Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-19 / 273. szám
1971. november "T9. **TFT MAOYARthRS7AÖ 9. oldat Együtt kell cselekednünk!(7.) Kereskedelmi Intézkedések és törekvések Az alkoholizmus ell ni kűzde em — a Belkereskedelmi Minisztérium oldaláról KÉRDÉSEINKRE VÁLASZOL MOLNÁR KÁROLY BELKERESKEDELMI MINISZTERHELYETTES Sok vita, jogos vagy csupán jogosnak vélt észrevétel kíséri a kereskedelem, a vendéglátóipar tevékenységét a szeszes italok fogyasztása, az alkoholizmus elleni küzdelem kapcsán. Ezért helyesnek ítéltük, ha a legilletékesebbhez, Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyetteshez fordulunk kérdéseinkkel. — Mi a helyzet jelenleg a kereskedelemben, elsősorban a vendéglátóiparban az ösztönző rendszer szempontjából, különös tekintettel az alkoholizmus elleni küzdelemre? — Az italforgalom növelésével szemben, mint negatív szabályozó, a vendéglátásban az italforgalmi adó áll. E negatív szabályozáson kívül a jelenlegi szabályozórendszer (ételártámogatás) áttételesen ugyan, de szintén a szeszes ital forgalmazásának növelése ellen, illetve a kulturált fogyasztás feltételei kialakításának az irányában hat. —A vendéglátó vállalatokat anyagi érdekeltség fűzi az italüzletekben az ételfogyasztás növeléséhez. Ezzel az italüzletek forgalmi szerkezete kedvezőbb irányban változik; azt reméljük, hogy az alkoholizmus terjedése ezáltal is mind kevesebb teret kap. — Vannak-e a nr'nlsz- t« huninak egyéb intéz- k lései? Lát-e lehctősé- g t arra, hogy az üze- ir -k közelében lévő ki- S'bb boltok, büfék, ital- bűtök stb. fokozott fel- ii Tveletével, illetve nyit- v tartásuk szabályozá- s’val a kereskedelem is htékonvabban kaucso- 1 thassék bele a túlzott a koholfogyasztás társa- d-lmi érdekű ellenőrzésébe? — Az általános érvényű szabályozókon kívül a minisztérium közvetlen intézkedéseivel is korlátot szab az alkoholos italok forgalmazásának. — így például rendeletileg tilos cukrászdákban bizonyos szeszes italok (bor. sör. pálinka) értékesítése; tilos továbbá a sportpályákon, az üzemi büfékben szeszes italt árusítani. Néhány évvel ezelőtt — minisztériumi utasításra — az iskolák, a nagyüzemek, a pályaudvarok környékén lévő italboltokat a vendéglátó vállalatoknak meg kellett szünte’niök, illetve korszerűsíteniük kellett, hogy azokban biztosítva legyenek a kulturált fogyasztás feltételei. Ennek kaocsán mintegy 600 italüzletet alakítottak át va«v zártak bé. — Az utóbbi néhány évben jelentős állami támogatással is ösztönözzük az ifjúsági szórakozóhelyek hálózatának kiéoítését; ezeken a szórakozóhelyeken a vendéglátás széles választékú üdítő italokat és megfelelő sörkínálatot biztosít. — Az országos és a megyei (fővárosi) alkoholizmus elleni bizo'tságok. valamint a minisztérium kezdeményezésére a gyárak, üzemek közelében lévő italboltok nyitva- tartásának szabályozását a tanácsi szervek mind szélesebb körben oldják meg úgy, hogy a munka-kezdete, illetve befejezése idején a szeszes ital fogyasztására ne legyen lehetőség. Ilyen irányú intézkedésekre a minisztérium jelenleg és a jövőben is ösztönzi a tanácsi szerveket. — Az alkoholizmus kártételét néha talán eltúlző, de nyilvánvalóan jő szándékú, a társadalom érdekeit féltő emberek gyakran ..kibékíthetetlen ellentmondást” látnak az államnak a szeszes italok árusításához fűződő érdekei és — a lassanként szintén állami érdekké váló — antialkoholista propaganda között. Mi az ön véleménye erről? — A közvéleményben még mindig igen elterjedt az a nézet, hogy a szeszesital-fogyasztás növeléséhez erős állami érdekek fűződnek. Ez a megfogalmazás így egyoldalú, nem helytálló. —► A szeszes italok termelése és forgalmazása valóban jelentős állami akkumulációt hoz; ennek oka azonban éppen aj* hogy az állam az alkoholfogyasztást magas adóval sújtja, s a fogyasztás korlátozása érdekében drága fogyasztói árakat állapít meg. — E gondolatkörhöz tartozik, hogy a minisztérium a vendéglátó vállalatokat arra is ösztönzi, hogy — saját ármegállapító jogkörükben — a szeszes italok árát a jogszabályok adta keretek közt magasabban állapítsák meg. s így képződő többletnyereségükből az ételforgalom növelését szorgalmazzák. Ez az intézkedés tehát két irányba hat: egyrészt korlátozza az italok vendéglátói forgalmát, másrészt elősegíti az ételfo gyasztás növelését. — Tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy a vendéglátást érintő, az alkoholizmus terjedése ellen ható korlátozó intézkedések ellenére az ital- fogyasztás más utakon (bolti kereskedelem, zúgkimérás stb.) mégis növekszik. Ebből következik, hogy az alkoholizmus a szeszes italok túlzót! fogyasztása elleni küzdelem nem lehet egy szplcágaza' feladata, hanem az széleskor" társadalmi összefogást ige nyel. * A léli forgalomra készül a MAY A téli forgalom lebonyolítása mindig nagy gondot okoz a vasutas dolgozóknak, mert nemcsak a szokásos munkájukkal, hanem az időjárársal is meg kell birkózniuk. Az utasok is félnek a téli utazásoktól, mert az utóbbi években a MÁV vonalain — megyénkben főleg Mátészalka térségében — sok volt a fűtetlen szerelvény, sok utasnak kellett fűtetlen váróteremben várakozni és már kisebb havazások esetén is sokat késtek a vonatok... Ezen a télen lesz-e javulás a vasúti közlsfcedé iben? — kérdeztük a debreceni vasút- Igazgatóság forgalmi osztályának vezetőjétől. Az osztályvezető tájékoztatása szerint a közelmúltban az igazgatóság helyettes vezetője értekezletre hívta ö sze az igazgatóság valamennyi állomás-, bályafenn- tartási és fűtőházfőnökét. s az értekezleten a téli forgalom lebonyolításáról tárgyaltak. Az értekezleten részt vett a Közlekedés- és Postaügyi Mini-ztérium előadója Is, aki bejelentette, hogy ezentúl szigorúbban ellenőrzik a téli utazás kulturáltságát és a mulasztó vasutas dolgozókat büntetni fogják. Ezentúl a törött ab- lakú. vagy nem fűthető kocsikat a legközelebbi állomáson kisorozzák a vonatokból. A Debreceniből induló vonatokat speciális előfűtő berendezéssel fűtik. így ezek a vonatok már indulás előtt melegek lesznek. A Nyiivgy- házáról és Záhonyból induló vonatok többsége villamos fűtésű, így ezekkel a vonatokkal várhatóan nem lesz probléma. Mátészalka térségében még ezen a télen is közlekednek gőzmozdonv- nyal. vagy kályhával fűtött kocsik, de ezek fűtését is többször ellenőrzik. Való'zí- nű. hogy jövő télen már a szatmári területen is a korszerű Diesel-vonatok iárna-k. így kevesebb probléma lesz a fűtéssel. Minden állomás elkészítette a téli forgalomra vonatkozó intézkedési tervét. Készenléti, hóeltakarító brigádokat alakítottak, minden érdekelt vasutas dolgozó „téli” oktatásibail részesült, s lesz elegendő védőruha és védőital a téli forgalom lebonyolítóinak. A MÁV egészségügyi szolgálata is rendszeresen ellenőrzi a téli közlekedést. Az igazgatóság pályafenntartási osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy a hófúvások elhárítására megítélésük szerint lói felkészült a pályafenntartás. A régi sövény hóvédek helyett lemezből készült hóvádSkét helyeztek készenlétbe a pályák mentén és egv úi hőlágsu-'a- ras hófúvó gép is érkezik a Héten Debrecenbe. amelyet főleg Debrecen és Mátészalka környékén vetnek be hófúvás esetén. Záhony térségében külön hófúvó gép áll kézenlétben. Reméljük, a MÁV betartja ígéretét és a következő téli közlekedés zavartalanabb lesz a tavalyinál. (nábrádi) Erzsébet, télapó, karácsony Bőséges választékot kínál a kereskedelem A nénszerű névnapok és a közelgő ünnepek előtti felkészülés a kereskedelemben igen jónak mutatkozik. A kért tájékoztatás alapján az a meggyőződé.ünk — ha figyelembe vesszük az elmúlt évek kereskedelmi forgalmát, hogy az idei várható vásárlási igények nagyobbak lesznek. mint az előbbi években voltak. A megyei élelmiszer kiskereskedelmi vállalat. az ÁFÉSZ-ek boltjai megfelelően készültek fel a várható forga’om lebonvolítá ára. Elsősorban az alapvető élelmiszerekben tökéletes a felkészülés. Zsír. liszt, cukor, sütés-főzé hez szükséges száraztészta-féleségek. konzer- vek. savanyúságok, főzelékfélék. mirelitk ászletekben, különösen borsó. tök. paraj igen-nagy a választék. A raktárakban bőven van húskonzerv, vágott és fagyasztott baromfi is. Egyedül a baromfibelsőségekből nem lesz elegendő mennyiség. November második felében az Erz'ébet-nap a kereskedelem első nagy erőKék j-évnf Az egyik tablón 32 fénykép. A televíziónézőknek ismerős arcok; Görög Sándort, Nyersbakó Jánosnét, Talabér Máriát és a többieket már látták a Kék fényben. Igaz, akkor még mint el nem fogott bűnözőkét, akiknek kézre kerítéséhez a lakosság segítségét kérték — mint bebizonyosodott, sikerrel. Vannak új arcok is, amelyeket itt mutatnak be először, őket még nem sikerült kézre keríteni. A Belügyminisztérium Kék fény című vagyonvédelmi kiállításán, a budapesti BM bemutatótermében persze nemcsak bűnözők képét láthatjuk. Van itt más is. Az egyik teremben fényképekkel illusztrálva ismertetnek néhány nagyobb szabású TT-ügyet, azaz társ-d£lmi tulajdon sérelmére elkövetett bűnügyet. Ezek az esetek sem ismeretlenek. Nem most olvasunk először Bódis Ferencről, az ékszertolvajról, aki annak idején egy belvárosi ékszerüzletből 28 ezer forintnyi értéket lopott, s meg a helyszínen elfogta az URH- járőr. A büntetett előéleti Koósz Ottó szabad ’Lse után néhány nappal már újból „do’go’oit”: rövid idő alatt 25 Győr Sopron megyei üzletbe tört be. az elt dajdo^-'- tott érték 120 ezer forint. A lopássorozat után 45 ezer forintot mulatott el barátaival a fővárosban. A postarabló, a kasszafúró, a benzinjegvűzér, a szélhámos, a betörő, s a többi bűnöző időközben rács mögé került. A kiállításon me- mentóként szerepel fényképük... Hogyan is dolgozik a rendőrség? Csak ízelítőt kúpunk a sokféle szakértői rmunkéból, de fogalmat alkothatunk az írásszakértő, a fegvverszakértő, s a többiek te vékenvsá véről. És ízelítőt kapunk az elektromos rendőrök ügyességéről, pontosabban a biztonsági berendezések tökéletességéről. A MINIBURG—4-nek. a gépportásr.ak kitűnő a Iáiá-; sa. a hallása, a szaglása. Észreveszi a betörést, a tüzet, a balesetet, a gizszi- várgást. sőt még azt is, ha valakit megtámadnak. A magnetofon nagyságú „agy” szükség esetén négy, egymástól független csatornáia segítségével egyszerre riaszt a helyszínen. s a rendőrségen. A Toldi nevű szupertrezorról tudtuk. hogy megfir- hatatlan Az idegen- számára a kinyitás valószínűsége l-löS^T-hoz — ez ped'g igen kis esély, s a falba épített p mcélsze''vény kiryit'ísá'-'l foglalkozó mackós csak addig kísérletezhet, míg meg- érkezikí a rendőrség. A RIASZTÓBERENDEZÉSSEL ÉLT ÁTOTT PÉNZ SZÁLLÍTÓ AKTATÁSKA. A KIÁT T í FÁS EGYIK ÉRDEKESSÉGE. (MTI FOTO: TORMÁI ANDOR FELVÉTELE — KS) Ennyit a kiállításról. Azaz, még egy gondolat: ennyi biztonsági berendezés láttán az embernek eszébe jut, lehet. hogy többé nem akad „vállalkozó”, aki megkísé- re’.ne egy lopást, betörést, rablást? Be jó lenne... M. S. próbája. A névnaoi a.ián- dékozáii időszakban felkészültek díszdobozokkal, különféle italkülönlegességekkel. esemegekülönlegessé- gekk-.-1. ígéretet kaptak dédi- gyümö'csök szállítására is. Folyamatos a Uélanóünne- pekre való ' felkészülés is. Csokoládé-különlegességekből 30 százalékkal lesz több, mint az elmúlt években volt. Arra is gondoltak, hogy az olcsóbb árucikkek választéka is megfelelő legyen. Kommersz és minőségi borokból elegendő van a raktárakban. A felvágottakból is megfelelő a mennyiség. de a választék is nagyobb. mint az elmúlt években volt. A Csemege Vállalat központjából hidegkonyhai készítmények nagv választéka érkezik rendszeresen nyíregyházi boltjaiba. A választék az ünnepekre még bővül. Az ünnepi forgalom árufedezetéről, a készletek megfelelő kialakításáról beszélgettünk a nyíregyházi Centrum Áruház igazgatóhelyettesével. Elmondta: az áruház jelenlegi készlete négymillióval több, mint az elmúlt évben volt. A téli áruk jelentős része, a svájci fehérnemű. harisnyanadrágok. női és gyermekcsizmák. férfi, női posztószáras cipők, fiú- és lánykacipők, felső konfekcióáruk megfelelő mennyiségben áll az ünnepi forgalom rendelkezésére. Az elmúlt időkben jelentkező hiánycikkek pótlására — mint a kordbárson.v pantallók. férfi és fiú laminált zakók. csizmanadrágok. kötöttáruk. gyermeksapkák — különböző ktsz-ekkel kötöttek szerződést a különböző áruk pótlására, örvendetes javulás tapasztalható gvaoiú kötöttárukban. férfi-női pulóverekben. kardigánoknál. A Centrum Áruház az ünnepi forgalom alkalmával díszes kül$ő dekorációval is reprezentálni kívánja a várható ünnepi forgalmat. Az áruház tetőteraszán 14 vilá- gítókar 800 színes égővel világít. Az áruház erkélvén 12 ötméteres fenyőfa 1200 db színes égővel. Az ünneDi hangulat fokozására az áruházát körülvevő járdaszigetre 25 háromméteres fenyőfát állítanak fel. Az év végére elkészül a függőleges, színes Centrum Aruház neon- felirat is. Az áruházi belső dekorációt látványos fóliakarikákkal oldiák meá. melyhez felhasználnak 1000 db színe" karácsonyfadíszt. Az áruház , eladóterében kék nlexi és műhab kombi,nációjává! 6 db téli csendélet dekoráció és 2 téli tájat ábrázoló nagyméretű színes fotót helyeznek el. Farkas Pál /egyzet Közéleti fórum Uj termelőszövetkezeti híradó jelent meg minap: a tarpai Győzelem Tsz is csatlakozott azoknak a közös gazdaságoknak a sorához, melyek írásban is tájékoztatják tagjaikat terveikről, intézkedéseikről és azok okúiról. „Célunk — írja a néhány bevezető sor — a tájékoztatás. a problémák megválaszolása, szövetkezetünk életének ismertetése.” Ezek jól eltalált szavak a terme! 5: zövetkezeti híradók feladatairól. De a szerkesztő bizottság nem elégedett meg ennyivel. Hozzáfűz egy érdekes felhívást amelv már nem minden híradónál bevett szokás. Nemcsak táié- koztatni akar. hanem tájé-' koztatást, információkat kér is. Ezt így írják: „Kérünk mindenkit, segítsenek úisá- gunkat érdekesebbé. színesebbé tenni. Várjuk kérdéseiket. melyekre válaszd várnak.” Tarpán valóságos közéleti fórummá kívánják tenni a híradót. Faggyas Jenő elnök érdekes Cilikében mindjárt kóstolót is ad arról, milyen hibák fordulhatnak elő emberek és emberek, vezetők, alkalmazottak és tagok között. „Vezetési módszerek, a, tagokkal való foglalkozás kérdései” cím alatt ilyeneket ír: ......a vezetőknek különösen vigvázniok kell arra. hogy a tagokat és beosztottakat önérzetükben soha meg ne sértsék.” Másik idézet: „... a vezetőknek figyelemmel kell arra lenni, hogy más munkája födött úgy ítélkezzenek: tartózkodjanak az elhamarkodott véleményektől. .. Ha már mondunk is véleményt, mert az esetleg elkerülhetetlen, ez a vélemény legyen nyílt, őszinte és főleg mindig az érintett jelenlétében. Aki nem ezt teszi, az pletykál* fecseg: erkölcsi értékét nao- ról naora kon tatja és salát masa ás-a alá tekintélyét.” Érdekes Győri Endre főmérnök beszámolója az idei aratás tapasztalairól. Dr. Bakó Ferenc, az állattenyésztés ágazatvezetőie a szarvas- marha-tenyéztés lövőiéről ír. Sipos Olga üzemgazdász az őszi munkák ál' ásáróT tájékoztat. A laD közli a vezetőségi ülés határozatait. A tagfelvételeken. ösztöndíjszerződéseken kívül telekvásárlás. országiáró kiindulás elhatározása, öregeknek 500 forint iutalom. háztáii megváltás és még sok fontos érdekes döntés szerepel. A tartalmas, rangosán írt és szerkesztett kis „folyóirat” még az idegennek is sok mindent elmond a tárnái közös gazdaságról. Menynyi segítség lesz benne a Győzelem tagságának és dolgozóinak. (gn*> A vijjogó táska tulajdonosa azonr-’ észreveszi, ha i’letéktelen kutatni akar benne, s azt is. ha késsel felvágják: a biztonsági berendezés bármilyen erőszakos mozdulatra működésbe jön, s hangosan vijjogni kezd