Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-21 / 17. szám

»72 Január ». KW FT MAÖVAFOFR5?AG 5. oldal Zavartalan lesz a forgalom a 7|jzavasvári úti vasúti feliiliáró építésének idején Még ez évben megkezdik a terület előkészítését Kóros az egészségre Füst a város felett Ear lehetőia megelőzésre, amellyel sok helyütt nem élnek a megyeszékhelyen Lapunk január 15-i számá­ban — különböző forrásokból kapott információk következ­tében — a nyíregyházi, Ti- szavasvári úti vasúti felüljá­ró megépítésével kapcsolat­ban egymástól eltérő időpon­tokat közöltünk. A vélemé­nyek egyeztetése során Bay Istvántól, a KPM Közúti Igazgatóságának főmérnöké­től kaptuk a következő tájé­koztatást: A nagy forgalmú út vasúti felüljárójának építése már az előkészítés stádiumában van. A tervdokumentáció egy ré­sze megérkezett, az építési terven még dolgozik az Üt­és Vasút Tervező Vállalat. Ennek elkészülte után — előreláthatóan még az első fél évben — megtartják az > építési engedély megadásához szükséges helyszíni bejárást. Ezt követően kerül sor a terület előkészítésére, a sza­nálásra. A felüljáró ugyanis nem a jelenlegi úttest nyom­vonalát követi, hanem egy enyhe íveléssel, északi irány­ba tolódik él. Ezzel kettős célt érnek el. Egyrészt meg­szűnik majd az úttestnek a hőerőmű előtti éles ívelése, másrészt az építés alatt is za­vartalan lesz a közlekedés a jelenlegi útszakaszon. A for­galom rövid idejű, átmeneti korlátozására csak a csatla­kozó rész bekötése idején ke­rül majd sor. .A növekvő forgalom zavar­talan lebonyolításában nagy Befejeződött az 1971. évi „Kiváló ifjúsági klub” pá­lyázat értékelése. Az elmúlt évben megyénkből 41 ifjúsá­gi klub nevezett a pályázat­ra. A klubok nem egymással versenyeztek; a programok összeállítását és teljesítését minden klub esetében a he­lyi adottságok és a klubok jellegé szerint értékelték. Az 1971-ben végzett mun­ka alapján a következő klu­bok nyerték el a kiváló cí­met: borbányai művelődési ház ifjúsági klubja, Nyíregyr háza, III. kerületi Korvin Ot­tó kiváló ifjúsági klub, Nyír­egyháza: Széchenyi István Európában elsőnek állítot­tak elő klinikai vizsgálatok­hoz elegendő mennyiségű prosztaglandint a Chinoin Gyógyszerárugyár kutatói. A XX. század egyik jelen­tős felfedezése ez a hormon hatású anyag, amely az em­beri szervezetben képződik, és ott számos szabályozó funkciót tölt be. Eddig fel­ismert hatása szerint első­sorban a születésszabályo­zásban van nagy jövője. Adagolásával el lehet majd indítani a szülést, illetve a nem kívánt terhesség ese­tén helyettesíthető a művi beavatkozás. Ettől a nagyon fontos oxizsirsavszármazék- tól várják a születésszabá­lyozás ideális módszerét, a havonta egy tablettát. Ezen túlmenően a vegyület hat a gyomorsav-elválasztásra és feltehetően hasznosítani tud­ják majd a? asztma gyógyí­tásában is. A Chinoin Gyógyszer- gyár a „sokat tudó” prosz- taglandin kutatására kon­centrálta erőit. Munkájukat eddig siker kísérte, hiszen lépést tartanak az európai kutatásokkal sőt az első na­gyobb mennyiségű nrosztag- landin szintézisével meg­előzték európai konkurren- seiket. A stabilitás elemzése és a fontosságú felüljáró meg­építéséhez mintegy tíz épület elbontására, illet­ve a terület szanálására van szükség. Lebontásra ke­rül többek között az építő­ipari vállalat asztalosüzemé­nek útmenti épülete és a ktsz motor javító üzeme is. A szanálási eljárás megkezdésé­re még ez évben sor kerül, de a vasbeton felépítmény alapozási munkáit jövőre kezdik meg. A folyamatos építésre tulajdonképpen 1973-ban kerülhet sor. A beruházás kivitelezője a Budapesti Hídépítő Vállalat, de a szerződés megkötésére még ezután kerül sor. Hogy a felüljáró mikor készül majd el. az a vállalat kapaci­tásának függvénye. Egy ilyen építkezés átfutási ideje ugyanis legalább 3 év. A fe­lüljáró tehát — a jelenlegi beütemezési terv szerint is — a tervidőszak átmenő be­ruházása lesz. A legjobb esetiben is csak az ötödik öt­éves terv első felében készül­het el. A munka részbeni eltoló­dását végső soron a beruhá­zási keret, valamint a kivite­lezői kapacitás hiánya okoz­ta. Ezt megelőzően kerül sor ugyanis a 4-es számú fő köz­lekedési út Ujfehórtó és Nyíregyháza közötti szaka­szának korszerűsítésére, az ott, valamint az Ajak mel­letti út—vasút kereszteződés­nél szükségessé váló felüljá­rók megépítésére. Közgazdasági Technikum if­júsági klubja, Nyíregyháza; Szabolcs veresmart-Rozsály- puszta ifjúsági klub; Tor­nyospálca, Petőfi ifjúsági klub; tuzséri ifjúsági klub; Vásárosnamény, községi if­júsági klub; Záhony, „Szema­for” ifjúsági klub. A kiváló címet elnyert klubok munkáját a megyei tanács, a megyei művelődési központ és a megyei KISZ- bizottság díjazza. 1972-re a rendező szervek ismét meg­hirdetik a következő Kiváló ifjúsági klub pályázatot, amelyre a megyében a klub­vezetők tanácskozásán, feb­ruárban kerül sor. pharmakológiai vizsgálatok után megkezdik a klinikai vizsgálatokat. Előzetes becs­lések szerint a prosztaglan- dinból 5—6 év múlva • lesz gyógyszer. Előfordul azon­ban, hogy az értékes vegyü­let ellenanyagaiból legalább olyan hasznos gyógyszerek készülnek, mint magából a hatóanyagból. Ezek ugyanis csökkentik, gátolják annak termelődését a szervezetben. A legújabb kutatások sze­rint ilyen prosztaglandin antagonists az aszpirin is, amelynek mindeddig nem ismerték pontos hatásmecha­nizmusát. Mint kiderült, a több mint fél évszázados gyógy­szer a gyulladásoknál meg­jelenő prosztaglandinok ter­melődését gátolja. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt a világon évente egy-két tu­dományos közlemény jelent meg a prosztaglandinról. 1971-ben pedig már minden napra jutott egy-egy tudo­mányos publikáció. Napja­inkban a világon gyógyszer- gyárak, egyetemi intézetek, tanszékek és klinikák há­romszáz laboratóriumában kutatják a prosztaglandin rejtelmeit. Az előállítás rendkívüli bo­nyolultsága a prosztaglandin értékét az aranyénak a2 ezerszeresére emelte. Szélcsendes, ködös időben már érezni lehet Nyíregyhá­zán is a megrekedt, füsttel telített levegő kellemetlen, fullasztó hatását. A város­ban jelenleg mintegy hat­vanezer kémény ontja a füs­töt, szennyezi a levegőt. S bár a működő kéményeknek a száma — a gáz- és távfűté­sek bekötése révén — stag­nál, az új létesítmények köz­ponti fűtését biztosító kazá­nok kéményei egyre na: gyobb mértékben szennyezik a levegőt. Még a ^áros- központban is? A Minisztertanács legutób­bi ülésén is napirenden sze­repelt a természeti környe­zet védelme. Az előterjesztés rámutatott: „Az erőteljes gaz­dasági fejlődés, a termelő­erők fokozódó területi kon­centrációja és az ezzel pár­huzamosan jelentkező urba- nizálódás — az életszínvonal és az életkörülmények álta­lános javítása mellett — ...sok tekintetben rendkívül káros hatást gyakorol az ember ter­mészeti környezetére, végső soron az emberre.” Bár ez a veszély még ko­rántsem olyan mérvű Nyír­egyházán, mint az ország más, nagyobb városában. Tenni azonban mindenkép­pen kell, hiszen a baj forrá- 'sa éppen a fejlődés ütemével egyenes arányban növek­szik. A város peremén épülő új üzemekhez még ugyanis nem jutott el a távhö. Kény­szerű önellátó törekvésük je­leként egyre több füstokádó kémény szökik a magasba. Ugyanakkor — bár csökkenő tendenciával — a belváros­ban is építenek még olyan létesítményeket, amelyeknek a fűtését egyedileg, kazá­nok segítségével oldják meg. (Annak ellenére, hogy a vá­rosi hőerőmű távvezetéke már elérte a város központ­ját.) Távhő-körhálózal lehetne s Egy-kéJ évtizede még a korszerű fűtéstechnika al­kalmazásának számított, he egy nagyobb létesítmény — üzem, intézmény, vagy bér- ház — fűtését kazán segítsé­gével, központilag oldották meg. Ma már — amikor több mint 150 milliós beruházással bővítik a városi hőerőművet — ez elavult módszer. A fej­lődés ütemét is gyorsítaná, ha az erre szánt pénzt a hőerő­Edzö: Holnap szoritóba lépsz... Sportoló: Igen. Holnap szoritóba lépek... Edző: Az ellenfeled neve: Nyúl. A sportban azonban korántsem olyan félős, mint a nyulak. Sportoló: Értettem... Edző: Tapasztalt és veszé­lyes ellenfél, de mindezt fi­gyelmen kívül hagyva azt se felejtsd el, hogy mégiscsak a barátod. Tökéletesen mind­egy. hogy ki győz kettőtök között. A győztes a sportolók közötti barátság lesz! ' Sportoló: Igenis. A barát­ság! Edző: Az ellenfél igen energikus, szívós. Tehát a taktika? — Az edző mozgó ökölvívóállást vesz fel és bemutatja a gyakorlatokat. — Te a gong után azonnal mű további bővítésére, a tel­jes távhő-körhálózat kiépíté­sére fordíthatnák. A lehető­ség sok esetben adott is. Köz­tudott, hogy a város épülő, XVII-es lakókörzetéhez is megépítik a távhővezetéket, amelynek nyomvonalát a Vo­lán 5-ös számú Vállalat előtt jelölték ki. Ennek ellenére a beruházás során bővülő te­lep energiaigényének ellátá­sára kazánházat építenek. Szinte érthetetlen, hogy pél­dául az Északi Alközpont nemrég épült új bölcsődéjét miért nem kapcsolták be a távhőszolgáltatásba? Amikor a környék minden épületét ellátják már. Ezek után csoda-e, hogy a már régebben meglévő épü­letek bekötése is évekig hú­zódott, s zömében még min­dig nem került rá sor? Igaz, elég költséges, de végső so­ron előnyös és megtérülő be­ruházás. Az Irodaház bekö­tésére például — amelynek kazánja szinte az egész kör­nyéket elárasztja füsttel és kórommal — ez évben falán sor kerül. A Zrínyi Ilona utca 3—5 számú épülettömb távhőre való bekapcsolását jö_ vőre tervezték. A városi ta­nács épületét már bekötöt­ték. Ugyanakkor a könyves­boltban még mindig elavult módszerrel — kazánnal biz­tosítanak meleget. (Nemrég tüzet is okozott, amelyet — szerencsére — nagyobb kár nélkül megúszt'iv.) Arról nem is beszélve, hogy a fűtéshez támadásba lendülsz. Még fel sem ocsúdik a meglepetés­től, még alig védi magát, te már védhetetlen, megsemmi­sítő ütést viszel be neki... És kész a győzelem! Sportoló: De ha mégis fel­ocsúdik és ő támad? Edző: (Továbbra is jelleg­zetes ökölvívómozgást végez.) Ebben az esetben hagyod, hogy teljes erőből támadjon, klasszikus cselt alkalmazol. Tehát ő támadásba lendül, üt, ám te elhajolsz és hatal­masat csap a levegőbe, mi­közben te egy félelmetes bal­egyenest beakasztasz az áll­kapcsára. Ezt próbálta véde­ni. Te ezt kihasználva, egy jobb horgot is beviszel. A gyomrát védi? Te a fejét soro­zod meg. A fejét kezdi félte­ni? Akkor aztán nekiesel szükséges tüzelőt a téren át pakolják le és hordják be kézierővel az üzlethelyiség­be. Néhány az öl vénből Folytathatnánk hosszan a sort. Hozzávetőlegesen több, mint ötven olyan — nagyság­ra is számottevő — épület van még a város belterületén, amelyeknek legalább fele na­gyobb beruházás nélkül be­kapcsolhatna a távhőellátás- ba. Ilyenek a Krúdy film­színház, a rendőrkapitány­ság, a bíróság épülete, a Centrum Áruház, a Kossuth téri ABC, Kossuth-szálló, a közúti igazgatóság épülete a tervezőiroda, a mezőgazda- sági főiskola és a környékén lévő üzemek; a HAFE, VA- GÉP, autójavító, a Béke­szálló, Halászcsárda, színház, Fegyveres Erők Klubjel MÁV- állomás, étterem, konylyi, a Nemzeti Bank épülete, a Nyírviz-palota, az állami épí­tőipar központja, munkás- szállója, a Zrínyi Ilona gim­názium, a technika háza, az SZMT székhaza, hogy csak néhányat említsünk. A Minisztertanács már em­lített ülésén utasította az épí­tésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy átfogó in­tézkedési térvet dolgozzon ki a természeti környezet védel­mére. A tervet még ez év vé­géig a kormány elé terjesz­tik jóváhagyás végett. Min­den bizonnyal érezhető hatá­sa lesz ennek városunkban is. és megsorozod; egy Ifuszas sorozattal kikészíted, s a — padlóra küldöd. Egy, kettő, három, négy, öt, hat. hét, nyolc, kilenc, tíz: vagyis aut! Kiütötted! Győztél. Te vagy a — bajnok! Sportoló: Világos. Edző: (Még mindig ugrál.) Az a legfontosabb, hogy ne kíméld, ne sajnáld az ellenfe­let. Ha véletlenül hamarabb a padlóra kerül, és netán fel merészelne kelni, ne hagyd, hogy kifújja magát! Ütni. ütni és harmadszor is, meg sokadszor is csak ütni. Ö pe­dig ismét a padlón szedi ösz- sze magát!... S kész a győze­lem. Sportoló: Nagyszerű. Edző: Üsd, ameddig csak bírod! Ne sajnáld! Verd hü­lyére. hogy a ringbe vezető utat is felejtse el. Hagy men­jen el a kedve az ökölvívás­tól. De örökre! Sportoló: Es mi lesz a ba­rátsággal?... Edző: A barátság ettől csak erősebb lesz. Fordította; Sigér Imre LAPSZELEN: A házi mííhe'yek Mióta megjelent a rendelet a nem lakás céljára szolgáló helyiségek béréről, sok bér­házi lakó teszi fel a kérdést: vajon milyen elbírálás alá esik a lakóházak lakásaiban működő zajos házi üzem. Tekintettel arra, hogy a szolgálta .ás nálunk nem ép­pen a legfejlettebb ágazat, sok bérházban — az újak­ban is — apró kis maszek javítók rendezkedtek be. Az Északi körúton van máeodik emeleti lakásban dolgozó asz­talos, negyedik emeleten fol­tozó suszter és így tovább. A szomszédok általában nem a szol”á 1 tatáson, hanem a zaion elmélkednek, hiszen képzel­jük csak el, hogv a cipész reggel'ól eyttg kalapál, az a1"*'"!os fűrészel és így to­vább. Ha a lakás szövetkezeti, akkor a kis zugiparos azt mondja: sajátom, azt csiná­lok, amit akarok. (Az együtt­élés szabályai számára nem jelentenek semmit.) Ha a lakás OTP-öröklakás, akkor pláne rátarti a hé—' - iparos. Az állami lakásokban talán még meg is lehet vala­hogy fogni őket. No már most: lakás célját szolgálja-e az ebédlőben fel­állított műhely? Az étkező- fülke az marad-e akkor is, ha abban egy cipész dolgozik? Jó lenne mindezt tisztázni. Ha szükség van rájuk, adja­nak nekik rrpihelyt. Ha nincs, ak-kor adóztassák meg a la­kóháziban berendezett mű­helyt. Ha csalt fusiról van szó, akkor pedig alkalmazzák a kontáríörvényt. Mert, hogy valaki azért lehessen lakástu­lajdonos, hogy ott ipart űz­zön, az enyhén szólva luxus akkor, amikor sokan csak éppen lakni szeretnének. Pénzbüntetés tejhamisitésírt Az elmúlt hónapokban na. gyobb mérvű hamisított te­jet hoztak forgalomba Nyír­egyházán. A megindult vizs­gálat megállapította, hogy a vizezett tej Nagycserkeszröl került az állami tejbegyűjtő telepre. A vizsgálatot Deb­recenben a vegyvizsgáló ál­lomáson végezték. A Nyír­egyházi Tejipari Vállalat fel­jelentése alapján indult meg az eljárás, melyet a járási hivatal igazgatási osztályá­nak szabálysértési csoportja végzett. Tizenöt termelő el­len indult meg az eljárás, tej- hamisítás miatt. A hamisítás 2-től 35 százalékig terjedt. A tizenöt termelő egyenként 600-tól 2500 forintig terjedő pénzbüntetést kapott. A szabálysértési határozat kiemeli, hogy milyen veszé­lyességet jelent a társada­lomra a hamisított tej forga- lombahozatala. A jövőben szigorúbban fogják ellenőriz­ni a tej minőségét. f. r. Újabb nyolc „Kiváló ifjúsági klub66 Ezerszer drágább az aranynál Tóth Árpád <B. L.) A MÁTÉSZALKAI EGYESÜLT ERŐ TERMELŐSZÖVETKEZET TÉLI ÜVEGHÁZI' VIRÁGKERTÉSZETÉBEN EZEKBEN A HÓNAPOKBAN MINTEGY 10 EZER SZÁL SZEGFŰT, 500 NÁRCISZT ÉS 500 CSERÉP CIKLÁMENT NEVELNEK. (ELEK EMIL FELVÉTELE.) G. Nyijazov. A barátság érdekében

Next

/
Oldalképek
Tartalom