Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-09 / 290. szám
1971. cíe'VMvvfjer I. »ww fWM« * d»a1 Mérlegen az NB IIL Mátészalka és Záhony nagy lehetőségei A számok tükrében a megyei kézilabda-bajnokság Az NB III-as labdarúgóbajnokság Északkeleti csoportjában az őszi idényben meglehetősen érdekes, s végig változatos küzdelem folyt. Érdemes felidézni az őszi idény eseményeit csak azért is, mert a csoportban megyénk színeit öt együttes is képviseli. Csapataink a táblázat élén, középtáján s az alsóbb régióban is érdekeltek. Mint ismert, az őszi elsőséget a Hajdú Vasas szerezte meg. Úgy, hogy csak az utolsó bajnoki mérkőzésen harcolta ki az előkelő helyezést. A megelőző 14 forduló egyikében sem volt első helyezett. Ezzel szemben Hajdúböszörmény 6, Záhony 5, Mátészalka pedig 3 ízben is tanyázott a táblázat első helyén! A téglásiak elsősorban jó átlagteljesítményüknek köszönhetik őszi sikerüket, s betonkemény védelmüknek, hiszen magasan legkevesebb gólt kapták. A szabolcsiak... Együtteseink közül a Mátészalkai MEDOSZ és a Záhonyi VSC végig a táblázat élbolyában tanyáztak. Közülük Mátészalka őszi első is lehetett volna, de az utolsó fordulóban, helyi rangadón 2:0- ra veszített Záhonyban, s így meg kellett elégednie a második hellyel. Egyébként a szalkaiak érték el — Tö- rökszentmiklóssal együtt! — a legjobb hazai teljesítményt, 14 pontot szereztek, míg hét idegenbeli mérkőzésükön 50 százalékosak voltak. A Záhonyi VSC is végig kulcsszerepet játszott az élmezőnyben, s hogy végül 4. lett, annak köszönhető, hogy hazai találkozóin „eltéko- zolt” négy pontot. A záhonyi csapat egyben a mezőny leg- gólképesebb együttese is, 33 esetben talált ellenfelei' hálójába. ................. . Az újonc Tiszavasvári Lombik újoncként a középmezőnyben a 9. helyen végzett. Nagy ijedtség után. Hiszen az első négy forduló eredményei alapján biztos kiesőnek számított az együttes. Utána viszont rúgta a gólokat otthon, idegenben. Hazai találkozóin kilenc, idegenbeli mérkőzésein pedig 7 — annyit mint Mátészalka, Záhony és Hajdúböszörmény! — pontot szerzett. A Nyírbátori Dózsa a 10. helyen várja a tavaszi folytatást. Az együttest jobb helyre várták a szurkolók, s mérsékelt teljesítménye főként annak köszönhető, hogy hazai találkozóin 6 pontot veszített. Jobb csapat, mint az helyezéséből következne, s érzésünk szerint a tavaszi idény ben előbbre rukkol majd. A Tuzséri MEDOSZ hazai őszi mérlege jó, hét találkozón 9 pontot gyűjtött. Viszont ehhez idegenbeli 8 találkozóján csak kettőt sikerült szereznie, s így elég sok gólt kapva csak 13. tudott lenni. A tavaszi idényben — visszatérő játékosaival megerősödve — elkerülhet a kiesőjelöltek közül. ...és a többiek A mezőny majd minden együtteséről lehetne valami érdekeset mondani. Török- szentmiklósról például azt, hogy az őszi évad legszerencsésebb együttese volt. Hiszen 6 góltí!) ért el 11-esből, kettőt pedig úgy, hogy az ellenfél lőtte, azaz öngól volt. A Szabó SE ellen úgy nyert 2:l-re, hogy egyik gólja 11- esből, másik pedig öngólból esett. A legnagyobb mozgást a táblázaton Balmazújváros — ugyancsak újonc — együttese végezte. Meglepően jól kezdett, s a hatodik forduló után még a harmadik helyen állt. Az őszi idényt pedig 11 ponttal kiesőjelöltként zárta. A Tisza Cipő és a Püspökladányi MÁV számára pedig vajmi kevés ükért hozott az őszi idény, hiszen e két együttesen szinte már csak a szerencse segíthet. Különösen súlyos és reménytelen a Püspökladányi MÁV helyzete, mely furcsa rekordot is felállított, az első nyolc mérkőzésén egyetlen gólt sem tudott lőni. Beszélő számok Az őszi idény bajnoki mérkőzésein a résztvevő 16 csapat összesen 333 gólt lőtt. a mérkőzésenkénti gólátlag: 2,77. A saját pályán játszó csapiatok ebből 1,84, mig a vendégegyüttesek 0,93-as átlagot értek el. A bajnoki találkozókat 49 játékvezető irányította. 5—5 mérkőzést vezetett Sólyom és Vágó, őket követi 4—4 találkozóval kilenc játékvezető, közöttük található a nyíregyházi Ambrus és Ajler is. Az őszi bajnoki mérkőzéseken összesen 18 játékost állítottak ki. A 16-oson belül elkövetett szabálytalanságokért 24 alkalommal ítéltek 11-est a játékvezetők, s ezekből 22 gól esett. Az NB III. Északkeleti csoportjának bajnoki mérkőzéseit — a lapokban közzétett nézőszámok szerint — összesen 63 ezer néző tekintette meg, a mérkőzésenkénti átlagnézőszám 500. Szabolcsi „gólkirály“ Az őszi idény góllövőlistáján 13 góllal a záhonyi Balázs áll az első helyen. Mögötte az élmezőny sorrendje a következő, 9 gólos: Vajda (Hajdúböszörmény), Mezei (Hajdúszoboszló), 8 gólos: Bukta (Törökszentmiklós, 4-et 11-esből), 7 gólos: Bóné (Tiszavasvári), Erdei II. (Záhony), Halas és Piczil (mindkettő Hajdúszoboszló), 6 gólos: Kosa (Mátészalka), Gazdag (Tiszavasvári), Urbán (Balmazújváros), Kiss S. (Hajdú Vasas), Csendes (D. TITÁSZ) és Kom lati (Tisza Cipő). Hi lesz tavasszal? A tavaszi folytatás mindenképpen több érdekességet ígér az őszi idénynél. Hiszen a „második félidőben” már nem babra megy a játék, ekkor a bajnoki címért, a helyezésekért, illetve a kiesés elkerüléséért küzdenek — közvetlenül is — a csapatok. A nagy kérdés elsősorban, hogy mely csapat végez első helyen, ki kerül fel az NB II-be? Az esélyeket nézve a Hajdú Vasas van helyzeti előnyben, hiszen 2 pontos különbsége biztató, s az, hogy tavasszal 8 mérkőzést játszhat hazai pályán. Mögötte a Mátészalkai MEDOSZ, a Hajdú- böszörményi Bocskai, s a Záhonyi VSC lehet még trón- követelő. Hogy közülük melyiknek sikerül, még nem tudni. Hiszen az elmúlt évben Hajdúszoboszló .„félidőben” 6 pont előnnyel rendelkezett, s a folytatásban az első öt forduló után elszállt ez az előny. Ami a kiesés elleni küzdelmet illeti, komoly remény van arra, hogy ebben az évben nem lesz szabolcsi kiesője az NB III-nak. Hiszen a jelenleg középmezőnyben tanyázó Tiszavasvári és Nyírbátor várhatóan még előbb fog végezni, a 13. helyezett Tuzsér pedig jó reményekkel várhatja a „második fordulót”. Dr. Miski László Nagykálló A megyei kézilabda-szövetség elkészítette az 1971. évi megyei kézilabda-bajnokságok végső, hivatalos bajnoki táblázatait, értékelte a sportszerűségi versenyeket, góllövőlistákat. Ez alkalommal a megyei felnőtt kézilabda férfi és női bajnokság végeredményeit ismertetjük. Férfiak A megyei felnőtt férfibajnokságban mindössze hat csapat vett részt ez évben. A szövetség négy fordulóban — két tavaszi és két őszi — bonyolította le a küzdelmet. Erre azért volt szükség, hogy a bajnok részt vehessen az NB II-be jutásért folyó osztályo- zón, ahol csak megfelelő számú bajnoki mérkőzés lejátszása után fogadják el a bajnokcsapatok nevezését. A bajnoki címet ismét a Tiszavasvári Lombik csapata szerezte meg. Az együttes nagy előnnyel is vezetett a küzdelmek során, de végül a Nyíregyházi Tanárképző . Főiskola jó hajrával két pontnyira meg tudta közelíteni. A férfi felnőtt bajnokság 1971. évi végeredménye a következő: 1. T.-vasv. L. 20 18 — 2 618-364 36 2. Ny. Tan. 20 17 — 3 596-323 34 3. Ászt. SE 20 11 2 7 496-446 24 4. Kisv. V. 20 5 — 15 344-472 10 5. Záh. VSC* 20 5 1 14 305-492 10 6. Hód. Tsz 20 2 1 17 334-596 5 • — Egy büntetőpont levonva. A férficsapatok sportszerűségi versenyét a második helyezett Tanárképző Főiskola nyerte meg, az Asztalos SE ugyancsak jól szereplő együttese előtt. Érdekesség, hogy a megyei bajnok Tiszavasvári csak ötödik lett. A férfi sportszerűségi UEFA-mérkőzés a Népstadionban FTC-Eintracht Braunschweig Az év utolsó jelentős labdarúgó-mérkőzésére került sor szerda délután a Népstadionban: a Ferencváros az UEFA Kupa nyolcadd öntőjében az Eintracht Braunschweig ellen vívott visszavágót. A zöld-fehérek az idegenben elért 1:1 után biztosan továbbjutottak. Hűvös, szeles, csípős időben a svájci Kamber játékvezető sípjelére kezdődött a játék. Nem kellett sokáig várni a ferencvárosi gólra. Az első percben jobb oldali támadás után átkerült a labda Muchához, ő rögtön középre ívelt és Juhász1 öt méterről fpíiel juttatta hálóba a labdát, 1:0. A Ferencváros fölényben volt, de a kapura hosszú percekig nem jelentett veszélyt. A 21. percben Gerwienhez került a labda, Géczl harminc méterre kifutott eléje, s üggyel-bajjal tisztázott. A 39. percben villámgyors akció végén sakkmatt helyzetbe került a vendégek védelme. Bálint vezette fel a labdát, Branikovits estében is visszaadta, s Bálint nagv erővel a kapu közepébe vágta, 2:0. A Braunschweig feladta védekező taktikáját. Többször is kitámadott, de eredmény nélkül. A második félidőben is gyors támadásokkal kezdett a Ferencváros és ezek hamar eredményt hoztak. Az 51. nercben a gyakran előretörő Bálint 16 méteres bombája tutott a kapuba, 3:0. Az 58. percben Branikovits Kaack díszkísérete mellett nehéz helyzetből a kimozduló ka- ous mellett lőtt» a hálóba az újabb gólt, 4:0. Tovább t'jma- dott a Ferencváros, de elég sok helyzet maradt kihasználatlanul. A 73. percben szépítettek a vendégek. No- vák szabálytalankodott. A szabadrúgást Bründhöz játszották, aki a bal oldalról éles szögből laposan lőtt a kapuba, 4:1. 5:2 (2:0) A 80. percben Branikovits több védőt is becsapva nehéz helyzetből rúgta a Ferencváros ötödik gólját, 5:1. A hajrában mindkét oldalon akadt egy-két helyzet, de ezek közül csak Erlernek sikerült egyet kihasználni a 90. percben, 5:2. Klassziskülönbség volt a két csapat között. A Ferencváros végig fölényben volt, egy pillanatra sem engedte ki kezéből az irányítást. A nyugatnémetek a két gólt is csak a ferencvárosi védelem egy- egy könnyelműségének köszönhették. Jók: Páncsics, Juhász. Bálint és Kű, illetve Baése, Merkhoffer, Gersdoríf és Gerwien. A két mérkőzés összesítéseként a Ferencváros 6:3-as gólaránnyal, 3 --"ittál jutott tovább a legjobb nyolc közé az UEFA Kupában. ★ Az UEFA Kupában a nyolcba jutásért szerdán lejátszott további mérkőzések eredménye: Juventus—Rapid 4:1 (1:1). A Juventus 5:l-es összesítéssel továbbjutott. Zseljeznyicsar—St. Johnstone 5:1 (3:1). 5:2-es összesítéssel a Zseljeznyicsar jutott a legjobb nyolc közé. Setubal—ÜT Arad 1:0 (0:0). Az Arad 3:0-ra nyerte az első mérkőzést és továbbjutott. Elutazod a VB-re a kézilabda-válogatott Szerdán délután a Keleti pályaudvarról elutazott a magyar női. kézilabda-válogatott a hollandiai világbajnokságra. A 15 utazó játékos: Elekné, Rothermel Anna. Fleckné, Babos Ágnes, Szókéné, Bognár Erzsébet, Ster- binszky Amália, Babayné, Drozik Erzsébet, Tót-Har- sányi Borbála, Takácsné, Gi- ba Márta, Tmann Rozália, Üligné, Kovács Éva, Polster Mária, Lakiné, Tót-Harsányi Katalin, Szabó Ilona, Bujdosó Ágota, Csikné, Horváth Klára és Nyári Erzsébet. Török Bódog, a válogatott edzője így nyilatkozott: — Ha a selejtezőkből továbbjutunk, akkor már biztosnak tekinthetjük a dobogót. Átéltünk már nehezebb időket is. Jó formában van a csapat. Nyíregyházi járási labdarúgó-bajnokság \ vfregyházi járási 1. osztAly: Tiszadobi Tsz—Tiszateleki Tsz 2:1, Vasmegyeri Tsz—Tlszadadai Tsz 3:2, a Tiszalöki Spartacus—SénySi Tsz mérkőzés elmaradt, a két pontot Tlszálök kapta. 1. T.-bercel 14 12 1 1 56- 6 25 2. Székely 15 10 2 3 33-24 22 34 Kék 15 10 1 4 42-n 21 4. Gyulatanya 15 10 1 4 42-22 21 5 NyirJ&kó 15 9 1 5 26-23 19 6 T.-Jöfci Sp. 15 5 2 5 19-25 18 7. Nyíribrony 15 7 3 5 42-25 17 8. Tiszatelek 15 7 1 7 41-25 15 9. Nyírszőlős 15 5 4 6 28-33 14 10 Tiszadob 14 5 2 7 27-22 12 11. Apagy 15 4 3 8 19-23 11 12. Nyírpazony 15 5 1 9 21-3« 11 13. Tiszadada 15 4 2 9 26-37 10 14 Nyírt. M. 15 510 8-38 10 15 Vasmegyer 15 3 2 10 22-84 8 16. Napkor 15 . 2 — 13 19-57 4 Fgressy Pál verseny végeredménye a következő : 1. Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 198, 2. Asztalos János SE 163, 3. Hodászi Tsz és Kisvárdai Vasas egyaránt 138, 5. Tiszavasvári Lombik 132, 6. Záhonyi VSC 81 ponttal. A góllövőlista első hat helyén a bajnokságban is élen végzett csapat játékosait találhatjuk. A megyei „gólkirályi" címet — az elmúlt évhez hasonlóan — ismét a tiszavasvári Papp László érdemelte ki, nagy fölénnyel lett első. A férfi megyei góllövőlista végeredménye: 1. Papp László (Tiszavasvári Lombik) 216, 2. Sepsi Sándor (Tiszavasvári Lombik) 131, 3. Májer András (Asztalos SE) 117, 4. Puskás Tibor (Tiszavasvári Lombik) 108, 5. Kató Lajos (Tiszavasvári Lombik) 91, 6. Benkei László (Tanárképző Főiskola) 81, 7. Stnka János (Hodászi Tsz) 75, 8. Kovács Sándor (Tiszavasvári Lombik) 73, 9. Debreceni Tamás (Nyíregyházi Tanárképző) 69, 10. Berta László (Nyíregyházi Tanárképző) 68 góllal. A lista érdekessége, hogy a két tiszavasvári játékos. Puskás Tibor és Kovács Sándor góljainak egy részét az Asztalos SE együttesében érte el. Nők A női megyei felnőtt kézilabda-bajnokságban tíz együttes vett részt, s érdekesség, hogy az 1970. évi bajnok, a Tiszavasvári Lombik csak harmadik tudott lenni. Az elsőséget a Nyírbogdányi Lombik együttese szerezte meg a Vásárosnaményi Vörös Meteor előtt. A női mezőny élvonalában eléggé szoros volt végig a harc az elsőségért. Az utolsó helyen végzett nyíregyházi újonc csapat, a Voláfl ÉC egyetlen pontot sem tudott ugyan szerezni, de ez nem szegte kedvüket. A felnőtt női kézilabda megyei bajnokság 1971, évi végeredménye alábbi: 1. Nylrbogd. 18 15 — 3 245- Sí 3« 2. V.-namény 18 14 1 3 214-10! 29 3. T.-vasvári 18 13 — í 316-101 26 4. Tanárk. II.* 18 12 1 5 216-145 .’4 5. Bes. G. 18 11 — 7 210-144 :3 6. Ny. UNIVERSIL 18 8 1 9 128-143 17 7. Mándok 18 6 1 11 149-148 3 8. Hodász 18 4 1 13 156-20» » 9. Rakamaz 18 4 1 13 69-181 9 1». Ny. Volán 18 - 18 33-374 — • = Egy büntetőpont levonva. A női sportszerűségi versenyt az utolsó előtti helyen végzett Rakamazi Spartacus nyerte meg a Nyíregyházi Universil előtt és a Nyíregv- házi Tanárképző II. előtt. Meglepő, hogy a bajnoki címet szerzett Nyírbogdány viszont a sportszerűségi verseny utolsó helyére került. A női sportszerűségi verseny végeredménye: 1. Rakamazi Spartacus 256, 2. Nyíregyházi Universil 216, 3. Nyíregyházi Tanárképző Főiskola II. 199, 4. Kisvárdai Bessenyei Gimnázium 184, 5. Mándoki Gimnázium 189, 8. Vásárosnaményi Vörös iyle- teor 155, 7. Tiszavasvári Lombik és Nyíregyházi Volán egyaránt 140, 9. HodásZi Tsz 119, 10. Nyírbogdáhyi Lombik 81 ponttal. A női góllövőlistán ugyancsak olyan játékos végzett első helyen — a nyírbogdányi Lőkös Mária személyében — aki 1970-ben is „gólkirály” volt. A női góllövőlista végeredménye : 1. Lőkös Mária (Nyírbogdányi Lombik) 135, 2. Nagy Zsuzsa (Kisvárdai Bessenyei) 80, 3. Danes Erzsébet (Kisvárdai Bessenyei) 76. 4. Lakatos Erzsébet (Mándoki Gimnázium) 75, 5. Szőke Erzsébet (Vásárosnaményi Vörös Meteor) 71, 6. Juhász Ilona (Vásárosnaményi Vörös Meteor) 60, 7. Rákosi Katalin (Mándoki Gimnázium) 59, 8. Héri Ilona (Nyíregyházi Universil) 56, 9. Kosztya Erzsébet (Vásárosnaményi Vörös Meteor) 54, 10. Poór Erzsébet (Nyírbogdányi Lombik) 52 góllal. Vass Géza Kosárlabda: Középiskolák vetélkedője Vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Pénzügyi Szakközép- iskola tornatermében rendezték meg a középiskolai kosárlabda-bajnokság Szabolcs- Szatmár megyei döntőjét, a leány csapatok részére. Eredmények : Nagykállói Budai Gimnázium—Nyíregyházi Krúdy Gimnázium 61:54 (27:24). A II. korcsoportosok, serdülők, mérkőzése a 3—4. helyért. A nagykállóiak a palánk alatt határozottabbak voltak. Nagyecsedi Gimnázium- Nyíregyházi Pénzügyi Szak- középiskola 47:42 (29:18). Serdülők mérkőzése az 1—2. helyért. A döntő nagy küzdelmet hozott. Az első félidőben a nagyecsediek, a másodikban a nyíregyháziak játszottak jobban. Végül is a nagyecsedi csapat nyert 5 pont különbséggel. A serdülők megyei közép- iskolás bajnoka: Nagyecsedi Gimnázium, 2. Nyíregyházi Pénzügyi Szakközépiskola, 3. Nagykállói Budai Gimnázium, 4. Nyíregyházi Krúdy Gimnázium. Vasárnap játszották le a zord időjárás miatt 2 héttel korábbról elmaradt 1. kor- csoportosok (ifjúsági) egy mérkőzését: Nagyecsedi Gimnázium- Nyíregyházi Kölesei Gimná* zium 50:37 (26:15). A nagyecsediek első félidőben szerezett előnyét a jól hajrázó nyíregyháziak már nem tudták behozni. Az első helyért a Nagyecsedi Gimnázium feladta a küzdelmet. így az ifjúságiak csoportjában: 1. Nyíregyházi Pénzügyi Szakközépiskola, 2. Nagyecsedi Gimnázium, 3. Nyíregyházi Kölcsey Gimnázium. Torna:-------------- } Második a Tanárképző női csapata Budapesten a Jétékcsar- nokban rendezték meg az elmúlt hét végén a II. osztályú felnőtt tornász-csapatbajnokság első fordulóját. Az eseményen megyénk színeit a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női és férfiegyüttese képviselte. A női mezőnyben a Benkő Éva, Szabó Ilona, Hajzer Erzsébet, Fejes Anikó, Egri Olga, Takács Erzsébet összetételű nyíregyházi együttes nagyszerűen szerepelt, s holtversenyben a második helyen végzett. Eredmények: 1. Pécsi Tanárképző Főiskola 179,45, 2. DEAC és Nyíregyházi Tanárképző Főiskola egyaránt 177,90 ponttal. A női versenyen 18 együttes szerepelt A férfi csapatbajnokság első fordulójában a nyíregyházi férfiegyüttes a 7. helyen végzett. Mind a női, mind a férfi csapatbajnokságban a befejező második fordulót vasárnap rendezik meg ugyancsak Budapesten,