Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 73. szám
Vasárnap! melléklet Izgalom nélkül ? Azt mondják az orvosok, a legfőbb a nyugalom. Az ember ne izgassa magát, mert tönkre teszi ideg- rendszerét. Sőt, a szíve, a gyomra, a tüdeje, a mája is -negsínyli a folytonos idegeskedést. Mire való ez? A legfontosabb a türelem. Ez a hosszú, boldog élet titka. ÉS bizonyára igazuk is van. Ök tudják, a modern orvostudomány már nagyon fejlett. Milyen kár, hogy a paciensek — legalábbis nagy részük, akik közé magam 's tartozom — már elmaradottabbak. Hogy min izgatják magukat az emberek? Elmondani is bagatell. Ismerősöm dühtől fuldokolva mesélte, hogy fél délelőtt álltak náluk az üzemben a gépek, nert nem volt anyag. Ráadásul még azért is idegesítették magukat, mert az a művezető, akinek intézkedni kellett és lehetett volna, már korántsem jött ki eny. nyire a sodrából. Szépen elmagyarázta, hogy a nyugdíjba beleszámít, s komótosan intézkedett. Nem is értem, hogy egy felnőtt ember miként lehet olyan fegyelmezetlen, mint az ismerősöm. Tönkre teszi magát, ahelyett, hogy nyugodtan üldögélne, ha már egyszer üldögélnie kell... Aztán itt van a falu. Valamikor — legalábbis állítólag — idilli nyugalom lengte körül. Madárfütty, tehénbőgés, meg ilyesmi. Még az sem volt nyugtalan, akinek már karácsony után elfogyott az ennivalója nem izgatta magát túlságosan, hogy miből él meg a családjával az újig, nyugodtan éhezett. Ma? Már attól Izgalomba jönnek a falun, ha például egy agronómust részegen látnak, vagy ha azt tapasztalják, hogy mások az ő rovásukra lógnak. Ettől már egyenesen a plafonon vannak. Hová lett az ősi nyugalom az ősi magyar falukból? És hová lett az országutakról, ahol valamikor olyan békésen baktattak a vándorok, mit sem törődve a világ dolgaival, ügyet sem vetve a napsütésre, esőre? Ma bezzeg mindjárt ideges lesz a vándor, ha a szembe jövő gépkocsik egyike úgy előz. hogy őt leszorítja az útpadkára. Azonnal az atyaúristent és a közlekedésrendészetet emlegeti, ahelyett, hogy nyugodtan tudomásul venné, azért mégis csak életben maradt, bár a gazember rendszámát nem volt módja leolvasni, smost már a büdös életben nem akadhat a halálsofőr nyomára. Idegeskedünk bizony, sokat idegeskedünk. Vannak például izgága emberek, akik nehezen veszik tudomásul, hogy a népboltban mindenféle cigaretta van, csak Symphonia nincs. S azt emlegetik, hogy ha van, ha úgy általában lehet kapni, akkor miért van időnként, hogy nincs? S még jobban felháborodnak, ha a boltvezető azt az egyszerű és logikus tényt közli nyűgöd, tan, azért nincs, mert ő meghallgatta az orvosi tanácsokat, tessék mást szívni. Már-már dühöngenek, pedig a dühöngő állapot a nyugalom kóros ellentéte, s azt általában már külön erre a célra épített gyógyintézetekben szokták kezelni. De ez még hagyján, mert az ideges embert személyes csalódás érte. Mit szóljunk azonban azokhoz, akik olyasmin is tűzbe jönnek, amihez tulajdonképpen semmi közük? Az ember, mondjuk, azt olvassa, hogy valahol ötmillió forintért építettek egy üzemet, mert felültek két kalandor általálmányának. És mi történik? Nem az lesz ideges, aki felépítette, pénzelte, ellenőrizte az ügyet, még nem is a két leleplezett csirkefogó, hanem az, aki az ügyről olvasott. Hát az ilyen ember miért megy orvoshoz? Van-e értelme ezek után az orvostudomány nagy vívmányainak? Miért kémek emberek tanácsot, amikor úgysem fogadják meg? Azt hiszem, tévedés van a dologban. Ezek az ideges emberek szeretnének valóban nyugodtak lenni. Csak valahogy úgy vannak vele, hogy nem elfeledni szeretnék a nyugtalanító dolgokat, hanem megszüntetni. Mert az az igazi, hogy az ember azért nem idegesíti magát, mert nincs min. S nagyon furcsa nyugalom, amiben mások menedéket keresnek saját lustaságuk, trehány. ságuk elöl. Vagyis: nem törődnek a világon senkivel ás semmivel, mert ők aztán vigyáznak az egészségükre. A sajátjukéra. A többi meg nem számít. Mindenki maga rontja el a saját életét. Vagy talán mások szokták ezt tenni? Annyi bizonyos, hogy akadnak nálunk néhányan, akik maguk ugyan nyugodt emberek, de ezreket, balszerencsés esetben tízezreket tudnak fel- :degesíteni. Ráadásul nem is ők szoktak orvoshoz járni. Mert az ideges természet végső soron alkat dolga is. S jóllehet, állítólag, nem szerencsés természetű az, aki gyakran idegeskedik, vannak bőven rossz természetű nyugalmak és nyugodtak is. Nélkülük a többieknek is kezesebb idegcsillapítót kellene fogyasztaniuk. Pintér István Végtelennek tűnő barázdák. A nyíregyházi Dózsa Termelőszövetkezetben kitűnően előkészített magágyba veti a sárgarépa magját Bakti László traktoros. (Ham mel József felvétele) „Alulról14 jövő jelzés... p orczogival sokáig nem volt semmi probléma. Tulajdonképpen nem is nagyon vették észre, hogy a hivatal kötelékébe tartozik. Mindennap reggel nyolc előtt tíz perccel már a munkahelyén volt, pontban tizenkettőkor ebédelni ment egy közeli kis étkezdébe és délután fél ötkor olyan észrevétlenül hagyta el az épületet, mint amikor a cigarettafüst kiillan a szobából. Néhány héttel ezelőtt aztán munkaértekezlet volt a hivatalnál. Porczogi az utolsó sorban ült; nem is nagyon figyelt az előadóra, csak a beszéd végén felcsattanó tapsra kapta fel a fejét, s főleg a beszámolót követő felszólítás tette figyelmessé: — Most pedig, kedves kartársak, mindenki mondja el meglátásait, illetve építő javaslatait! Porczogi. mint gyakorlatlan értekező, bírta a legrövidebb ideig a felszólítás utáni mély hallgatást. — Kartársak — rebegte megilletődve —, én csak azt szeretném mondani, hogy a szobám ajtaja fölött már hónapokkal ezelőtt megrepedt a vakolat... Akkor figyeltek fel rá először a hivatalban. Többen összesúgtak körülötte: ki ez a szószátyár figura? Eddig a kutya se ismerte, most meg éppen ő nyüzsög a legjobban. Na lám, miből lesz a cserebogár! Egy hét múlva aktakarbantartási értekezletet tartottak a hivatalban, Porczogi megint nem bírta kivárni a többieket: — Kartársak: az ajtóm felett még mindig repedt a vakolat — hebegte zavartan. Most már a méltatlankodás moraja zúgott végig a termen: mit piszkálódik már megint ez a mitugrász? Egyáltalán, hogy hívják és hol dolgozik? Valami Porczogi... Na, érdemes az ilyen, nek megjegyezni a nevét! Nem sokkal később, az egyik munkakezdés előtti bélyegzéstechnikai megbeszélésre már persze senki nem invitálta Porczogit, ő azonban mégis elment. S feszült figyelemnek gondolván az előadást követő némaságot, megint csak elsőnek kért szót: — Kartársak: az a repedés az ajtóm felett azóta még nagyobb lett — dadogta. Most épp a feléje áramló csend volt félelmetes, mely mintha egy sárkány barlangjából érkezett volna. De Porczogit ez sem zavarta. Pedig a folyosón akkor már megindult utána a sárkány is, osztályvezetője személyében, kénköves követ fújva haragjában, amiért valaki piszkálgatni merészelte barlangjában... így aztán, alighogy Porczogi a szobájába lépett, maga után behúzva ajtaját, az újra kivágódott! Abban a pillanatban szakadt le egy nagy darab vakolat az ajtó fölül, épp a küszöbön álló osztályvezető fejére, aki az ütéstől aléltan rogyott össze. Azok pedig, akik azért követték őt mesz- sziről, hogy végre egy kis botránynak legyenek tanúi, most elhűlten látták a visszájára fordult fejleményeket Egy kolléga végre összeszedte magát, s ráförmedt a reszkető Porczogira: — Szégyellje magát! Nem tudott előbb szólni, hogy magánál repedt a vakolat?! Németh Gétsa
