Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-16 / 89. szám

8. oldal fcBLET-MAGYARORSZÄf? ¥972. áprtBs M. IIÉTFÖ: Moszkvában, Washingtonban és London­ban aláírták a bakteriológiai fegyvereket betiltó nemzetközi egyezményt. — Koszi­gin hazaérkezett Irakból. KEDD: Bukarestben befejeződött a Varsói Szer­ződés katonai tanácsának ülése. — Pom­pidou beszédével megkezdődött , a francia nénszavazási kampány. SZERDA: Szovjet—török államfői tárgyalások An­karában. —Az angol munkáspárti ellenté­tek miatt átszervezték az „árnyékkor­mányt.” CSÜTÖRTÖK: Az amerikaiak továbbra is szabotálják a párizsi Vietnam-konferenciát. — Tokiói le­leplezés amerikai—japán fegyverkezési tervekről. PÉNTEK: Az UNCTAD Santiagóban megkezdte az érdemi vitát. — A vietnami hadszíntere­ken előretörnek a hazafias erők. SZOMBAT: Nixon befejezte kanadai látogatását. gainatk „példát kell mutatni- ok”: meg kell szüntetni a sokgyermekes családoknak nyújtott szociális segítséget, az adópolitikában úgy kell eljárni, hogy az adóteher egyformán sújtson minden­kit, a sole gyermek es munka- vállalót is... A Közös Piac el­ső embere szerint „az euró­pai politika” egyik célja le­gyen éppen „az egy főre eső anyagi jólét egyértelmű visz- szaszorítása”. Mindez persze nem a „szegény országok" népeinek javára történnek, itt csak arról van szó, hogy a Közös Piac mai hat, holna­pi tíz országának tőkései csökkenteni akarják a terme­lésüket drágító, a profitjukat érintő szociális terheket! A Közös Piac ma elsősor­ban Franciaországban és Angliában a fő beszédtéma. Párizsiban már megkezdődött a népszavazási kampány: áp­rilis 23-án szavaznak „igen”- nel, vagy „nem”-mel a fran­ciák a Pompidou-kormány „európai politikájáról” és ar­ról, hogy Anglia meg a má­sik három csatlakozó ország Írország, Norvégia, Dánia szívesen látott-e a Közös Pi­Változatlanul a vietnami háború hírei kívánkoznak a beszámoló élére. A dél-viet­nami Felszabadulás rádió a héten közvetítette a nemzeti felszabadítási front főpa­rancsnokságának felhívását: „Mindenütt lendüljenek tá­madásba a DNFF harco­sai!” A szabadságharcosok­nak ez a válasza a washing­toni diplomácia 'szábötáks- akciójára, hogy tudniillik Nixon képviselője távolma­rad a párizsi ' tárgyalóasztal­tól. Sokasodnak a vélemé­nyek világszerte, hogy az USA-nak vissza kell térnie a párizsi Kiéber sugárúti pa­lota konferenciatermébe: svédek vagy japánok épp­úgy nyilatkozzék és írják, mint például a Vietnam- konferencia vendéglátó kor­mánya, a francia. A héten a minisztertanács ülésén Schu­mann külügyminiszter ki­fejezte a hivatalos francia ! véleményt: a tárgyalások hozhatnak csupán megol­dást a vietnami válságban. 1 Elnöki parancsra az ame- , rikai hadvezetés az össze­omlással fenyegető dél-viet­nami frontszakaszok teher- í mentesítésére a Vietnami ; Demokratikus Köztársaság, valamint a dél-vietnami fel­szabadított területek ellen fokozza a légi agressziót. Tény. hogy a B—52-esek ál­tal „Íeterített bombaszőnye­gek” sok pusztítást okoznak emberéletben és anyagi ja­vakban. De nem tudják meg­törni a vietnami nép hősi ellenállását, nem tudják megmásítani szilárd elha­tározását az ország függet­lenségének. egységének kiví­vására. A Santiagóban összeült vi­lágértekezlet, az UNCTAD betűi azt jelentik: az egye­sült nemzetek konferenciája a kereskedelem és a fejlesz­tés kérdéseinek megvitatá­sára. Tehát az ENSZ égisze alatt ülnek össze a világ or­szágainak külkereskedelmi, pénzügy- és gazdaságügyi miniszterei, közgazdászai, bankszakemberei, A fejlődő­nek mondott, valójában fej- ■ letlen országok próbálják itt a vádlottak padjára ül­tetni a kapitalista nagyhatal­makat. Az egykori gyarma­tosítókat, a mai neokolonia- lista politikát alkalmazó kor­mányokat monopóliumokat és bankokat... Persze túlzott egyszerű­sítés, ha .szegények és gaz­dagok” összecsapását lát­nok Santiagóban. Kétségte­len. hogy a legtöbb fejlődő ország nagyon szegény és — ha nem történik semmi helyzetük megváltoztatásá­ra, a világkereskedelemben a kapitalista „cápák” mohó­ságának megfékezésére — szegények is maradnak ... Egyetlen számpár is képes megmagyarázni az elmara­dott országok népeinek elke­seredettségét: míg a 60-as esztendő végére a fejlett tő­késországokban az egy főre eső nemzeti jövedelem elérte már az évi 1650 dollárt, a fejlődő országokban éppen hogy csak túljutott az évi 70 dolláron! Az egyik korábbi UNCTAD- konferencián, Algírban, 77 fejlődő ország foglalt el kö­zös álláspontot, fogalmazott meg közösen követeléseket. Innen volt a nevük: a ,,77-ek”... Most már 96-an vannak a „77-ek”, akik San- tiagóban is megkísérlik a tő­kés nagyhatalmakkal szem­beni vádjaik, panaszaik elő­terjesztését. Latin-amerikai országok is vannak a „77-ek” között, akik például most azt vetik fel — és joggal t— hogy a dollár devalválása őket sújtotta a legjobban. Minden latin-amerikai or­szág devizatartaléka — bár­mily csekély is — dollárban van. hiszen elsősorban az USA-ba exportálnak. Az Európából vagy Japánból importált árukert most na­gyobb árat keli fizetniük. Államadósságaik a 60-as években megduplázódtak, meghaladják már a 20 mil­liárd dollárt: kamat és tör­lesztés fejében például 1968- ban 4 milliárd dollárt „gom­boltak le” róluk a tőkés nagyhatalmak. Ez a szomorú helyzet cse­lekvésük korlátáit is meg­adja, ugyanekkor azonban az Egyesült Államokkal szembeni fellépésnek az an-, tiimperialista magatartás­nak a lehetőségeit is magá­ban rejti. Valószínű, hogy az UNCTAD santiagói világér- tekezlete elsősorban az USA és a latin-amerikai államok vitájának jegyében zajlik le. Arra, hogy milyen ciniku­san elemzik tőkéskörökben a harmadik világ és általában a föld lakosságának mai és holnapi gondjait, beszédes példát szolgáltatott Sicco Mansholz holland szociálde­mokrata politikus, a Közös Piac elnöke. Most nyilvános­ságra került, de eredetileg bi­zalmasnak száht memoran­dumában Mansholz a népsza­porodás megállítását ajánlja, szerinte a Közös Piac orszá­ac határain belül? A nép­szavazás furcsa dolog, általá­ban mindig az „igen”-nek van többsége minden „refe­rendum”, illetve „plabisci- tum” (ez utóbbi az egy sze­mélyre szóló népszavazás) esetében — a francia forra­dalom utáni első népsza­vazáson, 1793-ban, egy és há­romnegyed millió „igen”-nel szemben csak 12 000 volt a „nem” szavazat, amikor a második alkotmányról dönt­hettek a polgárok. Azóta is majd mindig áz „igen” dia­dalmaskodott: a legnagyobb arányban 1958-ban, am,ikon' a gaulleista alkotmányt 17 és fél millió francia igenlette. 4 és fél millió „nem” szava­zattal szemben. A francia közvéleményku- tatások azt jelzik, hogy most is fölényesen győz az „igen”... Angliában nem lenne ilyen biztos á csatlakozásról meg­rendezendő népszavazás si­kere, ezért aztán a Heáth- kormány letudta a dolao azzal, hogy a parlamentbe, egyszer már keresztülvitte s erről szóló törvényjavaslaté,' Néhány képviselő még ; kormányfő saját pártjában : ellene szavazott a Közös Pi acnak, ezek most népszava zást kezdenek sürgetni. / munkáspárt is csatlakozót'. a ötlethez. (Igaz, a Labour hon atyái alaposan megoszlanak amikor most erről szavaztak 129-en voltak a népszavazás gondolata mellett, 96-an el­lene.) A Közös Piac ellen most csak taktikai okokbó1 fordul Harold Wilson pártja mégis elég volt ez arra, hegy néhány ismert vezető szemé­lyiség megsértődjék és a párton belül ellenzékbe vonul­jon. Ezt tette Roy Jenkis, a párt „alvezére” a munkás­párti „árnyékkormányban” a gazdasági ügyek felelőse pél­dáját többen követték. Az . árnyékkormány” fo­galmát talán néhány mon­dattal fel kell frissítenünk emlékezetünkben: az őfelsé­ge ellenzékét alkotó munkás­párt, mint Angliában az el­lenzék mindig is teszi, fel­készül arra, hogy ha a követ­kező választásokon győz, kész kormánnyal kezdhesse a hatalom gyakorlását. Az „árnyékkormány” tagjai ép­pen hogy nem akarnak az árnyékban maradni, majd­nem annyit szerepelnek, mint az igazi kabinet tagjai. Szere­pük azonban csak a párt- propaganda szempontjából érhet valamit, no meg az egyéni hiúságéból. Pálfy József Nyikolaj Podgornij törökországi látogatása Folytatódik Nyikolaj Pod- gornijnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnök­sége elnökének törökországi látogatása. A szovjet államfő pénte­ken az aliagai olajfinomító építkezéséhez látogatott, majd az este folyamán „euró­pai Törökország” fővárosá­ba, Isztambulba érkezett. Az aliagai olajfinomító építése 1968-ban kezdődött. A létesítmény összeszerelé­si munkáiban szovjet mér­nökök és technikusok is részt vesznek. Podgornij el­nök az építkezés török veze­tőivel folytatott baráti be­szélgetése során kitért arra, hogy a gazdasági és műszaki együttműködés, amelynek alapját az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alkotják, megfelel mind a Szovjetunió, mind Törökország érdekei­nek, a kapcsolatok tovább­fejlesztését szolgálja. Az építkezés vezetői őszinte há­lájukat fejezték ki a szovjet szakembereknek a magas szintű segítségért, amellyel ennek a fontos ipari létesít­ménynek a felépítéséhez hozzájárulnak. Az aliagai építkezés ven­dégkönyvébe Podgornij el­nök a török—szovjet gazda­sági együttműködést mélta­tó szavakat írt és további si­kereket kívánt a török nép­nek. Aliagába elkísérte a szov­jet államfőt Bayulken kül­ügyminiszter és Devres energiaügyi miniszter. Nyikolaj Podgomijt pén­tek este az isztambuli repülő­téren a vilajet kormányzó­ja. Vefa Poiraz fogadta- A repülőtérről a városba veze­tő út mentén ezrek köszön­tötték a szovjet vendéget. Nyikolaj Podgornij szom­baton délben megtekintette az Isztambul ázsiai részén fekvő maltepei dohánygyá­rat, Délután Podgornij a Boszporuszt átívelő, Euró­pát Ázsiával összekötő új híd építkezéseit tekintette meg. Az 1300 méter hosszú híd 1973 végére készül el. Szombaton este Bayulken külügyminiszter vacsorát adott- a szovjet államfő tisz­teleté; e. Folytatódott az UNCTlD-kenferencía A legfejlettebb tökósorszá- gdk ígéreteitől volt hangos pénteken az UNCTAD ülés­terme. Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezlete har­madik — santiagói — ülés­szakának általános vitájában felszólalt Schiller nyugatné­met gazdasági és pénzügy­miniszter, Giscard D’Esitaing francia pénzügy miniszter, Nobie brit kereskedelemügyi miniszter, Aicsi Kiicsi volt japán külügyminiszter, Irwin amerikai külügyminiszter- helyettes és McNamara. a világbank (nemzetközi újjá­építési és fejlesztési bank)_ elnöke. McNamara átfogó módon elemezte a „gazdag” orszá­gok tennivalóit a fejlődő or­szágok irányában. A segít­ségnyújtás két formáját je­lölte meg: a közvetlen se­gélyeket és a kereskede­lemben biztosított előnyö­ket. Rámutatott, hogy a „gazdag” országoknak, ame­lyek a világ lakosságának csupán 25, viszont gazdagsá­gának 80 százalékát birtokol­ják, oly módon kell segíteni­ük, hogy a fejlődő országok legalább „minimális nemzeti céljaikat” elérhessék. A korábban megállapodott arányszám az volt, hogy a fejlett országok bruttó nem­zeti termékük 0,7 százalékát bocsássák segély formájában a fejlődő országok rendelke­zésére. Ennek ellenére a se­gély mérete kisebb, mint a megállapodott mennyiség fe­le. Kari Schiller nyugatnémet- gazdasági és pénzügyminisz­ter a fejlett ipari országokat protekcionista törekvéseik feladására és a fejlődő or­szágokból való késztermékek fokozottabb befogadásiát szor­galmazta. Giscard DEstaing francia pénzügyminiszter azt java­solta, hogy a legfejlettebb tőkésorszá,gokat tömörítő „tízek klubjának’” képviselői rendszeresen találkozzanak a nemzetközi valutaalap kor­mányzóival, akik között ki­lenc, fejlődő országból való Egy santiagói színházban, a dolgozók részvételével nagygyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy a közel­jövőben választják újjá a Chilei Munkás Egység Köz­pontja (szakszervezet) veze­tő szerveit. A nagygyűlésen beszédet mondott Victor Diaz, a Chilei Kommunista Párt KB főtitkárhelyettese is. aki kijelentette: a chilei munkásosztálynak alapvető szerepet kell játszania a reakciós mesterkedések el­len vívott harcban, valamint a népi egységkormány és az ország dolgozói által kiví­vott demokratikus jogok vé­delmében. A jobboldali erők aktivi­zálódásáról szólva Diaz pénzügyi szakember is van.’ Ily módon esetleg befolyá­solhatók lesznek a. „tízek” döntései. Aicsi Kiicsi a japán kor­mány képviseletében a fej­lődő országoknak nyújtott preferenciák 25 százalékos emelését jelentette be. Irwin amerikai külügymi­niszter-helyettes a külföldi segélyprogram jelentékeny megemelésére irányuló ame­rikai szándékról tájékoztatta az UNCTAD delegátusait. Irwin különben burkoltan megfenyegette az UNCTAD vendéglátóját, Chilét. hangsúlyozta, hogy a fasiz­mus nem fog győzelemre futni! Ä munkásosztály eltö­kélte, hogy meghiúsítja'' á reakció terveit. A gyűlésén ezek után Luis Figueroa, a Chi­lei Munkás Egység Köz­pontjának elnöke emel­kedett szólásra. Rámutatott, hogy az elkövetkező szak- szervezeti választásokon a központ vezetőségét a chilei szakszervezeti mozgalom tör­ténetében első ízben választ­ják közvetlenül maguk a munkások. Ez — mondotta Figueroa — az ország szak- szervezeti mozgalmának érettségéről és erejéről ta- núskodik. Nagygyűlés Santiagóban Dávid és Klotild \ 4 Nemes György: 32. —- Igen •— feleltem. — Akkor most már nem­csak én vagyok boldog. Ak­kor most már te is boldog vagy, ugye? Ráhajtotlam a fejemet a vállára. Úgy suttogtam a fü­lébe: — Igen. Azt hiszem, Dávid nem ’■'iszi el, hogy én már nő va­gyok. Ö azt hiszi, hogy én még kislány vagyok. Ma hevertünk a fii vön. A szokott helyünkön. Én fe­küdtem, ő ült. Fejem az ölé­ben. És figyeltem az eget. És a röppenő madarakat, ö na­gyon halkan klarinétozott. Olyan halkan, hogy még a madarakat se zavarta. Én csak az alsó karját láttam. Meg a klarinét tölcséres vé­gét. Dávid ujjait néztem. Ahogy mozgatta a billentyű­ket. S bőre alatt az izmok minden mozgásra egészen könyékig táncoltak. Dávid egy kicsit megpi­hent. Tréfásan végighúzta a vállamon a klarinét ezüst pe­remű tölcsérét. A kétrészes fürdőruha volt rajtam, az édes kis melltartóval. — Ne csiklandozz, Dávid. Csiklandós vagyok — mond­tam. Most a combjára fektet­tem a fejemet. Dávid me­gint fújni kezdett. Én egy bogarat néztem. Fel akart mászni egy hosszúkás levél­re. De a levél egy ponton mindig meghajolt, s a bogár leesett. Ahol mászott, ezüs­tös csík maradt a levélen. Dávid megint abbahagyta a fúvást. Akkor megszólal­tam. — Én már nő vagyok, tu­dod-e? Dávid így válaszolt: — Hát. persze. Miért kell ezt külön mondani? — De igazi nő — mond­tam. — Igazi, természetesen — mondta Dávid. — Nekem már lehetne kisbabám, mint a felnőtt nőknek, érted? Ettől Dávid meglepődött. Éreztem ezt a hangján, ahogy válaszolt.: — Értem. Illetve... Letéptem a levelet. Rajta volt a bogár útja sok ezüst- szálacskával. Különösen csönd volt. Hal­lottam a fák susogását. Mintha a közelben méh is zümmögött,, volna, És a cser­mely is muzsikált. A mi csermelyünk ez. Csöndben csobogott. Mindez fölerősöd­ve hallottam. De mintha mást is hallot­tam volna. Valami sírásfé­lét. Először nem tudtam, micsoda. A susogás, a züm­mögés., a csobogás mellett mi szól? Valaki sír? Dávid sírt. Most hallot­tam először sírni. Aput sose láttam sírni. Biztosan az ember akkor igazi férfi, ha sose sír. De azért, ha én sírtam is, nem úgy sírtam, mint Klót szokott. Nekem okom volt rá. Én féltem magamévá tenni őt. Sokáig nem szóltunk egy­máshoz. Azért se, mert egy nagy, sárga szalmakalap bukkant ki az út menti bok­rok közül. Károly bácsi top­pant elénk. Mióta utoljára láttuk, megnőtt a szakálla. Kis, fehér szakáll volt. azt dörzsölgette. Szeme egészen, kicsj volt. Alig látszott a rá- hajló szemhéj mögül. — Na, szeretitek egymást, f iatalkák ? — kérdezte. Megtorpantunk, pedig el akartunk szaladni. Egyikőnk se tudott válaszolni. Károly bácsi föltolta feje búbjára a szalmakalampját. És vakarni kezdte elhanya­golt üstökét. Úgy nézege­tett bennünket gusztálva. Vállam megreszketett. Lát­tam a Kloté is. Szere tünk volna elfutni, de nem tud­tunk. Károly bácsi erősen markolta a vállunkat. (Folytatjuk*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom