Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-17 / 297. szám
'1971 rfeéemSer Vf. V!\C,V\pr,T>',’r * if S. oMal Napirenden: a dohány Rendezni a problémákat FONTOS ÜGYBEN FOGLALT ÁLLAST a Nyírségi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének vezetősége nemrégiben. A megye egyik legfontosabb növényéről, a dohányról van szó. Ennek a Szabolcsban amúgy is nagyon elterjedt növénynek éppen a területi szövetség 68 termelőszövetkezete a fő bázisa. Az egész ország területén nekik van a legtöbb dohányuk. Itt terem meg Szabolcs dohányának túlnyomó többsége. A szövetkezetek közül jelenleg mindössze kettő nem foglalkozik dohánytermesztéssel. De már eddig is 23 százalékkal csökkent három év alatt a termőterület, mert az 1968 évi 10 351 holdról idén 8030 holdra zsugorodott a dohánnyal beültetett területi A szövetség állásfoglalása azt elemzi, mi ennek az oka. Mint megállapítják: elsősorban a munkaerő változásával függ össze. Valamikor a Nyírségben az országosnál sűrűbben lakott terület sok munkaereje terelte az igen munkaigényes dohánytermesztés felé a termelőszövetkezeteket. A nagy népsűrűség miatt az országos átlagnál jóval nagyobb itt a mezőgazdasági keresők aránya. A mezőgazdasági munkaerő a Nyírségben is elöregedett. Jelenleg a 68 termelőszövetkezet tagjainak 54,3 százaléka már 50 év feletti. A dohánytermesztést ismerő idős tagság már nem képes ilyen munkaigényes növénytermeléssel foglalkozni, a fiatalok pedig nem szívesen foglalkoznak a dohánnyal. A közös gazdaságok vezetői’ emiatt további csökkentését tervezték meg a dohány vetésterületének. kózott minden közeledés dől és még az elmúlt évi tárgyalások idején is, amikor pedig a partneri kapcsolatok erősítése volt a fő cél, uralkodó volt az a szemlélete, hogy a termelőkkel szemben az ipar testesíti meg az állam akaratát. így állandó viták folytak a peronoszpóra kánmegálla- pítása és térítése, az átvételi határidők, a szállítási ütemezés, a hitelezés és előlegezés, valamint a homoknedvesség megállapításának kérdéseiben. ÍGY TÖRTÉNT, HOGY 13 nyírségi termelőszövetkezet teljesen be akarja szüntetni a dohánytermelést és a IV. ötéves terv végére a szövetség területén már az 1968 évi területnek csak 60 százalékán kívánnak dohányt termelni (a termelőszövetkezetek csak 53 százalékán). Az állásfoglalás javaslatokkal fejeződik be. Mindenekelőtt a jelenlegi ráfizetéses dohányt jövedelmezővé kell tenni. Az elmúlt években történt áremelés, de ez a jövedelmező termesztéshez nem elegendő. Hangsúlyozza a szövetség állásfoglalása, az áremelés forrásául nem kívánatos valamely más mező- gazdasági termélési ágazat árából elvenni. Hosszabb távra azonban az áremelés sem oldja meg a problémát. Gépesítéssel is segíteni kell a munkaigényes növény termesztésén. A jelenlegi kanadai gépsor igen drága, még az állami támogatást beleértve is termelőszövetkezetenként 1 millió forintos beruházást igényéi. Olcsóbb és jobb minőségű gépeket kell keresni. A dohányipar ezenkívül tervezi a hevesi és a Burley típusok vetésterületének növelését. A szövetség egyetért a fajtaváltással, de felteszi a kérdést, ki építse meg a zöld dohány szárításához szükséges közel 70 szárítótornyot, amely ismét 15—20 millió forintos beruházást igényel? A dohányipar ezt a termelőkkel közösen szeretné megoldani. Kérdés azonban, hogy a termelőknek van-e hozzátenni való pénzük? BEFEJEZÉSÜL A SZÖVETSÉG leszögezi, hogy a dohányiparnak a termelőkhöz való viszonya az utóbbi időben javult, de a szemléleten még javítani kellene. Okvetlenül előbbre kell jutni a december 31-ig át nem vett, de a szövetkezet által tárolt dohány finanszírozásának kérdésében. Jó példát mutatott erre a gabonaipar, amely, ha nincs raktára, az átvett terméket a szövetkezet raktáraiban tárolja bérleti díj fejében. Az átvételnél tapasztalható szubjektív minősítést fel kellene váltani a műszeres bírálással, megnyugtatóan rendezni kellene a pero- noszpórakár megállapításának és térítésének jelenlegi rendszerét. Továbbra is megoldatlan feladat a helyi átvétel rendszerének elterjesztése. A dohánytermesztés eddig is és a jövőben is jelentős ágazat lesz a nyírségi tájon — állapítja meg a szövetség állásfoglalása —, de, hogy területe ne csökkenjen, ahhoz a fenti problémákat sürgősen rendezni kell. Gesztelyi N. Zoltán Számok — emberek 100 millió táppénzre MÁSIK OKA A DOHÁNY- TERMESZTÉSI kedv csökkenésének, hogy a jövedelmezősége nem kielégítő. Alig éri el az összes többi növények egyharmadát árbevételben. De — mint a szövetség megvizsgálta — még 7 mázsa szá- razdohány-átlagtermés esetén is mázsánként 50 és 700 forint közötti összeget ráfizet a termelőszövetkezet a dohánytermesztésre. Mindezt csak rontja a peronoszpórára érzékeny fajtáknál a nagy termelési bizonytalanság. Harmadik okként a szövetség elemzése á dohányipar magatartását említi meg. Leszögezik, hogy a szövetkezeteknek és a szövetségnek valamennyi partner közül a dohányiparral kellett a legtöbb vitát folytatni az egyenjogúság megteremtése érdekében. A dohányipar csak a legutóbbi évben volt hajlandó termelői szemmel is nézni a dohánytermesztést. A korábbi években is mereven elzárA társadalombiztosítás hazánkban világméretű szervezettségű. Ha csupán egy részt ragadunk ki a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának megyei jelentéséből látható, a betegség esetén nyújtott segítség és támogatás jelentősége szinte felbecsülhetetlen. Szabolcs-Szatmár megyében mintegy 130 «zár dolgozó jogosult táppénzre. A tapasztalat szerint ezek 5 százaléka évente megbetegszik, vagy éppen baleset áldozata lesz. Ennék megfelelően megyénkben egy esztendőben a társadalombiztosítási igazgatóságon megközelítően 2 millió táppénzes napot tartanak nyilván. Szinte években ki sem fejezhetően hosszú idő ez. A biztosítás azonban ezekre a napokra, hetekre, sokaknál évekre azonban magasan a létminimum feletti juttatást biztosít. Egy-egy táppénzes napra megyénkben egy beteg átlagosan 50—55 forintot kap. Ez az összeg ugyan alacsonyabb az országos átlagnál, ami annak a következménye, hogy a megye’ bérszint is elmarad az országostól. így is évente 10: millió forintot fizetnek olyanoknak, akik munkaiképteie nekké váltak. Érdekes itt megjegyezni hogy ez az összeg a korább;' évekhez viszonyítva nőtt, ami nemcsak azzal magyarázható hogy általában emelkedtek a bérek, hanem azzal is, hogy sokkal több szakképzett dolgozó van Szabolcsban. T i ' ------------------Ruhavásár A régi vásárokon is megtörtént olykor, hogy igazán bevásárolt valaki! Nemcsak a gomba formájú esernyő alat a Tebernák környékén, aho. az ügyes kezű pancser, eng edélye birtokában — és egyben a csendőrszuronyok á -nyékában — keverte parányi asztalán a három fémlap >t és mondta hozzá a szöveget. :— Hogy idenézzen mindenki nem csalás, nem ámítás, ez a nyerő, az a vesztő, aki kitalálja, bi :tosan nyer! Mindenki figyelje a kezemet, itt a piros, ott a piros, na még egyszer meí keverem és most mutasson r<. bátyám, hol a piros...!? Ott volt például a ruhavásárlás. Az öltönyök, kabátok, nagyujjasak választéka, melyekről igei i hamar kiderült igazi értéki k. Hamar össze- ugrott ben lük a papírozott szalon vászot t, csomósodott össze a vatelin, íeslett fel a varrás, vagy éppen a kelme húzódott össze felére. Ezért határozott úgy magában Kelezsi Jóska bácsi — aki a Bagolyvár dűlő leghátulján lakott — hogy ő bizony, nem az olcsóságot fogja nézni. Jót vesz, többet ád érte és válogat. Ilyen elhatározással sétált már korán reggel a sátrak között. Az egyre erősödő zsongásban, mert még akkor sem a vasporos, sem a kalen- dáriumos nem kiabálta rekedtre magát, — a plánétát áruló testes vénasszonyról nem is beszélve, aki papagájait is túlrikácsolta eleinte — de nem sokáig. Egy testes úr hamar kitalálta szándékát és bőbeszédűen tessékelte sátrába. — Jó napot bácsikám, aggyonisten bácsikám, mi lenne szükséges, mivel szolgálhatok, egy jó nadrág, egy jó nagyujjas, van is a maga méretéből egy egész halom, esetleg öltöny...? — Azaz, valami öltőféle kellene. — Igenis kérem, egy teljes komplett öltöny. Egy csizma- nadrágos ha nem tévedek ugyebár? És milyen legyen ha meg nem sértem? — Valami jobb... — Igen kérem a legjobbat fogom adni. A lehető legjobb kelméből és micsoda kidolgozással. Mert én nem adhatok rosszat drága bácsikám, nekem még a nagyapámnak a nagyapja is vásári szabó volt és azt hagyta ránk, hogy a vevőt mindig úgy kell kiszolgálni, hogy az máskor is visszatérjen. Ügy bizony bácsikám. Többszöri próbálás után ki is választottak egyet a sok, vadgalambszínű öltöny közül — azért szerette azt a szint, mert nem volt annyira szennyfogó mint a fekete, mely valóban pászolt. De szabószokás nélkül, mely szerint , ha elölről nézték összefogta a mester a hátulját, ha a hátulját mustrálták, pedig áz elejét. De az árában nem tudtak megegyezni. Hiába esküdözött az eladó, Szocialista módon „Ez a szép a mi munkánkban*4 — Nekem tetszik! — Nekem meg nem. Olyan, mint egy mozdonygarázs. Belül persze egészen más. De hát ők tudják. Ök az iparosok. Két férfi beszélgetett így a tanárképző főiskola előtti buszmegállóban és közben a befejezés előtt álló könyvtár és előadó épülete felé mutogattak. Mint később kiderült, valóban a tervezők és kivitelezők voltak az iparosok, hiszen az új épület Közép- Európa legmodernebb könyvtára és előadója lesz. A műszaki átadás még nem történt meg, de a részátadáskor a szakemberek — a Középülettervező Vállalat megbízottai — azt írták a jegyzőkönyvbe: az építkezés színvonala (minősége) az országos átlag felett van. Ilyet mésí nem csináltak — Pedig ilyet még nem csináltunk. Már nem a minőségre gondolok, hanem a formára — mondja Móré János ács, az egyik szocialista brigád vezetője. Az előadó tölcsér alakú falát nézegetjük. Olyan sima, hogy még a légy is elcsúszna rajta. — Ez volt a legnehezebb része a munkánknak. Ilyen zsaluzást mé.s nem csináltunk — mondja Móré János. — De nem ez volt az egyetlen újság. A felső tetőtartó vasszerkezetének felállítása is megfogott bennünket. Hát ez a szép a mi munkánkban. Pedig sokan egyhangúnak tartják. Nem mondom, ha mindig istállót, vagy kislakásokat építenénk, gyorsabban menne, de nem lenne benne semmi érdekes. CSERNYÉCZKI SÁNDOR Mintha haza mennenek Kint a' betonkeverőnél' Kerekes András kubikos szocialista brigádja dolgozik. Hideg van, ' de az emberek kesztyű nélkül lapátolják a sódert, kavicsot. Három éve vannak itt és együtt kilencen. Úgy megszokták ezt a munkahelyet, hogy reggelente úgy jönnek be, mintha haza mennének. Pedig csak egy nyíregyházi van közöttük, a többiek autóbuszoznak mindennap. A brigádvezető például Nyírturáról utazik. — Egyedül vagyok túrái. MÓRÉ JÁNOS között ezért is vagyunk szocialista brigád. Nem erre a tetőre gondolok, hanem, hogy segítünk egymásnak. Róluk lehet számítani KEREKES ANDRÁS Lett volna még onnan jelentkező * Ide á * ’’brigádomba, de nem akartam. Ismered). Csak rontotta volna nálunk a levegőt. Ismerjük már egymás gondolatát is, együtt vagyunk jóban, rosszban. Volt olyan is, hogy hívtak valakit más munkahelyre több fizetésért. Azt mondta, neki többet ér ez a kis kollektíva két-háromszáz forintnál. — Nálunk is volt már ilyen eset — mondja Csemyéczki Sándor kőműves brigádvezető. — De nem könnyű megválni egy olyan kollektívától, ahol már nem csak munkatársi, hanem baráti kapcsolatok is kialakultak. Tavasszal például hárman kezdünk építkezni. Már megbeszéltük, hogy a szabad szombatokon és vasárnapokon közösen felhúzzuk mind a hármat. — Mi már a nyáron megcsináltuk Manczák Pali lakásának a tetőzetét Sóskuton — mondja Móré János — és másnak is segítünk, ha valami problémája van. Többek összeszokott, jo brig; .1 mindhármuké. A művezető és az építésvezető is elégedett munkájukkal és tudjál:, hogy rájuk mindig lehet számítani. Volt rá eset, hogy valamilyen sürgős munka miatt nyújtott műszakban kellett dolgozni, vagy feláldozni a szombati pihenőnapot. Egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy nemet mondtak voJn.-.. Mindezekért természetesen a megbecsülés sem marad el. Bár a pénzből soha ftiit.s elég, mégis úgy mondjáK: meg vannak fizetve és kikérik a ’véleményüket, ha a brigádjúkkal kapcsolatban bármilyen döntés születik. No persze akad azért probléma is és ezt a termelési főosztály figyelmébe ^janijuk. Gyakran előfordul, hogy lemaradnak a buszról. Legutóbb hétfőn legalább tíz n nem .tudtak hazautazni és rútkor állhatnak az út szélén autóstoppra várva. Úgy tudják, a vállalat több milliót fizet az AKÖV-nek az autó-, buszokért és így joggal elvárják ezért a szolgáltatást. Csak ebben az ütemben 125 millió forint értékű munkát végeznék a tanárképző főiskolánál a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Az előadó és könyvtár épületet több mint húszmillió forint értékű. És hogy az elvégzett munka minősége az országos színt fölött van, ehhez sok köze van Móré János, Kerekes András és Csemyéczki1 Sándor brigádjának. B. J, hogy neki is többe van, mint amennyire tartja, nem hatotta meg az öreget. Meg azt- gondolta, megnézi másnál, hisz vagy vásáron van, vagy nem. Egy óra múlva ballagott vissza. Üres kézzel, amiről rögtön tudta a kereskedő, hogy most már az ő embere lesz. Nem megy el, vásárolni fog, ő pedig úgy kiszolgálja, hogy a halálos ágyán emlegetni fogja. Megállj vén paraszt! Megállj! De azért másképpen beszélt hozzá. — Tudtam én kérem, hogy visszajön, tudtam én, hogy maga az én emberem! Meg ilyen öltöny és kiszolgálás nincsen kérem az egész vásáron! Azzal a vadgalamb- színűek közül és a megfelelő nagyságúból, leakasztotta a legsilányabbat. — Ez az kérem, ez volt az kérem. — tette hozzá magabiztosan. Az öreg felpróbálta. Jól állott. Mégis azt mondta rá, nem ez volt. — Kérem, kérem, lehet, hogy elcserélődött, hisz látja, hogy van itt forgalom és máris nyújtotta, az egy fokkal jobb minőségűt. Ismét próba és újabb visz- szautasítás. A kereskedő végignézett az öregen. Magában pedig akt motyogta, hogy mit akar ez a vén megátalkodott? Csúffá tenni, vagy így akarja bosszantani? Végigpróbálja az egész sort és a végén kijelenti, hogy egy sem az? Mégis azzal a szöveggel ■ segítette fel a következőt, _a valamivel különb minőségűt, hogy esküszik rá, igazán az volt. — Ez sem az — jelentette ki fejét csóválva az öreg. — Hogy lehet az kérem? — csattant fel a vásáros! Elvégre tudom mit csinálok, meg aztán maga ért hozzá, vagy én? — Nem bánom én, ha ért hozzá, vagy nem ért — felelte könnyedén, igaza tudatában az öreg — de ha százan állítják, akkor sem ez vót...! Most már az eredetit adta nagy bosszúsan a mester és kárörvendően várta, hogy ha arra is azt mondja a vén. hogy nem az, akkor úgy kivágja a sátorból, hogy keze- lába kimegy a helyéről. (Legfeljebb azt mondja majd, hogy meg akarták lopni.) Az öreg belenyúlt a zsebekbe, megtapogatta a kelmét, vállát megmozgatta és kijelentette, hogy ez az. Bizonyosan ez az... Fizetés következett a szokásos szerencsekívánattal együtt, hogy egészséggel szaggassa el, de ezzel sem zárult le a vásáros előtt a dolog. Furdalta valami, hogy annyi gyakorlat birtokában kifogtak rajta. Méghozzá olyan valaki, akiből ki sem látta volna. Ezért az utolsó kézfogásnál kérdéssel állott elő. — Mondja már bácsikám, de tiszta szívére és becsületére, ennyire ért maga a kelmékhez, a szabóanyagokhoz, hogy, hogy... — Ért az a rbsseb... — Akkor hogy tudta kiválasztani, amit először jónak talált? — Egyszerűen! Két szem kukoricaszemet csűszt Ham a zsebébe, amikor nem nézett oda az úr, ehun van e...! Szállási Laszií
