Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-20 / 43. szám

*Wt. feSrüfr •»; KELET-MA^YARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKtte* _______ 9 _____________ _________ #. offlá! Valutában nem mérhető VARGA ZOLTÁNT ÖRÖK­RE ELTILTOTTAK. Ennél a futballistánál ez annyit je­lent, hogy örökre kenyérte- lenné tették. Igaz, hogy nem fog éhen halni, de minden­esétre kénytelen az eddigi kategóriájából egy egészen más kategóriába visszavo­nulni. „Császárból” „kutya- iilővé” vált, hogy ezeket a nyelvtani kifejezéseket hasz­náljam. S most. amikor meg- , érkeztek a hírek Magyaror­szágra, sokan mondták: ezt aztán jól összehozta Varga Zoltán. S azt is mondták, hogy megérdemelte. Meg olyasmit is, hogy lám, lám' aki hűtlenül elhagyja hazá­ját, az előbb-utóbb a becsü­letét is elveszti. Nos, Varga Zoltán szerin­tem is megérdemelte az örö­kös eltiltást. Ennek azonban semmi köze sincs ahhöz, hogy ez az egyébként na­gyon tehetséges futballista annak idején búcsú nélkül mondott búcsút nekünft. Var­ga azért érdemelte meg a sú­lyos büntetést, mert meg- vesztegethetönek bizonyult. S akit megvesztegetnek, az eltiltást, súlyosabb esetben örökös eltiltást érdeméi, bár­hol is ringott a bölcsője, bár­milyen országban is követte el cselekedetét. S bár Varga szerintem is becstelen em­ber, nem most játszotta el a becsületét, hanem akkor, amikor az olimpia előtt — csaknem négy esztendeje ennek — cserbenhagyta a magyar válogatottat, hazá­ját. Akkoriban bizony elég sokan akadtak, akik úgy vél­ték: Varga tulajdonképpen jó üzletet csinált. Odakint majd hatalmas pénzekért fut­ballozhat, s jóval többet ke­res, mint idehaza tehetné. S most, amikor ezek az anyagi1 számítások nem váltak való­ra, részben úgy vélekednek, hogy úgy kell Varga Zoltán­nak, részben pedig úgy, hogy Varga észnél lehetett volna. Csakhogy a kérdést — ne­vezzük nevén a gyereket — a disszidálások prqblémáját, semmiképpen sem szabad ahvagi oldaláról nézni. S nem igaz az, hogy a disszidá­lások nagy többségében anya­gi kérdésekről van szó. Ille­tőleg: ha valaki anyagi meg­fontolásból fordít hátat hűt­lenül, akkor sem szabad csak anyagiakban számolnia. És ezt egy másik sportoló, Nemere Zoltán párbajtőr-vi­lágbajnok távozása alkalmá­ból is le lehet szögezni. Dok­tor Nemere Zoltán ugyanis barátainak, vlvótársainak olyasmiket írt: úgy érzi, ki­egyenlítette a számláját, nem tartozik senkinek semmivel. MILYEN SZÁMLÁRÓL VAN ITT SZŐ? Semmikép­pen nem arról, hogy ha va­laki úgy véli. hogy odakint gazdagabb lehet, mint itt­hon, akkor mi sokkal szegé­nyebbek leszűrik. Ami a gaz­dagságot illeti: tagadhatat­lan. hbgy a miénknél gazda­gabb országokban többet le­het keresni. Disszidensekről szólva ilyenkor illik megje­gyezni. hogy persze odakint som ..kolbászból, fonták a ke­rítést”. meg hogy a felső ré­tegek jólétének óriási töme­gek nyomora az ára, s ezék Is tények. Disszidálás! ügyek­ben azonban véleményem szerint ezek az érvek nem perdöntőek. Mint ahogy az. sem szempont, hogy a szöke­vény hogyan élt hogyan ke­resett itthon. Dr. Nemere Zoltánt nem azért vádolom elsősorban hálátlansággal, mert itthon öröklakása, ko­csija, magas jövedelme volt. s a társadalom segítségével aranyat, illetőleg nyugatné­met márkákat érő diplomák­hoz jutott vívómesteri tán- folyamot végzett fogorvos lehetett. Ha fgy számolunk, lehet, hogy Nemerének van igaza: amit kapott. azért olimpiai és világbajnoki aranyérmeket adott cserébe. Szó sincs róla azonban hogy így lehetne és kellene számolni. Egy olyan kis or­szág, mint a miénk, bár­mennyire is szeretné, leg­alábbis anyagiakban, t nem tudja úgy dotálni a tehetsé­geit, mint ahogy a miénknél gazdagabb országok megte­hetik. Ez még akkor is így van, ha a mi kiemelkedő em­bereinknek, például a spor-# tolóknak még sokszor erőn­kön felül is jüttatunk. Nem vitás, hogy ilyen természetű elismerést is érdemelnek, részben tehetségükért, rész­ben szorgalmukért, legfőkép­pen pedig azért, mert címe­res mezben dicsőséget sze­reznek az egész országnak, örömet mindannyiunknak. NAGY TÉVEDÉS viszont az elismerést és a kötelessé­geket csak így számolni. Fur­csa ember az, aki ágy csinál­ja a számvetéseit, hogy min­dig dollárra, vagy nyugatné­met márkára számolja át a dolgokat. A helyes számítás, amit mások, köztük nagy te­hetségek és kevésbé tehetsé­gesek a magukénak valla­nak : nekik csak akkor gyara­podás a gyarapodás, ha ha­zánkkal — amelynél, melles­leg szólva, vannak még a földön jócskán szegényebb országok is — együtt gyara­podhatnak. És akkor igaízán siker a siker, ha azzal az or­szág gyarapodását szolgálják, s honfitársaiknak okoznak örömet. S akik tudják: ha hívják is őket máshová, ha másutt kenyeret is ajánlanak fel nékik (esetleg nagyobb darabot, mint itthon jut), igazán itthon Van rájuk szükség. Abban az erszágban, amelyben születtek, s amely oly sok baj és gond után né­hány évtizede halad a fel- emelkedés útján. Abban, ahol ma is van gond és baj elég. s ahol még ma is nagy örömmel és megelégedéssel fogadunk olyasmit, ami a ná­lunk gazdaságilag fejlettebb országokban már régen ter­mészetes: A számlán feltétlenül sze­repei a hűség rovata is. A hűség olyan kötelezettség, amely a születés pillanatá­ban keletkezik. A szülő kö­telessége, hogy felnevelje, táplálja, oktassa gyermekeit, a gyerekeké pedig, hogy fel­nőtt korukban se feledkezze­nek el szüléikről. Ki hallott már olyat, hogy valaki más édesanyát és édesapát vá­lasztott magának mert an­nak szebb volt a háza, dú- sabb az asztala, jobb a ru­hája? S vajon csak a család­nak tartozik ki-ki hálával és hűséggel? Aligha. A Széle­sebb közösséghez, á hazához való hűség teljesen termé­szetes emberi kötelesség. KÜLÖNÖSEN ÍGY VAN ez ismert, különösen téhétsé- ges emberek, mint mondjuk Varga Zoltán, vagy Nemere Zoltán esetében. Egy ilyen kis ország, mint a miénk, nehezen tudja nélkülözni a­tehetségeit., bár már volt — és lesz is — rá példa, hogy egészen könnyen, sikerül. Az ő disszidálásuk — ha akar­ják, ha nem — egyben pbli- _ íikái tett. Alkalmat ad azoknak, akik rossz szemmel nézik a mi fejlődésünket, s mindent megtesznek, hogy lejárassák hazánkat, 'hogy ezekkel a szökevényekkel bi­zonyítsák: Magyarországon olyan élet folyik, amelytől menekülnek az emberek. S ez a propagandagépezet nem­csak Vargák és Nemerék disszidálásán örvendezik, ha­nem másokén is. Ilyenkor felmelegíthet régi meséket a „vasfüggönyről”, meg hason­lókról, s zengheti a nyugati világ dicsőségét. Ezért nem igaz az, hogy X. Y.. aki egy nyugati útról nem tér vissza, egyszerűen csak az esetleges magasabb jövedelmet vá­lasztotta. E^gy másik világot választott, politikailag állást foglalt, hűtlen lett hazájá­hoz. És akkor miért Várjuk, öleljük valósággal keblünk­re azokat a disszidenséket, akik régebben távoztak, s most már akadálytalanul ha­zajöhetnek, sőt fitogtathatják dollárjaikat? MindeAekelőtt nem árt megjegyezni, hogy ha a látszat, s a gyakorlat sokszor az ellenkezőjét mu­tatja is, közülük nem az ér a legtöbbet, aki a legtöbbet költ. Arról Van szó, hogy a legutóbbi fél évszázad ma­gyar történelme sajnos bő­velkedett olyan események­ben, amelyek kihatottak az egyének életére is. Sokan hagyták el az országot olya­nok, akik ezt ma nem ten­nék. Nem lenne emberséges, ha bosszút állnánk embere­ken, akik ezt nem érdemlik meg. Hazalátogatni a kint élő magyarok többsége számá­ra ma annyit tesz. mint megnézni, milyen sokat fej­lődött ez az ország, amely­ben születtek. Ilyen számítá­sokat végeztek, amikor — hosszú esztendőkkel ezelőtt — elfogadták az amnesztiá­ról szóló rendeletet és lehe­tővé tették a disszidensek nagy részének hazalátoga­tását. Nem dollárban és nem nyugatnémet márkában szá­moltak akkor sem. S VANNAK DOLGOK, amelyeket most sem szabad ebben számolni. Varga Zol­tán előbb vesztette el a be­csületét, mint a jövedelmét. Nemere Zoltán sokkal tarto­zik annak az országnak, amelyből megszökött. Nem az a kérdés, hogy ki hogyan élt, vágy él itthoh, s hogyan él, vagy élne odakint. A kér­dés: csak a pénz, a jólét szá­mít-e, vagy valami más is? Aligha kell bármilyen becsü­letesen gondolkozó embert is emlékeztetni rá, hogy mi a felelet... Pintér István Gazda már lesz... Biztató lépés a megyeszékhely művelődésében Mindennapos panasz illeti a megyeszékhely művelődési életét, a szegényes kulturális programokat, a mostoha vi­szonyokat. Vannak nyíregy­házi közművelődési, intézmé­nyek, amelyek tovább dob­ják a „labdát”, a közönség érdektelenségére, igényte­lenségére hivatkoznak. „Ezért nincs Nyíregyházán pezsgő kulturális élet” — fogalmaz­zák meg a vádakat. Mások a jelentéktelen, gyenge ren­dezvényeikkel akarták meg­váltani a világot, és minden­kire átkokat szórtak. „Mert nem támogatnak bennünket” — mondják. A nyíregyházi közművelődési intézetéi? egy ré§ze viszont megpróbál a hagyományosak mellett új utakat Is keresni, megfelelni a követelményeknek. Emlékezetes művészi élmény Több jó kezdeményezés született így, hogy csak a Móricz Zsigmond Színház emeleti galériájának létre­hozását, a szakszervezeti archfvfilmklubot, a Krúdy filmszínház tárlatait, virág­kiállításait, a presszótárlato­kat, vagy a legfrissebb kí­sérletet, az irodalmi presszót említsük. De említhetnénk a, nyíregyházi művészeti he­tek és a Nyírségi Ősz rendez­vénysorozatait is, amelyek hoztak néhány emlékezetes művészi élményt, még ha zö­mében kereskedelmi és ven­déglátós programokat is tartalmazott ez utóbbi. Mindezek azonban lénye­ges — és tartós — változáso­kat nem hoztak a megye- székhely kultúráiig életében. Nem sikerült egyetlen jelen­tősebb — és országos vissz­hangra is számot tartó sa­játosait szabolcsi rendez­vényt sem meghonosítani. / Ami ettől is fontosabb: az itt élők művelődési igényeit sem tudják csak minimáli­san kielégíteni a közműve­lődési intézmények. Lassan lejár az ideje a „labda” továbbdobásának. Már csak azért is, mert nincs kinek dobni a képzeletbeli labdát. Nem a közönségtől kell várni, 'hogy művelődési alkalmakat teremtsen, ha­nem a művelődési intézmé-. nyéktől. Ennél a pontnál vi­szont — már szinte halljuk — az ellenvetéseket, melyek egy része jogos is, igen ám: „Próbáljon valaki az elavult, szűkös épületekben jobb programokat nyújtani.” Nincs egy elfogadható könyvtára a megyeszékhely­nek. egy sor község a könyv­tárak vonatkozásában maga mögé utasítja Nyíregyházát. Nincs egy megfelelő művelő­dési háza sem. a Krúdy mo­zit és a Móricz Zsigmond Színházat leszámítva, nem épült az utóbbi évtizedekben egyetlen közművelődési in­tézmény sem a megyeszék­helyem Mindezek ellenére nem osztjuk azoknak a felfogá­sát, akik kerekfen fcijelentik; amíg ilyen szegény a megye­székhely művélődési épüle­tek dolgában; nem várható a •jelenleginél jobb, tartalma­sabb kulturális munka. Köz- művelődés valóban nem kép­zelhető el közművelődési in­tézmények nélkül, ezfen nem vitázunk. De azdh már igen; hogy a jelenlegi lehetősége­ket rtem tudnák-é jbbban ki­használni az ihtéZmények, s nein lehetne-e gondosabban összehangolni a programo­kat, pezsgőbb művelődési életet teremtéhi Nyíregyhá­zán. Ezt vitatták meg a városi pártbizottság kezdeménye­zésére a hét folyamán a me­gyeszékhelyen lévő közmű- • velődési intézmények vezetői is; s nagyjából hasonló ál­láspontra jutottak. Nem le­het csak a következő évektől várni a megoldást, a jelenlegi körülmények között is van lehetőség, hogy Nyíregyháza vonzóbb, kisugárzóbb kultu­rális programokat mutasson fel. Ehhez azohbán a szét­húzás, a külön utak helyett a programok egyeztetésére, az anyagi és a szellemi erők összehangolására van szük­ség. Érre hívta fel a figyel­met a megyei pártbizottság 1968 novemberi határozata is. amikor sürgető feladatnak jelölte meg az elaprózódó művelődési munka koordiná­lását, az egységes művelődé­si hálózat kialakítását. Túl sok nem történt a ha­tározat végrehajtása érdeké­ben. A párt- és tanácsi szer­vek több ízben szorgalmaz­ták a különböző művelődési intézmények egyesítését, vagy legalábbis egységes munkaterv szerinti működé­sét. Eddig a „falak” erősebb­nek bizonyultak. Az idén azonban mégis történt vala­mi, létrehozták a városi ta­nácson a közművelődési in­tézmények központját. Egy önálló népművelési csoportot — amelynek a város műve­lődési életének összefogása, irányítása lesz a' feladata. Megszívlelendő javaslatok Egyelőre kevés intézmény tartozik a város irányítása alá: a színház, és a külte­rületi és tanyai művelődési termek. A közművelődési in­tézmények nagy többsége ugyanis megyei jellegű, ellát­nak városi feladatokat is, de az irányítás, a költségvetés, stb. szempontjából a megyei művelődési szervekhez tar­tozna!?. Hogyan lesz partne­re, koordinálója ezeknek az) intézményeknek a megala­kult — és tegyük hozzá, igen szükséges — városi mű­velődési központ? Hogyan — milyen eszközökkel — tudja befolyásolni a megyei mű­velődési intézményeket, hogy próbáljanak többet tenni a városi művelődési igények kielégítése ügyében. Hogy mennyire szükség van az összhangot teremtő, a karmester szerepét betöltő városi központra, arra a meglehetősen tferVSzerűtlen, párhuzamos szervezéssel sorra kerülő kulturális prog­ramok szinte havbrttá adnak példát. Legutóbb a zenei ese­mények ütköztek, januárban egy, februárban öt hang­verseny törlődött Össze. Nem haragszik a Zenekedvelő nyíregyházi ezért, hisz a Tátrai-vonóshégyfes, vagy a városúnkbá látogató finn kórus nfem mindennapos vendégek Szabolcsbán. Öfe az események olykor nem ará­nyosad oszlanak meg, az öt­letszerűség jellemzi őket. Megnyugtató volt hallani, hogy a Várdsi pártbizottság által összehívott rriegbgszéle- sen nem a mostoha körül­mények miatt»- siránkozás volt az alaphang. Az értel­mes, a mostani lehetőségek­hez igazodó, a jelenlegi lé- tesítmériyeinket jobban ki­használó, az új városi műve­lődési központ munkájához jó támpdhtökat adó javasla­tok jellemezték a megbeszé­lést. Külön biztató, hogy a városi pártbizottság * vala­mennyi nyíregyházi párt- alapszervezethez eljuttatja „A város közművelődési helyzete és a feladatai?;’ cí­mű határozatát, s indítvá­nyozza, hogy taggyűléseken is vitassák rfieg a helyi fel­adatokat. Valójában a me­gyei pártbizöttáág 1968. évi határozatának megvalósítása érdekében- tett lépések közül ezt tartjuk a legjelentősebb­nek. Nem csak kidolgozta a közművelődési politika mun­kaprogramját, hanem a párt­tagok és pártonkívüliek ez­redhez viszi közel, kéri ki a segítségüket. ­Kulturális beruházások Szándékosan nem szóltunk a már régóta esedékes és szükséges pozltrtr változás­ról, amely a következő években — részben már az idén is — megvalósul a nyíregyházi művelődési léte­sítmények dolgában. Erről már több ízben beszámol­tunk. Az idén elkezdődik a megyei könyvtár építése, az ötéves terv utolsó időszakán hozzálátnak a megyei műve­lődési központ építéséhez. Egy felszabaduló épületben a város központjában kisgalé- ria és olvasóterem kap he­lyet, új helyre — a pártbi­zottság korábbi épületébe — költözik a múzeum. Hogy csak a jelentősebbekről szól­junk. Régi adósságok tör­lesztése kezdődik meg a kö­zéit években, amelyek lé­nyegesen kedvezőbb alapo­kat teremtenek Nyíregyháza művelődéséhez. De a mun­kálkodó embert nem fogják pótolni, a művelődés mun­kásaira addig is sok feladat vár. P. G. A takarítónők összetartot­tak. Nyolcán voltak a hiva­talban, beosztották maguk között a folyosókat, 'a szobá­kat, a WC-ket, a seprűket. Megosztották egymással gondjaikat, uzsonnájukat. Négyórás elfoglaltságuk volt, munka után meghívták egy­mást a sarki presszóba. Szimplát ittak és a presszót is úgy hívták: Szimpla. Az éle­tük is szimpla volt, így azu­tán mihden stílszerűen tör- ént ebben a mulatósban. A kicsike kávét jó sokáig itták, sok volt a mondanivalójuk. Az életükben rtem volt nagy regény, a mások életéről beszéltek, h szobák urairól, akikre takarítottak. — Sok volt a rúzsos csikk a hamutartóba M. elvtársnál. Az a nyavalyás nő nem hagy­ta békében. Meglátjátok le buktatja azt az aranyos em­bert. Gyerekei?, hogy az mi- 'yen rendes ember. Ha korán bejön, mindig megkínál va- ’ amivel. — A Margit szerelmes — vetetté közbe az egyik és ke­zét foghíjas szája elé kap­Takarítónők ta. Már harminc éve így ne­vetett.- A harmadik átvette tőle a szót. — K. elvtársnál még a függönyöknek is páLinkasza- guk van. És az a rengeteg po­hár. üveg. szemét, amit ott­hagynak maguk után! Ez kocsmát csinál a hivatalból. Teheti, -jól fekszik. Es mi­lyen durva, hogy lenézni az embert! Takarítónő! Mi az neki? Semmi! Pedig meglő­het, az ő anyja is az volt. Ha másnaposán jön be, veri a faromat, pedig az anyja le­hetnék. Ilyenkor ijedten összenéz- nek. összébb bújnak, istenkl- sértésnek érzik ezt a beszé­det. De Ilona a legszókimon­dóbb közöttük. Nem hagyja abba: — Minek sunyitotok! Én nem sumákolok. én neki is megmondom... Soha nem mond meg sen­kinek semmit, de olyan jól­esik ezt hinni. Ha az ember­nek rossz az élet, legaláhb egymás között merjen szólni. Rózsa minden szobában szerelmi regényt sejt. ötven-, éves. Naív, jó lélek. Tiszta, sokat ad a külsejére. A töb­biek már megszokták, szere­tik. — Bejött reggel L. elvtárs, azt mondta nekem kezét csó­kolom Rózsa... És hogy mi­lyen csinos vagyok! Nincs még egy ilyen jó ember a házban. Minden nő odavan érte. Én nem mutatom, hogy nekem is tetszik, öreg is va­gyok hozzá... Meghatódnák. Az eres, de­formált kezek szeretettel ta­pogatják Rózsa hátát. Rózsa kér a pincértől nyolcunknak négy ,üveg Kinizsit. Most semmi sem drága, mert a lei­kéről van szó. A sörtől egy kissé hango­sak lesznek. Margit nem bír­ja az italt; sír. Két fia van. A harmadik meghalt. Pedig az volt a legjobb szívű gye­rek. Ha élne, az az egy segí­tené őt. Nem hagyná dolgoz­ni, klozetot pucolfii. — Esd már zokogva mondja. Mind­annyian könnyeznek, sanya­rú életük múlásán, melynek hátralévő napjait apatikusan morzsolhatják. A pincér Odajön és azt mondja: „Csendesebben, asz- szonyok”. — Ez olyan, mint a Kolossá — mondja az egyik szipogva, s ettől vidámak lesznek. A könnyek még csillognak a fá­radt szemekben, de a vérte- len ajkak már mosolyra tor­zulnak. — A kis hülye. Kétezer fo­rintért vigyáz ránk. — Sakkozik munkaidőben. — Amikor a főnök rajta­kapta, azt mondta, onnét a klubból jobban tud bennün­ket figyelni. — Azt mondta, túl sok szappan és mosópor fogy az utóbbi időben. Itt valami nem stimmel. — A főnök jól letolta. — Meg is ittuk a levét. — Odajött hozzám ázzál a hülye képével és azt mond­ta: „Asszonyok, magukra pa­nasz van. Jelzések étkezitek, hogy lógnak”. — Jelzések!?... Hogy oda ne rohanjak. — V. aztán bejött hajnal­ban, emlékeztek. Kikutatta a szatyrainkat, hogy nincs-e benne szappan. Adtam én neki szappant. Bekentem a szobája dóit a parkettát fi­nom puha szappannal. Nem sajnáltam tőle. Ha úgyis fogy... Akkorát esett a lel­kem, két napig fogta a fene­két. — Képzeld, hozzám jött panaszkodni, hogy nem tud kimenni a tréningre. Még szellemes!?edett is, azt mond­ta, hogy a jó csődör Vágy megvakul, vagy megsántul. — Kolozsi meg a csődör! Ezen mindannyian jót ne­vettek! — Nem baj, lelkem, gon­doltam, legalább nem ülsz egész nap a sakktábla mel­lett. Ránéztek a pincérre, fizet­tek, felvették szegényes pu- tyerkájukat, s nehéz járásuk­kal elindultak az ajtó felé. Suha Amiéi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom