fiú az iskoláiból — felelte. — Micsoda név az, hogy Karel? — kérdeztem. — Mint Károly. Például Károly bácsi. De nem Ká­roly. Ö Karel — mondta Klót. — Jól tud emelni, igaz? — Jól — felelte Klót. és őszinte odaadással rázta hozzá a fejét. — Akkor mért kár, hogy én nem vagyok táncos? — kérdeztem. Klót a nyakamba csim­paszkodott. Aztán lerántott magával a földre. Itt erősen lejtős volt a hegyoldal. Gu­rulni kezdtünk lefelé, egy­más,ha kapaszkodva. Egy fa állította meg gurulásunkat. — Drága, drága Dávid — mondta Klót, és csókolta a számat. Mikor lélegzethez jutottam, ezt mondtam: — Legfeljebb egy kicsit szomorú vagyok. Ez a Ka­réi meg más fiúk is az is-' kólában, ugye, akkor érnek hozzád, amikor akarnak? — Nem, Dávid. igazán nem. Csak az emeléseknél. De akkor muszáj. Magara' nem emelhetem fel magam. — Értem — feleltem.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom