Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
h^m t-—KELET-MAG" ’ RORSZÄG 1972. Január 3» CSALÁD OTTHON Televízió a lakásban Hová és hogyan helyezzük el a televíziót? Önálló bútordarab szerepét töltheti be a televíziókészülék azokban a nagyabb m éretű szobákban, ahol elegendő a hely arra, hogy a készü léktől négy-öt méter távolságban. a család körbeülje a mű sort. Ma már többféle kis bútor •— asztalka, szekrény, ki mondottan televíziószekrény kapható, amelyre a készüléket ráhelyezhetjük. Ahol pedig kisgyermekek vannak, akiktől a készüléket óvni akarjuk, ott használjunk lezárható sze krényt a készülék elhelyezésére. Ilyet mutatunk be első képünkön. A világos szobabútorhoz fekete lábakon álló, al ulról redőnnyel elzárható szekrény friegfeielő szemmagasságban helyezi el a készüléket és megóvja a kapaszkodó es gombokat csavargatni szerető csöppségektől. Ha a szobában nincs meg felelő hely a készülék elhelyezésére. ' használhatunk szekrénybe épített megoldást is. Vannak olyan kisebb méretű szekrények, amelyek vitrin, vagy könyvespclcos részét átalakíthatjuk akár házilag is, hogy a tv-t oda helyezzük. Ezek természetesen kisebb méretű készüléknél alkalmazható megoldások. Egy ilyen megoldást mutat be második kép ünk. A most oly divatos modern szekrénysorokban viszont, már a tervezők gondoltak a család televíziójának elhelyezésére. Ezt példázza a Kati s zekrényfal, amelyben helye van a fehérneműnek, az ágyneműnek, helyet ad a . poharaknak és a könyveknek, dísz tárgyaknak is. Ahol pedig az íróasztalt építették be. — helyet adtak a televíziókészüléknek is. így a család kényei mesen, körbe ülve nézheti végig a műsort. Bej aratási tanácsok Wartburghoz 1. A bejáratást célszerű hö- és jégmentes országúton végezni, ahol biztosítható, hogy a motor állandóan a kellő fordulatszámon ’ működjön, és elkerülhetőek a városi vezetéssel együtt járó hirtelen gyorsítások, amelyek a bejá- ratási időszakban, a motor fokozottan nagy mértékű kopását eredményezik. 2. Az előírt sebességi határokat ne lépjük túl, és különösen ügyeljünk arra, hogy a motort ne erőltessük. Káros, ha alacsony fokozatban huzamosabb ideig nagy fordulatszámon huzatunk, de nem kevésbé ártalmas az sem, ha harmadik-negyedik fokozatban 20-as, 30-as tempóval cammogunk. 3. Az első ezer kilométeren ne közlekedjünk teljes gázzal. A motor terhelését csak fokozatosan növeljük teljesítőképessége határáig. 4. Ne üzemeltessük a motort huzamosan ugyanazon a fordulatszámon, „játsszunk” a gázpedállal. 5. Ha hosszú lejtőn haladunk, ne közlekedjünk zárt szabadonfutóval, gázadás nélkül. Ekkor ugyanis a motor a futóművel való merev kapcsolata következté- ban magas fordulatszámon jár, anélkül, hogy a kenéshez szükséges üzemanyagot megkapná, mivel a porlasztó fojtószelepe zárva van, s csak az üresjárati rendszer biztosít — távolról sem elegendő mennyiségű — keveréket. 6. Időben kapcsoljunk visz- sza, ha hegynek felfelé haladunk, s akkor se feledkezzünk el a visszaváltásról, ha a sík úton az adott fokozatban kedvezőtlen sebességszintre csökkent a sebesség. A kis fordulatszáfnmal való közlekedés többek ' között gyújtáskihagyást eredményezhet, a motor csörgésre Magas vérnyomás helyes étrend hajlamos lesz, és az erőátviteli szerkezetek is nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. A kétütemű motor akkor húz megfelelően, ha kellő fordulatszámpn pörög, s a jó vezetési technika nemcsak a vezetést teszi élvezetesebbé, de a motor is meghálálja ezt a bánásmódot. A kórházból hazabocsátott, többé-kevésbé munkaképes beteg életmódjának szabályozását bizonyos mértékig a házi diéta jelenti. Azaz egyes' élelmiszerek vagy ételek kihagyását az étrendből, s a megszokott ételelkészítési módok változtatását. Az orvos által megadott étrend összeállítása, ízletessé és változatossá tétele a háziasz- szony figyelmén múlik. A magas vérnyomásban szenvedő étrendjében a vér- , keringés tehermentesítése a fő cél. Az elégtelen vérkeringés legnagyobb ellensége a konyhasó — azaz a konyhasó egyik alkotórésze, a nátrium. Ha a felesleges folyadéktól és sótól tehermentesítjük a szervezetet, akkor egy állandó egyensúlyban tartást biztosítunk. Súlyos esetekben kifejezetten sószegény diéta szükséges. A kevésbé súlyos beteg étrendjébe is beállítható egy „szigorított nap”, ami pl. rizs-, gyümölcs- vagy burgonyaételekből összeállított napi élelmet jelent. A gyógyszertárakban kapható „sópótló szerek” használatával vigyázni kell. Csak olyan „műsót” vegyünk, amely nátriummentes, vagy kevés nátriumot tartalmaz. Általában csak napi 4—5 gramm só az engedélyezett mennyiség. Ügyeljünk a testsúlyra. A- felesleges kilók nagymértékben igénybe veszik és megterhelik a szívet' és a| vérkeringést. A könnyű; vegyes étrend — amely a magas vérnyomásban szenvedő, csupán gyógyszerszedésre „ítélt” emberre vonatkozik, — a következő ismérveket írja elő: 1. kerüljük az erős fűszereket, nikotint és alkoholt: 2. az ételeket csak enyhén sózzuk; 3. a hüvelyeseket és rostos’ főzelékeket törjük át; 4. az élesztős tésztákat kerüljük, kenyeret (lehetőleg barna, vagy rozskenyeret) pirítsuk meg, vagy másnaposán adjuk; 5. mérsékeljük az édességet; 6. hetenként egyszer „kíme- lőnapot” tartsunk (tej-, gyümölcs-, burgonya- vagy főzeléknap). A magyar konyha gyakran alkalmaz sóval tartósított hentesárut (sonka, füstölt hús, füstölt kolbász, szalonna) ezeket kerüljük, helyette virslit, krinolint, parizeít vásároljunk. A főzelékeket lehetőleg habarva, vagy angolosan, párolva készítsük. (Fonó vízben puhára főzzük, ma.d leszűrjük róla a vizet, s meleg vajjal vagy étolajjal leö»tve tálaljuk.) Ízesítőként a(asznál- junk: aludttejet, tejföl-, krémsajtot, tojássárgáját, gombát, zöldpetrezselymet, majoránnát, babérlevelet, köményt, ánizst, édes paprikát, fahéjat, szegfűszeget, vaníliát, kakaót, pirított cukrot, citromot, eper. vagy egyéb lekvárt, gyümölcslevet stb. Az ételeket lehetőleg növényi olajjal, vagy -a jelenleg vásárolható „Ráma” tejes margarinnal készítsük. Tojás- ételeket különállóan keveset adjunk — ismerve a tojás koleszterin-tartalmát, amely ártalmas — bőven elég a tojással készült ételek ízesítésére szánt mennyiség is. A túlzott húsfogyasztás sem előnyöá. A. húst lehetőleg teflonsütőben, vagy kevés olajban hirtÖen sütve, naturszeletnek készítsük el. Természetesen azért fogyaszthat a beteg húst, csak módjával. Halat, baromfit.. bármilyen mennyiségben. Naponta adjunk salátafélét, zöldséget, gyümölcsöt. A tejtermékek — tehát sovány saj. tok, yoghurt, aludttej, tej, tejeskávé, tejföl sem ártalmas. Aki szereti, ehet mézet, mert a méz fokozza az izmok — különösen a szívizmok — teljesítőképességét. A2 étrend összeállításának egyszerűsítésére egy mintát is mellékelünk: Reggeli: 3 deci tej, vagy tejeskávé, vagy 2 deci aludttej, vagy 2 deci gyümölcslé, 2 dkg lekvár, kétszersült. Tízórai: gyümölcs. Ebéd: Naturszelet, karfiol, vagy sárgarépa, vagy zöldborsó párolva, vagy zelleres bur- gonyasaláta, kompót. Uzsonna: Almapüré, piskő- taszelet, vagy lekváros-vajas kétszersült. Vacsora: Yoghurt, vaj, két-t szersült, vagy hideg rizspud- ding, vagy sültburgonya vajjal és gyümölcs. Az étrend a betegtől önfegyelmet, következetességet kíván. Ha azonban a változatosan összeállított diétát betartja, ha egyszerre nem kerül sok étel a gyomorba, (majd pedig hosszú időn át semmiféle ételhez nem jut a szervezet), a biztos javulás, sőt a teljes gyógyulás is elérhatő. Gáspár Judit NE FELEDJE! 1972. ÉVBEN IS MINDEN HÉTFŐN CENTRUM HÉTFŐ! EZ ALKALOMMAL MINDEN HÉTFON MÁS-MÁS ÁRUCIKKET 20 százalékkal olcsóbban vásárolhat A MEGYE LEGNAGYOBB ARUHÄZA A LEGNAGYOBB ARUVALASZTÉKKAL VÁRJA ÖNl!