Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-20 / 16. szám
Í9T2. Jánölr Sí. KE'T.FT-MAGYAROR^ÄC S. (Xié Hová lehet jelentkezni ? Választás 70 szakmában Az OTP a lakosság: és a tanácsok bankja Bojtos István megyei igazgató sajtótájékoztatója Minden iskolában kiosztották a félévi bizonyítványt és ez azt is jelenti, hogy az általános, vagy középiskolában végzőknek ez az eredménye kerül a továbbtanuláshoz kiosztott jelentkezési lapokra. Hogy ki hol szeretné folytatni tanulmányait, azt nagyobbrészt már eldöntötték, van azonban olyan is, aki csak az eredmények tudatában dönt továbbtanulása ügyében. Ebben az információban azoknak a gyerekeknek kívánunk tájékoztatást adni, akik szakmunkásképző intézetekben szeretnének tanulni és egyben válaszolunk Simái Sándorné szamosújlaki olvasónknak is aki most végző gyermekét szeretné valamelyik közelben lévő intézetben elhelyezni. A Szamosúj lakhoz legközelebb lévő Fehérgyarmaton hegesztő, esztergályos, géplakatos, villanyszerelő, mechanikai műszerész (ebben az esetben mérlegkészítő), női szabó, ács-állványozó és , kőműves szakmában vesznek fel elsőéves tanulókat: öszszesen 219 fiatalt. Ennél több szakmában képeznek szakmunkást a mátészalkai szakmunkásképzőben. Itt hegesztő, autószerelő, esztergályos, géplakatos, bútorasztalos, ács-állványozó, kőműves, valamint szobafestő és mázoló szakmára vesznek fel 450 elsőéves tanulót. Szabolcs-Szatmár megyében egyébként 60 ipari, 10 kereskedelmi és 6 mezőgazdasági szakmát lehet tanulni a hagyományos és emelt szintű oktatás keretében. Emelt szintű oktatásban részesülnek azok a tanulók, akik a vasasszakmákat választják, kivéve a hegesztő és vasszerkezeti lakatos tanulókat. ' Őket — általában az építőipari szakmákkal együtt — a hagyományos képzésben részesítik. Legtöbb szakmában és a legtöbb tanulót a két nyíregyházi intézetben képeznek, a 107-esben 524, a 110-esben 867 elsőéves kezd szeptemberben. De 199 fiatalt vesz fel a kisvárdai, 367-et a ti- •szavasvári, 70-et a rakamazi, 130-at a nyírbátori, 97-et a vásárosnaményi és 70-et a tiszadobi szakmunkásképző intézet. Szabolcs-Szatmár megyében összesen kétezer fiatalt iskoláznak be ipari szakmára. Ide kívánkozik még, hogy szóljunk néhány szót a divatos szakmákról, azokról, ahol többszörös a túljelentkezés, ahová csak a legjobb eredménnyel végzett, fiatalokat vehetik fel. Ilyenek voltak korábban a háztartási gépek javítására jogosító szakmák — műszerész, tvszerelő stb. — az utóbbi három évben azonban annyira feltöltődött a létszám, hogy sok végzett fiatalt nem tudtak a szakmában foglalkoztatni, vagy a kereseti lehetőség miatt sokan más munkaterületen helyezkedtek el. Hasonlóképpen divatos most az autószerelő szakma, éppen ezért ajánlatos, hogy a gyengébb eredményt elérő fiatalok ne pályázzanak ide, hiszen a szelektálást az iskola a bizonyítványok alapján végzi. Aránylag kevés fiatal je-, lentkezik az építőipari szakmákra, holott itt kedvezőbbek a lehetőségek és például a nyíregyházi 110-es szakmunkásképzőben a kollégiumi felvételeknél is őket részesítik előnyben. Kollégiumi elhelyezést biztosít még a megyében a tiszavasvári 115-ös szakmunkásképző, ahol központifűtés-szerelőket, esztergályosokat, géplakatosokat, villanyszerelőket, mezőgazdasági gépszerelőket és gyógyszergyártó szakmunkásokat képeznek. Ugyancsak van kollégiuma a tiszaberceli növénytermesztő szakiskolának, a baktalórántházi — növény- termesztő gépészeket képező — szakiskolának és a nyíregyházi mezőgazdasági szakmunkásképzőnek. A szakmunkásképzőkbe február elsejétől március 31- ig lehet jelentkezni, az is-» kólákban kiosztott jelentkezési lapon. Egyben arról is tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a korábbiaktól eltérően nem kell a fiataloknak munkaszerződést kötni sem vállalattal, sem ktsz-szel, vagy magán Kisiparossal, elhelyezésükről ’ az iskola gondoskodik. A munkaviszony az iskolába való beiratkozással jön létre. Amennyiben valaki mégis ragaszkodna valamelyik vállalathoz — és a vállalat is hozzá — azt a jelentkezési lapon kell feltüntetni és a vállalatnak . is kérni az intézettől. Az ilyen kéréseket az iskolák figyelembe veszik. B. 3.1 Szerdán az Országos Takarékpénztár Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatóságán, Nyíregyházán sajtótájékoztatót tartott Bojtos István megyei igazgató. A tájékoztatón a Kelet-Magyarország, a Magyar Rádió és Televízió nyíregyházi stúdiója, a Magyar Távirati Iroda nyíregyházi kirendeltsége és az üzemi lapok meghívott munkatársai vettek részt. — Az Országos Takarék- pénztár sokoldalú szolgáltatásai révén szinte a megyében élő minden családdal üzleti kapcsolatban áll — mondotta bevezetőben Bojtos István. — 1971-ben tovább bővült a takarékpénztár feladata; a kormányhatározatnak megfelelően az OTP átvette a tanácsok költségvetési és fejlesztési alap számláinak kezelését, vezetését és a fejlesztési hitelekkel kapcsolatos feladatokat. — Ez a többi között azt jelenti, hogy a tanácsok egy bankkal állnak kapcsolatban, áttekinthetőbbé vált a tanácsi pénzgazdálkodás, gyorsabbá és rugalmasabbá az ügyintézés, valamint megfelelő információt tudunk szolgáltatni a tanácsok és a megye vezetői számára. A tanácsi és lakossági pénzeszközök egy banknál történő kezelése tehát segíti a rendelke. zésre álló pénzforrások hatékonyabb, egyben takarékosabb felhasználását. 4 lakásépítés segítésére — Ma már elmondható, hogy a takarékpénztár a lakosság és a tanácsok bankja. Ebben az időszakban minden gazdálkodószervnél a mérlegkészítés van napirenden. A takarékpénztár is elkészítette múlt évre vonatkozó számvetését, összeállította 1972. évi terveit, elképzeléseit. Az OTP Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága gazdasági eredményeit a következőkben lehetne összefoglalni: 1206 darab tanácsi célcsoportos lakásépítkezést finanszíroztunk; 58 728 fő részére 616 millió 387 ezer forint összegű hitelt folyósítottunk; 2573 kölcsönnel támogatott lakás- építkezés fejeződött be; a megye takarékbetét-állománya 180 millió forinttal emelkedett. — A fejlődés néhány jellemző adata: 1966-ban a megye takarékbetét-állománya 636 millió, 1970. december 31-én: 1 milliárd 336 millió forint volt. 1971 évben a megye lakossága további 180 millió forintot helyezett el betétre. A takarékpénztár múlt év végén 49 millió forint összegű kamatot írt jóvá a betétesek számláján. — 1971 év végén Szabolcs- Szatmár megye betétállománya 1 milliárd 516 millió forint. A megyében működő takarékszövetkezetek betét- állománya 292 millió forint. Továbbra is igen nagy az érdeklődés a gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvek iránt. Tavaly további 21,4 millió forint értékben váltottak ki betétkönyvet. Ezzel a gépkocsi -nyereménybetétszámlán 194,2 millió forintot tartunk nyilván. Megvénkben 351 autó fut, melyből 81 darabot a múlt évben nyertek a gépko- csi-nyereménybetét tulajdonosok. OTP-prénrum a fiataloknak — Igen élénk az érdeklődés az átutalási betétszámla iránt. Ennek lényege: a a számlatulajdonos megbízása alapján az OTP a mindenkori számlakövetelés terhére vállalja a havonta ismétlődően visszatérő közüzemi díjak, számlák és egyéb fizetési kötelezettségek kiegyenlítését. Az OTP a számla havi leg- ala.csonyabb egyenlege után 3 százalékos kamatot térít (tehát betételhelyezésre is alkalmas). Az átutalási betétszámlát egyelőre csak Nyíregyházán lehet igénybe venni. — Legfiatalabb üzletágunk az ifjúsági takarékbetét, melyet az OTP a 14—26 éves fiatalok részére, problémáik megoldása érdekében hozott létre. A fiatalok havonta rendszeresen 100—200—300— 400 forint összeget helyeznék el betétben, ezért az OTP az évi 5 %-*>s kamat mellett évi 1 százalék prémiumot is fizet, de csak abban az esetben, ha 5 éven át rendszeres a betételhelyezés. Ezen túlmenően a szerződésben vállalt lejárat után. ha az ügyfelünk állami szervtől lakást kíván vásárolni, vagy építeni szándékozik, az e célra érvényes hitelezési irányelvek mellett különköl- cson igénybevételére is jogosult. — 1206 tanácsi célcsoportot lakás építését finanszíroztuk, melyből 1971. évben befejeződött 399 darab tanácsi bér-, 223 darab tanácsi értékesíté- sű (szövetkezeti) lakás és 121 egyéb tanácsi lakásépítés. Emellett több tanácsi költségvetésiből fedezett beruházást finanszírozott az OTP, hogy csak a nagyobbakat említsem: megyei kórház 172 ágyas belgyógyászati pavilon, Szabolcs-szálló Nyíregyháza, 216 férőhelyes kollégium Nyíregyháza, megyei KÖJÁL-székház, mátészalkai kórház 65 ágyas pavilon, mátészalkai új ipartelep elő- közművesítés, mátészalkai új lakótelep hőközpont, stb. — 1971-ben igazgatóságunk feladatainak jelentős részét képezte a hitelezési tevékenység. Változatlanul igen élénk az érdeklődés a családi és íársasház-építkezések iránt. 205 magánszervezásű társasház, 3009.kertes családi ház építéséhez 298 millió forint hitelt engedélyeztünk. Tizenkilpncezer mezőgazdasági teí mciesi in kei — Jelentős volument képez a Lakas aiiagmegovasura, helyreállítására, norszerusi- tésere rganybe vett kölcsön összege, ravaly ép Kési és építési jellegű hiteit 4535 ío 339 millió forintban kapott. 117 kedvezményes pedagógus lakásépítési kölcsönigényét elégítettük ki 16 millió forint összegben. 996 darab ár- és belvizes hitelkérelmet bíráltunk el: 148 millió forint értékben. 200 darab szövetkezeti lakást értékesítettünk, az ezzel kapcsolatos hitel összege 22 és fél millió forint.' — Rövid lejáratú hitelakció keretében is jelentős volt forgalmunk, 52 640 dolgozó részére 216,5 millió forint összegű kölcsönt adtunk. A rövid lejáratú hitelek közül kiemelkedik a 28 780 tóteLben folyósított áruvásárlási kölcsön, mely 111 millió forint, valamint 4622 darab személyi hitel 66 millió forint összegben. — Mezőgazdasági termelési hitelt 19 000 tételben folyósítottunk, melynek összegszerűsége 35 millió forint. Tavaly 11,3 millió darab totó-lottó szelvényt értékesítettünk. 91 esetben fizettünk ki lottó négyesre, illetve totó 13 + 1, 13-asra járó nagynyereményt csaknem 7 millió forint összegben. A havi tárgynyeremény-sorsolások alkalmával 325 darab, 2 millió forintot érő tárgynyeremény került megyénkbe. Minden jogos hiteligényt igyekeznek kielégíteni A takarékpénztár 1972. évi feladatairól»szólt ezután Bojtos István: — Növelni kívánjuk a betétállományt, mely hitelezési tevékenységünk forrása. Minden jogos hiteligényt igyekszünk kielégíteni. — Ez évben a közép- és rövid lejáratú, termelési célú hitelek állományának emelkedésével számolunk, ugyanakkor a különböző szolgáltatási hitelek iránti kereslet növekedése várható. — Több, mint 600 tanácsi bérlakás építését finanszírozzuk, 270 tanácsi értékesí- tésű (szövetkezeti) lakás hitelezését vállaljuk. 2000 kertes családi ház, mintegy 350 magánszervezésű társasház építését támogatjuk kölcsönnel. — Valamennyi — gázbevezetéssel, különféle, a lakás korszerűsítését szolgáló, állagmegóvást eredményező — hiteligényt kielégítünk. — 1972. évben 320 úgynevezett saját beruházású la-i kás építésének befejezésével kalkulálunk, melynek értékesítésére is sor kerül. Ugyancsak értékesítünk 270 szövetkezeti lakást. — Természetesen továbbra is elsőrendű feladatunknak tekintjük az ügyfelek gyors, pontos, udvarias kiszolgálását. — Ez évben is szeretnénk megfelelni azoknak a követelményeknek,- melyet a megyei párt-, tanácsi vezetés és megyénk lakossága elvár a takarékpénztártól — mondotta befejezésül az OTP megyei igazgatója. MINDENFÉLE Kútfaeyások Beköszöntött a hideg, mire Szabolcs-Szatmárban hirtelen több, mint 200 utcai kűt befagyott. Ez azt jelenti, hogy 200 helyen nem tud vizet venni a lakosság. Hallom a választ: hirtelen jött a hideg; nem várt alacsony volt a hőmérséklet; a kutak máskor is be szoktak fagyni; ahogy enyhül, úgy válnak használhatóvá... és így tovább. Mindez nem elfogadható. A tél naptár szerint érkezett. A kutak befagyása ellen lehet védekezni Őskori módszerek vannak erre a célra. A kutak nem gazdátlanok, a tanácsok érte a felelősek. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e valaki, aki ezért a mulasztásért felelősségre vonja a vétkeseket. Vagy ez az ügy is befagy, mint egy kút? Salakhegy Évek óta elképesztő látványt nyújt Nyíregyházán a Széna tér. Hol csőtelep, hol szurtos felvonulási épületek, máskor farönkök éktelenítik. Újabban kohósalak-tároló hellyé változott. Hegy magasságú szürke tömeg emelkedik itt. Mindez büntethető levegőszennyező tényező ezen a környéken. Persze látványnak sem a legesztéti- kusabb. A hírek szerint a kohósalakot útépítéshez tárolják. Mégpedig a városi tanács megbízásából. így aztán végképp nem marad senki, aki intézkedne: a tanács csak nem szólíthatja fel saját magát? Vagy mégis? Változatlanul Uj év — új személyzet- Ezt konstatálták a vevők január elsején az Északi Alközpont egyetlen ABC-áru- házában. A meglátás után feltámadt a remény: hátha javul az egyébként gyengécske ellátás. ... Kéthetes tapasztalat bizonyítja: eddig nem látszik semmi. A kenyérellátás szintje változatlan, az árubőség nem feszegeti az üzlet falait, a csúcsidőkben éppen a friss péksütemény, hentesáru kínálata a leggyengébb. Időszerű lenne a kísérletezés helyett végre megkeresni és megtalálni a végleges és jó megoldást. Egy tízezer lelkes faluban követelmény a korszerű ellátás. A 10 ezer lelkes alközpontban úgy látszik így is lehet. Vagy egy alközpontban jó az alkeres- kedelem is? Borfilozófia Az egyik borkóstolóban a pincér határozottan tiltakozott egy ittas vendég kiszolgálása ellen. Megejtő következetességgel utasította visz- Sza kérését, mely a három deciről már az egyre lement. Elismeréssel nyugtázza az egyik vendég a felszolgáló szabályszerűségét, rendsze- retetét stb. Mire a pincér: — Majd bolond leszek kiszolgálni. Már részegen jött. Más fia itt rúg be. De így... Hiába, a törzsgárdamozga- lom a borkóstolóban is terjed. A pincér sem szereti az ingázó vándormadarat. Talán már a jelmondat is születik: Rúgj be egy helvenl „Kiváló ifiú pedagógus,f mozgalom A KISZ vásárosnaményi járási bizottsága és a megyei tanács vásárosnaményi járási hivatalának művelődési osztálya ,,Kiváló ifjú pedagógus'’ mozgalmat hirdetett a járás fiatal pedagógusai között. A mozgalom célja: elősegíteni a fiatal pedagógusok szakmai és politikai fejlődését — elsősorban önképzéssel. A mozgalomban minden 35 éven aluli képesített óvodai és általános iskolai pedagógus részt vehet. A mozgalom feltételeit teljesítő pedagógusok pénzjutalomban és előléptetésben részesülnek. A mozgalomba február 28-ig lehet benevezni a KISZ járási bt> zottságán. Egy baleset margójára: Leesett a pótkocsiról Az elmúlt hét péntek délelőtt a szabolcsbákai Búzakalász Termelőszövetkezet negyvenéves traktorosa leesett egy pótkocsiról és meghalt — mint azt lapunk vasárnapi számában meg is írtuk. A vizsgálat jegyzőkönyveit nézegetve. nem is olyan egyszerű halál volt Takác- József tragédiája. És nem is olyan egyszerű annak a megállapítása, hogy ittas volt. (Mint azóta kiderült. a vezető is ivott valamit.) Azon a reggelen a terme lőszövetkezet gépcsoportve zetője azt az utasítást adt ki. hogy néhány billenő pót kocsi, traktorokkal vontatv, a földkiegyenlítésekhez szál lítson homokot és földet. Mi vei ilyenkor télen, a trakto rosok többségének nine dolga vezetőként. így kerüli a baleset áldozata rakodónak a pótkocsira. Csakhogy milyen pótkocsira? A billenő, — hidraulikus készülékkel felforditható — pótkocsi platóján semmiféle 1 szabály nem engedi, hogy ember utazzon. Nemcsak azért, mert a hidarauli- ka esetleges hibája miatt bármikor megindulhat a bil- lenés és nemcsak a rakományt, hanem az embert is kiboríthatja, hanem azért is. mert ezeknek a billenőkocsiknak az oldalfala igen alacsony, magasítót nem is lehet rátenni, tehát még az ülő embert is könnyen kidobja egy rázkódás. (Emlékeztetni szeretnénk' rá, hogy majdnem ugyanilyen módon hait meg a dögéi termelőszövetkezet rakodómunkása is november 30- án, mint megírtuk. Ott mind a négy ember leesett. „Csak” "ly halt meg.) Hogyan kerülhetett Takács József a billenőkocsi platójára? (Nem volt egyedül. Társai azt mondják, hogy felállt és egy kanyarban kiesett.) Egy pillanatig sem kívánjuk elmosni az áldozat saját felelősségét. De van egy érdekes kérdés: senki — sem ő maga. sem a társai sem a gépcsoportvezető, sem felsőbb irányítóik — nem tudták, mint az utólagos vizsgálatokon kiderült, hogy billenőkocsi platóján utazni tilos. Nem arról van szó. hogy egy ismert szabályt sértettek meg. Nem is tudtak róla. Tovább vezet kérdezőskö- désünk. Kitől kellett volna tudniok? A termelőszövetkezet becsületben megőszült balesetvédelmi felelősétől 'Eg'yébképt nem tisztázott dolog, de majdnem bizonyos, hogy ő sem tudta ezt a szabályt.) Mindezt már Obermayer Mihálytól, a megyei tanács mezőgazdasági műszaki és balesetvédelmi főfelügyelőjétől tudjuk, aki az első vizsgálatokat végezte. Éppúgy, mint a következőket: Éz a derék, idős szíjgyártó, aki nyilván megtiszteltetésnek vette, hogy a baleset- védelem intézésével bízták meg, alapjában szintén nem hibáztatható. Oktat, ahogyan tud, tanul, ahogyan tud és aláíratja a balesetoktatási j egyzőköny veket. De a felelősségben osztoz- niok kell azoknak is, akik egy idős emberre bíznak ilyen fontos teendőt. Egy olyan tisztességes dolgozóra, aki lehet, nem is tudja, milyen felelősséget vállal magára — mint ebben az esetben is — és aki nem tudja, hogy csak azért bízták rá a dolgot, mert ..mellékes” dolognak tartják a balesetvédelmet. A fiatal, energikus munkaerőt sajnálják hozzá. íme, a logikus következtetések. Haláleset történt. Felelős érte a halott, a gépkocsivezető, a balesetvédelmi felelős, a gépcsoportvezető, de elsősorban annak a közös gazdaságnak a vezetői, akiknél így szervezik az emberek életének védelmét. Geszlclyl Nagy Zoltán