Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-06 / 31. szám

f «Mal

5. ^t>M/VT>T MW T *rry r*f

Í975. február ®.

Kiss Dénes:

BELSŐ CSILLAGOK

Nem tudta, hogy mi a háború, csak azt tudta, hogy apja katona és nagyon-na- gyon messze van és anyja nagyon sokat sír esténként, amikor a húgát eteti. Anyja mosni meg takarítani járt. Olyankor neki kellett vigyázni a húgára, aki még kicsi volt. Egészen kicsi, alig nagyobb, mint a babák. De sírni már tudott. Hangosan. Visítva. Még a kinti szélsti- v'tést is elnyomta Mancika sírása és Fercsi olyankor mérges volt, a legszívesebben lerángatta volna- húgát az ágyról.

— Szeresd hugicádat — mondta- neki csöndesen az anyja, valahányszor húzódozott attól* hogy vigyázzon rá

Ilyenkor legszívesebben rákiáltott volna az anyjára, hogy minek hozta hugicát Ide, neki nem kell hugica, ő Szakos Palcsival csúszkálni szeretne menni a tóra. De amint anyja szomorkás szemét látta, csak elfordult és dühében halkan pityeregni kezdett. Az anyja közellénett hozzá, megsimogatta a fejét és azt modta:

— Tudom kisfiam, hogy játszani szeretnél. De hát háború van, apád oda Van. Nekem meg nincsen pénzem cipőre. Te már nagy. fiú vagy Egy hétéves fiúnak* már segítenie kell. Ma megint elmegyek mosni, te meg vigyázz a hugicára. ha nagyon sír, vedd fel egy kicsit. Sietek haza — azzal kilépett a havas udvarra.

Mit lehetett tenni? Olyan jólesett az anyja simogató* sa, hogy amikor magára maradt, még jobban eleredtek a könnyei. Bántotta a lelkiismeret, hogy annyiszor nem engedelmeskedett az anyjának. De aztán múlt az idő, a faliórát nézte egyre. Már ismerte az órát, még iskolás kora előtt megtanította rá a nagyapja, aki messze, másik faluban lfckott. Tett a tűzre A leckét megírta gyorsan, azzal nem volt soha semmi baj. Legfeljebb a tanító néni mérgelődött egy kicsit azért, hogy olyan csúnya az írása. De amit irt, az mindig Jó volt, légyen számtan vagy helyesírás. Volt, amikor ő segített kijavítani a többiek fogalmazását, mert a tanító* néni férje is bevonult és két osztályt kellett tanítania. Csak így szólt: „Fetcsi, gyere, az egyik soron szedd össze a füzeteket, és javítsd ki”. Olyankor boldog volt.

Alighogy elrakta a füzeteket a cekkerjébe, kopogtak.

— Ki az? — szólt ki, és pillanatok alatt átfutott az agyán sok szörnyűség^ jöttek a farkasok az esti 'meséből ; biztosan be akarnák jönni és meg akarják enni. Vagy rablók törnek rá. Az izgalomtól elkeskenyedett a szája. Végre a kis ablakon ki mert pislogni és megnyugodott, de akkor érezte csák igazán mennyire vér a szive, s reszket a lába. Szakos Pali állt kiht. Elhúzta á reteszt.

— Szevasz, Palcsi.

— Szevasz. Nem jössz csúszkálni a tóra?

1 — Á'áá, láthatod, ott van... — és a húga felé mutatott, aki éppen fel is riadt szen- dergéséből és nyekkent egyet-kettőt- az ágyon.. — Látod, hogy nem lehet. Miatta.

— Dehogynem lehet — mondta Pali —, nincs messze a tó és majd ide-ideszala- dunk megnézni, mint tegnap.

Tényleg, tegnap is elszökött, az anyja nem is tudta meg. Nem lett semmi baj belőle.

— Ma nem lehet... — próbált azért védekezni, de már tudta, hogy ma is Palival megy. Igaz is, hát majd hazaszalad megnézni a hugat. Csak egyet-kéttöt csúszkál, és máris, szalad haza!

A régi telek nem múlnak el, magunkban hordozzuk őket, csak össze vannak gyúrva, akár a hógolyók. Hogyan is volt tovább azon a napon?

Akárcsak máskor, észre sem Vették, hogy mikor esteledett rájuk. Vígan csúszkáltak a jégen. Közben lassú eséssel eleredt *a hó, Nem kéllett félni attól sem* hogy beszakadnak, mért az egyik hágyobb fiú fejszével vizs- .gálta meg a jeget: csaknem húsz Centi Vastag volt. Fercsi is nagyokat ugrott, hogy megroppantsa, de nem sikerült. Valami furcsa döndülés hangzott a lába alól, de a jég nem repedt meg.

Arra eszmélt, hogy valaki kiabál neki. Végre nagy sokára meghallotta, hogy mit:

— Fercsi, Fercsi! Jön az

anyád!

Igen, jött. Kibontakozott a pilléző hóesésből, már ott állt a tó szélén, kezében a ruháskosár; Csak lassan mert közeledni hozzá és három lépéssel megállt előtte, mert nem tudta volna elviselni, hogy a többiek előtt kapjon pofonokat, hiszen leállt mindén játék, és várták, hogy mi történik. Dé az anyja nem volt , mérges. Inkább

szomorú arccal állt. Halkan mondta:

— Most már eréflj haza, és szárogasd meg a cipődet. Nekem vissza kell mennem, hugit megetettem — mondta és elindult a mind/sűrűbbé váló hóesésben. Már olyan' messze járt, hogy imbolygó alakja egészen Idegennek tűnt. Vissza se nézett.

És ez volt a szörnyű! Mert Fercsi maradt. Szakosnak meg a többieknek azt mondta a jégen, hogy az anyja megengedte. Pedig égette valami belül. Az, hogy az anyja nem is nézett vissza. Amikor késő este, a többiek után, vizes harisnyával indult.el haza, sosem érzett izgalom ás félelem fogta el. Azt kívánta, bárcsak támadnák meg farkasok vagy betyárok, hogy ne kelljen hazudnia. De nem támadta meg senki. Viszont észrevette, hogy a jobb cipőjének a talpa az orránál levált. Most kezdte érezni a beáramló hideget.

Már égett a lámpa, amikor hazaért. Anyja az ágyon ült és sirt. Akkor sem hagyta abba, amikor sok tipródás Után benyitott, a tűz is kialudt. Mi történt?! Talán a húgával...? !

Nem verte meg az anyja, de ez rosszabb volt minden Vetésnél. Ma már tudja, hogy őt Siratta az anyja, az ő rosszaságát meg a saját sorsát, elhagyatottságát. Inkább verte volna meg, akkor jobb lett volna mind a kettőjüknek.

Hordozza magában a régi teleket. Minden jóvátehetet- lenséget hordoz, melynek .tudata nehéz, mint a só. De talán ma azért tud más lenni, mert akkor ilyen volt, mert akkor maga is átélte és megsejtette az emberi szomorúság lehetséges okait.

A régi telek nem múlnak el bennünk, akár a régi emlékek. Csak elhalványul, ami nem volt fontos, ami azonban fontos volt, az mindinkább élesebbé válik az időben. S világít bennünk, a lélek belső csillagaként.

Sxomráky Sándor:

CSAK ÉN NEM

Hát ennek is vége. Gyönyörű

vagy, de már sohase nékem.

Szemed kék álomvillanásán csak én nem tűnődöm. Csak én n

Elmúlt ez is. Már végtelen szabadság lüktet az égen.

Lehajtod fejed. Porrá vált a földön tündöklő önkényed.

Közös kincsünk: a tehetség

Ne legyen Szabolcs „Segédmunkás megye“ —■ Kétezer tanyai fiatalnak otthon — Zöld út a tehetségeseknek

„Mint az aszúszemeket, úgy. kell kiválogatnunk a tehetséges gyermekeket. Nem elég a szokásos törődés, amikor az általánosból ezek a fiatalok bejutnak a középiskolába. Kiemelten kell gondoskodni róluk, hogvne legyen visszaesés, nelapadjon el a tehetségük, amely közös nemzeti kincsünk...”

A nagy visszhangot kiváltó magyei társadalmi alapítványról beszélgettünk a megye egyik vezető tisztségviselőjével, amikor elhangzott a fenti vélemény. Az előzmények általában Ismeretesek: a nagykállói népfrontbizottság felhívással fordult a megye üzemeihez, intézményeihez, a kommunisákhoz, az ifjúsághoz, a szocialista brigádokhoz, munkás, paraszt, értelmiségi, alkalmazott kollektívákhoz és egyénekhez, hogy anyagi áldozatvállalással, társadalmi munkával gyorsítsák meg a még kétezer tanyán élő gyermek kollégiumi elhelyezését.

Alapítvánnyal,

közerővel

Eddig a megyében 1200 tanyai és külterületi általános iskolás korú gyermeknek kollégiumi elhelyezéséről, ellátásáról, ezzel együtt szakosított oktatásáról gondoskodtak. A jelenlegi ötéves tervben a megyében 13 millió forintot költenek központi beruházásból tanyai kollégiumok építésére. Ezt a folyamatot kívánjá gyorsítani a társadalmi alapítvány. Az év első hónaojának végére a kezdeményezés hatására már 1 millió forint gyűlt össze a tanyai diákotthonok építésére.

Érdemes — és szükséges lépés volt — a megye közvéleményéhez fordulni, hogy a felnökvekvő nemzedék leghátrányosabb helyzetben lévő rétege előbb kapja meg a ma már nélkülözhetetlen feltételeket a továbbtanuláshoz. Ne induljanak eleve hátrányos helyzetből azok a fiatalok, akik nem faluban, városban, nagyközségben, hanem a tanyavilágban élnek.

Nemcsak a felnövekvő nemzedék érdekei kívánják meg a földrajzi távolságból, a település helyzetéből adódó különbségek" fokozatos eltüntetését, hanem a társadalom gyorsabb fejlődése is ezt kívánja. Veszítünk azzal, ha fiatalok százai, ezrei nőnek fel hiányos tudással, alap- műveltség nélkül, s legfeljebb segédmunkások, szakképzet- len munkaerők válnak belőlük. Pedig semmivel sem tehetségtelenebbek — ahogy a hétköznapi beszédben mondanánk: semmivel sem butábbak, mint azok a gyermekek, akik a szerencse jóvoltából nem a tanyavilágban élnek.

Általánossá kell tenni az általános Iskolát, különben tovább szélesedik a választóvonal az előnyösebb és a hátrányosabb helyzetben lévő fiatalok között. De áz egyenlő esélyek megteremtése korán sem egyszerű, nem rövidtávú feladat. Ezzel birkóznak szinte az általános iskola életre hívása óta a közoktatásban dolgozók. A megyénkben, ahol az átlagomé 1 is több

rossz állapotban lévő egyházi és 'községi iskolát örököltünk, még messzebbről kellett indulni.

Lehetetlen volt annyi új iskolát építeni, mint a menynyi re szükség volt. s amilyen mértékben „öregedtek” tovább a régi épületek. Ideális viszonyokra gondolva legalább kétszázhetven tanteremre lenne szükség jelenleg, de holnap már többre. 126 iskolában nincs napközi otthon. Említhetnénk a szemléltetőeszközök dolgát is, áinire évente több százezer forintot költenek- Mégis, a megye általános iskoláiban az ellátottság 38 százalékos, az alsó tagozatos osztályokban mindössze 18 százalékos.

Megdöbbenés helvet* azonban a megye vezető szervednek azt kellett tisztázni, mi a legsürgetőbb a mostani helyzetben. Az iskolahálózat fejlesztésében lényeges előbbre- haladás több éves erőfeszítésekkel érhető ed. Ennek feltétele, hogy a népgazdaság teherbíró kénessé«® arányában az utóbbi éveknél magasabb beruházási összegeket kapjon a közoktatás. Ez elkerül hetet- len. Kérdés azonban, hogy addig várjunk a megyében, ne tegyünk lépéseket a több ezer hátrányos helyzetű gyermek érdekében?

így született meg a nagykállói népfrontbizottság kezdeményezése, melyet a párt-, tanács-, társadalmi és tömeg- szervezetek magukévá tettek és létrehozták a támogatás összefogására a megyei társadalmi alapítványt. A legsürgetőbbnek ítélt tanyai kollégium építésére irányítják a közvélemény érdeklődését; a hátráhyosak között a tanyai gyermekek a leghátrányosabb helyzetben lévők. Kétezer gyermek zárkózhat fel — amikor elkészülnek a kollégiumok —, a többi 80 ezerhez.

Tehetségpróbán

győzni

Valószínű nem viták nélkül alakították ki a megyei szervek vezetői az elképzeléseiket, hogy a kollógiumépítési akció szorgalmazása mellett szükség van a fizikai dolgozók legtehetségesebb gyermekeinek intézményes gondozására is. Egy-egy szaktárgyban vagy készségtárgyban tehetséggel rendelkező munkás-paraszt tanuló!? részaris általános tanulmányi ered- ' ményüktől függetlenül önálló középiskolai kollégiumot hoznak létre Nyíregyházán. 220 szabolcsi fiatal bontakoztathatja ki képességét, tehetségét, kap maximált segítséget a tanulásban. Mivel nem áz átlageredmény dönti el, ki nyer jogot a kollégiumba való felvételre, nagy kijrül te- kihtés, felelősség hárul a felvételi bizottságra. Egyébkénit több szűrőn átmennek w, esélyesek, amíg taíjesítmény- képes tudásukat, tehetségüket igazolják.

A tanulmányi versenyek gyözteíe: — nem kis esállyei pályázhatnak; a kiugró képességek felismerésének egyik bevált módszeré a szaktárgyi erőpróba. Sajnos, korábban a győztesek egy része nem tanult tovább, általános eredménye alapján kevésnek bizonyultak a pontszámoíc, hogy megkezdhessék tanulmányaikat a középiskolában.

Két póluson kezdődött el Szabolcsban megyei méretekben — a fizikai dolgozók gyermekeinek az eddiginél hatékonyabb tanulmányi segítése. Az egyik, a tanyai gyermekek szakrendszerű képzését belátható időn belül megoldásra segítő tanyai kollégium-építési akció, a másik a tehetséges munkás-paraszt gyermekek középiskolai kollégiuma. A megye dolgozóinak, üzemeinek, Vállalatainak, intézményeinek anyagi áldozatvállalása, szellemi és fizikai társadalmi munkája nem mellékes a sikerekhez.

Két lépés a holnapért

Nem mosódik egybe azon» ban a két feladat. Amit a tanyai kollégiumok épí'ésáre ajánlanak fed a megyében, arra a célra is költik, míg a tehetséges gyermekek középiskolai kollégiumában helyet kapó fiatalok költségeinek fedezésére a megyei tanács külön alapítványt hozott létre. Természetesen lehetőség van arra, hogy a tehetséges fiatallal az üzemek, intézmények szerződést kössenek ós anyagilag is hozzájáruljanak a középiskolai tanulmányok sikeres elvégzéséhez.

Szükséges azonban újra megjegyezni, hogy a két jelentős megyei kezdeményezés nem időszaki, nem gyors eredményeket hozó vállalkozás. , Egy egészséges folyamat kezdete, amelynek valóra váltásáért még sokat kell tenni a megyei szerveken kívül minden üzemnek, intézménynek,' iskolának, minden egyes szabolcsi embernek.

Páll Géza

A mintás és a kőműves

Néhány kis ház áll a dombon, éppen a két gyár között. Ha erre néz az ember, a ládákba szögeit gépekkel megrakott vagonokat látja, amarra meg az óriási darukát. A daruk a panelokat emelgetik és sorba rakják a ^várudvart átszelő sínek mellett.

— Mi lesz már, meddig várjak? — dugta ki fejét a gödörből a sapkás kisöreg. A szemüveges elszakítja tekintetét a gyárakról, aztán lead két csorba téglát. Csupa ringy-rongy tégla halmozódik mellette kupacban. Egymásra helyez néhány ép darabot. leül és előveszi a gyújtóját.

— Hagyd egy kicsit! Gyújtsunk rá — szól le a másiknak.

— Mindjárt — jön a gödörből a hang. Már derékig ér a hézagosán felrakott fal. Az emésztőeödör oldalát 'gy kel’ kirakni, hogy a víz el- szivároghasson belőle. A sapkás a féltenyérnyit érintkező téglák alá egy-egy pötty cementes maltert ejt, mind a két Végéhez, Úgy nyomja rá

a következőt. Amelyik nagyon csorba vagy rövid, azt ledobja a gödör közepére.

— Ne adj le háromnegyedesnél kisebbet — szól fel a szemüvegesnek. — A csonkák később jönnek. Azokat majd sűrűbben rakom.

— Jó, nekem mindegy Gyere már fel — türelmetlenkedik a szemüveges.

— Egyáltalán nem mindegy.

— Nem a fenét! Vinc^pftre áll így is.

— Mi áll vincseftre? — mordul lent a sapkás. Kiegyenesíti a derekát és körbevizsgálja mind a négy falat. — Egy fene áll vincseftre! — Azzal fellép a rövidebb oldalra, felnyújtja a kezét, a szemüveges íheg kihúzza a gödörből. Mindketten leülnek egy-egy stósz téglára.

— Nein azért mondom, de ennék csakugyan mindegy — jégyzi meg engedékenyen a szemüveges. Várja, hogy a sapkás megkínálja cigarettával. Kiemel egyét a csomagból, tüzet ad, majd maga Is

Csontos Gábor:

rágyújt. Megkönnyebbülten fújja ki a füstöt. Ismét kötekedővé válik a hangja. — Pöcegödörnek jó. Azt még meg tudod csinálni.

A sapkás rákapja társára a tekintetét, de csak legyint, Nem akar mérgelődni. Később mégis azt mondja:

— Hogy mit tudok megcsinálni, akt hagyjuk.

— Persze, hogy hagyjuk — mosolyog a szemüveges. Tudja, hogy a másik egykettőre felcukkolódik. Mélyeket szív, s elnéz a gyár felé, ahol a panelokat emelgeti a daru. — Házat már nem építhetsz úgyse. A házakat már nem téglából csinálják.

— Van azért, améket abból — morran a sapkás. — Mi az istent akarsz tőlem?

— Én? Az égvilágon semmit.

Szótlanul szívják a cigarettát, kerülik egymás tekintetét. A sapkás is arra néz, ahol a daruk dolgoznak, utána a másik gyár felé, végül ingerülten legyint.

— Nálatok tán fából csinálják a mintákat, mi?

— Frászkarikát! Műhabból. Műláp, műbőr,'.még a

fogaskerék is műanyagból van. Minden a fene műanyag.

— Na látod! — A sufni előtt, a meghosszabbított tető alatt munkapad áll, előrebukott rozsdás satuval. Egy vállfa van beles'zorítva. — Nem lehet még kifogni?

— Az enyv nem malter. Legalább négy óra, hogy fogjon.

— Nem is csodálom, hogy a fenének se kell a fa. Meg az enyv. Lassú! — bólogat a sapkás.

— Mégis idehozod ragasztani a nyavalyás vállfádat. Pár forintért adnak műanyagból valót.

— Sajnálod azt a kis eny- vet, vagy mi? — néz dühösen a szemüvegesre. Az megrántja a vállát.

— Nyavalyát. De hát ez az igazság.

A sapkás maltertól fehér ujjhegyei közé veszi a csikket, szív még egyet belőle aztán leejti a fűbe. Rátapos. Közben a házat vizsgálja a simlédere alól. Elég nyomorúságos kis ház. A veranda külön van hozzátoldva, de így se nagyobb egy becsületes tyúkólnál. Belül egy szoba van, bár mosta veranda és a szoba közötti konyha is szobának szolgál. A gázpalackos főzőalkalmatosság a verandán áll, nyáron legalábbis.

— Lebontanám én egyszer

ezt az egészet.

— Micsodát bontanál te le!? — hökken meg a szemüveges.

— Ezt a te házadat. De a tövéig. Aztán vadonatúj téglával megalapoznám az újai Feljebb azért beépíteném \ a régit is. Olyan takaros házad lenne...! Holnap lerajzolom, ahogy gondolom.

— Te csak ne rajzolj le semmit?

— Azt rajzolok, amit akarok — fürkészi a másik arcát. Hunyorog: most neki sikerült feldühítenie a másikat, aki olyan most, mintha csapdába esett volna. Gyámoltalanul széttárja a karját:

— Jó ház ez. Mit akarsz?

— Jó. Éppenséggel háznak is hívhatod. De én egy hónap alatt felépítenék neked egy olyat... De olyat! Amért azt mondod, hogy csak pöcegöd- röt tudok építeni.

— Nem úgy gondoltam — visszakozik tétován a szemüveges. A sapkás se kihívó már, csendesen elrévedezik;