Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-15 / 88. szám
S oMri Í9T2. áprITTs tS Petri Sándor MLSZ-főtitkár sajtótájékoztatója Petri Sándor, az MLSZ új főtitkára pénteken az MLSZ- ban »aj tótájékoztaton ismer- tette elképzeléseit, terveit. Bevezetőjében elmondotta, hogy — véleménye szerint — a magyar labdarúgósport előtt jelentős szakmai, szervezési és gazdasági, továbbá közvetlen, középtávú es távlati feladatok állnak. — A Szovjetunióban és igen sok nyugat-európai országban magas színvonalú, érdekes bajnoki és kupamérkőzéseket vívnak a csapatok, így emelkedik a mérkőzések látogatottsága la — mondotta Petri Sándor. Nálunk viszont az utóbbi időben ennek éppen az ellenke. zőjével találkozunk, több mérkőzésen unalmas, érdektelen a játék, ezért aztán hiányzik is a közönség a lelátókról. A magyar bajnoki rendszer éppen ezért felülvizsgálatra és szükségszerű átalakításra szorul. — Meg kell vizsgálni, hogy mennyiségi, minőségi szempontból, valamint anyagi terhek tekintetében szűk. ség van-e négyszintes országos bajnokságra, ezenkívül a csapatok számát is csökkenteni kell. A bajnokság időpontjával kapcsolatban két követelményt kell teljesíteni. Először biztosítani a fo. lyamatos éves munkát, szinkronban a nemzetközi eseményekkel, másodszor olyan eseménynaptárról gondoskodni, hogy ne legyen széttördelve a bajnokság. A főtitkár érdekes. elképzeléseket mondott gazdasági kérdésekről. — Az önelszámolás elvét kellene a labdarúgó-szakosztályokban is megvalósítani. Jelenleg is van költségvetés, de nam okoz gondot, ha veszteséggel dolgoznak, mért segítőkész bázisszervek állnak mögöttük. Ha saját magukat kell eltartaniok, nyilvánvalóan nagyobb figyelmet fordítanak a bevételek növelésére. Az lesz a helyes, ha az egyesületek, illetve labdarúgó-szakosztályok csak úgynevezett kedvezményezett esetekben kapjanak anyagi támogatást. — Helyes lenne, ha a szakosztályok élére egyszemélyi felelősöket állítanának. Szükségszerű a játékosok státuszának újbóli rend »zése is. Elképzeléseim szerint díjazásuk függne a csapat helyezésétől. egyéni teljesítményüktől, sőt a mérkőzések látogatottságától is. Petrl Sándor az utánpótlás nevelésére is kitért: — Pelül kell vizsgálni az átigazolási rendszert. Olyan finomításokat kell végezni, hogy a kölcsönös érdekek a labdarúgás összárdákéit szolgálják, A térítési díjak rendszerét nemcsak fent kell tartani, hanem még tovább kell fejleszteni. —• A közvetlen utánpótlás érdekében hasznos lenne a jelenlegi tét nélküli NB I tartalékbajnokság helyett 18 —23 éves korú játékosok részére utánpótlás-bajnokságot szervezni.1 Az ifjúsági bajnokság rendszerén is változtatni kell. Az egymáshoz közel lévő megyék, illetve Budapest csapatait öt csoportba lehetne osztani, s a csoport, győztesek küzdenének az or-6 szagos ifjúsági. bajnoki . címért. Meg kell oldani a' 16 éven aluliak foglalkoztatását, fejlesztésre szorul a középiskolás- és a főiskolai bajnokság' is. A főtitkár beszélt a Magyar Népköztársasági Kupáról is: — A kupa nem kapta meg méltó rangját, sok a séta. mérkőzés, kevés az érdeklődő, a nagy csapatok egy része nem fordít különösebb figyelmet erre a küzdelem- sorozatra. A magam részéről nem tenném kötelezővé a nevezést. Viszont megállapí- ‘ tanánk nevezési szinteket, amelyeknek többszörösét fizetnék azok a klubok, ame. lyek nem indulnak az MNK- ban. így például a távol maradó NB II-es csapat a később megállapítandó nevezési díj ötszörösét, az NB 1. B osztályú klub a tízszeresét, az NB T es pedig a húszszorosát. A nevezési díjakból befolyt összeg anyagi alapot adna a legjobb megyei, JIB Il-as, nyolc közé jutott, illetve győztes együttesek jutalmazására. — Változtatni kell a kupa jelenlegi szabályain. Egyenlő osztályúak találkozóján döntetlen esetén legyen hosz. szabb^tás, li es rúgás, vagy visszavágó az ellenfél pályáján. A főtitkár véleménye szerint ki kell dolgozni azt a követelményrendszert, amelynek alapján a csapatok túréra utazhatnak. Szükségszerű, hogy a túrák valutabevételéből a szövetség is részesüljön, hogy alap legyen neves külföldi együttesek fogadására is. Rendkívül fontosnak tartja a propaganda javulását. Mint hangoztatta a legjobb propaganda egyébként a színvonal emelkedése lenne. Petri Sándor véleménye szerint a mérkőzések televíziós közvetítésénéit jelenlegi rendszere nem hasznos, jelentős módosításra szorul. Végezetül Petri Sándor a labdarúgás távlati fejlesztési programjáról beszélt. SPORTTURMIX Sparíacusrangadó Vasárnap délután érdekesnek ígérkező NB II-es labdarúgó bajnoki mérkőzésre kerül sor. Helyi rangadón a Nyíregyházi Spartacus testvéregyüttesét, a Rakamazi Spartacust látja vendégül. A „felek” nem is titkolták, hogy kölcsönösen tartanak a helyi rangadótól. Kovacsics Gyula, a nyíregyháziak edzője így vélekedett: — Védelmünk helytáll, de csatáraink képtelenek gólt lőni! Rendkívül nehéz hely. zetben vagyunk, mindössze 13 mezőnyjátékost!) áll az NB II-es csapat rendelkezésére! Szósz Simon, a rakamaziak szakosztályvezetője ezt mondta: — Nagyon tartunk a nyíregyházi együttestől. Szinte nem is merünk a várható eredményre tippelni. Megpróbáljuk nagy lelkesedéssel „végighajtani” a találkozót, s tisztes eredményt elérni. Biztató a csapatszellem NB I-es röplabdacsapataink múlt fordulóbeli szerepléséről nincs mit mondani: három mérkőzést játszottak, elveszítették 0:9-es összesített játszmaaránnyal! NB II-eseink bemutatkozó, sa viszont számszerűen igen jónak mondható: a Nyíregyházi Építők férfi- és a Nyíregyházi Petőfi női csapata egyaránt 3:l-re nyert hazai pályán. Magával a játékkal viszont egyik nyíregyházi csapat sem volt túlzottan megelégedve, a játékosok égj'aránt tudták, hogy az erősen idény eleji volt. Különösen az Építők fiai voltak Igen tárgyilagosak a Felvételre keresünk olajtüzelésű kazán üzemeltetéséhez, karbantartó munkában és mezőgazda- sági gépkezelésben jártas dolgozót. Jelentkezés: április 17-én a Dohánykutató Intézet kutatótelepén. Nyíregyháza, Kótaji út 78. 12. szoba. (9066) találkozó után. A játékosok — minden szemrehányás nélkül — elmondták egymás hibáit, kölcsönösen megállapították, hogy a következő, idegenbeli találkozón a D. MEDICOR ellen lényegesen jobb teljesítményre lesz majd szükség, ha jól akarnak sze. repelni. A találkozó után a szurkolók közül valaki gratulált Palotay Kálmánnak, a csapat „veterán”' játékosának, ö elmosolyodott, majd Mezeire, Birtóftra, s a többiekre mutatva ennyit mondott: — Elsősorban nekik, a fiataloknak köszönhető a győzelem 1 Nagy versenyfutás lesz Az NB Ill-as bajnokság hajrája előtt is megállapítható, hogy az utolsó fordulókban ritka nagy versenyfutás várható mind az első helyek megszerzése, mind a kiesés elkerülése szempontjából. A bajnoki címért még hét csapat — Mátészalkai ME- DOSZ, Hajdú Vasas, Hajdú- böszörmény, Szolnoki Olajbányász, Szabó SE, Hajdú, szoboszló és Záhony — lehet esélyes. A kiesés ellen viszont a Püspökladányi MÄV, a Tisza Cipő, a Balmazújvárosi TSE, a Tuzséri MEDOSZ és a D. TITÁSZ küzd jelenleg közvetlenül. De az alsóbb régiókban is — épp úgy mint az első helyeken — várhatók változások. Megtörténhet például, hogy a vasárnapi fordulóban hazai pályán szereplő Tuzséri MEDOSZ legyőzi az utolsó helyen álló P. MÁV-ot. Ugyanekkor a Hajdúszoboszlón pályára lépő Nyírbátori Dózsa elveszítheti a találkozót. Ez esetben máris helyet cserélhet a két szabolcsi együttes is... De reméljük, hogy végső KIFOG AST ALAN ÁLLAPOTBAN lévő teljesen felújított Volga személy- gépkocsi közületnek eladó BEREGI VEGYESIPARI V. VASÁROSNAMÉNY kerámia ÜZEMEGYSÉGE, Nyíregyháza, Széchenyi u. 46. Telefon: 17—58. soron egyetlen szabolcsi csapat sem lesz majd az utolsó három helyen. Negyvenbe! csapat elkezdte Megkezdődött a bajnoki idény a nyíregyházi kispályás labdarJgó-bájítbksáál- ban. Három csoportban 42 , csapat szerepei, az első főt dúló eredményei: Stadioni csoport: Tervezők —Textiles 6:0, 110-es ITSK— MEZÖBER .2:0, VAGÉP— Tejipar 0:2, Vendéglátó— VOR 1:1, Építők—Faipar 8:0, TBC Kórház—Sóstóhegy 1:4, KEMÉV—Építő Ktsz elmaradt Bocskai úti csoport: Geodézia—Nyomda 0:1, Titel utca —Moziüzem 3:4, ÉPFU—Vasas ifi 1:8, Manda-bokor— TITÁSZ 3:0. Húsos—AFIT 1:1, Felsőbadur—Rozsrét 1:1, Élelmiszer Kisker—Borbánya 1:2. Dohánygyári csoport: ÉPSZER—HAFE 1:2, Vasipari— MÁV-vontatás 7:2, TÜZÉP —MÁV-villamosság 4:1, Ti- szalöki ÁFÉSZ—Északi Vízügyi 0:5, Utasellátó—MÁV- forgalom 3:2, Dohánygyár— Uj Erő 0:2, ÄFTH—Konzervgyár 5:1. Kimaradtak a hetesek Nyíregyházán került sorra a női megyei felnőtt kézi. labda-bajnokság nyitányán a Nyíregyházi UNIVERSIL— Nyíregyházi Volán mérkőzésre. A két csapat nemcsak színvonalas játékot, hanem a találkozó végén meglepetést is produkált. Mert mindenként annak számít, hogy az UNIVERSIL legyőzte a jól igazolt, s esélyesebbnek vélt Volánt. A 11:8-as UNIVERSIL-győ- zelemmel végződött találkozó krónikájához tartozik viA MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLA azonnali belépéssel felvesz takarítónőket és konyhai dolgozókat Jelentkezés: Nyíregyháza, Rákóczi u. 69. gazdasági hivatal. szorít, hogy a Volán együttese négy 7 méterest hibázott el. Egész pontosan a négyből hármat a UNIVER. SIL kapusa, Vitái Éva védett ki! Debrecenben nyert a Tanárképző A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola NB III-as férfi kosárlabdacsapat» Debrecenben, a DASE II. ellen játszotta legutóbbi fordulóbeli bajnoki mérkőzését. A nyíregyházi csapat végig jobb volt ellenfelénél, s tetszetős játékkal biztos és megérdemelt 53:34 (23:12) arányú győzelmet aratott. A csapat legjobb dobója Gömöri volt 16 ponttal. Az olimpiai rejtvénypályázat nyilvános sorsolása Tájékoztatásul közöljük olvasóinkkal, hogy a napokban befejeződött öthetes olimpiai rejtvénypályázat fődijainak sorsolását április 18-án, kedden délelőtt 10 órakor tartjuk meg. A sorsolás színhelye a, Kelet-Magyar- ország szerkesztőségének tanácsterme (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5.) Érdekességként megemlítjük, hogy az öt hét alatt összesen mintegy háromezer megfejtés érkezett be. A pályázat során nyolcvankét szerencsés megfejtőnk érte el a fődíjak sorsolásán való részvételhez szükséges pont- számot, s ezen megfejtők neve kerül majd be kedden dél. előtt a szerencsekerékbe. A fődíj ak sorsolása nyilvános, érdeklődő megfejtőinket szívesen várjuk. Bézi László Felvételre < keresünk gépjármű-villamossági szerelőt, hegesztővizsgával rendelkező géplakatost és szervizest. TITÁSZ Vállalat, mátészalkai üzemigazgatósága. (381) Hét végi sportműsor SZOMBAT Kézilabda: Nyíregyházi Volán— Nagykállói MEDOSZ, megyei felnőtt férfi bajnoki mérkőzés Nyíregyházán a Dózsa-pályán délután 14 óra 30 perckor, vezeti: Lévai, Pápai. Kosár-labda: Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola—Tisza- vasvári Lombik, a Mezőgazdasági Főiskola termében 15 órakor, Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Nagykállói Virágzó Föld Tsz, Nyíregyházán, a Vasvári u. 16. szám alatt délután 18 órai kezdettel. Nyíregyházi Spartacus —DVTK II. stadion, délután 16 óra 30 perckor. Mindhárom NB III-as férfimérkő- zós. ’ Röplabda: Bp, Spartacus —Nyíregyházi Spurtacus, NB I- es férfimérkőzes Budapes- 1 ten. Teke: Nyíregyházi TITÁSZ —Csepeli Papír, férfi NB II- es mérkőzés Nyíregyházén, a Bethlen utca; pályán délután 14 órakor. VASÁRNAP Kézilabda, NB II.: Nyíregyházi Tanárképző Főiskola —Bp. Csavar SK, női bajnoki mérkőzés a stadionban délelőtt 10 órakor, vezeti: Kiss I., Nyírbátori Vasas—Bp. Ganz-VilLany, férfimérkőzés Nyírbátorban délelőtt 10 óra 30 perckor, vezeti: Szatmári, Szolnoki II., MGM Vasas— Nyíregyházi Petőfi KSE, férfimérkőzés Debrecenben, délelőtt 11 órakor, MGM-pálya, vezeti: Máyer, Ruszina, Egri Dohánygyár—Mátészalkai MEDOSZ, női mérkőzés Egerben déleíőttt 10 órakor, vezeti: Kónya. Megyei felnőtt, nőj bajnoki mérkőzések: Mándoki Gimnázium—Nyíregyházi Petőfi, délelőtt H órakor, vezeti: Schober. Hodászi Tsz—Kis- várdai Bessenyei Gimnázium délelőtt 11 órakor, vezeti Kovács, Varga. Tiszavasvári Lombik—Vásárosnaményi Vörös Meteor, délelőtt 10 órakor, vezeti: Lévay, Veress, Gégényi Tsz—Nyíregyházi Volán, délelőtt 10 órakor, vezeti: Fábián. Nyíregyházi UNIVERSIL—Rakamazi Spartacus, UNIVERSIL-pálya, délelőtt 10 órakor, vezeti: Bajzáth. Nyíregyházi Tanárképző II.— Tuzséri Hunga- rofruct, stadion délelőtt 9 órakor, vezeti: Tóth. Megyei felnőtt, férfi bajnoki mérkőzések: Hodászi Tsz—Kisvárdai Vasas, délelőtt 10 órakor, vezeti: Kovács, Varga. Tiszavasvári Lombik—Ópályj MEDOSZ, délelőtt 11 órakor, vezeti: Lévai, Veress. Nyíregyházi Tanárképző—Nagyecsedi Tsz, stadion, délelőtt 11 órakor, vezeti: Nagy J., Tóth. Mátészalkai Vörös Meteor—Asztalos SE, délelőtt 10 órakor, ITSK-pályán, vezeti: Bódi, Marik. Kosárlabda: Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Egri Gárdonyi, NB III-as női mérkőzés a Vasvári u. 16. alatti pályán, délelőtt 10 óra 45 perckor. Labdarúgás, NB II.: Nyíregyházi Spartacus—Rakamazi Spartacus, Nyíregyháza, stadion délután 15 óra 30 perckor, vezeti: Füzessy (Köves- falvy. Szabó III.) NB III.: Mátészalkai MEDOSZ—Törökszentmiklósi Vasas, délután 16 órakor, vezeti: Mizsei (Budai, Kertész) Záhonyi VSC—Szolnoki Olajbányász, délután 14 órakor, vezeti: Simon (Kozma, Sánt- ha). Tiszavasvári Lombik— D. TITÁSZ, du. 16 órakor, vezeti: Horváth (Bónás, Aj- ler). Tuzséri MEDOSZ—P. MÁV, délután 16 órakor, vezeti: Szántó (Szarvas, Salamon). Hajdúszoboszlói Bocskai—Nyírbátori Dózsa, 16 órakor, vezeti: Bokor (Birk- ner, Hegedűs). Megyei I. osztály: Nyíregyházi Dózsa—Ralkanyi MEDOSZ, Dózsa-pálya, délelőtt 10 óra 45 perckor, vezeti: Szolnoki jv. (Vágó, Torma). Az összes többi mérkőzések ■egyaránt 16 órakor kezdődnek: Értesítjük kedves vendee inlel, hogy ÁPRILIS 19—29-IG leltározást tartunk, mely idő alatt az arukiadás szünetel. AUTÓKER nyíregyházi fiók, Kossuth tér 4. ‘ (9077) fcFLET-MACYARORSZÄC Kisvardaí Vasas—Tiszaiäkl MEDOSZ, vezeti: Brincken (Németh, Balkányi). Nagy- káliói Virágzó Föld—Nyíregyházi Petőfi KSE, vezeti: Rá ez (Balogh M., Kérészi). Nyíregyházi VSC—Tyukodi Tsz, NYVSC-páiya, vezeti: Líppai (Dalanic-s, CzcmVua). Nyíregyházi Építők—Bakta- lórántházi MEDOSZ, Bocskai úti pálya, vezeti: Vári IL (Zrinszki, Kovács B.). Nyírbátori MEDOSZ—Nagyhalász! Textiles, vezeti: Gáspár (Mi- lotai. Tamás). Nyírbogdányi Lombik—Fehérgyarmati MEDOSZ, vezeti: Hajdú megyei jv. (Szopkó, Tóth I.).'Nagyecsedi Tsz—Nyírmadai MEDOSZ, vezeti: Puskás (Orosz, Murjsa). Megyei II. esztály: Nyíregyházi Spartacus II,—Ven- csellőj Tsz, stadion, délután 13 óra 30 perckor, vezeti: Drapsza (Bakonyi). Mátészalkai Vörös Meteor—Ajaki Tsz, délután. 14 órakor, vezeti: Kertész (Budai). Az összes többi mérkőzés egyaránt délután 16 órakor kezdődik: Nyírteleki Tsz—Gégényi Tsz, vezeti: Dudás (Havelland). Kemecsei MEDOSZ—Domb- rádi Tsz, vezeti: Kresztyan- kó (Tóth A.). Demecseri Kinizsi—Tiszavasvári Lombik II„ vezeti: Király T. (Tóth I.). Sényői Tsz—Tiszavasvári Tsz, vezeti: Gáli L. (Király G.). Ujfehértói Vörös Meteor —Nyíregyházi Palma, vezeti: Albert (Szegedi). Ibrányi Tsz —Asztalos SE, vezeti: Alföldi (Takács). Kótaji Tsz— Nyíregyházi MEDOSZ, vezet»r Kovács L. (Szilvási). Mándoki Tsz—Vajai Tsz, vezetés Tölgyesi (Balogh K.). Nyír- tassi MEDOSZ—Nagyvareá- nyi Tsz, vezeti: Egeresi (Ber- tók). Csengeri MEDOSZ— Nyírbogát! Tsz, vezeti: Fehér (Gáli I.). Nábrádi Tsz— Vásárosnaményi Vörös Meteor, vezeti: Demeter (Csatlós). Porcsalmai Tsz—Eper- jeskei Tsz, vezeti: Dévényi IL (Ilcsik). Jékei Tsz—HodaszS Tsz, vezeti: Tóth J. (Imre). Kocsordi Tsz—ópályi MEDOSZ, vezeti: Giricz (Magyar). Röplabda, NB I.: Nyíregyházi Spartacus—Pécsi EAC, nőj mérkőzés a Mezőgazdasági Főiskola tornatermében, délelőtt 9 óra 30 perckor, vezeti: dr. Tőkészki. VM Egyetértés—Nyíregyházi Spartacus, férfi bajnoki mérkőzés Budapesten. NB II.: D. MEDICOR— Nyíregyházi Építők, férft- mérkőzés Debrecenben, Böszörményi út; pálya, délelőtt 11 óra 30 perckor* D. Volán, —Nyíregyházi Petőfi, női mérkőzés Debrecenben, Gázvezeték úti pálya, délelőtt 1# óra 30 perckor. Sakk: Megyei csapatbajnoki férfimérőzések, egyaránt délelőtt 9 órai kezdettel: Nyírbátori MEDOSZ —Nagykállói MEDOSZ, Nyíregyházi Petőfi KSE—Vásárosnaményi Vörös Meteor, Nyíregyházi' VSC—Baktaló- rántházi MEDOSZ. Kisvárdai Vasas—Tiszalöki MJ&- DOSZ. A Fehérgyarmati MEDOSZ—Asztalos SE találkozót későbbi időpontra halasztották el, mivel a fehér- gyarmatiak az országos ME- DOSZ-bajnokság döntőjében szerepelnek. Tájékozódási futás: Felszabadulás, megyei váltóverseny délelőtt 9 órától a baktalórántházi erdőberv. Gyülekezés Baktalóránthá* zán az általános iskola előtt. Torna: Területi felnőtt férfi II. osztályú csapatbajnokság Nyíregyházán a Vasvári u. 16. sz. alatti tornateremben délelőtt 9 órától.