Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-23 / 19. szám

I. oMal

vm «»»rvÁtiABMf r> _ y a f f T5rr a ny flirt'* t i*rtr t*f

!»-* *>TW»r ».

„Miénk a hatalom az emberszív felett..."

Beszélgetés Kállai Ferenccel

A színész titka olyan, mint a délibáb. Szigorú természeti törvények alkotják, mégis, aki utánanyúl — a semmit fogja. A délibáb — tünemény. A színész — ember. Az ember — „fenség, északfok, titok, idegenség”.

Kállai Ferenc színművésszel eddigi életútjáról, gyönyörű hivatásáról beszélgetünk.

Békés megyében, Gyomén született. Első élménye a művészetről a csend volt. A templomban prédikáló papot körülvevő csend, a falu főterén beszédet mondó embert figyelők csendje. Ma is ezt tartja legfontosabbnak. Ha csend van — akkor a közönség figyel.

Az első ember, aki felfedezte „színészi” képességét, gimnáziumi magyartanára volt.

— A versek szövegét kevésbé tudtam olyan jól, mint amilyen jól igyekeztem előadni őket — emlékszik vissza nevetve.

Érettségi után jelentkezett az Akadémiára. Három mondatot mondott el Ady Endre Góg és Magóg című verséből. Felvették.

A felszabadulás után jelentkezett Erdélyi Mihály színházába, ahova Both Béla szerződtette. És még ugyanazon a napon Bárdos Artur Is aláíratott vele egy szerzőA Fáklya január 33-án megjelenő 3, számában az olvasók megtalálják Alek- szej Tolsztojnak, a nagy szovjet-orosz író rövid lélegzetű alkotásainak egyik gyöngyszemét A? orosz jellem című elbeszélést egy katonáról, aki a háborúban elvesztette eredeti arcát. Az Irodalmi érdeklődésűek ugyanúgy nagy élvezettel olvashatják majd Pausztov- szkij tárcáját Niko Pirosz- manisviliről, a hányatott életű grúz vándorfestőről, a festőművészetnek erről a nagy őstehetségéről.

Vlagyimir Promiszlovnak, a moszkvai városi tanács vb elnökének nyilatkozata a szovjet főváros fejlesztésének távlatairól szól. Mihail Jasznov, az Orosz Föderáció Legfelső Tanácsa elnökségédést a Belvárosi Színházba. Ez a történet híres róla: egyszerre két szerződéssel indult színészi pályáján. Két évvel később, 1947-ben szerződött a Nemzeti Színházba, amelynek azóta is tagja.

Látszólag minden sima a színész életében?

A harmóniáról beszél. Az emberi szó végtelen perspektívájából kiszűrni a nemeset, a tisztát, a harmóniát és ezek megmutatásával élni, segíteni a többi embernek — ezt tartja hivatása legfőbb céljának.

— Mert a jóra kevesebb eszközünk van, mint a gyilkolásra — mondja. Segíteni kell felfedezni ezt a keveset.

nek elnöke a szovjet nemzetiségek alkotmányos jogairól ír, Egy közgazdasági tárgyú cikk ismerteti a nemzeti jövedelem növekedésének ösz- szefüggéseit a családi költségvetés alakulásával. A Mi legyen a Bajkál-tó sorsa című cikk, az egyedülálló szépségű Bajkál-tó és környéke természetvédelmének s az ioarfejlesztésnek látszólag ellentmondó problémáit fejtegeti.

Ezeken a terjedelmesebb írásokon kívül számos érdekes információ szól a szovjet dolgozók termelési, kulturális, szociális' körülményeiről. a szovjet sDortolók téli olimpiai felkészüléséről A keresztre.ivények kedvelői ebben a számban is megtalálják'szórakozásukat.

Sokszor írták, méltatták szép szavakkal, hogy néhány mondatos „kis” szerepből is milyen igaz, hiteles emberi sorsokat tud életre varázsolni a színpadon. Hogyan?

Egy némán sétáló ember is szerep. Mert ember, története, érzései, gondjai vannak. Én képzeletben mögá írok egy regényt, annak a sétáló embernek a regényét. És különös módon — szavak nélkül, mindenki megérti. De én ezt másképpen nem is tudom elképzelni.

— Gyakran megkérdezik tőlem, hogy egy-egy jelenetnek a felépítéséhez mi adja a legtöbb segítséget? — Nem tudok rá válaszolni. Amit csinálok, az természetes, mert az az ember — akit játszom — akkor úgy viselkedik. Hogy ez a közönségre milyen hatással van — az számomra a köszönet.

Kállai Ferencet láthatjuk színpadon, filmen, televízióban, hallhatjuk a rádióban. Egy helyen nem láthatjuk soha: pódiumon. Ennek a miértjéről egy kedves történetet mesél.

Még a gimnáziumi évei alatt fordult elő, hogy egy alkalommal Harsányi „ősz” című versét kellett elszavalnia. Kiment a pódiumra, meghajolt, bemondta a vers címét: Ősz. De a verset izgalmában elfelejtette. Kétségbeesetten elkezdett beszélni az őszről, egészen addig, amíg eszébe nem jutott a vers. Azt is elmondta. Szereplése után így szólt hozzá valaki: Fiatalember,

maga döntse el, hogy író lesz-e, vagy színész. — Eldöntötte.

Nagyon sokat dolgozik. Ami életének, sok-sok fáradtságának értelmét, szépségét adja, színészi mesterségéről így vall:

— Egy példát mondanék. Csurka István „Döglött aknák” című darabjában van egy jelenet, amikor néhány pillanat leforgása alatt a közönség harsány hahotázás- ból sírva fakad. Hogy a nevetést mikor váltja fel a torokszorító sírás — az tőlem függ. Addig a néhány pillanatig olyan hatalommal rendelkezem, amely csak az isteneknek adatott meg, a regékben. Ezekért a pillanatokért én hálás vagyok a közönségnek, ezekért a pillanatokért igyekszem megajándékozni őket alakításaimmal Hogy örök érvényű maradj o- Petőfi Színészdala:

„Miénk a hatalom az emberszív felett.

Idézni egyaránt mosolyt, vagy könnyeket”.

László Ilona

A Fáklya legújabb száma

Szabolcsi szerző könyve

Katona Bé’a:

Krúdy Gyula pályakezdése

(Akadémiai Kiadó)

A megyében élőknek — és akik egy kicsit is érdeklődnek az irodalom iránt — ismerősen cseng Katona Béta neve. Húszéves munkásság fűzi Krúdy Gyula irodalmi, emberi, szellemi hagyatékának kitartó, tudományos igényű kutatásához.

Megyei kiadásban már találkozhattunk Krúdyról szóló értekezéseivel. A sok lemondással és a nagy író iránti alázattal járó munkásság most érett be, most emelkedett az Akadémiai Kiadó által is fémjelzett tudományos mű rangjára.

A munka értékét külön növeli, hogy a tanulmány Krúdy Gyula írói indulásának legkorábbi, eddig csaknem ismeretlen korszakával foglalkozik. A feltárt, hatalmas tényanyag alapján a szerző bizonyos vonatkozásban új megvilágításba helyezi Krúdy egész pályaképét. Rámutat a pályakezdésnél már fellelhető motívumokra, alkotói ismérvekre, melyek tisztán, valósan tükrözik a pályakezdés és a későbbi íróvá érés mozzanatai közötti erős szálakat. Nem kis mértékben módosítják a tanulmányban feltárt anyagok Krúdy és az elődök, az alkotói példaképek közötti reális képet.

A több, mint 200 oldalas tanulmány első részében a fiatal Krúdy iskolai élményeiről, tanáraival, szüleivel, környezetével váló kapcsolatáról kanunk olvasmányos, élvezetes kénét. A Krűdy-ku- tató — a családi, iskoláztatási és más kömyezetrajzi tényezők mellett — érthetően nagy figyelmet szentel Krúdy irodalmi érdeklődésének kialakulására, az azokra ható mozzanatok bemutatására.

Hatalmas méretű újság- és dokumentumanyag alapján tárja az olvasó elé; hogyan bontakozott ki Krúdy tehetsége már az iskola padjaiban, milyen eszmei, tartalmi és művészi értéket hordoznak kezdő írásai.

Bepillanthatunk a fiatal Krúdy érzelemvilágába, gondolkodásába, formálódó érdeklődési körébe. „Én írónak készültem: semmi másnak” — írta egyik önéletrajzában. S valóban, az írói pálya iránti hajlama, tehetsége rendkívül korán, szinte már a

gyermekkorban megmutatkozott. De hosszú és keserves út vezetett az íróvá válásig. Katona Béla könyvéből a század végén az irodalom ajtaján kopogtató, vidéki fiatal kál- váriáia rajzolódik elénk, aki állandóan konfliktussal küzd, hogy a szándéka, érdeklődése szerinti hivatást — s az ezzel járó nélkülözést, létbizonytalanságot válassza, vagy engedjen a szülők akaratának és maradjon a kényelmes, de jó megélhetést nyúitó, „becsületes” polgári pályán.

Krúdy Gyula az irodalmat választotta, a nyíregyházi újságok után a debreceni és a nagyváradi, majd a fővárosi lapokat is meghódítja már első, jobban sikerült írásaiban fellelhető sajátos stílusával, páratlan képgazdagsá- gával, lírai-sásával, sajátosan alkalmazott keretes szerkesztésmódiával. Legkorábbi írásaiban is megcsillan későbbi ír asm űvészrt'én ek egyik legjellegzetesebb, legegyénibb vonása, a stiloaródia.

A szerző plasztikus gazdagsággal írja le Krúdy első

szerkesztőségi hónapjait, újságírói érdeklődésének témáit, a vidéki újságírás napi robotját, munkatársainak, baráti körének, irodalmi olvasmányélményeinek hatását művészi fejlődésére.

Katona Béla könyvének egyik legérdekesebb, Krúdy pályaképének szempontjából új mozzanatát a Mikszáthtal való kapcsolat értékelésében találjuk. A Krúdy-irodaionn a legutóbbi időkig úgy tartotta számon, hogy az író pályája elején Mikszáth nyomán indult el. A nyíregyházi Krúdy-kutató tanulmánya bebizonyítja, hogy Mikszáth hatása Krúdy műveiben csak 1900 körül tapintható ki, amikor már 6—7 éves írói múlttal rendelkezett, s félezer novellát és több regényt is írt Ezzel Katona Béla tisztázta: Krúdy írói alkatának egyéni úton történő, sajátos kifejlődését. Az író a saját útján indult el az irodalomban, nem „fogózkodott” más nagyokba, így Mikszáthba sem. A pályakezdést jellemző novellák, kiemelkedőbb írások csirájukban magukon viselik a későbbi krúdys írásművészet legfontosabb egyéni, mindenki másétól akkor különböző alkotój agyéit

A tanulmány egyben szemléltetően — a bizonyító anyagok súlyával — tárja fel, hogyan hatottak Krúdy művészetére Turgenyev és a nagy orosz író magyar követői, köztük Gozsdu Elek és Thury Zoltán, s a legjelentősebb Turgenyev-tanítványnak tartott Petelei. Mint a szerző írja: Turgenyev nem annyira új elemekkel gazdagította Krúdy művészetét, mint inkább megerősítette írói alkatának néhány olyan vonását, amely felépítésétől kezdve megfigyelhető volt nála, igaza jelentőségre azonban csak ekkor, Turgenyev hatására jutott. A szerző azzal a gondolattal zárja tanulmányát, hogy értékelései szerint Krúdy pályakezdő évei még nem hoztak igazi remekműveket, azonban már első korszakában sok minden együtt volt a későbbi, az érett Krúdybói. így első korszakának mélyebb ismeretében sok vonatkozásban másképp látjuk az író későbbi fejlődését is.

Katona Béla könyve bizonyára sok irodai ombarát érdeklődését kelti fel, s újabb olvasók veszik kézbe Krúdy műveit, melyek témája, színhelye minduntalan visszavezet szeretett városába, ahol élményvilágának első rétege lerakódott.

P. G.

Ténagy Sándor:

Uralkodásra, parancsolásra

Uralkodásra, parancsolásra születtél, nem is tagadhatod — ahogy ülsz, beszélsz, nézel, ahogy kényszerítesz s vársz a hódolásna,

ahogy minden testrészed kívánja — külön-külön — a csodálatot, ahogy a világot vallatod s ítéled folytonos vallomásra:

zsarnokabb vagy, mintsem gondolod: hiába lenne bármi önmaga, lehet csupán erőd utánzata —

s várja, kéri már a zsarnokot: kényszerítse újabb boldog megadásra szemrebbenésed, kisújjad mozdulása.

Palotai Boris:

Rendes lány

— Itt vannak a kimutatások.

— Tegye le — mondta gyorsan Huber főmérnök. Irtózott a haszontalan fecsegéstől, se kedve, se türelme nem volt hozzá. De alighogy visszabújt a munkájába, máris megbánta, hogy olyan kurtán intézte el az embereket. Most is megszólalt benne az a bizonyos hang: „Ez így nem megy öregem! Megértők leszünk, barátságosak”. És kelletlenül megszólalt: — Máskülönben mi újság?

— Semmi — mondta Gitta az adminisztrációból Elképzelte Huber feszengő arcát, ha rákezdené: „Biztos, hogy András nem szeret. Még egvütt vagvunk. hetenként kétszer megölel, hogy ne vegyem észre, már régen szakított velem” Ha ígv mondaná el, talán végighallgatná. Szüksége volt rá. hogy Andrásról beszéljen. Amíg beszélt róla, öngúnnyal, iróniával, úgy érezte hogy védi magát valami ellen, ami orvul tör rá. kiszolgáltatja a ma^ápvnak. a gyengeségnek. Az Andrásról szóló végrrilkü- li történetek elnémították azt a vékonyka hangot, mely ijedten futkározott a mellében.

Legtöbbször maga se tudta már, hogy úgy történt-e minden, ahogyan elmesélte, mert a szorongás valamit elvett és valamit hozzáragasztott az érzelmeihez, formátlan anyaggá gyúrva, ami nemrég még szerelem, vágyódás volt.

— Nos, történt valami? Minden rendben? — kérdezte Huber, az íróasztallámpához intézve szavait, majd a karórájára pillantva — hát akkor...

— Az ötös műhelyben felszerelték a szellőzőkészüléket.

— Már tegnap. Sőt, ha jól tudom, már tegnapelőtt. — Huber felemelte a töltőtollát.

Mehetek, állapította meg Gitta, aki ismerte az unalom jelbeszédét. Ha Andrásnak elmondhatná, hogy Huber észrevett rajta valamit... „Nem akarom zavarni magát, Huber elvtárs”. — „Nem zavar, hisz én kértem. Halljuk, nincs bizalma hozzám?” és ígv tovább.

Gitta érezte, hogy mihelyt elhagyja az irodát, tovább nő benne ez a párbeszéd, új részletekkel bővül, s éjjel már úgy toppan elé, mintha csakugyan megtörtént volna.

Huber töltőtollával a fogát kocogtatja.

Hát csak bírjon ki, viseljen el. gondolja Gitta, ön- kinzó örömmel csapva le minden közönyös vagy éppen türelmetlen mozdulatra. Azért is feltartja! Nem dőlne össze a vállalat, ha egyszer megkérdezné: mi van magával, Gitta? — Velem? Semmi az égvilágon! András... négy éve járunk már együtt... hetenként kétszer még megölel... — és végigmondaná azzal á csípős gúnnyal, amely mindig bevált. Hiába, stramm nő maga, mondogatják elismerően a kollegái, alkalmat adva neki, hogy Andrásról beszéljen. Elszórakoztatja őket a szenvedésével.

Az is pokolian mulatságos, amikor ártatlan képpel jelenti ki: attól fél András,

belelépek a káderlapjába. Apus ugyanis csokoládékirály volt. Nyolc segéddel dolgozott.

Ez nagy szám, régi szám. Ezen annyira mulai..ak, hogy azt is elnéznék neki, ha szemük láttára bánkódna. Egy ilyen jópofa, mintő. Ha kedve van búsulni, tessék.

— Nos — szólal meg Huber, ide-oda tologatva az asztalán lévő tárgyakat. — Van még valami? — Ezt már kérdezte. Mindegy, barátságosnak kell lenni, megértőnek. — Átköltözködtek a második emeletre? — Ez is megvolt. Már mehetne Gitta. Mire vár? Jól van, belátom, hogy rideg vagyok, de legalább ismerem az embereimet. Gitta jó munkaerő, kiegyensúlyozott. megbízható, s ráadásul csupa kedély, csu- pa jóindulat. De miért nem megy már? Igaz, ő hívta vissza azzal a merőben felesleges kérdéssel: máskülönben mi újság? Mi lenne?

Ami érdekli, azt nem tőle tudja meg.

— Mi baja? — kérdi már az irataiba merülve, csupán egy tenyérnyi síkot látva Gittából, annyit, amennyi a zöldernyős lámpa és az íróasztal lapja közé fér.

A tenyérnyi sík megmozdul. Nem is figyel rám, gondolja Gitta. Azért én elkezdem. De sehogy sem találja azt a könnyű, magas hangot, amelyen elkezdhetné. Mintha minden megereszkedett volna benne. Felteszi a lemezt, a többi megy magától: „Attól fél, hogy belépek a káderlapjába”. Erre figyelnie kell, hegyezni a fülét, végighallgatni. Ezután már azt is el lehet mondani...

Csupa olyasmi jut az eszébe, melynek nincs története. Se története, se csattanója. András meg én... Mi ketten úgy voltunk... hogy megy tovább? Ebben minden benne van. Mentünk az utcán,

ültünk egy pádon, vártunk egymásra és jó volt. Bántottuk egymást, az is jó volt Kihajoltam az ablakon, intettem neki: Jövök! Felfütyült értem. Megismertem a lépteit...

Huber felemeli a fejét: -i- Akar valamit mondani?

— Igen... Nem!

— Igen vagy nem? Mert dolgom van. — Vigyázat, inti magát, ne ilyen kurtán. De hát ez nem társalgási óra. Nem érünk rá, sajnálom.

Mint mindig, most is jóvá akarja tenni, hogy olyan elutasító, s bosszúsan mérlegeli, hogy az ilyen jóvátevé- si kísérletek még egyszer annyi időt, energiát esznek meg, mintha rögtön barátságos lett volna. Akkor két

perccel megússza. Most legalább öt percet kell rászánnia. öt teljes perc esik áldozatul annak a hiábavaló kísérletnek, hogy ne tartsák goromba pokrócnak. Jól

van, kedves lesz, nyájas lesz, egye fene. Csak tudná, mit kérdezzen, mi a csudát kérdezzen?

Maga ismeri Andrást; akarja Gitta mondani de valami kemény burok elzárja a hangját. Minden moz. dulata felelt a mozdulatom-