Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
!fT2. ?a«uár > tevrryr- MARVAflrrtSwjfl fVNT'Vrvrrj v»ffvrr r 1**^y f. ofifai Készül a program Jövőre is megrendezik a pedagógiai heteket Az 1972. esztendő első jelentős művelődési eseménye Nyíregyházán a már hagyományos pedagógiai hetek rendezvénysorozata lesz februárban. Ez alkalommal a tanárképző főiskola kiváló tanárain és oktatóin kívül Szabolcs-Szatrrár megye legjobb gyakorló pedagógusai, valamint megyénk más tájairól ide érkező nevelők tartanak előadásokat. A pedagógiai hetek elsődleges célja, hogy az általános iskolákban tanítók megismerkedjenek a nevelési elmélet és gyakorlat modern vívmányaival, és egymás tapasztalatait kicserélve hasznosítsák azokat a felnövekvő nemzedék érdekében. A nyíregyházi pedagógiai hetek, amelyek eddig már országos elismerést szereztek, egyik kiemelkedő előadása lesz Az ideológiai és a pedagógiai ismeretek szerepe a pedagógusegyéniség kialakulásában című referátum, amelyet a főiskola marxista leninista tanszékének adjunktusa, Figula György tart. A hátrányos helyzetről, a munkásgyermekek képzésének problémáiról Hársfalvi Péter, tanszékvezető főiskolai tanár beszél majd előadásában felhasználva a speciális szabolcs-szatmári észleléseket. Érdekesnek ígérkezik a 110-es sz. Szakmunkásképző Intézetben sorra kerülő gyakorlati bemutatósorozat. A Magyar Pedagógiai Társaság vezetési szakosztályának ülését is a nyíregyházi rendezvénysorozat keretében tartja. Ez alkalommal budapesti előadók, >a2 iskolavezetésről, a közösségi légkörről, valamint az igazgató és az osztályfőnök munkájáról tartanak előadást. Megfigyelhető, hogy a készülőben lévő programban jelentős helyet biztosítottak a vezetéselméleti kérdéseknek, amelyek elősegítik azt, hogy mind az általános, mind a középiskolákban a nagyobb önállóságot nyert igazgatók, jobban alkalmazhassák jogaikat és kötelességeiket. A rendezvénysorozat keretében Heves megyei, valamint borsodi és fővárosi előadók sora lép a szabolcsi nevelők elé, hogy megossza velük szakmai ismereteit, tudását. A nyíregyházi pedagógiai hetek időszakában külön program foglalkozik a zeneiskolákkal. A zeneművészeti egyetem tanárai, az ismert fővárosi művészek sora biztosítja azt, hogy a megyénk ifjúságának nevelésében részt vevő pedagógusok a legmagasabb szintű ismereteket szerezzék meg és hasznosítsák azokat munkájuk során. A Szovjetunió története (KOSSUTH 1971.) A napokban égy,., a nagy- közönség számára íródott tudományos színvonalú, rendkívül adatgazdag kézikönyv látott napvilágot A Szovjetunió története címmel. Szerzője: Dolmányos István, az ismert történész. Mint a könyv címéből is kiderül, a kötet a szovjet korszak történetét taglalja, ámbár ezt nem szakítja el a történelmi előzményektől. A szerző rendkívül jól ismeri a tárggyal foglalkozó szovjet irodalmat, de túl ezen a Szovjetunió történelmével kapcsolatos nyugati szerzők munkáit is, amelyekkel gyakran vitázik A kötet részletesen tárgyalja az 1917 februári és októberi forradalmat, továbbá a polgárháborútól a Nagy Honvédő Háborúig terjedő korszakot. Jelentős teret szentel a szocialista építés időszakának, továbbá a német támadástól napjainkig terjedő időszaknak, az SZKP XXIV. kongresszusáig bezárólag. A szerző figyelme kiterjed a történelem minden mozzanatára. Sok helyütt találunk gondos áttekintést a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésről. Érthető, hogy rendkívül nagy szerepet kap a politikai "'fejlődés problematikája hiszen a Szovjetunió Világpolitikai szerepe és jelentősége nemcsak érdekes, hanem rendkívül fontos is. Ezek közül néhányat említve ilyen a Szovjetunió nemzetközi tekintélyének növekedése, a személyi kultusz kialakulása, a honvédő háború megpróbáltatásai. Dolmányos állásfoglalásai megfontoltak, s ezek mellett komolyan érvel. Minden sorából az tükröződik, hogy a Szovjetunió őszinte barátjaként írta meg a hatalmas szovjetország történetét. Nagv szeretettel mutatja be a sikereket, ugyanakkor nem riad vissza a hibák ábrázolásától sem. Éppen éz a tárgyilagossága teszi hitelessé munkáiát. A kötetet jól válogatott érdekes illusztrációs anyagok egészítik ki. (KS) A PÉNZ BESZÉL... AZT MONDJAK, újévkor lencsét kell főzni, s akkor sok pénzünk lesz az új évben. Persze, vannak, akik nem szeretik. Mármint a lencsét. A pénzt mindenki kedveli. Még a közmondásgyűjtemény is tele van olyan bölcsességekkel, amelyekből kiderül, a pénz megbecsülése. Hogy csak egyet idézzék kapásból a sok. közül: „A pénz beszél, a kutya ugat...” Nos, miről beszél a pénz? Hát ha valóban beszélni tudna, mindenekelőtt búcsúszavakat mondana. S legtöbbünknek nem azt, hogy viszontlátásra, hanem inkább azt, hogy isten veled. Közismert, hogy sokkal könnyebb a pénzt kiadni, mint megkeresni. Persze, az is igaz, hogy csak azt költhetjük el, amit megkerestünk. (Nem győzik a Pénzügyminisztérium illetékesei, továbbá más állami vezetők ezt a csalhatatlan igazságot a lakosság tudomására hozni...) Hogy 1971-ben menynyit kerestünk, azt még nem lehet megmondani. Rendelkezésre áll azonban például a kereskedelem statisztikája az év első tíz hónapjáról. Ebből kiderül, hogy október végéig 123 és fél milliárd forintot költöttünk el a boltokban és a vendéglőkben, eszpresszókban. Csaknem egytizedével többet, mint 1970-ben. Mindez azt mutatja, hogy azért több pénzünk volt, mint az előző esztendőben, bár elképzelhető, hogy még többet panaszkodtunk a pénzhiányra, mint akkoriban... Pedig hát biztosan nem szűkölködtünk olyan nagyon anyagiakban, mert az OTP-ben is azt mondták; tovább emelkedett a betétállomány. Úgy negyvenhétmilliárd forint körül lehet, s nemsokára eléri az ötvenmilliárdot. Ahhoz képest, hogy még 15 esztendeje sincs annák, amikor az első milliárdos betétállományt ünnepeltük, nagyon szép teljesítmény. Ennek a betétállománynak a felével aztán a lakosság tartozik, az OTP-nek. Vagy ugyanazok, akiknek az OTP is tartozik, vagy mások. Mert előfordul, hogjr valakinek több tízezer forintja van a bankban, ugyanakkor százezer forintos tartozása, mondjuk szövetkezeti lakásra. Ez természetes állapot, akár csak az, hogy sokan amolyan utólagos takarékosságként OTP-hitelre vásárolnak különböző tárgyakat. Az ilyesfajta rövid lejáratú adósságunk egymil- liárd-nyolcszázmillió forint, s bár nagy összegnek látszik, mégsem túlságosan sok, ha a takarékbetét-állománnyal és a lakosság pénzbevételeivel hasonlítjuk össze. ÄLTALÄBAN: ' bármennyire is kétségbe vonják egyesek, a bevételeink gyorsabban nőnek, mint a kiadásaink. Következésképpen: emelkedik az életszínvonal még akkor is, hogyha az emberek az „árszintet” jobban érzékelik, mint a „bérszint” növekedését. Tény, hogy esztendőnként körülbelül két százalékkal lesz drágább az élet, s az is, hogy közben változnak az arányok. A zöldség például — hivatalos adatok szerint is — 15—17 százalékkal drágult az idén. Ezzel szemben egy csomó élelmiszer egy fillérrel se lett drágább. Az árnövekedések általában nem haladják meg azt a mértéket, amivel a szakemberek eleve számoltak, még akkor sem, ha meghaladják azt, amit az emberek megjegyzés nélkül elviselnek. Nos, nem lehet tudni, hogy örömében iszik-e a magyar, vagy pénztelenségében, de tény, hogy ismét csak az alkoholra fordított összegek növekedtek a legnagyobb mértékben. A vendéglőkben például több, mint tíz százalékkal többet költöttünk különböző italokra, mint egy esztendővel ezelőtt. A Pénzügyminisztériumban tulajdonkéupen örülni kellene ennek, hiszen minden részeg ember az államkasszát hizlalja, de végül is mégsem az a cél, hogy így vesztegessék el az emberek a fizetésüket. A józan pénzügyi emberek csóválják a fejüket: mibe kerülhet ez a bevétel másutt az országnak? És azon töprengenek, miként lehetne elérni, hogy a bevétel megmaradjon, az italfogyasztás csökkenjen. A megoldás egészen kézenfekvő, de aligha lesznek tőle boldogabbak a mindig száraz gégéjűek. Még mindig jobb, ha ebben az ügyben is a pénz beszél, mintha valakiből az alkohol. Nem meglepő, hogy pénzügyileg is a legjózanabbak a llgkiegyensúlyozottabbak. Az OTP tisztviselői, akik jól ismerik a betéteseket, azt magyarázzák, hogy nem azok a legjobb ügyfelek, akik a legtöbbet keresik, hanem azok, akik a legjobban osztják be a pénzüket. Sok pénzből jól élni tulajdonképpen nem teljesítmény, bár akadnak, akiknek a jövedelmük meghaladja az átlagot, del mégsem jutnak ötről hatra. Ha pénzük van, úgy rohannak vásárolni, mintha puskából lőtték volna őket ki. így aztán pénzük ugyan bekerül a belkereskedelmi statisztikába, de elkerül tőlük. Mások viszont ügyesen beosztják azt, ami van. MÁSOKNAK VISZONT NINCS, de mégis mindig van. A takarékosságnak ugyanis akadnak már-már beteges megnyilvánulásai is. Van például egy kopott nyúlbunoát viselő idős hölgy, aki húsz év óta egyenletesen hizlalja tiz takarékbetétkönyvét, több százezer forintja van már, miközben maga tejeskávén és kifliken él. Aztán ismerek egy mamát, aki minden fizetéskor megjelenik a bankban, a család jövedelmének felét takarékba teszi, s kézen fogva vezeti ötéves kislányát, akinek a pénzt hozományra gyűjti. Nos, a házasság ügyébe egyre kevésbé szól bele a pénz. Szociológusok, akiket igazán ném lehet túlzott jóindulattal Vádolni, s nem azon fáradoznak, hogy ne találjanak társadalmi feszültségeket, megállapították, hogy az anyagiak a párválasztásban nem játszanak túlságosan nagy szerepet. Persze, ha az ember már kiválasztotta a párját, ' kell a pénz. Lakásügyekbe például sokat szól bele a pénz, az új lakásrendelet óta legalább legálisan, nem az üzérek, kijárók javára. Alighanem ‘erre gondolt az a százhúszezer fiatal, aki ifjúsági betétkönyvet váltott eddig. A lényeg: a 14—20 év közötti fiatalok megállapodást kötnek a bankkal, amelynek értelmében havonta 100—400 forintot tesznek félre rendszeresen, öt esztendőn át. öt százalék kamatot kapnak, s évenként egyszázalékos prémiumot is. Ráadásul , az OTP külön kölcsönben is részesíti az ifjúsági betéttulajdonosokat, ha lakásvásárlás előtt állnak. Egyébként a legnagyobb összegeket alighanem lakásra gyűjtik és adják ki az emberek. Pontos statisztika nincs, de lakásügyekben —> családi házra felvett hiteltől öröklakásrészleten át a szövetkezeti lakásokig — tartozunk a legtöbbel, összesen több, mint húszmilliárd forinttal. És alighanem ez az adósságunk még jobban emelkedni fog, mert a negyedik ötéves tervben mintegy 180 ezer lakás OTP-kölcsönökkel épül. S hogy miből adnak kölcsön? Hát a betétekből. Úgy számolnak, hogy a jelenlegi takarékbetét-állomány 1975-ig 70^80 százalékkal, tehát úgy 80—85 milliárdra emelkedik. LÁM, BÁRMILYEN KEVÉS sokszor a forint, azi-'t egyre több van belőle. S el ne feledkezzünk arról s_m, hogy ez a kedvelt fizetőeszköz újabb negyedszázadnak indult neki. 1971. augusztus 1-én ünnepeltük a forint negyed- százados évfordulóját. Hát ami azt illeti, ez a 25 éves fiatalember remek erőben van: sok nőt levesz még ma is a lábáról. Egyébként pedig erkölcsös pénz, nem hagyott cserben bennünket. Pedig hát annakidején, a világtörténelem legnagyobb inflációja után eleget izgultunk, hogy vajon értékállónak bizonyul-e. Hát annak bizonyult. Az igaz persze, hogy a mai árak jóval felülmúlják az akkori árakat, de a fizetések is megtöbbszörösődtek. így történt aztán, hogy a forint születésének hónapjában néhányan személyesen köszönthették az ötszáz forintost is, egyéves születésnapja alkalmából. A bank szakemberei szerint az öt3záz forintos beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A pénztárosoknak, a postahivatal kisasszonyainak, a bankok pénzkezelőinek jóval kevesebbet kell olvasniuk a pénzt. Mert igaz ugyan, hogy a szolásmondás szerint „asszony verve, pénz olvasva jó”, de ez minden tekintetben elavultnak tekinthető. Senki nem olvassa szívesen — ráadásul nem túl magas fizetésért — mások pénzét. így hát nagy könnyebbség a nagyobb címletű bankjegy, bevált. AKÁRCSAK az ■ új tíz- és ötforintos. Az igaz ugyan, hogy alig akad még automata, amelyben ezekre lenne szükség, pedig a bevezetésnél az egyik indok éppen ez volt, de azért szép az érctizes, szép az ércötös, ahogy mondani szokták, bár lenne belőle egy zsákkal. A régi öt-, és kétforintos is hasznosítható lenne még zsákszámra, mert igaz ugyan, hogy a boltban nem adnak értük még egy skatulya gyufát sem, de azért a bank még 1972. június 30-ig átcserélné őket. Persze, ezekből aligha van valakinek nagyobb mennyiségben. Tudniillik nagyon kényelmetlen ércpénzen aludni. Papírpénzt azonban rpég mindig dugnak szalmazsákba, sőt műanyagbetétes matracba is. Csak a jóisten tudja, menynyien akadnak, akik megtakarított pénzüket is inkább otthon tartják, mert úgy vélik, nem szabad a bankra rábízniuk. Némelyiket aztán megrágják az egerek, bolyhosodnl kezd, penészes lesz. Sebaj, ha nem fogadják el az üzletekben, jelentéktelen levonással beváltja a bank. Szép, új pénzekre. * Egyébként pedig azt mondják, hogy a forint — esztétikailag — a világ egyik legszebb pénze. Gyönyörű rajzok, finom színárnyalatok, s ráadásul lehetetlen hamisítani. De hát kinek kell hamis forint? Csak legyen minél több az igaziból. Úgy tűnik, hogy egyre több van. Régi igazság, hogy minél kevesebb az emberek pénze, arányaiban annál többet költenek a kosztra, mert enni muszáj és minden egyéb csak azután jön. Nos, egészen 1971-ig minden száz forintból nagyobb rész ment élelmiszerre és csak a kisebbik rész iparcikkekre. 1971-ben is érvényes maradt ugyan, hogy száz forintnak ötven a fele, de ötvenkét forintot költöttünk iparcikkekre és csak negyvennyolcat élelmiszerre. A PÉNZ PERSZE NEM BOLDOGÍT. A pénzügyeket vizsgálva azonban nincsen okunk boldogtalanságra sem. S valljuk be egymásnak, hogy lehet, hogy a pénz nem boldogít, de a pénztelenség biztosan nem. (P.) Az elkeseredeíf Az öreg Kolobásnak az ügye következő volt: — Harminc évig szolgálta a kohót. 6 vitte fizetéskor a nágv pénzestáskát és ünnepkor, a parádén. 6 lépdelt a munkások sóra előtt, a rezesbanda hangiára. büszkén. G volt a kohóhivatalnak az a bizonyos Gyuri bácsija, akivel a főnök is kezet fogott, szo'ga létére. Ott kezdődött a csúszása, hogy az öreg főnök meghalt, közvetlenebb fölöttesét. a tanácsost, pedig áthelyezték. Mind a kettő helyett fiatalember jött. Nos, a fiatal tanácsos igen pedáns és szigorú ember volt. Mint új hivatalnok, megtette ugyan ő is. hogy a vén Koiobással tá'ékoztatta magát. De ezt aztán Kolobás félreértette, s ígv járt pórul. Komázni kezdett a fölöttesé* vei, s mikor aztán az keményen ráncba szedte ugrált, duzzogott, p nyugdíjaztatását kérte. Azt hitte, hngv marasztani fogják mint ti- ebben egv párszor. Ehelyett az új főnök azt tét le vele hogv Petii szerit:i járt el a? elbo- csáttatásánál Néhány hiányzó hétéit a Szolgálati idejéből Kolobás egv évet vesztett nyugtákéból. Ters 'nszky /. /enő; Csak ez kellett még, hogy az öregnek minden csöpp vére a sérelmén ordítson. Nos hát, Kolobás kicseppent. És hát megkezdhette élvezni nyugbérén a megérdemelt pihenést. Kinézhetett naponta kuglizni és prefe- rámcozni a Kohó-egyletbe. Itt, ebben az egyletben, afféle demokratikus viszonyok uralkodtak. A telep messze volt a várostól, s az ilyen eldugott helyen az unalom az, ami összébbhozza az embereket. Rendes dolog volt hogy például közönséges munkások neve is odaírodott a kuglinál a krix- partis táblára a kohótiszteké mellé. Persze, a rangnak járó tisztelet fenntartásával. Azonban egyelőre az öreg Kolobásnak minden moccanását az igazta'an nyugdíjazása birizgálta. Az öreg kegyetlen el volt keseredve és kohóbeli ió emberei teljességgel méltányolták ezt< kivált ha illetékes fülek nem haliötté k. Ha az új tisztek nem voltak jelen, nem akadt fő, amely ne bólintgatott volna, ha az öreg Kolobás háborog- ni kezdett. Éppígy az sem volt csodálható, ha a keserűségében többet nézett a pohárba, mint azelőtt. Csak helyesléssel találkozott az is, hogy sérelmét nem hagyja annyiban. Hogy ügyvédet fogad a városban, instanciát készített, s így tovább. Senki sem botránkozott meg azon sem, hogy kalapot sem bök többé az öreg az új tisztek előtt, sőt, ha akárhol közelükben van. nem válogat a teremtettékben, nyíltan, példálózva, ahogy jön. * így folyt már hónapok óta. Az öreg Kolobást már úgyszólván el is feledték másként ismerni a telepen, mint akivel a sorsa gáládul bánt el, keserűvé tevén hátralévő napjait a megszolgált béke helyett. Az öreg úgyszólván új népszerűséget szerzett magának megcsúfol- tatása árán, Hát újabb hosszú hónapok múlva egy nap, két fél liter közt, azt újságolhatta az öreg Kolobás ismerőseinek az egyletben, hogy ügyvédje sürgetésére a napokban leérkezik a miniszter őkegyel- mességétől a döntés ügyében. Miközben beszélt, nem nagyon tett hangfogót a szájára most sem hogy behaila- nék a tiszteknek fönntartott szobába teremtettézése. Kivált hogy tudta, ott van véletlen a tanácsos is, bajszerzője. Egyszerre csak az ajtóban ez jelent meg. Semmiképp sem várták ami történt. A fiatal tanácsos egyenest a Kolobásék asztalához tartott. — Nézze öregem, — szólította meg Kolobást — tudomásom van róla, hogy maga engem nem a legváloga- tottabb kifejezésekkel illet elbocsáttatása miatt. Pedig nem tettem egyebet, mint óhaját teljesítettem, hogy azonnal mentsem fel az állásából. Hanem most szeretnék valamit mondani magának. A maga folyamodványa ügyében tőlem kértek jelentést, s kár, hogy annyira ellenségének tart. Ha tetszik, megnézheti az iratokat. Csak az én jelentésemre történt, hogy a minisztériumban kedvezően döntöttek, s a jövő hónaptól betudják magának az utolsó évét is szolgálatába. A napokban megkapja. De legyen jobb véleménnyel rólam. Isten áldja! Sokat ehhez tenni nem kell. Az öregnek már csak társai gratulálhattak és áldomás következhetett, ami meg is történt. Nos hát erre valójában csak egy következhetnék. Az, hogy az öregnek mindent jóvátevén a sorsa, amit vétett ellene, mint a mesében, boldogan élt, míg meg nem halt. Tényleg így is indult. Másnap megkapta a hivatalos írást a tanácsos szavai szerint, s újabb gratulációkat fogadhatott. Harmadnap még épp így tárgyalhatta az eseményt, akikkel még nem rágta meg a részleteket. Negyed- vagy ötödnap azonban, amint az öreg hazafelé ballagott az egyletből, Valami különös érzése volt. Ez az érzés a belátásé volt, de mégis sokkal rosszabb, mint mikor magában füstölögve, háborogva lépegetett így, a tanácsost becsmélve. s a hivatal hálátlanságán szitkozódva. Eszébe jutott, amint bajszát pödörve, s kalapját dacosan szemébe vágva ment el a tanácsos mellett. Most meg kellett süvegeibe, s elfeledni a haragot iránta. Aztán, ahogy az egyletben nap nap mellett az asztalra Csapott és az ismerősök bólínt- gató figyelme mellett dör- gött a sérelmén, úgyhogy nem győzte öblögetni az el- búsulását. És a beruccaná- sok a városba, az ügyvédhez. És családja egyetértése és a többi. Most ez mind szélnek ment. Más ügyek jönnek, mások ostoba tereferél. Ő már csak szekundálhat leg- föllebb a mások bajánál. A győzelme a világ legközönségesebb vén, nyugbéres hivatalszolgájává tette. Az öreg Kolobás egyszerre mélységes levertséget érzett. Unalmat és vigasztalanságot. Kegyetlent, mert igazit, s olyat, ami ellen el sem keseredehetett, hiszen csak nem zúgolódhatott azon, hogy nem keseredhet el, mert nincs oka rá többé (1920)
