Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-14 / 11. szám

1972. fémiJr ff. f. riM Rq/t e/őtt/ mérleg a megyei I. osztályról Ki lesz a bajnok? Köztudott, hogy 24 ponttal a Tiszaiaki MEUOSZ és a Nagykállói Virágzó Föld Tsz csapata vezeti a mezőnyt a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában. A két csapát teljesítménye teljesen azonos. A nagykállói csapat az ötö­dik mérkőzésén, zuhogó eső­ben a Nyíregyházi Építőknél szenvedte el egyetlen veresé­gét, a Tiszalöki MEDOSZ pe­dig riválisa ot.honában, Nagy kálióban hagyta a vesztes mérkőaés két pontját. Ezenkívül 4—4 mérkőzésük végződött döntetlennel. Míg azonban a nagykállóiak min­den hazai mérkőzésüket megnyertek, s így 4 további vesztett ponljuk idegedben maradt, addig a Tisza-parti- ak 4 további vesztett pontjá­ból a Nyíregyházi Kinizsi egyet Tiszalökről rabolt el. S ha ehhez hozzászámítjuk azt a hátrányt, hogy tavasszal csak 7 mérkőzést játszhat ha­zai pályán a Tiszai ők csapa­ta, míg a nagykállóiak 8 mérkőzést, úgy a további esélyek is kiegyenlítetteknek látszanak, A tiszalökiek pa­pírforma szerinti előnye az, hogy mindkét riválisát, úgy Nagykállót, mint Tyukodot hazai pályán fogadhatja. A tavaszi szezon előrelát­hatólag továbbra is e két csa­pat versenyfutásának ígér­kezik, hiszen ősszel kétségte­lenül á legjobb átlagtelje­sítményt ők nyújtották a mezőnyben. A sors szeszélye folytán tavasszal már a má­sodik fordulóban találkozik Tiszalökön a két vezető csa­pat. Az eredmény igen lé­nyegesen befolyásolhatja az éllovasok további esélyeit, s egyben biaonyí'ja azt is, hogy melyik csaoatnak sike­rült jobban a téli felkészülés. A második csoportot al­kotja a nagyon jó erőkből ál­ló Tyúkod és az ugyancsak jó csapat benyomását keltő Nyírmada. Az utóbb; még az elmúlt évben a kiesés ellen küzdőt:, sőt csak Tuzsér bennmaradásával maradt vissza a megyei 1. osztályban. Legnagyszerűbb fegyverténye az őszi utolsó fordulóban ép­pen Tyúkod legyőzése volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy senki sem veheti őket félvállról. Tyúkod gyengéje az idegen pálya, mivel csupán öt idegenből hozott ponttal dicsekedhet. Erénye pedig a rendkívül gólképes csatárso­ra. Nyírmada teljesítménye igen kiegyenlített. Főleg vé­delme mondható jónak, hi­szen csak 9 gólt kapott. Ide­genbeli teljesítménye közei 60 százalékos. Ezután a bajnoki tábláza­ton három jó középcsapat: a Kisvárda, a Nyíregyházi Dó­zsa és Nagyhalász követke­zik. Valamennyien meglepe­tésre is képesek. Különösen kiváló a fiatal kisvárdai csa­pat hazai teljesítménye. Egyetlen vereség nélkül, csu­pán egyszer játszott hazai ná- lyán döntetlent, minden mérkőzését megnyerte. Ha­zai telj esi’menye így azonos a tiszalöki és a tyukodi csa­patéval. Érdekesség viszont, hogy a fiatal gárda az idegen légisört még kevésbé bírja, mert két idegenben szerzett pontja a három leggyengébb csapat teljesítményével azo­nos. (Rajta kívül még Nyír- bogdány és Bak'alórántháza szerzett'Idegenben csupán 2 pontot!) A középcsapatok után a 8. hellyel már a veszélyes zóna következik, ugyanis az ezt vezető NYVSC 13 ponttal ájl ezen a helven, míg a 15; he­lyen álló Nyíregyházi Kini­zsinek is 11 pontja van. Néhány jó képességű csa­pattal is találkozunk az érin­tett 8 csapat között. Az NYVSC például rendkí­vül jól kezdett, de úgy látszik, hogy a színén igán fiatal erőkből álló vasutasfiák nem bírták a hajrát, A kilencedik fordulóban még a második helyen álltak. A Nyíregyházi Építők is fokozatosan esett vissza. Ugyancsak jó erőkből áll Fehérgyarmat is. Nehezen találtak magukra, a csak a szezon végére jöttek fel. Bal- kányt nagyon súlyosan érin- te.te a büntetőpont levonása, a nyolcadik fordulóban még a hatodik helyen állott. Ér­dekesség, hogy Nagy eased a kilencedik fordulóban az .utolsó előtti helyet foglalta él, végül is 13 pontjával az őszi szezont a kilencedik he­lyen zárta. Baktalárénthézát jó néhány balszerencsés ve­resége az utolsó helyre jut­tatta, s bizony 4 pontjához nehéz megnyugtató szavakat találni. A csapatok őszi szezonban lőtt 290 gólja azt jelenti, hogy egy mérkőzésre átlag 2,41 gól esik. Ez tehát a megyei I. osz­tály mérlege. Tavasszal ki-ki az általa kitűzött cél megva­lósításáért indul majd harcba. Legtöbben a veszélyes zóna elkerüléséért, vagy a jobb he­lyezésekért. Elei a két vezető sem lehet nyugodt, mert a 4 pont előny nem jelent leküzdhetetlen akadályt, különösen, ha szá­mításba vesszük, hogy a bajnokságot csak egy csapat nyerheti. Rendkívül izgalmas és remélhetőleg jó színvonalú mérkőzésekre van kilátás. Ez növeli majd minden bizony- nya.1 a feltételezhetően ked­vező idő mellett a mérkőzé­sek látogatottságát is. Dr. Miski László A nyíregyházi járási I. osztóivá labdarúgá-bajnokság tavaszi sorsolása A nyíregyházi járási I. osztályú labdarúgó-bajnok­ságban szereplő 16 csapat is — a magasabb osztályokhoz hasonlóan — március 19-én kezdi meg a bajnoki idény tavaszi folytatását. Az utolsó forduló mérkőzéseit június 25-én játsszák majd le a csa­patok. A Nyíregyházi Járási Labdarúgó Szövetség elkészí­tette a járási L osztályú baj­nokság tavaszi sorsolását, mely a következő. I. ford. márc. 19: Gyulata­nya—Tiszabercel, Apagy— Kék, Nyírpazony—Tiszadob, Székely—Nyírszőlős, Nyírib- rpny—Nyírjákó, Tiszalöki Spartacus—Napkor, Tiszate­lek—Tiszadada, Nyírteleki M—Vasmegyer. II. ford, március 26: Tisza­bercel—Nyírpazony, Kék— Gyulatanya, Tiszadada— Vasmegyer, Napkor—Tisza- telek, Nyírjákó—Tiszalöki Spartacus, Nyírszőlős— Nyíribrony, Tiszadob—Szé­kely, Nyírteleki M.—Apagy. III. ford, április 2: Apagy— Gyulatanya, Nyírpazony— Kék, Székely—Tiszabercel Nyíribrony—Tiszadob, Ti­szalöki Spartacus—Nyírszől­ős, Tiszatelek—Nyírjákó, Vasmegyer—Napkor, Nyír­teleki M.—Tiszadada. IV. ford, április 9: Gyula­tanya—Nyírpazony, Napkor —Nyírteleki M., Nyírjákó— Vasmegyer, Nyírszőlős—Ti­szatelek, Tiszadob—Tiszalö­ki Spartacus, Tiszabercel— Nyíribrony, Kék—Székely. Tiszadada—Apagy, V. ford, április 16: Apagy —Nyírpazony. Székely—Gyu­latanya, Nyíribrony—Kék, Tiszalöki Sp.—Tiszabercel, Tiszatelek—Tiszadob, Vak- megyer—Nyírszőlős. Nyírte­leki M.—Nyírjákó, Tiszadada —Napkor. VI. VI. ford, április 23: Nyír­ják ó—Tiszadada, Nyírszőlős —Nvírtelekl M., Tiszadob— Vasmegyer, Tiszabercel—Ti­szatelek, Kék—Tiszalöki Sp. Gyulatanya—Nyíribrony, ■ Nyírpazony—Székely, Nap­kor—Apagy. VII. ford, április 30: Nyir- ibrony—Nyírpazony, Tisza­löki Spart.—Gyula tanya, Vas­megyer—Tiszabercel, ’ Nyír­teleki M.—Tiszadob, Tiszada- da—Nyírszőlős, Tiszatelek— Kék, Napkor—Nyírjákó, Szé­kely—Apagy. VIII. ford, május 7: Apagy —Nyírjákó, Nyírszőlős- Napkor, Tiszadob—Tiszada­da, Tiszabercel—Nyírtelek; M., Kék—Vasmegyer, Gyu­latanya,—Tiszatelek, Tisza­löki Spart.—Nyírpazony, Székely—Nyíribrony. IX. ford, május 14: Tisza­telek—Nyírpazony, Vasme­gyer—Gyulatanya, Nyírtele­ki M.—Kék, Tiszadada—Ti­szabercel, Napkor—Tiszadob, Nyírjákó—Nyírszőlős, Tisza­löki Spart.—Székely, Nyírib­rony—Apagy­X. ford, május 21: Apagy —Nyírszőlős, Tiszadob— fjyírjákó, Tiszabercel—Nap­kor, Kék—Tiszadada, Gyu­latanya—Nyírteleki M„ Nyír- pazonyr-Vasmegyer, Székely —Tiszatelek, Nyíribrony— Tiszalöki Spart. XI ford, május 28: Nyír­teleki M.—Nyírpazony. Tisza­dada—Gyulatanya, Napkor —Kék, Nyírjákó—Tiszaber­cel, Nyírszőlős—Tiszadob, Tiszatelek—Nyíribrony, Vas­megyer—Székely, Tiszalöki Spart.—Apagy. Xíí. ford, június 4: Nap­kor—Nyírpazony, Nyírjákó ,—Gyulatanya, Nyírszőlős— Kék, Tiszadob—Tiszabercel, Vasmegyer—Tiszalöki Spart., Nyírteleki M.—Nyíribrony, Tiszadada—Székely, Tisza­telek—Apagy. XIII. ford. június 11: Apagy—Tiszadob, Tiszaber­cel—Nyírszőlős, Kék—Nyír jákó, Gyulatanya—Napkor Nyírpazony*—1Tiszadada, Szé­kely-Nyírteleki M., Nyírih rony—Vasmegyer, Tiszaiak' Spart.—Tiszatelek. XIV. ford, június 18: Nyír­szőlős—Nyírpazony, Tisza­dob—Gyulatanya, Tiszaber­cel—Kék, Nyírteleki M;— Tiszatelek, Tiszadada—Ti­szalöki Spart., Napkor—Nyír. ;bi*ony, Nyírjákó—Székely, Vasmegyer—Apagy. XV. ford, június 25: Apagy —Tiszabercel, Kék—Tisza­dob, Gyulatanya—Nyírsző­lős, Nyírjákó—Nyírpazony, Székely—Napkor, Nyírib­rony—Tiszadada, Tiszalöki Spart.—Nyírteleki M., Tisza­telek—Vasmegyer. A műkorcsolyázó és jégtánc EB harmadik napja Nepela megvédte bajnoki címét A svédországi Göteborg­ban csütörtökön folytatódott az ez évi műkorcsolyázó és jégtánc Európa bajnokság. A harmadik napon a nők kezdték meg szereplésü­ket. A magyar színeket Al- mássy Esuz.ia képviseli. A sokszoros bajnoknő rajtja azonban nem túl jól sikerült, mert az első két figura után csak a 4, hoíyen állt. Délután került sor a nőit versenyének harmadik köte­lező gyakorlatára. A? élen ez sem változtatott a sorren­den : az EB-eím védője, Schu­ba továbbra is vezet. Három kötelező gyakorlat után a női verseny állása; 1, Beatrix Schuba (osztrák) 838 pont, 2, Walter (svájci) 469,6 pont, 3. Trypaness (olasz) 483,9 pont, 4, Almás- sy (magyar) 471,3 pont, 5. Morgenstern (NDK) 447,6 pont A műkorcsolyázó és jégtánc EB-n pénteken a program a következő: Raggal 8 órától a nők befejezik az iskoiagya- korlatokat (további hármat mutatnak be), majd 19 órától bonyolítják le a jégtánc sza­badon .választott programját s utána ebben a számban az ünnepélye« eredményhirde­tést. Este a férfiak kürjét még a szerdainál is kevesebb né­ző tekintette me3: alig 3000-en voltak a lelátókon. A magyar Vajda László a vártnál gyengébb teljesítmé­nyét némileg menti, hogy a bemelegítéskor „összekoeeant” az NDK-ás GunderUch-el, akinek a korcsolyája felsér­tette bal bokáját, úgy hogy fájó lábbal versenyzett. A bírók a hibák miatt csak 4,9—5,3 között értékelték gyakorlatanyagának művészi kivitelét Az esélyes Ondrej Nepela a szünet után került sorra. A világ- és Európa-bajnok csehszlovák versenyző nagy lendülettel, hibátlanul mu­tatta be „műsorát”, amelyben két pompásan kivitelezett tripla ugrás is szerepelt. Fu­tása végén a felcsattanó taps már azt mutatta, hogy a 20 éves pozsonyi' joghallgató megvédte tavalyi . zürichi aranyérmét. Mind a tarta­lomra, mind pedig a kivitel­re 5,8—5,9-es értékelést ka­pott a szigorú zsűritől. A férfi egyéni bajnokság végeredménye, Európa-baj­nok: Ondrej Nepela (Cseh­szlovákia), 2. Szergej Cset- veruhln (Szovjetunió), 3. Pat­rick Pera^ (Franciaország) 14. Vajda László (Magyaror­szág). SPORTTURMIX Járási aszfalitcnisz- ba.ookság Nagykállóban az elmúlt vasárnap rendezték meg a járási férfi egyéni és páros asztalitenisz-bajnokságot, — közölte sportrovatunkkal Tóth Attila, az MTS Nagy- kállói Járási Tanácsának elnöke. A két számban ti­zenhat versenyző állt asztal­hoz, s a helyezéseket az alábbiak szerezték meg. Férfi egyéni; 1. Karsai Fe­renc, 2. Vajda Sándor, 3: Kévés Ferenc, 4. Túri Lász­ló (mindannyián a Nagy- kallói Virágzó Föld Tsz SE versenyzői). Férfipáros: 1. Karsai Fe­renc, Vajda Sándor, 2. Kévés Ferenc, Papp Sándor (mind­kettő Nagykállói Virágzó Föld Tsz), 3. id. Körtvélyfáy Barna, if j. Körtvélyfáy Bar­na (Érpatak), 4. Túri László, Zentai László (Nagykálló, Biri). A járási serdülő és ifjúsági asztalitenisz-bajnokságot ja­nuár 16-án, vasárnap rende­zik meg.1 Kü'önlenes „csemege“ nélkül Elkészült megyénk 1972. évi versenynaptára. Az MTS Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsa a korábbi évektől eltérően — dicséretes mó­don — ízléses kivitelben jut­tatta el a megye verseny- naptárát az érdekeltekhez. Az idei évi versenynap- tárban lapozgatva megálla­píthattuk, hogy az igen sok eseményt tartalmaz. Ver­senyzőinknek, együtteseink­nek aligha lesz majd pana­szuk, h'szen igen sok spor­tolási lehetőség vár rájuk. A versenynaptárban ki­emelkedő „sportcsemegét”, nagy tömegeket vonzó, válo­gatott szinttel felérő sport- eseményt nem találni. De így is lesz néhány érdeklő­désre számot tartó verseny. Ilyennek ígérkezik a Nyír­egyházán sorra kerülő meghí­vásos teniszbajnokság, to­vábbá az országos jellegű, sakk vegyesmesterverseny. továbbá a Csengertől rajtoló nemzetközi jellegű, Tisza vizitúra. S érdekesnek ígér­kezik az egyaránt Nyíregy­házán sorra kerülő ökölvívó Szamuely Kupa, Sóstó Kupa, valamint a meghívásos csel­gáncs egyéni és csapatbaj­nokság is. A versenynaptár szerint ez évben is sorra kerülnek a hagyományos, nemzetközi határ menti sporttalálkozók Ungvár és Nyíregyháza ver­senyzői között, atlétikában, vadászlövészetben, röplab­dában és súlyemelésben. Kézilabda — Tyúkodon A Tyukodi Termelőszövet­kezeti Sportegyesületben ed­dig — hosszú éveken át — csak a labdarúgósportnak volt létjogosultsága. Az el­múlt év őszén kedvező vál­tozás történt. A sportegyesü­let megalakította kézilabda­szakosztályát, mely Sztárosz- ta Pál vezetésével tevékeny­kedik. A csapat játékosai — a termelőszövetkezetben dol­gozók, ipari tanulók, techni­kusok — Fehér Sándor edző irányításával készülnek, s a mátészalkai járási bajnok­ságban — ugyanis itt szere­pelnek — szeretnének az él­mezőnyben végezni. 4 Ésszerű szerződések A Nyíregyházi Sportiskola három nyíregyházi sport­egyesülettel kötött szerző­dést. A szerződés értelmében a sportiskolának anyagi és szakmai támogatást nyújta­nak az egyesületek, a sportis­kola viszont a kinevelt spor­tolókkal az egyesületek utánpótlásgondjain igyek­szik majd enyhíteni. A Nyíregyházi Spartacus labdarúgás és röplabda, a Nyíregyházi VSC atlétika, a Nyíregyházi Tanárképző -Fő­iskola pedig torna sportág­ban kötött szerződést a Nyíregyházi Sportiskolával. Játék vezetői tanfolyam Korábban már hírt ad­tunk arról, hogy a Nyíregy­házi Járási Labdarúgó Szö­vetségnek újabb labdarúgó- játékvezetőkre van szüksége ahhoz, hogy az általa rende- zetj; bajnokságokat zavarta­lanul lebonyolíthassa. Mindezek érdekében já- tékvezető-tanfolyamot indí­tott Nyíregyházán a szövet­ség, mely iránt komoly ér­deklődés nyilvánult meg; az első előadáson harminchat leendő játékvezető jelent meg. A hírek szerint a ko­rábban megszűnt baktaló- rántházi járás községeiből is harmincán szeretnének tan­folyamon részt venni, csu­pán az a kérésük, hogy szá­mukra Baktalórántházán tartsák meg a tanfolyam elő­adásait. Remélhető, hogy ké­résüket teljesíteni tudják. A már működő játékveze­tők továbbképzésére új rend­szert vezetett be a járási szö­vetség. Húsz kérdést kap­nak meg, s ezekre írásban kell válaszolniuk, s válaszai­kat kijelölt oktatási bizott­ság bírálja majd el. (bézi) Budakalászi Textilművek felvételt hirdet SZAKMUNKÁS: szövő irezőgépkezelő. lakatos asztalos. kőműves vizsgázott rr-gas- nyomású kazánfűtő AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKRE: BETANÍTOTT MUNKÁS: vetülékcsévelő, fűzőnő. segéd mű vezető, légnedvesitő. szöW u töltő, raktáros. SEGÉDMUNKÁS; anyagmozgató, szén- és salakhordó, takarítónő, géptisztító segédmunkás. Fizetés kollektív szerződés szerint. Vidékiek részére elhelyezés a gyár környékén bérelt és berendezett lakásokban. Szállás 3 hónapié ingyenes CÍM l ENFONO ES SZÖVŐIPARI VALI ALAT BUDAKALÁSZI SZÖVŐGYÁRA, BUDAKALÁSZ. SZENTENDREI U 1—3 SZ. (Sz. 184898) A PEST MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT FELVESZ 14—16 éves, általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatalokat ipari tanulónak az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETASZTALOS. FAPADLÓZÖ ÉS MÜANYAGBURKOLO, KÖZPONTIFÜTÉS- SZERELÖ, VIZ- ÉS GÁZVEZETÉK- SZERELŐ. VILLANYSZERELŐ, SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLO, ÜVEGEZŐ. ÉPÜLETBURKOLÓ (H), MÜKÖKÉSZÍTÖ, VASBETONSZERELŐ, VÍZSZIGETELŐ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ. Jelentkezni lehet az alábbi címen: Budapest. XXI ..Csepel, Kiss János altb u 19—21 A vidékiek részére tanulóotthont teljes ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndijat ad a vállalat. ' (HV—1)

Next

/
Oldalképek
Tartalom