Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-27 / 98. szám
I. eídal KELET-MAGTARORSZÄ« 1972. április 27. A NAP HÍREI Kitüntetett üzeme k ÜJ POSTA MISKOLCON. Május 1 tiszteletére adják át az újonnan épült miskolci Kilián Postát. Az épület elkészült és már csak a belső munkák folynak az épületben. Még hátravan a telefonközpont szerelése, melyet a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár külső szerelési brigádja végzi el. (MTI foto — Kóbor Pál) Nyíregyházán, a József Attila művelődési ház nagytermében került sor szerdán délután a Szabolcs-Szatníár megyei Mezőgazdasági Termékértékesítő Szövetkezeti Közös Vállalat kiváló avatóünnepségére. A vállalat az elmúlt évi szocialista munkaversenyben elért eredmé. nyei alapján kapta meg a Kiváló szövetkezeti vállalat címet. Az ünnepségen megjelent többek között Panák László, a SZÖVÉRT vezér- igazgatója, a SZÖVOSZ elnökségének tagja, dr. Czim- balmos Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Ünnepi beszédet Kenyeres László igazgató mondott. Az ünnepség, alkalmával százötvenen kapták mgg a kiváló dolgozó dicséretet és 25 brigád a szocialista címet. A SZÖVOSZ elnökétől kapott kitüntetést Galambvári Tibor, a mátészalkai almatároló vezetője és Szőke Sándorné zöldségből tvezető-helyettes, szocialista brigádtag. Mátészalkán, a Móricz Zsigmond művelődési otthonban, délután adták át A megye legjobb szövetkezete kitüntetést a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ-nek. A kitüntetés átadásán megjelent Acél Béla, a MÉSZÖV elnök, ségének tagja és a KPVDSZ részéről Koncz Sándor. Tiszalökön, a vegyesipari szövetkezet Kiváló ipari szövetkezet avatóünnepségét tartották meg szerdán délután a községi művelődési házban. A zászlót, az oklevelet és a vele járó pénzjutalmat Czimbalmos István, a KI- EZÖV elnöke adta át. Az ipari szövetkezetek kiváló dolgozója címet kapták Bodnár Miklós, Balogh István és Kiss János fizikai dolgozók. Ez alkalommal adták át a szocialista brigád címeket, és az egyéb jutalmakat is. Rakamazon ig szerdán délután adták át az ÁFÉSZ-nek A megye legjobb szövetkeze, te 'kitüntetést. Az ünnepségen megjelent Nagy István, a MÉSZÖV, elnökhelyettese és Gazdag Emil, a KPVDSZ megyebizottságának munkatársa. Ez alkalommal többen kaptak kiváló dolgozó jelvényt, oklevelet és jutalmat. MOZGÓBOLTOK A TANYÁN. Mozgóbolttá alakít át két felújított autóbuszt a Nyíregyházi ÁFÉSZ, hogy ezzel is elősegítsék a járás kiterjedt tanyavilágában élő lakosság jobb ellátását. Ezeknek elsősorban akkor veszik nagy hasznát a települések, amikor a boltvezető beteg, vagy szabadságon van. TOTÓNYEREMÉNY. A 16. fogadási héten nem volt 13- as találat a totón. Zivi József csengeri lakos 12 találatot ért el a 379 961. sz. totó- szelvényén és nyereményként 86 ezer forintot fizet ki részére az OTP csengeri fiókja. roi Magyar Szocialista Munkáspárt S^abolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Irinyi ftona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71. 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73-344. Kiadja - Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető oármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap- üz'etekben é' a Posta Központi Hírlap irodánál (KHI Budapest, V kerület, József Nádor tér 1. 6z) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 'ílö—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszáfn: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. 5 Felelőa vezető; Holéczi István SZOLIDARITÁSI EST BORBÁNYÁN. Az ifjúsági szolidaritási nap jegyében ünnepi műsoros összeállítást rendez a borbányai ifjúsági klub csütörtökön 18 óra 30 perces kezdéttel. VIRÁGZIK A ..JUDÁS- FA.” Nyíregyházán, a Bethlen Gábor utcai tanítóképző kertjében virágba borult a Cercis siliqastrum, a „Judás- fa” néven közismert, ritka fafajta. A városban is valószínű egyedülálló fa érdekessége, hogy előbb a virágai jelennek meg, s csak jóval később a levelei. A virágok színe lila, enyhe rózsaszín árnyalattal és szinte bokor- szerűen jelennek meg a több éves ágakon, sőt a fa törzsén is. KONYHAKÉSZ PECSENYEKACSA AZ ABC-BEN. A fokozódó igények kielégítésére az élelmiszer kisker már e héten ellátja Nyíregyházán és vidéken konyhakész pecsenyekacsával az ABC-áruházakat és a nagyobb önkiszolgáló boltokat. A MAI SZOVJET LIRA ÉS PRÓZA címmel tart irodalmi estet a Nagyvilág folyóirat rendezésében a városi színházban a tanárképző főiskola MSZBT-tagcso- portja, a városi tagcsoportok, valamint a TIT megyei szervezete április 28-án 19 órakor. A mai szovjet irodalomról Elbert János, a folyóirat szerkesztő bizottságának tagja beszél. AZ ÓVODAAKCIÓ KERETÉBEN újabb százszemélyes óvodát adtak át rendeltetésének Nyíregyházán, a Kert közben szerdán délelőtt. A könnyűszerkezetes építésű új óvodát a sóstóhegyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet építőrészlege készítette. GÉPEK EXPORTRA. Az elmúlt évben közel tízmillió, az idén előreláthatóan 24 millió forint értékben exportál közvetve gépeket és berendezéseket a Kisvárdai Vas- és Gépipari Szövetkezet. Termékei között van például kavics-, érc- és szénmarkoló is, míg hagyományos termék továbbra is a rön tgenkészülékekhez gyártott, különböző típusú motoros „Bucky” szerkezet. A gyermekkönyvhónap programjából Április 27-én 10 órakor T. Aszódi Éva szerkesztő Bal- kányban a gyermekotthonban találkozik a legkisebbekkel, a nagy csoportos óvodásokkal, míg Geszteréden, a művelődési házban 10 óra 30 perckor kerül sor Heinzel- mann Emma illusztrátor és a gyermekhallgatók randevújára. Délután a vendégek együtt rendeznek találkozót a gyermekekkel Mátészalkán. Az ifjú olvasóknak ezúttal közös műveiket mutatják be. A találkozóra az általános is. kólában, 15 órakor kerül sor. SEGÍTETT A VÍZÜGY. Az öntözéshez kért segítség révén kapott két TO—300 típusú vízszivattyút a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól a panyolai Uj Élet Termelőszövetkezet, melyek segítségével a Szamosból, illetve a Túrból másodpercenként négyszáz liter vizet juttathatnak a kiszáradt földekre. ÁRVÍZVÉDELMI PRO- BáRIADÓ. Gyakorlat jelleggel árvízvédelmi készültséget rendelt el április 25-én 20 óra 20 perckor a Felső- Tiszá-vidékí Vízügyi Igazgatóság vezetője. A védelmi műszaki osztag kivétélével az igazgatóság védekezéshez -beosztott valamennyi dolgozója szolgálatba lépett. A gyakorlat sikeres volt. AZ ERDŐTELEPÍTÉS MEGKÖNNYÍTÉSÉRE megkezdte munkáját a Nyírségi TESZÖV mellett működő erdő- és fagazdálkodási csoport. A szakemberekből álló mun- kakollektíva vállalja a termelőszövetkezetek fakitermelési, termőhely-felkutatási, telepítési és egyéb, ezzel kapcsolatos munkáinak megtervezését és szakirányítását. KÖNYVŰJDONSÁGOK: Tamási Áron: Czimeresek (Szépirodalmi) — Thiery A.: Gladiátorok kora (Táncsics) — Zöldség- és virágtermesztés (Mezőgazdasági) — Gergely Mihály: Rácsok (Magvető) — Keszthelyi Z.: Ébredj öröm (Szépirodalmi). Újsághír: ...a Lillafüred expressz amolyan repís vonatnak számít.« — Legalább addig nézzen jól ki, amíg megveszik az utasok a helyjegyeket... (Kiss Ernő rajza) PROGRAM 1972. április 27, csütörtök RITA, MARIANNA NAPJA A Nap kél: 4 óra 34 perckor, nyugszik: 18 óra 50 perckor. A Hold kél: 18 óra 10 perckor, nyugszik: 3 óra 38 perckor. Harmincöt évvel ezelőtt. 1937. április 27-én halt meg — 46 éves korában — Antonio Gramsci, az olasz és a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa, az Olasz Kommunista Párt egyik alapítója és vezetője, jelentős marxista teoretikus. 1913-ban a szocialista párt tagja, s rövidesen a párt balszárnyának egyik vezetője lett. 1915- től szocialista lapokat szerkesztett -Torinóban; 1917-ben az Olasz Szocialista Párt itteni, leghaladóbb szervezetének titkárává választották. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tanulságának hatására következetesen a reformista és revizionista irányzat ellen fordult. 1919 májusában Palmiro Togliattival együttműködve kiadta az Ordine Nuovo című hetilapot, 1920-ban pedig megszervezte a szocialista párt kommunista frakcióját, amely 1921. januárjában az ő vezetésével megalapította az Olasz Kommunista Pártot. A Komintern IV. kongresszusán (1922.) a végrehajtó bizottság tagjává választották. 1924-ben az ő kezdeményezésére adták ki a párt központi napilapját, az Unitát. Jelentős tevékenységet fejteit ki a munkásegység'front megteremtéséért és minden antifasiszta erő összefogásáért az 1922-ben hatalomra jutott fasizmus ellen. A párt parlamenti csoportjának vezetőjeként bátor beszédekben leplez.e le a fasizmus politikáját. 1926-ban letartóztatták, és 1928-ban sok évi börtönre ítélték. A börtönben több fontos elméleti müvet írt. Magyarul megjelent Levelek a börtönből című munkája és filozófiai munkáinak egy gyűjteménye. l937-fben halt meg, börtönben szerzett betegségében. Szeles idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, néhány helyen futó eső. hegyekben hó- szállingózás. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti. majd délnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. Kossuth rádió 8,18: Az álarcosbál. Részletek Verdi operájából. — 9,09: Tudományos magazin. (Ism.) — 9,25: Sláger volt — hallgassuk meg ul- ra! — 10,05: Rádióegyetem: Tóth Árpád. n. rész. — 10,35: zenekari muzsika. — 12.35: Melódiákoktól. — 13.40: Ponciustól — Pilátusig. — 14,00: Kazatsay Tibor: Pro memoria. — 14,20: Ifj. Döme János népi zenekara játszik, — 14,40: A magyar nyelv hete. Költők a magyar nyelvről. — 15.10: Kuti Sándor dalaiból. — 15,20: Részletek Warren filmzenéjéből. — 15,34: „Híves esttől langy hajnalig.” Az éjszaka zenéje. — 16,05: Elsőosztályosok. — 16,25: Zeng az erdő. Részletek Farkas Ferenc—Dé- kány András—Dalos László daljátékából. — 17.05: A Magyar Fadió és Televízió szimfonikus zenekarának új felvételeiből. — 17,33: Elfogadjuk-e a választ? — 17,58: Nótacsokor. — 18,48: Miért igen, miért nem? — 19,00: Esti krónika. Tudósítások a Hazafias Népfront V. kongresszusáról. — 20,00: Donizetti: Rita. Egyfelvo- násos vígopera. — 21,01: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 21,41: Könnyűzene Fáy András szerzeményeiből. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Népdalok. — 22,50: Meditáció... — 23,00: Tánczene, — 23,30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 0,19: Uj dzsesszfelvé- teleinkből. Petőfi rádió 8,05: Esztrádparádé. — 9,03: A Belügyminisztérium „Duna” művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 9,30: Gazdaságról mindenkinek. (Ism.> — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Közhelyek. — 12,00: Könnyűzenei híradó. (Ism.) — 12.30: Rossini: Teli Vilmos. — Jelenet és hármas a II. felvonásból. — 12,43: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13,03: Zenekari muzsika. — 14,00: Kettőtől hatig ... — 18,10: Rádióhangver- senyckről. — 18.4p: Rádióegyetem: Tóth Árpád. II. rész. (Ism.) — 19,10: Hangverseny a stúdióban. — 20,10: Uj könyvek. (Ism.) — 20,13: A Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiváljai Délszláv est. — 21,13: Mozart: D-dúr „Prágai” szimfónia. — 21.41: A politikai irodalom új könyveiről. — 21,51: Magyar fúvószene. — 22,0-5: Dietrich Fischer-Dieskau összes Schubert-felvételeiből. XXVIII. (befejező) rész. — 23,15: Zenés játékokból. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: A nap krónikája.— A Stúdió 11 játszik. — Filmlevél. — Kiváló közös gazdaságok. — Nótacsokor. Televízió 8,10: Iskola-tv: Földrajz (ált. isk. 5. oszt. — ism.) — 9,00: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.) — 9,55: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt. — ism.) — 10,30: „Tévéovi”. Kis kacsa fürdik... — 11,05: Magyar nyelvtan (ált. isk. 6. oszt. — ism.) — 11,55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt. — ism.) — 13,10: Földrajz - (ált. isk. 5. oszt. — ism.) — 14,00: Környezetismeret (ism.) — 1,4,55: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt. — ism.) —15,30: „Tévéovi” (ism.) — 15,50: Magyar nyelvtan (ált. isk. 6. oszt. — ism.) — 16,40: Földrajz (ált. jsk. 7. oszt. — ism.) — 17,23: Hírek. — 17.3(1: Kompozíció 72. Képzőművészeti magazin — 18,00: Pillantás a sportvilágba. —18.20: Tudósítások a Hazafias Népfront V. kongresszusáról. — 19.10: Esti mese. 19,30: Tv-híradó. 20,00: Érdekházasságok. V. (befejező) rész. — 21.33: Radar. -Különkiadás. — 22,15: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 16.25: Hírek. — 16,30: Horizont. — 17,05: Fiatalok szemével. — 1<8,Ö0: A haladó tapasztalatok iskolája. — 18,4-0: Esti mese. — 19,60: Tv-híradó. 19.30: Az állam mi vagyunk. — 20,00: Minden kilométerkőnél. Bolgár tv-soro- zat. — 21,00: Szövetkezetek vetélkedője. — 22,00: Tv-híradó. 2. MŰSOR 19,1*5: Német nyelvtanfolyam.— 19.4*5: Tv-híradó. — 20.00: Kaland az ara tóünnepély en. Tv- játék. — 21,10: Nők és virágok. — 21,25: Tv-híradó. Román tv 8,30: Ritmus, ifjúság, tánc. — 9.00: Angol nyelvlecke. — 15,30: Német nyelvoktatás. — 16,30: Magyar nyelvű adás. — 18,10: Köny- nyűzenfe. — 18,26: A legkisebbeknek. — 19,00: Reflektor. 20,00: A humor albumából. — 20,50: Ismeretterjesztő műsor. Móri műsor KRCDY MOZI: A SZEMTANÚ Angol fiira E. k.: fél 4, 3/4 6 és I éra. BÚKE MOZI: ESTÉLY Román film E. k.: 4, 6 és 8 érakor. GORKIJ MOZI: BŰNTÉNY A VIA VENETON Olasz film E. k.: 4, 6 és 8 érakor KISVARDAI MOZI: MÉG KÉR A NÉP MÁTÉSZALKAI MOZI: NYULAK A RUHATÁRBAN LAKASATADAS nyíregyházán. Üjabb, házgyári elemekből készült lakóépület átadására került sor kedden Nyíregyházán, a Kun Béla körúton. A 16-os jelű, 42 lakásos épülettömböt a lakásszövetkezet vette át műszakilag a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalattól. SZÁZ RÓZSASZÁL — NA- PONTA. Március közepétől „tereim” folyamatosan a hajtatott rózsa a Nyíregyházi Kertészeti és Parktervező Vállalat üvegházában. Az öt színben pompázó virágokból ma már 80—120 szálat vágnak le naponta és értékesítik a nyíregyházi virágboltokban. A boltok ünnepi nyitvatartása A közelgő munkaszüneti napokon a lakosság zavartalan ellátása érdekében a megyei tanács kereskedelmi osztálya a boltok és vendéglátóhelyek nyitvatartása t az alábbiak szerint szabályozza: Április 29-én, szombaton: minden kiskereskedelmi bolt szombati nyitvatartás szerint üzepiel. Április 30-án, vasárnap: az iparcikkboltok zárva tartanak. Az élelmiszerboltok — amelyek vasárnap egyéb. kánt is nyitva tartanak vasárnapi nyitvatartás sze« rint üzemelnek. A járási és városi szakigazgatási szervek által kiemelt településeken 1—1 tej- és 1—1 élelmiszer- bolt tart nyitva. A vendéglátóhelyek vasárnapi nyitva* jártás szerint üzemelnek. Május 1-én, hétfőn: a kiskereskedelmi boltok zárva tartanak, a vendéglátóhelyeik vasárnapi nyitvatartás szerint üzemelnek.