Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

*. oTdal KELET-MAGYARORSZÄG - YASARNAP! MELLÉKLET 1972. április ». Deregán Gábor: Egy üveg zöldszilváni A művelődési ház — közelről Legyen a fiatalok otthona Egyik délután apám meg­csókolta anyám arcát. Ápri­lis volt, emlékszem, eső utáni fülledt délután. Men­tem volna ki játszani, de anyám nem engedett, sár van, mondta. — Meglepődtök, olyan hí­rem van! Meleg volt a konyhában és zsírszag. — Mondd! —szólt anyám. Megperdítette a levegőben a palacsintát. — Találjátok ki! — Rám kacsintott apám, .nevetett az arca. Ismerem örömét. Ritkán csókolta meg anyám arcát. Húsvéthétfőn a löcsolkodás- kor, és a születésnapokon. És most, ezen az áprilisi dél­utánon. — Nem verem tovább « térdem! Anyám szeme megrebbent. Csend lett, csak a zsír ser- cegett, — Talán Pordán is beadja az ipart? — kérdezte anyám sokára. Furcsa, vékony volt a hangja. — Pordán? — Apám el­mosolyodott. Maga alá húzta s hokkedlit. — Pordán nem. Toronnyá nőtt a kisült pa­lacsinta. — Menj innen — szólt rám anyám, majd aztán nem kell a leves. Elloptam egyet és apám mögé szaladtam. Megvédett — Hadd egye — mondta és én megfújtam a palacsintát és ettem. 1— Szóval Pordán nem — mondta anyám. — Képzeld, hívnak a ta_ náeshoz! Érted-e, mit mon­dok, asszony! A tanácshá. zára hívnak, hivatalba! A pénzügyi osztályra! , j Felugrott és újra megcsó­kolta anyám-arcát ív f* — Ugyan már — mondta anyám, — csupa izzadtság vagyok... Aztán kettős terítéket tett apám elé, ahogy vasárnap szokta. Azon a jelentős napon anyám kikészítette a fekete ünneplő ruhát és hófehér, keményített inget húzott apám csontos testére. — Holnaptól ezt a ruhát hordom — mondta apám. — A barna kopott, nem járha­tok benne hivatalba. — De nem birok minden­nap fehér inget adni — mondta anyám, s egymásba fonta az ujjait. A délután már szürkült, amikor hazaért apám. Bugy­rot kötött az enyves köté­nyéből, a bugyorban a szerszámai zörögtek. Düdo. rászott, s a csomagját beha­jította a kamrába. Aztán ezüst cigarettatárcát vett elő a zsebéből. — Pordán adta — mondta és felpattintotta a tetejét. — Finom cigaretták van­nak benne — mondtam. — Igen. Azokat a munka­társaimtól kaptam. A volt munkatársaimtól. Anyám kezébe vette a ci­garettatárcát, forgatta. — Szép — mondta és visz. szatette az asztalra. — Nagyon szép. — Nini! Ez meg micsoda! — böktem apám karjához. Hosszú nyakú palackot há­mozott ki a selyempapirból. — Azám — nevette el ma­gát, — majd elfelejtem. Zöldszilváni. Azt mondják, finom bor. — Zöldszilváni. Az jó bor, valóban — mondtam. — Bort hoztál? — csodál­kozott el anyám. Nyílt a szája, hogy még mond vala­mit, aztán mégsem szólt. — Bort. Persze, hogy bort. Apám leült a szokott he­lyére és meglazította a nya­kán az inget. — No anyukám, két poha­rat! Keríts két poharat, te meg öcskös, dugóhúzót! Anyám két decis poharat emelt le a konyhaszekrény­ből s fényesre törölte a konyharuhával őket. — Nekem csak egy kortyot tölts — mondta és figyelte apám kezét. — Elég! Magának sem sokkal töb­bet töltött apám. Koccintot­tak. — Ilyen nap egyszer van az ember életében — mondta és magasra tartotta a poha­rát. — Hát — mondta anyám, sok szerencsét. Nagyon sok szerencsét. Anyám vacsora után a kecsketűzhely szélére rakta az ételestányérokat, s még maradt az asztalnál. Apám nem vette le magáról az ün­neplő ruhát. — Töltök egy kicsit — emelte meg a palackot. — Nem! Ne... mór ittam. Elég volt az nekem... — No! Egy kicsit, éppen csak egy kortyot, no! — Magadnak tölts — mondta anyám, s azért en­gedte, hogy az övébe is tölt­sön apám egy keveset. Ültek egymással szemben. — Adóügyi megbízott —- szólalt meg apám. — Ez lesz holnaptól a címem. Anyám az ölében pihen, tette a kezét, közben a tűz­helyre lesett, gőzölög-e már a mosogatóvíz. — Adóügyi megbízott — ismételte apám, s kortyin- tott a borából. — Ma benn voltam a tanácsházán. Be­széltem a főnökömmel. Ked­ves ember. Osztályvezető kartárs, így szólítjuk. Hallgattak. Apám a pa­lack oldalát pöccintgette a körmével. Gondolatban a tanácsházán járt Felnézett: — Töltök. Anyám befedte kezével a pohár száját. — Ezt az üveg bort pedig ma meg kell Igyuk — mondta apám. — Magadnak tölts! Csöppnyit töltött a magáé­ba apám, s,,.m.egcme;tc k po- harát. — Egészségünkre! ­— Egészségünkre, s, A fazékban zúgni kezdett a mosogatóvíz. Anyám állt volna fel, de apám megszó­lalt: — Az osztályvezető meg­mutatta az irodámat. Külön íróasztalom van. Délelőttön­ként rásüt a nap. — A nap — mondta anyám — az jó, ha rásüt. — Könnyű munkám lesz. Az adókönyvbe bevezetem a befizetéseket és felszólítá­sokat küldök ki. — Felszólításokat? — Akik nem fizetnek, azoknak. — S te írod alá? Apám gondolkodott. — Nem. Nem hiszem. Az osztályvezető... Anyám bólintott. — Na — mondta, — elmo­sogatok. — Igyál még egy kortyot — kérte apám, s kezébe kap­ta a palackot. Anyám összezárta a szája szélét, felállt. — Az nem lehet, hogy ne igyunk meg egy üveg bort — Izsáknak úgy tűnt, hogy a teve és a jegesmedve maka­csul követi, mióta megpillan­totta őket a cirkusz vasrácsai mögött. Nem tudta magyará­zatát adni, hogy miért éppen a teve és a jegesmedve sze­gődött a nyomába, hiszen egyiket se kedvelte Igazán. Egész úton nem mert hátra­nézni, csak amikor a kapu­hoz ért, gyorsan oldalt pil­lantott, de sem a teve, sem a jegesmedve... Fellélegzés helyett azonban inkább egy kis csalódást érzett. Megállt az udvaron, a ei- pőraktár vasajtaja előtt. Ag­godalmasan nézett föl a vi­lágos konyhaablakra, mintha nehéz mulasztások nyomták volna a lelkét. Mindig így ért haza. Izsák érezte, hogy az anyja nem azt jelenti már számára, mint régen, s ő sem azt jelenti az anyjának, amit szeretett volna. Az anyja a villany alatt varrt, vagy az egyenruháját tisztogatta a párolgó ételszagban, és szit­kozódott, hogy maiyen keare­mondta apám. A fényhez emelte a palackot. Alig hi­ányzott belőle valami. Kö­rülnézett a konyhában, ki­nek töltsön. A sámlin ültem. — Öcskös! Hozz egy poha­rat! Felugrottam. Bort, én? Egy hordóval meg tudnék inni! A legnagyobb poharat emeltem le a konyhaszek­rényből. Aztán — visszatet­tem. Egydecist tartottam a palack szájához. — Keveset apu — mond­tam, s tényleg, nem enged­tem, hogy sokat töltsön. Megcsókoltam, aztán it­tunk. — Hét deci — mondta apám később, s ingatta a fe­jét. — Hét deci, s nem bír­juk meginni! Visszaültem a sámlira. Anyám a tányérokat töröl- gette. Felderült apám arca. — Átmegyek Szkladácsék- hoz — mondta, — ne ma­radjon meg ez a bor. — Menj. Úgy vitte a palackot, mint egy zászlót. Vékony a fal, a hangosabb szó áthallatszik. Szkladács és felesége örültek. — Nagy szerencse ez, szomszéd úr — mondta az ember. — A szerencsét pedig fülön kell csípni! Marit elküldték a boltba, hozzon még bort. Felcsavar­ták a rádiót, csárdásokat hallgattak. Aztán énekeltek, magyar nótákat. Én verset tanultam más­napra, anyám stoppolta a pulóverem könyökét. Már ágyban voltunk, ami­kor Szkladaes táncra kérte a feleségét Kopogott a padló. Apám -jéj^élkor jött haza, Felriadtam, azt hittem, már reggel van. Magában dudo- rászott, élénél összefogta a nadrágot és a szék karjára tette. Rám mosolygott. Szeptember végén Muharit az iskolaudvaron megver­tem. Pontosan emlékszem: lehajoltam egy kőért és a fejére csaptam. Csúfolt, hogy az apám végrehajtó, s hogy kijár azokhoz a parasztok­hoz, akik nem teljesítik a beszolgáltatást, s lesöpri a padlásukat. „Hazudsz, ha­zudsz, hazudsz Muhart!” To­vább csúfolt. Utolértem Ijedtség volt a szemében, — láttam, — amikor a fejér: csaptam a követ. Otthon az apám soká!,: forgatta a kezében az ellen­őrző könyvet. Kérdezett. A arcába néztem, fáradtnak láttam és fehérnek. Megpo­fozott, nagyon. Nem sírtam. Egy pillanatra megfordult az eszemben, puha a tenyerén a bőr. — Kisfiam — mondta csendesen, — kérj bocsána­tot a barátodtól. Nem értettem, sokáig nem értettem, miért. set fizetnek a villamosveae- tőknek. Széles arca elkomo­rult és egy-két pillanat alatt megöregedett. A mostohaapja este 6 órára már beávott. Bá­natosan nézett, mintha ko­moly segítségre szorult volna, s egy zöldségesbódét emlege­tett, ahol meggazdagodhatott volna. Aztán maga elé ren­delte Izsákot. — Tanultál ú.i nótát? — Nem tanultam. — Akkor énekelj a régiek­ből... legyintett a mostoha­apja. A zsebébe nyúlt, forin­tokat nyomott Izsák marká­ba. Ritkán verte meg, a fiú mégis, ha a mostohaapjára pillán tott, mintha puskacsőbe nézett volna: talán erős, to­NEM A VÉLETLEN SZÁM­LÁJÁRA ÍRANDÓ, hogy a közelmúltban tartották, meg a művelődési otthonok veze­tőinek országos értekezletét. Azért volt szükség erre, mert a tapasztalatok szerint a legjobban a művelődési otthonok portáján időszerű tisztázni néhány igen fontos kérdést. A legtöbb községben me­gyénkben is a könyvtáron kívül a művelődési otthon — vagy művelődési terem, klub — jelenti a helyi lakosság művelődésének két alapin­tézményét. A könyvtárak régi múltra tekintenek vissza, általában zökkenőmentesen végzik köz- művelődési feladataikat. Hogy úgy módjuk, „profil­juk” tiszta, az olvasók könyvvel való ellátása, orientálása, az olvasók ízlé­sének, gondolkodásának for­málása a szépirodalom segít­ségével, a szakmai műveltség ápolása, terjesztése a népsze­rű ismeretterjesztő müvek és szakmunkák révén. NEM ILYEN TISZTA azonban a művelődési ottho­nok arculata. Ettől az intéz­ménytől szinte mindent el­vártak hosszú ideig. Adjon tartalmas programokat a la­kosság minden rétegének, korosztályának, helyet a kü­lönféle érdeklődésű embe­reknek. szakköröknek, klu­boknak. Nyújtson színház-, hangversenypótló műsoro­kat, teremtsen helyi lehető­séget az amatőröknek. Le­gyen gondozója a társadalmi ünnepségeknek, lebonyolító­ja a nemzeti és mukásmoz- galmi ünnepségeknek. De számítani lehessen a művelő­dési otthonra egy-egy helyi rendezvény — zárszámadás, stb. — kulturális programjá­nak megkomponálásában. Keltsen érdeklődést a honis­meret iránt, vetítsen, ahol a művelődési otthon egyben a mozi. legyen gondja az is­meretterjesztő előadásokra... Folytathatnánk még a sok­féle igényt, melyeknek igen kevés helyen tudtak eleget tenni. Egyetlen községben sem tudtak csodákat művel­ni. hisz az univerzális „el­várások” figyelmen kívül hagyták a tényleges lehető­ségeket. A művelődési otthonokat megyénkben is kilencven szá­zalékban tiszteletdíjas nép­művelők vezetik. Többségük pedagógus, aki általában a legtöbb társadalmi elfoglalt­sággal megáldott ember is. A tárgyi feltételek sem engedik meg az elvárt és sürgetett sokoldalú és minden igényt kielégítő művelődési prog­ramok megvalósítását. A mű­velődési létesítményeink két­harmada egyetlen nagyte­remből áll, melyeknek alig relmetilen hangja miatt, talán a bot miatt, amire járás köz­ben támaszkodott, de talán leginkább amiatt, hogy a mostohaapja sohase gyógyul­hatott meg. Izsák nem tudta még, hogy mi van a szavak mögött, az anyja nézését sem tudta megfejteni, csak fájt, egyre mélyebben fájt, amikor az anyja és a mostohaapja ordítoztak egymással. Nem­csak a pofonok fájtak, ami­ket az anyja kapott, hanem a türelem is, amivel elviselte. Izsáknak nem volt bátorsága nemet mondani, sőt ahhoz sem, hogy maikacsul hallgas­son, s így, ha kellett, énekelt engedelmesen. •Felmen t az emeletire. A vaiáepcaon csattogott a sara-; tíz százaléka fűthető. Ele­nyészően kevés a klubszerű, szakköri foglalkozásokra, csoportos összejövetelekre al­kalmas szoba. Mindehhez jön még a mű­velődési otthonok szűkös, olykor az állagmegóvásra is alig elegendő költségvetése. Márpedig nem csak a vilá­gítás, fűtés, takarítás, az épület karbantartása kerül pénzbe, hanem a művelődési programok is. S itt nem le­het mindig a bevételes — pontosabban a megtérülő — formákra spekulálni, mert nem biztos, hogy az szolgálja a legjobban az elérendő célt. A MÜVELÖDÉSIOTT- HON-VEZETÖK legutóbbi ta­nácskozásán is jórészt ezek a problémák kerültek szóba. Nem azért, hogy sokszori emlegetésükkel vajmit is csökkenteni lehetne belőlük, hanem a józan helyzetisme­ret miatt. Nem tűnt el ugyanis a régebbi szemlélet, amely a mindenhatóság igé­nyével ostromolja a műve­lődési otthonokat. De nem érzi a kézzelfogható ellent­mondást. azt, hogy a jelenle­gi művelődési otthonaink tárgyi és személyi ellátottsá­gok, anyagi erejük miatt npm tudnak megbirkózni a velük szemben támasztott igényekkel. Következéskép­pen az igényeket a meglévő lehetőségekhez kell szábni, különben soha nem ér véget az áldatlan küzdelem az igénytámasztók és a műve­lődési otthonok között. Történtek már a korábbi években is lépések, hogy jobban meghatározzák az el­térő adottságú községek különféle tárgyi és sze­mélyi feltételek között lévő művelődési otthonainak fel­adatkörét. Ekkor sorolták há­rom kategóriába az intézmé­nyeket, a nagyobb községek, városok művelődési közpon­tokat, a kisebbek 1500 la­kosig művelődési házakat, míg az egészen kis települé­sek klubkönyvtárakat mű­ködtessenek. A besorolás a különféle művelődési intéz­mények profilját is megszab­ta. Körvonalazta, mi várható el adottságai alapján az egyes művelődési otthonok­tól. A kategorizálás azonban nem tudta megszüntetni a szemléletbeli problémákat. Megyénkben is számos köz­ségben a besorolás ellenére, nagyjából ugyanazokat a fel­adatokat látták el a művelő­dési otthonok, mint koráb­ban. Milyen útmutatást kaptak a legutóbbi tanácskozástól a művelődési otthonok munká­sai? A lényeg meglátásához nyújtott támpontokat az or­szágos tanácskozás, a legsajá­tosabb funkcióra irányította a figyelmet. Ez pedig — aho­ja. Végigsietett a bérkaszár- nya hosszú függőfolyosóján. A szomszédok ablakain kisu­gárzó fényeknek csak annyi idejük volt, hogy megpillant­sák Izsák vékony, inkább szí­vós, mint erős alakját, le­nyirbált szöghaját, gumisaru­ját, amihez elég hideg volt már és kinyúlt pulóverét, amely alatt egy sportegyesü­let dresszét hordta. Lenyomta a kilincset. A konyhaajtó zárva volt. Kopo­gott — Ki az? — mordult ki mostohaapja a konyhából. — Bn. Izsák... — Menj ahhoz, akivel ed­dig csavarogtál! A fiú megint kopogott gyan Garam völgyi József művelődésügyi miniszterhe­lyettes megfogalmazta — a művelődési otthon egyik leg­sajátosabb funkciója, hogy a közművelődés szocialista em­bert formáló törekvései a különböző közösségekre, a helyi társaséletre építve. a közös művelődés és szórako­zás feltételének a megterem­tésére szolgáljon. Kifejezet­ten arról van szó, hogy a művelődési otthonok változ­tassanak az eddigi munkán, a programokon, elsősorban a klubszerű élet kiépítésével törődjenek, különösen tá­maszkodjanak a munkahelyi termelési közösségek alap­sejtjeire, a szocialista brigá­dokra. Azt is kiemelte a minisz­terhelyettes, hogy a művelő­dési otthont a fiatalok ottho­nává kell tenni, ahol nem megtűrt vendégek. A műve­lődési programoknál kerülni kell a merev, iskolás mód­szereket. Rátermett, művelt fiatalokat kell megbízni a kisebb közösségek, intézmé­nyek vezetésével is. Ha kissé lassan és körül­ményesen is, a sokáig útke­reső, olykor „vádlottként’* szereplő művelődési otthonok megtalálják a helyüket a fa­lu életében. Ehhez azonban a jelenleginél nagyobb anya­gi és erkölcsi támogatást várnak. Amit viszont nem kívülről kell várniuk, az a szemléletbeli változtatás. Nem tartható tovább, hogy a fiatalok többsége kiszoruljon a művelődési házakból, mert ott nem találnak nekik való programot, vagy előítéletek, egyedi esetek alapján egyes művelődésiotthon-vezetők jobbnak látják távoltartani őket. A legutóbbi tanácsko­záson is nyilvánvalóvá vált, hogy a művelődés iránt fogé­kony, mozgékony réteg, a társadalmi életben"!» mind nagyobb szerepet betöltő fia­talok kirekesztése a helyi művelődésből, egyszerűen tarthatatlan. HA A FIATALOKAT MINDENÜTT BEENGEDIK a művelődési otthonokba, nem csak a „ricsajozó” han- goskodókat látják bennük, hanem gondoskodnak szá­mukra változatos műsorok­ról, autonómiát adnak, hogy megszervezzék a művelődé­süket. megválaszthassák a klubvezetőt, nem lehetetlen, hogy éppen a fiatal kezek fogják társadalmi munkában, nagy szorgalommal, szó sze­rint átalakítani a művelődési épületeket. Mozgatható fala­kat. térelválasztó elemeket, klubszobát építenek, alkal­massá teszik a csoportos, tár­sas összejövetelek számára az addig rideg, birtokba nem vehető létesítményt. , Páll Géra — Nem hallottad, mit mondtam? — kiáltott mérge­sen a mortohaapja, s valami könnyebb tárgyat az ajtóhoz vágott. Izsák egy ideig tanácstala­nul áesorgott az ajtó előtt. Nem szólt. A kilincset még néhányszor óvatosan lenyom­ta: hátha... Nem érzett szomorúságot, haragot sem. Azt sem érezte, hogy közben mennyi idő telt el. Lement az udvarra, egész hátra, ahol a szemetesedé- nyeket tartották. Egy ideig reménykedve nézegetett az emeletre, de csak egyszer nyílt ajtó, a lépcsőház mel­lett. Márton nővére libbent át hangos nevetéssel a szomszéd lakásba, a sörgyá­riakhoz. Izsák ennek az egy ajtónyitásnak is őrült, mert eszébe juttatta Mártont, sőt mintha egyszerre maga előtt látta volna Márton orkánka­bátos alakját, komoly, kissé megkeményedett arca*, ihogy két heite vasárnap — ami-» kor hazajött látogatóba a né- veióotthonból — itt ültek us Thiery Árpád: Az emberek hazamennek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom