Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-26 / 73. szám

!972 március 2«. |r«>T trr Hrf ÍÍ. olda! Rendezte sorait a Nyírbátori MEDOSZ Á tenisz iskolája Látogatás a szabolcsi vörös salakon Az 1971—72-es évad őszi fordulójában komoly gon­dokkal küzdött a Nyírbátori MEDOSZ labdarúgócsapata. Sem az ifjúsági, sem a fel­nőtt csapatnál nem volt meg­felelő edző. Végig komoly anyagi nehézségekkel küzdött a nagy múltú együttes Rossz volt a csapat közösségi szel­leme, állandó volt a sikerte­lenség. A ma kezdődő tava­szi rajtnál így a 14. helyről star ólnak a nytfbátori zöld­fehérek. Az őszi szezon be­fejezésétől á bajnoki rajtig azonban sok minden megvál­tozott a csapat háza táján. Az úí onnan megválasztott elnökség mindent megtett az együttes érdekében. Hosszú huzavona után megoldódott az edző személyének kérdése. Az ifjúsági csaoat edzéseit az egykori kiváló labdarúgó. Ferenczi István vezeti. a mesvei I. osztályban szereolő együttes felkészülését a kitű­nő szakember, Forgács László irányítja. A megoldatlan személyi problémák miatt — igaz kis­sé megkésve, de annál na­gyobb lelkesedéssel ké­szült mindkét keret a baj­nokság tavaszi rajtiára. S ami nagyon örvendetes, mindkét gárdánál mintha ki­cserélték volna — az ősz fo­lyamán még teljesén bom- lasztóan ható — közösségi szellemet. Az ifjúsági játékosoknál Atlétika: Megyei felnőtt, ifjúsági, serdülő női és fér­fi mezei futóverseny Nyír­egyházán, a Tölgyes csárda környéken délelőtt 10 órá­tól. Aszifr.litenisz: A munka­helyi spartakiád megyei fér’-1 fi es női csapatbajnoki dön­tője Nyíregyházán, a Vé- csey közi általános iskola tornatermében délelőtt 9 órától. Kézilabda: Ifjúsági Fel- szabadulási Kupa villámtor. na Nyíregyházán a stadion­ban délelőtt 9 órától. Részt­vevők: Mátészalkai ME­DOSZ, Nyíregyházi Volán, Nyíregyházi Kölcsey Gim­názium, Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium. Kisvárdai Bes­senyei Gimnázium, Tisza­löki Gimnázium (leánycsa- patok). Nyíregyházi Petőfi KSE, Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium. Nylregvházl Krúdy Gimnázium, Nyír­egyházi Kossuth Szakközép- iskola, Kisvárdai Vasas, Nyírbátori Vasas (fiúcsa­patok). Labdarúgás, NB II: Ra­kamazi Spartacus—Kistere- nvei Bányász. Rakamazon 14 óra 30 perckor, vezeti: Németh (Ludányi, . Kraj- nyák). Sátoraljaújhelyi Spartacus—N yíresyházi Spartacus. Sátoraljaújhely, 14 óra 30 perckor, vezeti! Papp (Simon, Nagy J.). NB III: Mátészalkái ME­DOSZ—Záhonyi VSC. Má­tészalkán délután 15 óra­kor vezeti: Ailef (Eríncken. Demeter). Nyírhat ári Dózsa —Debreceni ÍITASZ. Nyír­bátorban délután 15 óra 30 percKor Veteti: Bakó (Ege- ressy Budai). Balmazújvá­ros—Tiszavasvári Lombik. Balmazújvároson 15 óra 30 perckor vezeti: Csáth II. (Kopjári Zsákai). Szabó SE —Tuzséri MEDOSZ. Mező­túron 15 órakor, vezeti: Pen ez. Megyei L osztály: Kis­várdai Vasas—Nyíregyházi Építők 15 órakor, vezeti: Jármi (Zrinszki. Várj I.). Az összes többi mérkőzés egyaránt, délután 15 óra 30 perckor kerül sorra: Bal­kánjai MEDOSZ—Nagvecse- di Tsz. vezeti- Vigh (Kárá- szi, Néme+h) Baktalóránt- házi MFDOSZ—Nyíreg’rházi Petői- KSE vezeti: Sántha (Gál L. Kovács L.). Tvuko- di Tsz—Nyírmadal ME­DOSZ, vezeti: Szarvas I. mintegy 30 — köztük nem egy igen tehetséges — játé­kosból válogathat az új edző, aki a játékvezetésnek is ki­váló szakértője — immár ti­zedik óve. A felnőtt cs;., 20 fős ke­rettel — heti négy edzéssel — készült a bajnoki rajtra. A keret összetételében még a felkészülés során is történtek változások, mivel az elnökség minden esetben kemény kéz­zel döntött egy-egy játékos ügyében. így a kezdő csapát az alábbi játékosok közül ke­rül ki: Csabina János, Gergely Tamás, Czakó György, Kovács Ferenc, Bo­tos Ferenc, Mankó Tibor, Dé­vai Lajos, Bakó Gyula, Bakó Zoltán, Varga János, Vágó László, Varga György, Somo­gyi Lajos, Kínál László, Veszprémi Ferenc. Madarász Sándor, Kosztyu Tibor. Ha- kucsák András. Németh Béla és Magyar Balázs. örvendetes ténv, hogy a nagyközség vállalatai — el­sősorban a növényolajipari vállalat, az ÁFÉSZ, a gépja­vító és a TÖVÁLL — mellett kisiparosok. így többek kö­zött Lang Antal és Karácso­nyi József is számtalan eset­ben segítették a MEDOSZ csabatainák idegenbe történő elszállítását. Azok a gazdasági szervek is támogatják most már a sportkört, amelyek az el­múlt években teljesen elzár­(Ilcsik, Dévényi II.). Nagy­halászi Textiles—Nyírbog- dányi Lombik, vezeti: Hajdú megyei jv. (Vámosi, Gál I.). Fehérgyarmati MEDOSZ— Nyírbátori MEDOSZ. vezeti: Tölgyesi (Balogh II., Sala­mon). Megyei II. osztály-: Aszta­los SE—Ujfehértói Vörös Me. teor, délelőtt 10 órakor, ve­zeti: Rácz (Vámosi). Az ösz- szes többi mérkőzés egyaránt 15 óra 30 perckor kezdődik: Nyíregyházi MEDOSZ— Dombrád, stadion edzőpálya, vezeti: Giricz (Kondor), Ti­szavasvári Tsz—Nyírteleki Tsz, vezeti: Imre (Czomba). Tiszavasvári Lombik II.—Ib- rányi Tsz, vezeti: Lippai (Bér. tők). Ven csellói Tsz—Kótaji Tsz, vezeti: Dévényi I. (Papp P.). Kemecsei MEDOSZ—Sé- nyői Tsz, vezeti: Kundrák (Maróthy II.), Demecseri Ki­nizsi—Gégénvi Tsz vezeti: Ta­kács (Szopkó). Vásárosnamé. nyi Vörös Meteor—Ópályi MEDOSZ, Vezeti: Farkas (Ma­gyar). Csengeri MEDOSZ— Nábrádi Tsz, vezeti: Orosz (Tóth A.). Eperjeskei Tsz— Mátészalkai Vörös Meteor, vezeti: Szegedi (SzanviV Nyír. bogáti Tsz—Kocsordi Tsz, ve­zeti: Tóth J. (Tóth I.). Nagy- varsánvi Tsz—Ajaki Tsz, ve­zeti: Albert (Csatlós). Vajai Tsz—Jékei Tsz, vezeti: Ki. rálv G. (Nagy J.). Nyírtassi MEDOSZ—Porcsplmái Tsz. vezeti: Bónás (Alföldi). Ho- dászi Tsz—Mándoki Tsz. ve­zeti: Murzsa (Király T.). Röplabda: Újpesti Dózsa— Nyíregvházi Spartacus. NB í-es nőj bajnoki mérkőzés Budapesten a Közvágóhíd u. II. alatti pályán, vezeti: dr. Vaszilly. Tájékozódási futás: A Kis­várdai Járási TS tájékozó­dási futószövetsége dél előtt 10 órakor Baktaló- rántházán rendezi meg a Császy László-emlékver- senyt. Teke: Ózdi Kohász—Nyír­egyházi TITÁSZ. NB II-es férfi teke csapatbalnoki mérkőzés Ózdon, délelőtt 9 órától. Természetjárás: Minden­ki túrája címmel Nyíregy­házán reggel 8 órai kezdet­tel rendezi meg a megyei természetbarát-szövetség a Móricz Zs-'gmond túra út­vonalán ei«ő nyilvános tú­ráját. Nvíreovházától Mo­hos tóig. Találkozó retell 8 órakor a nyíregyházi MA V- átlómás előtti turistatáfolá- náL kóztak a segítségnyújtástól. Külön ki kell emelni a köz­ségi tanács támogatását* de igen figyelemreméltó VM- üzem, s vállalat illetékes Vehe­tőinek e2 irányú szemlélet- változása is. Az igen lelkes sportköri ve­zetek kőiül is kiemelkedik a Sportkör újonnan megválasz­tott elnöke, dr. Dani Miklós, és á ősapát több, mint ne­gyedszázada fáradhatatlanul tevékenykedő intézőjének Kovács Kálmánnak munkája, akik jelenleg éppen a Ferenc­város nyírbátori Szerepléséről folytatnak tárgyalásokat a testvér zöld-fehér egyesület vezetőivel. Uj szellem uralkodik a Nyírbátori MEDOSZ labdarú­góinál, bizakodó a hangulat játékosok és vezetők körében egyaránt. Ma Fehérgyarma­ton döntetlent remél az együttes, jövő vasárnap pe­dig Kisvárda ellen hazai pá­lyán szeretné elkezdeni a bajnoki pontok gyűjtését. S ha ehhez — az utóbbi időben eléggé elpártolt — közönség is segítséget nyújt, úgy a tavaszi szezonnal minden bi­zonnyal új fejezet kezdőd’k a Nyírbátori MEDOSZ lab­darúgóinál. S olyan szerep­lés. amilyet a korábbi sike­rek hatására eléggé elké­nyeztetett kötonség joggal elvár a MEDOSZ labdarúgói­tól. Szabó Gyula Hagvmási vezet a megvei sakkbajnokságban Továbbra is Igen éles küzdelem jellemzi a megyei egyéni sakkbajnokság fordu­lóit. Annak ellenére is, hogy a bajnokság végső sorrendjé­nek kialakulására kedvezőt­lenül hat, hogy Kovács M. kivált a mezőnyből, s Mile és Kovács E. pedig betegség­gel bajlódott. Az 5. és 6. for­duló lejátszása után a tisza- löki Hagymássá János vette át — félpontos előnnyel — a vezetést. Eredmények: V. forduló: Mile—Karsai 1:0, Kovács E.—Hagymás: 0:1, Kovács M.—Fodor 0:1. Kondor—ifj. Szabó döntetlen dr. Kecskés—Tiszai 1:0, Or­só—Szilágyi 1:0. VI. forduló: Karsai—Tisza' döntetlen, Szilágyi—dr. Kecs­kés döntetlen, ifj. Szabó— Orsó döntetlen, Fodor—Kon­dor 1:0. Hagvmási—Kováé- M. 1:0, Mile—Kovács E. 0:1. Az élcsoport állása: 1. Hagvmási 5, 2. Karsai 4,5, 3. ifj. Szabó 4, 4—7. Tiszai. d,r. Kecskés, Orsó, Fodor 3,5—3,5 pont Tiszai Kalmár KETTŐS JUBILEUMHOZ érkezett a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázi­um. Fennállásának 20., kö­zépiskolai sportegyesülete megalakulásának 10. évfor­dulóját ünnepli. A sportegye­sület 1962 májusának első napjaiban alakult, azóta je­lentős szerepet tölt be me­gyénk és a vásárosnaményi járás sportéletében. Jelenleg három szakosztállyal műkő. dik: atlétikai, kosárlabda és tájékozódási futó szakosztál­lyal. A három szakosztály közül eddig legeredményesebben a kosárlabdázók működtek. Az utóbbi két évben a megyei ifjúsági bajnokságban szere­pelnek, sikerrel. Az elmúlt évben például a női együttes a harmadik helyen végzett. Az idei évben az iskola ve­zetősége újabb kosárlabda, csapatokat alakított, serdülő leány- és fiúegvüttest, melyek a megyei serdülő bajnokság­ban szerepelnek. Az eddigié, játszott három bajnoki for­dulón nem kísérte szerencse a középiskola kosarasainak szereplését. Az ifjúsági női csapat kivételével a többiek elvesztették mérkőzéseiket. Aa egyesület vezetői azon­A nyíregyházi tenisztelep, ről országosan elterjedt vé­lemény. hogy a vidék egyik legszebb létesítménye. E vé­lemény mögött nem a Nyír­egyházára rándult vendégek udvarias megjegyzését kell keresni. Mert valóban sze. met gyönyörködtető látvány a hagyszerű, kilenc pályával rendelkező létesítmény. Ke/dők és haladék A szép, napos tavasz korai beköszöntésével a stadionl te­nisztelepen is javában pezseg az élet. Szemet gyönyörköd, tető látvány a felújított pá­lyák vörös salakján játszó sok-sok fiatal teniszező. Ami­kor meglátogattuk a telepet, a haladók nagy lelkesedéssel játszottak, készültek a közeli idénykezdetre, a kezdők pe_ dig kipirult arccal ismerked­tek a sportág „műhelytitkaid Val”. Pázmándy József, a Nyír­egyházi Spartacus tenisz­szakosztályának vezetője — Nyíregyháza, s egyben a me­gye teniszsport jónak „m;n_ denese” — fogadott bennün­ket. Megtudtuk tőle. hogy né. hány napon belül sor kerül az első, idénynvitó rendez­vényre: az április 4. tisztele­tére kiírt ünnepi teniszver­senyre. Ezt követően az idei év programja igen bőséges lesz, hiszen a szakosztály női és férficsaoata egyaránt az NB Ill-as bajnokságban sze- ‘ repel. De a versenyzők — az újoncoktól a leajobbakig — részt vesznek a különféle he. lyi, területi és országos jel­legű egyéni bajnokságokon is. Egészen késó őszig lesz „el­foglaltságuk” a Nvíregyházi Spartacus teniszezőinek. A szakosztályvezetőtől ér­deklődtünk, milyen eredmé­nyekkel öregbítették az el. múlt évben a nyíregyházi te. niszezők'korábbi jó hírét? Arany, ezüst, bronz... — Úgy érzem, sikeres évét zártunk, — vélekedett. —Két versenyzőnk arany jel vényt, három ezüstöt, huszonkettő pedig bronzjelvényt szerzett. De mellettük egész sor még fiatalabb tehetség tűnt fel, kik a kezdők és újoncok ka­tegóriájában bontogatják szárnyaikat. S annak kimon­dottan örülök, hogy minden sportolónk rendkívül sport­szerű magatartással küzdötte végig a különféle versenye­ket. Ezek elismerése, hogy az országos szövetség a Győri ETO mögött a Nyíregyházi Spartacus teniszszakosztá­lyát a vidéki egyesületek kö­zött az ország második leg­jobb nevelőegyesületének ban bizakodóak. A játékosok képességeit ismerve az ifjú­sági leány- és fiúcsapatot az első hat közé várják. A ser. dűlőknél nem támasztanaK nagyobb követelményt a já­tékosok elé, fő cél az, hogy megszokják a rendszeres ver­senyzést. Hiszen elsősorban az utánpótlás neveléséről van szó: minél több fiatallal meg­szerettetni ezt a sportágat és tehetséges játékosokat nevel, ni az ifjúsági együtteseknek. A TÁJÉKOZÓDÁSI FU­TÓK eddigi szereplése is di_ cséretesnek mondható. A többi megyei középiskolát te­kintve, a közepes szintnek fe­lel meg a teljesítmény. Nyer­tek már Palma Kupát, az or­szágos diák sporttalálkozón a női és férficsapat a harma­dik helyezett lett, s a Novem. bér 7. Kupán is az első négy között végeztek a futók. Az idei versenysorozat is jól kez­dődött. A napokban megren­dezett kisvárdai járási tájé­kozódási futóbajnokságon a férficsapat a második helyen végzett. Ennél a szakosztály­minősítetté. Erről díszes ok­levél tanúskodik, melyet re­mélhetőleg újabb követ majd ez év végén. A szakosztály NB III-as női és férficsapata is megáll­ta helyét, különösen a férfiak, akik balszerencsés véletlen miatt nem jutottak, fel az NB II-be. Az egyéni eredmények kö­zül ifj. Pázmándy József tű­nik ki, aki az ifjúsági arany- jelvény megszerzése mellett a magyar oiszágos vidéki ifjú. sági bajnoki cím büszke tu­lajdonosa lett 1971-ben. A lá­nyok közül Honti Erzsébet nevét kell említeni, ki szin­tén teljesítetté az ifjúsági aranyjelvényes szintet. De kettejük mellett még jócskán lehetne sorolni a ne­veket... Talán Pázmándy Ka. talin, Szabó Zsuzsa, Birtok Judit, Erőss Béla, Nyitrai Miklós, Koczka János és He. gedüs István azok, akik az idei versenyévadban igen szép eredményekre számít­hatnak. Száz játékos 9 pályán Közben Saródy József, a Nyíregyházi Spartacus tenisz­edzője — ki a pályán nyüzs­gő fiatalokkal foglalkozott nagy türelemmel és szeretet­tel — is szakított néhány percet, s tőle is érdeklődhet, tünk. Kérdéseinkre elmondta, hogy jelenleg negyven iga. zolt versenyzővel foglalkozik. A felkészülésről így beszélt. — Sokan azt hihetik, hogy a teniszezők a téli hónapok­ban pihennek. Alapos téve­dés ez, hiszen versenyzőink a téli időszakban heti kilenc órát töltöttek tornatermi ed­zéssel, s a szabadban. Külön­féle gyakorlatokat-,,végeztek, s igen sokan futottak, hpgy. megszerezzék a teniszben is oly nélkülözhetetlen állóké­pességet és erőnlétet. S túl. zás nélkül állítom, hogy — Szombaton délelőtt ülést tartott az MTS Szabolcs-Szat- már megyei Tanácsának el­nöksége. Az ülésen Hadházi László, az MTS megyei taná­csának elnöke elnökölt. az elnökség tagjai elsőnek az agitáciés és propagandamun­ka helyzetéről szóló beszá­molót, majd a verseny- és minőségi sport fejlesztésének bár többnyire egészen fiatal gyerekekről van szó — egy­aránt zokszó nélkül, nagyon lelkesen dolgoztak. Bízom is, hogy ez évben nem kell majd eredményeink miatt szégyen­keznünk. — Nem sok negyven ver­senyzővel foglalkozni? — Sok? — kérdezett visz. sza az edző. — Hiszen a gj’a. korlatban ennél jóval több gyerek van, ha azokat issza, móljuk, akik még nincsenek: igazolva. A teljes idényben napi száz-száztíz — különfé­le korú — teniszező veszi bir­tokba a kilenc pályát. Indul a tenisziskola — Sőt, feltétlenül megem­lítem, hogy újabb tehetséges kis apróságokat várunk. Ugyanis április 10-től öthó. napos tenisziskolát indítunk. Reméljük, hogy igen sok kis­lány, kisfiú kíván e tanfo­lyam keretében megismer­kedni a teniszezéssel. Nagy szeretettel várjuk őket. Ér. deklődni és beiratkozni dél. utánokon lehet a tenisztele­pen. A további beszélgetés so­rán megtudtuk a két szak­embertől, hogy nagy remé­nyekkel tekintenek a hama­rosan meginduló, idei ver­senyévad elé. Korszerű, szép klubházukat hamarosan tel­jes egészében birtokukba ve­hetik... Kilenc nagyszerű pá­lya áll rendelkezésükre, idea. lis környezetben... S a jelen, légi klubház mögött fedett, pályás csarnok épül, mely­ben a teniszezők is minden­kor otthont kapnak majd a téli hónapokban, s az eddi. ginéi is jobb lehetőségeik lesznek... Dolgoznak a nyíregyházi teniszezők, s elégedettek. S az eddig számukra biztosított lehetőségeket j6~' "ífediflé. nyekkel igyekeznek meghá­lálni. <b. I.» feladatairól szóló beszámolót hallgatták meg. A beszámolót követő vitá­ban részt vettek: Józsn Ist­ván, Kovács György, Bárt- fai István, László Gyula, Ke­lemen Lajos és Tóth József elnökségi tagok. A felszólalá­sok, javaslatok tapasztalatait Hadházi László foglalta ösz- sze, majd az elnökség elfo­gadta a két beszámolót. nál azonban gond, hogy járá. Ki szinten nincs versenyzési lehetőség. így a megyei ver­senyeken való részvétel nem hozhat sikeres Szereplést. A harmadik szakosztálynál, az atlétikai szakosztálynál már kevesebb eredményt mu­tatnak fel a gimnázium ver­senyzői. A járási és megyei versenyeken csak a közép­mezőnyben tudnak végezni. Most az idén elsősorban ugró- és dobóátlétákkal szeretnének foglalkozni és jobb eredmé­nyeket elérni. A VERSENYSZERŰ SPOR. TOLÁS mellett kitűnő az is­kola tömegsportélete is. Hat sportágban, kézilabdában, labdarúgásban, kosárlabdá­ban, asztaliteniszben, atléti­kában és tornában rendsze­resen rendeznek házi bajnok­ságokat, részt vesznek a köz. ségi versenyeken, bajnoksá­gokon és az iskolák közötti meghívásos versenyeken. A forradalmi ifjúsági napok ju­bileumi versenyén például a kispályás labdarúgók szere­peitek nagy sikerrel, 26 csa­pat között az első helyet , sze­rezték meg. A gimnázium a községi sportéletben az utánpótlás bázisát jelenti a Vüsárosna. ményi Vörös Meteor számá­ra. A megyei bajnokságban szereplő női kézilabdázók zö­me a középiskola tanulói kö­zül kerülnek ki, a megyei II. osztályú labdarúgóesapatban is szép számmal találhatunk gimnazistákat. Ha tehetséges sportolóik közül valame­lyikre felfigyelnek az egye­sületek, az intézet vezetői nem gördítenek akadályt az. átigazolás elé, A SPORTEGYESOLET 10 éves jubileumára a gimná­zium sportversenysorozatot rendez. A Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, a Kis­várdal Császy, és a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium ta­nulóival a víisárostiamén}’iák: kosárlabda, kézilabda, labda­rúgás, háromtusa, asztalite­nisz és sakk sportágakban mérik össze tudásukat. A se­lejtező mérkőzések már meg, kezdődtek, a döntőt május el­ső napjaiban rendezik meg. Szerény, de hasznos ünnep-’ lés! <b. Mai gporfmű§or A megyei TS elnökségi ülése Naményi

Next

/
Oldalképek
Tartalom