Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
¥172 fariuír 23. ff. »?Sa¥ 'ír A sportegyesületek megyei pontversenyéről Az MTS megyei Tanácsa elkészítette a sportegyesületek 1972. évi pontszerző versenyének kiírását. Az 1971-es év eredményeinek alapján — a szerzett pontok szerint — a megyei TS összesen 150 ezer Ft-ot osztott ki az egyesületek között. A most elkészült versenykiírás több helyen eltért a múlt évitől. Az egyéni sportágakban egyik fontos értékmérő a megyei bajnokságon való részvétel De csak az esetben jár jutalompont, ha az illető versenyen legalább három egyesület sportolói vesznek részt. A korábbi években az 1—6. helyeket értékelték, viszont ez évben mór az 1—8. helyezéseket veszik figyelembe. A csapatbajnoki versenyeken a résztvevők a végső helyezési sorrend szerint kapják a pontokat. Például egy 16 résztvevővel folyó csapatbajnokságban a bajnokságot nyert együttes 16, az utolsó helyezett pedig 1 pontot kap. A speciális sportágakban Is megváltoztak a minősítésért járó pontok. Sportáganként határozták meg azokat. Például a sakkozóknál a mesteri szint eléréséért; 20, a mesterjelölti szintért 15, a csillagos I. osztályú minősítésért 10, az I. osztályú szintért 5, a II. osztályúért 2, a IIT íztályú minősítésért ped; 'v pontot kap a sportegy... . et. Az egyéni, olimpiai sportágakban az I. osztályú minősítést elért versenyző után a sportegyesület 6000 forintot, az ifjúsági aranyjelvényes szintet teljesítő versenyző után pedig 3000 forintot kap egyesülete. A pontszerző verseny kiírása az egyesületek között igen nagy népszerűségnek örvend. Fokozza az egyesületek közötti egészséges versenyszellemet, de egyben komoly anyagi segítséget is jelenthet, jó munka esetében. Az elkészített versenykiírást az érdekelt sportegyesületek a közeljövőben részleteiben is megismerik, s a szerint végezhetik tevékenységüket, már a tavaszi sportévad kezdetétől. ATLÉTIKA: Szakosított felkészülés A nyíregyházi atléták felkészítése az új idényre múlt év november 9-én vette kezdetét. Jelenleg az alapozás harmadik ciklusánál tartanak. A megyei Atlétikai Szövetség vezetőinek véleménye szerint a mostani felkészülés a tavalyinál sokkal tökéletesebb és célravezetőbb. Külön dobó és futó szakcsoport működik. A dobóatléták felkészítését Seregi Ervin és Moravecz Ferenc végzik, míg a futókkal Mpl^ nár Istvánné és Molnár István foglalkozik. Az ugróatlétákat ez ideig nem sikerült egy edzőnek összefogni, ezek egyelőre a futókkal közösen alapoznak.. Az országos keret tagjai és a meghívott versenyzők február hóban fedettpályás bajnokságon vesznek részt Budapesten. A mezei versenyekre március hó folyamán kerül sor. Szabolcs-Szatmár megyében a közép- és hosszútávfutásnak hagyományai vannak, jelenleg azonban csak egy-két képviselője akad. Ezért a megyei Atlétikai Szövetség arra törekszik, hogy ebben a tekintetben a hegemóniát mielőbb visza- szerezze. A Nyíregyházi VSC, a városi Sportiskola közt létrejött kétoldalú szerződés is elősegíti a közös tervszerű felkészülést az új idényre. Tóth József A diplomás kapus Kellemetlen incidensként kezdődött az első mérkőzése a nagyok között. A Nyíregyházi Munkás SE egyik vidéki megyei első osztályú mérkőzésén a sportszerűtlen nézők közül többen szidalmazták jó védése miatt. így lett a várva várt első mérkőzéséből kellemetlen emléke a kapusnak. Pedig Borók János három évet várt az első bemutatkozásra. — 1958-ban kezdtem el a labdarúgást — mondta — mint- ifijátékos a Nyíregyházi Munkásban védtem először. A kezdet jól sikerült. Egy év múlva 15 éves koromban megyei' Ifjúsági válogatott lettem. Az első csapatba azonban ném tudtam beverekedni- magamat. Rácz védte akkor a, nagyok kapuját, s kitűnő „portás” lett. Három évet vártam arra, hogy végre az első csapatban vonuljak ki a pályára. S azt is a szerencsének köszönhette a fiatal játékos. Rácz katonai szolgálatra vonult be, s az edző választása Borókra esett. Jó védésekkel köszönte meg a bizalmat, s nagy része volt abban, hogy 1961-ben a Munkás megnyerte a megyei I. osztályú bajnokságot Az NB IH-ban azonban mégsem Borók állt a háló elé. A bajnoki cím mellé ugyanis az egyetemi felvételi ;s sikerült, s Miskolcra ment tanulni. A labdarúgással ott sem szakított. Az egyetem csapatában, a MEAFC-ban védett tovább. Aztán megkapta a mérnöki diplomát, s visszajött Nyíregyházára. A gumigyárban helyezkedett ’el. M ■--'kahelyén csak elismeréssel beszélnek róla. A tmk- műhelyben 1986 óta irányítja a lakatosakat és az eszter gá’vosokat. Elsők között jelentkezett a munkaversenyek Szervezésénél. szocialista brigádokat patronált, segített a fiataloknak. Jelenleg a gyár szakszervezeti bizottságának sportfelelőse. Az egyetemi évek utón a munkahely mellett a Munkás SE utódját, a Nyíregyházi Kinizsit kereste fel. Játékra jelentkezett. Hívták több nagy egyesületbe is, de ő maradt első sikereinek színhelyén, védett tovább. — Akkor már ismét a megyei I. osztályban szerepelt a csapat t~ emlékszik . vissza. — A régi játékostársak közül alig akadtak páran. Vagy egyesületet változtattak, vagy' visszavonultak. De nekem sem megy már úgy a védés, a csapatnak sem a játék... — Az idén talán majd jobban megy. ügy érzem a Kinizsi név változtatásával ideálisabb körülmények között dolgozhatunk majd. Huszonnyolc éves vagyok, tehát még nem nagyon öreg. Egykét évig védeni szeretnék. Ha szükség van rám, tovább is. Annyira összenőttem már a bujtösi pálya kapuival, hogy csak itt akarom abbahagyni a labdarúgást... B. D. Mai sportműsor Asztalitenisz: Nyíregyháza 1972. évi városi asztalitenisz serdülő és ifjúsági leány, fiú egyéni bajnoksága délelőtt 8 óra 30 perces kezdettel a 12-es általános iskola tornatermében. Kézilabda: Teremkézilabla bajnoki férfi mérkőzések a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola tornatermében délelőtt 9 órától. Nyírségi NB 11-es labdarúgók a hegyek között Keményen készülnek a rajtra Hová „tűntek" a rakamazíak? — Mindenki egészséges Szerdán érkezik Nyíregyházára a Spartacus Köztudott, hogy megyénk két NB Il-es labdarúgócsapata egyaránt alapozó edző- táborozással kezdi a bajnokság tavaszi idényére való felkészülést. A Rakamazi Spartacus a Fleves megyei Noszvalyon, a Nyíregyházi Spartacus pedig Borsod megyében, Lillafüreden tölt két hetet. Egyik hétköznapon kora reggel vágtunk neki az útnak, hogy meglátogassuk a két szabolcsi együttest. Elsőként a rakamaziakat kerestük meg, pontosabban kerestük volna... Az történt ugyanis, hogy mire délelőtt tíz óra tájban felkapaszkodtunk Noszvaly- ra, az üdülőben hült helyét találtuk a Rakamazi Spartacus labdarúgóinak. — Itt laknak! — nyugtattak meg bennünket az üdülő vezetői. — Mindennap délelőtt, délután edzenek is. Annyit, hogy szinte nézni is rossz. De a mai napra ebédre hideg csomagot kértek, s reggel mindannyian felkerekedtek. A menetrend szerinti autóbusszal elutaztak valahova. — Hol lehetnek? A NYÍREGYHÁZI SPARTACUS LABDARÚGÓI LILLAFÜREDEN. ÁLLÓ SOR, BALRÖL JOBBRA: KOVACSICS GYULA EDZŐ, BÍRÓ, ESZENYI, KEGYE, BAKOS BÉLA GYÜRÓ, PILCSUK, ZSÍROS, BOHUS,, TÖTH I., SORBÁN, GAJDOS. GUGGOLNAK: KOZMA, NEUMANN, KEMECSEI, TÓTH II., MIKÓ, KUBIK, GALAMBOSI, KOVÁCS I. A KÉPRŐL HIÁNYZIK: SÁNTHA. — Sajnos egész pontosan nem tudjuk. Úgy emlékszünk, mintha Egert említették volna, meg azt, hogy a fürdőbe is készülnek... Irány utánuk! Alaposan bejártuk Egert. Voltunk a fürdőben, többször körbecirkáltuk a várost, de a rakamazi játékosokra nem sikerült 'róbukaft- nunk.1 „ Bár nem tudtunk velük találkozni, mégis megnyugtatóan hatott, amit az üdülő vezetői sajnálkozva mondtak: hogy a Rakamazi Spartacus labdarúgói minden napon keményen dolgoznak. S eltűnésük okát is sejtjük. Noszvalyon nincs labdarúgópálya, s nyilván a rakamazi fiúk valamelyik kisebb Eger környéki pályát keresték fel. Vagy olyan helyet, Eger környékén valamilyen sík terepet, ahol lab- dás gyakorlatokat is végezhetnek, mert az üdülő környékén ilyen hely se nagyon akad... — Egy kicsit azért a/, ördögnek tartoztunk ezzel az úttal! — állapítottuk meg, miközben Egerből elindultunk Miskolc felé. — Csak nehogy Lillafüreden is így járjunk! Alaptalan volt az aggodalmunk, mert a Nyíregyházi Spartacus legénységét teljes ZSÍROS EGYETLEN SZÓRA HAJLANDÓ VOLT KICSIT „BŰVÖLNI” A LABDÁT. (HAMMEL JÓZSEF FELVÉTELEI) létszámban megtaláltuk. Épp a délelőtti edzés végére értünk az üdülőjükbe. Csap- zottan érkeztek meg. Úgy, ahogy négy kilométer lefutása után — hegynek fel, völgynek le — kinézhetnek. Elnézést kértek, s elvonultak lemosakodni, majd pár perc után az ebédre várva fogtak körbe bennünket az üdülő kényelmes és elegáns társalgójában. — Mi újság otthon? — Volt-e hideg Nyíregyházán is? Szinte záporoztak a hazaiak után érdeklődő kérdések. ., Majd a lillafüredi napokra is sor került... — Nem is lenne semmi baj, ha az edző egy kicsit kímélne bennünket! — kezdte szívszaggató hangon Sorbán. S rendkívül nagy megértéssel helyeseltek neki a többiek. Aztán kiderült, hogy nincs komoly baj. Mert az edzések kemények ugyan, de mindannyian bírják, s azt is egyöntetűen leszögezték, hogy szükség van azért minderre. A jelenlegi nehéz napok jól kamatoznak majd a tavaszi mérkőzések során. Az illetékes, azaz a „bűnös”, Kovacsics Gyula edző zárta le ezt a vitát: — Naponként, délelőtt 11 órátóV^ési délután-4éi - -4-től tartunk foglalkozást. Délelőtt erőnléti futógyakorlatok, délután technikai elemek, labdás gyakorlatok szerepelnek műsoron. A két foglalkozás során naponként 4—7 kilométert futnak a játékosok — mondta, r— S abban is van valami igazuk, hogy nem könnyű a dolguk. Ugyanis lényegesen intenzívebbek az edzések, mint eddig bármikor. Nagyobb megterhelést kapnak. Szükség is van erre, s örülök, hogy minden játékos lelkiismeretesen dolgozik. — Csináljunk egy kis „leltárt”. Kik is vannak itt? — Pilcsuk, Bohus, Kovács I., Zsíros, Galambosi, Neumann, Kémecséi, Sorbán, Tóth I., Tóth n., EszeTÓTH I. BAKOS GYÚRÓ ELLENŐRZÉSÉVEL A MÉRLEGEN. nyi, Kegye, Kubik, Kozma, Mikó, Sántha, Gajdos és Bíró. — Három névre rákérdezzünk? — Tudom kikről van szó — nevetett az edző. — Már mondom is, mi a helyzet., velük. Elsősorban Gajdos-ról annyit, hogy, újrakezd te. Olyan elképzeléssel, hogy amikor szükség van rá, esetleg vállalja is a játékot. Emellett mint a fiatalok edzője is működik. Kell, hogy edzésben legyen, mert meglepően kevés az „idősebb” játékosunk... Kozma a Ti- szaberceli Tsz. Mikó pedig a Tiszadobi Tsz játékosa. Ketten még nincsenek leigazolva, de mindketten csapatunkhoz tartanak, s csak hasznukra válik, ha ugyanúgy kezdik az évet mint a többiek. — Sérült akad-e. vagy :• olyan, aki kidőlt a sorból? ■ — Bakos! A gyúró' — kiáltották kórusban, nagy derültség közben a játékosok. Kiderült, hogy nem ■ tréfálkoztak. Ugyanis a Spar- tacus-legénység „legtekintélyesebb” tagja, Bakos gyúró valóban ágynak dőlt, öt napot feküdt tüszős mandulagyulladással. Rajta kívül senkinek sem volt különösebb baja. Jó az ellátás, minden játékos kitűnően érzi magát. A kedéllyel sincs baj. Ezt csak javítja, hogy az „öregek” nagy versenyben állnak a fiatalokkal. Egyik délután kiskapus. csa«v tát is vívtak egymás ellen, melyet az öregek nyerték l:0-ra. A fiatalok épp fülünk hallatára fogadkoztak rendkívül keményen, hogy a visszavágón megfelelően- „kikeményítik” az öregeket .. A Spartacus labdarúgói azzal köszöntek el tőlünk: „Viszontlátásra január 26-án, szerdán Nyíregyházán.” Ekkor érkeznek' haza. S megtudtuk még, hogy másnaptól a stadionban folytatják. Első előkészületi mérkőzésük időpontja is megvan: január 80-án, vasárnap délelőtt 10 óra 30 perckor a stadionban játszanak a Rakamazi Spartacus ellen, ha jó lesz a pálya. Ha a talajjal lesz baj, úgy Rakamazon lesz a találkozó. — Bézi László és Hammel József riportja