Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-20 / 43. szám

Vasárnapi melléklet

A kötelék

Társadalmi ösztöndíj? — kérdezett vissza egy .latal nyíregyháza ismerősöm, aki negyedéves joghallgató a fővárosban. Azzal folytatta, hogy itt van az ő esete.

Az egyik üzemmel kötött társadalmi ösztön díjsaerződést jó három évvel ezelőtt, hogy ha végez, jön vissza dolgozni Nyíregyházára. Már amikor megkötötték1 a megállapodási, csak a munkaügyi osztály egy embere volt ott. Eszükbe sem vjolt az üzem vezetőinek, hogy megismerkedjenek vele. aki később vezető beosztásba kerül vissza. Senki nem akadt, aki megmutatta volna neki az üzemet, hogy mégis lássa: hová kerül majd, hol, milyen Körülmények között dolgozik.

így kezdődött esetünkben az ösztöndíjat fizető és az ösztöndíjas viszonya. De az évek alak nem ritkán eiőfordult oiyan is, amikor a joghallgatónak több levelére és személyes közbenjárására is szükség volt, hogy icét-harom hónapig is elmaradt ösztöndíját kifizessék.

„Nem akarom sötétebben látni’ a helyzetet, mint amilyen, de elgondolkoztató, hogy ennyire sem törődnek az ösztöndíjasukkal minálunk.. Talán helytelen osszenasoniu-gatm, mégis ezt teszem, mert vannak más- noi soKkal jobb példák...”

S elmondott két esetet másik két városból, ahol az ösztöndíjasok mindig pontosan kapták a szerződésben foglalt összegeket, ahol eddig minden nyáron meghívták őket dolgozni, ahol a tanulmányi eredménytől függően jutalmat is adtak majdani kollégájuknak.

De nyíregyházi barátunkat nem ezek lepték meg leginkább. Hanem az, hogy a pesti kollégiumba — ahol lakik — igen sokszor bejár a legfőbb ügyész. Aki legalább annyira elfoglalt ember, mint annak a vállalatnak a vezetői, amelyről fentebb már szó esett. Bejár és rendszeresen megkérdi, milyen gondjaik vannak a fiataloknak a tanulással, hogyan látják az élet gondjait, a pályát, a jövőjüket. S uram bocsá' még sört is visz magával,1 hogy ezek a beszélgetések kötetlenebbek, oldottabbak legyenek.

Ezt a magatartást nem lehet nem összehasonlítani azzal, amit a fent említett nyíregyháziak csinálnak — ebben egyetértünk a fiatalemberrel. Aki most már természetesen komolyan latolgatja, hogy visszafizeti eddig kapott ösztöndíját Nyíregyházára és ottmarad a fővárosban. Nem azért, mintha annyira szeretné a nagyvárost, annyira vágyna a szórakozóhelyek, a fények után, vagy nem szeretné szülőhelyét. Hanem egészen egyszerűen azért, mert fokozatosan elszakad az a kötelék, amely városához, s ahhoz az üzemhez kicsit is fűzte.

Nemcsak a joghallgató esetében igazság a fenti * igazság. Mérnökök, orvosok, agrárhallgatók, pedagógusjelöltek is elmondják» mennyire nem jelentett, vagy jelent a ’társadalmi ösztöndíjszerződésük többet, mint egyszerű aktust'. Hogy bizony számos esetben megkeresik őket más megyék illetékes intézményeinek, üzemeinek vezetői, akikkel többet találkoztak az évek során, mint azokkal a szabolcsiakkal, akiknek pedig várniuk kellene őket.

Van mit bepótolnunk. Fejlődő iparunk, mezőgazdaságunk — s ez már nem új — várja a szakembereket, akik között már nem kevés a felsőfokú végzettségű, de még közel sem elég. Hogy munkába lépésük mit jelent, ezt sem kell különösképpen hangsúlyozni. Tudjuk, hogy sajnos különben is kevés az innen felvett közgazdászok, műszakiak, vagy jogászok száma. Hogy például hiába keresett nemrégiben az egyik szabolcsi vállalat vezetője a Közgazdaságtudományi Egyetemen szabolcsi levelező hallgatót, akit máris alkalmazhatna. Másod-, harmad- és negyedéves közgazdászhallgató az egyetem levelező tagozatán nem volt!

Akkor legalább használjuk ki azt a nagy lehetőséget, ami a társadalmi tanulmányi ösztöndíjban rejlik.

' Az innen adott pénz már nem nagy vonzás, hiszen jó tanulmányi eredmény esetén azt az egyetem is adja, s nekünk is olyan végzős kellene, aki jó. De ha már van,

‘ aki ilyen viszonyok között is szívesen megköti a szerződést egy-egy helyi intézménnyel, vállalattal, azt legalább elvárja, hogy kapcsolata jövendő munkahelyével ne legyen formális, ne merüljön ki a havonta levágott postai szelvénnyel.

Le kellene ülni itt is á fiatallal. Egyetlen intézmény-, vagy gyárvezetőnek sem esne le az ujjáról a karikagyűrű, ha elbeszélgetne arról, hogy hol tart a megye, milyen a szerepe az ő üzemének, milyenek a kooperációs, kereskedelmi kapcsolatai. Ha elmondaná: hogyan találja majd meg a számítását az ösztöndíjas ilyen .és ilyen feladat teljesítése mellett. Milyen sokat érne ' csak ez! S ha még azt is megérné a fiatal, hogy egy je- I les szigorlat után dicséretet, vagy kisebb jutalmat is kapna a munkahelytől, ha' meghívnák nyárra dolgozni, ismerkedni, keresni egy ruhára valót... akkor milyen más lehetne a kép.

Nagyon kevés a megyénkből elküldött — s főként a nagyvárosok egyetemein tanuló — társadalmi ösztöndíjasok száma. Sajnos, az utóbbi években még ez a szám is csökkent.

Változtatni ezen nem o számok kedvéért, nem a statisztika miatt szükséges, hanem elsősorban a megye holnapja érdekében. Szerepük van ebben a tanácsoknak, a társadalmi szervezeteknek éppúgy, mint az üzemeknek, intézményeknek. Többet kell tenni a jövőért, azért, hogy többen menjenek, s jöjjenek is vissza és, hogy szívesen is jöjjenek első munkahelyükre a szabolcsi fiatalok. j

Ifjúsági szövetségünk szervezeteinek sem ártana felmérni a helyzetet ezen a területen. Gondolom, nem elvetendő az, amit a fiatal joghallgató is igényelt. Hogy évenként legalább egyszer a KISZ megyei, városi bizottsága is meghívhatná a Szabolcsból társadalmi ösztöndíjjal, vagy akár az anélkül másutt tanulókat, hogy megismerkedjenek a tennivalókkal,, az eredményekkel, hogy lássák: várják őket, segíteni akarnak nekik a beilleszkedésben.

Mert úgy semmiképpen nem iehet jó propagandát kifejteni e megyének, ha — mint ez is megtörtént — visszajön a friss diplomás szakember, s közlik vele, hogy sajnos, nem számítottak rá...

Kopka János

Sényő, Rákóczi utca. Szép új házak sorakoznak, közöttük ritkaság egy-két régebbi, felújított nád- fedeles hajlék. (Hammel József felvétele.)

Nemzedéki ellentét

A nemzedéki ellentétet

önök csak akkor veszik észre, ha a fiúk vagy lányuk hazajön vakációra. Akkor döbbennek rá istenigazában, hogy mekkora űr tátong önök között ’ > ,

Ilyen és ehhez hasonló párbeszédeket úton-útfélen lehetett hallani ’ Amerikában a legutóbbi iskolai szünet idején.

„Nancy, te már harmadik napja itthon vagy. Miért nem takarítottad ki eddig egyszer sem a szobádat?”

„De hisz a koleszbari sem mi takarítjuk ki a szobánkat, mamácska.” ,

„Az nagyon jó és én nagyon örülök neki, hogy a kollégiumban nem te takarítod a szobádat, hogy te olyan kényelemben élsz. De most tudomásul kellene venned, hogy itthon vagy. meg , hogy apád és én igen szeretnénk, ha rendet teremtenél a szobádban.”

„Mit árt neked, hogy milyen rend van nálam? Különben is ez az én szobám.” „Tudom, galafnbocskám, és ráadásul nekem ez nem is olyan lényeges. De apád igen elégedetlen. Ma reggel például azt mondta, hogy ha vaMrt Buchwald:

laha ebben' áz országban katasztrófa les?, akkor az a te. szobádból fog kiindulni.”

„Mama, a, te nemzedéked olyan dolgoknak túlajdoriít különösen fontos jelentőséget, ami a mai világban teljesen lényegtelen, n Tudod-e te, hogy a mai . tudományos kutatásokkal megfertőzik, beszennyezik a légkört, a tengereket?”

„Apádat és engem ez is* aggaszt. De most még ettől is jobban nyugtalanít bennünket a te szobád szennyezettsége.” *

„De mondtam már, hogy a diákotthonban én soha sem takarítom a szobámat.”

„Természetesen nem takarítod, és én annak örülök is, rriert az így megtakarított időt tudásod gyarapítására tüdőd fordítani. De itthon azért mégiscsak ezek az ősrégi beidegzett szokások uralkodnak a takarítást illetően. És mi nem is akarjuk ezeket félredobni. Jóllehet,

hogy té csak ilyen rövidke vakációra érkeztél haza, mégis illő lenne alkalmazkodni az itthoni szokásokhoz. Nem gondolod?”

„Te szent ég, mama. Te úgy bánsz velem, mint egy , csecsszopóval ?”

„Mi nem tartunk már téged gyereknek, de felnőttnek sem tarthatunk, különösen nem, ha ruhaneműidet így szétdöbálod a padlón!” „Nem is a ruhadarabjaimat dobáltam széjjel, csak a kabátot, amit tegnap vetettem le.”

„Ne haragudj a túlzásért. De mit keresnek az asztalodon még mindig a mosatlan tányérok, az üres konzerves dobozok, a kiürített üdítő italos üvegek? Csak nem valami tudományos gyűjteményt akarsz belőlük kiállítani?” „Marná, te egyszerűen nem értesz meg minket, fiatalokat! A te nemzedékedbe azt nevelték bele, hogy össze

kell takarítani a szobát. \ mi generációnkat értelme-* sebb dolgok izgatják.” „Apádnál és nálam senki sem tiszteli jobban a tudományt, mivel mi- tudjuk- a, legjobban, hogy mennyibe kerül az nekünk. De azt képtelenek vagyunk félfogni, hogy ilyen rendetlenségben élve hogyan lehet szabadon gondolkodni?!”

„Micsoda meggyőződés? Szívesebben látnál rendszé- retőnek, mint szabad gondolkodónak?!”

„Mi nem akarjuk befolyásolni szabad elveidet. De vedd figyelembe azt a tényt is, hogy már nem vagyunk tagjai a Kék Kereszt gyógy- szövetségnek, és nincs protekciónk sem arra az esetre, ha valamiféle tífuszt összeszedünk.”

„Rendben, összetakarítom a szobám, ha annyira akarod. De ezzel együtt azt is tudomásodra hozom. hogy teljesen, elrontottad a vakációmat.”

„És a mosogátásban nem lennél szíves segíteni?” „Tányért mosni? Az korszerűtlen, azt a koleszbán sem csinálja senki..

Fordította: Sigér Imr#