Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

Vasárnapi melléklet Közelebb a városhoz Nemrég egy Dunántúlra költözött, volt nyíregyházi, val beszélgettünk. Udvariaskodás nélkül összegezte vé­leményét Nyíregyházáról. Elmondta: a járdák épp olyan gidres-gödrösek még a belvárosban is, mint az ő ide­jében. Az utcák tisztasága sem sokat változott. S még néhány — számunkra ismert bosszúságot, a város ar­cán nem feltétlenül kívánatos szeplőt — említett. Ké­sőbb mintha csak egy másik ember mondta volna to­vább, áradozni kezdett a megfiatalodott, forgalmas Nyh egyházáról,- az új lakónegyedekről; a szállodáról, a Benczúr Gyula-teremről, az európai színvonalú posta­épületről, a készülő sóstói szabadtéri múzeumról,' a fő­iskoláról, a városi fürdőről... Aztán a plakátokról beszélt. Ezek is sokat monda­nak egy varosról, a kevésbé latnató városportréról, a szellemi eletrol. lebruárDan országos hírt keltő pe- aagogiai aeieK, marciusoan művészén tietek, képzőmű­vészeti tártatok, filmrenaezök, színészek äzaootcsban, Japan liegeuumuvesz, finn kórus vendégszereplése, aka­démikusok, tudósok előadása a magyar nyeiv heten... Ezekről tudósítottak a vendéget — es az itt lakokat — a nyíregyházi plakátok. S ennek, legalább úgy tudott őrülni, mint a toronyházaknak vagy a tetszetős új szál­lodának. Sok igazság van abban, hogy a friss szem, az ide­gen jobban eszieveszi a varos arculatának változásait, mint az itt Iáitok, a rpegszokás olykor elmossa a vál­tozások kontúrjait. Annyira persze nem, hogy a nyír- egynaziak 1$ ne vették volna eszre: az utóból egy-két évoen kezd igazában közelítem a város önmaga meg­rajzolt képéhez. Arculatában, hangulatában, szellemi­ségében... Nem kell bizonygatni, hogy megyeszékhelyünk nem a felhőkarcolók varosa es nem is lesz azzá a jövőben sem. Olyan átalakuióoan levő, közművesedő, magaso­dó, egészsegesedő — és erősen népesedő — település, mint a legtöbb magyar város. Történelmi 'múltjában nincsenek az egész magyarság tudatában bevésődött dátumok, esemenyek. Sorsdöntő, a nemzet éieteben for­dulópontot jelentő események nem1 fűződnek a nevé- nez. Ezeket naivitás is lenne számon kérni városunktól, mint ahogyan vidékiesség lenne a kisebb jelentőségű eseményeket naggyá dagasztani a patina, a múltban gyökerező szálak erősítése címén. Nyíregyháza fiatal város, jelenében hordozza varázsát, izgálmát, minden ellentmondását. Az igazi »városalapítás napjainkban megy végbe nem csak a régi ruha leVetés&vei,'ölykor foltozásával, hanem friss, városi életformát, szellemi igényieket hozó munkálkodással. Nem önámítás, nem a meglévő városépítési, szé­pítés! gondjaink lebecsülése, ha jólesően megállapít­juk: ezekben a hetekben, hónapokban kezdünk városi levegőt szívni a szellemi életben. Bár ezt neon lehet pontos dátumokhoz kötni; több éves fáradozás, kitar­tó küzdelem, sok patrióta munkája sűrűsödik a szépen bontakozó eredményekben. De érezhetően lezárult egy előző fejezet, s elkezdődött egy új, amelyben Nyíregy­házát nem úgy emlegethetik az itt élők — és a ven­dégek — mint az ország szélét, az eseménytelenség, az igénytelenség, a vég nélküli próbálkozások jelképét. Már van mire odafigyelni elsősorban az itt lakóknak, de olykor az ország közvéleményének is. Természetesen nem mérhetjük Nyíregyházát Deb­recen, Szeged, Pécs vagy más ősi múltú, adottságú, ki­emelt fejlesztésű városok mércéjével. Hamuba dugni sem kell viszont a fejünket, igyekeznünk kell, hogy minél több szempontból közelítsünk az élvonalbeli ma­gyar városokhoz. Az itteni fejlődést, a ma Nyíregyhá­záját elsősorban a tegnapihoz, önmagához szükséges mérni. Különben illúziókat kergetünk, örök elégedetle­nek, városunkat csak ócsárolni' tudó „patrióták” le­szünk. Ma már nem kell a szomszédos Debrecenbe, vagy a fővárosba utazrii egy-egy nívós képzőművészeti tárlat, jó hangverseny, országos színvonalú szabadegyetemi előadássorozat, vagy éppen színházi produkció elérése miatt. Bebizonyosodott, ha a város tartósan fel tud mu­tatni egy sokszínű és változatos művelődési programot, képes „választékot” kínálni a művelődni vágyó embe­reknek, — az érdektelenséget a felcsigázott érdeklődés, az újabb sürgető igények váltják fel: így volt ez a csaknem tíz-tizenkét ezer pedagógust és szülőt meg­mozgató februári pedagógiai heteken, ahol az ország legelismertebb, legilletékesebb közoktatási szakvezetői tartottak előadásokat, ankétokat. Hasonlóan soha nem tapasztalt érdeklődéssel fo­gadták a nyíregyháziak a. művészeti hetek rendezvé­nyeit is, a Holló-kiállítást, a Benczúr-teremben lévő tárlatot és a neves filmrendezőkkel, színművészekkel tartott és sorra kerülő találkozásokat. Az is bebizonyo­sodott, hogy a fővárosi művészek, kiemelkedő alkotók, tudósok szívesen eljönnek a távoli megyébe. A viszony­lagos elzártság addig tartott és tart, amíg a „falakat” . szét nem feszítik , a szellemi életet megpezsdítő prog­ramok. i * Ez a város nem önmagáért változik, épül, formáló­dik, hanem az itt lakó emberek életének, közérzetének, hangulatának jobbá tételéért. Egy kicsit példáját is ad­ja ezzel a két fiatalabb városunknak, Kisvárdának és Mátészalkának,— s a várossá váló újabb szabolcsi ;te- lepüléseknek. Csak jobban észre kell vennünk, élni a városi élet­formát jellemző lehetőségekkel. S ha éhhez egy kicsit el kell utazni és hazatérve — friss szemmel — felfe­dezni a várost, ne sajnáljuk a fáradságot. Páll Géza Tízemelet magasban Nyíregyháza felett. Janőczki Miklós hegesztő tízemelet magasságban végzi mun-» káját az épülő új KEMÉV-székház építésén. (Elek E mii felvétele) APA A véletlen sodorta elém a hosszú szőke hajú kislányt, az apát, s ezt a történetet. Ügy érzem, érdemes elmon­dani. A klub előtt, szombat—va­sárnaponként sorbaállnak a fiatalok.' Azok. akik ide jár­nak, jól öltözöttek, magabiz­tosak. Néztem a fehér asz­tal mellett ülőket. Mintha valami ismeretlen szektának lennének tagjai — réveteg tekintettel maguk elé ■ nézve hallgatnak, de csak lazán himbáló testük jelzi, hogy valójában feszült figyelem­mel követnek egy monoton ritmust. . A belső teremből áradó zene, mint egy hatalmas, lüktető szív iszonyú dobogá­sa, elnémítja a beszélgetni kísérlőket. Ott bent, izgató, színes fénycsóvák pásztáznak a különösen táncolókon., Fogolytáborokban, a me­nekülést kísérlők után sza­ladtak így fénycsóvák... Csak azok egyszínű, fehér fények voltak. Ünneprőntó hasonlat. Mint ahogyan ünneprontásnak tű­nik egy rangos ifjúsági klub­• ban, táncoló fiúk. lányok kö­zött, nevelőotthoni estékre terelni a szót. meg rendőrsé­gi kihallgatásra, egy kono­kul hallgató, megszeppent kislányt idézni akinek köny- nyeit elnyelte az ijedtség, akinek arca kemény lett a szégyentől. Lopott vagy csak nem bírt ellenállni á szap­pan ismerős .illatának? ’ : A csend váratlanul és ta­pintatlanul szakadt ránk. Felerősödtek a szavak, ke­gyetlenebbekké váltak: Asz­talunknál, a hosszú, szőke hajú kislány e2t nem érzé­kelte. Hadart tovább, rövid életének állomásairól, — elvált szüleiről, mostoha ap­járól, kistestvéréről, majd a nevelőotthonról és apóról. Aztán felugrott, nagy szere­tettel csókot cuppantott a mellettem ülő idősebb férfi arcára, elszaladt. Kettesben maradtam az idősgbb férfival, apával. így szólította őt a kislány. Ha­talmas termetű, egyenes tar- tású ember, ötven év körül lehet. A hivatalos megbeszélésen már túl voltunk, amikor oda­jött hozzánk a kislány, még az előző zeneszünetben. így tudtam meg, hogy apával, aki önkéntes ifjúságvédelmi felügyelő, azon a rendőrségi kihallgatáson ismerkedett meg; hogy apa hazavitte őt a nevelőotthonból, hogy állást is szerzett és, hogy ma van itt először a klubban. Megszólalt újból dübörög­ve a zene. Magamban azon tűnődtem, hogy anélkül, hogy tapintatlan lennék, ho­gyan kérdezzem meg apát, miért csinálta? Felesége van, egyetemista lánya és tudorn, hogy nem ez a kislány az el­ső fiatal, akit magukhoz vesznek, átmeneti időre, amíg annak sorsa valahogy nem rendeződik. Azt is sze­rettem volna megkérdezni, honnan tudta, hogy igazat mond a kislány, amikor ar­ra a kérdésre, hogy miért kellett neki az a szappan, azt válaszolta: anyukáját juttatta eszébe az illat, az használt ilyen szappant. És — vajon miért tölti itt a klubban szombat—vasárnap­jait, mint. felügyelő, amikor egész héten keményen dol­gozik? De nem volt módomban feltenni neki a kérdéseket Munkában volt, hívták, men­nie ■ kellett. Maradtam, és már anélkül, hogy választ vártam volna, folytattam to­vább a néma kérdéseket: Miért csinálják? A többi apák, anyák, azok a névte­len segítők, akik mindig ho­mályban maradnak? Hányán vannak? És megköszöni-e nekik valaki azt, amit tesz­nek? 3 Abba az ifjúsági klubba eggyel többen járnák. László Ilona

Next

/
Oldalképek
Tartalom